Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-01 / 119. szám, vasárnap

1966m Egy munkáscsalád Kowalskiék hétköznapjai Az Üj Szó számára írta: Kr} styna Siemiatycka A

zt mondják, minden második lengyelt Kowalskinak hívnak. Az a Jan Kowalski, akit be akarok mutatni az Üj Szó olvasóinak, elég szép állást tölt be, anyagilag is jól áll, két gyermeke van, felesége is dolgozik, elárusítónő. Kowalski műszaki dolgozó, többet keres, mint amennyi az ő hivatásában az átlagos jövedelem. Bizonyára nem hinnének neki, ha azt mondaná önöknek, hogy mégsem elégedett azzal, amit az életben elért. Ez estéket könyv mellett tölti: levelező hallgató a műszaki főiskolán. Az ipariskola elvégzése után nem gondolhatott rá. Szerelmes volt és nősülni akart. Tehát állásba kellett lépnie. A mai lengyel menyasszonyok nem kapnak hozományt, ezt maguknak kell összekeresniük. Anna Kowalska „hozománya" jól szabott ruha és egy takarékkönyv volt, a többit a rokonok ésszerű ajándékai egészítették ki. Első közös fényűzésük egy motorkerékpár volt. Kirándulásokkal töltötték mézesheteiket, bejárták az egész országot. A szülők persze megbotránkoztak ezen a könnyelműségen, de a fiatalok hamar „leszerelték" őket: Mikor motorozzunk, ha nem most, amíg fiatalok vagyunk? Anna Kowalska a középiskola elvégzése után nem sokáig tűnődhetett, milyen kötelességek várnak egy feleségre, mert egyenesen az iskola padjaiból ült át a hivatali íróasztalhoz. Az ifjú házaspár szorgalmasan gyűjtötte a pénzt szövetkezeti lakásra, hogy elköltözhessek a szülőktől. 4300 zlotyval kellett gazdálkodniuk: 2500 zlotyt a férj keresett, 1500 pedig a feleség tisztviselői fizetése volt. Költségvetésük így festett: 1200 zloty megélhetésre, 800 zloty részletfizetés a bútorért, további részletfizetés tv-készülékre, mosógépre és hűtőszekrényre. Nem hallgathatjuk el, hogy Jan Kowalski rendszeres nagy prémiumai is hozzájárultak ahhoz, hogy a lakásra előirányzott 25 ezer zlo y viszonylag hamar összejön . . Szép áprilisi este. A lakói egyedben az ablakok tárvat yitva. Kowalski az esti hlradí t nézi a tv-ben. A négyévi > Wojto kockákkal játszik a : zőnyegen. A másik szobába! az egyéves Ewa alszik. An ta Kowalska éppen kikapcsc íja a mosógépet, (hiába, a gyí rekre jóformán naponta kell mosni), s már hozzáfogha a vacsorakészítéshez. Egy kis felvágott, a gyerekeknek tej sajt, méz. jó, hogy a négy dben új üzlet nyílt. Ma ms r több üzlet és áruház műkő lik lakónegyedükben, valaha bizony a város központjából kellett cipekedniük mindé nel. Most már óvodák és ísk jlák is vannak itt. inna Kowalska leginkább a kö szolgáltatási üzemek hiány ira panaszkodik. Anyasága elí 5 időszakában hat órát vett igi nybe a házimunka, nyolcat az irodában töltött. Összesen 14 óra! Nem sok ez egy kicsi t? Ezért csatlakozott azokho : az asszonytársaihoz, akik en irgikusan követelik a dolgo ló nők munkáját megkönyny tő közszolgáltatások megja Itását. tt a tavasz! Jan Kowalskina t még néhány vizsgát le ke 1 tennie a második évfoly m anyagából, Annának mi g tavaszi orvosi vizsgálatra kell vinnie a gyerekeket. A sok gond, utánajárás után le: z öröm is: Jan Kowalski cs tládi beutalót szerzett a sz ikszervezettől egy tengerp£ rti üdülőbe. \ nyári szabadságot termész !tesen együtt töltik. A

nna Kowalska tegnap divatbemutatón volt egy ár iházban. Kowalska — mint m.'iden lengyel nő — rendesen öltözködik, van egy kis félretett pénze, a többi az ügyességen, a „hatodik érzéken" múlik. Ennek köszönheti a sok-sok Anna Kowalska, hogy a szórakozásra, táncra vágyó lányok jó gazdasszonyokká, kiváló dolgozókká válnak, olyan „supergirl"-ökké, amilyenekre a Jan Kowalskiknak hétköznap és ünnepnap szükségük van. LENGYELORSZÁG Strassenreiter József a munkásmozgalom hagyományait gyűjtő diákokkal beszélget. 1966. helyiségtől, ahol lakott, vasútvonal húzódott. Éjjel-nappal dübörögtek arra a hosszú szerelvények. A letakart ponyvák alól lövegek csöve ásított, a ládák hadianyagot és lőszert rejtettek. Az egyik késő őszi estén — korán feküdtek akkoriban az emberek, az utcán kevesen jártak már — Strassenreiter meg a szakaszvezető elindult a csomaggal a vasúti töltésoldal felé. Strassenreiter figyelt, amíg a másik a síneknél elvégezte a munkát. Aztán adott jelre meggyújtotta a hosszú gyújtózsinórt. A robbanás olyan erős volt, hogy soksok kilométer hosszan feltorlódtak a szerelvények, amíg ki tudták javítani. it Méhány hónappal később felszabadult Budapest. Aztán megvalósult az, amit a „nyalóka" hirdetett a legsötétebb órában is, amire Strassenreiter József az életét feltette. Meggyorsult a filmkockák pergése: újjáépítés, államosítás, választás, a kerületi tanácsba, amelynek lassan húsz éve tagja. De amikor ismét viharfelhők tornyosultak, — Strassenreiter József újra kész volt a fegyveres harcra. Csaknem 60 éves fejjel a budapesti XI. kerületben ő szervezte meg a munkásőrséget... És amikor a munkásörök soraiban most a huszonkettedik május 1-én újra felvonul majd az új Erzsébet-hídon a város szíve felé, — alighanem ismét felvillan előtte a régi próbák, elmúlt harcok elhullott bajtársak és tovatűnt májusi ünnepek emléke. K

orunkban a természettudományok, valamint a műszaki tudományok robbanásszerűen törnek előre. Az a régi mondás, hogy nincsen új a Nap alatt, ma már elvesztette aktualitását. Szinte óráról órára, napról napra azt látjuk, mennyire változik a világ. Visszapillantva a történelembe, látjuk, hogy Julius Caesar a Párizs—Róma közötti utat ugyanannyi idő alatt tette meg, mint sok évszázad múlva Napóleon. Viszont ma, a hang sebességénél gyorsabban haladó repülőgépek korszakában ez a távolság időben szinte eltörpül. Így valóban joggal beszélhetünk a tudományok robbanásszerű fejlődéséről. Ami még csak tíz évvel ezelőtt is hihetetlen és elképzelhetetlen volt: mesterséges bolygókat küldünk a világűrbe az ember kilép és szabadon mozog a világűrben. Oppenheimer amerikai tudós szavait kell idéznünk: „Az utóbbi 40 évben nagyobb volt a haladás, mint az azt megelőző 40 évszázadban." A tudósok véleménye — legyenek szociológusok, antropológusok, vagy közgazdászok — megegyezik abban, hogy a haladás egyes robbanásszerű szakaszait mindig nagy technológiai forradalmak előzték meg. Nézetük szerint három ilyen nagy technológiai forradalmat tartunk számon. Az első az emberiség kezdeti stádiumába esik, ez a tűz felismerése volt. A másik több tízezer évvel ezelőtt történt, amikor a neolitikus ember megtanulta a növénytermesztést és az állattenyésztést. Elhagyta barlanglakását és településeket kezdett létesíteni. A harmadik nagy technológiai forradalom már a mi időnkre esik. Ez annyival jelentősebb, hogy a haladás nem a véletlenen múlik — mint például valamikor a kerék használatának a felismerése — hanem szervezett és tervezett hatalmas tudós kollektívák tudományos munkájának az eredménye. A szédületes technikai forradalom eredménye; hogy amíg sok ezer év alatt Földünk lakossága 1880-ban csak az egymilliárdot érte el, addig ma az emberiség száma meghaladja a három milliárdot és reális számítások szerint 2200-ban huszonkét milliárd ember lakja majd a Földet. Ennek a gyors népesedési fejlődésnek sajnos van egy árnyoldala is. Éspedig az, hogy ez a nagy demografikus szaporodás a vilgrésznek azon országaiban történik, amelyekben a lakosság élelmiszerellátása ma is sok kívánnivalót hagy maga után. Minden tudományos fejlődésnek két célt kell szem előtt tartania. Emelni az emberek életszínvonalát ' és kielégíteni az emberiség szellemi szükségleteit. Ma már világos előttünk, hogy mindezt csak- a tudomány igénybevételével lehet elérni. Az elkövetkező évtizedek tudományos felfedezései még mélyebben fognak hatni az emberiség életére, mint azok a felfedezések, amelyek az utóbbi évszázadokban történtek. Csak egyről nem szabad megfeledkeznünk: a tudományos felfedezések bizonyos esetekben nemkívánatos célokat ís szolgálhatnak. Éppen ezért a tudósoknak az a fő feladatuk, hogy az általuk . elért tudományos eredményeket az emberiség szolgálatába állítsák és ezzel lehetetlenné tegyenek bárminemű háborús kibontakozást. B

ér eddig lényegében a technikai tudományok eredményeiről esett szó, és ha el is ismerjük, hogy a műszaki tudományok fejlődése gyorsabb, mint a természettudományoké, azért ez nem jelenti azt, mintha a természettudományok terén nem történt volna hallatlanul nagy előrehaladás. A növénytermesztésben, az állattenyésztésben, az állati genetika terén, a proteineknek az emberi és állati élelmezésben való felhasználásában, az élelmiszerek konzerválásában, a fotoszintézis felhasználása a fehérje termelésében, valamint a baktériumok és a vírusok által keletkező betegségek megelőzésében és gyógyításában ezrekre menő felfedezések történtek. Az emberiság gyors szaporulata arra kényszeríti a természettudományok művelőit, hogy megvédjék az emberiséget az éhezéstől. Az a helyzet ugyanis, hogy a mezőgazdasági forradalomtól, amely körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt történt, és ez Idő alatt körülbelül 25 millió ember élt a Földön, az emberiségnek több mint a fele éhségben és nyomorúságban tengette életét. Sajnos, az emberiség nagyobbik része TUDOMÁNY es TERMELÉS irta: dr. BRAUNER IVÁN akadémikus még ma is nyomorúságban él. Éppen ezért a világ tudósai elsősorban is a növénytermesztés fejlesztését tűzték ki célul, mert a fotoszintézist csak a növények képesek felhasználni glycidek termelésére. Sem az ember, sem az állatvilág nem tudja saját élelmezésére felhasználni a napsugár energiáját, valamint az egészen egyszerű anorganikus szubsztanciákat. Ezért a fotoszintézis tanulmányozása, amely Amerikában, Angliában, Németországban, Japánban és hazánkban is előtérben áll, döntő szerepet fog játszani az élelmezés biztosításában. Tekintve, hogy az állatok nem képesek átváltoztatni a már említett anorganikus egyszerű anyagokat élő molekulákká, ezért az állatállomány takarmányozása is kizárólag a növénytermesztésen alapul. Másik feladata a tudományos kutatásnak, hogy a mezőgazdasági termelésben csökkentsük a veszteségeket, amelyeket különféle növényi betegségek és kártevők okoznak. Kiszámították, hogy az egész világ növénytermesztésében a különböző növényi kártevők 15—30 százalékos veszteséget okoznak. Kémiai szerekkel és biológiai védekezéssel ezeket a nagy veszteségeket ma már a minimálisra tudjuk csökkenteni. Természetesen, ehhez számtalan új inszekticív kémiai anyagot kellett felfedezni, amelyek közül elég megemlíteni a Svájcban felfedezett DDT t, amelynek mind az ember és állatbetegségek leküzdésében, mind a növénytermesztésben világra szóló jelentősége volt. A

z eddig elmondottak után felmerül a kérdés: történt-e fejlődés a termelésben is, és ha igen, akkor milyen arányú. Nem mondok nagyot, ha azt állítom, ha termelésünk lépést tudott és lépést tudna tartani a tudomány felfedezéseivel, akkor tejbenvajban fürödhetnénk. És annak ellenére, hogy nálunk égy lakosra csak 0,33 hektár szántóföld jut, egyes speciális húsbehozataltól eltekintve, önellátók lehetnénk. Sajnos, a mezőgazdasági termelésben megtorpantunk. Az utóbbi 20 év alatt a gabonatermelést kivéve, például a tej- és hústermelésben nem értünk el számottevő fejlődést, illetve a háború előtti szinten állunk. Szükségszerűen felmerül a kérdés: hogyan lehetne a tudományos ismereteket gyorsan és közvetlenül bevezetni a termelésben, mivel tudományunk eredményei nézetem szerint nagy jelentőségűek, úgy hogy a kutatás terén elért eredmények alapján a mezőgazdasági termelésben hazánk versenyezhetne a fejlett nyugati államokkal. Ha a statisztika alapján összehasonlítjuk az utóbbi 30 év mezőgazdasági termelését, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a mezőgazdasági termelésünk egyáltalán netn tükrözi a tudományos kutatásban elért eredményeket. Az a helyzet, hogy a tudományos kutatásban világszínvonalon álllunk, viszont a termelésben az átlagon alul maradtunk. S ez mindazokat, akik akár közvetve, akár közvetlenül a mezőgazdaságban dolgoznak, nagyon elkedvetlenít. Bizonyára sok mezőgazdaságban dolgozó ember felteszi a kérdést: miért van ez így? Miért van az, hogy tudásunkat nem tudjuk biztosítani a gyakorlatban? Ennek sok oka van. Egy rövidre szabott cikk keretében nincs arra lehetőségem, hogy az okokkal részletesen foglalkozzam, de azért néhány okra szeretnék rámutatni. Az egyik okot abban látom, hogy irányító szerveink — felülről egészen le — nem alkalmazzák irányító munkájukban a tudományos ismereteket. A tudomány és a kutatás a saját vonalán halad. A mezőgazdasági irányítás szintén a saját vonalát követi, sokszor függetlenül a tudomány és a kutatás ismereteitől. Mert ha a tudományt és az irányítást összehangolnánk, akkor nem tervezhetnénk úgy, ahogy tervezünk. A tervezés összeállításánál nem vesszük kellően tekintetbe a közgazdasági feltételeket, és ha igen, akkor is csak igen kis mértékben. Ennek következményeként terveink sokszor csak azt az óhajunkat fejezik ki, hogy mit szeretnénk, nem pedig azokat a reális lehetőségeket, amelyeket a tudományos ismeretek a szóban forgó problémáról nyújtanak. M

másik ok, illetve kérdés: milyen a mezőgazdasági szakemberek színvonala. Ami a főiskolát és a középiskolát végzett szakemberek számát illeti, nagyon is jól állunk, s nemcsak elértük, hanem túl is haladtunk sok fejlett kapitalista államot. Ami azonban a szakismereteket illeti, sajnos, az már más dolog. Mert legtöbbször csak azt nézzük, kinek milyen diplomája van, de az már nem érdekel, hogy a diplomával szerzett teoretikus ismeretek összhangban vannak-e a gyakorlati ismeretekkel is. Máskor pedig fordítva, csak a gyakorlati ismereteket nézzük, mellőzve a szaktudást. Mind a két eset szélsőség, s mint ilyen, nagy hiba. Szakembereink egy része munkába lépése után nem bővíti elméleti tudását. Legtöbbször azzal a kifogással él, hogy nincs ideje olvasni tudományos munkákat. A régi közmondás azt tartja, hogy a jó pap holtig tanul. Ennek a közmondásnak elsősorban is a mi szakembereinkre kellene vonatkozni. Meg vagyok győződve róla, hogy például egyikünk sem bízná magát olyan orvosra, akiről tudná, hogy diplomája megszerzése óta nem vett kezébe orvosi szakkönyvet. Ugyanez kell, hogy vonatkozzék a mezőgazdasági szakemberekre is, akik nagy gazdaságokat és kollektívákat irányítanak és milliós értékek fölött rendelkeznek- Ezért arra kell törekednünk: meggyőzzük mezőgazdasági szakembereinket arról, hogy feladataikat csak akkor tudják jól teljesíteni, ha tudásukat állandóan bővítik a tudományos kutatásban elért ismeretekkel. Azt, hogy a termelés netn tud lépést tartani a tudományos ismeretekkel, nagyban befolyásolja a mezőgazdasági dolgozók magas életkora is (50—60 évesek). Hiszen rájuk hárul a legnagyobb feladat az új dolgok bevezetésében és alkalmazásában. r U

gy tűnhet, hogy cikkem kissé pesszimisztikus, de a valóságra akartam rámutatni, és ez, sajnos, idáig ilyen volt. Remélem, sőt, meggyőződésem, hogy szocialista nagyüzemi termelésünkben a gyermek betegségeket már leküzdöttük, és az új gazdaságirányítási rendszer adta lehetőségekkel élve, ha nem is azonnal, de rövid néhány év alatt pótoljuk az elmulasztottakat, s a tudományos kutatás terén elért eredmények megmutatkoznak a mezőgazdasági termelésben is. •