Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-13 / 101. szám, szerda

Változatos eszközök: jobb szórakozás és nevelés A nemzeti bizottságok irányító szerepe a kulturális munkában ^ajnos, az elmúlt években * a művelődési házak zöme az úgynevezett „nagyteremszemlélet" jegyében épült. Ez azt jelenti, hogy van a művelődési otthonnak egy háromnégyszáz embert befogadó helyisége, nincsenek viszont klubtermei. A nagyterem megfelel a bemutatókra, az ismeretterjesztő előadásokra, de nem fe1 I meg a klubtípusú szórakozási formáknak. Petiig ma már falun is ezt igényük a legtöbben. A nagytermet sokszor lehetetlen kifüteni, ha igen, ez olyan költséges, hogy a kiadást az együttesek nem kénesek fedezni. Leginkább ezzel magyarázható, hogy a művelődési otthonoknak jelentős hányada jelenleg zárva tart. és éppen a fő idényben kihasználatlan. A „nagyterem-szemléletnek" tulajdonítható az is, hogy igen sok helyen a műkedvelőknek még mindig a színjátszás az egyedüli munkaformája. A színjátszás összetartja az embereket, kellemes perceket szerez mind a nézőknek, mind a szereplőknek. A színjátszás azonban önmagában ma már kevés. Annál is inkább, mert ha még nem ls alakultak ki mindenütt a kulturális és népnevelő munka mai viszonyainak legjobban megfelelő formái, a legtöbb helyen lehetőség van arra, hogv a kultúra munkásai az eddiginél jobban és szélesebb körben tevékenykedjenek. Az eredményekhez csupán kezdeményezés, az adottságok kihasználása szükséges. Kulturális életünk minőségének javítása és fellendítése érdekében nemcsak a népművészetet. hanem a tudatos és tervszerű népművelést szolgáló szakköröket kellene alakítani. Ma már ugyanis nem elegendő csupán a népművészet ápolása és terjesztése. Bár ez sem hanyagolható el, a legfontosabb mégis a népművelés, a széles látókörű, nagy szakképzettségű emberek nevelése. Ehhez nemcsak fel lehet, hanem fel is kell használni a kulturális munka minden eszközét. Annak ellenére, hogy az " utóbbi időben a kulturális munka minden területén számottevő fejlődés történt, — új csoportok és új munkaformák alakultak ki — még mindig igen kevés a zenekar, az irodalmi és honismereti kör, nem is beszélve az előadói körökről. Az ismeretközlésnek pedig az utóbbi az egyik legjobban bevált formája. Furcsa és érthetetlen, hogy a magyarlakta vidékeken e körök száma mégis elenyésző. Talán nincs érdeklődés? A gyakori tapasztalat azt mutatja, hogy érdeklődés lenne. Ha mégsem olyan a munka, mint szeretnénk, az elsősorban a már említett kedvezőtlen helyiségkörül ményeknek, másrészt annak tulajdonítható, hogy a színjátszókkal és az Irodalmi körökkel, úgy, ahogy foglalkozunk, a többi körökről azonban igen gyakrau megfeledkezünk. E csoportok munkájáról nemcsak a hírközlő szervek vesznek a kelleténél jóval kisebb mértékben tudomást, hanem alig vesznek róluk tudomást a helyi szervező és irányító szervek is. Az igények, a követelmények azonban egyre nagyobbak. A falvak és városok dolgozói elvárják, hogy a színjátszás mellett mást ls kapjanak, hogy művelődésüket és szórakozásukat változatos eszközökkel szolgálják. Ahol csupán a színjátszással törődnek, akarva akaratlanul leszűkítik a kulturális és így a népművelési munkát, sok széptől és jótól fosztják meg a közönséget. A jó, változatos kulturális élet megteremtése érdekében igen sokat tehetnek a társadalmi és tömegszervezetek. Nem utolsósorban az ő kezdeményezésükön múlik, hogy hol, milyen együttesek alakulnak, és milyen népművelési eszközöket honosítanak meg. A legnagyobb felelősség mégis a helyi nemzeti bizottságé. Ahol a helyi nemzeti bizottság jól dolgozik, jól szervezi és irányítja a kulturális munkát, ott az eredmények kézzel foghatóak. Ahol viszont a helyi nemzeti bizottság a leg jobb esetben is csupán tervet készít, vagy körleveleket ad ki, ahelyett, hogy konkrét anyagi és erkölcsi segítséget nyújtana. és a gyakorlatban ellenőrizné a munkát, — ott az „eredmény" leggyakrabban a semmivel egyenlő. A helyzet számos helyen sajnos az, hogy a helyi nemzeti bizottság dolgozói tudatában vannak ugyan feladataiknak, ismerik szerepkörüket, tájékozottak a kommunista nevelés céljairól, nem látják azonban világosan, ós ezért nem is találják meg a sikeres népművelés módszereit és formáit. Előfordul olyasmi, ltogy már a tervezésnél sem veszik minden esetben tekintetbe a szükségleteket, a gazdasági, társadalmi és kulturális különbségeket, a helyi viszonyokat. Sablonterveket készítenek, amelyek egy két változtatással szinte évről évre azonosak. Rendszerint ezeken a helyeken elégtelen a kulturális életre vonatkozó tervek koordinálása is. Helyesen ugyanis az a nemzeti bizottság dolgozik, amely nemcsak irányítja, hanem egyezteti is a különféle szervezetek és intézmények munkáját. Ahol azonban a helyi nemzeti bizottság maga sem készít reális tervet, ott az egyeztetés és az ellenőrzés sem lehet jó. Cok a hiányosság, sok az ^ elégtelen munkaszervezés. Rámutatott erre a nemzeti bizottságok elnökeinek nemrégen megtartott országos konferenciája is. Mi most mégis inkább azokat a nemzeti bizottságokat említjük, amelyek tevékenységükért elismerést érdemelnek. A dunaszerdahelyi és a rimaszombati járási nemzett bizottság a kultúra fejlesztésében, a rozsnyói járási nemzeti bizottság a falu- és városszépítési akcióban ért el kimagasló eredményt. Elismerés illeti a Losonci Járási Nem zeti Bizottság munkáját is, ahol az utóbbi időben számos intézkedést tettek annak érdekében, hogy orvosolják a múlt bűneit. Az említett bizottságok szorosan együttműködnek az állami és népi szervekkel, közösen terveznek, s a munkát nemcsak irányítják, hanem el lenőrzik is. Az például, hogy a dunaszerdahelyi és a rimaszombati járásban felélénkült és sokrétűvé vált a kulturális élet (a színjátszás mellett mindkét helyen számos más szórakozási eszközt is meghonosítottak, a többi között a dunaszerdahelyi járásban kilenc, a rimaszomba tiban pedig hat irodalmi színpad alakult), jelentős mértékben a járási nemzeti bizottság anyagi és erkölcsi segítségének tulajdonítható. E nemzeti bizottságok nem hagyják magukra sem az intézményeket, sem a szervezeteket; osztoznak a problémákban, a nehézségeket közösen oldják meg. Ezekben a járásokban jó példát mutatnak a helyi nemzeti bizottságok is. A dunaszerdahelyi járásban a nagymagyari, a békéi, a sárosfai és a vásárúti helyi nemzeti bizottság végez dicséretre méltó munkát. Álló Ferenc, a Sárostai Helyi Nemzeti Bizottság elnöke például nemcsak a hivatásából eredő teendőt végzi maradéktalanul, hanem szabad idejében mint aktív tag maga is részt vesz a falu művelődési életében. A nemzeti bizottságok dolgozóinak sokrétű munkája és személyes példamutatása során születtek az eredmények a rozsnyói, a lévai és a rima szombati járásban is. Érdemes megemlíteni, hogy a rimaszombati járásban széles körben elterjedt az ifjúsági klub-mozgalom, ahol az év első feléig újabb 14 ifjúsági klubot nyitnak meg. A folyamat azonban ezzel nem fejeződik be. A má sodik félévre, jövőre és a to•vábbi évekre is újabb klubok megnyitását tervezik. E változatos eszközökkel a szórakoztatás és nevelés új formáját teremtik meg. A járási nemzeti bizottság támogatja az ifjúság törekvését és mindent elkövet, hogy a felnőttnevelés és az iskolán kívüli képzés a szükségleteknek megfelelő méretű és színvonalú legyen. A

mint írásunk elején említettük, — az egyoldalúság, a kulturális munka leszűkítése — sajnos még gyakori. A vidék kulturális életére azonban már mégsem ez, hanem a sokrétűség, a változatosság jellemző. A helyi nemzeti bizottságoknak a kulturális munkát irányító szerepe — a hiányosságok ellenére is — eredményes. Nem kétséges azonban, hogy az országos konferencián hozott határozat, valamint a nemzeti bizottságoknak a gyakorlatban megnyilvánuló nagyobb önállósága és felelőssége tovább növeli kulturális vonalon is a szervezés és irányítás hatékonyságát. A „nagyterem-szemléletet" leküzdő célszerű építkezések biztosítása mellett a többi között a nemzeti bizottságokra vár az a feladat is, hogy változatos eszközöket honosítsanak meg ós élénk művelődési életet teremtsenek mindenütt. BALÁZS BÉLA A BarocK-ensemble vendégszereplése Április második bérleti estjén a bratislavai hangversenyközönségnek különleges zenei élményben volt része. A nyugat-németországi Barock-ensemble — élén a kiváló művészi vezetőjével, Adolf Scherbaum trombitaművésszel — nyolc lelkes muzsikus társulása. Az együttes elvezette hallgatóit a kamarazene pasztell színű világába, megkapóan szép produkciójukban a kamarazene meghitt hangulata a muzsikálás természetes örömével párosult. Már a műsor első száma: — Álessandro Scarlatti Su le sponde del Tebro című szopránszólóra, trombitára és vonóskarra írt kantátája legjobb oldalukról mutatta be a vendégművészeket. Tolmácsolásukban maradéktalanul érvényesült a híres nápolyi csembalista tüzes hangú, nemes muzsikája. Fiatal énekesnőjük, Barbara Sctilick nem rendelkezik nagy hanganyaggal. De különös színezetű, néha kissé fátyolos szopránja, egész gyöngéd, kedves kis lénye már az első pillanatokban tökéletesen meggyőzi a hallgatót, hogy ide pontosan ez a hangszín, ez a hangerő, ez a közlésmód szükséges. Louis C'aíx d'llervelois viola da gambára és csembalóra komponált szerzeményeit fiatalos muzsikáló kedvvel, a vérbeli művész belefelejt kezésével Irmingard Seemann adta elő. A csembalót Isolde Ahlgrim szólaltatta meg. Georg Philipp Telemanu trombitára és vonóskarra írt Concertjében megcsodáltuk Adolf Scherbaum magasrendű művészetét. Salaktalanul tiszta, a pianókban csodálatosan puha, kerek hangzásával Scherbaum keze alatt a hangszer csakugyan „arany szavú" trombitává válik. Johann Sebastian Bach magasba törő, drámai felépítésű Kromatikus fantáziáját és fúgáját Isolde Ahlgrim adta elő mély művészi komolysággal. Jean Marié Leclair D dúr Triószonátája Ernst Mayer-Schierming, Irmingard Seemann és Isolde Ahlgrim előadásában a kamarazene meleg fényű kis gyöngyszeme volt. A kifinomult ízléssel összeállított változatos műsort Bach jauchzet Gott in allén Landen című szopránra, trombitára és vonósokra komponált kantátája fejezte be. A Barock-ensemble fellépése a zene bensőséges szeretetével, a spontán muzsikálás gyönyörűségével ajándékozta meg a közönséget, HAVAS MÁRTA visszhang... visszhan A SZABAD IDÖ MATEMATIKÁJA A szovjet szociológusok egyik munkacsoportja a városi lakosság szabad idejével kapcsolatban kétesztendős kutató munkát végzett. Az érdekes és számos vonatkozásban bizonyára a hazai viszonyokra is alkalmazható eredményekről nemrég számot adott a KOMSZOMOLSZKAJA PRAVDA. Az anyagból kitűnik, hogy a két legfontosabb probléma a szabad idő mennyisége, illetve kihasználásának módja. Érdekes, hogy bár a Szovjetunióban fokozatosan csökken a munkaidő és általában csak napi 6—7 óra, vannak hivatások, ahol 8—9 órát emészt fel. Ezen túlmenően a fennmaradó idő sem hasznosítható szabadon. A pihenés és a szórakozás idejéből elsősorban le kell számítani az otthon és a munkahely közti közlekedés naponta átlagban egy órát kitevő idejét. Ettől sokkal nagyobb tétel, az előzőnek a kétszerese, a háztartási munka. Ráadásul az asszonyokra hárul még a gyermeknevelés gondja és ez — a kutatás eredményei szerint — hozzávetőleg másfél—két órát követel. Összesen három szabad óra marad. Csakhogy főleg az értelmiségiek, a tanulók és a háztartásokban dolgozó nők esetében további mulaszthatatlan tevékenységek a minimumra csökkentik még ezt a soknak semmiképpen sem tartható időt is. Renkívül felfigyeltető körülmény, hogy nemcsak a közgazdászok, hanem a megkérdezettek jelentős részének véleménye szerint is, a munkaidő gyors csökkentése helyett sokkal célravezetőbb lenne akár egy órával több produktív munkát végezni és az így nyert eszközökkel tökéletesíteni a közlekedést és a közszolgáltatást. Ezzel ugyanis jelentősen növelni lehetne a szórakozás, a pihenés és a sportolás ma távolról sem elegendő idejét. Jelenleg a szabad idő kihasználásának módja sem felel meg a modern kor követelményeinek. Nemcsak kevés a rendelkezésre álló idő, hanem számos esetben más objektív tényezők is gátolják tartalmas kiaknázását. így például nincsen mindenütt elegendő kulturális, szórakoztatási és testnevelési intézmény, Illetve berendezés. A megkérdezettek jó egyharmada rámutatott arra is, hogy a szabad Idő elképzelés szerinti kihasználásához nem rendelkezik a szükséges anyagi fedezettel sem. A szubjektív okok közül első helyen áll, hogy az emberek és főleg a fiatalok jelentős része egyszerűen nem tud célszerűen élni szabad idejével. MÉG EGYSZER AZ ASSZIMILÁCIÓRÓL Rovatunkban nemrégen ismertettük Roman Kaliskýnak a KULTU RNÝ ŽIVOT ban megjelent vezércikkét, amelyben vitába szállt az ország nemzetiségi összetételének alakulásával foglalkozó demográfiai anyag szerzőivel. A per tárgyát az képezte, hogy a statisztikai anyag alapján a Demografie című szaklapban megjelent cikk szerzői R. Kaliský szerint a nemzetek fokozatos asszimilálódását haladó jelenségként könyvelték el, mivel elősegíti a népek közeledését. A folyóirat 14. számában közli dr. Vladimír Srb és Vladimír Ziegenfuss — az érintett fél — válaszcikkét. Elsősorban az ellen tiltakoznak, ahogy Kaliský idézi a kérdéses tanulmányt. Kiragadott idézetekkel igyekszik olyan benyomást kelteni, mintha az ország nemzetiségi politikája az asszimilációra támaszkodna s mintha ebben a folyamatban csak a szlovákok „húznák a rövidebbet". Ilyesmiről nincs szó — hangsúlyozzák a cikkírók. Egyetértenek Kaliskýval abban, hogy valóban nem az asszimiláció, hanem a következetes lenini nemzetiségi politika az ország nemzetei együttműködésének és kölcsönös megértésének záloga. Viszont tudomásul kell venni, — s ebben igazat kell nekik adnunk —, hogy az asszimiláció egyben objektív folyamat. Ez a folyamat tapasztalható minden nemzetünk és nemzetiségünk körében. Különben az írás néhány érdekes statisztikai adatot tartalmaz a csehszlovákiai magyarság lélekszámának alakulásáról is. Például megtudjuk, h<\gy 1950-ben létszámunk az ország lakosságának 2,98 százalékát tette ki, míg az 1961. évi népszámlálás ugrásszerű emelkedést hoz. Ekkor már az összlétszám 3.90 százalékát tettük ki. (Ez a háború utáni gyászos reszlovákizáció szinte teljes csődjéről tanúskodik). R. Kaliský néhány megjegyzést fűz V. Srb és V. Ziegenfuss írásához. Továbbra is kifogásolja az olyan álláspontot, amely a vegyes nemzetiségű házasságokban a helyes nemzetiségi politika megnyilvánulását látja, és haladó jelenségnek tartja a jelenleg végbemenő asszimilálódást. Különösen azt a körülményt bírálja, hogy a két szakember teljesen elsiklik az ehhez hasonló jelen ségek meghatározó gazdasági okai fölött. URHATNAMSAG A KÜLFÖLDI SZEMÉVEL sznobizmus, vagy jó magyar szóval az úrhatnámság. nem: a kapitalizmus világára jellemző. Előfordulnak nálunk ic A csak a kapitalizmus világára jellemző. Előfordulnak nálunk is jócskán olyan emberek, akik előkelősködnek. nagyképűek, divatot majmolnak és többnek szeretnék magukat feltüntetni, mint amennyit érnek. Mégis kicsit meglepődtem, amikor a PREDVOJ 14. számában elolvastam egy Bratislavában tanuló algériai főiskolás, Bouazza Bouzzaoui írását a bratislavai sznobokról. Az Idegen szem úgy tűnik — élesebben lát és a szó élesebben vág, nem beszélve arról hogy a cikk elolvasása után meg kell állapítanunk: ez nemcsak ennek az egy városnak bizonyos köreire vonatkozik Lássuk csak a „mi" sznobizmusunk néhány jellegzetességét. Sok sznob szereti, ha művészt látnak benne, bár a művészethez vajmi kevés köze van. „Bohém" életet él, lakása festőien rendetlen, s ha sok minden hiányzik is belőle, a magnó nélkülözhetetlen. A zsúrokra vagy házi bulikra tapasztalatlan lányokat hív meg és „sok bort isznak piszkos poharakból". Nem zsugori, „barátait", ha teheti, megvendégeli a Krymben vagy a Tulipán preszszóban. A „szervusz" köszönést olyan hangsúllyal ejti ki, mintha már semmi sem érdekelné ebben a „siralomvölgyben". A divatnak természetesen hódol, a kultúra, főleg a klasszikus, untatja, az irodalomból elsősorban az új regényt és a bűnügyi olvasmányt ismeri el. Minden nyugati müvet fantasztikus nagynak tart, kezében bőszen forgatja a külföldi folyóiratokat, mégha egy kukkot sem ért az adott nyelvből. A figurális festészetet nem ismeri el, dobálózik a filmforgatás szakkifejezéseivel, a színházba eljár, de csak bemutatókra, esetleg még a nyilvános főpróbákra. A bohém sznobtól eltérő bürokratikus sznobnak sok a barátja, és rendszerint a felesége mellett még barátnője is van. Korszerű lakás, tökéletes tv-készülék és személyautó feltétlenül szükséges. Ritkán megy el színházba, csak akkor, ha rendelkezésére áll a vállalati jegy. Rendkívül fontosnak tartja magát és kicsit unott hangon említi meg, hogy a „Dezsővel ma jó fél órát beszéltem". Persze ez a Dezső magas pozíciót betöltő ember. Szereti az idegen kifejezéseket, de egy részüket nem érti. Szívesen hivatkozik Marxra, olyan dologban is, amelyről Marx sohasem mondott egyetlen szót sem. Algériai barátunk találó írását az alábbi mondattal zárja. „A sznob élettanilag nagyon plasztikus lény. Annyira, hogy egye lőre még a szocializmusban is érvényesülni tud". G. h