Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-13 / 101. szám, szerda

PÁRTALAPÍTÓK A szociológiai kutatás és módszerei Néhány megjegyzés D. Sl-cjška cikkének margójára L

ÉVÁN, messze a dohánybeváltó mögött, kis földszintes házban lakik idős Furinda András. Hetvenhét éves öregember. Hajlott a háta, csontos, kemény arcán ráncokba futott a bőr, bozontos szemöldök alól, fémkeretes szemüvegen át tekintget a világba. Nyerges orra a bajusz fölé ágaskodik, beleszimatol a langyos szélbe. Tavaszodik. Meg kellett volna nyesni a szőlőt. Reggel megvárta a napot. Mikor melegíteni kezdett már, kerékpárra tilt. Óvatosan hajtott a járda mentén, hogy le ne sodorjon valami gondatlan járókelőt. Őszintén szólva magát is féltette, nem annyira a járókelőktől, mint a váratlan felbukkanó járművektől. Igaz, félreeső utat választott, ilyenkor errefelé alig zavarja meg a város nyugalmát egy-egy teherautó motorzúgása. Ám az ördög nem alszik. Óvatosan hajtott, csak dombnak fölfelé nyomta a pedált, lefelé gurította magától a lejtő. Ilyenkor pihentette fújtató mellét, zsibbadó lábát. Aztán megint nyomta a pedált: egyszer a jobb lábával, másszor a bal lábával, s akkor a keresztúton összetalálkozott velem. Itt ülünk most az alacsony mennyezet alatt, az ágyakkal, két szekrénnyel, asztallal zsúfolt első szobában. Beszélgetünk, s holnapig nyesetlen marad a szőlő. Minden élet valahol összefut, találkozik. N

EM EMLÉKSZEM az arcára, s ha emlékeznék is, az egy huszonnyolc évvel fiatalabb ember arca lenne, s én hiába hasonlítanám össze egykori és mai vonásait. Harmincnyolc őszén ott járt a falumban, Tornócon, részt vett az emlékezetes tüntetésen. Elvegyült a tömegben, jelszavakat kiáltozott és éljenzett, s ágaskodó, tiltakozó harag gyülemlett a szívében. Szerette volna megakadályozni, ami készült, ami végigtaposott idős férfikorán, az én gyermekkoromon és ifjúságomon, s amit ma mind a ketten múlt gyanánt emlegetünk. Esetlen, csodálkozó gyermekként botladoztam ott a Vág partján a felnőttek sokaságában. Talán elment mellettem és észre se vett. Talán megsimogatta fejemet, vagy megfricskázta az orromot, s mondott valami felnőttes, ugrató tréfát. Nem tudom. De ugyanolyannak látta a Vág menti topolyafákat, a selyemzöld rétet és a napban szikrázó margarétákat, az egész tiltakozó, lázadó tájat. M

OST itt ülünk, ő hetvenhét éves öregemberként, én meglett férfiként. Mindegyikünk másképp, de mégis ugyanegy élményt hordozunk magunkban. És nemcsak azt a tornóci napot, hanem egy egész tankönyvre való történelmet. Itt ül ez az öregember, egyike azoknak, akik elindítottak valamit, akik megszabták magatartásomat és észjárásomat. Annyira másnak érzem és mégis annyira egy vagyok vele, mert különbözőségei ellenére annyira egy volt a sorsunk. Az övé időben valahol távolabb, előbb eredt. Aztán egy ponton összetalálkozott, összefolyt sok más emberi sorssal, az enyémmel Is, egyetlen történelmi sors medrében. Egyetlen pici csöpp ebben a roppant hömpölygésben. Egyetlen csöpp ereiével löki, űzi a többi csöppet. Érzem, most hetvenhét éves korában is erő lakozik benne. M csoda erő? — kérdem magamban. Hisz nem tett semmi különöset. Cselédember fiaként született Garamújfaluban. A zselízi birtokon ostorosfiúként kezdte az életet. Tizenhárom éves volt akkor, és ökörfogatot hajtott. Tizennyolc éves korában szűknek érezte maga körül e világot. Elvetődött Walkesdorfba, Ausztriába lovászfiúnak. Csakhogy itt még szűkebb lett körötte a világ, sehogysem tudott rákapni az idegen szóra. Mintha bebörtönözték vagy befalazták volna. Szinte némának érezte magát a németek között. Megint hazakerült. Most már Lévára, Schöller birtokára, istállós fiúnak. Aztán jött Budapest. A Ganz ' — Danubius hajó- és gépgyár. Itt lépett be a Szociáldemokrata Pártba. Még emlékszik az általános választójogért vívott küzdelmekre. A körutakon tüntető sokaságra, a Váci úton felborított és felgyújtott olajoshordók lángjára, a Lovascsendőrök féktelen rohamára. Tizenháromban házasodott. Nógrádi lányt vett feleségül, Fogarasi Máriát. Újpesten, albérleti szobában egy özvegyasszonynál húzódott meg a fiatal pár, s egy évvel később, mikor szüleihez Szódóra vitte u várandós fiatalasszonyt, a falu jegyzője behívatta a községházára és megfenyegette: — Jól vigyázz a nyelvedre, Furinda! Ebben a faluban nem tűröm meg a szociáldemokraták locsogását! A

ZTÁN jött a háború. Tizennégyben a Kárpátokba vezénylik az oroszok ellen; az olasz fronton megsebesült. Mikor a Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege megszállja Lévát, ő a nyitral kaszárnyában rostokol. És megint a nyomorúság és reménytelenség éveit éli. A zselízi birtokon, majd Lászlóműven, vagy három kilométernyire Lévától. Állatokat etet, trágyát hány, éli a cselédember életét. A nagy sztrájkok idején kezdődött minden. Valami egészen más kezdődött. A szociáldemokrata békülénységét engesztelhetetlen harag és forradalmi lendület váltja fel. A mezőgazdasági munkások megismerkednek a Kommunista Internacionálé pontjaival — 1921. május 4-én kezdődik meg a CSKP prágai alakuló kongreszszusa, s attól a pillanattól kezdve a lévai munkások és a városkörnyéki mezőgazdasági munkások kommunistáknak vallják magukat. Mindezt heves harc és szakadás idézte elő. Egy régi rendőrségi jegyzőkönyv tanúskodik erről: 1921 februárjában a baloldali szociáldemokraták kizártak néhány jobboldalit. 1921. május 15-én a baloldal kommunista párttá alakult, s mint ilyen megtartotta a lévai munkásotthont. Furinda András tagja volt a kilenctagú járási pártbizottságnak. Mindmáig megőrizte régi igazolványát. Egyszerű, szürke karton a borítólapja. Belül az első lapon fejlécként háromnyelvű felirat: Komunistická strana Československa, Sekcia Komunistickej Internacionály — A Csehszlovákiai Kommunista Párt — a Kommunista Internacionálé szekciója — és azbukával írva ugyanez az orosz nyelvű szöveg. Az igazolvány száma: 156917. A bejegyzés szerint Furinda András 1921. május 15-tól tagja a kommunista pártnak. Negyvenöt év telt el azóta. Furinda András nem tett semmi különöset. Teljesítette a párttag kötelességeit. Volt képIdős Furinda András hetvenöt éves korában ünnepelte aranylakodalmát, s beírta n-ivét a polgári ügyek bizottságának aranykönyvébe. viselőjelőlt és a városi képvi selőtestület tagja. A magyar megszállás idején tagja volt egy Illegálisan működő sejtnek. Pénzt gyűjtött a letartóztatottak családjának megsegítésére, mások a háborúban elesettek Iratait gyűjtötték, hogy a rejtőzni kényszerülőket segítsék ki velük. Esetleg Magyarországról menekült kommunistákat rejtegettek. T

ÜRELMES mindennapi munka volt, de rendkívül veszélyes. Börtön járt érte, esetleg jó néhány év a nagykanizsai internáló táborban. Furinda András senkit nem rejtegetett, hiszen mindenki tudta róla, hogy kommunista. A hatóságok is. Rendőri felügyelet alatt élt, este kilenc után nem hagyhatta el a lakását, és minden héten jelentkeznie kellett a rendőrségen. Egy kihallgatás alkalmával a rendőrkapitány ráförmedt: — Maga Furinda, kommunista volt, ugy-e? — Az voltam. — Maga Furinda, képviselőtestületi tag volt, ugy-e? — Az voltam, mert a nép beválasztott. S akkor dühbe gurult a kapitány: — Hát mi akart lenni maga? Bíró! -— Nem akartam én bíró lenni, mert tudtam, hogy vannak köztünk okosabbak ls ... Ez a szerénység jellemzi őt. Ebben a szerénységben rejlik a sodródó és másokat sodró csepp ereje. Élt. Volt. Nem akart elérni valami rendkívüli célt. Cselédemberként kezdte. Volt hajógyári segédmunkás. Éveken át kőművesek mellett dolgozott. Harmincnégyben épített Léván egy szobakonyhás kis házat. Hatvanéves korától hetvenhárom éves koráig éjjeli őr volt a helyi építővállalatnál. És kommunista volt. O

DAKÜNN még süt a Nap. Idős Furinda András beleszimatol a tárt ablakon beáramló tavaszi levegőbe. Látom, nagy a mehetnékje. Már-már magára kapná a kabátját, szeretne minél előbb felülni a rozzant kerékpárra, hogy mégse maradjon nyesetlen az a szőlő. Kora tavasszal készül a szüretre. BABI TIBOR A „NOVÁ MYSL" február 3-1 száma közli Dragoslav Slejška, ismert cseh szociológus elvi jellegű cikkét a szociológiai kutatásról és módszereiről. (Dragoslav Slejška: Sociologický výskum a jeho metódy, Nová mysl, r. XX., č. 3., str.: 43.-44.) A szerző cikke első részében azokat az elvtelen, olykor nálunk ls felbukkanó szemléleteket bírálja, melyek kétségbevonják a szociológiai elmélet szükségességét, s azt vallják, hogy a szociológia, mint alkalmazott empirikus tudomány, csak a jelenségek fényeinek feltárására hivatott. A jelenségek ok-okozati viszonyát csak részben, lényeges összefüggéseit pedig egyáltalán nem képes felmutatni. Gondolván minden tudomány alapkritériumára, arra, hogy a tudomány csakis annyiban tudomány, amennyiben képes a maga területén a válóság belső összefüggéseit feltárni, megállapítható: minden olyan törekvés, amely a szociológia lényeges társadalmi törvények és törvényszerűségek feltárására való képességét kétségbevonja, tagadja, a szociológia lefokozását szorgalmazza. Látnunk kell azonban azt is, hogy a szociológia tekintélyét nemcsak az elmélet szükségét tagadó burzsoá ideológiák és a jelenkori polgári szociológiai praktika hatása rontja, hanem a ml praktikánk is. A marxista szociológia rehabilitálását nálunk és néhány más szocialista országban is a „szociológiai kutatások" kultusza követte. Belevetettük magunkat környezetünk vizsgálatába, kérdőívek útján, helyi leltári statisztikai adatok gyűjtésével. Egyszóval laikus megítélésünk szerinti eszközök segítségével halmoztuk az adatok százait-ezreit, majd kisütöttük belőle a magunk „szociológiai igazságát" anélkül, hogy tudtuk volna, ml is az a szociológia. Ennek a kutatási nyugtalanságnak is megvoltak a maga okai. A legjelentősebbet a következőkben látom: 1. a társadalmi igazságok feltárását sürgető tömegigényben; 2. a minden szempontból megalapozatlan társadalmi felméréseket is megtűrő, de inkább támogató intézmények felelőtlen magatartásában; 3. a hazai intézményes, azaz szervezett és irányított szociológiai élet lassú kibontakozásában, a különféle szervek néhány év előtti Indokolatlan bizalmatlanságában; 4. nem utolsó sorban azokban a meddő szociológiai vitákban, amelyek bár alapvető elvi kérdések megválaszolására lettek volna hivatottak, azonban vagy az elhibázott megközelítés, vagy a marxizmus alkotórészeinek merev, dialektikátlan értelmezése miatt (szűkebb körökben még a partikuláris érdekek is szerephez jutottak egy-egy kérdés megítélésében ) csak zavart keltettek. Ehhez természetesen nagymértékben hozzájárult az az áldatlan állapot is, melyet a foghíjas, kevés példányszámban kiadott, ezért sokak számára hozzáférhetetlen szociológiai Irodalom okozott. ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT szinte nem "csoda, hogy számos jóindulatú, olykor nagyon munka- és pénzigényes „szociológiai kutatás" csak névleg volt szociológiai vizsgálat. Hangsúlyozni kívánom, hogy a 4. pontban jelölt ok nincs összefüggésben D. Slejška cikkéhez fűzött megjegyzéseimmel, mert Slejška következő gondolata bár szerintem vitatható, de gondolatébresztő is, s ezért ilyen szempontból hasznos. D. Slejška a marxista szociológia és a történelmi materializmus átfedéseiből, Illetve a szociológia kategóriáinak és koncepcióinak szüntelen gazdagodásából azt a következtetést vonja le, hogy „az általános szociológia elmélete így fokozatosan átmegy a filozófiába". Kár, hogy csak kategorikus kijelentésről van szó, részletes magyarázatba nem bocsátkozik. Ezért én is csak éppen megkérdőjelezhetem kitételét, így elfogadni nem tudom, különösképpen azért, mert a történelmi materializmus, mint filozófiai diszciplína a társadalmi életnek csakis a legáltalánosabb összefüggéseit, „filozófiai síkú" törvényeit kutatja. (A tudományok „közeledési folyamata" sem támasztja alá következtetését, hiszen a tudományok differenciálódása és közeledése párhuzamos jelenség, mely nemhogy kizárná, hanem éppen feltételezi egymást.) Azzal viszont , feltétlenül egyetértek (ezt csakis megjegyzésem félreértése elkerülése céljából hangsúlyozom), hogy a marxista szociológia metodológiai alapját (de csak alapját), a történelmi materializmus nyújtja; „a történelmi materializmusra való támaszkodás minden esetben jelentős mértékben meghatározza a marxista szociológia valóságfeltárási lehetőségeit". A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Szociológiai Kutatócsoportja rendezésében megtartott nemzetközi munkaszociológiai konferencián is felvetődött egy alapvető kérdés: mikor lép be a marxista szociológiai kutatásba az elmélet, mi a szociológiai kutatás kiindulópontja? Előbb magáról a kérdésről: szerintem csupán értelmezés dolga a kérdés felbontása. Tekintettel arra, hogy a kérdés mindkét részére, da ha úgy tetszik, mind a két kérdésre, csakis egyértelmű, azonos válasz adható, megkülönböztetéssel nem élek. A' marxista szociológiai kutatás alapját is és kiindulópontját is (a tudományos általánosításban, az ok-okozati kapcsolatok megjelölésében, a társadalmi mozgás tendenciájával összhangban levő, azaz tipikus dolgok és jelenségek kiemelésében a tapasztalati kutatás utáni szakaszban is) az elmélet képezi. Slejška cikkének f5 érdeme éppen ennek a követelménynek egyértelmű hangsúlyozásában jelölhető meg. Némi hiányérzetem csak akkor támad, miulán ismételten viszszatér ehhez a fontos elvi jelentőségű kérdéshez. Idézem: „Az elmélet nemcsak a konkrét vizsgálat utáni szakaszban jut szerephez, hanem amenynyiben tudományos kutatásról van szó, a konkrét vizsgálatot meg is előzi. Persze nem előre meghatározott sémák, hanem hipotézisek formájában, pontosan meghatározva a vizsgálandó objektumot és problémát, előkészítve azoknak a kutatási módszereknek és technikáknak metodológiai alapjait, amelyek lehetővé teszik hipotéziseink legmegbízhatóbb felülvizsgálatát." Hiányérzetem a hangsúlyozott elméleti alap elemeinek megkülönböztetés és sorrend nélküli tálalásából fakad. TALÁN NEM ÉRDEMTELEN, ha ennek kapcsán mindnyájunk — főképpen a fiatalok — okulására megjegyezzük: minden marxista szociológiai kutatás kiindulópontja elméleti tézis (e tézis forrása persze olyan értelemben vitatható, hogy a szociológia metodológiai alapjából, a történelmi materializmusból fakad-e közvetlenül, vagy csak a tudományos kommunizmus elméletének közvetítésével nyer szociológiai értelmet), s csakis erre épülhet a tudományos hipotézis. Nem vitatom, hogy e két tényező a kutatás egységes alapjaként, elméleti fundamentumaként felfogható, de a kettő nem azonosítható, egyik a másikkal nem helyettesíthető, és nem is jelölhető, az elméleti tézis kiindulóponti voltának tudatosítása pedig eleve szükséges. Az elméleti tézis és feltevéseink Ismeretében választandó meg a konkrét vizsgálat azon módszere és technikája, amelynek segítségével a tudati-ideológiai viszonyok és a gazdasági viszonyok kölcsönös összefüggéseinek külső bizonyítékalt összegyüjthetem a vizsgált területen, illetve tárgykörben. ALMÁSI KARDOS ISTVÁN I

Szovjet gyártmányú gépekkel dolgoznak a vasúti munkások Devínska Nová Ves és Zohor között a pályatest felújításán. (CTK — Dubovský felvétele)