Új Szó, 1965. december (18. évfolyam, 333-362.szám)

1965-12-29 / 360. szám, szerda

Külföldön is szívesen vásárolják motorkerékpárjainkat Ä Jawa CZ terepjáró motorkerékpárok idei nagy sikere arra ösztönözte a strakonicei Cseh Motorkerékpár Üzem és a Motokov dolgozóit, hogy megrendezzék a csehszlovák gépeken versenyző bajnokok találkozóját. Eljött Viktor Arbekov szovjet versenyző, a 250 köbcentiméteren aluli kategória világbajnoka, a belga Joel Róbert, aki tavaly ugyanebben a kategóriában szintén világbajnokságot nyert, továbbá Rolf Tibblin, a kiváló svéd versenyző, Paul Fridrichs keletnémet versenyző, Svájc, Dánia nemzeti bajnokai és mások. A beszélgetés nagyon tanulságosnak bizonyult mind az új motorkerékpártípusok gyártása, mind pedig a külkereskedelem szempontjából. A versenyzők szerint a világpiacon egyre nagyobb az érdeklődés motorkerékpárjaink minden típusa iránt. STRAKONICE BABÉRJA Ä Jawa CZ terep-motorkerékpárt ma az egész világon a legjobbak között tartják számon. A siker oka főleg abban rejlik, hogy a strakonicei Cseh Motorkerékpár Üzem tervezői és konstruktőrei a szó legszorosabb értelmében alkotnak, nem zárkóznak be irodáikba vagy műhelyükbe, hanem szorosan együttműködnek a vállalat más alakulataival, főleg a próbaüzemrészleg dolgozóival. Fontos szerepe van annak is, hogy szeretik üzemüket és felelősséget éreznek a legjelentéktelenebb alkatrész minőségéért is. EGYRE NÖ A KÜLFÖLD ÉRDEKLŐDÉSE Elsősorban a sportversenyeken elért eredményeknek köszönhetjük, hogy külföldön állandóan nő a kereslet motorkerékpárjaink és segédmotoros kerékpárjaink (moped) iránt. Csak CZ terepgépekből azonnal el tudnánk adni több mint ötezret, ebből ezret az Amerikai Egyesült Államoknak. V. V. Marzseckij, a szovjet terepversenyzők csapatkapitánya, sajnálkozva kérdezi, miért szállítottunk eddig a Szovjetuniónak csupán három darab CZ 360 köbcentiméteres versenygépet? Hasonló kérdést tett fel W. Rausch, az NDK-beli motorkerékpárosok vezetője is. A versenygépek mellett a luxuskerékpárok iránt is ilagy a kereslet. A strakonicei és a brodcei kerékpárok iránt éppúgy, mint a Považská Bystrícán gyártottak iránt. Ma az a helyzet, hogy nem tudunk eleget tenni a megrendeléseknek. ÖT ÉV ALATT? Cvrček elvtársnak, a strakonicei Cseh Motorkerékpár Üzem igazgatójának nyilatkozata szerint a csehszlovák versenymotorkerékpárok Iránti bel- és külföldi keresletet csak öt éven belül tudjuk kielégíteni. A következő évben Strakonicén csupán 600 db verseny-motorkerékpárt gyártanak. Ugyanakkor — a szakemberek véleménye szerint a verseny-motorkerékpárokat sokkal előny ösebb exportra gyártanunk, mint. például a Škoda MB 1000 személygépkocsikat. Tévedés azt hinnünk, hogy a külföldi érdeklődők öt évig fognak várni verseny-motorkerékpárainkra. Talán azt gondoljuk, hogy a kapitalista országok — Japán vagy bármely más ország — nem csapnak le hamarább a kiváló „zsákmányra"? Megfelel-e ez a hozzáállás népgazdaságunk érdekeinek, az ú] irányítási rendszer elveinek? A kétkerekű járművek gyártásának fejlesztését elvileg a prágai Csehszlovák Autógyár és a Považská Bystrica-! Golyóscsapágygyár igazgatóságának kell megoldania az üzemek, a minisztérium és a kormány szerveinek közreműködésével. A kétkerekű járművek világpiaci értékesítésének felületes megítélése alapján néhány helyen (pl. Nuslén, Libeňben, Považská Bystricán) leállítottuk a Jawa motorkerékpár gyártását, a strakonicei motorkerékpárgyárból pedig 500 képzett munkaerőt átcsoportosítottak. Annak ellenére, hogy időközben szinte özönlöttek a japán gépek a nyugat-európai piacra, a mi gépeink is nagyon keresettek. Az akkori hibát nehéz helyrehozni. Hogyan lehetne egy-két éven belül minden tekintetben kielégíteni a külföldi piacot? „Ha akkor volt erő, mely lerombolta a motorkerékpár-gyártás tartalékát, akkor most is, főleg az új irányítási rendszer keretében, akadnia kellene olyan erőnek, mely helyrehozná a régi hibát, s a kétkerekű járművek szakágazatában olyan tartalékot biztosítana, mely — az egész társadalom érdekében — képes lenne kielégíteni mind a bel-, mind a külföldi keresletet" — ebben látja a megoldást Cervák mérnök, s a strakonicei és a Považská Bystrica-i szakemberek többsége. A termelés mellett ugyanakkor biztosítani kellene a kereskedelem fejlesztését és a szervíz-szolgálat tökéletesítését ls. (-er) A kroméŕiži GTA mechanizátorai 1966. január 2-tól a teljesen átdolgozott és jóváhagyott műszaki eljárás alapján a traktor minden típusának javításánál bevezetik a limitárakat. Felvételünkön Stanislav Karlík géplakatos a Zetor 3011 javítása közben. (CTK F. Nesvadba felv.) Megkerült a régóta keresett Artemisz-oltár A

kis-ázsiai Epheszosz romvárosban ásatásokat folytató dr. Fritz Eichler vezette osztrák régészek csoportjának fáradozásalt siker koronázta. Az idén őszszel megtalálták az Artemisz-szentélyének már a múlt század vége óta keresett oltárát. Az Osztrák Régészeti Intézet Benndorf professzor idejében már 1895-ben kezdett ásatásokat Epheszoszban, az egyik legjelentősebb ókori kulturális központban. Fénykorát e város a római uralom alatt érte el Asia tartomány székhelyeként. Híres emberek éltek itt, köztük Herakleitosz görög bölcsész, akit a dialektika atyjának nevezhetnénk. Az osztrákok előtt 1860 körül már az angolok végeztek Itt ásatásokat. Hét évig keresték a hajdan világcsodának számító építészeti remekművet: Artemisz istennő templomát, amelyet egy Herosztratosz nevű görög felgyújtott, hogy e gaztettel ismertté tegye nevét, és „bevonuljon a történelembe". J. T. Wood angol régész bukkant a híres templom maradványaira. Ezeket később londoni és isztambuli múzeumokba szállították. Ám az oltár nem került meg. Az angolokat az ásatásokban — a század végén — követő Osztrák Régészeti Intézet is főképp ennek az oltárnak a keresésére összpontosította figyelmét. A munka csak a két világháború alatt szakadt meg. Az idén ősszel az osztrák tudósok más oltárok alapján nyert pontos számításokkal kezdték meg újra a kutatást. A munka igen ne• AZ 1962-BEN FELTART TRAIANUS KtTJA héznek bizonyult. Akárcsak más ókori városokat, Epheszoszt is több réteg borítja. A mindenkori hódítók általában a helyszínen lelt épületeket vagy azok maradványait használták fel templomaik, lakóházaik felépítéséhez. Így aztán igen fáradságos munka az egyes elemeket úgy összeilleszteni, hogy végül az épület eredeti formáját adják. Ezenkívül a kutatóknak mintegy 8 méter mélységben a talajvízzel is meg kellett küzdeniük. A vesződség azonban kifizetődött: Néhány héttel ezelőtt végre megtalálták a régóta keresett oltár alapjait. Ismeretes már, hogy 3,6 méter mélyen rejtőzik, de fekvését már csak a jövő évi ásatások fogják kideríteni. Az oltáron domborműkópiák vannak: amazonokat ábrázolnak, akik a legenda szerint Epheszoszt alapították. A domborművek, egy versenypályázat alkalmából ie. a IV. században készült eredeti példányát már néhány évvel ezelőtt megtalálták. Az epheszoszi oltár azonban nem az egyetlen figyelemreméltó lelet ebben az évben. Hatvan év óta először bukkantak az Artemisztemplomból származó eredeti műre: egy ifjú fejére. Római épületek alatt a bécsi kutatók még egy szarkofágot is találtak, amelyet 200 töredékből kellett összeállítani. Az ásatási időszak utolsó napján, amikor a tudósok már a terep elhagyására készültek, egyikük egy omladékfalon domborművet fedezett fel. Először csak egy része látszott, az emberek puszta kézzel láttak neki a kőtábla megtisztításához. A régészek mit sem törődve azzal, hogy hajójukról lekésnek, kiásták a domborműrészt. Kiderült, hogy egy római emlékműről származik, amelyről még ma azt sem tudják, hol állt. Érdekes, hogy e domborműrészhez tartozó másik darab már évek óta Bécsben van. KURT SELIGER visszhang... MŰVÉSZET ÉS VILÁGNÉZET Voltak idők és nem ls olyan régen, amikor nálunk szinte megváltozhatatlan kánonként szinte kizárólag a tartalmat, a mondanivalót, az eszmei tendenciát tartották a művészet mércéjének. Egyesek azóta eljutottak a másik végletig, éppen olyan jezsuita hittel hangoztatják, hogy csupán esztétikai, formai jegyek döntik el, mt sorolható a művészethez és mit kell abból kirekeszteni. Furcsa dolog, de jelenleg az utóbbi, bár szerencsére a hazai magyar irodalom viszonylatában semmiképp sem veszélyes nézet ellen kell hadakozni, mert egyes kulturális folyóiratokban akadnak nemcsak hívei, hanem jó talmudista „magyarázói" is. A RUDE PRÁVO december 16. számában jifí Loukotka docens vitába száll ezzel a jelenséggel, polemizálva J. Trefulkának a LITERÁRNI NOVINY-ben nemrégen megjelent cikkével. Válasza magvasan így foglalható össze: az eszme önmagában még nem művészet, a marxista világnézet elsajátítása és pártolása még nem teremt örökbecsű művészeti értéket. Viszont nagy művészet még sohasem keletkezett nagy eszmék és gondolatok nélkül. Kétségtelen, hogy ezt a józan és megalapozott nézetet minden módosítás nélkül aláírhatjuk ... A cikkíró a továbbiakban arra a megállapításra jut, hogy egyesek nálunk nem is annyira általában a művészet gnozeolőgiai, világnézeti funkciója ellen tiltakoznak, hanem nagyon is konkréten a marxista filozófiában látják az alkotó munka akadályát. Erről tanúskodik, hogy eszmefuttatásaikban kerülik a marxista terminológiát, mint ördög a szentelt vizet, ugyanakkor nagyon is szemmel láthatóan kacérkodnak mondjuk az egzisztencializmussal vagy a filozófiai antropológiával, Heideggerrel stb. A marxizmus „megújhodására" törekedve vele szöges ellentétben álló filozófiai tételeket akarnak célzatosan vagy jóhiszeműen „beleültetni". Azzal érvelnek, hogy a művész önmagát, érzéseit fejezi ki és ebből kézenfekvő a következtetés: minek a világnézet, amely a valóság objektív megismerését tartja céljának?! Loukotka ezzel szemben leszögezi, hogy bár a szubjektum szerepe a művészi alkotásban elvitathatatlan, a művészet nem jöhet létre és nem fejlődhet a megismerés medrén kívül, attól függetlenül. A művészetnek, mint olyannak, jelentős tartalmi eleme a megismerés, egyik alapvető funkciója a megérthetőség. Más szóval a művészet emocionalltása mellett magába jogialja a világnézeti elemeket is. És ez egyáltalában nem veszélyezteti, sőt javát, izmosodását szolgálja. Legfeljebb a kis tehetségű embereknél jelent buktatőt, viszont ebben az esetben is a legnagyobb veszély éppen a tehetség hiánya. Maga a művészi alkotó munka pedig — állapítja meg a cikkíró — jellegét tekintve elsősorban a dolgok belső lényegét tárja fel s ezért a világnézeti megalapozottság a művészi sikerek elhanyagolhatatlan feltétele. SZOCIALISTA FILMGYÁRTÁSUNK HANGJA Húszéves a csehszlovák szocialista filmgyártás. Ebből az alkalomból a NOVÁ DOBA 50. számában olvashattunk néhány érdekes adatot és megállapítást tartalmazó írást Stanislav Zvoníček tollából. Évente negyven játékfilmet, több mint száz rövidfilmet és néhány ezer híradót gyártunk. Ezek az alkotások négyezer mozink vásznára jutnak el, nem is beszélve arról, hogy még húszezer iskola és különféle kulturális intézmény rendelkezik 16 mmes vetítőgéppel. Egy-egy lakosunk évente tízszer megy el moziba, ahol harminc ország filmjeivel ismerkedhet meg. De elég a számokból, amelyek ugyan sokat mondanak, de nem minden esetben jelentik a lényeget. Mert a statisztikai adatoknál is fontosabb, hogy az utóbbi években nálunk nagy minőségi fordulatot értünk el filmművészetünk fejlesztésében. Számos nemzetközi díj és elismerés, nagy filmfesztiválok babérjai tanúskodnak róla, hogy hazánk filmeset betörtek az élvonalba. Főleg a fiatal rendezők, akikből legatább tíz-tizenkettő mutatkozott be az elmúlt két-három évben felfigyeltető módon, öregbítették filmművészetünk nevét, rangját. S. Zvoníček komoly eredménynek tartja ezt annak ellenére, hogy ezek a fiatalok nem rendelkeznek még elegendő élményanyaggal és élettapasztalattal, hogy már most kialakíthassák a nagy művészi szintézist. Viszont „nyílt szemmel, érzékeny szívvel és gondolkodó fejjel rendelkeznek és szakmájukat értik" — emeli ki a cikkíró. Különben örvendetes tényként könyveli el, hogy a forgatókönyvek írásából tevékenyen, lelkesen és hozzáértéssel részt vállal szinte minden számottevő cseh író. Mindennek, valamint természetesen az utóbbi évek józan és ugyanakkor elvhű kulturális politikájának köszönhető, hogy a csehszlovák film dolgozói indokolt büszkeséggel emlékezhetnek meg két évtizedes jubileumukról. A KŽ 20 ÉVE És még egy huszadik évfordulóról kell megemlékeznünk. Egy folyóirat indult ekkor, a szlovák értelmiségnek, de nemcsak annak, egyik kulturális forrása buggyant ki két évtizede, pontosan 1946. január 24-én. A KULTÚRNY ZlVOT-r6l van szó, a Szlovák írószövetség szócsövéről, amely most, az újév küszöbén mérleget vonhat eddig megtett útjáról. A lapot első főszerkesztője, az azóta elhunyt Ivan Horváth az első számban írt vezércikkében ezekkel a szavakkal indította: „A jó szlovák kulturális folyóiratnak ma két fő jeladata lehet: felborzolni kulturális életünket, megmozgatni a kultúra munkásait és kultúránkat érvényesíteni a szlovák, a csehszlovák közéletben és talán a világ közéletében is." A tarsolyba tett útravaló azóta madárlátta lett. Kétségtelen, hogy a Kultúrny íivot e célja felé törve komoly érdemekre tett szert, a szlovákiai szellemi élet fellendítéséből méltóképpen kivette a részét. Igy van ez annak ellenére, hogy útjának, éppen úgy, mint más utaknak is, voltak kacskaringós kanyarai, kitérői, buktatói K A fontos az, hogy a lap — ezt mai olvasói visszhangja bizonyítja a legfényesebben — zsákutcába nem került, Ladislav Novomeský az ünnepi 52. számban megjelent csendes hangú köszöntőjében további útravalóként mondja ki, hogy a Kultúrny životnak „elsősorban ezen túl is igazodnia kellene a már gyökeret vert gyakorlatához, s elmélyítenie azt, hogy ne csak az irodalmi, művészeit és szélesebben értelmezett kulturális események figyelője legyen", hanem „a kulturális élet mikrokozmoszát úgy, mint eddig is, építse be általában az életbe s bármiféle akadályokba ütközik ls, ne mondjon le jogáról és kötelességéről szintézisben látni a kultúrát a világ gondolati és érzésbeli áramlataival és tetteivel". A jókívánságokhoz mi is csatlakozunk, kifejezve azt a meggyőződésünket, hogy Kultúrny íivot megújhodott eszmei életünkben, a társadalmi haladás követelményeivel és célkitűzéseinkkel összhangban fogja betölteni az egyik fáklyahordó felelősségteljes szép szerepét. A KÖNYV ÁLLTA AZ OSTROMOT Sokan féltették a színháztól, a rádiótól, a filmtől és legutóbb a televíziótól. S mégis, az aggodalom — szerencsére — nem volt indokolt, mert a köny, az irodalom állta- az ostromot, mert az olvasó megtalálja benne azt, amit más művészet vagy a „gépi kultúra" nem nyújthat. Ml sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy Szlovákiában ez idén zárják a kiadóvállalatok elsőízben a mérleget veszteség nélkül. Ez annál értékesebb jelenség, mivel szigorú gazdaságosság rendszerének érvényesítése folytán ma a közületek a könyveknek csupán mintegy 30 százalékát vásárolják, míg egykét évvel ezelőtt még a felét vásárolták. Érdekes ez továbbá azért is, mivel a közelmúlt árrendezései (lakbér, közétkeztetés stb.) — amint azt Ján Princ, a Szlovák Irodalmi Kulturális Központ igazgatója leszögezi a PRAVDA december 12. számában megjelent cikkében — sem csökkentették a könyvéhséget. A szociológiai kutatás adatai is meggyőzőek. Míg 1962-ben Szlovákiában egy főre számítva 23 korona értékű könyv „fogyott el", addig ez Idén már 30,90 koronáért vásárolt egy-egy lakos könyvet. Persze ez sem túl sok, nem is beszélve arról, hogy az átlag mögött sok olyan ember is meghúzódik, aki könyvet egyáltalában nem vásárol. Mégis, az emelkedő irányzat — biztató. Még ennél is örvendetesebb, hogy a statisztika szerint Szlovákia lakosat naponta átlag egy óra hat percet olvasnak. Ez az egy óra már szellemi gazdagodást, kulturális felemelkedést jelez _ olyan országrészben, amelyben félévszázaddal ezelőtt csak maroknyi értelmiségi vette, vehette kezébe a könyvet. S ez mindennél többet mond ... G. U Ü] SZÖ 620 * 1965, deoember 21,