Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)
1965-11-17 / 319. szám, szerda
^wm^vsw — v T — Ravalpindi közelében épül Pakisztán új fővárosa — Islambad. Ez évben 22 000 lakosa van, de 1970-ben számuk eléri a 150 00D-et. Képünkön a jövendőbeli főváros épülő egészségügyi központja. (Madr felvétele — CTK) Az amerikai napalm-bombázás ellenére a hazafiak sikeresen támadnak A moszkvai Pravda a kínai sajtó szovjeiellenes megnyilvánulásairól Plei Me körzetében Saigon (ČTK) — Plei Me katonai tábor körzetében folytatódtak a harcok Az amerikaiak hétfőn napalmbombákkal támadták meg a térséget, de a népi erők ennek ellenére folytatták akcióikat. A hazafiak tegnap a kora reggeli órákban háromszor támadták a kormánycsapatok és az amerikalak hadállásait. Az első amerikai gépesített hadosztály képviselője közölte, hogy repülőgépről kb. 465 hazafi holttestét számolta össze. Beismerte, hogy az amerikaiak is súlyos veszteséget szenvedtek. Az amerikai parancsnokság különböző érveket keres, hogy megindokolja tehetetlenségét. Többek között azt állítja, hogy a Plei Me-i harcokban észak-vietnami csapatok ls harcolnak. George Carroll, Humphrey alelnök személyes tanácsadója Saigonba érkezett, hogy a helyszínen ellenőrizze a helyzetet. A hazafias erők kedden reggel Saigontól kb. 40 km-re északnyugatra súlyos veszteséget okoztak a saigoni. csapatoknak. Hírügynökségek szerint a hazafiak Bao Trai város mellett megtámadták a kormánycsapatok egyik egységét és súlyos veszteségeket okoztak. A hazafiak csak egy katonát vesztettek. A Saigontól 300 km-re északkeletre fekvő Camranh légi támaszpontra érkezett egy újabb amerikai repülőgépraj, mely F-4 Phantom típusú bombázókból áii. Richard Russel, amerikai demokrata szenátor azt javasolta, hogy az amerikai csapatok hajtsanak végre A szudáni alkotmányozó nemzetgyűlés hétfőn megkezdte a jobboldali pártok törvényjavaslatának megvitatását, amelynek értelmében betiltanák a Szudáni Kommunista Pártot és a vele kapcsolatban álló szervezeteket. A vita kezdetével egyidejűleg a parlament körül kommunistaellenes tüntetéseket tartottak. A khartúmi rádió ezt azzal reklámozta, hogy több ízben is közölte: a főváros kormányzója engedélyezte a tüntetéseket. Az AP amerikai és a MEN közép-keleti hírügynökség hétfő esti jelentése Washington (ČTK) — Annak ellenére, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek minősítette a kommunisták elleni hajszát, a rendőrség folytatja az amerikai kommunisták üldözését. A washingtoni District of Columbia szövetségi bíróság előtt már harmadik hete folyik a per a kommunista párt ellen. A vád szerint a kommunista párt nem egyezik bele, hogy mint bújtogató szervezetet tartsák nyilván. A vád tanúk vallomására alapozza a vádját. Bebizonyosodott, hogy valamennyi tanú az FBI fizetett ügynöke. New York (ČTK) — Az ENSZ-közgyűlés hétfői ülésén Sierra Leone, Guinea és Kuba küldötte a Kínai Népköztársaság ENSZ-Jogainak felújítása mellett foglalt állást. Diallo Telli, guineai küldött kljelentette, itt az ideje, hogy bebizonyítsuk a világközvélemény előtt, hogy objektíven cselekedjen az ENSZ-közgyülés és reálisan ítélje egy széles körű akciót, mely keretében pusztítsák el Hal Phong északvietnami kikötőt. Szerinte az Egyesült Államok csak így győzhet rövid időn belül. Hasonló szellemben nyilatkozott a vietnami kérdésről Spivy amerikai tábornok, aki a hadügyminisztérium képviselőjeként bejelentette, hogy az Egyesült Államok további csapatok Vietnamba küldésével akarja fokozni a harcot a kommunisták végleges elpusztításáig. "A dél-vietnami nép szereti a békét, de ennek a békének a függetlenségen és demokrácián kell alapulnia — jelentette kl Nguyen Thuu Tho, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front Központi Bizottságának elnöke az Asahi japán napilapnak adott interjújában. Nguyen Thuu Tho kijelentette, hogy a dél-vietnami probléma békés megoldását a • következő feltételek szabják meg: az Egyesült Államoknak be kell fejeznie háborúJát, be kell tartania a genfi egyezményeket, vissza kell hívnia DélVietnamból csapatait és fel kell számolnia dél-vletnam! támaszpontjait. Dr. Martin Luther King, a Nobeldíjas néger vezető felhívta az amerikai kormányt, szüntesse be a bombázást Vietnamban. Az amerikai négerek egyenjogúsági mozgalmának neves vezetője vasárnap két ízben tartott beszédet Haarlem legnagyobb templomában. Felhívta a néger lakosságot, követelje a vietnami háború befejezését. szerint a nemzetgyűlés 151 szavazattal 12 ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta azt a határozati javaslatot, amelynek értelmében kimondják a Szudáni Kommunista Párt betiltását. A szavazást megelőzően a Muzulmán Testvériség elnevezésű szélsőjobboldali szervezet négy napon át heves kommunistaellenes tüntetéseket rendezett. A Szudáni Kommunista Pártnak a parlament feladatait ellátó alkotmányozó nemzetgyűlésben 13 képviselője van. Harry Freeman, a TASZSZ New York-i tudósítója ls a legfelsőbb bíróság döntéséről ír. William Brennan bíró, aki bejelentette a bíróság döntését, támogatta a kommunista párt nyilatkozatát, mely hangsúlyozza: az McCarran törvény követelése, hogy a kommunista párt tagjai, mint külföldi ügynökök vétessék magukat nyilvántartásba, ellenkezik az Egyesült Államok alkotmányával. A legfelsőbb bíróság döntése nem befolyásolja jelenleg közvetlenül a bírósági tárgyalást. A döntés azonban komoly csapás az McCarran törvényre, és a demokratikus erők Jelentős sikerét jelenti. meg Kína ENSZ-Jogai felújításának kérdését. Quesada, kubai küldött felhívta a közgyűlést, hogy halaszthatatlanul újítsa fel Kína ENSZ-Jogát és zárja ki a szervezetből a tajvani képviselőket. Haiti, Guatemala, Fülöp-szigetek és Ausztrália küldöttei ellenezték a Kínai Népköztársaság ENSZ-Jogainak felújítását. KOSZIGIN, A SZOVJETUNIÓ MINISZTERTANÁCSÁNAK ELNÖKE fogadta Horst Bittnert, az NDK moszkvai nagykövetét. (ČTK J BELGRÁDBAN, a Szövetségi Végrehajtó Tanács épületében megkezdődtek a jugoszláv—lengyel tárgyalások. A jugoszláv küldöttség tagjai: joszip Broz Tito, Petar Sztambolics. Veljko Vlahovics és más vezetők, lengyel részről Wladyslaw Gomulka, Jozef Cyrankiewlcz és a Belgrádban tartózkodó lengyel pártés kormánvküldöttség többi tagja van jelen. (ČTK) TODOR ZSIVKOV, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke tegnap látogatást tett Naszszernél, az EAK elnökénél. Az egyiptomi elnök ezután fogadást rendezett Todor Zsivkov és félesége tiszteletére, melyen részt vettek az EAK vezetői. A fogadáson Nasszer elnök átadta Todor Zslvkovnak a Nilus-érdemrendet, a legmagasabb állami kitüntetést, feleségének pedig az El Kemal Érdemrend első fokozatát adománvozta. AZ ÚJ KlNA HÍRÜGYNÖKSÉG Jelentése szerint az indiai csapatok hétfőn a kínai—Sikkim határ térségében folytatták Kína-ellenes akciójukat. A Kínai Népköztársaság honvédelmi minisztériumának szóvivője sajtóértekezletén megcáfolta azt az indiai állítást, hogy november 13-án ebben a térségben kínai katonák megsértették a határt. PATOLICSEV SZOVJET KÜLKERESKEDELMI MINISZTER tegnap találkozott Witold Trampczynski lengyel külkereskedelmi miniszterrel, aki hétfőn érkezett Moszkvába. A két miniszter a szovjet—lengyel kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt. (ČTK J RAYMOND GUTHRIE, amerikai tanár tiltakozásul az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen lemondott háborús kitüntetéséről, az Ezüst Cslllagrendről. A kitüntetést visszaküldte Johnson elnöknek. (ČTKJ BEN BELLA volt algériai elnök anyja hétfőn levelet kapott fiától. Június 19-e Ben Bella leváltása óta ez az első hír, melyet fiától kapott. A levelet küldönc kézbesítette. Madelaine Lafue Verone, Ben Bella volt védője kijelentette, ez az első írásbeli bizonyíték arról, hogy Ben Bella él. (ČTK) JOSEPH SWIDLER, az Amerikai Szövetségi Energetikai Bizottság elnöke jelentést adott ét Johnson elnöknek a múlt heti rövidzárlat okáról. A Jelentés szerint a rövidzárlatot a guenstowni villanyerőmű üzemzavara okozta. Mint ismeretes múlt héten kedden New York és az Egyesült Államok egyik része áram nélkül maradt. (ČTK J RÓBERT KENNEDY amerikai szenátort, aki hétfőn Chile fővárosában beszédet mondott, az összegyűlt diákok felháborodott tiltakozással, gúnyos megjegyzésekkel fogadták és paradicsommal dobálták meg. Különösen azzal hívta ki az összegyűltek haragját, hogy beszédében kijelentette, az Egyesült Államok nem volt felelős az 1964. évi áprilisi brazíliai katonai puccsért, amely megbuktatta Goulart demokratikus elnököt. A brit diplomácia legújabban szeretné, ha a kecske is jóllakna és a káposzta is megmaradna. Egy ideig azt a benyomást igyekezett kelteni, hogy Nagy-Britannia mielőbbi megegyezést szorgalmaz a Szovjetunióval az atomfegyverek el nem terjesztéséről. Erre utalt nemrég a Sunday Telegraph „Anglia megváltozott védelmi politikája aggasztja az Egyesült Államokat" című cikke is. A többi között arról számolt be, hogy a miniszterelnök és a külügyminiszter most már nyilvános kijelentésekben is elsőrendű fontosságot tulajdonított a szóban forgó egyezmény megkötésének. Szükségesnek látják még a NATO atomhaderő terveinek felülvizsgálását is, ha ezek akadályt jelentenének e szerződés megkötésében. Bonn felhorkant e hírek hallatára. Pártfogót is talált Angliában Edward Heath, a konzervatív ellenzék vezetője személyében, aki „jogosnak" vélte, hogy az NSZK is beleszólalási jogot követel a nukleáris tervezésbe. Egy sajtókonferencián a többi között kijelentette: „Nem látok áthidalhatatlan ellentmondást az atomklub kibővítésének megakadályozása és a között, hogy a NATO-tagállamok kivétel nélkül — fokozottabb mértékben járuljanak hozzá az atomtervezéshez és a nukleáris stratégiához." Bonn felháborodott reagálásának az volt az eredménye, hogy Stewart külügyminiszter világkörüli útjáról visszatérve már másként fejezte ki magát: „Az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása egyre A moszkvai Pravda keddi számában a lap tudósítója a „Szovjetellenes anyagok a kínai sajtóban" címmel a következőket írja: „Válasz az SZKP új vezetőségének az akcióegységről hangoztatott fecsegéseire" címmel terjedelmes szerkesztőségi cikk jelent meg a Kínai KP központi sajtóorgánumában, a Renmin Ribaoban és a Vörös Zászló című folvóiratban. A szerkesztőségi cikk rendkívül durva és támadó hangjával kitűnik a kínai saltóban rendszeresen közölt hasonló anyagok közül. A c'kk arról tanúskodik, hogv a Kínai KP vezetősége az imDeriallzmus és a vietnami amerikai agresszió ellen, a békéért és a nér>ek társadalmi előrehaladásáért folytatott harcban végkénpen elutasította az SZKP-val és más marxista—leninista nártokkal valő akcióegységet. A cikk rágalmazó módon revizionizmusnak minősíti a Szovjetunió harcát a béke fenntartásáért és az úi világháború veszélvének elhárításáért, s azt állítia, hogv a Szovletunió tagad és ellenez minden antiimnerialista forradalmi harcot. A cikk továbbá azt állítia, hogv a világ feletti közös uralkodás érdekében a Szovjetunió összeesküdött az amerikai imperializmussal. Ennek egyik „bizonyítéka" a Szovjetunió által aláírt moszkvai atomcsend-szerződés, amelyhez — mint ismeretes — a világ több mint száz országának kormánya csatlakozott. A szovjet—amerikai összeesküvés másik „bizonyítékaként" a Renmin Ribao és a Vörös Zászló az atomfegyverek elterjedését megakadályozó szerződésre vonatkozó szovjet javaslatot hozza fel, amely megakadályozná a nyugatnémet revansistákat az atomfegyverek megkaparintásában. Mindazt a segítséget és támogatást, amelyet a Szovjetunió a VDK kérésére és kétoldalú megállapodása alapján nyújt a vietnami népnek az amerikai agresszió elleni harchoz, a cikk az amerikai imperializmussal való összeesküvésnek tünteti fel. Az SZKP irányvonalát, amely a kommunista társadalom felépítésére, a jólét növelésére, a termelőerők fejlesztésére és a szocialista gazdaság tartalékainak hasznosítására irányul, a cikk a szovjet nép „burzsoá átalakítása" Irányvonalának kiáltja ki. Azokat az intézkedéseket pedig, amelyeket az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány tesz a kolhozfalu termelősürgősebb ugyan, de nem áll első helyen Nagy-Britannia fontos intéznivalóinak listáján," — mondotta. Attól tartott ugyanis, hogyha állandóan hangsúlyozni fogja a szóban forgó egyezmény megkötésének MQNTY METH LONDONI LEVELE A MUNKÁSPÁRTI KORMÁNY ATOMDILEMMÁJA fontosságát, akkor az NSZK úgy fogja azt magyarázni, hogy megkülönböztetésben részesül, ezt pedig el akarta kerülni. Lord Chalfont leszerelésügyi miniszter még ennél is tovább ment, amikor kijelentette, hogy a sokoldalú vagy atlanti atomhaderő létrehozása teljesen a NATO ügye és nem lehet egyezkedések tárgya. Pedig a Szovjetunió nem hagy kételyt afelől, hogy az ilyen tervek eltorlaszolják az atomklub bővítését gátló egyezmény megkötéséhez vezető utat. Az amerikaiak most egy új, nem kevésbé veszélyes kiutat keresnek a nyugati diplomácia dilemmájából. Egy hadügyminiszteri különbizottság létesítését javasolják „a nukleáris válságot illető vélemények koordinálására". A bizottság a NATO égleről szüntelen növelése érdekében, s ezzel összefüggésben az SZKP Központi Bizottságának márciusi plénumhatározatait a szóban forgó cikk a következőképpen taglalja: az SZKP új vezetősége a tőkés fejlődést gyorsítja f^Jun is. Fejleszti a magángazdálkodást, növeli a háztáji gazdaságok nagyságát, a magántulajdonban levő állatok számát, bővíti a szabadpiacot és ösztönzi a szabadkereskedelmet. A szeptemberi plénumhatározatokat a cikk úgy értékeli, mint a kapitalizmus visszaállítását a Szovjetunióban. Pártunknak azt az irányvonalát, hogy az állam életében helyreállítsák a lenini normákat és elveket, hogy fejleszszék a szocialista demokráciát, kibontakoztassák a dolgozók alkotó kezdeményezését, a szerkesztőségi cikk revizionismusnak állítja be. Miközben a közös ellenség — az imperializmus — elleni aktív harc kibontakoztatása céljából az SZKP és más marxista-leninista pártok sürgetik az összes kommunista párt akcióegységét és ezen az alapon törekszenek tömöríteni a kommunista mozgalom sorait, a cikk szerzői kijelentik, hogy a Kínai KP és az SZKP között csak az van, ami elválasztja őket, és nincs az, ami egyesíti, csak az van, ami ellentmond egymásnak és nincs az, ami közös lenne, hogy a Kínai KP és az SZKP akcióegysége lehetetlen, mivel a két párt merőben ellentétes állásponton áll. Válaszul az SZKP és más marxista-leninista pártok felhívásaira, hogy küzdjék le az ellentéteket, a cikk kijelenti, hogy mind politikai, mind szervezeti szempontból határvonalat kell húzni a Kínai KP és követői, valamint a többi kommunista és munkáspártok között. Valamennyi kitétel elejétől végéig hemzseg a megengedhetetlen és teljesen alaptalan rágalmaktól, provokációs koholmányoktól, amelyeket a szovjet nép, az SZKP, valamint az antiimperialista és haladó erők öszszefogását célzó politika elleni ellenséges érzület hat át. Az ilyen megnyilatkozások óriási károkat okoznak az imperializmus ellen, a békéért, a népek biztonságáért, a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a szocializmusért folytatott harc közös ügyének, annak az ügynek, amelyért önfeláldozóan küzd a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szocialista országok világközössége és a nemzetközi kommunista mozgalom. sze alatt november vége felé ül öszsze, és a kérdéssel a NATO miniszteri tanácsának decemberi ülésén is foglalkoznának. Az amerikaiak elképzelése ugyanis az, hogy a sok nézeteltérést kiváltó közös „atomvédelmi tervét" a nukleáris stratégia leple alatt e hadügyminisztert bizottsággal „globális, nem csupán a NATO-övezetre vonatkozó" kérdésként tárgyaltatnák meg. Ez az állandó bizottság — ha megalakulna — foglalkozna a nukleáris háború kirobbanásának veszélyével. Ügy remélik, hogy akkor feleslegessé válna a nagyszámú csapatok összpontosítása és a támaszpontok fenntartása a világ számos pontján. A McNamara javaslata alapján létrehozandó bizottság egyik célja a németeknek a nukleáris stratégiába történő bevonása lenne" — írja a Times diplomáciai tudósítója. „Igyekszik majd meggyőzni a közvéleményt arról, hogy a Szovjetuniót nem aggaszthatja ez a lépés." A Times a továbbiakban figyelmeztet arra, hogy míg ez a belső bizottság a nyugatnémeteket szerephez juttatja, mégiscsak olyan NATO-n belüli csoport lesz, amelyet a nem képviselt NATO-tagállamok kifogásolhatnának. Az eljövendő hetekben e problémáról egyre többet hallunk majd. Annál is inkább, mivel minden jel egy atomhatalmi elit (Amerika, Nagy-Britannia és NSZK) kialakulására vall. A brit diplomáciának nem sikerült meggyőznie a nyugati világot arról, hogy a munkáspárti kormány világos megoldást tud ajánlani az európai védelem problémáira. Szudánban betiltották o kommunista pártot Tovább folyik az amerikai kommunisták elleni hajsza Az ENSZ-közgyűlés vitája Az indiai hadsereg mind Delhi (CTK) — Rajasthan államban Barmer és Jaisalmek kerületében a pakisztáni hadsereg négy zászlóalja A THAIFÖLDI HADSEREG korszerűsítése keretében Thaiföld korszerű fegyvereket kap az Egyesült Államoktól. Chulapsaphya, thaiföldi hadügyminiszter-helyettes bejelentette, ez lehetővé teszi, hogy hatékonyabban ellenálljanak a kommunista veszélynek. (ČTK) n eshetősegre felkészül támadó állást foglalt el az Indiai hadállásokkal szemben — jelentette be a rajasthanl kormány képviselője. A pakisztáni katonák tüzet nyitottak az Indiai csapatokra Gadra közelében. Csavan Indiai hadügyminiszter kijelentette, hogy több helyen visszaszorították India területén a pakisztáni csapatokat. Csavan kijelentette, hogy csaknem az egész pakisztáni hadsereget a punjabi és rajasthanl határ mentén vonták össze. Szaval szerint az indiai hadsereg minden eshetőségre felkészül. 1965. novembe r 19. * (Jj SZÖ 5