Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)
1966-04-16 / 104. szám, szombat
GÁLY IVAN AUSZTRIAI ÜTIJEGYZETEI U* |grásnyira van tőlünk. Az idősebb pozsonyiak emlegetik is, hogy annak idején a vasárnapi focimérkőzésre villamossal rándultak át a valcerek, a sramli, a Szent Istvándóm és a Práter városába. Azóta sok víz folyt le a kék Dunán. Változtak az idők s bár már a legelfogultabb nyugati sem beszélhet valamilyen vasfüggönyről, egy bizonyos — Marcheggnél más világ határát léptem át. Ausztria jellegzetesen tőkésország. Így van ez annak ellenére, hogy a háború utáni fejlődés sajátos körülményei között kulcstparának jelentős részét államosították, ami kétségtelenül megnyirbálta a nagytőke jogait. Mit sem változtat ezen az sem, hogy lényegében az államszerződés megkötése, vagyis 1955 óta tartó konjunktúra és a szomszédos szocialista államok közvetett hatására az ország munkásosztálya és dolgozó rétegei demokratikus jogokat vívhattak kl. Hiába bizonygatta nekem ennek, továbbá az életszínvonal emelkedésének, a szociális viszonyok javulásának adatai alapján egy bécsi vállalkozó, hogy Ausztria „szocialistább", mint a szocialista országok. A látottak és a hallottak meggyőztek az ellenkezőjéről. Nem vitás, hogy a gazdasági életben nagy szerepet játszó állami kapitalizmus mellett Itt hangadó a monopoltőke és a nagybirtok.. Persze könnyű lenne most egy szófordulattal kinyilatkoztatni, hogy ennek folytán szomszédunkban minden fekete, míg nálunk az élet rózsaszínű. Nem. Az összehasonlítás sokkalta bonyolultabb eredményhez vezet, Ausztria ugyanis gazdaságilag fejlett ipari-agrárország. Az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottsága gazdasági osztályának vezetője, Stein elvtárs, a velem folytatott beszélgetés során tárgyilagosan kifejtette, hogy az elmúlt évtizedben állandóan emelkedett az ipar termelése, komolyabb visszaesésre, válságjelenségekre nem került sor. Az életszínvonal görbéje is felfelé ívelt, s az osztrák dolgozó a háború előttihez viszonyítva hozzávetőleg 50 százalékkal jobban él. A statisztika ugyan számon tart mintegy nyolcvanezer munkanélkülit, viszont csak egy részük, főleg építkezési Idénymunkás, óhajt valóban dolgozni. A többi inkább a nem Innsbruck főtere. Háttérben az megvetendő munkanélküli segéllyel spekulál. Stein elvtárs példával „Illusztrálja" a fejlődésnek ezt a napfényes oldalát: — A minap ökonómiai előadást tartottam fiatal párttagjainknak. Feltettem nekik a kérdést: nézetük szerint az államszerződés megkötése óta melyik év volt gazdaságilag a leggyengébb. Egyikük sem tudott választ adni. A helyzet ugyanis az, hogy „rossz" évnek számít, amikor az ipari termelés csak 2—4 százalékkal emelkedik. A lakosság természetesen nem érezhet lényeges különbséget. S ez lélektani vonatkozásban, gazdasági propagandánk szempontjából — semmiképp sem kedvező ... Szavait alig egy hétre rá bizonyos vonatkozásban igazolták a választások eredményei. A jobbra tolódás ugyanis többek között arról tanúskodik, hogy a széles tömegek politikai alapállását egy tőkésországban nem a legkívánatosabban befolyásolja az aránylagos jólét. Természetesen téved az, aki úgy véli, hogy gazdasági téren itt minden rendben van és mindenki tejben-vajban fürdik. Szomszédunk már évek óta nagyon komoly strukturális problémákkal bajlódik. Ide tartozik például az automatizálással kapcsolatban felmerülő Jó néhány megoldatlan és tegyük hozzá, a kapitalizmusban végérvényesen megoldhatatlan kérdés. Az automatizálás ugyanis egy csapásra akár tízszeresére növeli a munkatermelékenységet. A statisztika kimutatja, hogy nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is szüntelenül csökken az alkalmazottak száma. Alpok hófedte csúcsai. Mi történik a felszabaduló munkaerőkkel? Nos, senki sem vitatja, hogy ez a jelenség beláthatatlan, katasztrofális következményekkel járna, ha ... Ha Ausztria nem lenne Európa egyik természeti szépségekkel legbőkezűbben megáldott országa. A „mentőcsónak" tehát az idegenforgalom. S meg kell mondanunk, hogy szomszédunk e téren „lepipálja" a legnagyobb hagyományokkal rendelkező nyugati országokat is, többek között Olaszországot, Svájcot és Franciaországot. Ebben nagy szerepet játszik, hogy mint német nyelvterület elsősorban a nyugatnémet turisták „inváziójával" számolhat. Háromszázezer hotelágy áll rendelkezésre, s ennek megfelelő számú étkeztetési s más közszolgáltatási létesítmény. Százezreket foglalkoztat a turisztika, amely ma már különálló iparágnak számít, s így ideig óráig eloszlatja a gondok vészjósló felhőit, háttérbe szorítva az egyik legsúlyosabb problémát. Arról már nem is beszélünk, hogy az idegenforgalom bevétele (tavaly 14,5 milliárd schilling!) majdnem maradéktalanul kiegyenlíti az ország költségvetésének jelentős passzíváit. — Vannak más gazdaságszerkezeti problémák is — folytatja Stein elvtárs. — Például főleg a hegyvidéki területen kevés a munkaalkalom. Továbbá egyes ágazatokban hanyatlás mutatkozik. Csakhogy a döntő az, hogy az ipar termelése 1953 óta több, mint megkétszereződött. Sajnos csak a legöntudatosabb dolgozókat érdekli a saját létének javulásán túl ennek a fellendülésnek a másik oldala. Az, hogy az ország gazdasági élete jelentős mértékben az Idegen, elsősorban az amerikai, az utóbbi években a nyugatnémet töke beáramlására támaszkodik. Egyesek ezzel kapcsolatban eléggé találóan Ausztria gazdasági Anschlussáról beszéinek. Nem kell hozzá sok fantázia, hogy az ember felmérje: az ilyen mankó egy ideig támasz lehet, de ha eltörik, nagy lesz a baj... Mert bár a válságciklus ma a fejlett tőkésországokban nem Jelentkezik olyan robbanásszerűen, mint mondjuk a húszas évek végén, a kapitalizmus törvényszerűségei érvényben maradiak. S ki tudja mikor, milyen formában éreztetik hatásukat? Egyelőre a karaván halad. A Szent István-dóm magasba kúszó gótikus tornya haranglábának tövéből percekig néztem a világváros mélyen alattam hullámzó, lázas forgatagát. Rohanó emberek, négy-öt oszlopban nekiiramodó és türelmetlenül megtorpanó gépkocsik, ragyogó üzletek ezrei, pezsgő, s ha az egyszerű embernek nem is Kánaán —, mondhatnám — nem rossz élet. Persze nem szabad a gazdasági viszonyokkal szoros kapcsolatban álló politikai történés árnyoldalaira gondolni. A független és semleges Ausztriában ilyen is akad bőven. Ezeknek a jelenségeknek egy része látszólag még nem veszélyes, a sötét erők meghúzódnak a háttérben. Ide tartozik például, hogy a neonácizmus, amelyet a bonni köztársaságból éltetnek, soviniszta nagynémet gondolatokkal mételyezi főleg az ifjúság egy részét. Mesterkednek a letűnt Monarchia hívei is. Lapot jelentetnek meg, összejöveteleket tartanak, Habsburg Ottót szeretnék visszacsempészni az országba. Nyíltabban lépnek fel azok, akik Ausztriát le akarják téríteni a semlegesség Itt-ott amúgy ls feladott útjáról, hogy az ország szekerét hozzákössék a Közös Piachoz. Ez teljes függőviszonyt jelentene a Német Szövetségi Köztársaságtól. A tőkés körök nem nagyon leplezik azt a törekvésüket sem, hogy különféle üzelmekkel csődbe juttassák az államosított üzemeket, s azok ismét magánkézre kerüljenek, ami az osztrák munkásság egyes nehezen kivívott demokratikus jogainak felszámolásával lenne egyenlő. Mindezekre és még sok más nyugtalanító jelenségre tehát nem szabad gondolni, hogy ne hervadjon le a mosoly a közvetlen és általában víg kedélyű bécsi és a többi osztrák dolgozó arcáról. De még ha könnyed eleganciával túl is teszi magát a jövő kilátásait beárnyékoló aggodalmon, egy dologgal mindenki tisztában van: Itt a pénz diktálja az iramot. A rohanó emberáradatból mintha a magasba csapna a jól titkolt, az elhessegetett vagy tudomásul sem vett félelem jeges előszele, s mintha hallanám a nyomasztó kérdést: Meddig marad ez így? rs* * ... i: :' íi !i.... W! ' J.< . . Ausztria egyik legkorszerűbb nyomdája a Glóbus. Itt készül az Osztrák Kommunista Párt napilapja, a Volkstimme is. Ez a párt Központi Bizottságának székhelye. (A szerző felvételei.) Szó számára írta: Teresa Sojecka Katowice Felső-Szllézia metropolisa, a legnagyobb és legfontosabb lengyel Iparközpont fennállásának 100. évfordulóját ünnepli. Száz év alatt negyedmilliós nagyvárossá fejlődött, s ma a legforgalmasabb lengyel város. A legforgalmasabb város, ugyanakkor a lakáskérdésben itt van a legtöbb nehézség. Itt nehezen dolgoznak az emberek — a szén-, a kohó-, a vegyiparban a legnehezebb a munka, igaz, hogy Itt keresnek a legtöbbet. A nagy lakásépítés ellenére a lakásviszonyok még mindig rosszak. A füst, a korom beszennyezi a levegőt. Katowice bérházakkal sűrűn beépített központja mindig forgalmas volt, a város pezsgő életet élt, de más városokhoz viszonyítva csúnya IflRVEK... KATOWICE Néhány évvel ezelőtt elbeszélgettem a sziléziai lakásépítésért felelős építésszel. A tervek több bányásztelep építését ölelték fel, de nem vették tekintetbe a meglevő városok átépítését. Változtatni lehet-e itt a dolgokon? Akkor nem kaptam választ erre a kérdésre. Pedig lelke mélyén nem egy építész arról álmodozott, hogy lebonthassa a régi bányászvárosokat, mint Katowice, Bytom vagy Chorzów, s helyükön új, sokkal lakhatóbb városokat építhessen. Más tervek is voltak. Az ún. zöld Szilézia határán, ahová már nem jutott el a füst és a gáz, Nowe Tychy várost szemelték kl lakásul, „hálószobavárosnak", ahonnan naponta bejártak volna a munkások a központba. A meglevő városokat új lakótelepek fogták gyűrűbe. Katowicénak és az őt körülvevő iparvárosoknak sokáig kellett várniuk a nagy napra. A kerületi kormányszerv 1959-ben jóváhagyta Katowice új központjának építési tervét. A 370 hektáron keletkező városrész másfél milliárd zlotyba fog kerülni, lesznek Itt társadalmi rendeltetésű toronyházak és lakóházak is. Térfogatuk összesen 1 millió 800, ezer köbméter. ...ES MEGVALÓSULT ALMOK Részben megvalósul az építészek régi álma: az új központ építése a lebontásra kijelölt, valamint a munkálatokat akadályozó, különben még ép házak helyén folyik. Ez csak most vált lehetségessé, mert a lakásépítés méretei lehetővé teszik, hogy a lebontott házak lakóit új lakásokba költöztessék. Katowice központjában országos méretben a legkorszerűbb építkezés folyik. Mintha az építészek ki akarták volna emelni a nagy iparváros jellegét, mintha kárpótolni akarnák a lakókat azokért a lakásoknak nevezett romházakért, amelyeket a XIX. és a XX. században nemcsak Katowicén, hanem Szilézia-szerte építettek. Itt próbálják ki a lengyel építészek egyik legújabb tervét, az ún. szuperegységet: ez egy 165 ezer köbméteres tömb, amelyben lakóházakon közszolgáltatási berendezések is vannak. Valószínűleg Katowicén fejlesztik ki a legjobb lengyelországi lakóháztipusokat. Lesz itt modern sportcsarnok (a sziléziaiak nagy szurkolók), amelynél első ízben használták fel a szénhányót parkolóhelynek. A hányók eddig fölösleges és csúfító háttérül szolgáltak. Katowice és az utána sorra kerülő városok átépítésének kiegészítője a környéket beszennyező füst és gáz kiküszöbölése. Katowice történelme folyamán első Ízben lesz tiszta, ragyogó és zöld. Zöld város — a lakossága vágyálma. Az elmúlt húsz évben első ízben létesítettek az örökös „fekete Sziléziában" egy üdülő- és kultúrparkot, hatalmas zöld térséget Katowice mellett. A város azonban mind többet akar a zöldből. Ez építési terveiben visszatükröződik. A zöld teret hódit az új lakástömbök mellett, az utcákon és a tereken. Sehol sem gondozzák oly féltőén, mint Sziléziában. Ez érthető is, hisz az ódon városban a zöld tiltakozást jelentett a város csúnyasága ellen, ma pedig a modern építészet nélkülözhetetlen elemévé válik.