Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-22 / 110. szám, péntek

A napokban Oscar-díjjal tüntették ki az Üzlet a korzón című csehszlovák filmet. Képünkön Jozef Króner és Ida Kamiiiská a film egyik jelenetében. A MORRISVILLE-I FANTOM avagy: a detektívregény olvasójának kalandja S

ir Hannibal Morris angol nemes kastélya úgyszólván „Európa szívében", Prága közepétől csupán tíz kilométernyire fekszik. Csodálkoznak? A meglepetés csak most kezdődik ... Sir Morris nem törődik a lakástörvénnyel, kastélyában a szobák sora, alatta pedig a föld alatti folyosók egész útvesztője húzódik. S itt a föld alatt a legfantasztikusabb gyilkos szerszámok és gépezetek találhatók: süllyeszthető mennyezet, amely a helyiséget préssé változtatja, szobai vízmedence, amelyben a víz szintje egészen a mennyezetig emelkedhet; s van itt egy balta ls, amely gombnyomásra ugrik ki a falból ... Sir Morris mindebből semmit sem jelentett be a szabadalmi hivatalban. Sir Morris föld alatti helyiségeiben borzalmas arcú, furcsa alakot rejteget — a fantomot! Jóllehet Csehszlovákiában csak néhány medvét és farkasfalkát tartanak nyilván, sir Morris kastélyában csak úgy hemzsegnek a bengáli tigrisek és gyakori vendég mister Brumby, a Scottland Yard rendőrfelügyelője. Sir Morris székhelyén minden lehetséges. E kastélyt ugyanis filmesek építették és kitalált személy a kastély ura is. F. VICek és Z. Zeman forgatókönyvírók a nézők szórakoztatására találták ki, és Boŕivoj Zeman rendező sir Morris viszontagságait számos cseh filmcsillag: Oldrich Nový, Jaroslav Marvan, Vít Olmsr, Waldemar Matuska, Kvéta Fialová, Vlasta Fabianová és mások közreműködésével vitte filmszalagra. Ismét egy új cseh krimi? • Nemi A klasszikus angol bűnügyi film cseh paródiája. Vagy még pontosabban: a detektívregény olvasójának fantasztikus kalandja ... A prágai Smetana Színházban néhány pt-rc múlva kezdő, dik Bizet Cari in című operájának előadása. Hátul a zenekarban alacsot •, hétköznapi külsejű férfi ül, u különös zenen hatások mestere. Belép a karnagy, felhangzanak az opera első akkordjai, amikor a zenésznek még nincs sok munkája: e néhány ütemet, amelyeket az előadás folyamán hangszeréből kicsal, tudja kívülről. Mégis kinyitja a Carmen feliratú dossziét, de partitúra helyett rongyos füzet, egy detektívregény van benne. S mielőtt beteljesedne Carmen tragikus sorsa, a hétköznapi kis zenész nagyszerű kalandot él át, amelynek egy személyben hőse, áldozata és igazságszolgáltatója .. . Az angol grófságból ugyan több ízben elugrik Bizet hangjaihoz, de azután gyorsan visszatér Morrisville-be, ahol a minden hájjal megkent bűnöző, Manuel Dlaz Morris menyasszonyának ékszereit akarja megkaparintani, sőt magát a menyasszonyt is, és sir Morris életére tör. Szerencsére itt van a százszázalékos gentleman, az acélos tekintetű fiatal újságíró, 'Allan Pinkerton, aki a gaztett nyomára bukkan, szerepel továbbá egy szürke ruhás sorsdöntő hölgy, s Itt van a föld alatti folyosók réme, a rosszat büntető fantom. Szóhoz jutnak Conan Doyle úr történetkéinek összes rekvlzitumai beleértve a mocsarak titkos rémeit is. „A cseh filmgyártásnak már van egy tökéletes paródiája: a Limonádé joe. A Morrisville-i fantomnál más a helyzet: ez a cselekmény kettősségéből adódik. A nézőt a legizgalmasabb deiektívregények rejtélyeinek és helyzeteinek következetes felhasználásával szeretnénk megnevettetni. A világot bejárja jaines Bondnak, a 007-es titkos ügynöknek hihetetlen angol—amerikai filmkalandja. Egyesek számára ez igen izgalmas film, mások számára vígjáték. James Bond lasersugarak és radioaktív sugárzás ellen harcol, a mi hőseink föld alatti rémek és titkos süllyesztők ellen, mert azt akarjuk, hogy az emberek a moziban elsősorban szórakozzanak és nevessenek" ... Borivoj Zeman rendező, aki a szavakat mondja, már nemegyszer bizonyította, hogy meg tudja nevettetni a nézőt. Csaknem húsz éve egyike a kevés cseh vígjátékrendezöknek. .A háború után az égető lakásproblémát dolgozta fel humorosan a Nem tud lakást? című filmben, a személyi kultusz idején Angyal filmjeivel nevettetett meg bennünket. K

ét mesefilmet is forgatott: A büszke hercegnőt és a Volt egyszer egy királyt, melyek közül az előbbit egy év alatt 9 millió néző tekintette meg. Meleg mosollyal mutatta be a nagymamák sorsát a modern családban az Ötödik kerék című filmben, s a közönség kedvezően fogadta többi filmjeit is ... Miután évekig a prágai filmművészeti tanszéken adott elő, most ismét visszatért a rendezéshez és két színészre tette fel kártyáját. Közülük az egyiknek túl sok a tapasztalata a filmekkel, a másiknak semmi. így Zeman rendezőnek sikerült bebizonyítania, hogy Oldŕich Nový, az első cseh hangosfilmek tündöklő csillaga, aki nagy sikerrel szerepelt 25 év filmjeiben, ma is kitűnő alakítást tud nyújtani, méghozzá hármas szerepben — ha a rendező elkerülteti vele a konvenciót és a giccset. Ugyanígy lett kiváló filmszínész a legnépszerűbb cseh énekesből, a kedvencből, Waldemar Matuškából, aki egyformán jól játszik, énekel, táncol — és kalandozik Fairbanks stílusában. Oldrich Nový alakítja sir Morrist, Waldemar Matuška Manuel Diazt a ravasz gonosztevőt. Annyira megnyerte Zeman rendező tetszését, hogy neki szánja következő mesefilmjének A nap 25. órájának főszerepét. Szó szerint ezt mondja: „Olyan kiváló »bűnöző«, hogy érdemes kipróbálni, milyen jelleniszínész." A Morrisvilie-1 fantom igazolta azt a megállapítást, hogy a komédia nagyon komoly dolog. A néző a moziban csak akkor fakad nevetésre, ha a film alkotói az egyes jeleneteket öszszeszorított foggal dolgozták ki. Például a következőképp: a forgatókönyv alapján Manuel Dlaz sir Morris életére tör s habozás nélkül ráuszít két vérszomjas tigrist. Mivel a Csehszlovák Film állományában tigris még nem volt, a filmeseknek és a színészeknek el kellett menniük az Állami Cirkusz téli pihenőhelyére, harminc kilométernyire Prágától ... A cirkuszi idomító Igyekezett szép szóval, majd erélyesen szót érteni száznyolcvan kilós tigriseivel, de a fenevadakat nyugtalanította a filmesek fényszórója, sőt az Idomító szerint még a színészek fehér inge is. Waldemar Matuäka nemegyszer került olyan helyzetbe, amikor élete forgott kockán, s nem kevesebb félelmet éltek át azok, akik a kamerát védő rács mögött álltak ... Mindnyájan hálát adtak a sorsnak, hogy Közép-Európában élhetnek, ahol nincsenek Ilyen vérszomjas fenevadak. LIDA GRQSSOVÁ Időszerű köz íkérdések Életszínvonalunk problémái Az életszínvonal témája mint fel-fel dobott kő, mindig vissza hull. Éppen ezért szükséges, hogy az életszínvonal ne csak mindennapos beszédtéma legyen, hanem közgazdasági vizsgálat tárgya is. Cikkünk célja, hogy helyes megvilágításban tüntesse fel életszínvonalunk fő problémáit. Mitől függ, hogy miért mennyit kell dolgoznunk? Ezzel az egyszerű, de lényegbevágó kérdéssel kézenfekvő módon közelítjük meg az életszínvonal problematikáját. Ma még gyakran találkozunk azzal az értelmetlen megállapítással, hogy az életszínvonalat a szükségletek kielégítési foka határozza meg. Ha ez igaz lenne, akkor ugyanolyan, esetleg magasabb életszínvonala volt az ősembernek, vagy van a mai eszkimónak, mint mondjuk e cikk írójának, mivel minden korban élő, minden bizonyos fejlettségi fokon álló népnek megvannak a maga szükségletei, s ha történetesen az ősember jobban ki tudta elégíteni szükségleteit, akkor az említett elmélet szerint magasabb volt az életszínvonala. Egyik kort, fejlettségi fokot a másiktól és az életszínvonalat is éppen az különbözteti meg, hogy az emberek milyen feltételek között elégítik ki szükségleteiket. E feltételek közül a legfontosabb az, mennyit kell dolgozni és milyen körülmények között. Ez pedig attól függ, mekkora a munka termelőereje, amit az egy főre jutó termeléssel mérünk. A múlt század kapitalizmusában a gépesítés kezdetleges fokon állt, a munka termelőereje akkora volt, hogy a munkásnak feleségestül, gyermekestül napi 16 -18 órát kellett dolgoznia a gyárban, hogy kitermelhesse a szükségletei kielégítésére szolgáló javakat. Ma a fejlett országokban nyolcórás a munkanap, negyvenórás a munkahét. Ez csakis azért lehetséges, mert a mai, az automatizálás, a tudományos és műszaki forradalom korabeli és a száz évvel ezelőtti egy főre jutó termelés — ég és föld. Ha rövidebb időszakokat hasonlítunk össze, akkor is azt kérdezzük, mennyit kell dolgozni mondjuk egy kiló húsért, egy öltöny ruháért, egy pár cipőért, a lakbérért stb. ma, és mennyit kellett korábban. Nálunk a szédületes iramú iparosítással a termelés eszközellátottsága, vagyis az egy foglalkoztatott munkaerőre eső gépek, berendezések, gyárépületek értéke igen megnövekedett, aminek rendes körülmények között a munka termelőerejének, tehát az egy főre jutó nemzeti jövedelemnek, mint az életszínvonal forrásának, nagyarányú növekedését kellett volna maga után vonnia. A nemzeti jövedelem azonban az eszközellátottsághoz viszonyítva lassan növekszik, amit a népgazdaság nem meg felelő szerkezeti összetétele következtében alacsony beruházási hatékonyság okoz. 1958 -1960 között 2,19 korona értékű állóeszköz volt szükséges ahhoz, hogy 1 koronával növeljük a nemzeti Jövedelmet 1961—1965 kőzött pedig már 7,35 korona, s az 1966—1970-es ötéves terv 3,74 koronával számol. Ugyanezen időszakokban, hogy 1 koronával növekedjen a nemzeti Jövedelem, 2,69 és 10,03 koronát kellett, illetve 5,44 koronát kell beruháznunk. Mivel az életszínvonal forrása, a nemzeti Jövedelem, az utóbbi években nem növekedett, azt mondhatnánk, hogy az életszínvonal ugyancsak stagnál, esetleg süllyed. Az életszínvonal alakulása azonban alapjában, csak végső fokon függ a nemzeti jövedelemtől, de adott időszakban mindig a bérek, az árak, a béren kívüli jövedelem és a foglalkoztatottság kölcsönös alakulása révén kialakuló reáljövedelem határozza meg azt, miért mennyit kell dolgoznuuik, teliét az életszínvonalat. Miért emelkedik lassan a fizetésünk? Ötvenegyben-ötvenkettőben még lehetett keresni — mondogatjuk —, de azóta netaa igen emelkedik a fizetés. Ez igaz. A statisztika ís azt mutatja, hogy a fizetések csak lassú ütemben emelkedtek. Ma mégis jóval több mindenünk van, mint 15 évvel ezelőtt, vagyis a bérek csekély növekedése ellenére ls tudtuk növelni fogyasztásunkat, tehát emelni életszínvonalunkat, s nem is akármilyen mértékben. Könnyű a következtetés: csökkentek a létfenntartási költségek, vagyis az árak, aminek következtében növekedett reálbérünk, tehát fizetésünk vásárlóereje. Nem a véletlen játéka a bérek és az árak ilyen kölcsönös alakulása. Nálunk — de a többi szocialista országban is — azt a jlöv-edelempaditikát folytatták, amikor a reálbér gyorsabban növekszik, mint a nominálbér, mert az árak csökkennek. 1961-ben megtört ez a vonal: a bérek növekedése megállt, sőt a fizetések azóta enyhén csökkennek, az árak viszont könnyedén emelkednek, következésképpen a reálbér csökken. És az életszínvonal? Nem süllyed, mert nem csökken, hajiem növekszik a kifizetett bérek összege, tehát az, amiért vásárolhatunk, mégpedig akkor, amikor (1961 ótaj annak tömege, amit vásárolhatunk (a nemzeti jövedelem) változatlan. Ez meggyőzően bizonyítja, hogy baj van a vállalatok anyagi érdekeltségével, hiszen nagyobb a kereslet a kínálatnál (jelenleg mintegy 35 milliárd koronával), tehát van piac, van mi ösztönözze a termelést, s mégsem ösztönzi. A kifizetett bérek összege az állandóan növekvő foglalkoztatottság következtében emelkedett. 1965-ben a bérnövekedés 51 százalékát a foglalkoztatottság növelésére használták fel, s csak 49 százalékát az átlagbér növelésére. Tehát a vállalatok elsősorban több munkaerővel Igyekeznek növelni a termelést, s nem a munkatermelékenység emelésével. A helyzet ebben az évben sem változott. Januárban 1965 első hónapjához viszonyítva a foglalkoztatottság 3,4 százalékkal emelkedett, de az átlagbér 0,6 százalékkal csökkent. Szóval még nem érezteti hatását az új irányítás. A foglalkoztatottság emelkedik, a nemzeti jövedelem pedig nem, tehát az az összeg, melyet jelenleg bérekre kifizetünk, valahol elfecsérlődik. Jövedelmünknek van még egy fontos forrása — a társadalmi juttatások, amelyek jövedelmünknek 30 százalékát teszik ki, s állandóan emelkednek. E két fő tényező — a kifizetett bérek összege és a társadalmi juttatások — teszi, hogy az egy főre eső jövedelem 1961 óta is emelkedik, mégpedig gyorsabban, mint az árak. S így növekszik az egy főre jutó reáljövedelem is, mely az életszínvonal alakulásának leghűbb, legpontosabb mutatója. 1961 óta tehát az átlagbér enyhén csökken, az árak emelkednek, a nemzeti jövedelem stagnál. Ezek szerint valami, amit eddig elnyomtunk, utat akar törni. Ez a valami az, hogy az egy főre jutó reáljövedelemnek elsősorban a bérek és árak növekedése révén kell emelkednie. Ha az árak csökkennek, nincs ami ösztönözze a termelést. Ha a bérek nem emelkednek, hogyan érvényesülhet a dolgozók anyagi érdekeltsége a termelés növelésében? Tehát a termelés és a nemzeti jövedelem növelése az. amivel ma baj van. A munka szerinti díjazás elve alapján Nem azt akartuk bizonyítani, hogy életszínvonalunk emelkedik, vagy nem. Többé kevésbé úgyis mindegyikünk'meg tudja ítélni a helyzetet. A mait ls, hogy a megszokottnál lassabban emelkedik az életszínvonalunk. Éppen az volt a célunk, hogy megmutassuk: miért? A mai körülmények közt egyik napról a másikra nem várható ugrásszerű változás. De éppen most joggal bízhatunk abban, hogy az új gazdaságirányítás és megjelelő gazdaságpolitika mellett belátható időn belül újra elérjük életszínvonalunk gyorsabb azonban a bérdentvelllzációt, vagyis a keresetek közti nagyobb különbségek kialakítását. is csak úgy lehet megvalósítani, ha növekedni fognak a bérek, mert akkor lesz miből megfizetni a jó munkát. Az egyoldalú lefelé mozgással az árak nem tölthetik be stabilizációs funkciójukat a kereslet-kínálat alakulásában. Nyilvánvaió tehát, hogy jövedelempolitikának azt a másik lehetséges modelljét kell alkalmaznunk, amikor a reálbér, s döntő mértékben az egy főre jutó reáljövedelem is úgy emelkedik, hogy a bérek is, az árak is emelkednek. A bérek természetesen gyorsabban. Megvalósíthatjuk ezt hamarosan? Meg kell valósítanunk! Takar-e valamit az átlag? Hogyne takarna! Azért át: lag. Mondtuk, hogy az egy főre jutó reáljövedelem, tehát az életszínvonal eddig er alkedett, habár az utóbbi években a megszokottnál lassabban. Ez azonban a lakosság egészére vonatkoeik. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül az eltéréseket az átlagtól. Ezek az eltérések legnagyobb részben attól függnek, milyen a családokban a keresők és eltartottak aránya. Például a kisebb jövedelmű öttagú munkáscsaládban 25 600 korona évi jövedelem mellett egy főre 4800— 6000 korona jut, de a nagyobb jövedelmű kéttagú családban 29 400 korona évi jövedelem mellett 13 200—14 400 korona az egy főre jutó jövedelem. Más példa: ha a gyermektelen család jövedelmét 100-nak vesszük, akkor az egygyermekes családban az egy főre jutó jövedelem ennek 77 százaléka, kétgyermekes családban 63,5, háromgyermekes családban 52,6, négygyermekes családban 46,7 százaléka. A családok jövedelmében az eltérések nem nagyok, de az egy főre lutó jövedelemben lényeges eltérések vannak. Hogy e tekintetben különbségek vannak, ez általában nem volna baj. Baj az, hogy a jövedelem csaknem kizárólag a keresők és eltartottak arányától függ, s nem a munkabértől. Ha az átlagbér nem emelkedik, akkor a keresők számának kell emelkedni, hogy a családban nagyobb lehessen az egy főre jutó jövedelem. A többgyermekes anya azonban nem érezheti egyértelmű életszínvonal-javulásnak, ha keresővé válik. A béremelés viszonylag szélesebb rétegek életszínvonal-emelését eredményezi, mint a foglalkoztatott, ság növelése, mert újabb kereső csak kevés családból kerülhet ki, vagy csak hosszabb Idő elteltével. Most tehát még világosabb, miért Ideje múlt a jelenleg alkalmazott jövedelempolitika. Megszívlelendő még egy eltérés, amit az átlag nem mutat: a munkások, az alkalmazottak és a parasztság életszínvonala közötti eltérés. Nem szorul bizonyításra az, hogy a parasztság életszínvonala alacsonyabb, mint a másik két társadalmi rétegé (ez egyébként többé-kevésbé világjelenség). A parasztságnak kevesebb a pénzjövedelme, nagyobb viszont a naturális fogyasztása, egybevéve azonban a reáljövedelme alacsonyabb, amit a fogyasztás, főleg a tartós fogyasztási cikkek birtoklása is mutat. A csak a közösből eredő jövedelméből élő családok reáljövedelme mintegy 15—18 százalékkal, a kettős Jövedelembői élő családoké megközelítőleg 10 százalékkal alacsonyabb, mint a munkás és alkalmazotti családok reáljövedelme. ütemű emelkedését. MÉSZÁROS GYÖRGY 6