Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-19 / 49. szám, szombat

SZÉGYENLŐSEK S SZÍ, GYENLÖSEK «T ENI.ÖSEK _ OSEK A S. K "a sz gt SZÉG TK N SZÉGYEN '".K O SZÉGYENLŐS ',IK A SZÉGYENLŐSEK — Leugrom cigarettáért mondom az asszonynak. — Öt percen belül visszajövök.. . — Nagyszerűi — jeleli ő. — Tessék? — Elfelejtettem hagymát hozni. Ugye hozol egyúttal azt is? — Hozok, hogyne hoznék... Vidáman indultam, megvettem a cigarettát, majd betértem a zöldségkereskedésbe. Hagyma, hagyma — mondogattam magamban. Igen, ott volt a hagyma az egyik rekeszben. Ott voltak a mosolygó hagymácskák hálóba csomagolva. Gusztáltam, nézegettem a csomagokat, végül kiválasztottam a legtetszetősebbet. Belehelyeztem Hagyma? — kérdezte a pénztárosnő. — Hagyma, az bizonyt — mondottam határozottan, mért féltem, hogy még na rancsnak nézi. — Nyolc negyven ... Csak bámultam rá. — No, igen! — mondta. — Másfél kiló hagyma csomagolással nyolc korona negyven! — fa, másfél kiló. Bocsánat ... Fizettem. Emelem ki a csomagot a kosárkából és valahogy túl könnyűnek tűnik. Ez nem lehet másfél kiló. Nem, sem miképpen sem lehet annyi. Megyek, feldobom a mérlegre ... De könnyű ezt kimondani, hogy feldobom a mérlegre. A mérlegre csak az dobja fel, aki nem szégyenlős. Sn meg nagyon szégyenlős vagyok. Így hát csak álltam egy helyben, A vevőnek — különösen önkiszolgáló boltban — joga van lemérni az árut — morfondíroztam. Na igen. De most tegyük fel, hogy odaballagok a mérleghez és kezdem méricskélni a hagymát. Persze mindenki engem bámul majd. Néznek, mint valami csodabogarat és mosolyognak. Pláne akkor, ha a sejtésem nem Igazolódik be, és a mérleg pon tosan másfél kilót mutat. Akkor már röhögni is fog nak rajtam, és az elárusító kis hülyének néz. Pfuj! De feltételezhetem azt is, hogy a sejtésem beigazolódik, a hagyma kevesebbet nyom, mint kellene. Akkor mi történik? Akkor bizonyára dühbe gurulok, hogy becsapódtam. Jól ismerem magamat. Bár szégyenlős vagyok, hamar fölmérgedem. Na tessék! Kiabálás, veszekedés, fön a zöldségbolt vezetője, magyarázkodás, tumultus, az emberek körülállnák, megbámulnak. Ezt mégsem engedhetem meg magamnak. Fogtam a csomag hagymát. köszöntem és elballag tam. — Itt a hagyma... — mondom az asszonynak, ahogy hazatértem. — De előbb mérjük le! — A, fölösleges! — feleli ő. — De ez nem lehet másfél kiló! — Nézd, itt van benne a cédula. Látod, másfél kiló! Ara: nyolc negyven! — Azért csak mérjük lel Lemértük. A hagyma csak egy kiló volt. — Na, ugye, hogy jól sejtettem. Megyek, viszavlszem ... — Az már nem! — állt elémbe az asszony. — De látod, hogy kevesebb fél kilóval! — Legyen! Akkor sem viszed vissza! Hát hogy gondolod te tulajdonképpen? •mm* Pont mi vigyük vissza? T7

J Pont mi mondjuk meg? Soha! Mit gondolsz, örökre ki1968 néznének engem abból az üzletből. Vesszen inkább a I. 19. pénz' — Vesszen! — bömböltem 7

meakönnyebbülve. Es el is veszett... —des— SIRÁLYOK : (Anger felvétele) B

e |emutatkozásnak csak anynyit: főállatgondozó vagyok a gyökérteleni szövetkezetben. Ez a pirospozsgás, szúrós tekintetű ember meg Karakán Gyuri bácsi, a szövetkezet elnöke. Nagyon rendes ember. Ezt én állítom. Érettségi után nyomban a hónom alá nyúlt. Megtett segédkönyvelőnek. Egyik alkalommal hazafelé menet mellém szegődött. — Érettségizett ember vagy, csak éppen szakmád nincsl Nekünk meg úgy kellene egy igazi, tanult zootechnikus, akár egy kiadós eső a kukoricaföldekre. Rád gondoltam öcskös... Igy kerültem a mezőgazdasági főiskolára. Szépen ragadt rám a tudomány, meg más is ... Először is egy kurtaszárú angol pipát szereztem. Ogy füstöltem, akár egy török (persze a mai napig sem tudom, hogyan füstöl egy tőrök). Később üstököm természetes burjánzásának sem álltam útját. Szépen igazi, tanult zootechnikus, akár májusi eső után a rét. A borotvakészletemet meg készakarva eltettem a kezem ügyéből. Az utcán nem egyszer utánam fordultak a járókelők. Egy csínos kislány jó hangosan fel is hívta rám a barátnője figyelmét, mondván: — Klassz csávó, nem mondom! Nem sok Idő telt bele, és zsebemben a mérnöki oklevéllel vonatra szálltam. Édesanyám az állomáson várt. Hogy meresztette nagy dióbarna szemét! Amikor azután átöleltem majdcsak sírva fakadt. — Szegénykém! Hogy elárvultál abban a fene nagy városban. De majd Itthon ... Gyalog tettük meg a hazáig vezető utat. Fel akartam szállni a buszra, de ő szelídten visszahúzott. — Menjünk csak gyalog, erre a kertek alatt„. Másnap reggel szótlanul távoztam a szülői házból. A szövetkezet irodája felé szaporáztam a lépést. Már előre élveztem a hatást, amelyet megjelenésem kivált. Csupán Karakán Gyuri bácsitól fáztam egy kicsit. Így ellensúlyoztam magamban a félszt: Hátha nem ls lesz az irodában. A szerencse most nem fogadott fiává. Már a folyosón szemtől szembe találtam magam Gyuri bácsival, jóformán SZARKA ISTVÁN: köszönésemet sem fogadta, máris mellemnek szegezte a kérdést. — Engem keres a fiatalúr? Hm, mit tesz a külső. Rám sem ismeri — gondoltam. — Magát Gyuri bátyám, magát! — kevertem hangomban a mézet. Mintha Gyuri bácsi tekintetében is oszladozna a viharfelhő. Olyan előzékenyen tessékel befelé, akár egy jólnevelt pincér a vendéget. Amikor már helyben voltunk, Így próbáltam igazolni magam: — Hát itt lennék! — Azt látom, de még mindig nem ismerem jövetele célját. A szó újból mellbe ütött. A tréfához nyúltam hát, hogy melegével olvasszam a jeget. — Vagy talán nem kell zootechnikus? — Kell biz az! — válaszolta kurtán. — No, de majd csak hazakerül a Pista! Aztán anélkül, hogy rám nézett volna, elmagyarázta, hogy az ő kedves Pista öccsét a szövetkezet küldte iskolába. Alig várják, hogy hazajöjjön. A helyet azért senki fiának át nem engedi. Majd azt ajánlotta, próbálkozzam a szomszédos szö vetkezetben. Ott talán több szerencsével járok. Ez bizony már tréfának ls sok volt, Elé tettem az oklevelem. — Majd a szomszédban mutassa fel! — utasította vissza. Ez az ember tényleg nem Ismer meg! — keseredett el bennem a gondolat. Már szinte pityeregve mondtam: — Gyuri bátyára, én lennék az a Pista! — Ne mondja! — néz sűrűn a szemein közé. — Már bocsásson meg a kifejezésért, de az a gyerek aligha csinálna magából ilyen maskarát. Ismerem őt, az apja ls jó emberem volt... Megértettem. Elfutott a pulykaméreg, bevágtam magam mö gött az Iroda ajtaját. Három napig az étel sem ment belém. Negyedik nap már nyitáskor a borbélyüzlet előtt ácsorogtam. Hiába, nincs érzékük ezeknek az embereknek az új iránt... Megszabadulva gondosan kitenyésztett sörényemtől, arcomnak, tarkómnak jólesett a friss, reggeli levegő. Valami megkönnyebbülésfélét éreztem. Fütyörészve vágtam neki a templomsornak. És kl jön szembe velem? Az elnök! Már néhány lépésről nyújtotta a kezét... — Hát letelt Pista öcsém? Ejnye, ejnye, felénk se nézel! Várj csak egy kicsit. A minap majdnem leütötték kezedről a zootechnikus! állást. Egy ifjú emberke pályázott a helyedre. Ogy festett, mintha most szalasztották volna az őserdőből. Ki is adtam az útját! Amikor szóhoz jutottam, mondom az elnöknek: — Ne tréfáljon, Gyuri bátyám! — Nem tréfa ez édes öcsém! Márcsak nem fogadunk fel egy — hogy is szoktátok ti mondani — egy huligánt, ha van nekünk rendes, jóravaló zootechnikus-jelöltünk! Ennyire csak nem feledkezhetünk meg magunkról! Aho a banánt ük erl e Ízlik, fiacskám? — kérdezi a gondos mama banánt majszoló kisfiától. A kérdés fölösleges, a választ leolvashatja gyermeke örvendező arcáról. Az aranysárga, érett, édes banán sok mindenen keresztül megy, amíg gyümölcskereskedéseinkbe kerül. Valahol Afrikában, vagy Közép-Amerikában még éretlenül, zölden szüretelik, majd jó nagy szilonzsákokba csomagolják. Másutt, például a Kanári-szigeteken puha szalmával bélelik kl a zsákokat, hogy a banán szállítás közben meg ne sérüljön. Azután a hosszan tartó hajózás és vonatozás következik. A banán a vasúton ls kellő gondozást igényel. Nyáron hűtőkocsikban, télen pedig fűtött vagonokban szállítják. Amikor hozzánk érkezik, még mindig éretlen és zöld. Pereden a baromfifeldolgozó üzem két helyiségében a múlt év májusában banánérlelőt rendeztek be. A menyezetről vaskampókra aggatott banánfürtök függnek. Némelyik még vadzöld, továbbiak sárgulnak már, s akad közöttük teljesen érett, aranysárga is. A banánfürtök itt az érlelőben jóval nagyobbak a gyümölcsboltokban kaphatóknál. M-indegyik fürtön — némelyik r kilós, sőt nehezebb — száznál is több a banán. Érlelődnek. Ez 6—9, legfeljebb azonban 10 napig tart. Az érlelőben jó melegnek kell lennie. A szükséges hőfok 22 Celzius. Pereden elmésen oldották meg ezt a problémát. A volt baromfifeldolgozó üzem hűtőházában a hőtűberendezésből bizonyos módosításokkal kitűnő hőfejlesztőt készítettek. Többféle kisgépesítés és Szalay Antal különböző műszaki módosításai nagyon megkönynyltik a munkát. Az érlelőben dolgozó nők kampóra aggatva függőpályán továbbítják a súlyos banánfürtöket. Mivel nyáron kint jóval melegebb van, mint az érlelőben, a banán érleléséhez szükséges hőmérsékletet a mennyezetre erősített csövekben csurdogáló hideg víz szabályozza. Peredről az Idén már több mint 20 vagon zamatos, édes, érett banánt szállítottak üzleteinkbe. Az érlelő üzem dolgozói minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a kiváló déligyümölcs kifogástalan állapotban jusson el rendeltetési helyére. L. BRAT A

z éjjeli műszak este tízkor kezdődött. A kazánházi salakozócsoport tagja átvette a munkát a délutáni váltás dolgozóitól. Este csendben történik a váltás, a sziréna hangja nem zúg fel élesen. Csupán a gyár egyhangú, monoton zaja hallatszik, amit már mindenki megszokott, észre sem vesz senki, mert Ilyenkor, a termelési idényben hónapokon keresztül egy pillanatra nem szünetel. A délutániak elmentek, rendet hagytak maguk után a munkahelyen, egy darabka salak sem maradt a kazánházban. Az utánuk jövőknek így marad néhány percnyi idejük a melegedésre. A kazánok vaskos teste ontotta magából a hőséget, a csővezetékben szakadatlanul áramlott a forró gőz. Feneketlen gyomruk szünet nélkül habzsolta a szenet, a kiégett salakkal csakhamar megtelt a vascsille. — Gyerünk emberek! mozdult meg a kazán mellől a csoportvezető. — Dobjuk fel a salakot, ne rontsa a levegőt. Idős ember a csoportvezető, régóta nyugdíjas már, de a gyártási idényben minden évben ledolgozik néhány hónapot. A másik két munkás javakorabeli férfi — az ötvenedik évhez közelednek. az oldalához áll, így utazgatnak le és fel. Pedig a felvonón szigorúan tilos a személyszállítás. Szlovák és magyar nyelvű tábla inti a munkásokat a veszélyre, a mester és a mérnök külön is NAGY ÁR Erőteljes, munkában edzett emberek. A csoportvezető szavára nekifeszülnek a csillének, s a nehéz alkotmány füstölgő, izzó terhével lassan begördül a felvonó kasába. öreg alkotmány a felvonó, még a cukorgyár egykori tulajdonosa készíttette. Hosszú évtizedek óta szolgál, s céljának megfelel ma is, éppen csak hogy nagyobb gondoskodást, karbantartást kíván, s kezelése foA felvonó kasát a vaskozott figyelmet Igényel, csilléhez méretezték, mellette alig van benne hely. A két csillés rendszerint mégis befurakodik a kocsi mellé, egyikük a végéhez a másik felhívta erre a munkások figyelmét. A dolgozók azonban nem veszik komolyan a figyelmeztetést. Ogy gondolják, hogy azon a két méternyi távolságon, ami a kazánház padlózatát a külszíntől elválasztja, semmi baj sem érheti őket. Pillanatok alatt felér a kas, odafenn két erős koppanás jelzi a felvonót lentről irányító csoportvezetőnek, hogy mindkét kerék párja átgördült a kasból a kinti vágányra és a két csillés elhagyta a felvonót. Ezután a kast visszairányítja a kazánházba. A felvonó ajtaja tulajdonképpen csak kívüliől nyitódik. Egy kis ügyeskedéssel azonban könynyen segítenek ezen. Egy darabka vastag papírost helyeznek az érintkezők közé, az áramkör megszakad, kikapcsolódik a biztonsági zár, és az ajtó belülről is nyitható. A munkások szemében csekélységnek látszik a munkabiztonsági szabályoknak ez a megsértése, úgy vélik, megéri annak a félszáz méternyi útnak a megtakarítása, amely a külszínről a kazánházba vezet. A csoportvezető sem tesz ellene semmit, nem akar rossznak látszani munkatársai szemében, pedig tudja, hogy ha baleset történik, elsősorban őt vonják felelősségre. Éjfél felé közeledett az idő, a műszak kezdetétől a felvonó kasa már sokszor megtette az utat fel és le. Ismét megtelt a csille salakkal, a munkások betolták a kasba, és szokás szerint maguk is befurakodtak a kocsi mellé. A felszínre érve a kas alja ezúttal nem állt meg pontosan egy szintben a vágánnyal. Az első próbaIkozásra nem sikerült a csillét kitólni. A kerekek hangos koppanással a sínek végének ütődtek, majd visszacsúsztak. A szűk helyen erőlködő két ember erősebben nekivette vállát a súlyos vasalkotmánynak, s a második lökéssel feljuttatták az első kerekeket a vágányra. Elhangzott a második koppanás is, de a csille fele, meg a két ember még a felvonó kasában volt. A len dolgozó csoportvezető minderről nem tudott. Megnyomta a kapcsolót, a motor megindult, a kas süllyedni kezdett. Az ajtó közelében tartózkodó csillés a veszélyt látva rémült kiáltással kiugrott, társának azonban erre sem ideje, sem lehetősége nem volt. A tragédia egy pillanat alatt játszódott le. Az első kerekeivel fennakadt csille hátrafelé préselődött, sok mázsás súlyával a kas hátsó falához nyomta a szerencsétlen embert, és halálra zúzta. Huszonöt év óta mindennap idejében hazaérkezett a munkából N. P. negyvenhétéves cukorgyári dolgozó. Aznap reggel azonban hiába várta a családja. GÁL LÁSZLÓ