Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-19 / 49. szám, szombat

KUN BÉLA EMLÉKÉRE A

Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta eltelt fél évszázadban, a szocialista társadalom építésének problémáival kapcsolatban, a történészek igen gyakran csak az elvont eszmét, a tömegek kollektív erőfeszítéseit, a politikai vezetés eredményeit, a vezetők csalhatatlanságát méltatták, vagy tényleges érdemeiket elhallgatták. A XX. kongresszus óta viszont egyre inkább az objektív történelmi folyamatot, az eszme hordozóit, a tömegeket képező élő embereket, a vezetésért felelős egyéneket értékelik és bírálják. Képletesen mondva, nemcsak az erdőt látják, hanem a fákat is, s a fák között a kidőlt, kidöntött, viharvert, villámsújtott óriásokat is. Minden forradalmi megmozdulásnak vannak halálos áldozatai és sebesültjel. A legtragikusabb sors azokat éri, akik nem az ellenség, hanem a bajtársak. a barátok meg nem érlésének, vakságának vagy önkényének esnek áldozatul. A magyar nemzeti és szociális felszabadulásért vívott küzdelmeknek is voltak tragikus alakjai, akik életüket áldozták az ügyért, akiket gyűlölt ellenség és barát egyaránt, akik száműzetésben fejezték be nehéz életüket, s életművük csak haláluk után nyert elismerést. Ezek soraiból, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom egyik markáns egyéniségét, Kun Bélát emeljük kl ma. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1888. február 20-án született egy kis falusi jegyző családjában. A nemzetiségi elnyomatástól a falust proletárok nincstelenségétől sanyargatott Erdélyben, ahol iskoláit végezte, házitanítójától, az akkor még gimnazista Ady Endrétől és az osztrák szociáldemokraták, Renner, Bauer írásaiból tanult a társadalmi viszonyok, az emberi törekvések mélyére nézni. Fiatalon került a munkásmozgalomba; 23 éves korában már a kolozsvári munkásszervezet aktív tagja volt. Az első világháború az ő egyéni sorsát is erősen befolyásolta. A keleti frontra vitték, ahol 1916-ban orosz hadifogságba került. A fogolytáborban radikális forradalmi csoportot talált (Reiner Károly. Münnich Ferenc, a Szlovák Tanácsköztársaság vörös hadseregének egyik szervezője, a később Kassán működő Seidier Ernő stb. j ezekkel együtt még az Októberi Forradalom előtt belépett az orosz kommunista pártba. Kun Béla kezdeményezte a hadifoglyok politikai és katonai szervezkedését, s nemsokára meg is alakult az első nemzetközi hadifogoly zászló alj. Később megszervezte a nemzetközi zászlóaljak központi vezetését is. 1917 végén már Pétervárott, majd Moszkvában dolgozott Lenin környezetében, s a Pravda állandó munkatársa lett. K

un Béla oroszországi politikai működése közvetve a csehszlovák hadifoglyok szervezkedésére is befofolyást gyakorolt. 1916-ban Oroszországban kb. 200 000 cseh és szlovák hadifogoly élt. Az 1917. évi februári forradalom után a párizsi Csehszlovák Nemzeti Tanács orosz kirendeltsége állt az élükre és megkezdte a csehszlovák légió megszervezését, melynek létszáma rövidesen elérte az 50 ezret. Ezzel párhuzamosan szociáldemokrata szervezetek is alakultak, melyeknek központ ja Kijevben a „Svoboda" című hetilapot adta ki; Pétervárott a Pochodeň", Moszkvában a „Prükopnik" szociáldemokrata újság jelent meg. E szociáldemokrata szervezetek tagjai főleg az Októberi Forradalom kitörése után nagy részben a bolseviki párthoz közeledtek. A toborzó és kiképző központokban megalakultak a vörös hadsereg csehszlovák osztagfai. Az első csehszlovák vörös katonák névsorában, Čeňek Hruška, Slavojov Cástek, František Kaplan, faroslav Hašek mellett Szántó László nevét is megtaláljuk. A csehszlovák hadifoglyoknak is voltak tehát forradalmi szervezetei, amelyek összefogását az 1918 április 13—14-én ŕrta: Vietor Márton Moszkvában megtartott szervezett hadifoglyok kongresszusa határozta el. Megalakult az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottsága mellett működő Külföldi Csoportok Szövetsége, amely Kun Bélát választotta elnökéül. A szövetség megalakulása után 1918. május 25—28. között Moszkvában üléseztek az oroszországi csehszlovák marxista szervezetek és csoportok küldöttjei. Megalakították az KUN BfiLA a húszas évek közepén. (Ék Sándor rajiza) OK(b)P mellett működő cseh szlovák szekciót, mely „Oroszországi és Ukrajnai Csehszlovák Kommunista Párt" néven kezdte meg működését. Kun Bélából az Októberi Forradalom nevelt elszánt forradalmárt. Lelkesedéssel, embert tulajdonságai, elméleti képzettsége, elvhűsége, gyakorlati tudása determinálták őt a vezető szerepre. Meggyőző, lelkesítő érvei már az oroszországi hadifoglyok fáradt, harcot únt százezres tömegeinél is visszhangra találtak, s már Magyarországra való hazatértük előtt is sok ezren ismerték el politikai vezetőjüknek. 1918 novemberében illegálisan Budapestre érkezett, ahol november 20-án megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja. A központi bizottság több tagja később a Szlovák Tanácsköztár saság megalakulása után a szlovák forradalmi szervek megsegítésében is tevékenyen részt vett. Kun Bélán kívül többek között Münnich Ferenc, Pór Ernő, Seidier Ernő, Szamuely Tibor. A magyarországi tanácshatalom megalakítását nehéz küzdelmek előzték meg. Ezek, — mivel a háborúban legyöngült burzsoázia utolsó mentségként a jobboldali reformisták védelmére szorult —, a kommunisták és a jobboldali szociáldemokraták közötti harc formáját $Hötték. A küzdelmekben a fiatal kommunista pártnak nem volt elég gyakorlata és ereje ahhoz, liogy a tömegek spontán lelkesedését és harci kedvét szervezetileg is kihasználja. A párt politikai kiforratlansága okozta hibák károsan befolyásolták a Tanácsköztársaság helyzetét. Másrészt viszont a Magyar Tanácsköztársaság s annak élén Kun Béla volt az, aki a burzsoá Magyarország félévszázodos nemzeti elnyomó politikájának káros következményeit a proletár testvériség és nemzetköziség elve alapján akarta jóvátenni. Bizonyítják ezt a Magyar és a Szlovák Tanácsköztársaság baráti kapcsolatai, valamint a Magyar lanácsköztársaság alkotmányának a nemzeti egyen jogúságra vonatkozó rendelkezései. Egyetértünk Münnich elvtárs értékelésével, hogy Kun Béla volt az első nem orosz marxista, aki az Októberi Forradalom módszereit, gyakorlati intézkedéseit alkalmazta más ország — Magyarország — munkásmozgalmára, aki a fiatal Kommunisták Magyarországi Pártja élén szocialista forradalmat, szocialista államot vezetett. Olyan államot, amely a szovjet néppel szövetségben hadat ilzent az imperializmusnak, és kísérletet tett, hogy megjavítsa az évszázadokon át egymás ellen uszított népek egymáshoz való viszonyát. Hozzátehetjük, hogy ő volt az első magyar politikus és államfő, aki a szlovák nemzet önállóságát, szuverenitását, egyenjogúságát. állami életre való jogát, valamint Csehszlovákiát és annak határait elismerte, s a magyar forradalmi munkásság élén a gyakorlatban is segítséget nyújtott ahhoz, hogy a szlovák proletariátus a Szlovák Tanácsköztársaságban az államhatalmat átvegye, és kiindulópontot teremtsen a munkáshatalomnak Csehszlovákia egész területére való kiterjesztéséhez. A

Magyar Tanácsköztársaság bukása után nehéz évek vártak Kun Bélára. Az ellenforradalmi erők piszkolták. gyalázták az osztrák börtönökben sínylődő Kun Bélát, aki 1920-ban éhségsztrájkkal kényszerítette ki szabadon bocsátását. A szovjet kormány közbelépésére kicserélték és a Szovjetunióba kerülve, bekapcsolódott az intervenció elleni harcba. 1921-től 1938-ig a Kom munista Intemacionáléban dolgozott felelős helyen. Lenin halála után ő szervezte Lenin alapvető müveinek a világ minden fontosabb nyelvére való lefordítását és kiadását. Amikor Bécsben a munkásság védelmi harcot vívott Dolfuss fasiszta rezsimje ellen, Kun Béla szervezte meg a nemzetközi támogatást; 1936-ban a spanyol polgárháborúba jelentkező magyar önkénteseknek Oroszországból való kiutazását is ő szervezte. Egész életét a nemzetközi munkásmozgalomnak szentelte. Áldozatos életét szomorúan végezte: 1936-ban a személyi kultusz áldozataként börtönbe került, ahol 1939. november 30-án, 53 éves korában meghalt. Kun Béla, hazájától távol, 15 évig harcolt azért, hogy a Magyar Tanácsköztársaságot ért rágalmakat visszautasítsa, a magyar tanácshatalom hibáiból és eredményeiből a tanulságokat az eljövendő generációk számára levonja. Elméleti munkái bizonyítják, hogy a lenini tanítást megértette, s azt a magyar viszonyokra alkalmazni tudta. Éles önkritikája feltárta a magyar tanácshatalom majd minden hibáját. 1928-ban megmagyarázta azt is, hogy 1919 június végén miért vonult visz sza a magyar vörös hadsereg a Szlovák Tanácsköztársaság területéről. A visszavonulást, melynek nemcsak a szlovák, hanem végeredményben a magyar tanácshatalomra is végzetes következményei voltak, a jobboldali szociáldemokraták képviselője, Röhm Vilmos, hadügyi népbiztos követelte. Ellene voltak ugyan Kun, Szamuely, Alpári, Korvin, Rudas, Szántó, Rákosi, Jancsik, 4e a népbiztosok többsége, a pártvezetőség szociáldemokrata tagjai, a szakszervezeti bürokrácia, tehát a Tanácsköztársaság tényleges vezetésének többsége, Böhm mellé állt. Kun Béla alávetette magát a többségnek. Arra számított, hogy a forradalmi erők ily módon időt nyernek, amíg a hadihelyzet javul Oroszországban, a forradalom a nyugati országokban is utat tör magának, s legyőzhetik a belső ellenforradalmi erőket. Ebben, sajnos, tévedett. K

un Béla analitikus és kri' tikai műveit a felszabadulás után sem hozták nyilvánosságra, s a Tanácsköztársaság igaz történetét elhallgatták, mert a személyi kultusz magyarországi hordozóinak érdekei így kívánták. Kun Bélát és a Tanácsköztársaság " többi önzetlen, áldozatos harcosát továbbra is rágalmazták, életben maradt veteránjait diszkriminálták. A XX. kongresszus utáni idők hozták meg a változást e téren is. Ma minden öntudatos dolgozó tudja, hogy Kun Béla, a népek szabadságának, és barátságának önzetlen harcosa nem élt hiába. Gondolatai, tettei nem mentek feledésbe. önmaga nem élte meg a felszabadulást, de emléke és életműve túl élte összes ellenfeleit. mert a szocializmus önkritikát kívánó, nehézségeket lekuzdő, áldozatos és kitartó építésének felejthetetlen úttö rője volt. KÉPES GÉZA: EZ A FOLD Ez a föld a tied bór nincs rajta egy nadrágszijnyi hely mit magadénak mondhatsz s nincs egy kunyhó, akár csipetnyi, ahol. ha ég a nyári nap pár napra meg tudnál pihenni — De itt de itt a börtönőrök is testvéreid itt vannak barátaid itt vannak ellenségeid Itt ha valamit írsz amilyent csak te írhatsz egész sereg arc felderül egész sereg arc elborul sokan dühöngnek szeretnek és gyűlölnek Mehetnél máshová hol tárt kapuk és percekig tán tárt karok fogadnak szerezhetnél villát kocsit magadnak kaphatnál pénzt kemény valutát fontot dollárt márkát koronát s tán hónapokon át elszédíthetne a siker Mindezt megkaphatod — Mi kell még? Megyek már. Vár a földem. Ezt örököltem s gyermekeimnek ezt hagyom örökségképpen s a golyóstollam s egy életen át szétvert írógépem VÁRNAI ZSENI: Gondolatok az öregségről A fóradt, öreg elme zakatol, körben forog, ismétel szüntelen, a múltak, mély kútja fölé hajol, hol békalencsés, zöld hínár terem Egy-egy emléket megragad ... motyogja* és újra kezdi tízszer is naponta, mint vén malom, mely már csak szelet őröl* s letűnt idők fanyar borával dőzsöL Rettent a példa! Vigyáznom kell magamra, minden elgondolt, kimondott szavamra, s főként arra, mit papírra vetek ... Érzein, tudom az ember gyöngeségét, azért mindig szemem előtt a mérték, hibáimnak én nem kegyetmezek! De te ne bántsd a vént* te fiatal, ha botlik is a lába, vagy a nyelve. Így jársz te is, ha véget ér a dal... És minden érdem immár etfeledvej SIMON LAJOS: Tájkép az én hazámról Az én hazámba elindultak végre tavasz felé a bogárhátú dombok, s a kőlovak: a nyergezett hegyek A völgyek mély ölében úgy ragyognak a falucskák, mint aszonyok kötényén a frisen morzsolt tengeri-szemek, s vihar szárnyától szétvert harmatcseppek a futó földön imbolygó tanyák. Most nő bársonyként fenn az óltetőkön és lenn a kutak mélyén a moha, mint istenkardja most lángol elö a láthatárnyi földön a vetés, roppant telek után most szökken szárba bennem szívem megmunkált talaján a hit: hogy halhatatlan ragyogást köszöntök, örök tavasz zuhog a tájra végre, hazám! Új képhez ülsz modellt nekem, hiszen egyetlen tábla föld vagy, immár, régen kitörtünk minden földkarót, mert valamennyi visszamutatott, miként az önző mondabeli szent csak önmagához görbülő keze. Ó még nem az vagy, táj, amit szívemben dédelgetek, még nem vagy az, tudom, de már úgy nézlek, mint a teljesedő csak álomnak hitt csodára a hívő. Most e kis ország láthatárnyi földjét szabadság-zápor öntözi naponta. a völgyek ölén pirostetejű házak fakadnak a zápor után, amelyek vaksi éjben is ragyognak, mint az asszonyok fekete kötényén a frissen morzsolt tengeriszemek. Ó táj, csak most vagy igazán hazám, most, hogy az ínség krajcár kuncogása elhalt, mint elhal a leégett otthon ereszéből a madár panasza. Csak most vagy az, amit hazudtak régen, most lettél, most vagy igazán szabad!