Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-28 / 176. szám, kedd

Maradéktalanul teljesfriik a M. kongresszus határozatait 1966. (Folytatás a 2. oldalról.) nyos-műszaki forradalom alap­ján semmi sem tornyosul oly közvetlenül előttünk, mint ép­pen a fiatal nemzedéknek a jö­vőre való sokoldalú előkészíté­se. Ebből a szempontból rend­kívül fontos, hogy megoldjuk az ifjúság iskolai és szakmai nevelését, helyesen helyezzük szét a fiatalokat s biztosítsuk a 15-éves fiatalok további szak­mai fejlődését. Ezt a problémát az ötéves tervben nem oldottuk , meg következetesen, márpedig fontossága nem tűr következet­lenséget, zavart és felületessé­get. Az SZNT-ben dolgozó elv­társaknak olyan hatékony intéz­kedéseket kell kidolgozniuk és jóváhagyniuk, amelyek sürgő­sen megoldják ezeket az ógeitő problémákat. Manapság, s úgyszintén a jö­vő szempontjából is a mezőgaz­daság fejlesztésének kell a fi­gyelem középpontjában állnia, egyrészt a gazdaságunkban el­foglalt helyzete, jelentősége és a gazdaság kiegyensúlyozottsá­gáért folyó harc szempontjából, Szlovákiában pedig főleg tarta­lékai miatt s azért, hogy közre­működjön a Szlovákia és a cseh kerületek közti különbségek ki­egyenlítésében. A Szlovák Nemzeti Tanácsnak, főleg pedig a Földművelésügyi Megbízotti Hivatalnak hatéko­nyan részt kell vennie a mező­gazdasági termelés ötéves ter­vének és az 1967. évre szóló termelési-pénzügyi terv kidol­gozásában, úgyhogy ezek a ter­vek a kongresszusi határozatok konkrét megvalósítását eredmé­nyezzék, s az EFSZ-ekben és az állami gazdaságokban megte­remtsék a vállalaton belüli fel­tételeket a mezőgazdaság irá­nyításának tökéletesítése számá­ra. Ilyen úton is el kell érni, hogy céltudatosan tartalmat nyerjen a párt irányvonala, amely a mezőgazdaságban vég­zett munka teljes társadalmi ér­tékelésére irányul. Szlovákia mezőgazdaságának e kulcsfontosságú feladatainak megoldását is az ez évi terv tel­jesítésével kell biztosítanunk. Ez közvetlenül azt jelenti, hogy sürgősen be kell fejeznünk a ta­karmánynövények begyűjtését — itt ugyanis nincs minden rendjén — s idejében el kell végeznünk az aratást, mivel a késésből eredő kár pótolhatat­lan. Elvtársak! Az egyik igen sür­gető feladat, amely előttünk áll s amelynek a tárgyi problé­mák megoldásának elválasztha­tatlan részének kell lennie, az új irányítási rendszer követke­zetes érvényesítése. Itt már egyáltalán nem a készségről vagy a készség " hiányáról, hanem szükségszerűségről van szó. Anélkül, hogy az embe­rek gazdáknak éreznék magukat munkahelyükön, anélkül hogy tudatában lennének annak, hogy maguk számára dolgoznak — s az irányítási rendszer meg­változtatásának elvei főleg ezt célozzák —, az emberek kez­deményezése és aktivitása nél­kül, amely számára az új el­veknek meg kell nyitni az utat, nem változtatjuk meg gazdasá­gunk mai menetét, nem akadá­lyozzuk meg a társadalmi mun­katermelékenység elveszését, nem biztosítjuk a hatékony fej­lődést. 1967. január l étől a gazda­ság valamennyi fő ágában beve­zetésre kerül az új irányítás elveinek döntő része, amely már kezd mindenkit érinteni. A politikai, propaganda- s gaz­dasági szervekben szervezési szempontból is mindent úgy elő kell készíteni, hogy ezeknek az elveknek a bevezetése mielőbb megteremtse a várt pozitív eredményeket a termelésben dolgozó emberek kapcsolatában, a gazdaságosság kérdéseinek megoldásában stb. Ez nem lesz kicsiség. Jól fel kell erre ké­szülnünk és a pártmunkában erre összpontosítani figyelmün­ket. Az új elvek bevezetése egész sor új kérdést vet fel, érinteni fogja a társadalmi élet számos területét. Az új elveknek fontos gazdasági, világnézeti s úgy­szintén politikai-szociális vonat­kozásai is vannak, amelyekből az egész pártmunka számára le kell vonni a következtetéseket. Jelentős szerepet kell itt betöl­tenie a párt politikai-nevelő és ideológiai tevékenységének. Tu­datosítanunk kell elsősorban a feladatok aktuális tartalmát, amely a XIII. pártkongresszus­ból adódnak, s biztosításuk mód­ját is. Ha a mai szocialista épí­tőmunka fő jellemvonásának a tudományos-műszaki fejlesztés­re, a munkatermelékenység és az életszínvonal fokozására va­ló törekvést tartjuk, úgy az ideológiai munka fö.tartalmának szintén e fő társadalmi problé­mák megoldásában való aktív részvételt kell tartanunk. Elméleti téren a társadalom­tudományi munkahelyek mun­káját. a szocializmus, a közgaz­daság konkrét kérdéseinek, a társadalmi viszonyok és a-kul­túra általános elméletére kell irányítanunk. Rendszeresen ta­nulmányoznunk kell a munkás­osztály vezető szerepének kér­déseit s azokat a folyamatokat, amelyek szilárdítják a munká­soknak a szövetkezeti paraszt­sággal és az értelmiséggel való egységét. Elméletileg mélyen és részletesen kell tanulmányoz­nunk és meg kell magyaráznunk a nemzetiségi kérdés marxi­lenini megoldását Csehszlová­kiában s szilárdítani kell a pro­letár nemzetköziség és a szo­cialista hazafiság elveit. A mai problémák a társada­lom fejlődésének szükségletei szempontjából fokozzák a tudo­mány és a műveltség jelentősé­gét, igényeket támasztanak a burzsoá ideológia befolyásai és csökevényei elleni hatékony harccal szemben s megkövete­lik a dolgozók erkölcsi és poli­tikai egységének bővítését. Ezen a téren fontos szerepet kell ját­szania a sajtónak, a rádiónak és a televíziónak. A párton belüli nevelés rend­szerében súlyt helyezünk a po­litikai ismeretek bővítésére, hogy a párttagok sokoldalúan lássák a pártpolitikának gaz­dasági, történelmi, filozófiai, kulturális és egyéb vonatkozá­sait. A párt funkcionárius-aktí­vájának sokoldalú felvértezése érdekében állandó szemináriu­mokat rendezünk a központban, a kerületekben és a járásokban, amelyeken rendszeresen meg­magyarázzuk a politika Idősze­rű kérdéseit. Fontos helyet tulajdonít a párt a kulturális forradalom kérdéseinek. A XIII. pártkong­resszus határozatot fogadott el a szocialista kultúra sürgető kérdéseivel kapcsolatban. E határozat megvalósítása széles teret biztosít a szocialista kul­túra és művészet sokarcú ki­bontakozására. A belsőleg dif­ferenciált és a nemzeti kultú­rák céltudatos fejlesztésén ala­puló szocialista művészet lehetővé teszi a tehetségek és a különféle alkotótípusok szé­les körű érvényesülését. E munkába be kell kapcsol­nunk a kommunistákat s egyáltalán a művelődési és esz­mei munkahely fontos aktívá­ját, különösen Bratislavában, Szlovákia kulturális-politikai központjában. A tapasztalatok teljes mértékben bebizonyítot­ták s az SZLKP kongresszusa is jóvá hagyta, hogy a kultúrpo­litikát és az ideológiai munkát az ezen a területen működő kommunisták maximális rész­vételével kell megvalósítani 1 Különös figyelmet kell szen­telnünk az ifjúság körében vég­zett munkának is. Elvtársak! Engedjék meg, hogy még egy fontos okot és indítékot említ­sek meg a XIII. kongresszusról, amely arra kényszerít és köte­lez bennünket, hogy a belpoli­tikai fejlődés érdekében s nem­zetközi küldetésünk szempont­jából is nagy felelősséggel kezdjük meg a kongresszusi határozatok teljes és gyorsabb megvalósítását. A XIII. párt­kongresszuson mindnyájan tu­datára ébredtünk annak s új­ból átéreztiik, mily komoly, s a nemzetköziség szempontjából mily jelentős kötelességünk, hogy biztosítsuk szocialista tár­sadalmunk további fejlődését. A szocialista országok delegá­tusai s úgyszintén a tőkésor­szágok és a fejlődő országok képviselői is mind hansúlyoz­ták, mily nagy jelentőségű munkájuk számára országunk közgazdasági kérdéseinek sike­res megoldása. Szocialista társadalmunk si­keres fejlesztése nemzetközi kötelezettségeink teljesítésének fontos, sőt igen fontos része. Kongresszusunk kimondottan Internacionalista jellegű volt. Az SZKP XXIII. kongresszusa után elsőként jött össze. A vi­lág 78 kommunista, munkás­és haladó pártja elfogadta a meghívást, hogy részvételével s a párt fórumán való fellépésé­vel ismételten kifejezze a nem­zetközi kommunista mozgalom egységének megoldására való törekvését. Az SZKP ma sem vált ki nyilvános vitákat. Szün­telenül arra törekszik, hogy megteremtődjenek a feltételek a nemzetközi kommunista moz­galomban levő mai egyenetlen­ségek kiküszöbölésére. Pártunk álláspontja ebben a kérdésben szilárd s egyetért az SZKP ál­láspontjával. A XIII. kongresszuson pár­tunk egyértelműen megismétel­te és kifejezte népünk szívélyes kapcsolatát a Szovjetunióhoz, a pártok közötti elvtársi vi­szonyt s az országaink és a népgazdaságaink közötti fejlő­dő együttműködést. A kong­resszus nemzetközi jellegét hangsúlyozta Brezsnyev elvtárs részvétele is a kongresszus ta­nácskozásán. Brezsnyev elvtárs beszédét a nemzetközi kom­munista mozgalom kérdéseiről, amelyben a világimperializmus címére is beszélt s amelyben támogatta a küzdő Vietnamot és rámutatott a kubai nép bá­tor álláspontjára, még ma is ta­nulmányozza, kommentálja és napirenden tartja a világsaitó. Nagy visszhangot keltett a szovjet delegációnak, Brezs­nyev elvtárssal az élén, brati­slavai látogatása is. Elvtársak! Komoly belpolitikai s nem­zetközi-politikai feladatok s a szocializmus fejlesztésével ösz­szefüggő kérdések állnak előt­tünk, amelyek megoldása kö­vetkezetes, felelősségteljes ál­lásfoglalást követelnek s meg­oldásuk türelmes, szívós mun­kát Igényel. A feladatok na­gyok és nagy számúak. Nem szabad elbizakodottaknak len­nünk, s mindent rózsaszínben látnunk. Bármiféle önelégült­ség a szocializmus ügyének ká­rára válna, ellentétben állna az Igazsággal, az élettel, az embe­rek problémáival. A ma és a jövő problémáival szembeni ilyen álláspont természetesen nem nihilizmust, s még kevés­bé az elvégzett munka semmi­bevevését jelenti. Ellenkezőleg: a párt és a nép munkája révén elért nagy, pozitív eredmények­hez kapcsolódik, ezeknek az eredményeknek a fejlesztését és megszilárdítását célozza. Elvtársak! A párt az utóbbi időben va­lóban jelentős időszakot élt át. Harcolnia kellett a pártpoliti­ka helyes érvényesüléséért, a liberalizmus különböző meg­nyilvánulásai s a pártosságtól való menekülés ellen, s úgy­szintén a szakadárság veszélye ellen is, amely hátráltathatná a párt előrehaladását. E köteles­ség természetesen tovább ls tart. Egyes embereknél, vagy Itt-ott egyes csoportoknál még ma is tartják magukat az olyan nézetek, hogy semmi sem történik, hiányzik az aktivitás, kevés a munkakedv stb. Úgy gondolom, hogy az ilyen véle­ményeknek a jövőben már nem lesz visszhangjuk. Ennek elle­nére a jövőben is felmerülhet­nek s kétségtelenül lesz­nek is olyan helyzetek, hogy ismételten harcolni fog kelle­ni a szubjektivista megnyilvá­nulások, a liberalizmus vagy a szektásság ellen. Ámde az a lényeges, — s mal plénumun­kon azt szeretném különösen hangsúlyozni , hogy ha a jö­vőben helyesen kívánjuk érvé­nyesíteni pártunk politikáját, ha biztosítani akarjuk az SZLKP és a XIII. kongresszus határoza­tainak sikeres teljesítését, úgý az egész pártaktívának — ugyanúgy, mint a XII. kong­resszus után —, a pártpolitika pozitív teljesítéséhez kell lát­nia. Pártmunkánk fő tartal­mául a valamiért való harcot kell választanunk: a problé­mák megoldásért, a társada­lom fejlesztéséért, a pártkong­resszus határozatainak teljesí­téséért folyó harcot. Csupán ez teszi lehetővé a párt előrelen­dülését. Ezt kell minden em­berrel, az egész oártaktívával tudatosítanunk, hogy újabb lé­pést tehessünk szocialista tár­sadalmunk és pártunk fejlesz­tésében, a párt munkája haté­konysága, akcióképességében és tekintélye fokozásában. Ülésezett a Szlovák Megújhodás Pártjának Központi Bizottsága (CTK) — Bratislavában teg­nap ülésezett a Szlovák Megúj­hodás Pártjának Központi Bi­zottsága, mely megtárgyalta Csehszlovákia Kommunista Párt­ja XIII. kongresszusának hatá­rozatait és a Szlovák Megújho­dás Pártja szerveinek munkájá­ban való alkalmazását. A CSKP MAX REIMANN PRÁGÁBAN Maz Reimann június 25-én és 26-án Prágában találkozott a Német Kommunista Párt megbí­zottjával, aki a pártot az NKP betiltásáról tartott tárgyaláson a szövetségi bíróság előtt kép­viseli. A találkozó alkalmával olyan további intézkedéseket vitattak meg, amelyeknek célja az NKP-t betiltó rendelkezés felszámolásai XIII. kongresszusának eredmé­nyeiről Jozef Gajdošík, a Szlo­vák Megújhodás Pártja Közpon­ti Bizottságának titkára tartott beszámolót. A tanácskozáson az SZMP Központi Bizottsága pár­tonbelüli szervezési és személyi ügyekkel foglalkozott. FOGADÁS (CTK) — Otakar Šimunek mérnök, miniszterelnök-helyet­tes, az Állami- gazdasági és tu­dományos-műszaki együttműkö­dési bizottság elnöke, Csehszlo­vákia és Jugoszlávia közti tu­dományos-műszaki együttműkö­dés aláírásának 10. évfordulója alkalmából fogadta Szpaszoj Velimirovics mérnököt. A foga­dáson jelen volt Trpe Jakov­levszki, a prágai jugoszláv nagykövet is. Fo cél: A termelés hatékonysága (CTK) — Tegnap Prágában értekezletet tartott a Nehézipa­ri Minisztérium az egyes szak­ágazatok gazdasági feladatairól a CSKP XIII. kongresszusa után. Az értekezleten Josef Krejčí mérnök, miniszterelnök-helyet­tes, nehézipari miniszter tartott beszámolót. A minisztérium már kidolgozta a gépipar és kohászat fejlesztésének koncepcióját, a számítási és egészségügyi tech­nika termelésének fejlesztését. A kohászatban az ágazatok fő figyelme a termelés hatékony­ságára irányul. A miniszterelnök-helyettes be­NEM TERJED TOVÁBB (CTK) — Június 27-ig 2658 ostravai lakos kapta meg a fer­tőzéses bélbetegséget. Június 24-től az újabb megbetegedések száma csökkent. Dr. Danuša Zuzková megcáfolta az újság­írók előtt a halálos áldozatok­ról terjesztett híreket, és közöl­te, hogy a betegség következté­ben eddig csak egy másfél éves gyermek halt meg, akit az or­vosok maximális erőfeszítése sem tudott megmenteni. számolt a nyersvas termelése olcsóbbá tételének kérdéséről, melyet a szakágazat a Szovjet­unióval együttműködve old meg. Krejčí miniszter a szakága­zat exportfeladataival is foglal­kozott, melyek 1966—1970-ben 45,5 százalékkal nőnek és öt év alatt nagykereskedelmi ár­ban 115,8. milliárd koronát ér­nek el. A legtöbb terméket a Szovjetunióba és a többi szocia­lista országba fogjuk exportál­ni. Öt év alatt exporttervünk a kapitalista országokba 33,4 mil­liárd koronát tesz majd ki. MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL (ČTK) — Ľubomír Linhart mérnök, az AMU tanára június 28-án tölti be 60. életévét. Eb­ből az alkalomból Vladimír Koucký elvtárs, a CSKP Közpon­ti Bizottságának titkára átadta az ünnepeltnek a CSKP Közpon­ti Bizottságának üdvözlő leve­lét, amelyben értékelik a jubi­láns sok évi pártmunkáját, va­lamint szakmai és pedagógiai tevékenységét. RÖVIDEN * A kerületi nemzeti bizott­ságok iskola- és művelődésügyi osztályvezetői, valamint a CSKP kerületi bizottságainak osztály­vezetői július 27-én Prágában országos gyűlést tartottak, ame­lyen dr. Jirí Hájek, az iskola­és művelődésügyi miniszter ki­jelentette, hogy a CSKP XIII. kongresszusa határozatainak ér­telmében a legfontosabb feladat a tanítás minőségének megjaví­tása az összes tanintézetekben, az iskolakáderek biztosítása és az új irányítási rendszer érvé­nyesítése az iskola- és művelő­désügy szakaszán. * A CSKP XIII. kongresszusa határozatainak értelmében a békevédők tevékenységének fel­adataival a Szlovák Békevédők Bizottságának plenáris ülése foglalkozott tegnap Bratislavá­ban. A plenáris ülésen részt vett a Csehszlovák Békevédők Bi­zottságának küldöttsége is, fán Mukaŕovský akadémikus, a bi­zottság elnöke és Jaroslav Knobloch, a bizottság vezető tit­kára. •k Smolenicén a tudományos dolgozók házában háromnapos tudományos értekezlet kezdő­dött, melyen hazai és mintegy 30 külföldi tudós vett részt. Az értekezlet anyagát jegyzékben teszik közzé. * Václav Koukol, a Csehszlo­vák Tudományos-Műszaki Társa­ság központi tanácsának elnöke tegnap fogadta a bolgár tudo­mányos-műszaki szervezet kül­döttségét, melyet Georgi N. Georgiev mérnök, a szervezet főtitkára vezet. * A keleti vasútvonalon teg­nap megkezdték a gyermekek szállítását pionír táborokba. E célra ez ideig 15 rendkívüli vo­natjáratot iktattak be és szük­ség szerint további szerelvénye­ket csatolnak a rendszeres vo­natjáratokhoz. A szünidő alatt pionír táborban összesen 32 ezer gyermeket szállítanak. •k Brnóban háromnapos or­szágos pszichiátriai kongresz­szus kezdődött, melyen több mint 200 csehszlovák, bolgár, dán, francia, jugoszláv, magyar, norvég, lengyel, osztrák, szov­jet és svájci orvos van jelen. Növekszik az amerikai veszteséglista (Folytatás az 1. oldalról.) Dél-Koreából Saigonba irányí­tott polgári műszaki dolgozók is csatlakoztak a sztrájkhoz. El­sősorban az új saigoni kikötő­ben, a repülőtéren és a kémszol­gálati központ építésén bénult meg a munka. Az amerikai légierő vasárnap újabb támadásokat intézett az észak-vietnami területek ellen és különösen hajtóanyagok rak­tárait bombázta. A szabadság­harcosok ugyancsak vasárnap jelentős harci sikereket értek el. Egy fontos öszekötő híd fel­robbantásával teljesen megbéní­tották a forgalmat Da Nang és Hue között. Az amerikai légierő hevesen támadta a szabadság­harcosok Hue környéki támasz­pontjait, és az összetűzés során két helikoptert és számos más hadifelszerelést vesztett. Nyolc amerikai meghalt. A szabadság­harcosok és az amerikai tenge­részeti egységek közti össze­csapás során amerikai szóvivők szerint ls súlyos veszteség érte az USA tengerészerőit. George Ball amerikai külügy­miniszter-helyettes vasárnap hi­vatalosan beismerte, hogy a kö­zeljövőben fokozódnak a Viet­nami Demokratikus Köztársaság elleni amerikai légitámadások. Ball egy televíziós interjú során hangoztatta, hogy Johnson el­nök katonai tanácsadől már hosszú idő óta követelik a VDK elleni amerikai légitámadások fokozását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom