Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)

1965-11-10 / 312. szám, szerda

// I A Sušiče melletti Annina ólomüveg-csiszolóban értékes, kül- és belföldön egyaránt keresett tárgyak készülnek. Felvételünkön: Gabriel Hájek gyümölcsöstálat csiszol. (CTK — J. Vlach felv.) Egy műszak a komáromi hajógyárban sz az újraéledt földön H

ATALAMAS emberi folyó torkollott a gyárba. Elgondolkoztató e látvány. Az igazi folyóban nem látod a részecskéket — Itt igen: szellemi és fizikai erőt, gondot és gondtalanságot hordozó embermolekulák az élő áradatban. S milyen különös életű ez az áradat! Percekkel ezelőtt még nem volt, hirtelen folyóvá dagadt, percek múltán viszont már nem lesz. De holnap újra megjelenik, holnapután is, mindennap. Értelmet, célt keresel hát e nap mint nap újratermelődő mozgásban. Találsz is, de nem itt, hanem túl a gyárkapun, ahol a testi és a szellemi erő a gépek erejével egyesülve az egyszerű mozgásból sokkal bonyolultabb anyagi, érték- és társadalmi mozgást alkot. A riporter a hajógyártők sajátos világába került most. Az első pillanatban azt mondja: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel". Hagyj fel ez emberfolyam molekulái megismerésének reményével. Hogyan is tudnál egy műszak alatt behatolni e számodra idegen világ titkaiba, ismeretlen kis társadalom termelési viszonyaiba! Hiába gyűjtőd össze lóhalálban minden tudásodat, itt megadod magad. A

Z ANYAGI mozgásról még csak kapsz valamilyen képet, mert olyan szakember, mint Széli Alajos, az űszókotróbaggerek felelős tervezője oktat: — Látod ott balra tőlünk azt az acélkonstrukciós alagutat, ugye? Abba kerülnek be a mozgószalagra csíptetett pléhlemezek. Másodpercenként 2700 fordulatsebességű dob acélgolyócskákat szór a lemezekre. Az oxidrétegtől ily módon megtisztított hatméteres pléhlemezeket alapfestékkel befújatják, s aztán a rajzolók asztalára továbbítják, ahol megrajzolják azokat az elemeket, amelyekből aztán a hajót állítják össze. A rajzokat forrasztópisztolylyal kivágják, a darabokat a kovácsok egyengetik vagy hajlítják, utána pedig párosítják. A párosított elemekből a hajót sablon szerint építik, mégpedig úgy, hogy előbb elkészítik a hajó tatját, utána a középtestet, majd az orr-részt, s ezeket egymásba illesztik. Ekkor a hajó még csak hatalmas pléhteknő, amelybe azután beszerelik a meghajtó motorokat, a hajócsavar tengelyvezetékét, a horgonycsörlőket, a kormányberendezést, a kikötőbakokat, az árbócot, a tűzoltó berendezést, a szellőző és villanyberendezést, a személyzet lakrészét stb., s készen áll az igazi hajó a vízre bocsátásra. D

E AZ ÉRTÉKMOZGÁS felfoghatatlan számodra. Mennyi pléhlemezt rajzolnak meg Itt, mennyi villanyt fogyasztanak a forrasztók, hányszor emelkedik a magasba a mechanikus kalapács, mennyit dolgoznak az emelőszerkezetek, hányszor fut végig a kis teherkocsi a termelőcsarnokon! És ez mind azzal függ össze, amire azt mondjuk: önköltség, munkatermelékenység, tehát értékmozgás. Megállapíthatod-ö, melyik mozzanat szükséges és melyik felesleges, hol történik takarékosság és hol pazarlás, melyik szakaszon hogyan teljesítik az anyagfelhasználási, az energiafogyasztási és a munkanormákat. Itt, ebben a hatalmas termelőcsarnokban csak azt látod, hogy Plnke Benőék rajzolnak, Haam Ernőék kovácsolnak, Farkas Béláék párosítanak, Boráros Dezsőék a hajókat építik. S ahogy elnézed őket és a sok száz munkálkodó embert, úgy látod, mintha mindenki egyenlő ütemben, egyformán jól és odaadással dolgozna, az az érzésed, hogy Itt nagyon jól működnek az anyagi ösztönzők, vagy talán nem is kell ösztönözni. Bizonyára elfogult vagyok, mert hallottam egyet-mást arról az időszakról, amikor nem nézte senki, hogy miért mennyit kap, és mindenki a dolog nehezebbik végéhez nyúlt. Az árvízkatasztrófa idején ezektől az emberektől távol állt a primitíven vett anyagi érdekeltség. Hajlékaik roskadoztak a pusztító hullámoktól, nem tudtak családtagjaik hollétéről, de ők a gyárba siettek, a tilalom ellenére testi épségüket, életüket kockáztatva gázoltak bele az árba, mentették a villanymotorokat, kábeleket, s mindent, ami menthető volt. 15 millió korona értéket mentettek meg a pusztulástól, ami ha oda ls veszett volna, nem szólhatna rá senki semmit. S amikor lehúzódott a gyárból a víz, csaknem egytől egyig ott álltak a munkahelyükön, bár első gondjuk az volt, hová hajtsák le este fejüket. Senki sem hitte, hogy olyan gyorsan megindul a termelés. Itt mutatkozott meg az anyagi érdekeltség — magasabb szinten. Én Így NÉZEK most ezekre az s emberekre. Különös tehát, ha csak harmóniát és egészséges mozgást látok munkájukban, ha a sokrétű erőkifejtést szemlélve biztosra veszem ígéretük valóra váltását, hogy a 20 milliós közvetlen kárt, a 36 millió értékű termeléskiesésből származó veszteséget a jövő év végére 5 millióra csökkentik? A gyár az exportkiesést jövő év végére maradék nélkül behozza. Ha eddig hittem abban, mire képesek dolgozó embereink a megváltozott viszonyok között, akkor Itt a hajógyárban most kétszeresen hiszem. MÉSZÁROS GYÖRGY Amikor először ^ÍI^F találkoztam a szilasi szövetkezetesekkol, a nap ét>pen lenyugvóban volt a Valašská Belát övező hegyek mögé. Az Iskola udvarán tagbaszakadt, izmos férfiak igyekeztek lemosni magukról az izzadtságot. =—• Ki gondolta volna, hogy egyszer ide is. elkerülünk — jegyezte meg Kósa József, miközben friss vízzel paskolta széles vállát. Észrevétlenül kisebb csoport verődött össze a domboldalon épült iskola udvarán. A gondolatok, mint céltalanul szálldosó madarak egyszer a Duna vizétől tengerré változott csallóközi róna felett repdestek, hogy néhány pillanat múlva még az erdővel és dús fűvel borított hegyoldalra térjenek vissza. A visszatérés közeledő napjai új kezdeményezés tüzét lobbantották fel az emberekben. Elfogadták a prlevldzai járás segítségét, s a rónához szokott emberek most naponta mentek fel a rétekre kaszálni, hogy elegendő szénát biztosítsanak a szarvasmarha-állomány számára a téli hónapokra. Mintegy 45 hektárnyi rét termése várt betakarításra. — Hát, ami igaz, az ember alaposan megizzad, amíg felér a rétre, de megéri, mert jó a termés, kitűnő a széna... — ismerik el mindannyian. Ez a rövid találkozó elevenedett meg emlékezetemben, amikor nemrég megpillantottam az egymás mellett sorakozó szénakazlakat a szövetkezet gazdasági épülete mellett. Még ott a hegyekben hallottam, hogy évekig el fog tartani, amíg a szllasi szövetkezet eléri az árvíz előtti színvonalat, de az élniakarás, a további fejlődés utáni vágy arra serkentette az embereket, hogy mihamarabb újra visszatérjen az élet a faluba. A gazdasági épületek már többnyire olyan állapotban vannak, hogy megfelelnek a célnak. A víz által megrongált házak nagyobb része is lassan rendben lesz. Húsz új családi háznak a falait már felhúzták, az ácsmunka is kész, csak a fedőanyaggal van EGY LEVÉL hever az asztalfiókomban immár hónapok óta. Számtalanszor a kezembe vettem, mert nem kenyerem bárki sorainak elfektetése. Talán adódik majd jobb alkalom, esetleg egy vezércikkben vagy propaganda-írásban hasznát veszik — gondoltam ismételten és újra félretettem. Ogy éreztem, itt nem is annyira maga az adott eset az érdekes, mint inkább az, ami mögötte van, s ami egy — sajnos eléggé köznapi — történet kereteit általánossá feszíti. Az alkalom nem jött, lassan — kis lelkiismeretfurdalással — magam is arra az álláspontra jutottam: a levél időszerűségét vesztette. E

gyik ismerősöm — szövetkezeti elnök — mondta a minap: Barátocskám, az a baj, hogy elég gyakran madártávlatból szemléljük a dolgokat. Meglátjuk a kontúrokat, megkülönböztetjük a fehéret a feketétől, de nem vesszük észre azt, ami a kettő között kapott helyet. A madártávlat elhomályosít bizonyos dolgokat. Meggyőzően magyarázgatta, hogy a számokban, mázsákban, literekben és a leggyakrabban előforduló százalékokban kifejezhető sikerek, esetleg balsikerek mögött nem látjuk meg az értékek, esetleg melléfogások létrehozóit: az em-« bert. Megtörténik, hogy egyik-másik szövetkezetet — de vonatkozik ez az ipari üzemekre is — agyondicsérik, példaképül állítják, de a legjobb esetben is jó, ha néhány semmitmondó mondatban tesznek említést azokról, akik az eredményeket létrehozták. Nehezen látjuk meg a szorgos, dolgos kezű embereket, akik végső soron minden jónak a megteremtői. Ez a megállapítás fordított esetben ls érvényes. A hibákat, a rendellenességeket ostorozva képtelenek vagyunk elszakadni a „globális bírálattól". A bírálat mindenkit érint, de név szerint senkit sem. A bírálatot végül baj, nehezen találja meg az utat Szllasra. A prievidzai Járási Építkezési Vállalat dolgozóinak munkáját, akik vállalták az újjáépítést, sokan dicsérik, csak az nem fér az emberek fejébe, hogy az építkezésen miért kezdődik a hét rendszerint kedden reggel és pénteken délután már véget is ér, holott a korái esteledés miatt már nem lehet naponta néhány órát ráhúzni. A szilasl szövetkezet tagjainak az őszi munkák során bizony a hét nap hat munkanapja sem volt elég, amikor arról volt szó, hogy a víz eltakarodása után újraélesszék a határt. Szántottak, vetettek éjjelnappal és vasárnap is, s már ,október 4-én befejezték a búza és az őszi keverékek vetését. Megfelelő mennyiségű műtrágyát kapott a kilúgozott föld. A határ egy részén már kizöldült az elvetett búza, másik részén pedig frissen szántott föld várja a rögbomlasztó fagyot, hogy jó magágyat biztosítson a tavaszi vetésnek. =•—- Nem jó dolog, ha az embernek nincsen gondja a termésbetakarítással, mert az azt jelenti, hogy nincs mit betakarítani. Minket a víz megfosztott ettől a gondtól. De a jövő évi termés alapjai már megvannak — mondja Rakocza József, a szövetkezet fiatal agronómusa. Persze, ahol nincs termés, ott a bevétellel is baj van. A szilasiak jobban szeretnek a saját lábukon állni, de most jól esik a segítség, akár az állam adja, akár a járás. Az állattenyésztés még nem jövedelmez ugyan bőven a szövetkezeti kasszába, de már újból felbuggyant ez a bevételi forrás. A fejőstehenek alaposan iMgsínylették a vándorlást, megéretek az átmeneti gondozást. Amikor visszatértek a szövetkezetbe, naponta 2—3 liter tejet adtak átlagosan, míg ebben az időben már mintegy 6 literre emelkedett a napi átlag tehenenként. De hol van ez még a tavalyi 10 literes átlagtól...? » • a Még a végén néhány szóban viszszatérnénk a szllasi őszhöz, pillantsunk bele a régi jegyzetekbe. Hadd is senki sem tekinti a „saját ingének". Adódnak olyan esetek ls, amikor véleményt mondunk emberekről „jól értesült" forrásokból merített feltevések alapján, anélkül, hogy a hallottakról személyesen ls meggyőződnénk. Aztán egy példát említett. Az eset szereplőjét jómagam ls Ismerem. Kiváló mezőgazdász. Bebarangolt már egy tucatnyi szövetkezetet. Végül is alkalmi munkára fanyalodott. S

zakemberünk kálváriája az egyik Ipoly menti kis faluban kezdődött. Több szakkérdésben nem értett egyet a szövetkezet vezetőivel. Egyszer aztán rásütötték, hogy zilált családi életet él. Lévén szó kommunistáról, az eset a pártbizottság, majd később a taggyűlés elé került. A vádak tényleg beigazolódtak. A pártbizottság hivatkozva a párt erkölcsi tisztaságára — a legszigorúbb pártbüntetést javasolta, a tagsági gyűlés pedig „jogerőre" emelte. lássuft, miről is beszélnek? ÁlIjunR meg néhány pillanatra a topofčanyi járási pártbizottság által kezdeményezett aktívánál, amelyen résztvettek az egyes üzemek, szövetkezetek képviselői. Ezen a szeptember eleji aktíván arról volt szó, hogyan segítsen a járás Lipové községen, ahol a két méter magas víz 85 épületet rongált meg. Az aktíván minden üzem megkapta a feladatot. Pontosan megmondták, melyik üzem hány épületet hoz rendbe, milyen munkákról van szó, és honnan kapja a szükséges építkezési anyagot. Voltak, akik sokallták a rájuk rótt feladatot, míg mások többet ls vállaltak, mint amire felkérték őket. — Megnézzük mi vár ránk, mit kell csinálnunk, s aztán felpakoljuk az anyagot meg a szakembereket az autókra, és egy-kettő kész leszünk — állították többen is. Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó — mondja a bölcs közmondás. Ha az ember akármelyik oldaláról kerül Lipové községbe, mindjárt észre veheti, hogy az ígéret betartásával itt nem volt baj. A gondos előkészületek nagyszerű munkalramban folytatódtak. — A topofčanyi járás előtt le a kalappal — mondja Janáč Miklós, a helyi nemzeti bizottság elnöke. — A 85 megrongált épületből 82-tőt már teljesen rendbehoztak, azok az üzemek és szövetkezetek, melyek ezeket a munkákat magukra vállalták. A többi is hamarosan rendbe jön — hangsúlyozza az ősz elnök, s az első emeleti Iroda nyitott ablakán kissé kihajolva, végigjártatja tekintetét a falucska szétszórt házain, majd tekintete néhány pillanatra megpihen túl a falun, az időben elvetett (Ssziek zöld takaróján. * * '< Ä késő öszl barangolás az újraéledt falvakban és határban még mindig sok fájó emléket idéz. Az élet azonban megköveteli a magáét. Az elcsüggedt embereknek az első megrázkódtatások után új erőt adott az őszinte együttérzésből fakadó segítőkészség, melynek sok szép példája tölti meg majd a megindult napok krónikájának lapjait. MIKLYA JÁNOS gen meghalt, de megbizonyosodtam róla, hogy Keszeli barátunk írását mégsem érdemes, mégsem szabad csendben félretennünk. Mert ennek a bácsinak öt felnőtt gyereke volt, akiket gonddal felnevelt, akiknek biztos állásuk volt, tehát valamit köszönhettek az apjuknak. IGAZ, ÁRVlZ VOLT, nekik sem lehetett könnyű, ilyenkor feledékenyebb az ember. De még vésztjóslóbb időkben sem feledkezhetünk meg arról, ami az embert emberré teszi: az emberségről! S ez olyan óva intő tanulság, amely megérdemli ezt a néhány sort... GALY IVAN Egy fél év sem telt bele, s a szövetkezetet is el kellet hagynia. A történtek után jó néhány szövetkezetben próbálkozott. A szakember mindenütt kellett, Illetve csak kellett volna ... Mindaddig jó volt, amíg valamit szóvá nem tett. Az ilyen esetek után egyes vezetők Így tették fel a kérdést: nézzük csak meg közelebbről, ki ez az ember? Kizártak a pártból? Hm ..Aztán Itt ls, ott ls gyorsan kitelt számára az esztendő ... Egyre lejjebb került a lejtőn. Rászokott az Italra. Ha mégis akadt még ember, aki ajánlani merte valahová, letorkolták az Illetőt: „Menj azzal a részeges fráterrel!" Így ment ez mindaddig, amíg a cikk elején említett szövetkezeti elnök a hóna alá nem nyúlt. Amikor szándékáról tudomást szereztek a járáson, így Intették: „A te lelkeden szárad, ha mégis elkövet valamit ..." Az elnök vállalta a felelősséget a Járással, sőt a szövetkezeti tagokkal szemben is. Ennek ide s tova három esztendeje. És az én elnökömnek a mai napig sem kellett pirulnia cselekedetéért. „Védence" megbecsült ember a közösben, sőt nagyobb hordMégsem tettem „ad acta", ahogy ez ilyenkor szokás. Valami meggátolt benne, hogy írójának magyarázkodó sorokat küldjek. Most már mindegy, hogy melyik csallóközi falucskából evakuálták ide, és az is, hogyan hívták. A lényeg: az életet már csak CLz Sjceg,emäet éd a tyc/etekei Újra elővettem és elolvastam a galántai Keszell Ferenc sorsait. Még az árvízt követő napokban rótta őket egy járási város kórházából. A fehér ágyon mellette fekvő öreg bácsiról esett benne szó, akiben már kihúnyóban volt az élet mécsese. az tartotta benne, hogy nap nap után várta szeretteit. „Csak még egyszer láthassam a gyerekelmet" — hajtogatta csökönyösen, szüntelenül. Szobatársai írtak is a gyerekeknek, de válasz nem jött, és nem jöttek ők maguk sem ... A bácsi már talán réNe ÜJ SZÖ 2 * 1965. november 1», I