Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-01 / 119. szám, vasárnap

áscsaiá A hosszú sz rke országúton, Íz aszfalt unalmasan ** szürke, a motor egyhangúan duruzsol. A kilométerkövet mitsem változó egymásutánja a külvárosi telkek között egyzerre véget ér. Bekötő út jobbról, azután egy balról. A késő délutáni szürkületben „rövidre fogott" fénnyel lassít a bútorszállító kamion. A bekötő útról a főútvonalra igyekvő személykocsi pöttömnyi bogárnak tűnik mellette. De mi az? Nem ismeri a jobbkézszabályt? Mit tanácstalankodik, a kutyafáját?! Kuplung, fék, reccsenés, valami csörömpöl... A nagy kocsi tonnái gőzhengerként sodorják a kicsit. Ez hiányzott csak! — villan át a bútorszállító vezetőjének és kísérőjének agyán. Szótlanul kiugranak a kocsiból. A személygépkocsi roncsai mozdulatlanok, csendesek. Szerencsére csak egy ember, a vezető volt a kocsiban. Vérzik. A fülkébe vele. Hol egy kórház? Közel. Rendőrség? Ezt úgy sem lehet elkerülni. Kihallgatás, jegyzőkönyv, ismét kihallgatás. Még egy kérdés, most a vezető teszi fel a rendőrtisztnek: — Mi van a sebesülttel? Feleszmélt? — Fel... — Háľistennek ... Az esti szürkületből hajnal lett, mire a sofőr hazakerült. A váratlanra mindig felkészült feleség a férfi arcáról olvassa le, mi történt. Ilyen éjszakát se kíván többet. Sem magának, sem a férjének. Alig szólnak valamit egymáshoz. Aludni, aludni... — Csendben gyerekek, apu nagyon fáradt ma ... * hadifogságban azt hitte: no ezt megúsztuk, szerencsésen. Ez a karambolozás utáni érzés valahogy hasonlít ahhoz a húsz év előttihez. Csakhogy ... Azt a háborút, amely oly sok veszélyt és bizonytalanságot jelentett számára, gyűlölni lehetett, szívből, igazán, teljesen, mindenestül. A hivatást azonban képtelen meggyűlölni, egyszerűen, mert szereti. Hiszen a sofőrhivatás az mindenekelőtt a biztonságos vezetés, a hosszú, szürke országút, az egyhangú motorbúgás, a kilométerkövek változatlan sora. A jobbkéz-szabályt nem ismerő kocsisöfőr — az kivétel. Aranyosi Dénes, a sofőr nem szereti a rendkívüli dolgokat, ö a szürke országút, az egyhangú munka embere. Számára nem akkor szép az élet, amikor zajlik. Ellenkezőleg. A holnapnak nem azért örül, hogy ismét valami újat, váratlant hoz, hanem azt reméli tőle, hogy „nem történik semmi." Aranyosi Dénes másnap ismét a vezetőfülkében ül, — most egy Skodában, mert a Csepel javításra került. A z életet is úgy szeret** né kormányozni a sofőr, hogy a biztonságos útról le ne térjen. Ez volt fő gondolata a háború végén. A biztonságot, a csendes révbe jutást remélte attól a lánytól is, akivel Bratislavában megismerkedett. Feltűnés nélküli, csendes életre vágytak Terikével akkor is, amikor — vagy tizenkét éve — összeházasodtak. A Nemesabonyban, az asszony szüleinél lakó fiatal házasok céljai egy családi ház terveiben sűrűsödtek. A legintimebb tervek egy kisfiúval meg egy kislánnyal számoltak. Bíztak a szürke, dolgos hétköznapok erejében. Remélték, hogy azok hozzák meg céljaik elérését. A dolgos hétköznapok sora lassan meghozta a tervek beteljesülését. Kissé megváltozott formában, de mégis. A nemesabonyi családi házból szövetkezeti lakás lett Bratislavában. Jobb így, közel a munkahelyhez. S a vállalat huszonnégyezer korona kölcsönt is adott, ízléses bútor is került a szép lakásba, sőt egy nagy Orion TV is. Egy kislány után kisfiúk született. Ez ls pontosan álmaik szerint. Azután még egy kislány. A

z új lakótelep gyepszőnyege kizöldült, a díszfák virágba borultak, öcsi kipirult arccal kergeti a labdát. Gólhelyzetben álló barátja egyszercsak dühös lesz: „Miért nem adod le? Nem látsz, Öcsi?" Dehogynem lát. Épp most vette észre, hogy — apu közeleg a járdán. Faképnél hagy barátot, gólhelyzetet. Apu jön! Aranyosiné kipillant az ablakon, látja a fiát, mint ugrik apja nyakába. Alig észrevehetően, megkönnyebülten sóhajt — nem történt semmi, idejében jön ... És — furc§a, de így van — a szürke hétköznap alkonyatán ünnepi érzés fogja el. A sofőr központi fűtéses modern lakásában, szép bútorai és kedvenc könyvei között, vagy a televízió képernyője előtt -— ünnepet ül. Tudja, még sok a teendő — törleszteni a kölcsönt, hűtőszekrény is kellene ... De így is, amikor körülnéz, a biztonság jóleső érzését tapasztalja. Nem érték az életben a nagyszabású sikerek, sem a lesújtó csalódások. Minden napja szürke és eseménytelen. Minden napja egyben az apró sikerek seregszemléje és jó érzésben, családi körben eltöltött ünnep. Azt ünnepli mindennap, hogy kiveszett lelkéből a bizonytalanság érzése. Mit ünnepel ma Aranyosi Dénes? A pirosbetűs május elsejét? Vagy a szürke hétköznapokat? VILCSEK GÉZA CSEHSZLOVÁKIA A diákéletnek megvan a " maga felejthetetlen varázsa és romantikája. A diákévek alatt egész életre szóló barátságok, mély szerelmek szövődnek. Urotár Erika, a kohászati főiskola egykori növendéke annak idején egy évvel idősebb iskolatársában ismerte meg élettársát. Elmúlt öt év, s éppen a mérnökké avatása napja előtt tartotta esküvőjét, s felvette a fiatal Záruba mér nök nevét. Másnap megkapta mérnöki oklevelét. A boldogságtól ujjongó, ugyanakkor félelmektől és ag godalmaktól elszoruló szívvel döbbent rá, hogy ott állnak — két fiatalember — s szinte puszta kézzel indulnak neki az élet nek. Megfáradt, idős tanítóapja talán észrevette aggodalmait, s nem titkolva meghatódottságát és tehetetlenségét így bíztatta: — Lányom, az okleveled a te kelengyéd. O

strava vidéke, Frýdek— Místek volt az élet első állomása. Egy teljes évig tartott a kezdeti tapasztalatgyűjtés ideje. A munkásszállóban kaptak férjével közös szobát. Üzemi konyhán étkeztek. Dolgoztak, és arról álmodtak, hogy visszakerülnek szülővárosukba, Kassára és otthont építenek maguknak. Ma mindkettő a Kelet-Szlovákiai Vasmű mérnöke. Erika a hideg hengermű technológusa .. Ötéves volt a kis Drotár Erika, mikor véget ért a háború. Nincsenek a háborúval kapcsolatos élményei. Olykor ugyan felrémlik benne valami. Szekéren és gyalog mennek valamerre. Macskaköves, ódon utcákon, aztán országúton és dülőutakon mennek egy tanya vagy falu felé. A front elöl menekülnek a városból. Ennyi volt számára a háború. Átélte félelmek és nagyobb megrázkódtatások nélkül, hisz nem is értette, mi történik körötte. Az élet azután iskola és játék volt. Jó volt tanulni és Jó volt Játszani. És az is Jó volt, hogy tanító az édesapja, mert az iskolapad így meghittebb lett számára. Kijárta az alapfokú iskolát és a középiskolát, aztán érettségi vizsgát tett, s az eddig látszólag problémátlan élet most állította az első komoly választás elé. A tanítócsaládok leánygyermekei többnyire örökölték édesapjuk hivatását, vagy beálltak tisztviselőnőnek a postára, vasútra, vagy elmentek könyvelni valami kereskedelmi vállalathoz. Esetleg férjhez mentek, s a ben meg is valósult a mai vasművek koncepciója. Ezekkel a változásokkal párhuzamosan változott a kisemberek fiainak és leányainak elképzelése is az életről. Az ARMA vállalati igazgatóságának kis tisztviselőnője rövid év leforgása alatt rájött arra, hogy a középiskolai végzettség nálunk ma már nem végzettség. Ezt a felismerést követházasság mindörökre véget vetett a pályaválasztás gondfának. A hasonló körülmények között növekedő lányok egész nemzedékeinek nem volt más elképzelésük az életről. Erika érettségi után maga is tisztviselőnő lett az ARMA vállalati igazgatóságán. Nő létére szokatlan pályát választott, s ez nem valami ötlet vagy szeszély alapján történt. Míg ő növekedett, míg alapfokú és középiskolába járt, míg hivatalnokoskodott, megváltozott körötte az élet. Az egykor túlnyomóan kereskedelmi jellegű város hatalmas ipart góccá nőtt. Kibővült az egykori gépgyártás, megszületett és részPálmák és szögesdrótok Nagy József: Építkezésen (1965) Huvos reggeli szél űzte északnak a Pireneusok felett átlopódzott felhőnyájakat, melyek Vernet felett mint hullámtörőn zúzódtak szét apró fehér foszlányokra a tenger felől beáramló színes és sósízű párabarikádon. Egy ittfeledkezett kócos pálma ijedt kíváncsisággal bámulta a szegesdrótkerítés mögé zárt férfihadat, lombjai közt pedig egy anyasirály adott rekedt hangjával örömének és hálájának kifejezést, hogy az internáltak dobozmaradványokból és elnyűtt rongyokból meleg fészket készítettek újszülött fiókáinak. Május elseje volt, ezerkilencszáznegyvenegy május elseje. A Perpignan közelében, Argéles sur Mer-ben, Saint Cyprienben, Gursban, valamint Vernet de Arriégében létrehozott internáló táborokban Daladier majd utódja a kollaboráns Petain marsall immár harmadik esztendeje „vendégelte" Madrid, Guadalajara, Huesca^, Brunete, Teruel hőseit, a spanyol republikánusokat, az olasz, német, francia, lengyel, magyar, cseh és szlovák, norvég, bolgár és jugoszláv antifasisztákat. A házigazda szerepét betöltő lágerparancsnokok azonban sok esetben a néhai jó Kuncz Aladár által megörökített Fekete Kolostor (Noirmoutier) hírhedt adminisztrátorán is túltettek embertelenségükkel. Igaz, hogy Daladier, majd Petain is túltett Poincarén, a „tigrisen" ... S a verneti koncentrációs, hivatalosan internáló tábor parancsnoka sem volt kivétel. Am május elseje volt, piros május elseje! És mindazok, akik hosszú hónapokon át „ronthatatlan élő sorfalként" álltak éjt-napot a vártán, s védték a spanyol nép szabadságát, Franco, Hitler és Mussolini fasiszta zsoldosainak túlereje ellen, akiken sem a bombahalál, sem a francia lágerek gyülöletbacillusa nem fogott, ezt a május elsejét meg akarták ünnepelni. Besúgó révén tudott erről a bikanyakú lágerparancsnok, aki vagy húsz évet szolgált a francia idegenlégióban, s most ezredesi rangban, bikacsökkel a kezében a légió büntető módszereit alkalmazta az Internált hősökkel szemben. Durva volt és kegyetlen, akárcsak pribékjei a Mobile Garde, a fasiszta érzelmű francia csendőrség legényei, akik állandóan élesre töltött fegyverrel figyelték az internáltakat, a spanyol néphadsereg és az „ezerajkú de egy-szív" nemzetközi brigádok volt harcosait. A pribékek keze gyorsabban működött mint az agyuk. Nem gondolkoztak — az első kínálkozó alkalommal, szinte keresték az ürügyet, szó nélkül lőttek. Ezen a szép tavaszi reggelen izgatottan fészkelődött irodájában a lágerparancsnok, várta a jelentéseket, parancsokat osztogatott, s azt remélte, hogy az interbrigádisták talán ezúttal alkalmat adnak, hogy bebizonyítsa hősiességét — a fegyvertelenekkel szemben. A láger földalatti pártszervezetének vezetősége azonban kiadta a parancsot: ünnepelni, de nem provokálni! te az erős elhatározás, és 1956 augusztusában felvételi vizsgára jelentkezett a kohászati főiskolán. A főiskolai tanulmányok öt " hosszú esztendeje a mai kedvező körülmények között is súlyos áldozatot követel a szülőktől, még akkor is, ha az iskola székhelyén élnek. És áldozatot követel az érett fiatal nőtől. Nem veheti tudomásul a szívében ébredező érzelmeket. El kell halasztani a fiatal leányálmok megvalósítását. Igaz, egészen új világ tárul fel előtte, a modern tudományos ismeretek világa, s egy életre szóló pálya és hivatás lehetősége bíztatja öt a tanulásra. A reggelit már a tábor mind a három szektorában kiosztották, néhány perc múlva megkezdődik a május elsejei felvonulás. Stern Jenőnek egy pillanatra az otthoni májusi tüntetések jutottak eszébe, majd izgatottan öltötte magára a legkevésbé tönkrement ruháját, egy vörös sál elrejtett maradékából nyakkendőt rögtönzött. Am nemcsak ő, ez a lányos arcú szőke, kék szemű somorjai magyar fiú készült a nagy ünnepségre Ilyen hangulatban. A három szektor minden barakkjában hasonló hangulatban, mintha csak lagziba indulnának, készülődtek a sok harcot vívott hadfiak. Tiszta, fehér ing, piros nyakkendő vagy apró kendőcske a gomblyukban, egymást biztató mosolygó pillantás, azután kiléptek ... Sorra nyíltak az ajtók, jöttek tízek, százak, ezrek, csillogó szemekkel hangtalanul. Katonás lépésben körbe járták a „C" szektor szeges drótkerítéseit... A csendőrök pedig lövésre készen futkostak ide-oda, az ezredes bal kezébe tette át a bikacsököt, jobbjában pedig sötéten fénylő pisztolyt tartott. Ám semmit sem tehettek. Az internáltaknak joguk volt a sétára, nos ők sétáltak, ünnepi díszben. Szívükben vörös lobogók lengtek, fülük az Internacionálé fennséges és vérforraló melódiáját hallotta, s önkéntelenül is a nemzetközi brigád indulójának ütemére lépkedtek. És ott, ahol a szögesdróttal és mély sáncárokkal elkerített „C" szektor érintkezett az „A" és a „B" szektorral, az „ezerajkú, de egy-szívű" brigád díszlépésben menetelt és balra nézz-zel, még jobbra nézz-zel üdvözölte a szegesdrótok túlsó felén hasonlóképpen menetelő bajtársaikat, s parancsnokalkat, akik közt ot volt Luigi Longo, Rajk László, Josef Pavel tábornok és mások ... Aztán ismét néhány Erika nulmányi volt a ke dék. Ma i nológusa ketebádo, bádoglem nológiai i germű vi. Az új gyí fogyatéki net ki s ugyanő kel bővü megfeleli technolóc. és újabb kell válU Ugyanc gondja n sok vállá torvásárlt hetőségei jó szakéi szony is. te mérnö meknek i bacskát t apja visz ba. A kis gyáz. Az új 1 bérházábi HJf inde rék dul útna felé. Vili tú villan gyártelep ladozik a ciók, ké nyok, mc letek á munkásbl ban, köm kopog a alagútján gyárcsarr, Emelődar lött. A be tószalago nás bádo tandemgé talmas h mára lap, más géps kus mun szeletelt zet adagi Utikus fi títja mini a különbt tán olajfi mártja, r, között úji Elnézi parancssz lett a „i — Bevc ba, ahol tokra os2 kijelölt ei ünnepi bt Iázva, em ben spe lépte át B tárt, hog> dok harcc — Az ii tesen elm vetve Ste lehevered mentén z szomorú múltba ír nítettük i emlékeztti azokra a: amikor tünk, eml győzelmei emlékeztü lékeztünk legnagyot Spanyolor terbrigádi öten mag; mecói má Mecobc korlatozta gádok eg' ki állomé XII. dand a legend kai, azaz költővel i Stern Jei spanyolor Meco ti gazdasági gény hel perzselt,