Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-29 / 177. szám, szerda

ÚJ MAGYAR GAZDASÁGI MECHANIZMUS ANTE PORTÁS Közös vonásokhasonló megoldások visszhang.. .iBMflOTH visszhang, LUKACS ÉS SZOLZSENYICIN Magyarországon, mint a többi szocialista országban, lényeges változásra kerül sor a gazdasági életben — a gazdasági mechanizmus megváltoztatására. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága májusi ülésén elfogadta az új gazdasági mechanizmus alapelveit. A mechanizmus 1968. január elsején lép életbe. A hátralevő másfél évet az alapelvek konkrét kidolgozása tölti ki. E sorok írója a helyszínen ismerkedett meg a magyar gazdasági mechanizmussal kapcsolatos elképzelésekkel, s néhány figyelemre méltó vállalati közgazdasági kísérlettel. A ta pasztaltakat röviden ismertetjük olvasóinkkal. 1986. VI. 29. Nem tökéletesítés — átfogó reform! A népgazdasági terv vállalatokra történő legapróbb részletekig menő lebontása jellemezte azt a gazdasági mechanizmust, mely Jugoszlávia kivételével az összes szocialista országban érvényesült. Ez a rendszer máig mHgmaradt Magyarországon. 1957 óta történtek ugyan változások — a mezőgazdaságban eltörölték a kötelező beszolgáltatást, az ijjarban bevezették a nyereségérdekeltséget, az eszközlokötési járulékot, csökkentették a kötelező tervmutatók számát, exportjoggal ruháztak fel vállalatokat stb. —, de ezek kisebb méretűek voltak, s nem változtatták meg magát a mechanizmust. Nem hoztak lényeges javulást, mert az érvényben levő mechanizmus lerontotta jótékony hatásukat, s így a gazdasági növekedés üteme fokozatosan _ lelassult. E tény napirendre tűzte a gazdasági munka kritikai elemzését. Erre alakult 1964. decemberében egy pártbizottság, Nyers Rezső elvtársnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának vezetésével, amely irányításával tizenegy munkacsoportból álló munkaközösség kezdte meg tevékenységét. Az elemzés megmutatta, hogy az a gazdasági mechanizmus, amely kötelező tervutasításokon alapszik, extenzív fejlődési irányzatokat szül, eltorzulásokat a népgazdaság szerkezeti összetételében, akadályozza a vállalatokat a gazdasági erőforrások ésszerű kihasználásában és a termelés rugalmas alkalmazkodását a kereslethez, fékezi a műszaki fejlesztést, elszoktat a kezdeményezéstől és eloszlatja a felelősséget. Igy az elemzés alapján arra a meggyőződésre jutottak, hogy alapvető, lényeges, az egész gazdasági életet átfogó változásokra, a gazdasági mechanizmus megreformálására van szükség. Ezután fogtak hozzá a reform kidolgozásához, amelynek elveit az említett párthatározat rögzíti. Jelenleg a reform munkálatok az elvek konkretizálásával (kvantifikálásával) folytatódnak, s az új gazdasági mechanizmust 1968. január elsején egyszerre vezetik be. Az ezt követő mintegy két év (1968—1969) az új mechanizmus kibontakozásának időszaka. Magyarországon a gazdasági mechanizmus reformjáról beszélnek, nálunk viszont a tervszerű irányítás tökéletesített rendszeréről. A magyar szakemberek szerint a gazdasági mechanizmus reformja elméletileg pontosabb kifejezés, mert nálunk ls, Magyarországon is, nemcsak a tervezési és gazdaságirányítási rendszer megváltoztatásáról van szó, hanem a szocialista gazdaság konkrét működési mechanizmusának átalakításáról. Terv, piac A reform alapgondolata azonos a mi új tervszerű irányítási rendszerünk alapgondolatával, de még a konkrétumokban is sok a hasonlóság. Ez azért van, mert a két ország természeti és gazdasági adottságai, valamint felmerült problémái sokban közösek (nyersanyagbázis, a külkereskedelem nagy szerepe, munkaerőgazdálkodási problémák stb.). Tehát azonosak a vonások, hasonlók a megoldások. A magyar gazdasági mechanizmus reformjának fő jellemI vonása, hogy megszűnik a kö| telező tervutasítások rendszere, helyébe a közgazdasági eszközökkel történő irányítás lép. Olyan mechanizmus van születőben, amely a piac és a terv szerves egységére épül. Nem a tervutasítások csökkentéséről van szó, — tervutasítások nem lesznek. Ha csak lemetszük a mutatókat, akkor újra kinőnek, még dúsabb lombozatban. Nem a mutatók száma a lényeg, hanem az, hogy a mechanizmus min alapszik: címzett tervutasításokon-e, vagy közvetett, gazdasági Irányításon. Az új mechanizmusban a tervezés és a piac szerves egysége azt jelenti, hogy a gazdaságfejlesztés fő célkitűzéseit és arányait a népgazdasági tervekben központilag döntik el, és ezek a döntések határozzák meg a piac működésének feltételeit és szabályait úgy, hogy tág tér jusson a vevők és eladók közötti áru-pénzkapcsolatoknak, a piac szabályozó erejének. A piaci erők azonban nem vezethetnek anarchiához, mert a piac maga is központilag szabályozott, irányított. Egy olyan gazdasági mechanizmusban, amely szervesen össze akarja kapcsolni a piacot a tervvel, egész más árrendszerre van szükség. Az árak funkciója az, hogy ösztönözzék a termelést és biztosítsák a kereslet-kínálat egyensúlyát. E funkciójukat akkor töltik be, ha három tényező: a termelési költségek, a piacok értékítélete és a társadalmi preferenciák együttes hatására alakulnak. A termelési költségeken és a társadalmi preferenciákon kívül a piacok értékítéletének is kifejezésre kell jutni az árakban. Ez azt jelenti, hogy a piac a különböző termékeket a termelési költségektől eltérően ítéli, mert például a termékből túl sok vagy kevés van a piacon, az egymást helyettesíthető termékeknél eltérő a használhatóság, a külső piac másként értékeli a terméket, mint a belső piac stb. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen árrendszert lehetetlen létrehozni, ha nem oldjuk fel az eddigi árrendszer nagyfokú kötöttségét, merevségét. Lehetetlen minden termék árát egy központból úgy mozgatni, ahogyan a piaci viszonyok változnak. Ezért a hatósági árak körét lényegesen leszűkítik. Négy fajta ár lesz: hatósági ár, maximált ár, laza ár és szabad ár. A fogyasztási cikkeknél a hatósági árak a termékek nem több mint 20 százalékára fognak vonatkozni, a szabad árak a termékek mintegy 30 százalékára. Az alapvető nyersanyagárakat rögzítik, a beruházási gépek és kooperációs alkatrészek árát szabadon engedik. Az új árrendszerben nem tartható fenn az a helyzet, hogy a belföldi árak kínai fallal vannak elválasztva a világpiaci áraktól. Ennek lerombolásához a külföldi fizetési eszközök (valuták) és ezekre szóló követelések (devizák) forintvalutára való reális átszámítása szükséges a külkereskedelmi forgalomban. Erre szolgál az egységes átszámítási kulcs (devizaszorzó) rubelre és dollárra. Nagysága a rubel és a dollár átlagos népgazdasági kitermelési költségének felel meg, vagyis annak, hogy népgazdasági átlagban mekkora forint értékű terméket kell előállítani ahhoz, hogy egy rubelt, Illetve dollárt szerezzünk. Az új gazdasági mechanizmus megvalósítása szempontjából létfontosságú, hogy biztosítsa a külkereskedelem nagyobb fokú gazdaságosságát. Erőteljesen hasson a kivitel észszerű összetételváltozására, hogy csökkenjen azoknak a cikkeknek a kivitele, amelyek veszteséggel mennek el külföldön. Ehhez az kell, hogy a vállalatok jövedelme nagyban függjön attól, hogyan értékesítenek külföldön. Az egységes devizaszorző erre irányul. A vállalatok ugyanis az exportált termékek külföldi eladási árát a deviza szorzóval forintra átszámítva kapják meg, s a behozott cik keket hasonlóképpen fizetik meg. Ezért a devizaszorzó nagyságát úgy kell megállapítani, hogy egyrészt gazdaságos exportra, másrészt importtakarékosságra ösztönözzön. Az importban a keretgazdálkodást felszámolják, mert ez pazarláshoz vezetett. Elv, hogy a vállalat importáljon, ha van pénze. Ezt az elején nem lehet teljes mértékben megvalósítani, mert nagy imj)ort szükségletek keletkeznének. Ezért adminisztratív beavatkozásra is szükség lesz. , Változásokra kerül sor a termelő- és külkereskedelmi vállalatok kapcsolatában. Itt elsősorban az Ipar és a külkereskedelem érdekkapcsolatának megteremtésére van szükség, s csak ennek nyomán szervezeti változásokra. Vállalati önállóság A tervezés és a piac összekapcsolása megköveteli a vállalatok nagyfokú önállóságát. A vállalat alapvető feladata, hogy a társadalom, a fogyasztók és a megrendelők igényeit menynyiségben, minőségben, határidőre, a vevő kívánságához alkalmazkodva teljesítse. Ehhez külön hatósági intézkedésre, tervutasításokra nincs szükség. Ezért a vállalat maga döntsön tervéről, arról, hogy miből mennyit gyárt és kínál eladásra (beleértve a kivitelt is), milyen mennyiségben, mely vállalatoktól vásárolja meg a ter melőeszközöket (beleértve a behozatalt), milyen létszámú munkaerőt foglalkoztat és mi lyen munkabért fizet. A vállalatban maradó nyereség felhasználását azonban az új mecha nizmusban sem lehet egy időre állami meghatározás nélkül hagyni. Ez a megkötöttség nem lesz örökös. Ha az új gazdálkodási rend megszilárdul, vagyis a vállalatok előrelátón tudnak majd dolgozni, akkor maguk oszthatják el a nyereséget. Itt kell megemlítenünk egy lényeges közös vonást a két ország új gazdasági mechanizmusában — a vállalati érdekeltség azonos módszerét. Magyaror szágon az új mechanizmussal kapcsolatban a vállalatok nye reségérdekeltségéről beszélnek, nálunk bruttó jövedelmi érde kéltségről. A két különböző el nevezés azonban azonos lényeget fed, azt, hogy a vállalatok az árbevételből befizetnek a költségvetésbe, s a fennmaradó részből fedezik az anyagi és bérjellegű költségeket. Olyan árbevételt kell tehát elérniük, hogy a kötelező befizetéseken kívül biztosítsák az újratermelést. Az új magyar gazdasági mechanizmusban a vállalatok nyeresége következőképpen oszlik el: a) alapbefizetés (abszolút összegben, amely nagysága nem függ a nyereség alakulásától), b j 20—30 százalékos befizetés az alapbefizetés után fennmaradó nyereségből (valószínűleg lineáris lesz, de lehet enyhén progresszív), c) a vállalatnál maradó nyereségrész (fejlesztésre, bérnövelésre, kulturális alapba stb.). A vállalatok ezenkívül 5 százalék eszközlekötési járulékot és 15 százalék illetményadót fizetnek. Semmi kétség afelől, hogy a cseh irodalomtörténetet, esztétákat és a kulturális folyóiratok szerkesztőségeit is már évek óta rendkívül foglalkoztatja Lukács György sok mindenben vitatható de jelentőségét tekintve cáfolhatatlanul az élvonalban álló munkássága. Erről tanúskodnak az eléggé rendszeresen megjelenő híradások, ismertetések, méltatások, amelyekben elismerés és tisztelet nyilvánul meg. Nincs itt szó valamilyen szenzációéhségről, amely Lukács összetett és látszólag ellentmondásos életútjában keresné a politikai pikantériát. Ezért a hang is letisztultabb, tárgyszerűbb s éppen ezért hitelesebb. Legutóbb a PLAMEN közli júniusi számában a KRITIKA nyomán Lukács György Szolzsenyicin című tanulmányát s egyben részletesen Ismerteti a magyar folyóirat bíráló hangvételű álláspontját. Nincs lehetőségem ehelyütt részletesen ismertetni ezt a nemcsak érdekes, hanem főleg a szocialista realizmus jövője szempontjából fontos polémiát. S így talán elég lesz rámutatnom a két vitapartner alapállására. Lényegében arról van szó, hogy Lukács a szocialista realizmus és általában a szocialista ideológia lelenlegi fö jeladatát az ún. sztálini korszak kritikai jeldolgozásában jelöli meg. Ennek a folyamatnak első alapvető fontosságú és művészileg legtökéletesebb irodalmi kiindulópontját Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja című művében látja. A művet elemezve arra a véleményre jut, hogy a jövő nagy szocialista irodalma közvetlenül nem folytathatja a húszas évek szocialista irodalmának fejlődési vonulatát, hanem a megváltozott viszonyoknak megjelelő új és sajátosan eredeti dinamikus formát kell választania. A Kritika ezzel szemben arra az álláspontra helyezkedik, hogy Lukács erősen szubjektivista felfogásban a történelmi okulásnak helytelen módszerét alkalmazza. Bár elismeri, hogy természetesen a múlt fonákságaival is foglalkozni kell, kétségbe vonfa annak a gondolatnak helyességét, hogy a szocialista realizmusnak jelenlegi alapvető kérdése a sztálini kultusz időszakának feldolgozása. A Plamen, sajnos nem foglal álláspontot ebben a vitában, csak hangsúlyozza, hogy a hazai irodalmi fejlődés egyes kérdéseinek tisztázásában is szerepet vihet. A néhány mondatos kommentárból kivehető, hogy Lukács esszéje módszerének értékét a társadalmi és az irodalmi összefüggések tisztázásában látja. Az új magyar gazdasági mechanizmust egyszerre vezetik be, de átmeneti időszak lesz, amikor a mechanizmus működésbe jön, a kivételes beavatkozások elég nagy száma mellett. De ezek a beavatkozások nem része a mechanizmusnak, hanem az elvek következetes megvalósításának meggyorsítói. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell óvatosan előre haladni. De nem az elvekben, hanem a szervezeti változásokban. A magyar szakemberek egybehangzó véleménye, hogy az átmeneti időszak nem lehet hoszszú, mert akkor a reform torkát vágjuk el. MÉSZÁROS GYÖRGY SZLOVÁK FORDÍTÓ A GÓRCSŐ ALATT A szlovák irodalmi havilap, a SLOVENSKÉ POHĽADY, ugyancsak júniusi számában elemzést közöl Jozef Petroviü tollából Hana Ponická fordítói munkásságáról, aki az utóbbi időben szlovák nyelven tolmácsolta Fejes Endre Rozsdatemetőjét, illetve Lengyel József válogatott elbeszéléseit. Elöljáróban megállapítja, hogy a klasszikus magyar irodalommal a szlovák olvasó aránylag jól megismerkedhet, kevés fordítás jelenik meg azonban a mai szerzők műveiből. Lírában ez is többé-kevésbé elsősorban Ctibor Stítnicktj érdeme, míg prózában éppen Hana Ponickáé. A tulajdonképpeni méltatás elsősorban ismerteti Lengyel Józsefet, az embert és az írót, majd részlétesen boncolgatja a fordítás egyes fogyatékosságait. Nemcsak egyes tévesen megválasztott szavakra mutat rá, hanem több helyütt a fordítói műgond olyan hézagosságára is, amely a szöveg értelmére is kedvezőtlenül hatott. Viszont nem az udvariaskodás vagy a bírálat „kikompenzálásának" szándéka vezeti, amikor ennek ellenére leszögezi, hogy a fordítás olvasmányos, fordulatos, van stílusa, érezni rajta az íróembert. Ponickának általában sikerül megőriznie az eredeti mű formanyelvét, sokkal jobban, mint a Rozsdatemetőben, ahol nem tudta adekvát nyelvi eszközökkel kifejezni a városi beszéd árnyalatait. A kritikus végül hiányolja, hogy mind ez ideig nem jelent meg egy új és nagyobb szlovák—magyar szótár, amely a fordítók műhelyében is nagyon kellene már. HOGYAN LESZ A VIOLÁBÓL ŐRT

ORONY? Alig három évvel ezelőtt járt Fábián Zoltán magyar író a prágai Viola borozóban, amely tudvalevőleg a főváros egyik sajátos légkört lehelő „művész-fészke", ahol főleg fiatalok a fiatalokkal szerettetik meg a költészetet. Valószínűleg ennek a látogatásnak köszönhető, hogy ma déli szomszédunknál is találhatunk valami hasonlót — a visegrádi irodalmi eszpresszót. Erről olvashattunk riportot a KVÉTY idei 25. számában. Az Őrtorony névvel büszkélkedő pressó tavaly létesült és lelke, szervezője, szabad idejében művészeti Irányítója Fábry Zoltán. Műsorán szerepeltek eddig a klasszikus és a mai magyar költők, külön estet rendezett az Élet és Irodalom és Host do domu (Vendég a házhoz) címmel megtartották a modern cseh költészet estjét. Ez. volt január végén, míg márciusban már sör került a szlovák költészetre és ami számunkra a legörvendetesebb, az őrtorony egy estet szentelt hazai magyar irodalmunknak is, amelyen sikeresen fellépett Monosztóy M. Dezső. A MODERN SZLOVÁK URA KINCSESHÁZA címmel, amint már arról ezen a helyen is hírt adtunk, jelent meg Magyarországon a mai szlovák költők verseinek gyűjteményes kiadása. Legutóbb Dobossy László foglalkozik ezzel a művel a NÉPSZABADSÁG június 16. számában közölt írásában. Többek között megállapítja, hogy a tizenhárom költő munkásságát ismertető összkép „mintaszerű: a ma élő és alkotó versművészek három nemzedékét vonultatja fel". Ezen kivül jónak tartja a fordító Zádor András munkáját, a válogatást, az arányosítást és a szerkesztést. Az idősebb nemzedék. tagjai közül kiemeli Ján Smreket és Emil Boleslav Lukáčot, akik „az utószimbolizmus nyelvét csiszolták finommá", továbbá Laco Novomeskijt, akii „valószínűleg túlzás nélkül minősíthetünk a modern szlovák irodalom legjelentősebb és leginkább világméretű alkotójának". A második nemzedék tagjai közül Ján Kostra és Pavol Horoo költői munkásságát tartja a legmaradandóbb értéknek, viszont hangsúlyozza, hogy ebből a nemzedékből a „problematikus" költők — Štefan Žáry és Vladimír Reisel kötik le leginkább a figyelmet. A fiatalabbak közül legkiforrottabbaknak jelöli meg Voftech Mlhálikot és Milan Rúfust, hiányolja viszont Miroslav Váleket és a forradalmi szürrealisták közül elsősorban Pavol BunCákot és Rudolf Fábryt. Végül, nem titkolva mélységes egyetértésünket, hiszen -régi panaszunkra tapint rá, idézzük Dobossy László alábbi szavait: „A magyar szöveg... a mai magyar fordításművészet legjobb szintjén szólaltatja meg a szlovák költők verseit. Mégis, nem anynyira esztétikai aggályból, mint inkább a méltányosság okán felvetődik a kérdés, nem kellene-e módot lelni arra, hogy ilyen vállalkozásainkban bőven helyet kapjanak azok a műfordítók is, akik a szomszéd népek körében élnek, s így közvetlen kapcsolatuk van a nyelvvel és az irodalommal, amelynek termékeit tolmácsolják." Úgy legyen,., G. I.