Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)
1965-11-24 / 326. szám, szerda
Ochab az EAK-ban Kairó (CTK) — Edward Ochab, a lengyel Államtanács elnöke hétfőn nyolcnapos hivatalos látogatásra az EAK-ba érkezett. A kairói repülőtéren Nasszer elnök fogadta. Az egyiptomi elnök a Nílus-Érdemrenddel tüntette ki Edward Ochabot és feleségét az El KamalÉrdemrenddel. Edward Ochab átadta Nasszer elnöknek és feleségének a Lengyelország Megújhodása Érdemrend első fokozatát. A két államférfi az érdemrendek átadásánál kiemelte, hogy ez is a két ország közti barátság bizonyítéka. Nasszer elnök ebédet adott a lengyel vendégek tiszteletére. Közlemény a szocialista országok kozmikus együttműködési értekezletéről Rusk taktikázik Rio de Janeiro (CTK) — Az Amerikai Államok Szervezete külügyminisztereinek hétfői ülésén Rio de Janeiróban Rusk amerikai államtitkár mondott beszédet. Amint várható volt, az egyes küldöttekkel folytatott beszélgetések után Amerika-közi fegyveres erők létesítésére vonatkozó javaslatot terjesztett a résztvevők elé. A javaslatban az eredeti amerikai koncepcióval szemben jelentékeny engedmények észlelhetők, és általában kompromisszumos megoldásnak minősítik. A javaslat szerint ezeket az erőket kiiktatják a nemzeti hadseregekből és az egyes országok kormányainak döntési Jogot biztosítanak abban is, hol kerülnek bevetésre az ún. nemzeti egységek. Az amerikai államtitkár javaslatával most az AÁSZ különleges bizottságai foglalkoznak. 1965. november 15—20. között Moszkvában a kozmikus térség békés célokat szolgáló tudományos kutatásában és felhasználásában való együttműködésről tanácskozást tartottak a következő szocialista országok képviselői: Bolgár Népköztársaság, Csehszlovák Szocialista Köztársaság, Kubai Köztársaság, Lengyel Népköztársaság, Magyar Népköztársaság, Mongol Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió. A tanácskozás a testvéri barátság, szlvélyesség és egyetértés légkörében folyt le. A résztvevők véleménycserét folytattak a világűrkutatás és a világűr békés felhasználása terén való együttműködés legcélszerűbb formáiról és lehetőségeiről, figyelembe véve a különböző szocialista országok tudományos-műszaki lehetőségeit és erőforrásait. Megvizsgálták a közös kutatási program összeállításának kérdéseit a kozmikus fizika és meteorológia, a távközlés és televíziós közvetítések, a kozmikus orvostudomány és biológia területén, a mesterséges holdak közös építésére és felbocsátására, s hogy mint tudnak a különböző érdekelt országok_ szakemberei részt venni a kozmikus kutatásokra szolgáló műszerek és berendezések kidolgozásában. A tanácskozás résztvevői készségüket nyilvánították arra, hogy fejleszteni kívánják a szocialista országok közötti együttműködést ebben a fontos és nagy jövő előtt álló tudományágban. A szocialista országok tudósainak közös munkája a kozmikus térség kutatásában, a meteorológia, a távközlés, a televíziós közvetítés és más gyakorlati célokat szolgáló mesterséges hpldak felhasználásában lehetővé teszi azt, hogy a szocialista országok jobban kihasználják a társadalmi rendszerük adta előnyöket és ezzel meggyorsítják a szocialista országok tudományos-műszaki, valamint kulturális fejlődését. A résztvevők annak a meggyőződésüknek adtak kifejezést, hogy a kozmikus térség békés célokat szolgáló tudományos kutatására és felhasználására tett közös szocialista erőfeszítések elősegítik majd ezen a területen a nemzetközi együttműködést és nagymértékben hozzájárulnak a tudomány fejlődéséhez az egész emberiség javára. Sikertelen puccskísérlet Dominikában Rhodesia és szomszédai között nagy a feszültség. Az alsó képen: országúti és vasúti híd, amelyet középütt keresztülszel a zambiai—rhodesiai határ. A fenti képen: Rhodesiai katonák tüzelőállásokat létesítenek a híd közelében. (CTK felvétele) Az afrikaiak sztrájkja megbénította Bulawayo életét Santo Domingo (CTKJ — A Dominikai Köztársaság második legnagyobb városában Santiagőnak közelében hétfőn kb. 15-tagú fegyveres csoport hatalmába kerítette a Tamborili rádió stúdióját. A puccsisták egyike kiáltványt olvasott fel, amely Kínai jegyzék Indonéziához Mint az ÚJ Kína közli, október eleje óta Indonézia különböző részeiben egymást követik a súlyos incidensek, amelyek során kínai nemzetiségű polgárokat zaklattak, számos iskolát, kínai szervezet székházát, valamint sok magánlakást felégettek, kiraboltak és megrongáltak az indonéz jobboldali erők által szervezett tüntetések résztvevői. Sok kínai nemzetiségű személyt jogtalanul letartóztattak, sőt a tüntetők kínai államférfiakat ábrázoló fényképeket és kínai lobogókat égettek e l- .Ui», A Molukka-szigeteken is feloszlatták az IKP-t DJakarta (CTK) — Az Indonéz hadsereg a Molukka-szigeteken is feloszlatta az Indonéz Kommunista Pártot. A hadsereg nyilatkozatában azt állítja, hogy ez a lépés „a nép akaratának megfelelően" történt. Djakartai megfigyelők úgy vélik, hogy országszerte folytatódik az IKP feloszlatását követelő kampány. A kommunisták üldözését és az IKP betiltását a muzulmánok és a reakciós katonai körök győzelmeként könyvelik el. Ezek a körök ugyanis a szeptember 30-i államcsínykísérletben való részvétellel vádolják a kommunistákat, és az Indonéz Kommunista Párt teljes feloszlatását követelik. A Kínai Népköztársaság djakartai nagykövetsége november 4-én felszólította az indonéz kormányt, hogy tegyen hatékony intézkedéseket azok ellen, akik zaklatták a kínai nemzetiségű polgárokat, bocsássa szabadon a törvénytelenül letartóztatott kínaiakat, nyújtson kártérítést a vagyonúkban esett károkért, megfelelően biztosítsa jogaik és tulajdonuk védelmét, továbbá személyi biztonságukat. A jegyzék felszólítja az Indonéz kormányt, hogy kérjen bocsánatot azokkal az incidensekkel kapcsolatban, amelyek során kínai államvezetők fényképeit és kínai zászlókat téptek vagy égettek el. Az indonéz kormány azonban — közli az Oj Kína november 22-éről keltezett jelentése — semmit nem tett a kínai követelések kielégítésére, sőt annak ellenére, hogy Sukarno elnök több ízben is felhívott a kilengések megszüntetésére, azok folytatódnak, további súlyos incidensekre került sor az ország különböző részein. A kínai külügyminisztérium azért november 19-én újabb jegyzéket intézett az indonéz kormányhoz és abban megismételte követeléseit — jelenti az Űj Kína. szerint Espinoza konzervatív politikus köztársasági elnökké kiáltotta ki magát. A kormány szerint a lázadók két őra múltán harc nélkül átadták a rádió épületét a helyszínre érkező kormánycsapatoknak. Valamennyiüket letartóztatták és Santiagóba szállították. Godoy köztársasági elnök bejelentette, hogy a letartóztatottak száma 39-re emelkedett. Azt állította, hogy az összeesküvésbe belekeveredett Martinez Arana tábornok, a dominikai hadsereg vezérkari főnöke ís. Hírügynökségi Jelentések szerint az államcsínyt szélsőjobboldali erők kísérelték meg. A dominikai alkotmányos erők három képviselője Rio de Janeiro-i sajtóértekezletén kijelentette, hogy a sikertelen puccskísérletet ürügyül akarják felhasználni arra, hogy a Dominikai Köztársaság területét továbbra is az Amerika-közi fegyveres erők tartsák megszállva. N. I. Kažahov, a Varsói Szerződés hadseregének új vezérkari főnöke A Varsói Szerződésben részt vevő országok kormányainak megegyezése értelmében saját kérelmére és tekintettel egészségi állapotára felmentették tisztsége alól T. I. Batov hadseregtábornokot, a közös fegyveres erők eddigi vezérkari főnökét, és egyidejűleg M. I. Kazahov hadseregtábornokot nevezték ki új vezérkari főnökké. Rhodesia bojkottálása Zambiát Bulawayo (CTKJ — A bulawayói afrikai munkások hétfői sztrájkja sokkal nagyobb méretű volt, mint eleinte feltételezték. A gyárakban teljesen megbénult a munka, mert a munkások fele nem jelent meg munkahelyén. Az afrikai negyedben az afrikaiak százai kőzáporral támadtak az autóbuszokra, amelyeken akaratuk ellenére szándékoztak a hatóságok munkába szállítani őket. Az állig felfegyverzett rendőrök csak kutyák segítségével tudták a tüntető tömeget szétkergetni. Más iparvárosokban is hasonló volt a helyzet. Rhodesia gazdasági bojkottálása, főként a nyersolajszállítás beszüntetése a szomszéd Zambiát is sújtani fogja. A zambiai kormány ezért légi hidat tervez Dar-es-Salaam és A szudáni parlament megszavazta az alkotmánymódosítást A szudáni parlamentben hétfőn keresztülvitték azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amely lehetővé teszi a kormánynak a kommunista párt betiltását. Mint a Reuter jelenti, a törvényjavaslatot második olvasásában 145 szavazattal 25 ellenében, két tartózkodás mellett hagyták jóvá. A törvényjavaslat most egy parlamenti bizottság elé kerül, majd harmadik olvasásban végső jóváhagyás végett ismét parlamenti szavazásra bocsátják. Ritka felvétel: Untung alezredest, Sukarno testörségének volt parancsnokát kihallgatásra vezetik. Merénylet Argentínában a szovjet nagykövetség ellen Buenos Aires (ČTK) — Buenos Airesban a szovjet nagykövetség épületének teraszán este bomba robbant. Az épület megrongálódott. A rendőrség feltevése szerint a tettes a szomszéd házból dobta a teraszra a bombát. J óllehet a Munkáspárt a választások előtt megígérte, hogy hatalomra jutása esetén szigorúan betartja majd a fegyverszállítási embargót, Nagy-Britannia mégis egész éven át szorgalmasan küldözgette a fegyvereket a Dél-afrikai Köztársaságba. A dél-afrikai katonákat pedig továbbra is Angliában képezik ki. A brit kormány nem tesz semmit annak megakadályozására, hogy Verwoerd brit tőkével, angliai műszaki tanácsadókkal és munkásokkal építse és fejlessze fegyverés repülőgépgyártását. A brit szárazföldi hadsereg, a tengerészet és a légierők tisztjei még mindig DélAfrikába látogatnak, és Verwoerd atomfizikusai is angliai laboratóriumokban nyernek kiképzést. Noha a Dél-afrikai Köztársaság már 1961 óta nem tagja a Brit Nemzetközösségnek, export-áruira még mindig érvényesek az előnyös vámés fizetési feltételek. Igy jóval olcsóbbak, mint a dél-afrikai kereskedelmet bojkottáló országok termékei. Még az angol miniszterek sem átallották kijelenteni, hogy Anglia büszke dél-afrikai kereskedelmére. Ügy látszik, hogy NagyBritannia csaknem minden téren továbbra is tartja, vagy ismét felújította a kapcsolatokat a Dél-afrikai Köztársasággal. Ezzel szemben nem volt hajlandó hozzájárulni az ENSZjavasolta védelmi- és segélyalaphoz a faji megkülönböztetés áldozatainak megsegítésére, holott számos más ország — köztük a Szovjetunió, Hollandia és Svédország is — részt vállaltak e támogatásban. A brit kormánynak nemrég ho zott, a színes bőrűeket megkülön böztető bevándorlás-korlátozási rendeletei, valamint Angliának a délafrikai és a rhodesiai fajgyűlölőkkel szemben tanúsított magatartása nyomán az a vélemény alakult ki a színes bőrűek között, hogy Anglia a fehér bőrűek felsőbbrendűségét hirM 0 N T Y M E T H LONDONI LEVELE Wilson megalkuvásától vérszemet kaptak a fajüldözők dető, fajgyűlölő reakcióval szövetkezik. A dél-afrikai börtönökben és koncentrációs táborokban 8500 politikai fogoly sínylődik és Rhodesiában 18 ezer afrikait tartanak fogva bírósági eljárás nélkül. Ám ahelyett, hogy Anglia a faji megkülönböztetést nyilvánosan kipellengérezné, igyekszik Verwoerddel megegyezni, és Smith-tel is kesztyűs kézzel bánik. A világ reflektorfénye jövő év márciusában ismét az apartheidre irányul. Ekkor tárgyal ugyanis a Nemzetközi Döntőbíróság Hágában Délnyugat-Afirka gyámsági terület ügyében. A világ minden részéről jött küldöttek vizsgálják majd felül, miért nem vette ismét védnöksége alá az ENSZ ezt a területet, is sújtani fogja Lusaka között az olajellátás biztosítására. Az 1600 kilométer hosszú légihidat a Lockheed Aircraft Company amerikai társaság biztosítaná. Az Angloamerican Corporation és a Roan Selection Trust közben vasúti olajszállításba is beleegyezett. Dr. Milan Klusák Csehszlovákia állandó ENSZ-küldötte U Thant főtitkárhoz eljuttatott jegyzékében hangoztatta, hogy hazánk támogatni fogja a dél-rhodesiai fajüldöző rendszer ellen teendő ENSZ-intézkedéseket. A bulawayói tüntetések tegnap ls folytatódtak. Smith rendőrsége lőfegyvert alkalmazott. A rendőrség durva beavatkozásának eddig csak egy halálos áldozata van. Más hely ségekben csendes tüntetést rendeztek az afrikaiak. amelyet a Dél-afrikai Köztársaság a szó szoros értelmében bekebelezett és most szigorú faji megkülönböztetés alapján igazgat. Dél-Afrika és Rhodesia apartheidpolitikusainak provokációi előbbutóbb elkerülhetetlenné teszik az összeütközést az elnyomott afrikai tömegekkel. Jól tudják ezt mind Verwoerdék, mind Smithék, és ezért mindkét ország kis és nagy városaiban, valamint a vidéki fehér településeken, lázasan szervezik a fehér bőrűek polgári védelmét. Minden épkézláb fehér bőrűt megtanítanak a fegyverek kezelésére, a tűzoltásra, és az elsősegélynyújtásra. Szorosak Salisbury és Johannesburg fehér fajvédőinek gazdasági és politikai kapcsolatai, miért ne szövetkeznének tehát most katonai téren is? Hatalmuk a tengerentúli cégek beruházásai révén nőttön-nő és megnyugtatja őket a gondolat, hogy Anglia nem szándékszik ellenük fegyveres erővel fellépni. Gazdasági megtorlásait pedig, amelyekkel Nagy-Britannia fenyegetőzik, végül mégsem veszi túlságosan szigorúan, mint ahogy ez Dél-Afrika esetében világosan bebizonyosodott. Ha Wilson a továbiakban is konzervatív elődjeihez hasonlóan Smith és Verwoerd kezére fog játszani, és nem kel az elnyomott afrikaiak védelmére, akkor előbb-utóbb komoly ellentétbe kerül majd a nemzetközösség afrikai tagállamaival. Még most sincs késő arra, hogy Anglia végre erélyesen lépjen fel a fajvédőkkel szemben. Ezzel megakadályozhatná az elkerülhetetlennek látszó vérontást, és biztosíthatná a demokratikus fejlődést e két afrikai országban. A T ODOR ZSIVKOV által vezetett bolgár kormányküldöttség megkezdte hivatalos tárgyalásait Halié Szelasszié etiópiai császárral. Többek között időszerű nemzetközi kérdésekről, valamint Etiópia és Bulgária kapcsolatainak fejlesztéséről tárgyaltak. A TAKARÉKOSSÁGI INTÉZKEDÉSEK ellenére a karlsruhei nyugatnémet atomkutató központ 90 millió márkát kap a jövő évi költségvetésből. Nemrégi leleplezések szerint ebben a központban az atombombákhoz szükséges plutónium gyártását készítik elő. BHUTTO pakisztáni külügyminiszter tegnap Moszkvába érkezett, hogy a Szovjetunió ajánlatáról tárgyaljon. Mint ismeretes, a Szovjetunió felajánlotta, hogy közvetíteni fog az indiai—pakisztáni viszályban. AZ URUGUAYI ÁLLAMI ALKALMAZOTTAK tegnap általános sztrájkba léptek. Az uruguayi tanítók már hétfőn megszakították munkájukat. Csütörtökön a közlekedési alkalmazottak és más iparágak dolgozói ls sztrájkba léptek. EDWARD HEATH, az angol Konzervatív Párt vezetője befejezte kétnapos párizsi látogatását. De Gaulle elnökkel, Pompidou miniszterelnökkel, Couve de Murville külügyminiszterrel tárgyalt. AZ ALGÉRIAI FORRADALMI TANÁCS befejezte tárgyalását az ország mezőgazdasági problémáiról és bizottságot nevezett ki a határozatok kidolgozására. HANNOVERBEN megkezdődött két volt SS-legény perének tárgyalása. Az SS-legényeket 150 000 fogoly meggyilkolásában való részvétellel vádolják. AZ OLASZ SZOCIALISTA PÁRT chleti szervezetének 12 vezetője átlépett a Proletár Egység Olasz Szocialista Pártjába. A vezetőkhöz a szervezet további 110 tagja is csatlakozott. FOCK JENŐ, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese fogadta Berthold Beltzet, a nyugatnémet Krupp-cég megbízottját. NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN a hágeni bíróság 11 SS perét tárgyalja. Goldfarb, a sobiborl koncentrációs tábor volt foglya, az egyik tanú, kijelentette, hogy a foglyok elégetett tetemének porával a táborvezetőség zöldségeskertjét trágyázták. 1965. november 24. * ÜJ SZÖ 3