Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-15 / 132. szám, vasárnap

AZ SZLKP KONGRESSZUSÁNAK VITÁJA (Folytatás a 9. oldalról.) a párt eszmei, nevelő munkájának tökéletesítését az üzemekben, az építkezéseken, a közlekedésben, az Iskolákban, a kutató intézetekben, az egészségügyben, a kereskedelemben és a közszolgáltatásban is. Le kell számolnunk azzal a módszerrel, hogy a hibákat csak másoknál látjuk meg és saját hibáinkat különféle módon kimagyarázzuk. A párt tagjai nem hódolhatnak be a különböző „tanácsadóknak", akiknek egyedüli programja mindent bírálni, és ugyanakkor azt hangoztatni, hogy tulajdonképpen a párt és a szocializmus javát szolgálják. A rossz cikk, film, rádióés tv műsor kárt okoz a nevelésben, de semmivel sem kisebb az a kár, amelyet a rossz minőségben felépített lakás, út, iskola, kórház, a selejtes gyártmány vagy rossz szolgáltatás, a vonatok tisztátalansága stb. okoz. A felelőtlen munka elősegíti a liberalizmus virágzását, a technológia és munkafegyelem megszegését és mindez előnytelenül hat az emberek nevelésére, gyengíti a termelés és társadalmi viszonyokat, ami végső soron rendkívül megkárosítja a szocialista építés érdekelt, a szocialista eszmék hatékonyságát. A XIII. kongresszus téziseivel kapcsolatos vitában sok bírálat hangzott el a sajtó, a rádió, a televízió és a film számlájára. A megjegyzésekban sok az igazság, és nekünk sok mindent javítanunk, tökéletesítenünk kell a rádió, a sajtó és a televízió munkájában. Látnunk kell azonban a kérdés másik oldalát ls, hogy a sajtót, a rádiót és a televíziót érő bírálat nem mindig Indokolt. A szerkesztőségek azt akarják, hogy lapjukat olvassák az emberek, a rádiónak és a televíziónak hallgatókra van szüksége, száz féle nyomásnak vannak kitéve. Az egyik ember a szórakoztató műsorban fúvós zenekart, a másik cigányzenét, a harmadik Karel Vlachot szeretné hallgatni. Vrabec elvtárs, a televízió felelős kommunista tényezője majdnem ezer emberrel diszponál, és még azt sem tudja hol ülnek, mivel folyosókon, sivár termekben stb. dolgoznak és különféle helyekről biztosítják a műsort. Vannak szerkesztőségeink, ahol a főszerkesztőnek sincs hol ülnie. Nem mentegetem elvtársak a hibákat és fogyatékosságokat, de feltárom a kérdés másik oldalát ls, hogy a hibák minden esetben nem tudatosak, és hogy ezeken a szakaszokon épp úgy, mint más szakaszokon, nehéz körülmények kö^ zött dolgoznak. Az irodalomhoz és publicisztikához hasonlóképpen túlnyomó részt tükrözik a különféle fogyatékosságokat, amelyek életünkben vannak. Ezeket a fogyatékosságokat bírálni kell. Ügy véljük, hogy a tömegekre való hatás ezen eszközeinek még hatékonyabban kell bírálniuk mindazt, ami akadályt jelent a szocializmus útján. Természetes dolog, hogy azok, akiket a televízió, a rádió és a sajtó bírálata érint, nem mondanak érte köszönetet. Másrészt a sajtó, a rádió és televízió egyes dolgozóinál hiányoljuk a nagyobb szerénységet, a feladatok teljesítése során felmerülő nehézségek megértését, kifogásoljuk, ha a tévedhetetlenség pózába vágják magukat. Különösképpen nem szabad lekicsinyelnünk a saját, és felnagyítanunk az Idegen sikereket. Ügy tűnik, ideje felmérnünk az újságírók képzésének kérdését ls. Tizenkilenc éves fiatalok kerülnek az újságíró képző főiskolára, amikor még nem tudhatjuk róluk, vajon jó újságírók lesznek-e belőlük. Az élet azonban megkívánja, hogy a mezőgazdasági rovatban mezőgazdasági mérnök, közgazdász, zootechnikus dolgozzzon. Az újságoknak pszichológusokra, pedagógusokra, vegyészekre, gépészmérnökökre stb. van szükségük. Így kell nevelnünk a kádereket, hogy valóban szakértők legyenek, de ugyanakkor újságírói tehetséggel rendelkezzenek. A nevelő munkában nagy küldetés hárul a művészetre. A XII. kongresszus kialakította' a művészek és a kulturális dolgozók alkotó ereje felzárkózásának és a további alkotó munkásság feltételeit. Az idő könyörtelenül próbára tette, azokat is, akik ugyan nem alkottak semmit sem, de annál inkább bírálták a párt politikáját és mások munkáját. A művészek körében erős réteget képeznek azok a tehetséges alkotók, akik szilárdan lábat vetettek a szocializmus talaján, világnézetük tisztázott. Életük természetesen nehezebb, munkájuk felelősségteljesebb, mert kommunisták. Ezzel szemben vannak egyének és csoportok, amelyektől hiányoljuk az eszmei tisztázottságot, és gyakran az élettapasztalatot is. Rendszerint nagyon merészek és könnyelműek. Éppen ezekkel van a legtöbb vitánk és huzavonánk. Teljes mértékben egyetértek Hendrych elvtárssal, hogy ez nem nemzedéki, hanem világnézeti kérdés. A fiatal művészek többségében él az az elképzelés, hogy az Idősebb és középkorú nemzedék helytelenül járt el, amikor fenntartás nélkül követte a szoicalista eszméket és számukra a lehetséges hibák elkerülésének egyedüli útja nem elkötelezni magukat. Ez rossz elképzelés. Minden művész, akár akarja, akár nem, akár idősebb, akár fiatal, valamiért elkötelezi magát, mivel az ember a társadalom alkotó eleme, és nem szabadulhat a társadalmi viszonyok megkötöttségétől. Ha nem kötelezzük el magunkat a szocialista eszmékkel és célkitűzésekkel, melyeket társadalmunk szab meg és igyekez elérni, akkor elkötelezzük magunkat az ellentétes célkitűzésekkel és nézetekkel, vagy rettegünk a tévedésektől. Lenin hangsúlyozta, hogy lehetetlen a társadalomban élni a társadalomtól függetlenül. Sokan igyekeznek az ál-modernség leple alatt elbújtatni tehetségük és szorgalmuk hiányát. Nem egyszer közvetlenül a nem objektív művészeti kritika segíti ezt elő. jellegzetes, hogy éppen azoknál tapasztalható a nagyzási hóbort, a szerénység hiánya, a gőg, és gyakran a szellemi terror mindazokkal szemben, akik mernek eltérő nézetet képviselni, akiknek nincs tehetségük. Sajnos, olyan művészek is, akik alkotó munkásságukkal már bizonyították képességüket és tehetségüket, attól tartva, hogy régimódiknak tűnnek, erőszakoltan igyekeznek divatosak lenni. Ez azonban nem illik hozzájuk, mert így megszűnnek művészek lenni, akiket ugyan nem tartja tiszteletben valamimilyen divathóbort pártolója, de annál inkább a nép. Aki szereti nemzetét, annak történelmi munkáját, hősiességét és harcát, aki szoros kapcsolatban áll a dolgozó néppel és a társadalom láncszemének érzi magát, az elkötelezi magát. Ez viszont nem jelenti, hogy ellentmondásba kerül a szabadsággal és a humanizmussal, sőt ellenkezőleg, így kerül vele teljes összhangba, mivel a szocializmus ma a leghumánusabb társadalmi rend. Színházainkat, a filmet és a televíziót gyakran bírálják, hogy nem dolgoznak fel nagy témákat. Ennek oka többek között az, hogy sok Ilyen nagy témát még meg sem írtak. Nem dolgoztuk fel művészileg erőteljesen és igazságosan saját történelmünket. Nehéz megérteni, hogy ezt miért hanyagoljuk el. A történészek, az írók, a drámaírók, a filmművészek előtt az a feladat áll, hogy feldolgozzák nemzeti történelmünknek, népünk forradalmi mozgalmának olyan fontos és történelmileg jelentős szakaszait, amilyen például a huszitizmus szlovákiai hatása, az elmúlt évszázad parasztfelkelése, Štúr és nemzedéke, a Szlovák Tanácsköztársaság, a München előtti köztársaság népének nagy sztrájkjai és harca volt. Továbbá ide tartozik a dicső Szlovák Nemzeti Felkelés témája. Természetes, hogy Szlovákia Iparosításának, a falvak szövetkezetesítésének elmúlt 21 esztendeje népünk sokoldalú és gazdag élete ls számos lehetőségét adja a művészi feldolgozásnak. Pártunk nem írja elő, hogy a művész miként alkosson, de hivatott annak megállapítására, hogy mi az ami nem felel meg szocialista társadalmunk célkitűzéseinek. A valóság kissé elferdített értelmezéséről tanúskodik, ha valaki azt állítja: pártunk nem kívánja, hogy a művészek beleavatkozzanak a politikába. Hiszen éppen pártunk a szocialista demokrácia elmélyítésével alakítja annak feltételeit, hogy minden polgár bekapcsolódhasson a politikai tevékenységbe. A párt a legjobb művészeket szeretettel fogadja soraiba. Más lapra tartozik, ha valaki a párt stratégiájával és taktikájával ellentmondásba kötelezi el magát. A párt nemcsak a művészeket, hanem mindenkit, még a párt titkárait is bírálja, ha nem dolgoznak helyesen, az irányvonallal összhangban. Meg kell mondanunk, hogy gyakran előfordul az ellentétes követelmény is: „ne lábatlankodjatok a művészetben". A művész szabadon alkothat, de számolnia kell a művészet fogyasztójának észrevételeivel. Ez a jog megilleti pártunkat is. Világviszonylatban nincs és nem is lehet olyan szabadság, hogy mindenki azt tegye, amire kedve szottyan. A párt vezető szerepének érvényesítése a kultúra szakaszán, bonyolultabb, mint másutt. Ezen a téren okosan és nap nap után türelmesen kell megnyernünk a mű

j vészeket a párt politikájának. Ez a megnyerés annyit jelent, hogy megvilágítjuk a távlatokat, meggyőzzük őket a kitűzött feladatok helyességéről, ahelyett, hogy diktálnánk. Nem nehéz betiltani a színmű előadását, a könyv vagy a cikk megjelentetését. De legalább olyan nehéz a szerzőt meggyőzni a beavatkozás helyességéről, mint akármelyik anyát, hogy gyereke nem jő, vagy nem szép. Számos letiltott alkotás gonoszkodó, sőt ellenséges volt. Ezeknek szerzői nem voltak igazi művészek. A művészek többségét az a meggyőződés élteti, hogy munkájuk elősegíti ügyünket. Mindenki jó művet akar alkotni, amely nemcsak ma tetszik, hanem a jövőben is tetszeni fog. El kell ismernünk, hogy a gazdasági nehézségek és a pénzügyi szervek intézkedései következtében a művészi alkotó munkára kevesebb anyagi eszközt fordítunk és ez jelentősen megnehezítette a párt vezető szerepének érvényesítését a művészetben. A művészek nem kaptak társadalmi megrendeléseket. Ennek ellenére az ügyünkhöz hű művészek velünk haladtak, míg az absztrakt művészet hívei alkotásaikat eladták, akár az angliai képtáraknak is. A jő kultúra és a jő művészet mindig jövedelmező a társadalom szempontjából, még ha a pénzügyi szakemberek azt állítják is, hogy ráfizetünk. Az eszmeileg tisztázódott műsortervvel jelentkező színháznak rendszerint gyenge a látogatottsága. A szovjet, és a szocializmus témáját feldolgozó saját filmjeink látogatottsága is erősen csökkent, míg az úgynevezett limonádéknál teljesítik és túlszárnyalják a bevételi tervet.. És sokan ennek alapján bírálják el a mű értékét. Ezek szerint nálunk a legjobb bemutatott film az Old Shatterhand volt, mivel 2 660 000 korona bevételt hozott. A Clipper c. filmet már négy hónapja játsszák szüntelenül telt ház előtt. Számos nyugati filmmel elferdítjük az emberek jellemét, hamis illúziókat táplálunk a tőkés világ életéről. A mi filmgyártásunknak ls azonban okulnia kell, kevesebbet kísérleteznie és több szórakoztató filmet kell alkotnia. A könyvkiadók is gyakran inkább a jövedelemre tekintenek, mint a kérdéses könyv művészi értékére és nevelő küldetésére. Komolyan el kell gondolkoznunk afelett, hogy ifjúságunk a lázas műszaki forradalom időszakában több romantikát lát a cowboyban, mint a távoli bolygók elérésében. Töprengjenek el ezen az írók, a pedagógusok, a pszichológusok, a könyvkiadók és mi valamennyien. Természetesen ez nem jelenti, hogy szembehelyezkedünk a romantikával. Talán régimódinak tűnik, ha megemlítem azt, amiről már annyiszor beszéltünk, a pártnevelés jelentőségét és hatását. Meggyőződésem, hogy a jó nevelő munka elősegíti a problémák többségének megoldását. A pártos nevelés fogalma alatt minden párt- és társadalmi szervezet, nemzeti bizottság, művészeti szövetség és minden más munkahely ezzel kapcsolatos tevékenységét értem. Ez az apró, mindennapi áldozatos munka, amely elősegíti a párt célkitűzéseinek és politikájának teljes összetettségében valő megértését, meg nem feledkezve a hazai és a nemzetközi helyzetről, amely szilárdítja a szocialista építés eszméjét és gyakorlatát. Nem leplezzük el, hogy sok helyütt erős gyökereket vert a fogyatékosságokkal szembeni közömbösség. Ezt nem küzdhetjük le a felülről gyakorolt Intézkedésekkel, hanem csak minden polgárunk tudatos tevékenységével, akiknek szívügye a köztársaság és a szocializmus sorsa. Nem engedhetjük meg, hogy az emberek rászokjanak a nemzeteink és nemzetiségeink egysége, a Szovjetunióval való barátságunk, a párt és vezető szerepe elleni különféle őcsárlásra és gúnyolódásra. Arra kell törekednünk, hogy a marxizmus—leninizmus elmélete és gyakorlata és egész ideológiai munkánk, a szocializmusba, az internacionalizmusba, a dolgozók hazafiasságába és aktivitásába vetett bizalom forrásává váljon. Legfontosabb feladatunk: a tudományos és műszak? ismeretek alkalmazása a mezőgazdaságban KOLOMAN BOĎA elvtárs, földművelésügyi megbízott A CSKP XII. kongresszusának határozatai mezőgazdaságunk fejlődését egyértelműen az ipari termelési formák bevezetése felé terelte. A határozatok jelentősége elsősorban az, hogy utat nyitottak a nagyüzemi termelés szocialista feltételeinek maximális kihasználására. Amikor a CSKP XII. kongresszusa után nagy elhatározással hozzáláttunk a mezőzgazdaságban a szocialista nagyüzemi termelés fejlesztéséhez, vagyis -a létrehozott feltételek teljes kihasználásához, egyszerűen azt képzeltük, hogy majd a munkaerőket a gépesítésbe befektetett összegek növelésével helyettesítjük, gyorsan növeljük a munkatermelékenységet és hatékonyabbá tesszük a termelést. Megmutatkozott azonban, hogy ez az elképzelés — bár helyes — közel sem volt egyenes vonalú, hanem ellenkezőleg, igen bonyolult és összetett. Arról van ugyanis szó — és ezt az eddigi fejlődés bizonyította —, hogy a jelenlegi feltételek között nem lehet döntő csupán a termelés, amint arra gyakran rámutattunk, hanem — bár nem döntő mértékben — a beruházási eszközök hatékonysága és annak ésszerű kihasználása. Az eddigi fejlődés bizonyos aránytalanságot mutat a befektetett eszközök mennyisége és a várt hatékonyság között. Megmutatja a gazdasági felmérésben levő gyenge pontokat stb. Pl. 1959—1962-ben az egységes földművesszövetkezetekben 110 000 személlyel csökkent az állandó munkaerők száma, amivel egymilliárd 800 millió koronát takarítottunk meg, ugyanakkor azonban a pénzügyi és anyagi befektetések 4,2 milliárd koronával növekedtek. És ez azt jelenti, hogy a társadalmi hatékonyság 2,5 milliárd koronával csökkent. S hogyan alakult a termelés belterjessége? Szlovákia kukoricatermő vidékén — a 100 hektárra legkevesebb munkaerővel redelkező szövetkezetekben — minden egyes munkaegységre 22 korona értékű termelést értek el. A legtöbb munkaerővel rendelkező szövetkezetekben minden egyes munkaegységre 56 korona értéket termeltek, és minden utólag beillesztett munkaegységre 99 korona értéket. A munkaerők száma nálunk állandóan csökkenni fog. Pl. 1970-ig további 68 000-el. Ebben az időszakban a munkatermelékenység több mint 30 százalékos növelésére számítunk. Ez az elmúlt 4 év alatt elért eredmények majdnem kétszerese. Ogy gondolom, hogy a mezőgazdasági politikának a XII. és XIII. pártkongresszus határozatainak teljesítésénél az élő és tárgyiasult munka optimális fejlődésének arányából kellene kiindulni a következő években s ezzel párhuzamosan kell megoldani a munkatremelékenység növelését és az anyagi érdekeltség kérdését. A központi mezőgazdasági szerveknek elsősorban a gazdasági eszközök segítségével kell megteremteniük a feltételeket a munkaerők szükséges aktivitásához. A kerületi és a járási szerveknek viszont gondoskodniuk kell a termelés intenzitása, a munkaerők menynyisége és minősége közötti helyes arányról, ami nagymértékben befolyásolja a termelés elosztását, szakosítását és a foglalkoztatottság feltételeinek megteremtését az egész év folyamán. És végül az irányításra hárul az a feladat, hogy szabályozza a munkaerők aktivitását. A mezőgazdasági üzemek munkaszervezésében nagy tartalékaink vannak. Ügy gondolom, hogy az Irányítás ilyen formája megfelelő feltételeket teremt az optimális munkaerőellátásra, a munkaerők számának fokozatos csökkentésére, s lehetővé teszi az anyagi érdekeltség kérdésének helyes megoldását, ami a fő oka annak, hogy kevés az élő munka és lassúbb a munkaerő felújítása. Ogy vélem, hogy ebből a bűvös körből — ahol a csekély anyagi érdekeltség okozza a munkaerőhiányt, ennek következménye pedig ismét az alacsony anyagi érdekeltség — csakis úgy tudunk kijutni, ha fokozzuk a munkaaktivitást az olyan üzemszervezési alapon, mely az egyes munkacsoportok számára lehetővé teszi, hogy nagyobb mértékben döntsenek a jutalmazásról. A jutalmazás tehát közvetlenül összefügg a termelés eredményeivel és a gazdaságossággal. Ebben látom a mezőgazdasági üzemek helyes reagálását az új irányítási rendszerrel kapcsolatban, mely ily módon feltételeket teremt a maximális termelésre. Ogy látszik, hogy a termelési igazgatóságok elvesztik szervezési jelentőségüket a mindennapi termelési technológia és az agrotechnikai beavatkozások terén. Feladatuk az lesz, hogy előre biztosítsák a mezőgazdasági üzemek Irányításának leghatásosabb formáit, a kooperáció formáit és a termelés leghatékonyabb szakosítását. Gondoskodniuk kell a tudományos-műszaki haladásról, a munkafolyamatok ésszerűsítéséről, az üzleti és jogi kapcsolatokról stb. Tulajdonképpen ezzel teremtik meg a leghatékonyabb feltételeket a termelés növelésére és értékesítésére. Természetesen ennek megfelelően kell alakulnia a termelési igazgatóságok belső felépítésének ls. A központnak hovatovább egyre kevesebb gondot fog adni a napi operatív munkafolyamat. Itt elsősorban arról van szó, hogy helyesen felismerjék az egész ágazat fejlődésének irányzatát, annak belső és ágazatok közötti viszonyát és ennek alapján szilárdabban és biztosabban meghatározzák a gazdasági politika és a termelés fejlesztési terveinek feladatait. A legfontosabb feladatok közé tartozik a tudományos és műszaki Ismeretek gyakorlati bevezetése.