Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)
1966-02-19 / 49. szám, szombat
Illlllllllillillllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllliülllllllll „Polih isztorok" között NAPONTA 104 KÉRDÉS ÉS VÁLASZ <§ MIKOR ÉLT NAPÓLEON • 20 EZER JELMONDAT © A SZÉPSÉG NEM ELÉG Idegenforgalmi szempontból Bratislavának nagyon előnyös a fekvése. Sok hazai és külföldi turista megfordul a városban. A turisták kíváncsi emberek. Érdekli őket a város múltja, nevezetességei és még sok minden. Ez tette szükségessé a bratislavai információs szolgálat létesítését. CLz meg, pxímáó, Bundzik István valaha országszerte Ismert zenész volt. A múlt század nyolcvanas éveiben nőtt fel a kassai „Táborban" ahol a Bundzikék éltek. Testestül-lelkestül muzsikusok voltak. Ö hatéves korában már az utcán hegedült, hogy fenntartsa magát. Idővel aztán valaki „felfedezte", és megérte azt az időt is, amikor dalköltők szöveget, zeneszerzők zenét írtak számára Az évek múlásával egyre jobban hozzáforrt szülővárosához, különösen pedig a „Schalkházhoz", melynek termeiben oly szívesen húzta a népszerű melódiákat, érzelgős hallgatókat és ropogós csárdásokat. Évtizedekig a vidék, sőt az ország egyik leghíresebb prímása volt. Húrjaiban csodálatos erő lakozott, hangulatot ébresztett az emberekben. Később Budapesten, Prágában, sőt Stockholmban is hegedült. Több mint hatvan évig szórakoztatta az embereket. Az élet számos legendát szőtt kö réje. A legemlékezetesebb, élete „nagy" élményére az ősz prímás haláláig büszke volt: mindenkor szívesen elmesélte. « » • Évekkel ezelőtt kis fehér névjegyet találtam a postában. „Szombat este a Slovan szálló éttermében utoljára lép fel Bundzik Pista, a legidősebb népi zenész, aki egykor Budapesten, majd még egy alkalommal, zsűri jelenlétében, 101 népdalt játszott megszakítás nélkül, egyhuzomban." Ez állt rajta, szép domború betűkkel kinyomtatva. Az öreg muzsikus feketéje mellett üldögélt a Schalkházban — a későbbi Slovanban — és órák hosszat tereferélt a törzsasztalnál. Sokszor láttam egyedül ls, elmélázva, elmerengve. Ki tudja merre kalandoztak gondolatai. Felkerestem és megkértem, mondja el, valóban igaz-e a 101 népdal története. Kissé meglepődött. Talán bánthatta, hogy kételkedem benne, de lassan beszélni kezdett. — Tudja, ez már nagyon régi história. Kevesen maradtunk, akik visszaemlékszünk rá. Bennünk idősebbekben kissé összefolynak az évek, de jegyezze meg, hogy amit most elmesélek, annak minden szava igaz: sem több, sem kevesebb. Ha a memóriám nem csal, az első világháború előtt történt. Ä Schalkházból Budapestre, egyenesen az előkelő Gundel étterembe kerültem zenekarommal, ahová csak gazdag, előkelő társaság járt mulatni. Egy nyári estén különösen vidám, hangos társaság hívott asztalukhoz. Az egyik, erősen ittas férfi rámrivallt: „Húzd rá prímás, itt az asztal mellett, s addig szóljon a hegedűd, amíg tíz csárdást eljátszol. Tizet! Érted? Legalább tizet! Most bebizonyíthatod hírnevedet, de azt is, hogy nem vagy még öreg! Vállalkozol rá?" — Ha kedvem támad, akár százat is eljátszom! — feleltem. — A társaság kételkedett szavamban, a férfiak nevettek. FELD LAJOS: Bundzik Pista cigányprímás. Toilrajz, 1951. az italtól kipirult hölgyikék tovább gúnyolódtak. „Mire vársz? Fogj hozzá! Ha igazat mondtál, olyan áldomást csapunk, hogy Budáról is összefut a nép." — Dehogy voltam én öreg, bírtam az iramot, sőt keményfejű és huncut is voltam. Jelt adtam a bandának és elkezdtem. Eleinte hallgatót, keringőt, tangót, népszerű cigánydalokat játszottam, majd csárdást ... Az étteremben síri csend lett, a párok abbahagyták a táncot, minden tekintet ránk szegeződött, minket néztek a vendégek, a pincérek, a csapos, sőt maga a híres Gun del Károly is. Csak a hangadó férfi számolása törte meg a csendet: Egy, kettő... huszonöt... hetven kilencven ... kilencvenkilenc ... öt óra hoszszat tartott a szokatlan vetélkedés, életem leghosszabb maratonja, és amikor Vajdahunyad vára felett derengeni kezdett, a férfi felkiáltott: „Száz, isten bizony száz!" — Ekkor abbahagytam, letöröltem homlokomról az izzadtságot, meghajoltam a társaság előtt és mosolyogva csak enynylt mondtam: Most pedig hallgassák meg Bundzik Pista ráadását! És eljátszottam nekik a Monti-csárdást. Az volt annak idején a sláger Pesten. Így tehát összesen 101 dalt játszottam el nekik. De igaz, ami igaz: A társaság is betartotta szavát... • « • Aztán évekig ismét a Schalkházban muzsikált Bundzik István. A fia pedig Stockholmban. Időközben ő is elismert prímás lett. Benne is éltek a régi emlékek, szerette volna még egyszer látni öreg édesapját. Magához hívta. Az öreg prímás elbúcsúzott barátaitól, a kávéháztól és bár már hetvenen túl járt, elköltözött Svéd országba. Aztán egy szép napon olyan váratlanul, mint ahogy elment — újból megjelent a régi he lyén a törzsasztalnál. „Hiába, otthon csak egy van a világon", mondotta. Röviddel rá szép csendesen, végleg eltűnt az életből. De az emberek, akik ismerték, nem felejtik el. Feld La jos, festőművész tollával, ecset jével állított neki emléket, Löffler Béla szobrász pedig vésőjével. Ha pedig jókedvre kerekednek az emberek a Vasmű városában, visszaemlékeznek a lassan eltűnő Schalkházra, meg Bundzik Pistára, a híres kassal cigányprímásra. Mindkettőhöz sok emlék fűzi őket. TANZER IVAN A Sedlárska utcában berendezett információs szolgálat munkájáról, fennállásának nem egész egy évi tapasztalatairól Alojz Stužka, az iroda vezetője tájékoztat: A megnyitás napját az anyagbeszerzés és osztályozás hangyamunkája előzte meg. Lexikonokból és rengeteg szakirodalomból állítottuk össze a válaszokhoz szükséges jelmondatokat. A „lányoknak" sok esetben valóságos „polihisztoroknak" kell lenniük. Míg a külföldiek inkább a városról érdeklődnek, a belföldiek — kiváltképpen a bratislavaiak — a legszokatlanabb kérdésekkel fordulnak hozzánk. Bizonyításul a kérdések januári kimutatását kapom kézbe. A hónap folyamán 3229 felvilágosítást adtak. Ez valamivel több, mint 104 válasz naponta. A kérdések igen v%"ltozatosak. Például: Ki feste'13 a Mona Lisát? Mikor élt Napóleon? Mennyi 13,5-nek a hét százaléka? Mikor született Smetana? Hol lehet Bratislavában szép szőnyeget kapni? Oscar-díjas-e Ingmar Bergman? Mikor épült a Dóm-templom? stb., stb. Az információk negyven százaléka kereskedelmi és utazási, harminc százaléka kulturális jellegű. A fennmaradó harminc százalék az ún. „vegyes" kategóriába tartozik. Tudnak-e minden kérdésre válaszolni? A „nem tudom" ismeretlen fogalom ezen a munkahelyen. A kérdések zömére a „raktáron" levő közel húszezer jelmondat alapján válaszolnak. Ha ezek között sem találják meg a választ, akkor az érdeklődőnek megmondják, hol keresse a feleletet. Ez azonban igen ritkán fordul elő. — A csinos külsőn kívül mire van szükség az itt dolgozó lányoknak? — Kiváló áttekintőképességre, jó emlékezőtehetségre, nyelvtudásra és gépírásra. Felvilágosításaink egy részét ugyanis levélben adjuk. Beszélgetésünket két ízben is telefonhívás szakítja félbe. Egy női hang a Hviezdoslav Színház esti és a TV délutáni műsora iránt érdeklődik. A másik érdeklődő afelől kérdezősködik, hogy melyik évben épült a bratislavai Prímás-palota? A szolgálatos Katka Pavelková a választ tartalmazó rekeszből kivesz egy kartonlapot és megmondja a kívánt adatot. — Működésünk első nyolc hónapjának eredményei és tapasztalatai alapján a fő turistaidényben kibővítjük szolgálatainkat — újságolja Stužka elvtárs. A nyári hónapokban a turisták számára állandó kísérő- és városnéző-szolgálatot tartanak majd. Újdonság lesz a bratislavai információs szolgálat munkájában, hogy a városi vagy vidéki iskolák kérésére vezetőt biztosítanak egy-egy osztály vagy iskola kirándulására. Az iroda jó munkájára Szlovákia Idegenforgalmi bizottságán is felfigyeltek. A közeljövőben a közép- és kelet-szlovákiai kerületi székhelyen, továbbá néhány nagyobb turista központban is — a bratislavai információs szolgálat mintájára — ilyen irodát létesítenek. •11KLÖS1 PÉTER Legnagyobb tudományos könyvtárunk Hazánk legnagyobb tudományos könyvtárában — a prágai Csehszlovák Állami Könyvtárban — körülbelül négymillió könyv, jelentős kéziratok és régi kiadványok találhatók. Josef Vinárek, a könyvtár igazgatója szerint tavaly 100 ezer új kiadvánnyal gyarapodott a könyvtár. Nagy az érdeklődés a tudományos és kulturális könyvek iránt. Ezt a múlt évi statisztikai adatok is bizonyítják: 850 ezer a kikölcsönzött könyv, 898 ezer az olvasó, 159 ezer a személyes és írásbeli érdeklődés és 322 ezer a fényképreprodukció. A nemzetközi együttműködés elmélyítését elősegítették a csehszlovák, román, svéd és indiai tudományos irodalom kiállításai. A csehszlovák bibliográfia 20 éve című kiállítás bemutatta hazánk könyvtárainak 1945 utáni fejlődését. A könyvhónap alkalmából „Akadémia 1966" címmel kiállítást rendeznek, melyen 15 ország 36 kiadóvállalata mutatja be termékeit. Az Állami Könyvtár segít a tudományos ismeretek terjesztésében. A külföldi könyvekről és folyóiratokról havonta jegyzéket ad ki. Azokat a külföldi könyveket, melyek nincsenek meg a csehszlovák könyvtárakban, az érdeklődők a nemzetközi kölcsönző szolgálat segítségével kaphatják meg. Elvira Siádeková válaszkeresés közben A XX. SZÁZAD KALANDJAI Az emberiség tavaly ünnepelte a náci fasizmuson aratott győzelem huszadik évfordulóját. Két évtized olyan idő, amelynek elmúltával feltárulnak a levéltárak hét pecséttel őrzött titkai, írók, újságírók férhetnek anyagukhoz, és századunk számos izgalmas, érdeklődésre számot tartó, de eddig ismeretlen kémtörténetével ismerkedhetnek meg az olvasók. Néhány sorozatban ilyen kémtörténetekkel szándékozunk kellemes időtöltést szerezni olvasóinknak A „Rejtélyes Wehrinachttiszt" című sorozatunk hűse egy rettenthetetlen és elfoghatatlan hírben álló szovjet hírszerző tiszt, Nyikolaj Ivanovics Kuznyecov, aki számtalan kalandban Paul Siebert német főhadnagyként, „vezérkari tisztként" szerepelt, s mint ilyen az „oroszlán barlangjában" hajtotta végre hajmeresztő kalandos vállalkozásait. Olvasóink már egyszer találkoztak „Paul Siebert" nevével, amikor két évvel ezelőtt egy kémtörténetben Hitler vinnyicai főhadiszállásának felderítését ismertettük. 1. A MEGSZÁLLT ROVNÓBAN Komor fellegek úsztak a vá ros fölött, akaratlanul is jelképezve a náciktól megszállt Rovno ottmaradt lakosságának hangulatát. Döbbenet, búskomorság, állandó rettegés lett úrrá azokon, akik idejében nem tudtak elmenekülni a visszavonló szovjet csapatokkal, akik számára nem Jutott hely a túlzsúfolt hátországban. Napirenden voltak a razziák, s akire egyszer a Gestapo gyanakodni kezdett, nem kerülhette el a letartóztatást. Még szerencsés volt, ha elkerülte a vesztőhelyet, és csak kényszermunkára hurcolták el. A rovnóiak nem szívesen látogatták egymást: már a visszavonulás napjaiban sok náci kém fordult meg a városban, figyelték, kik maradnak ott a szovjet pártvezetők, csekisták s más exponált személyek közül, hogy aztán nyomra vezethessék a Gestapót. A lakosság körében is akadtak árulók, nem kis számban, több „lojális" szovjet polgár most mutatta meg igazi énjét. Nappal német tisztek, Gestapo-ügynökök ődöngtek a rovnól utcákon, a náci katonai kormányzat tisztviselői jártak-keltek nyitott szemmel. Estére azonban kiürültek az utcák. Kijárási tilalom volt. A szép pincérnő A Deutsche Hof vendéglőben, a -náci tisztek kaszinójában mindenki ismerte azt a szép szőke asszonyt, aki a kaszinó vezetője és pincére volt egy személyben. Intelligens, elbűvölő jelenség, nem utasította vissza a gáláns tisztek udvarlását. Különféle hírek keringtek Ligyija Liszovszkajáról. Egyesek azt állították róla, hogy grófnő, egy lengyel százados özvegye. Egyébként nem tartották többnek 25 évesnéL Ligyija Liszovzskaja az unokahúgával, Marija Mikotával együtt vezette a kaszinót. Együtt laktak a Légiók utcája 15. számú házban. E helyet jól ismerték Rovnóban, mert gyakran fordultak meg itt náci tisztek a két testvér magánvendégeiként; ilyenkor vidámság, jókedv szűrődött ki az ablakokon. Erősödött is a gyűlölet a rovnóiakban a két testvérrel szemben: besúgók, nácik szajhái — így vélekedtek róluk a rovnóiak, akik tehetetlen dühükben várták azt a napot, amikor leszámolhatnak az árulókkal. Erre gondolt egy német Wehrmacht-főhadnagy Is, aki ebben a pillanatban Rovno egyik utcáját rótta kimért léptekkel. Ű jobban ismerte a két unokanővért, mint földieik, sőt mint a náluk megforduló náci tisztek. Paul Siebert A főhadnagy mosolygott magában. Hogyan fogják majd a haragvó szovjet polgárok bíróságának bizonyítani, hogy ... A főhadnagy befordult a Légiók utcájába, s nemsokára becsöngetett a 15. számú házba. A szőke tündér negédesen fogadta. — Óh, Paul, már olyan régen nem volt itt. Hol járt azóta? Maga igazán hűtlen szobaúr! Paul Siebert, — így hívták a főhadnagyot, — ugyanis Ligyija Liszovzskaja szobaura volt. Rendszerint csak egy hetet töltött a lakásban, ennek ellenére havi lakbért fizetett. Érdekes ember volt, valódi gavallér hírében állott. Nemcsak a nők között, hanem tiszttársai körében is. Hol jár, merre utazgat — senki sem tudta. Azt sem tudták, ki a felettese. Valahányszor igazoltatták, kitűnő papírokat mutatott fel. Két vaskereszt ls bizonyította, hogy megjárta a frontot, és szagolt egy kis puskaport, tehát joga van front mögötti üdülésre". Igazolványai szerint a legfelsőbb berlini katonai körök különleges megbízottja, gazdasági kérdésekben. Ezért sohasem csodálkoztak a náci tisztek, hogy valahányszor a kaszinóban vagy — a szép szőkeség különös kegyeit élvező, rendszerint felelős beosztású tisztek — a két unokatestvér la- ^^^ kásán összetalálkoztak, Paul IJHf Siebert mindenkor csodálatos, ' békebeli italokat húzott elő a zsebéből, amiről egy fronthar- 1966. cos legfeljebb csak álmodhatott. 1 3 Kö v e t k e z i k : Álarc nélkül r