Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-12 / 70. szám, szombat

Kultúra és ideológia JULO HORVÁTH: C

SEHSZLOVÁKIA Kommunista Pártjának XIII. kongresszusa megfelelő alkalom arra, hogy elgondolkozzunk munkánk, tevékenységünk módszereinek helyességéről, amelynek célja a szocializmus és további szakaszában a kommunizmus. A kongresszus előtti időszakban hála a népgazdaság új irányítási rendszere bevezetésének és az új gazdaságpolitikának, fölöttébb gyümölcsöző vita fejlődik ki, amelyben úgyszólván „menet közben" mérlegeljük, miképpen válnak be az irányítás új módszerei, ml áll útjában eredményesebb bevezetésüknek, s mit kell még feltétlenül megváltoztatnunk vagy tennünk, hogy a lehető legjobb eredményeket érjük el. Gazdasági téren az utóbbi hetek során szerfölött alkotó módon veszik fontolóra gazdaságunk szervezetének és irányításának optimális modelljét, rehabilitálják azokat a nézeteket, amelyek szerint gazdasági elméletünkben ós gyakorlatunkban fel kell használnunk azon országok gazdasági tevékenységének tapasztalatait is, amelyek gazdasági-társadalmi rendszere a miénktől eltérő. E tapasztalatok felhasználása meggyorsítja gazdasági erőink fejlődését s ezzel politikai céljaink elérését is. Amennyiben ez az eljárás helyes gazdasági téren, elvben helyesnek kell lennie más téren, így a kultúra terén Is. Ennélfogva nem csupán gazdasági téren, hanem a kultúra terén is felszámoljuk az elszigetelődést s gyakrabban kerülünk kapcsolatba azzal a világgal, amelynek hivatalos ideológiája, az uralkodó osztály ideológiája számunkra idegen, sőt ellenséges is. Az az igyekezetünk, hogy felhasználjuk a kapitalista, kiváltképpen pedig a fejlett kapitalista országokban élő emberek tapasztalatait, mindennemű olyan tapasztalatot, amely hasznunkra válhat céljaink elérésében, semmiképpen sem akadályoz bennünket abban, hogy „Határozottan és megalkuvás nélkül lépjünk fel minden osztályidegen, a szocialista ideológiával szemben ellenséges eszmeáramlat ellen, a „világjelleg" divatos jelszavai ellen, ameiyek nem hajlandók tudomásul venni, hogy a tőkés világban két kultúra — reakciós és haladó kultúra létezik". (A CSKP XIII. kongresszusa előkészületeinek téziseiből.) A

Z OSZTÄLYIDEGEN és a szocialista ideológiával szemben ellenséges eszmeáramlatok elleni határozott és megalkuvás nélküli fellépéssel foglalkozó tézisek alkotó módon marxista, nem dogmatikus értelmezése szükségszerűen elvezet bennünket azon felismeréshez, hogy a tőkésállamok kultúrájában a reakciós kultúra nem mindig „tiszta formájában", komplex módon reakciós formában jelentkezik. Gyakorta találkozunk itt materializmussal kevert idealista nézetekkel, olyan idealista nézetekkel, amelyben fellelhetjük az észszerűség magvát, amint ezt Marx is fellelte Hegel bölcseleti rendszerében. Ezenkívül magában a burzsoá társadalom kebelében, helyzete válságos volta ellenére is, szükségszerűen születnek olyan tudományos nézetek és egész rendszerek, amelyek kénytelenek a realitásból kiindulni, kénytelenek a tudományos igazságot keresni. E törekvések eredményeit felhasználja az uralkodó osztály egyrészt gazdasági pozíciói megtartására, másrészt a műszaki fejlesztésre, amely nélkül — mindenekelőtt gazdasági téren — pangás állna be. E tudományos rendszerek és ismeretek közül azonban más téren sokat elhallgatnak, s helyükbe olyan ideológiát állítanak, amely támogatja az uralkodó osztály hatalmát s lehetetlenné teszik a tömegek számára, hogy megismerjék az Igazságot. Ha nem használnánk fel a tőkés világban keletkezett racionális elemeket és gondolatokat. I

ez azt jelentené, hogy megfosztjuk magunkat minden olyan Indítéktól, amely a szocializmus és kommunizmus felé való haladásunk meggyorsítását elősegítő ismeretekhez vezethet. Az elszigetelődés, főként abban az időszakban, t, amikor a tőkéseknek minden nehézség ellenére is sikerül növelniök termelésüket, megjavítani technikájukat s viszonylag termelésük ôs ) gazdaságuk szervezetét is, csak kárunkra válhatna. Ha elszigetelődnénk a világ többi részétől, Jelentős mértékben elveszítenénk kapcsolatunkat a tőkés világ tudományos-műszaki fejlődésével annak ellenére is. hogy a szocializmus ma világrendszer. E

KAPCSOLATOK ápolásakor azonban sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a tőkésállamokban, illetve egyéb államok forrásaiból szerzett tapasztalatokat és ismereteket mindig kritikusan kell fogadnunk. Áll ez mind a tudományos ismeretek felhasználására, mind a művészi alkotótevékenység terén szerzett tapasztalatok gyümölcsöztetésére. Az okulás lehetőségeinek legjobb példája néhány kapitalista állain haladó filmprodukciója, emellett céljainkat elősegítő tanulságokat és tapasztalatokat olyan művészi alkotásokból ls szerezhetünk, amelyeket nem minősíthetünk fenntartás nélkül haladó szelleműeknek. Azonban nem csupán arról van szó, hogy ezeket a tapasztalatokat felhasználjuk, hanem arról is. hogy kritikusan feldolgozzuk és besoroljuk őket azon tapasztalatok tárába, amelyek helyesek és a mi körülményeink között is érvényesek. Azon eszmeáramlatok tanulmányozása, amelyek ma a kapitalista államokban keletkeznek, bizonyos tekintetben magát a dialektikus-materialista és történelmi-materialista módszert is gazdagíthatja. E gazdagodás lehetősége abból az egyszerű tényből fakad, hogy kritikusan vizsgáljuk azokat a jelenségeket, amelyek a mi feltételeink mellett már nem keletkeznek vagy nem fordulnak elő, másrészt viszont a ml életünkre közvetlen vagy közvetett befolyást gyakorolnak. Hangsúlyozzuk, hogy a nem marxista, ám figyelemre méltó eszmeáramlatokat és rendszereket alkotó marxista módon kell értelmeznünk, mert a múltban a haladó gondolkodást kizárólag a marxista -leninista világnézettel azonosították, amelyet zárt rendszernek tekintettek. Hosszú ideig nem vettük észre, hogy bizonyos körülmények között marxizmus-leninizmusként léphet fel az is, ami nem marxizmus—leninizmus. M

A A KULTÚRA, a tudomány, az irodalom, a művészet, az iskolaügy és a nevelés terén valóban alkotó légkörről beszélhetünk. Fokozatosan eljutunk egészen azon hibák és tévedések lényegéig, amelyeket a múltban elkövettünk, fokozatosan helyrehozzuk őket, nem habozva felhasználni a kapitalista világ országainak tapasztalatait sem, miközben állandóan tudatában vagyunk annak, hogy társadalmi és gazdasági rendszerünk jellege elvben eltér az előbb említett rendszer Jellegétől. Ha ennek ellenére is előfordulnak olyan esetek, hogy kritikátlanul veszünk át idegen gondolatokat és nézeteket, a tőlünk idegen és ellenséges ideológia befolyása alá kerülünk, ez gyakran annak a jele, hogy nem fordítunk kellő figyelmet a jelentős idegen eszmeáramlatok, nézetek és gondolatok kritikus értékelésére. S ez nemegyszer annak a jele is, hogy néhány olyan kérdésre, amelyet jelenünk épp a kommunistáknak tesz fel sürgetően, nem adunk megnyugtató választ, hogy számos égető problémánkat nem oldjuk meg, vagy egyáltalán meg se vitatjuk. Nem hiba ma példanak okáért, hogy hazánkban rendkívüli érdeklődés nyilvánult meg az elidegenedés állapotainak és érzéseinek leleplezése Iránt ugyanúgy, ahogy a kapitalista országok számos írója és drámaírója is leleplezi és megtárgyalja ezeket a jelenségeket, azonban hiba és fogyatékosság, hogy hazánkban nem küzdünk kellő intenzitással az elidegenedés azon okai és forrásai ellen, amelyek nálunk keletkeznek, vagy még a kapitalizmus s nemkülönben a személyi kultusz időszakából hatnak. Nem véletlen, hogy olyan művek, mint Majakovszkij „Poloskája", Havel „Értesítése" megértetik a nézővel a hazánkban megnyilvánuló elidegenedés okait, a bürokrácia végtelenül káros voltát, amely megfosztja az embert emberi méltóságától. S ha az embet úgy érzi, hogy megfosztották emberi méltóságától, nyomban megszűnik ember lenni, s valamiféle félig emberi lénnyé válik, amely nagyobb részt meg van fosztva akaratától s csupán valakinek eszköze. Sajnos, még ma is akadnak olyan emberek, mégpedig nemegyszer felelős funkciókban, akiknek nincs kedvére társadalmunk beteg helyeinek leleplezése, akik azt szeretnék, ha ezekről a betegségekről hallgatnánk. Ahelyett, hogy segítenének megkeresni a fogyatékosságok okait ós felszámolni azokat, azt kívánják, hogy ne beszéljünk róluk, leplezzük el őket. Az emberek állásfoglalása csupán addig érdekli őket, amíg a feladatok teljesítésével áll összefüggésben. Az viszont már egyáltalán nem érdekli őket, hogy azok az emberek, akik a feladatokat teljesítik, boldogok és megelégedettek-e. Az ember bennsőjébe vetett minden pillantást elhajlásnak tekintenek és azt hiszik, hogy lehetséges boldog társadalmat építenünk boldog egyének nélkül. H

, A SZOCIALISTA művészet legkiválóbb alkotásaiban az igazságnak megfelelően, leegyszerűsítés és illúziók nélkül akarja bemutatni életünk realitását, nem korlátozódhat csupán annak bemutatására, ami szép, azt is meg kell mutatnia, ami helytelen. Nem korlátozódhat csupán annak bemutatására, ami erkölcsös, hanem azt ls fel kell fednie, ami erkölcstelen. Túlságosan ls tisztában vagyunk azzal, hogy életünkben nem minden szép és jó s ismerjük a fogyatékosságok okait ls. Erkölcsünk, kommunista erkölcsünk abban nyilatkozik meg, hogy ezt a fonákot, visszást megmutatjuk, nem abban, hogy leplezzük. Lehetséges, hogy ebben a XIII. kongresszus előtti vitahozzászólásban több szó esett az etikával és az erkölccsel összefüggő dolgokról. Ennek oka az, hogy az etika és az erkölcs az Ideológia Integráns része, valamint az is, hogy az új kultúra megteremtése elképzelhetetlen igazi etika és igazi erkölcs nélkül. BÁBI TIBOR: £a&ôu6á a játáóam.„* Lassúbb a járásom, a hajamat dér ütötte. Ô, hol van a gyermek. aki éhes szeretetének indáival befonta egykor anyám szegény szívót. Akár a búzamag, megsokasodva kalászba szöktem: két fiam. lányom növekedik. Asszonyom (áradt keze gyakran ölébe hanyatlik; fogy lassan, fogyok én is. akár az őszi égen didergő Hold sarlója. Vidám, kemény kis fogak sokasága rágcsál, rajtunk, és ennyi, ez a boldogságunk, hogy így múlhatunk el. szitok és szemrehányás nélkül — a sóvár és irgalmatlan szeretet fogai közt. Asszonyom szemében épp olyan bánat ül, mint egykor anyám szemében, komor a nézésem, mint egykor apám tekintete, s éjszaka borzongva egymás karjába menekülünk. Friss hajnali órán, nyár közepette is megérzem az ősz fanyar illatát, és forró délben önnön árnyékomban botlik lábam, a pacsirta dalára, gyermekkacagásra szíven üt valami fájdalmas, bús öröm. A fiaim! A lányom .. .! Szólítanám óket. s anyám fuvola hangját hallom a szélben, lombsusogásban, egy dérütött, szomorú erdő az ő hangján beszél belőlem, s ha asszonyom szól, mintha őt ismételné... fgy beszélget a fa érő gyümölcsével, a föld a füvek gyökerével, tenger a gyöngykagylóval -š s ez az, amit nem értek. (Részlet a költő Könny a mikroszkóp alatt című készülő kötetéből) L. GÁLY OLGA: ítég. uaít Hullanak rám az éjszakák és őrölnek a nappalok. £n minden éjjel őrködök és minden nappal meghalok. Romok között járok s lesem, hogyan nyüszít, sziszeg a szél, mint megforgatott és lesújtani készülő, vékony ostornyél. Egyik kezemmel tétován takargatom még a sebem, és hallgatom - mily furcsa ez — saját forró lélegzetem. Ez az arcom, szemem, fülem/ s bőröm, szájam, fogaim ... Nem ítélhet el senki sem, ha most levetem fátylaim és Salomeként hajladozva szédült ritmusra táncolok, vékony a jég, tán el sem bír, mégis, azért is dobbantok! Elég volt! Nyílj ki gond-gubát Pillangó lettem, napvirág, a kéken cikkaná ég felé repítnek szellő-paripák. DÉNES GYÖRGY: Clô&zanyAzíaeň Asszonyszivek, asszonyszívek, zengő ezüst harangok, ti kedvesek, fészekrakó hófehér vadgalambok, s ti szenvedő, ti hű szívek, ti harmatos virágok, asszonyszívek, asszonyszivek, szikrázó gyertyalángok. Asszonyszívek, asszonyszivelg a világ csupa átok, ti gyógyítsátok meg. szivek a szenvedő világot. Ti gyógyítsátok meg, szivek virágos tavasz-ággal, zengő ezüst harangok, a remény jó szavával. Asszonyszívek, asszonyszivek, tirátok vár az élet. ti szőttök égszínkék mesét a holnap gyermekének, s ha csókotokkal útra kel, ne érje soha bánat, asszonysztvek, asszonyszívek, tl rügyet bontó ágak.