Új Szó, 1965. december (18. évfolyam, 333-362.szám)

1965-12-14 / 346. szám, kedd

llüllll Kiosztották az 1965. évi Nobel-díjakat December 10-én Gusztáv Adolf svéd király Nobel halálának évfordulóján ünnepélyes keretek között ki­osztotta az ez évi Nobel-díjakat. Mint tudjuk, ezt a nemzetközi díjat Alfréd Nobel svéd kémikus és gyáros alapította. A díjakat a Nobel-hagyaték kama­tainak öt egyenlő részre osztásából fedezik, s így összege évről évre változik, de 250 ezer svéd korona körül mozog, ami körülbelül 50 ezer dollárnak felel meg. A Nobel-díjat a fizika, a kémia, az orvostudo­mány vagy fiziológia, a szépirodalom és a béke ügyé­nek szentelt tevékenység területén nemzetközi viszony­latban elért legkiemelkedőbb teljesítményekért adják. A fizikai és kémiai Nobel-díjakat a Svéd Királyi Tu­dományos Akadémia, az orvostudományi vagy fizioló­giai díjat a stockholmi Királyi Karolina Intézet, az iro­dalmi Nobelrdíjat a Svéd Akadémia, a béke-díjat pedig a norvég Storting (nemzetgyűlés) ítéli oda. A fizikai Nobel-díjat ebben az évben három egye­temi tanár, Julián Schwtnger, Richard P. Feynman és Sinicstro Tomonaga kapta. J. Schwinger 1918-ban született, a híres Harvard Egyetem tanára, a fizikai Eíns'tein-díj tulajdonosa. Már hosszú évek óta a magfizikával és az elemi részecs­kék fizikájával foglalkozik. R. Feynman 1918-ban született, a Kaliforniai Tech­nológiai Intézet professzora. Arról nevezetes, hogy részt vett az első atombomba tervezésében, öt is ki­tüntették a fizikai Einstein-díjjal. Tevékenységének leg­fontosabb területe az elemi részecskék fizikája. S. Tomonaga professzori 1906-ban született s a to­kiói egyetemen tevékenykedik. Szintén az elemi ré­szecskék fizikájával foglalkozik. 1957-ben nyilatkoza­tot írt alá, hogy nem vesz részt semmiféle munkában, amely az atomenergia háborús felhasználását célozná. Ő a második japán tudós, aki Nobel-díjat kapott. Az első Hideki Yukawa professzor volt, aki az úgyneve­zett pí-mezon felfedezéséért kapta a fizikai Nobel­díjat. Ez a három tudós — egymástól függetlenül — ki­dolgozta azokat az alapismereteket, amelyek alapján ki lehet számítani az elektromágneses térben előfor­duló jelenségek és az elektromos töltésben mutatkozó bizonyos változások, valamint az ebben a térben jelen­levő elektronok súlya közötti nagyon bonyolult köl­csönhatást. Kutatómunkájuk a negyvenes évekbe nyúlik vissza. Abból a szükségszerűségből adódott, hogy összhangba kellett hozni a relativitáselmélet és a kvantumelmélet ismereteit az elemi részecskék fizikája terén előfor­duló egyes jelenségekkel. A három tudós különös mód­szert dolgozott ki, amely az elektrodinamikai kvantum­egyenletekbe az elektron és töltése kísérletileg meg­határozott értékét helyezi be. E módosítás után az egyenletek valóban végleges értékeket adnak a fizi­kailag figyelt változók számára, amelyek egészben véve összhangban vannak a kísérletek közben elért ered­ményekkel. Az általuk elért ismeretek nagy jelentőségűek az azóta felfedezett elemi részecskék lényfegének és a szi­lárd anyagok fizikája bizonyos jelenségeinek megér­; tése szempontjából. A három tudós által kifejlesztett elméleti módszerek alapeszközül szolgálnak az erőte­rek mai elméletében és nagymértékben hozzájárultak a háború utáni években az elméleti fizika kifejleszté­séhez. A kémiai Nobel-dtjat számos természetes anyag szintetikus úton való előállításáért Róbert B. Wood­wardnak, a Harvard Egyetem professzorának ítélték oda. Olyan igen bonyolult szerves vegyületekről van szó, amelyeket a növényi és az állati sejtek termelnek, s amelyek az utóbbi időben nagy fontosságúak lettek, különösen az orvostudományban. Struktúrájuk megvi­lágítása nagy jelentőségű az általuk kiváltott hatás elméleti megértése szempontjából (jelentős mértékben hozzájárult ehhez a Csehszlovák Tudományos Akadé­mia Szerves Kémiai és Biokémiai Intézete is). A ter­mészetes anyagok szintézise kétségtelenül a modern szerves kémia kimagasló eredményei közé tartozik. Woodward professzor már számos egyedülálló ered­ményt ért el ezen a téren. Több mint 20 évvel ezelőtt mesterségesen előállította a kinint, röviddel később pe­dig olyan anyagokat nyert, amelyek nagymértékben hasonlítanak az állati és növényi fehérjékhez. Szin­tetikusan előállította a koleszterint is, amelyet gyak­ran emlegetnek az érelmeszesedéssel kapcsolatban, és az orvosi gyakorlat számára igen fontos kortizont ís. A kortizon a mellékvesekéreg egyik hormonja. A moz­gási szervek gyógyításában alkalmazzák. Az új Nobel­díjas kémikus egyik legkiemelkedőbb eredménye öt évvel ezelőtt a klorofill (levélzöld) szintézise volt, amely nagy szerepet játszilc a növények életében, a fo toszintézisnél. Az orvosi Nobel-díjjal három francia tudóst tün­tettek ki. Francois facob, Andre Lwoff és Jacques Mo nod professzorok a párizsi Pasteur Intézet munkatár­sai. Az első örökléstannal foglalkozik, a másik bioló­gus, a harmadik pedig kémikus. Munkájuk szorosan összefügg azokkal az eredmé­nyekkel, amelyeket már az elmúlt években Nobel-díjjal tüntettek ki, vagyis azzal a felfedezéssel, hogy a gének bizonyos kémiai folyamat révén szabályozó tevékeny­séget fejtenek ki. A három új Nobel-díjas eddig isme­retlen „génfajtát" fedezett fel, amely önmagában ugyan nem hordozója az öröklési képességnek, ámde irá­nyítja a többi gén életét. Munkásságuk közben kimu­tatták, hogy ezek a szabályozó gének valamiféle ké­miai „jeleket", „utasításokat" sugároznak ki, amelyek­kel a többi fehérje enzim-szintézisét irányítják. Mind­addig, amíg ezek a szabályozók nem adnak kémiai „jelt", a többi gén nem működhet tovább, semmi eset­ben sem „termelhet" enzimet. E szabályozó gének hatása nélkül például lehetetlen lenne, hogy egyetlen megtermékenyített petéből a szer­vezet óriási mennyiségű sűjtje jöjjön létre, amelyek teljesen eltérő funkcióval rendelkeznek. Nélkülük szün­telenül egyforma sejtek reprodukálódnának. A szabályozó gének felelősek azért, hogy a szükség­nek megfelelően támogassák, máskor pedig fékezzék az egyes gének aktivitását, amelyek az élő szervezet tulajdonságait a szülőkből az utódokba adják át. Ennek köszönhető, hogy egyetlen csírasejtből Ideg-, izom-, bőr- s másfajta sejtek fejlődnek ki. Vlagyimir Iscsenko ukrán gépész kétéltű mozgó jár­múvet szerkesztett. A motorcsónak egytengelyű alvá­zon mozog. A szárazon motorkerékpár-mDtor hajtja, amely kis módosítással csónakmotorrá alakítható át. A vízen a jármű 25 km/óra sebességet ér el. A csóna­kot már több folyón, tavon, sőt a Fekete-tengeren is kipróbálták. mii A világsajtóban végigfu­tott a hír, hogy az Ikarus nevű aszteroida (kis­bolygó] nem egész három év múlva aránylag közel jut földgömbünkhöz. Egyes in­formációk arról is beszélnek, hogy nincs kizárva az eset­leges összeütközés veszélye. A „legkimerítőbb" hír az amerikai Massachusetts ál­lam tudósaitól származik, akik azt állítják, hogy az 15QP méter átmérőjű szikla­tömb — mert Ilyen az Ika­rus — 1968. június 15-én jut a Föld közelébe. Ezt a kis­bolygót egyébként 1949-ben fedezték fel, amikor hatmil­lió kilométer távolságban re­pült el a Föld mellett. Mik tulajdonképpen az aszteroidák, vagyis a kis­bolygók? Naprendszerünk túlnyomórészt 120 kilométer­nél kisebb átmérőjű, kis tö­megű bolygólról van szó. A nyilvántartott kisbolygók szá­ma majdnem 2000, de tény­leges számuk becslés szerint közel Járhat a százezerhez is. Javarészük a Mars és a Jupiter pályája kőzött ke­ring. Alakjuk valószínűleg szabálytalan, erre egyes kis­bolygók fényváltozásából kö­vetkeztetnek. Egyes kutatók feltevése szerint egy bolygó (Phaeton) szétrobbanásából keletkeztek. A kisbolygók felfedezése érdekes mödon történt. A csil­lagászoknak már régen fel­tűnt az, hogy a Mars és a Jupiter bolygók pályája kö­zött széles hézag van. Ezért már a 16. században sokan arra gondoltak, hogy ebben az övezetben egy ismeretlen bolygónak kell lennie. Kep­ler 1596-ban ezt írta: „Intra Martem et Jovem interposul planétam" (A Mars és a Ju­piter között elhelyeztem egy bolygót). Csak később, a mű­szertechnika tökéletesítésé­vel fedezték fel aztán eb­ben az övezetben a kisboly­gók érdekes családját. D e térjünk vissza az Ika­rushoz. A „Sclentiflc American" c. folyóirat azt írja, - hogyha kisebb eltérés következne be pályájában, ez a velünk való összeütkö­zéshez vezethetne. Róbert S. Rlchardson csillagász a védekezés módjával foglalko­zik. Azt bizonygatja, hogy az Ikarust oly módon tehet­jük ártalmatlanná, hogy atombombát küldünk elébe és a légkörben szétrobbant­juk. „A legintelligensebb megoldás persze az lenne — írja a továbbiakban —, ha rakétamotort küldenénk az Ikarusra, amely megváltoz­tatná a kisbolygó pályáját". Egy másik folyóirat, a „Re­ltgious News Service" azt írja, hogy a tudósok már ál­lítólag keresik a Földön az Ikarus valószínű becsapódási helyét. Mi történne, ha az Ikarus valóban lezuhanna a Földre? Valószínűleg hasonló va­lami következne be, mint amikor azok a kozmi­kus „lövedékek" érkeztek a Földre, amelyek az arizonai Colorado folyó körül elterü­lő kietlen vidéken csapód­tak be. Az egyik ottani krá­ter 1600 méter átmérőjű és 45 méter mély. Ebben az esetbe rendkívül nagy töme­gű meteorról lehetne szó. Az Ilyen lezuhanó égitest a földre érés pillanatában ls megtartja nagy sebességét és hatalmas krátert hoz lét­re. Ilyen nagy tömegű me­teor becsapódásánál ugyan­az következik be, mint egy nagyobb lövedék felrobbaná­sánál. A robbanás után lét­rejött tölcséreket meteorkrfi­tereknek nevezzük. A legna­gyobb Ismert meteorkráterek Arizonában, Kanadában és Szibériában találhatók. A leghíresebb kétségtelenül az arizonai meteorkráter, amely­nek szélessége 1200 méter, mélysége pedig 180 méter. A második világháború fo­lyamán az Öt-tó környékén egy három km széles és 500 méter mély krátert fedeztek fel a repülők. A kráterben vlz van. William A. Cassidy geoló­gus, a Columbiai Egyetem (USA) munkatársa azt állít­já, hogy Észak-Argentinában látható bizonyítékot fedezett fel arra vonatkozóan, hogy „5800 évvel ezelőtt a térben felrobbant a Föld természe­tes kísérője", amelynek ma­radványai Észak-Argentlná­ban estek a földgömbre, ahol létrehozták az úgyne­vezett „egek mezejét" kilenc kráterrel (a képen), j/íváncslan várjuk az lka­rus sorsának további alakulását s természetesen az esetleges találkozásra vonatkozó további objektív Információkat ís. Képek, szobrok grafikák A LAVINASZERŰEN EGYMÁSRA KŐVETKEZŐ évzáró tárlatok közül a nyugat-szlovákiai képzőművészek alkotásainak seregszemléje áll sor­rendben az első helyen. A Doszto jevszkij sori Művész Házban mint­egy száz szobrász, festő, grafikus utolsó három évbeli müvein keresz­tül kapunk hozzávetőleges k'épet a nyugati országrész művészeinek al­kotó gondjairól, problémáiról, ered­ményeiről. Az együttesből hiányoz­nak az élvonalbeli idősebb mesterek s még sokan mások is, kik most ha­zai, vagy külföldi kiállításokon sze­repelnek. Törvényszerű jelenség, hogy min­den művészet a maga korának ter­méke. Századunk második fele két­ségkívül az emberiség történetének legbonyolultabb korszaka. Művésze­te, amely megkísérli visszatükrözni ezt a valóságot, magán viseli a bo­nyolultság jegyeit. Nyilvánvaló, hogy az újat, a gyökeresen megmá­sultat a megszokottól távolodó ki­fejező eszközökkel törekszenek ki­fejezni. A formatörés korszaka még a századforduló táján kezdődött el. A különböző stílusirányok, majd irányítások hullámzása után ma, s elsősorban a fiatalok Igyekeznek minden külső kötöttségtől mentesül­ni. A SZOBRÁSZATI ANYAG JELZI LEGINKÁBB ezt a törekvést. Meg­szűnt a közelmúlt hősi és patetikus hangvétele. A hazai plasztika ki­emelkedő mestere J. Kostka ls új formanyelven szól. — A Moore felé tájékozódó Uher, az ötleteit élet­érzését fában roppant egyénlen kife­jező IileCko, a lírai érzékenységű Tóth s még néhányan továbbra is embert ábrázolnak. De a hagyomá­nyos értelemben vett mintázás, a térbe állított zárt plasztikai forma alakítása úgyszólván megszűnt. Oj anyagokból, új technológiával szer­kesztik össze a szaggatott felületű, nyitott kompozíciójú, negatív formá­kat, kihagyásokat mutató szobrokat. A tehetséges fiatal Rudavský fekete fából, vörös rézből épített Tátra­aljl szüitje az anyagában feszülő ritmussal, erővel s drámaiságával ragad meg. — Viszont Filkó popar­tos, ócskavasból, fekete feszületből, szent és egyáltalán nem szent ké­pecskékből, nylon és fémszálakból összeállított Temetője nyilván eg­zisztencialista életérzésbői fögánt, — vagy játék? " * A FESTŐK IDŐSEBB KOROSZTÁ­LYA meggyőződéses realista s az ál­landóan változó valóság tolmácsoló­ja. Weiner-Krár szürrealista eleme­ket s enyhe mélabút sző a mulandó­ság képeibe. — Lehotský összefog­laló formákkal lírai színekkel érez­teti a természet s az új technikai civilizáció összhangját. — íelibský bársonyos homályba burkolja finom kompozícióit. — Nemčik, Jó ritmusú vásznakon rögzít hazai és Idegen tájakat. — A. Szabó Képe s még néhány más*vászon~tágolása mérta­ni felépítésre utal. — A fiatalabbak s a még fiatalabbak egyre újat, aka­rók és merészek. Formai, és tech­nikai kísérletezéssel, átélt, felszívó­dott, vagy csak felületesen követett nyugati példákból merítve vállalkoz­nak önkifejezésre, s a világ teljes, néha felismerhetetlen újjáteremtésé­re. Az újfajta felületmegmunkálás, a változatos struktúrális megoldá­sok ls a kifejezés eszközei, például Bartošlková kikristályosodott forma­nyelvű művein. Általánosságban jel­lemző a tér szinte egysíkú, mélység nélküli értelmezése. A mondaniva­ló erejét egy-két uralkodó szín sú­lyával teremtik meg. (Pastéka, Kraj­cová, Zllinčanová.) Háberernová pa­lettájának fojtottsága s a cím utal­nak a kép alapérzésére. — Bonyo­lult áttételekkel érzékeltetik belső életüket Si&etová, Polakovič, Valoc­ký, Velbä, Galkóék. — Az újrealiz­mus s az absztrakt irányzat „rend­hagyó" termékei ís erősen tért hó­dítottak. A FEKETE FEHÉR MŰVÉSZEK MEZŐNYÉN szépen frissen rajzolt monotípiákkal találkozunk. Pavlič­ková grafizmusa foltokba és síkok­ba sűrűsödik. Egyszerűségükben ér­zéssel teltek Dubay linómetszetei. —i Kifejezők .Balá zs illusztrációi és 2e­libská lírai látomásokat kivetítő ak­vatintái. — Kulturáltak Báčik lap­jai, Rappensbergerová kőrajzal, Ko­čišová ragasztásai, finomak Maiiké­nak a kozmoszhoz való viszonyát jelző rajzai. Végül álljanak Itt Garaudy, a fran­cia marxista esztétikus megszívle­lendő szavai: Miképp behatolhatunk az anyag rejtelmeibe, be kell ha­tolnunk e nyugtalanul rohanó kor valóságának, ellentmondásainak mé­lyébe. A művészet feladata nem csu­pán annyi, hogy felfedje ezt a való­ságot, hanem az is, hogy megváltoz­tatását, emberibbé, Jobbá tételét szplgálja. BARKANY JENÖNS Német karmester és francia orgonaművésznő vendégszereplése Bratislavában Hans Müller-Kray karmester, Nyu­gat-Németországból érkezett vendé­günk, Werner Egk „Francia szvit­jével" nyitotta meg műsorát. „Werner Egk muzsikája — hang­zik Honegger találó jellemzése — erőteljes, színes és eleven. Zenei nyelvezete nyílt és közvetlen, néha őseredeti, gyakran csupa szívhez szóló kedvesség, megérinti a hall­gató érzelmi világát és mindenki ál­tal érthető". Werner Egk igazi területe az ope­ra. Leggyakrabban játszott zenekari művének, az öttételes Francia szvit­nek gondolati magvát Rameau öt zongoradarabja alkotja (Clnq pig­ces de clavecin). A kompozíciók zenekari feldolgozása nem szorítko­zik csupán hangszerelésre. A kom­ponista Rameau témáit átülteti a maga zenei világába, a zongorada­rabok vázára új hangképeket épít, könnyed, áttetsző, de szikrázóan ele­ven zenekari megvilágításban, kifi­nomult kompozíciós eszközökkel ős technikai tökéllyel. A Francia szvit táncos, kecses tételei a hangulatok tarka váltakozásában egymást ki­egészítve és egymást fokozva villan­nak fel a hallgató előtt. A plakátokon hirdetett francia művész helyett francia művésznőt üdvözöltünk a bratislavai hangver­senyterem dobogóján. Plferre Coche­reau, a híres párizsi Notre-Dame orgonistája, akinek Vivaldi orgona­versenyét kellett volna nálunk elő­adnia, megbetegedett. Helyette Odil­le Plerre „ugrott be" Haydn C-dur orgonaversenyével. A friss, mester­kéletlen, csupa lélek Haydn-muzsika hangulatos légkörében a fiatal mű­vésznő muzikalitása, kedves lénye és kellemes előadásmódja hatásosan érvényesült. Befejezésül és betetőzésül Beetho­ven V. szimfóniája hangzott el. Sok­szor hallottuk már a Sors-szimfó­niát, de mindig újra csodálatra késztet. Kevés zenei alkotás léte­zik, amelyben alkotójának erkölcsi felfogása Ilyen megrendítő erővel jut kifejezésre. Az Ötödik szellemi alápját amellett nem költői vagy fi­lozófiai „program" képezi. A mű elemi erejű megnyilatkozás, egy nagy muzsikus és nagy emberi lélek megnyilatkozása, aki hitte és val­lotta: „A zene magasabbrendű ki­nyilatkoztatás, mint a bölcsesség és a filozófia". Az V. szimfónia hőse az ember, mint a humanitás jelképe és hordozója, a korszerűségtől füg­getlen örök ember, akinek — íme az örök emberi sors — küzdenie és végül győznie kell, mert győzelme a humánum diadala. Német vendégünk, Hans Müller­Kray intelligens, megbízható muzsi­kus és biztos kezű karmester, aki igen Jó kontaktust teremtett a ze­nekarral. Az első tétel tolmácsolása arány­lag legkevésbé sikerült. Nem hevült robbanásig a lélegzetállító beetho­veni feszültség, nem bontakozott ki egész nagyságában Beethoven „leg­egyénibb mozdulata: a szembefor­dulás, az Ötödikre annyira Jellemző harcos szembeszállás, a küzdelem és a későbbi diadal vad, messzekiál­tó gyönyörűsége". (Szabolcsi) Az Andante csodálatos dallamvilágában feloldódva Hans Müller-Kray mély átéléssel, belső tűzzel „fejlesztette" a Beethoven-muzsikát a Finále uj­jongó, diadalmas fokozásáig. HAVAS MARTA KULTURÁLIS HÍREK • A MEGFESZÍTETT HŰR pengését, pattanó hangát utánzó szó: Twang! a címe Oliver Bart legújabb musi­caljének, amelynek hőse Robin Hood. A manchesteri bemutató után a darabot kissé átírták, ez azonban az angol színházi babona szerint jó Jel: még a My Fair Lady sem ara­tott sikert a fővárosit megelőző vidéki bemutatón. A Twang most kerül színre Londonban. • MAX FR1SCH, az ismert színmű­író nemrég Izraelben járt, s a má­sodik jeruzsálemi könyvhét alkal­mából a városi tanács a Jeruzsálem­díjjal tüntette kl. A kétesztendőn­ként kiadásra kerüjő díjat a Jeru­zsálemi városházán a polgármester adta át. 1965. december 14. * ÜJ SZÖ 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom