Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)
1966-02-21 / 51. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPIL APJA Bratislava, 1966. február 21. HETFO XIX. évfolyam 51. szám Ara 30 fillér A SZOVJETUNIÓ ÚJ ÖTÉVES TERVÉNEK IRÁNYELVEI Az irányelvek tervezete szerint a következő ötéves időszak ban 47—50 százalékkal kell növelni az ipar termelését, lényegesen emelni kell a mezőgazdasági termelést, 38—41 százalékkal a nemzeti jövedelmet, biztosítani kell az egy lakosra jutó reáljövedelem körülbelül 30 százalékos növekedését. A lenini fő irányvonalat követve, a szovjet nép folytatja azoknak a történelmi jelentőségű feladatoknak a megoldását, amelyeket az SZKP programja állapított meg a kommunizmus építése szempontjából — mondja a tervezet. — Az 1966—1970. évi népgazdaságfejlesztési terv újabb fontos szakasz lesz a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának megteremtésében, az ország gazdasági és védelmi erejének gyarapításában, a szovjet nép jólétének fokozott ütemű emelésében. Az SZKP Központi Bizottságának 1964 októberi plénumán, és az ezutáni plénumokon hozott határozatok elsőrangú jejelentőségűek társadalmunk további előrehaladása szempontjából a kommunizmushoz vezető úton. Az ország politikai, gazdasági és kulturális életének tökéletesebb irányítása érdekében kidolgozott intézkedések új szakaszt jelentenek a szocialista társadalom fejlődésében. AZ 1966-70. ÉVEK FÖ GAZDASÁGI FELADATA Az ötéves terv fő gazdasági feladatát a párt abban látja, hogy a tudomány és a technika vívmányainak minden vonalon való felhasználása, az egész Ipari termelés fejlesztése, e termelés eredményességének és a munkatermelékenység fokozásának alapján biztosítsák az ipar további lényeges növekedését, a mezőgazdaság állandó gyors ütemű fejlődését, és ennek alapján lényegesen emelkedjék a nép életszínvonala, teljesebben elégíthessék ki minden szovjet ember anyagi és kulturális szükségleteit. Az ötéves tervidőszakban 47 —50 százalékkal kell növelni az ipar termelését. Ezen belül a termelési eszközöket előállító ágazatok (A csoport) termelésének 49—52 százalékkal, a fogyasztási cikkeket gyártó ágazatok (B csoport) termelésének pedig 43—46 százalékkal kell emelkednie. A technikai haladás, a termelés gazdasági ösztönzésének fokozása és a dolgozók fokozottabb anyagi ösztönzése alapján a munka termelékenységének az iparban 33—35 százalékkal kell növekednie az ötéves tervidőszakban. A villamosenergia-termelés 1970-ben eléri majd a 840—850 milliárd kilowattórát (1965: 507 milliárd kilowattóra). Főként hatalmas hőerőműveket fogunk építeni. A villamos erőművek teljesítőképessége az ötéves tervidőszakban 64—66 millió kilowattal, vagyis több mint másfélszeresére fog növekedni. öt év alatt a kőolaj-kitermelésnek 345—355 millió tonnára kell növekednie, -vagyis több mint 40 százalékkal kell felülmúlnia a jelenlegi szintet. A Szovjetunió 1970-ben 124— 129 millió tonna acélt fog olvasztani (az 1965. évi 91 millió tonnával szemben). Nagy figyelmet fordítanak a minőség további javítására. A terv szerint körülbelül kétszeresére emelkedik az ásványi műtrágya és a műrostok termelése, 2,7-szeresére a műanyag és műgyantafélék, 2,2szeresére a szintetikus kaucsuk termelése. A gépgyártó- és a fémfeldolgozó-ipar termelése az ötéves időszakban körülbelül 1,6-1,7szeresére növekszik. A terv erőteljes növekedést irányoz elő a gépkocsigyártásban: az 1965. évi 616 400-ról 1970-ben 1 360 000— 1 510 000-re növekszik a szovjet gyártmányú gépkocsik száma. Személygépkocsikból az eddigieknek körülbelül négyszeresét fogják gyártani. 9liigj^akadáó> eíott A naptár még februárt mutat, az időjárás azonban már egészen tavaszias. A szövetkezetek, állami gazdaságok országszerte a tavaszi munkák megkezdésére készülnek. Hogy e téren mi a helyzet a lévai járásban, aziránt érdeklődtünk Pavol Bukoven elvtársnál, a járási termelési igazgatóság főagronómusánál. • Milyen munkák várnak a járás földműveseire? — Elsősorban a szántást kell elvégezni mintegy 2000 hektáron. A tavaszi búzát 400, árpát 16 900, a tavaszi keveréket 2200 hektáron kell földbe tenni. Ezenkívül több mint 11 ezer hektáron évelő takarmányok alávetését kell elvégezni. Korai burgonyát 250, cukorrépát pedig 4943 hektáron termelünk. Persze az említett munkákon kíviil nem feledkezünk meg a rétek és legelők karbantartásáról és az őszi vetések gondozásáról se. Eddig mintegy 8000 hektáron végezték el mezőgazdasági üzemeink a nitratációl • Vetőmagban nincs hiány? — Kukorica- és lóheremagon kívül van elegendő vetőmagunk. Vetőmagjainknak azonban nem jó a csíraképessége, s ezeket kicseréljük, úgy hogy a gabonafélékkel nem lesz nagyobb problémánk. A tervezett 250 hektárra van elég ültetőburgonyánk, de a szövetkezetek nagyobb területen szeretnének korai burgonyát termelni. Kukoricát 7561 hektáron kellene elvetnünk, sajnos vetésre alkalmas kukoricánk nincs, s ez gondot okoz nemcsak a szövetkezeteknek, hanem nekünk is. Cukorrépából a tervezett terület 50 százalékán koptatott magot vetünk. A múlt évi tapasztalatok azt mutatják, hogy ebben az esetben hektáronként 1000 koronával csökken a termelési költség. A mezőgazdasági termelésnek évi átlagban, az elmúlt ötéves terv évi átlagához viszonyítva, 25 százalékkal kell növekednie. A kolhozok és a szovhozok fő figyelmét két igen fontos feladatra: a szemes termények és az állati termékek termelésének növelésére kell összpontosítani. A munkatermelékenységnek a szovhozokban és a kolhozokban 40—45 százalékkal kell növekednie. Háromszorosára kell fokozni a mezőgazdasági munkák villamosítását. TOVÁBB EMELKEDIK AZ ÉLETSZÍNVONAL 1966 és 1970 között népgazdasági beruházásokra, beleértve az összes lehetséges pénzügyi forrásokat, 310 milliárd rubelt, vagyis 47 százalékkal többet Irányoznak elő, mint az előző ötéves terv időszakában. Az ipari, a közlekedési és a távközlési beruházások hozzávetőlegesen 152 milliárd rubelt, a lakás- és kultúrjőléti építkezésekre szánt összegek pedig körülbelül 75 milliárd rubelt tesznek ki. Az irányelvek tervezete mezőgazdasági beruházásokra 1966 és 1970 között 71 milliárd rubelt irányoz elő. A mezőgazdaságban öt év alatt üzembe kell helyezni 1 790 000 traktort, 1100 000 tehergépkocsit és 550 ezer aratő-cséplő gépet. A kővetkező öt évben átlagosan legalább 20 százalékkal kell emelni a munkások és alkalmazottak bérét, átlagban 35—40 százalékkal pedig a kolhoztagoknak a közös gazdaságból eredő pénzbeli és természetbeni jövedelmét úgy, hogy a kolhoztagok bérezési szintje közelebb kerüljön a munkások és az alkalmazottak bérszintjéhez. A társadalmi, fogyasztói alapokból legalább 40 százalékkal növelik a lakosságnak szánt juttatásokat és kedvezményeket. öt év alatt 1,3-szeresére kell növelni a lakásépítkezést és 40 (Folytatás a 2. oldalon) • Mi a helyzet a gépek Javítása terén? — A tavaszi munkák elvégzésére elegendő gép áll rendelkezésünkre. Február 15-ig a traktorok 88, a munkagépek 91 százalékát javították ki. A traktorok javítását hátráltatja az alkatrészhiány._Különösen jól halad a javítás a nagysallói, lévai, Ipolysági, kálnai szövetkezetekben, valamint a Zselizl Állami Gazdaságban. A napokban a járás összes mezőgazdasági üzemeiben ellenőrizzük a géppark állományát, s az elvégzett javításokat. • Mikor van kilátás a munkálatok megkezdésére? — Az előrejelzés a hónap végére még fagyokat jelez. Számításaink szerint március 6—10-e között már gépek zajától lesz hangos a határ. Az üzemen belüli prémiumrendszer és a járási verseny meggyorsítja a munkákat, s gondolom, nem okoz majd nagy gondot az erőgépek kétműszakos üzemeltetése sem. -nf| A VASÁRNAP SPORTJÁBÓL = HÁRMAS NORVÉG DIADAL = A SÍ-VILÁGBAJNOKSÁGON Ü CSEHSZLOVÁK, MAGYAR ÉS JUGOSZLÁV ES ASZTALITENISZ SIKEREK MOSZKVÁBAN H Az EK-ért: == Á ZKL BRNO JÉGKORONGOZÓI GYŐZTEK EE AZ ELSŐ DÖNTŐMÉRKÖZÉSEN Ü A DUKLA PRAHA KÉZILABDÁZÓI AZ ELŐ= DONTŐBE JUTOTTAK Bratislavában a Komáromi utcában számítóközpontot létesítenek, melyet Aritma gépekkel, tabellátorokkal, osztályozó- és számítógépekkel rendeznek be. A központ április elején kezdi meg működését. Felvételünkön Anna Rezeková a tabellátorok próbaüzemeltetése közben. (I. Dubovský — ČTK felv.) A KROMPACHYI LÁZADÁS 45. ÉVFORDULÓJÁN Koszorúzási ünnepségek (CTK) — A krompachyi munkások 45 évvel ezelőtt, 1921. február 21-én fellázadtak a kapitalista kizsákmányolás ellen. A csendőrgolyók kioltották négy munkás életét, és 13 dolgozót megsebesítettek. A lázadás azzal kezdődött, hogy a krompachyi vasgyár munkásainak feleségei tiltakoztak az amúgy is elégtelen élelmiszeradagok csökkentése ellen. Amikor a csendőrök durván szét kezdték zavarni a tiltakozó asszonyokat, a munkások siettek feleségük segítségére. A csendörök támadásának eilső áldozata Dezider Heinlsch, 19 éves munkás volt. Utána Stanislav Gont négygyermekes apának életét oltotta ki a csendőrgolyó. További áldozatok a 20 éves Semeňák Ján és a 28 éves Bátor Pál volt. E lázadással kezdődött Krompachy szomorú sorsa. Az ipar fokozatos felszámolása után a lakosság túlnyomó része elköltözött. 1945-ben a felszabadulás után Krompachy ismét fellendült. Ma csaknem 7000 lakosa van. A krompachyiak tegnap az elesett munkások közös sírjánál koszorúk elhelyezésével adózta>k a kapitalizmus elleni harc áldozatai emlékének. A kegyeletes aktuson részt vettek a lázadás még most is élő résztvevői és az elesett harcosok hozzátartozói. zeszélyes az • | rr • r idoia jaras A MÜLT HÉTEN is kirívó ellentétek jellemezték az északés dél-európai időjárást. Míg északon nagyon hideg volt, havazott és napközben is kemények voltak a fagyok, délen már tavaszias volt az időjárás. A hőmérséklet-különbözet átlag 20—35 fok között mozgott. Szlovákia délnyugati és déli területén 10—12, másutt 3—7 fokot mutatott a hőmérő. Dél-Európa jelenlegi enyhe időjárását az óceán felöl Nyugat-Európa fölé terjedő légnyomászavarok idézik elő. Az enyhe levegő hullámainak elülső oldala mentén délkelet felöl áramló levegő meggátolja az északi hideg behatolását a Közép-Európa fölötti légitérbe. A hosszabb időn át feljegyzett statisztikai adatok összehasonlítása arra utal, hogy a múltban is gyakran volt enyhe az időjárás februárban. Így például Bratislavába 1910. február 20-án 12,6 fokot, 1910. február 21-én 15,9 fokot, 1903 február 22-én, 14,3 fokot és 1905. február 23-án 16,1 fokot mértek. Jelenleg az Atlanti-óceán felöl Spanyolország és Franciaország fölé kiterjedő ciklon befolyásolja az Időjárás alakulását. Dél-Európa légiteréből langyos levegő áramlik az európai szárazföld irányába. Északon — különösen Grönland fölött — ugyanakkor erős anticiklon érezteti hatását. Feltételezhető, hogy az enyhe levegő Közép-Európa fölé áramlása a legközelebbi napokban is tart, de később északról ismét hideg levegő beáramlása várható. A JÖVŰ HÉT ElEJÉN felhős időre, időnként megismétlődő esőkre, a Magas-Tátrában havazásra számíthatunk. Éjszaka 1—5, napközben 5—12 fok hőmérséklet, később pedig felhőátvonulások, Időnként felhőtlen égbolt, majd futó esők és a levegő fokozatos lehűlése várható. P. F. Az olowiouci Állami Tudományos Könyvtárat a jezsuiia akadémiával egyidejűleg 400 évvel ezelőtt — 1566-ban — alapították. jelenleg Csehszlovákia hatodik legnagyobb tndományos könyvtára, több mint 770 000 kötettel. Képünkön a könyvtár olvasóterme. (Fr. Nesvadva felv. — CTK)