Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-22 / 110. szám, péntek

Amire aligha számítottak Május 11-én a Real Madrid és a belgrádi Partizán játssza a Bajnokcsapatok EK-jának döntőjét! A londoni asztalitenisz EB egyik legnagyobb meglepetésével az egyéni küzdelmek során a csehszlovák férfi-versenyzők szolgál­tak. Képünk bal oldalán M i k ó t látjuk, aki a döntőben szere­pelt. A kép főbb oldalán Kollárovits, aki az elődöntőben ötjászmás küzdelemben veszteit a volt és újdonsült Európa baj­nok Johansson ellen, mellette S t a n é k, aki ugyanilyen arányban egy „[okozattal előbb" mondott búcsút a további küzde­lemnek, de szintén Johansson ellenében. Miko mellett K n n z o t, P r a ž á k cdzftt és Kndrnáčot láthatjuk. jCTK felv J EGY ARANY — mégis NAGY SIKER Londonban Az asztalitenisz Európa bajnokságot London minden eddigit fe­lülmúló módon rendezte, s azon a csehszlovák színek képviselői nagyszerű teljesítményt nyújtottak. KözülUk Miko nem keve­sebb, mint három számban jutott a döntőbe, s egyben oldalán Lnžovával az aranyérmet is sikerült megszereznie. Ezenkívül ezüstérem is jutott a kiváló versenyzőnek a férli egyes, valamint Stanékkel az oldalán a férfi páros második helyéért. Ugyancsak •agy elismerés illeti a bratislavai Kollárovitsot, aki S t a­• ékhez hasonlóan óriási küzdelemre késztette a volt és Aj Európa-bajnok svéd Johanssont. Kitettek magokért női verseny­zőink is. A befejező napon a döntőkre került sor. Mint már arról rövi­den beszámoltunk, a férfi egyes utolsó találkozóján a svéd Jo­hansson 3:0 arányú, aránylag könnyű győzelmet aratott Miko lelett. A csehszlovák versenyző Bem tudott igazán lendületbe Jönni és nem találta meg a svéd iiú fergeteges támadásainak hat­hatós ellenszerét. Az utolsó Játsz­mára Miko szemmelláthatóan el­készült az erejével. A női egyes döntőjében Ale­xandru (román) 3:2, i 19, — 14, 21, —21, 18) arányban győzött a szovjet Grlnberg lelett, aki óriási ellenállást tanúsított, s a román versenyző csupán hatal­mas nemzetközi rutinjának kö­szönheti végző sikerét. A férfi páros dfintőjében a )» hannson, Alser svéd kettős 3:2 114, — 15, — 16, 11, és 17) arányban győzött a csehszlovák Miko, Stanék páros ellen. A cseh­szlovák fiúk nem tudták megvé­deni Malmöben szerzett Európa­bajnoki címüket. A találkozó sor­sút Johansson kivételes képessé­ge döntötte el, akinek hatalmas leütéseivel szemben Miko nem boldogult. A női páros döntőjében a ma­gyar Kőczián és Jurikné 3:1 arányban győzött a csehszlovák Lužová, Mikócztová kettős ellen. Kóczián nagyszerű védekezésével szemben Lužovának nem volt el­lenszere. A csehszlovák páros nagyszerű kezdet után átvette a magyarok védekező játékmodorát, s ezzel sikerre nem számíthatott. A vegyes páros döntőjében a Miko— Lužová csehszlovák kettős 3:1 (— 19, 20, 3, 9) arányban győzött az angol Barnes—Wrigbt­né páros ellen. A csehszlovák páros az első játszma kivételével végig a kezében tartotta a játék irányítását és győzelme nem volt kétséges. Az Európai Asztalitenisz Szö­vetség elnöke Schlaf, a követke­zőket mondotta: „Azt hiszem, hogy a rendezőket csak dicséret illeti. A küzdelemsorozat színvo­nala határozottan felülmúlta a nalmőit. A csapatversenyek sa­rán a szovjet versenyzők, az egyéniben a csehszlovákok szol­gáltak meglepetéssel." J. Abrahám, a csehszlovák asz­talitenisz-tagozat vezetője: „Nagy Általánosságban elmondhatom, hogy az Enrópa-bajnokságon si­keresen szerepeltünk annak ol­lenére, hogy a diintő küzdelmek során többet is elérhettünk val­na. A versenysorozat rengeteget kivett a játékosokból és pl. Miko Ssszesen 64 játszmában szere­pelt." INTERNAZIONALE—REAL MADRID 1:1 (0:1). A San Siro stadion 90 000 nézője álmában sem gondolt ar­ra, hogy a Madridból egygólos hátránnyal hazatért „Herrera fiúk" nem tudják behozni, vagy túlszárnyalni azt a minimálisnak tűnt l:0-át! A síkos talajon óriási harc alakult ki. A Real kiváló vé­dőmunkával rukkolt ki és gyak­ran vezetett veszélyes ellentáma dásokat. Ezeknek egyikét Aman­cio a 20. percben góllá értékesí­tette. A hazalak minden áttörési kísérlete meddőnek bizonyult egészen a 78. percig, amikor, mint már annyiszor, a felfutó hát­véd Facchettinek kellett gólt sze­reznie a tehetetlen csatárok he­lyett. Ezután ha lehet még foko­zódott az tram, de az eredmény már nem változott. A nagy talál­kozó után Herrera, az Inter edző je így nyilatkozott: „A Real va­lami egészen újjal jött. A vedel ne acélkemény, de egyúttal ru­galmas volt. Szünet nt&n mást sem tett, mint a labdát teljes erejével távoltartotta a saját kapájától. Ezt a védelmi falat nem sikerült áttörnünk. Gento, n Real balszélsője, „a nagy ötös" utolsó muskétása ezt mondta: „Bebizonyítottuk, hogy a Real még mindig méltó a nevé­hez! A szakértők túl korán paren­táltak el bennünket. Nem sike­rült spanyol bajnokságot nyer­nünk, de meg vagyok győződve, hagy Brüsszelben ismét elnyerjük •z EK-t- s ennek jogán jövőre, im­már tizenkettedszer egyfolytában • nagyszerű küzdelemsorozat sze­replői leszünk!" MANCHESTER DNITED—PARTI­ZÁN 1:0 (0:0). A 82 000 néző előtt sorra került összecsapás hatalmas A labdarúgó VB jegyében Svájc—Szovjetunió 2:2 (0:2). Baselbein 40 000 néző előtt bo­nyolították le a két ország VB­re készülő válogatottjának talál­kozóját, amely meglepetésszerű eldöntetlen eredményt hozott. A szovjet csapat a szünetig Csisz lenko és Ponyegyelnyik góljaival vezetett, de a jól hajrázó ha zalak Hosp és Grobéty révén egyenlíteni tudtak. A „svájci re­tesz" a második félidőre aranyi ra megjavult, hogy a vendégek­nek többé nem sikerült „feltör­ölök". A szovjet válogatott eigyébként vasárnap IS, 30 órai kezdettel Bécsben Ausztria ellen lép pályára, s erről a mérkő­zésről a csehszlovák tv helyszíni közvetítést sugároz. Franciaország—Belgium 0:3 (•:]). A liazal csapat részt vesz a VB-n, a belga viszont nem. En­nek ellenére a vendégcsapat Irá­nyította mindvégig a játékot és győzelme, amelyet Van Himst, Stockman és Thio góljaival biz­tosított, mindenképpen megérde melt. küzdelmet hozott. A vendégek vé­delme óriási munkát végzett és rendre meghiúsította a hazalak gólszerzési kísérleteit. A meddő percek múlása Idegessé tette La­wot és társait és sehogysem tud ták bevenni a fantasztikusan védő Soskics kapuját. — S milyen a ka­pussors: A 72. percben az előretö­rő Styles hatalmas lövését olyan balszerencsésen érintette, hogy az kezéről a kapufára, majd a háló­ba jutott. Ennek ellenére a Par­tizán a BEK ez évi másik nagy meglepetésével szolgálva bejutott a Brüsszelben május 11-én lebo­nyolításra kerülő döntőbe, s esc lyei egyenlőek a Real Madridé­val, elvégre mindkettejük számára „idegen" lesz a pálya. A SLÁVIA újabb KK A Slávia Praha és a Wiener Sportklub vezetői megegyeztek KK vetélkedésük mindkét idő­pontjával kapcsolatban. Ennek értelmében az első találkozót májns 4-én Prácában, a visszavá­gót pedig május 11-én Bécsben bonyolítják le. A párharc győzte­se a rendező Fiorentina és a ta­valyi győztes Bp. Vasas mellett a négyes mezőny további részve­vője lesz. Az amerikai atléták az új idény előtt Míg Európa legjobb atlétái se­rényen készülnek a budapesti Európa Bajnokságra, addig más földrészeken a versenyzők mér a mexikói olimpiát szem előtt tart­va folytatják edzéseiket. Ameri­kában jövőre tartják a Páname­rikai Játékokat, az EB-hez ha­sonló nagyszabású atlétikai ver­senyt, az idén viszont az USA bajnokságán és a lengyelek elle­ni két összecsapáson kívül nem kerül sor jelentősebb nemzetkö­zi vetélkedésre. Ez persze nem jelenti azt, hogy Amerikában az atlétáknak az idei évadban nem lesz semmi dolguk. A KIJEVI VERESÉG VISSZHANGJA Az USA válo­gatottja kijevi vereségének visszhangja már elcsendesedett, de senki semmit sem tett annak érdekében, hogy a jövőben az amerikai atléták­nak hasonló „meglepetés­ben" ne legyen részük. Az AAU (amatőr atléti­kai szövetség) és az NCAA (diák atlétikai szövetség) ugyan átme­netileg „fegyverszünetet" kötött, de arról, hogy végleg kibékülje­nek, esetleg egyesüljenek, egye­lőre szó sem lehet. A versenyzők azonban mit sem törődnek a két szövetség vitájá­val, nézeteltéréseivel. Ez a funk­cionáriusok dolga. Ök éppoly ko­molyan és lelkiismeretesen ké­szülnek az idei évadra, mtntha nagy világversenyek előtt állná­nak, ami feltétlenül indokolt, mert az amerikai atlétikában a közeljövőben „őrségváltás" vár­ható. 1964-ben, az olimpia után több heves versenyző visszavonult, köztük Hayes, Jackson, Carr, Ash worth, Sieber, O'Hara, Dellinger, Jones, Hansen, Davis, Long, Oer­ler. Nagyon ritkán állt rajthoz tavaly Larrabee. Thomas, O'Brien, Williams és Connolly. MI A HELYZET A VAGTASZAMOKBAN? 100 méteren az Anderson— Newman kettősön kívül a fiata­lok ls szót kérnek. Sokat várnak Gainestől, a 17 éves New Jerseyt diáktól — első idei salakpályás versenyén 10,2-t íutott, — vala­mint Greentől, akit Hayes után a legtehetségesebb amerikai vágtá­zónak tartanak. De szót kér még Lummer, a 440 yardos táv világ­csúcstartója, Drayton és Hines is, aki tavalyi európai vendég­szereplése alkalmával 10,l-t és 20,5-t ért el. A 400 méteren Cas­sel-en kívül nagyon bíznak Wil­liamsban, Kempben és McGrady­ban. VÁLTOZÁSOK HOSSZÚ TÁVON McGrady, Farrel és Germán, a 20 éves Hose, valamint Joyche és M'itchel 800 méteren, a 29 éves veterán Grelle, valamint Ryan és Day pedig 1500-on szá­mít legjobbnak. Lehet azonban, hogy O'Hara ismét csatasorba áll. A hosszú távokon valószínűleg új csillagok tűnnek fel. Az olim­pikonok közül Dellinger végleg visszavonult, de hasonló gondo­latokkal foglalkozik Mills és Schul ls. Az utóbbi talán három­ezer akadályon kamatoztatja majd tudását. 5000 és 10 000 méteren tehát teljesen új nevekre szá­míthatunk. Lindgren mellett a 21 éves Lawson, valamint Smith és Laris szereplését várják Ameri­kában nagy érdeklődéssel. 3000 méter akadályon Ismét az apró termetű Young dominál majd. NAGYON ERŐSEK A GATFUTÓK Davenport 13,2 másodperces vi­lágcsúcsával bizonyítja kiválósá­gát. Hozzá hasonló tudású Flo­wers, és mindketten remekül sze­repeltek a téli fedett pályás ver­senyeken. Néhány héttel ezelőtt viszont az olimpiai ezüstérmes Lindgren és a tízpróbás remény­ség, Shy ért el a szabadban 13,4 és 13,5 másodperces szép Időt. 400 m gáton továbbra is Cawley, Luck, Atterberry, Whitney látszik a legjobbnak. Ebben a szómban azonban rendkívül rossz az után­pótlás. Csupán Peterson 50,8 má­sodperces ideje figyelemre mél­tó. HAGYOMÁNYOSAN JÖK A RÚDUGRÓK Kilenc amerikai magasugró ért el a fedett pályás versenyeken 213 centiméteres eredményt. E szám sztárjai Bnrrell, Caruthers és az olimpiai bronzérmes Ram­bo. 220 centiméternél Jobbat vár­nak tőlük a szakemberek. Megle­petésre képes kívülük még Ross, valamint Clellon és Albright. Az Idei fedett pályás versenye­ken a rúdugrók szolgáltak cse­megével. Pennel többször meg­próbálkozott a 17 láb (518 cen­timéteres) magassággal, de egye­lőre sikertelenül. Nem sokkal maradt el mögötte Seagren és Chase, valamint Fosdick, Hein, Savage, Wadsworth, Wllson, Cra­mer, Manning, Morris, Uelses is. De van még vagy másfél tucat rúdugró, aki 487 centiméteres és ennél jobb teljesítményre képes. A távolugrás azonban sok gon­dot okoz az amerikaiaknak Bos­ton ugyan még mindig a világ legjobbja, Mays lassan kiöreg­szik, Horn nem tud megbirkózni a 8 méterrel, Hopklnns pedig 715 és 815 centiméter közti ered­ményeket ér el. MATSONNAK NINCS ELLENFELE Maison, 1965 legjobb súlylököje télen kollégiuma kosárlabda-csa­patát erősítette, de már meg­kezdte súlylökő edzéseit. Elsősé­gét senki sem fenyegeti. A má­sodik helyért azonban nagy harc­ra V8n kilátás Slelnhauer, Mc­Grath, Mtaggart és a veterán O'Brien között. A diszkoszvetők közül még mindig Oerter, Sil­vester és Weill a legjobb. Vi­szonylag gyengék az amerikai gerelyhajftök. Csupán a 29 éves Covelli tartja 80 méteren felüli formáját. A kalapácsvetök az amerikai atlétika büszkeségei lehetnek. Connolly — akit tavalyi világ­csúcsa után Zsivótzky megfosz­tott trónjától — az előzetes hí­rek ellenére Ismét szorgalmasan edz. öt azonban Bürke már az Idén felülmúlhatja. A fiatalok közül Frenn állandósíthatja 07 méteren felüli formáját, s nagyot fejlődhet Schulten, Pryďe és Cor­setti is. A tízpróbások kikerültek a to­kiói hullámvölgyből, fölzárkóz­tak a németek, szovjetek mögé, és Tommey az Idei évadban világ­csúcsot javíthat. Hodge, a tokiói negyedik, Hermán és a fiatal Shy 7500- 8000 pontot érhet el. Bár több kiváló atléta vissza­vonult, az amerikai főiskolákon számtalan tehetség nő fel, így számíthatunk arra, hogy az Idei évadban is feltűnik néhány kivá­lóság, aki átveszi az „öregek" helyét. Az idény végén senki sem csodálkozhat majd, ha a világ­csúcslistákon új nevek tűnnek fel. -ár— Kevés biztató az Mint már arról hírt,adtunk, a Szovjetunió ellen készülő cseh­szlovák labdarúgó „A" válogatott keret a II. ligás Bohemians ellen esti mérkőzésen mindössze gól nélküli döntetlent ért el. A ta­lálkozó a válogatottjelöltek ré­széről kiábrándító Játékot hozott. Inkább a Bohemians játékosai tettek ki magukért. A csehszlo­vák csapat teljesítménye még ak­kor is csalódásra ad okot, ba elgondoljuk, hogy csupán edző­mérkőzésről volt szó. A váloga­tott egyébként a következő össze­tételben szerepelt. (I. félidő) Viktor — Lála. Barsch, Popluhár, Bomba — Hrdlička, Dyba (a 15. perctől kezdve Kravárik) — Ve­selý, Mráz, Kvašhák és Kabát. A második félidőben ez volt a válogatott csapat összetétele: Vencel — Lála, Knesl, Bomba, Smollk — Kravárik, Kvašňák — Strune, Hrdllčka, MTáz és Veselý. Nem nyújtott elfogadhatót a csehszlovák B válogatott sem, amely ugyan 1:0 arányban győ­zött Teplicén, de gólját elsősor­ban a hazaiak gyengén védő tar­talék kapusának köszönhette. A legjobban az „oroszlánköly­kök" állták meg a helyüket, mert Linzben csak 3:2 arányú veresé­get szenvedtek az osztrák válo­gatott Játékosait nélkülöző LASK, bécsi Austria vegyescsapat ellen. ismét az i. ligáta A Lokomotíva Košice női kézi­labdázói három évi távollét után újra visszajutottak az I. ligába. Végeredményben egy ponttá! előz­ték meg a Prievidza együttesét. Sikeresek voltak a Blanskóban lebonyolításra került selejtezőso­rozaton is. A második helyen vé­geztek, s ez biztosította számuk­ra az I. ligába jutást. A csapat edzője Karol Dulný (képünkön), így nyilatkozott: • Hogyan készültek fel a nagy küzdelmekre? A bajnoki idényben heti három edzést tartottunk. A selejtezők előtt két hétig nem játszottunk, viszont hetente négyszer edzet­tünk." • Kinek köszönhető ez a sport­siker? „A Játékosoknak: ŠostékovS­nak, Vassnak, Sivákovának, Lan­govának, JeremiSšovának, Orba­novának, Gunglovának, Betušová­nak és Ballokovának. Ezek ját­szottak a selejtező során is. A 11. liga mérkőzésein Ondrušová is szerepelt, de tanulmányi okok miatt a selejtezőn nem játszha­tott. Neubauerová is hiányzott, aki Időközben szolgálati beosztá­sa miatt Preäovra költözött. Le­het, hogy ezzel a két játékossal megerősítve a ZJS Brnót is ie tudtuk volna győzni. Nézetem szerint a Kosárlabda Központi Szakosztálya nem Jért el helye­sen a selejtező torna kiírásával kapcsolatban." • Melyik játékos nyújtatta a legtöbbet? „Elsősorban Vass, aki nagyon ponterős volt. A Blansko elleni két mérkőzésen egymaga 44 pon­tot szerzett, Šestáková kitűnő irányítónak bizonyult. Kellemesen meglepett a harcos erényeket csillogtató Langová. Többet vár­tam Sivákovfitót, és Jeremiásová­tól Is. • | Mi a további műsor? „Nem lesz hosszú pihenőnk. A nyár folyamán bulgáriai portyát bonyolítunk le. Természetesen néhány helyen erősítenünk kell, mivel nagyon Igényes küzdelem­sorozatra van kilátás, s ehhez nem rendelkezünk megfelelő Já­tékosállománnyal. (Nen) VVK-ért A Vásárvárosok Kupájának küz­delmel során Zaragozában a ha­zai Real 1:0 arányú győzelmet ara­tott az Újpesti Dózsa felett dia­dalmaskodó Leeds United ellen. m«» M« <»» 8: t A SPORTFOGADÁS HÍREI A SAZKA 11. játékhetének műsora a következő: I. labdarúgó liga mérkőzések: I. Trenčín—Ostrava, 2. Hr. Krá­lové—Teplice, 3. Inter Bratisla­va—Sparta, 4. VSS Košice—Loko­motíva, S. PreSov—Slovan, Slá­via—Brno, II. labdarúgó liga találkozók: 7. Ja&Ionec—Radotin, 8. Viktória Žižkov—Celákovice, 9. Trebisov — Žilina, 10. Bardejov—VŽKG, 11. Uherské Hradišté-Dukla Komár­no, 12. Považská Bystrica—Zem­plín Vihorlat. Kiaajd Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Dénes Ferenc. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkij u. 10. Telefon: 537-16, 512-23, 335-68; főszerkesztő: 532-20 tit­kárság: 550 18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Tflvíró: 09308. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkij u. 8; telefon: 503-89 Hir­detőiroda — telefon: 343-04 Előfi­zetési díj havonta 8,— korona. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ústredné expedícia tlače, Brati­slava, Gottwaldovo nám 48/VII. K-22*61331

Next

/
Oldalképek
Tartalom