Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-26 / 25. szám, szerda

v Lombikok, kémcsövek A bratislavai Vegyipari Középiskola az ország legnagyobb — s egyben talán legszínvonalasabb — ilyen szakiskolája. A hatvannégy tanár több mint ezerszáz diákot oktat. Az iskolának huszonkét osztálya és kilenc laboratóriuma van. Az iskola életével Tibor Vozár mérnök igazgató ismertet meg. A tanulók a négyéves tanulmányi idő alatt az általános vegyészeti technológia, vagy az élelmiszeripari kémia területén a húsfeldolgozás, konzerválás, és fagyasztás ismereteit sajátítják el. Az általános technológiai szak tanulói a nyugatszlovákiai kerület jelentkezői közül kerülnek ki, míg az élelmiszeripari kémia ágazataira Szlovákia minden rés2éből vesznek fel tanulókat. Kétségtelen, nagy az érdeklődés e pálya iránt. Sajnos azonban, ez nem oszlik meg egyenletesen. Közép-Szlovákia déli Járásaiból és a kelet-szlovákiai kerületből a tervezettnél lényegesen kevesebb diák jelentkezik. A magyar lakta vidékekről tehát kevés a jelentkező. Mi az oka ennek, s milyenek a tapasztalatok a magyar tannyelvű kilencéves alapiskolák tanulóival? Néhány esettől eltekintve a magyar diákoknak főleg tanulmányaik első két évében vannak nehézségeik. Ezek általában nyelvi nehézségek. A tanárok és nevelők segítségével azonban rövid időn belül ők is minden tekintetben felfejlődnek osztálytársaik mellé. A növendékek a laboratóriumi és műhelygyakorlatokon, a tanterv előírása szerint a hentesáruk csaknem összes fajtáit, zöldség- és gyümölcskonzerveket, készételeket, szirupokat készítenek, a laboratóriumi gyakorlatok keretében a kísérletek százait végzik. Az érdekköri foglalkozásokat is kedvelik. Egy ilyen nagy iskolában a szép eredmények mellett problémák is akadnak. Ezek nagy része a diákok létszámának állandó emelkedéséből ered. Gyakran küzdenek helyhiánynyal, vagy előfordul az is, hogy nem tudják betartani az órarendet. Szerencsére azonban ezek csak átmeneti bajok. A nyitrai élelmiszeripari középiskola felépítésével ugyanis lényegesen könnyebb lesz a helyzetük, mert a tanulók egy részét oda helyezik át. E terv megvalósulása után a bratislavai szakiskola a vegyi technológia oktatására fog szorítkozni. Fő- és középiskoláink vezetőségeinek gyakorta okoz komoly problémát a hallgatók, illetve a diákok elszállásolása. Ebben az iskolában ez a kérdés is megoldottnak látszik. „Vegyes" diákotthona van. Milyenek a tapasztalataik e téren? A laboratóriumi munka nagy figyelmet igényel. — Iskolánkat — kaptuk a választ az iskola igazgatójától — folyosó köti össze a szomszédos diákotthonnal, de az külön intézmény. Mivel jobbára a mi tanulóink lakják, szoros kapcsolatban állunk az otthon vezetőségével. Örömünkre szolgál, hogy ritkán hallunk panaszt diákjainkra. A lányok és fiúk sem kiilön, sem kölcsönös kapcsolataikban nem szolgáltatnak okot a megrovásra, kihágások nem fordulnak elő. Jól érzik magukat a diákotthonban. Ezt legjobban az bizonyltja, hogy az ott lakók tanulmányi eredménye általában jobb, mint a városban lakó, vagy vidékről bejáró tanulóké. Az életben gyakorta lehetünk szemtanúi annak a kedves jelenetnek, amikor egy-egy tanár és egykori diákja találkoznak. Minden osztályfőnök és iskolaigazgató leghőbb vágya, hogy „gyerekei" megállják helyüket az életben. Vajon itt is szemmel követik-e az iskola végzett növendékeinek további sorsát? — Magától értetődik. Nemcsak az a célunk, hogy a tanulókat alapos ismeretekre tanítsuk meg, hanem az is, hogy jól felkészítsük az életre. Rendszeresen figyelemmel kísérjük volt diákjaink további sorsát, szakmai, politikai érvényesülését. Gyakran találkozunk velük üzemlátogatásaink során, vagy az osztályonként, illetve szakágazatonként rendezett találkozókon. — Milyen távlatok, lehetőségek állnak az Iskolában érettségizett fiatalok előtt? — A távlatok mindenképpen biztatóak. A főiskolai tanulmányok lehetősége mellett Bratislavában a jól felszerelt Slovnaft és a Dimitrov üzemek, a seredi Nikkelkohó, a nyugatszlovákiai kerület számos kuta tóintézete és laboratóriuma, a húsipar bratislavai, kassai, zólyomi üzemei is szívesen alkalmazzák iskolánk végzett növendékeit. A diákok százai Dél- és Kelet-Szlovákia számos kilencéves alapiskolájában a következő hónapokban adják le pályaválasztási kérdőíveiket. Ajánlatos lenne, ha a szülők és tanítók felhívnák a tanulók figyelmét a vegyészpályára. Kár lenne a kínálkozó lehetőséget elszalasztani, mért a jövő egyik kulcsipara a vegyészet. MIKLÓSI PÉTER MIRŐL ÍR A PRAVDA Fordítsunk fokozottabb figyelmet o dolgozók szakképzettségének emelésre OLCSÓ TÖRLORONGY Beülünk a Prágába induló gyorsba. Luxusvonatnak kell lenni, ha már a fővárosba, hazánk egyetlen világvárosába visz bennünket. Csodálkozom. — Nézzed! — mutatok a piszkos ablakokra. — Sebaj! — vigasztal a barátom. — Mostanában gyakori a köd, most is köd üli a táfat! Ügy sem látnál messzire! Az új, szürke ruhámon feketéllő foltokra leszek figyelmes. Hol piszkíthattam be? Nem mászkáltam egyik kocsiból a másikba. Csak a fülkénk előtti folyosón álltam. Körülnézek. Csak most tűnnek fel a vonatfolyosó falának színárnyalatai. Vállmagasságig elég fényes, feljebb vastag koromréteg fedt. Ha kedvem lenne, az ujjammal figurákat rajzolhatnék rá. A barátom újra vigasztal. — Mit bánkódsz? Az új ruhádat beadod a tisztítóba, és másnap kész! — De nem egészen így van . . .! — próbálok tiltakozni. —- Mi vagyunk a hibásak, öregem! Nagyon alacsonyr a nőttünkI Ha óriások lennénk, még a tetőt is tükörfényesre tisztítanánk! — A ruhánkkal?! — Mivel mással? Megfeledkeztél róla, hogy a vasútigazgatóság is betartja a takarékossági elvet? Nem maradhat le a többiek mögött! Példát kell mutatnia! Nekik az utasok ruhája mégiscsak olcsóbb, mint egy közönséges törlőrongy! — Erre nem is gondoltam ... — Örömömben a barátom vállára csaptam és ünnepélyesen megfogadtam, az újságban megdicsérem a példamutató vasutasokat! Ezennel megteszem! A feleségem is tisztelteti őket! Amikor megtudta, hol és miként szereztem a feketéllő foltokat az új szürke ruhámon, ujjongva felkiáltott: — Éljen a példamutató vasút! — és fogta az ollót, szétvagdosta az új szürke ruhámat, és törölte, törölte vele a port. Mégiscsak olcsóbb, mint a közönséges törlőrongy! Petrőci Bálint A Pravda január 20. számában FRANTIŠEK BARBÍREK elvtárs, az SZLKP Központi Bizottságának titkára a dolgozók szakképzettsége emelésének kérdéseivel foglalkozik. Cikkéből idézzük az alábbiakat. A pártunk XIII. kongresszusát megelőző időszakban elgondolkozunk további előrehaladásunk kulcskérdésein, különös tekintettel a népgazdaság fejlesztése koncepciójának kidolgozására és tökéletesített irányítási rendszerének érvényesítésére. Fontos szerepe van e téren a szakképzettségnek és a szakképzettség emeléséről való gondoskodásnak. Dolgozóink szakmai és politikai képzettsége a szakképzettség emelése terén elért tagadhatatlan sikerek ellenére sem kielégítő. A szakképzettség emelésének és a szakképzett munkaerő felhasználásának idején előtérbe kerül az a követelmény, hogy egyrészt ügyeljünk a szakképzett munkaerő társadalmilag racionális összetételére, másrészt a már felkészült szakképzett dolgozók társadalmilag célszerű felhasználására. Ezzel egyidejűleg hangsúlyoznunk kell a szakképzettség minőségének szempontját, mégpedig mind előkészítésének, mind felhasználásának folyamatában. Az első esetben arról van szó, hogy megoldjuk azokat a kirívó eseteket, amikor a szakképzettség alatta marad az adott ágazat, termelési szak, vállalat stb. műszaki-gazdasági színvonalának. A tények például azt mutatják, hogy ma az összes funkcióban levő dolgozók 36 százalékának, mintegy 140 ezer személynek nincs szakképzettsége. A főiskolai végzettséggel rendelkező dolgozók részaránya — például a Szovjetunióval egybevetve — ugyancsak alacsony. Mivel a népgazdaság struktúrája fejlődik, változik az egyes ágazatok részvétele is a társadalmi produktum létrehozásában, s ugyanígy változik az ágazatok műszaki színvonala ís. Ez annyit jelent, hogy megváltozik az egyes ágazatok munkaerő-igényének aránya és a szakképzettséggel szemben támasztott igények is. A további fejlődés útja a gépesítés és a fokozatos automatizálás. Ez egyre több gép- és villamosenergia-ipari szakembert követel, akik a népgazdaság valamennyi ágazatában megállják a helyüket. A második esetben a már rendelkezésünkre álló szakképzett munkaerők társadalmilag effektív felhasználásáról van szó. A szakképzett dolgozók kö zül sokan szakképzettségüktől eltérően más tevékenységet fejtenek ki, ami a „szakképzettség bizonyos tékozlása". Szlovákia vegyiparában például főiskolai végzettségű szakemberek 30 százaléka olyan helyet tölt be, amelyek betöltéséhez nincs szükség ilyen képesítésre. Ugyanakkor azokon a helyeken, ahol megkívánják a főiskolai végzettséget, a dolgozóknak mintegy fele nem felel meg a követelményeknek. Hasonló esetekkel találkozhatunk az építőiparban, a mezőgazdaságban stb. is. A szakképzettség elnyerésének és felhasználásának közös nevezője, hogy emeljük a szakképzettség minőségét. Ha tekintetbe vesszük, hogy jobban ki kell használnunk a szocializmus előnyeit, a tudományt és technikát, egybe kel! hangolnunk a termelés fejlődését a társadalmi szükségletek fejlődésével, jobban ki kell használnunk üzleteinket, pénzügyi és hitelrendszerünket, az anyagi érdekeltséget stb., megérthetjük, mennyire fontos a szakképzettség minőségének emelése. Ne szűkítsük le a szakképzettség fogalmát Az előbbi problémák kulcsproblémák a szakképzettség terén. Megoldásuk sürgősségét a társadalmi, kollektív és egyéni érdekek szempontjából az a tény is hangsúlyozza, hogy bevezetjük a népgazdaság tökéletesített irányítási rendszerét, amely rendkívül nagy Igényeket támaszt általában a szakképzettséggel, a minőséggel, tehát a munkaerő felkészültségének minőségével szemben is. A szakképzettség magába foglalja a műveltséget, a gyakorlati tapasztalatokat, valamint azoknak a tulajdonságoknak az összességét, amelyek valamely funkció betöltéséhez szükségesek. A szakképzettség megítélése során nem becsülhetjük túl vagy alá a fenti tényezők valamelyikét. Sajnos, a gyakorlatban ez sokszor megtörténik. A gyakorlati szakember nemegyszer túlbecsüli a gyakorlat, az elméleti szakember pedig az elmélet fontosságát. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a vezető gazdasági funkciókban olyan fejlett dolgozókra van szükségünk, akiknek megvan a szükséges szakműveltségük és amellett a szocializmus odaadó hívei. Ezeknek a vezetőknek politikai és szakmai téren képzett munkatársakat kell választaniuk. A dolgozók munkájának értékelése során a maguk munkájának kritikus szemléletéből kiindulva Idejében kell élniük az elvi, ugyanakkor azonban a pozitív kritika fegyverével. A vezető dolgozóknak jó példát kell mutatniuk munkatársaiknak, egyre jobban el kell mélyíteniük az irányító munkára való képességeiket, a kollektív nézetekre kell támaszkodniuk, meg kell őrizniük szavaik és tetteik összhangját, együtt kell működniük a társadalmi szervezetekkel, felelősségteljesen kell mérlegelniük javaslataikat, s hatékonyan irányítaniuk őket munkájukban. Pártunk kádermunkájában mindig társadalmunk struktúrájából és a munkásosztály vezető szerepéből indult ki. A kapitalizmusból a szocializmusba vezető átmeneti időszakban kiemeli a munkásosztály legöntudatosabb tagjait, és a gazdaság irányításának fontos funkcióiba helyezi őket. E dolgozók közül sokan kiegészítették szakismereteiket, és most sikerrel végzik munkájukat. Más részük azonban megelégszik az elért gyakorlattal, nem igyekszik szakképzettségét fokozni, jóllehet megvannak hozzá a lehetőségei. Azok, akik nem fokozzák szakképzettségüket, nem kísérik figyelemmel, mi újság szakmájukban, akarva-akaratlanul a konzervativizmus hibájába esnek. Elveszítik azt a képességüket, hogy jól tudjanak irányítani, elmaradnak az ismeretszerzés terén, s mivel elveszítették az új iránti érzéküket, nem ihletik alkotó munkára és képzettségük emelésére munkatársaikat sem. Ily módon fokozatosan saját magukat zárják ki a felelős funkciókból. Azok számára, akiknek nincs szakképzettségük, de szeretnének rá szert tenni, s képesek is arra, hogy tanuljanak, meg kell teremtenünk annak feltételeit, hogy bizonyos időn belül megszerezhessék a szükséges ismereteket. Az ilyen tanulást nem tekinthetjük csupán a dolgozó személyes ügyének, hanem a társadalom iránti helyesen értelmezett kötelességnek kell tartanunk. Ez a követelmény, természetesen, nem zárja ki, hogy a gazdasági funkciókban továbbra is megmaradjanak azok a bevált dolgozók, akik gazdag gyakorlati és élettapasztalattal rendelkeznek, elsajátították a szükséges szakmai és politikai Ismereteket, a munka rájuk bízott szakaszát jól irányítják, s esetleg előrehaladott koruk következtében nem áll módjukban igényesebb tanulmányokat folytatni. Az irányításra azonban a dolgozókat nevelnünk kell, mert az irányítás művészete senkinek sem vele született képessége. A pártszervezetek néhány feladata a kádermunkában A CSKP Központi Bizottságának határozata megmutatja, hogy a párt- és gazdasági szervezeteknek a fejlődés mai szakaszában milyen fő elvekhez kell magukat tartaniuk a kádermunkát illetően. A pártszervezeteknek ezt a munkát az alapvető szempontok szerint kell értékelniük, tehát a dolgozó politikai, szakmai és erkölcsi kvalitásainak szempontjából, ahogy azok gyakorlati tevékenységében megmutatkoznak. Így tehát nem csupán az embereket kell megfelelően elhelyezni, hanem rendszeresen értékelni kell tevékenységüket. Értékelnünk kell őket nem csupán aszerint, amit elvégeztek, hanem aszerint is, amit nem végeztek el, jóllehet el kellett volna végezniük, idejében figyelmeztetnünk kell őket hibáikra, bírálnunk kell őket fogyatékosságaikért, serkentenünk kell őket, és értékelnünk Jó eredményeiket. Nagy figyelmet kell fordítanunk az ifjú nemzedék felkészítésére ls. Mindenekelőtt arról van szó, hogy helyesen használjuk a fiatal, tehetséges és politikailag fejlett dolgozókat. Bátrabban kell őket vezető helyekre állítanunk, tekintetbe véve gyakorlatukat. Nem hunyhatunk szemet afelett, hogy a fiatal szakembereket éveken át olyan beosztásban hagyják, amelyben nem használhatják ki szakképzettségüket. Arra kell törekednünk, hogy a vezető dolgozók sorait megfontoltan és rendszeresen kiegészítsük tudományos és gyakorlati Ismeretekkel rendelkező fiatal, reményteljes emberekkel. Az állam jelentős összegeket áldoz a fiatalok tanítására. Hiba lenne, ha ezt a bázist nem használnánk fel jobban a vezető funkciók betöltésére, és nem teremtenénk kádertartalékokat ezen a téren is. A káderek kicseréléséről és stabilizálásáról Az emberek következetes és a távlatokat figyelembe vevő tervszerű felkészítése, rendszeres nevelése lehetővé teszi, hogy a kádermunkában mellőzzük a véletlent és a szubjektivizmust, aminek következtében az emberek gyakran cserélődnek a funkciókban. Ezért kívánatos, hogy a káderek objektíve elkerülhetetlen cserélődése esetén is elmélyítsük munkarendszerünket, hogy az emberek felkészítése, nevelése és értékelése a párt- és gazdasági szervek munkájában fontos elemévé váljék. Az emberekkel való munka, nevelésük és általában az irányítás hatékonysága az általános ismereteken és az adott szervezet feltételeinek és szükségleteinek ismeretein alapszik. Ha

va káderek gyakran cserélődnek, nem fejlődhetnek ki teljes mértékben, nem mentesíthetik magukat az esetleges hibáiktól és nem javíthatják munkájuk stílusát. A káderek megfontolatlan cserélgetése kedvezőtlen következményeket von maga után, főként gazdasági téren. A rövidlátás rendkívül káros! Másrészt viszont a káderek stabilizálásának követelménye nem akadályozhatja meg, hogy kicseréljük azokat a tehetségtelen vezetőket, akik nem tudnak megfelelni a funkciójukkal járó követelményeknek, konzervatívok, nem látják hibáikat. A pártszerveknek és -szervezeteknek azonban rendkívül tapintatosan kell eljárniuk azoknak a funkcionáriusoknak esetében, akik a társadalom érdekében végzett munkájukban öregedtek meg. Meg kell beszélni velük áthelyezésük kérdését, s olyan helyre kell őket beosztani, ahol továbbra ts kamatoztathatják gazdag tapasztalataikat. t