Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-09 / 8. szám, vasárnap

Elmúltak az ünnepek, Tor~ nócon is megkezdődtek az ú] esztendő dolgos hétköznapjai. Az első munkanapon Molnár István, HNB-elnök is korábban lépte át az iroda küszöbét. Fogasra akasztotta kabátját, asztalra terítette a múlt évi aktákat és összeráncolt homlokkal szegezte rám tekintetét. — Nagyobb gond, több munka vár ránk ez Idén. Az ország fejlődésével párhuzamosan a község fejlesztésének ts lépést kell tartania — szánta bevezetőnek a nagyon is hivatalos fogadtatást. Mindenesetre az elmondottakon mélyebben elgondolkozom. Állandóan az jár eszemben, hogy ilyen fejlett, kiépült községben, ahol a betonjárdák, pormentes, kavicsos utak régen elűzték a sarat, mi is hiányozhat még? Kultúrház? Több mint két éve a falu büszkesége, a társadalmi munkával együtt közel egymillió korona értéket képvisel. Amint meggyőződtem róla, elárusítóhelyekben, iskolaépületekben sincs hiány. A szeneslapáttól a legkorszerűbb háztartási gépekig minden beszerezhető helyben. Orvosi rendelője is van a falunak. V

endéglátóm a képviselő jártasságával beszél munkájuk eredményeiről, az idei év célkitűzéseiről. — Azt hiszem, a községfejleztéssel kapcsolatosan az állami beruházás és a Z akció keretében épített iskolánkat is meg kell említenem. Ezzel végképp megoldottuk a kétműszakos tanítás kérdését. Ezenkívvül pályaudvarnak is beillő, korszerű vasútállomást kapott a község, amit részben a szomszédságban épült Duslonak is köszönhetünk. Nem érdektelen egyébként, ha a szolgáltatásokról is mondok néhány szót, noha erről a kérdésről nem szívesen beszélek. Ezen a téren sok még a fogyatékosság. — Miért? — A kérdés nem ts olyan egyszerű. Amióta — évekkel ezelőtt — a járást kommunális vállalat vette át közszolgáltatást üzemeinket, a szolgáltatások hálózatát nem bővítették. Minden igyekezetünk hajótörést szenved, ha a rádió- és a televíziós készülékek javítására szervízt követelünk. Összesen 1300 ilyen készüléket tartunk nyilván a faluban, s a legkisebb javításokért egész G alántára, legjobb esetben Vágsellyére kell felutazni. A kommunális vállalat ^^ szolgáltatásaira a falu háziasszonyai is panaszkodnak, illetve csak azok, akik a fehérneműt itt mosatják. A fehér ing és az ágynemű elveszti eredeti színét s mosás után ls szennyes marad. — Tudja mit mondtak erről a mosoda alkalmazottai? — hördült fel egy sereg asszony. — Hogy nem tehetünk szemrehányást nekik, mivel G alánt án rossz a víz, s ez okozza a fehérnemű szennyeződését. Tehát mi igyuk meg annak a levét, ha a kommunális üzem mosodájában nincs a kívánalmaknak megfelelő minőségű vízi Az ingerült szavak a HNB elnökének fülét is sértik, hiszen a lakosságnak nyújtandó szolgáltatásokról van szó, amiben ő nem ismer megalkuvást. — Valóban így van! — mondja Molnár elvtárs. — Ezenkívül a HNR bevételi tervét sem gyarapítják a szolgáltatások, holott ez idén meg kell teremtenünk a községfejlesztési akció fedezésének alapját. Az igazság az, hogy a nemzeti bizottságoknak gondoskodniuk kell a lakosság szükségleteinek kielégítéséről, amihez az anyagi fedezetet a szolgáltatások bevételeiből nyerik. Mit tegyenek azonban Tornócon, ha ebbe nincs beleszólásuk, mivel a közszolgáltatások fejlesztéséről, szervezéséről a járási kommunnális vállalatnak kell gondoskodnia. Találóan jegyezte meg Im' re bácsi, a kézbesítő, hogy a falu szívesen irányítaná, szervezné a kisüzemek kiépítését, ha ez anyagiakban is visszatérülne, s a lakosság igényeinek jobb kielégítését szolgálná. így azonban, amikor a tiszta hasznot a kommunális vállalat vágja zsebre, kutya kötelességük, hogy a szolgáltatások hálózatát az igényeknek megfelelően kiépítsék. A nemzeti bizottság elnöke egyelőre hallgat. Persze ez nem azt jelenti, hogy belenyugszik a régebben kiépített irányítási rendszerbe. Nem ilyen embernek tartják a faluban. Egyébként is ismeri a nemzeti bizottság munkáját, hiszen közel húsz évet töltött választói szolgálatában. — Ha legyűrtük az eddigi ne hézségeket — szólal meg búcsúzóul — a további feladatokkal ts megbirkózunk. Ez tdén — van rá fedezetünk — felépítjük a szolgáltatások házát, ahol mindenfajta szolgáltatásnak tág teret biztosíthatunk. A járási kommunális vállalat befolyása nélkül. U lnnem kell a helyi nem•• zeti bizottság elnökének. Ismeri a falut, a lehetőségeket, a falu ls jól ismeri őt. Vállvetve bizonyára célt érnek ... SZOMBATH AMBRUS A múlt év december 25-én adták át rendeltetésének azt a több mint 1600 m hosszú ülőkés drótkötélpályát, amelyen a turisták fachimovból 13 perc alatt juthatnak el az 1244 m magas Klínovec hegyen levő turistaszállóba. (CTK — S. Bambule felv.) PODÉBRADY - A GYÓGYFÜRDŐK VÁROSA IIIMIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIlüMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIin Évente 40 millió korona fizetéskiegészítési pótlékként A január 1-től érvényes új törvény értelmében évente mintegy 40 millió koronát fizetnek ki fizetéskiegészítési hetnek mindazok, akiket a szüés anyáknak. Fizetéskiegészítést igényelhetnek mindazok, akiket a szülés után alacsonyabb bérű munkahelyre helyeznek át. A pótlékra a szülést követő 9 hónapig jogosultak. A betegségnek nyoma sem látszik a két fiún. Az orvos felszólítására engedelmesen levetik ingüket, megmutatják a már begyógyult sebhelyet. Bal mellükön a széles öltéseket erősen látni még, hiszen a tízéves Jenda és a tizennégy éves Karlík csak nemrég hagyták el a prágai katonai kórházat. A súlyos szívműtét után további gondos ápolást és orvosi felügyeletet igényelnek. Dr. Antonín Senék, az ismert szívspecialista, a podébradyi gyermekszanatőrium főorvosa, tréfásan barackot nyom a fiúk fejebúbjára és csak miután meggyőződik róla, hogy jól begombolták a kabátjukat, küldi őket uzsonnázni. Vannak, akik csupán néhány hétre jönnek a szanatóriumba. Mások hosszabb időre, hat hónapra, néha egy-két évre is berendezkednek az itteni gyógykezelésre. Szinte otthon érzik magukat. Kellemes időtöltésükhöz a rádión, televízión kívül a szanatóriumnak szépen berendezett könyvtára is hozzájárul. A színielőadásokon, hangversenyeken, ötórai teákon rendszerint csak a fekvő betegek nem vesznek részt. Az iskolaköteles gyermekeket hét pedagógus oktatja. Szeretettel, megértéssel veszik körül védenceiket, akárcsak az orvosok és az ápolók. Pótolni igyekeznek r Eletet ment a víz betegeiknek az otthont, a családot. Minden jel arra mutat: nem hiába fáradoznak. Dr. Cenék sokat látott, sokat tapasztalt orvos. A Mali Köztársaságot is megjárta, három évig gyógyította a bamakói betegeket. Sohasem felejti el egy algériai miniszter tízéves kislányát, aki született szívbajával oly sokat szenvedett. A sikeres műtét után hónapokon keresztül mozdulatlanul feküdt a prágai kórházban és további másfél évig lábadozott Podébradyban. — Csoda történt — szerénykedik a főorvos. Amikor az édesanyja végre eljött érte, jóformán meg sem ismerte gyermekét. Tizenhárom kilót hízott. A legnagyobb baj az volt, hogy anya és lánya a hosszú távollét után csak tolmács útján értett szót egymással. J. javúrek, a gyógyfürdő igazgató főorvosa elmondja, hogy Podébrayt a külföldiek is bizalommal keresik fel. Jól érzik magukat a szanatórium korszerűen berendezett szobáiban, a tágas társalgókban és nem utolsósorban az idegekre megnyugtatóan ható szénsavas gyógyvízben. — Még sokkal több beteget kezelhetnénk — folytatja a főorvos —, ha több helyünk volna. A számítások szerint 1900 fekhelyre van szükség ahhoz, hogy évente mintegy 14 ezer hazai és külföldi pácins kereshesse fel Podébradyt. A beruházások azonban ezzel még korántsem érnek véget. A szanatórium további bővítése, a fűtőház átalakítása olajfűtésre, az új .poliklinikai központ és a fedett fürdősétány 1970-ig tetemes befektetéseket igényel. Társadalmunk azonban nem riad vissza az anyagi áldozatoktól. Hiszen a ml dolgozóink részére is kellemesebbé teszik az itt-tartózkodást és ezzel eredményesebbé gyógykezelésüket. És ha tekintetbe vesszük, hogy egyetlen beteg — akár felnőtt, akár gyermek — gyógykezelése az államnak átlagosan havi 1500 koronába kerül, akkor meggyőződhetünk arról, hogy szocialista köztársaságunk mindent elkövet legdrágább kincsünk — egészségünk védelmében. Az anyagiak számokban könnyen kifejezhetők. De az orvosok és ápolónők féltő gondoskodása, megértő szava, simogató tekintete olyan érték, amely pénzben nem fejezhető ki, amit lehetetlen megfizetni. Örök emlékként él ez a szeretet azok szívében, akik egv^p m^g'^eztík melegét. KARDOS MARTA Hugó úgy állt ott, mint akit leforráztak. — Gonosz vagy te, Császár, fertelmesen gonosz! Fehér volt, a szája sírásra görbült, és egész testét, a szívét, az agyát, minden idegszálát tépte, marcangolta a rettegés, hogy talán igaza van, az apja él valahol, más asszonnyal összeállt, gazdagon, bőségben él, amilyenről otthon még csak nem ls álmodhatnak — de róluk tudni nem akar. Bent a nagyteremben búgott a tupírozott hajú dizőz rekedtes altja. Hugó a helyére botorkált, és szótlanul leült. A pohár után nyúlt, de szájában megkeseredett az Ital, émelygett a gyomra. Kirántotta zsebkendőjét, és ahogy a lába bírta, szaladt a vécé felé. A nagy hangoskodásban csak Császár vette észre. — Totál kész lett a fiúka. Szaladj utána Tucskó, és támaszd fel! Megittuk a sörünket, és meg kellett engednem, hogy Simon két újabb korsót és sonkát rendeljen. Már amikor beléptünk, megláttam Ilonát. Né mán köszöntöttem, és ő főhajtással viszonozta. Simon kérdőn nézett rám: — ö az? Bólintottam. Ilona nem ivott, amikor koccintania kellett a többlekkel, éppen csak ajkával érintette poharát. Hallgatag volt, mint akkor vasárnap. De most nem húzódott el. Az arcán valami feszült várakozást láttam. Szótlan voltam én is, Ilonáról már mindent elmondtam Simonnak, és most hagytam, hogy ő is figyelje, ossza a bámulatomat. — Nem az én esetem, apafej — jelentette ki Simon. — Nem szeretem az ilyen álmos arcokat. Nem állhattam meg, hogy Simont ne figyelmeztessem: — Nézd, most nem álmos. Egyszer álarcot tesz magára, máskor meg leveti. Most álarc van rajta. Simon a tenyerét a Jobbomra fektette, és aprókat vakkantva elvigyorodott. >— Lázad van, fiatalember! Félrebeszélsz. Nagyon ls Józan voltam, a hírtelen felhajtott sör sem szállt a fejembe. Simon mosolygott, széles szájjal vigyorgott, mint az a fakutya, amit oly sűrűn emlegetnek. — Biz'isten irigyellek — Félig üres korsóját felém emelte. — Isten éltessen, ganajtúró! Tizenkét fiút szüljön neked ... Nem lehetett haragudni rá, csak leintettem, hogy hagyja a Bibliát, a tenger fövényét, a szaporodást, a sokasodást. — Az a baj, Simi, hogy alig Ismerem. Jóformán csak a keresztnevét tudom: Ilona Ilus. — De meglátni őt és megszeretni, a pillanat műve volt — mondta fellengősen, és ripacsként a mellén keresztbe fektette két kezét. — Parancsolod, hozzam Ide? Kedvem támadt, hogy most én ugrassam: — Hozd! Ugorj és hozd! Simon felállt, de hamar meggondolta, és vlszszaült a helyére — Még azt hinné, halvány gőzöd sincs, hogyan kell egy lányt puhára főzni. — Indulj, és ne kertelj! — makacskodtam. Simon fölényesen legyintett. — Meggondoltam, fafejű ... Azok a pofák ott körülötte sehogy se tetszenek nekem. — Nekem se! Akkor vasárnap is együtt voltak. Csak megszaporodtak azzal a spicces bácsival. — Pénzes bácsika. Valahol sikított, és most legombolják róla. Magamban igazat adtam Simonnak. Fizetni akart, de visszatartottam. — Nem mehetünk, míg nem beszéltem vele... Holnap vasárnap, alhatsz eleget. — Elkésem az utolsó villamost! — Megyünk gyalog. Ilyen csudaszép éjszakában ne üljön az ember villamosra. Nézd, milyen csillagos az ég. Ott a sarokban hívták a pincért. — Elég volt, fiúk! ... Kálmán bácsi még azt hinné, hogy palira vesszük — jelentette ki Császár. Kálmán úr előtt már ködös volt a világ, de egy pillanatra felébredt kábultságából. — Nem vagyok garasos, de nekem ma még egy kis dolgom lenne a cicussal, hehehe — nevetgélt, és harsányan kiáltott: — Főúr, fizetek! A főúr megjelent az ajtóban, de ismert pincérszokás szerint a másik sarok felé indult, ahonnan senki sem szólította. Kálmán úr arca főtt rákként vöröslött, maga elé rakta tárcáját, és bőven ömlő verejtékét törülgette. Császár kedveskedve nyúlt a tárca után. — Majd én maga helyett... A főúr körmére nézek, nehogy duplán fogjon a ceruzája... Jó vastag a bukszája. Prémiumot kapott, Kálmán bácsi? — Ördögöt! Egy kis fusi volt... A Kálmán bácsi érti a csíziót — mondta az öregúr nehezen forgó nyelvvel, és felállt. — Karoljon belém — kínálta Rózsika a karját a bizonytalanul lépegető öregnek. (Folytatjuk) un 1966. I. 9. 4