Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-12 / 70. szám, szombat

TÉVES KAPCSOLÁS SÉTÁLGATOK az utcfin, néze­getem a járókelőket, meg a kira­katokat. Még messzi a naptár­jelezte tavasz, de már ott érző­dik a kikelet a levegőben, az emberek megfürdetik arcukat a napfényben, hóvirágot árulnak lépten-nyomon, s a kirakatok ta­vaszi holmit kínálnak. Mennyi párocska andalog min­denfelé. mosoly, kacagás röpköd, lebeg, mint könnyű pillangó. Előttem is egy párocska anda log, kart karba fűzve lépkednek, aztán megállnak az egyik kira kat előtt. Ahogy elbaiadok mellet­tük, megüti fülemet a szenvedé­lyes szó, a férfi zengő baritonja, amikor azt mondja párjának: — Drága . . . drága . . . drága . . .1 Kíváncsian visszafordulok, mert régen hallottam ilyen szenvedé lyes vallomást. Csinos pár. de már nem fiatalok — állapitattam meg. Már túl lehetnek a harmincon, Igen, igen, a negyvenhez is közel járhatnak. Lám, még ilyen korban is van varázsa a szerelemnek, még 15—20 évi házasság ulán is hévvel tudja monilani a férj a fe­leségének, hogy: drága! Nem, nem romlott még el egészen a világ, akadnak még olyanok, akikben a hosszú együttélés sem koptatta meg az érzéseket. Vagy talán a tavasz teszi mindezt? Bűntudatot érzek lelkemben, lám, én milyen régen mondtam ilyeneket, ilyen szép szavakat az asszonynak. Pe dlg ez a férfi sem lehet sokkal fiatalabb nálam. Fiatalabb? Nem. Inkább idősebb. Vagy mégsem? Na, mindjárt megtudom. Bevárom őket, mart furdal a kíváncsiság. MEGÁLLOK az egyik kirakat előtt, amelyben csinos, pasztell­színű nöl felöltők csábítják a gyenge nemet. Oldalvást pillan­tok s látom, hogy közelednek, jön nek, és megállnak mellettem, jól megnézem őket. Igen, az asszony közel lehet a negyvenhez, a férfi meg ügy hat—hét évvel idősebb Az asszony kedvtelve legelteti szemét a női kábátokon és azt mondja a férjének: — Látod azt a kékszínűt, milyen elegáns! Tudod, hogy mennyire szeretem a kéket, az az én szí nem .. . — Tudom... — mondja a férj kelletlenül. — 0, de szépon állna rajtam! Juci megpukkadna mérgében! — Ugyan! — Vedd meg aakem, Péter, úgy szeretnék egy szép tavaszi kabá tot. Már évek óta ebben a rongy­kan járok, szeretnék valami tjat... A férj komoran ingatja a fe­|tt és hévvel szál: — Drága! Drága, drága, drága! SZOROSAN belekarol a feleségé fea és elhúzza a kirakattól. Men­••k, andalognak tavább, és eltfin­•ek az n tea hallatában. —des— A iF.M VAGYUNK jó bará­f\ / tok, nem is levele­I \l zünk, és mégis örülök, I » ha hosszabb idő után visszontláthatom Jose) Kalabust. Csaknem két évti­zeddel idősebb nálam, s én vagyok az, aki búcsúzáskor megfiatalodva távozik. Annyi benne a derű, életkedv, hogy másoknak ts tud „kölcsönöz­ni" belőle... A napokban Ostraván akadt dolgom. Nem titkoltam örömömet, öt év után ismét szót válthatok ve­le. Azóta „nagy" ember lett, a Szocialista Munka Hőse. Kí­váncsi voltam, hogyan él hős létére? A kitüntetés és a hír­név nyomot hagyott-e gondol­kodásában, magatartásában? A vítkovicei vasmű csőhen­ger dél ét hívom. — Szép idők voltak ... Igye­keztünk egymást letromfolni, többet adni... Miska értette a módját i Mindig kitalált va­lami újat, és mozgásba hozta az embereket. Ha te, akkor én isi Ma már nincs olyan lendület. Kár... Hisz, mi le­het szebb annál, amikor az ember érzi, tudja, hogy vala­mivel többet tehet a társada­lom érdekében ...?! — ÉS tudod, mi segít még rajtam? — kérdezi rövid szü­net után. — Fiatal korom óta szeretem a sportot, az atléti­kát. Az első spartakiádon még én is felléptem! Az idén lesz ötvennyolc éves! — Tavaly szaltót ts ugrot­tam! Csodálkozom. gedetlenek, még drága a ter­melés. Aztán az emberek sem egyformák. Egyesek kénye­lemszeretetből messze kerülik a brigádokat. Mások akkor is hallgatnak, amikor látják a hibákat, nem akarják meg­égetni az ujjukat. Minek tö­rődjenek mással, amikor nyu­godtan ts élhetnek?! — Te nem tudnál ilyen len­ni... — jegyzem meg. — Nem... — feleli Kala­bus, s merengve néz maga elé. Rágyújt. — Igaz, hogy kellemetlen­séged volt a hengerdében? S amikor Miska, a bányaigazga­tó meghallotta, magához hí­vott, hogy nyugodtabban él­hessél? — kérdezem. — Hallottad? Bólintok, s magamban gon­A HŰS SEM EL GONDOK NELKUL — Kalabus mesterrel szeret­nék beszélni ... — Éjjeli műszakos ... Este tíz körül újra telefo­nálok. — Találkozhatnánk? — kér­dezem tőle. — Hogyne! Holnap kettő kori Megjelel? Tudod, hol épül a „déli város"? Nem? Ülj fel az egyes villamosra, az utolsó előtti megállónál várlak... Várt is. Öt esztendő alatt nem változott sokat. Magas, nyúlánk ember, csak a rán cok mélyültek el arcán. Be­ülünk a közeli étterembe. Mi­vel „ünnepeljük" meg a talál­kozót? — Sörivó vagyok... — mondja. Forró vassal dolgozik, sze reti a hűsítő Italt. Összekoc­can a korsónk, jót húzunk a sörből. Rágyújtunk. Csak mosl figyelek fel haja sötét színé­re. Az én halántékom sokkal deresebb az övénél. — Csodálkozom, hogy ilyen jól tartod magad, — mondom. Tűnődve néz a szemembe, mintha azt kutatná tekintete, kimondhatja-e gondolatát? — Tudod, hogy kitüntettek? — Tudom . .. — Sokan úgy néznek rám, mintha csodát várnának tő­lem, pedig az ember nem győzi mindig olyan lendület­tel... Futnak ám az évek.. — Mégis azt beszélik, hogy most is nagy harcos vagy! — Talán az akarat fiatalít­ja meg, teszi szívóssá az em­bert .. — Ezt csodáltam benned régebben is. Amikor elindí­tották az élmunkásmozgalmat. Kalabus legyint. — Rég volt az ... — Amikor a bányász Jaros­lav Miska rákezdte: Mi bá­nyászok és kohászok ... Te pedig ... Kalabus elmosolyodik. — Mi kohászok és bányá­szok .. .1 — veszi át a szót. — A egyik iskola felett védnökséget vállaltunk. A pionírok gyakran hívnak a tornaterembe. Ojabb sört rendelünk. — Utoljára a munkabrigá­dosok országos konferenciá­ján találkoztunk, — terelem a szót a „munkára", abban a hitben, hátha szóba hozza bántalmait. — Most is brigád­vezető vagy? — Huszonhaton vagyunk, jól tartjuk magunkat, pedig a brigád felét, a legjobbakat átadtuk a gyengébbeknek, hogy segítsék őket. Most de­cemberben megvédtük a bri­gádcímet! Nálatok is csinál­ták ezt? Vonogatom a vállam. Nem hallottam róla. — jó dolog! — folytatja. — Kicsit élénkebbé tette a ver­senyt ... Mesél a munkájáról. A leg­szélesebb átmérőjű acélcsöve­ket gyártják. Minőség, renta­bilitás, ez a céljuk. Szép síke­reket érnek el, és mégis elé­dolom, mily keserves órákat, napokat élhetett át. Már negyven éve dolgozik a vas­műnél, harmincöt éve a hen­gerdében. Egy élet ezI Még álomnak is rossz, elhagyni azt az üzemet, ahol jelnőtt, ahol kiérdemelte a Szocialis­ta Munka Hőse címet! — Nem könnyű dolog a ve­zető elé állni, s azt mondani, rossz vezető vagy! — emléke­zik Kalabus. A hajába túr. — josef, mondtam akkor magam­nak, amit főztél edd is meg! Közbeszólók. — Az ötvenes években te is munkásigazgató voltál, a csőhengerde vezetője ... — Voltam..., de nem ts maradtam sokáig azon a he­lyen. Én csak elemit végez­tem. Iskolák, műveltség nél­kül nem lehet az ember jó vezető! Kötelességemnek tar­tottam, hogy lemondjak. Kí­náltak aztán nekem ilyen­olyan jó helyet... — Mások kapva kaptak az alkalmon ... — Tudod, én... nagyon szeretem a munkámat... Visszament oda, ahonnan „kiemelték". A nehezebbik utat választotta, s nem szé­gyellte magát, hogy „lebu­kott". Saját maga döntött így! A hengerészek csóválták a fejüket, nem kellett vol­na... Nem lehetek vezető, am'kor nincs meg hozzá a műveltségem! Az ötvenes években vélekedett így! Be­csülték is őt az emberek. Az­tán repültek az évek. Művelt vezetőt kaptak, fiatal mérnö­köt. A kerületi pártbizottság dolgozói megkérték Kalabust jaki már tizenhat éve tagja a kerületi pártbizottságnak!, hogy segítsen a mérnöknek, értelmes, de még tapasztalat­lan. Hát segített, beszélt vele, vitatkoztak. Látta, érdemes vele foglalkozni, szorgalmas, kitartó, munkaszerető, még éjszaka ls bejárt a gyárba. De nem nyerte meg a hengeré­szek szimpátiáját. Amikor kö­zéjük jött, nem köszönt. Csak a tonnákat látta, mintha a tonnák mögött nem emberek állnának! Ekkor mondta neki Kalabus, rossz vezető vagy, az emberekhez is érteni kellI Kitört a botrány. Kalabus egyik napról a másikra rossz mester lett! Az ilyen vissza­ütés fáj, mély sebet ejt az ember lelkén. A vezető foly­tatta támadását: Hogy lehet valaki jó mester, amikor gyenge?! Megengedi, hogy a munkások tatának szólítsák! Megengedi? Az atyjuk lehetne! De nemcsak jó, hanem szigo­rú is tud lenni. Ha kell, bün­tet is, mert a munkának men­nie kell! Hogy lehet az em­ber gyenge, amikor minden helyzetben ember tud marad­ni?! Megingott Kalabus önbi­zalma. Megtépázták idegrend­szerét. Így nem dolgozhat to­vább! Kérle, váltsák le! Miska hívta, gyere hozzánk! A párt­szervezet Kalabus mellé állt. Nem engedünk! Bízunk ben­ned! A vezető felhorkant: Ak­kor én megyek el! Elment, jobb helyre került. Es Kala­bus egyik napról a másikra újra jó mester lett! — Hogy lehetséges ez? — kérdezi tőlem olyan hangon, mintha saját magát vallatná. Majd halkan hozzáteszi. — Helyes az, hogy mostanában az első helyre került a mű­veltség kérdése, az üzemek élére kellenek az iskolázott emberek, de nem elegendő csak a szaktudás, a gyakorlat mellett érteni kell az embe­rekhez ts ... Sosem szégyel­lem magam, amikor a techni­kushoz, vagy a mérnökhöz fordulok tanácsért. Valamit tanulok tőle, de ő is tanulhat a munkásembertől, mert ami­kor felvetünk valamilyen problémát, tudnia kell, hogy valami nincs rendjén ... Kalabus nem adja meg ma­gát. Ha fáj is, ami vele tör­tént, nem kesereg sokáig, a mában inkább a holnapot ke­resi. — Azt hittem, — mondom — hogy a hősöknek nincse­nek gondjaik! — Még odahaza is! A tizenhét éves lánya, Vil­ma az iskolai bálba készülő­dött, de anyja nem engedi, nem tanul a legjobban. Nem beszélhetett az asszonnyal, mert amikor az éljeli mű­szakból hazajött, ő már a mo­sodában dolgozott. A délutánt pedig velem tölti. — Vilma kérlelt, apa, en­gedj el! Mondtam neki, szól­jon az anyjának. # S ALABUS az órájára pil­IS lant. Kinéz az ablakon. /\ Már besötétedett. ' ^ — Haza kell men­nem... Kifizetjük a sörünket. — Kíváncsi vagyok, hogy döntött az asszony — mondja. — Még rábeszélhetem ... Egy hősnek ilyen gondjai Is vannak. Bárcsak mindig ilyenek lennének ... PETRÖCI BÁLINT Csodálatos felfedezés (ATAL HÜYÜK a történelem előtti kor városa *Jŕŕ*ľJPJP.. mányos világ felfigyelt, amikor 1914—1919-ig végzett fáradhatatlan munkája eredményeként megfejtette a hetiták ékírásának titkát — csu­pán a korát s az akkori ismereteket képvisel­te, ha még 1948-ban azt állapította meg, hogy az időszámításunk előtti 7000—5000 év a me­zolitikum a (kőkorszak középső szakasza) ide­je és a neolitikum (a kőkorszak második sza­kasza) keletkezése az ötödik évezredbe he­lyezhető. A LELETEK ARANYKORA Az emberiség múltja mindig érdekelte, tehát ma is érdekli az embereket. Azt azonban csak a :egújabb kor vívmányai teszik lehetővé, hogy valóban eredményeket remélve foglalkozhas­sunK azzal a kérdéssel, hol s melyik korszak­ban keressük a modern ember „bölcsőjét". A tárgyilagos, hitelt érdemlő választ azonban csupán a legutóbbi években kaphatjuk. A sztra­tigráfiai (rétegtanij s a régészeti összehason­lító módszerek eredményeit most már az atom­bomlás folyamatának megfigyelésén alapuló pontos keletkezés módszere is kiegészítheti. W. F. Libby professzor fél évszázaddal ezelőtt felfedezte a C—14 tesztet, amelynek segítségé­vel 40 000—70 000 évre visszamenőleg lehet sok mindent megállapítani. Ezzel a felfedezéssel csaknem egyidejűleg vette kezdetét a minden korábbi elképzelést felülmúló, kurdisztánl, palesztinai és török­anatóliai leletek „aranykora" is. A régészek ragyogó sikert könyvelhettek el évszázadunk derekán, amikor Észak-Irakban feltárták Jarma fisrégi falu maradványait. Bedŕich Hrozný professzor — akire a tudo­Kathleen Kenyon professzor még 1960 előtt közölte egy, a neolitikum idején, vagyis mint­egy 8800 évvel ezelőtt létezett város — a ke­rámia ismerete előtti Jericho felfedezését. Jean Perrott professzor csaknem ugyanakkor fede­zett fel Izrael északi területén egy Jarmo-Ey­nannál is jóval Idősebb mezolitikum korszak­beli falut. Ezek a világraszóló felfedezések rácáfoltak az addigi, megmásíthatatlanoknak képzelt elgondolásokra. James Mellaart pedig 1961-ben közölte a tudományos világgal, hogy felfedezte gatal Hüyük városát, amely azt bi­zonyítja, hogy az ember már 8500 évvel ezelőtt is képzőművészeti kompozíciókkal, téglafalra festett figurákkal stb. díszítette lakóháza bel­sejét. A korai neolitikum (újkőkor) idején, te­hát a történelem előtti korban épült gatal Hüyük az emberek leglényegesebb társadalmi átváltozásának folyamatát bizonyítja, azt, hogy egy vadásznép fokozatosan letelepedve megis­merte a gabona értékes tulajdonságait, már kő­sarlőval aratott, tehát nem passzív, hanem te­vőlegesen viszonyult a természethez. A mezolitikum (a kőkorszak középső szaka­sza) idején Eynanban kezdetleges földművelés­sel ís foglalkozó emberek és a kerámia isme­rete előtti A. jerikóiak is még kerek házakban laktak. A régészek szakvéleménye szerint a nyugat-anatóliai akeramikus Hacilatban, gatal Hüyükben és B. Jerikóban épültek az első szög­letes házak. Négyszögű alaprajza volt bennük a helyiségeknek is, tehát lényegében a mostani házakhoz hasonlítottak. • MEGHÖKKENTŐ BIZONYÍTÉKOK gatal Hüyük fennállása idején, vagyis 8500— 7700 évvel ezelőtt, sok mindenben felülmúlta az akkori településeket. A városban 32 acre (4047 négyzetméter) terület, és ami az építke­zés fő irányát illeti, 500 m hosszúságban volt belépítve. A most gatal Hüyüknek nevezett alacsony dombon már 1959-ben megkezdődtek és mindmáig folynak az ásatások. Az első le­letre James Mellaart és neves munkatársai 1961-ben bukkantak. A tudomány vívmányai se­gítségével ezeréves hordalék alól hozták nap­világra az igen fontos, szerfölött érdekes le­leten egész sorát. Nemcsak az építőművészet, a festészet és a szobrászat, illetve a figurális művészet szoros összefüggésének legősibb pél­dáit állapították meg, hanem szebbnél szebb — rendkívül ízléses kivitelezésükkel a mai háztar­tásokban használtakat is felülmúló — kis ko­sarakat is találtak, de feltártak számos, csont­ból és fából művészi tökéletességgel faragott tárgyat, s különféle faedényeket is. A gatal Hüyük-i leletek kulturális-történelmi értéke felbecsülhetetlen. A város lakói már fémeket — rezet és ólmot — is ismertek. Az ásatás közben talált salakdarabkák pedig azt bizo­nyítják, hogy már 9000—8500 évvel ezelőtt ér­tettek a fémek olvasztásához. A régészek a szó szoros értelmében meg­hökkentek, amikor megállapíthatták, hogy 5atal Hüyükl hanem masa épülstok — v. ben az épül bak az akki Bebizonyosodi évszázadon á építkezés mó lajdonképpen szet tartozoti további kutat Egyetértün) zésével, hogy hető az ácso rendák ered (áradmányos mas volt arr vázat készíts Iákkal kitölti Kétségkívül libanoni rédi Egyiptomban máig megőrz építették be bár valamivé gatal Hüyükl ácsolt, ésped dákat találta elsőbbség ké merő, több : de tiszteletre gatal Hüyükl jelölnünk. • UJ££!Í gatal Hüyt szon és szor egyik ház m

Next

/
Oldalképek
Tartalom