Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)
1965-10-01 / 272. szám, péntek
Plachý László harmadik esztendeje igazgatója a madari iskolának, ."'innak idején sokat várt tőle a falu. Ű seüi titkolta elhatározását: a madari iskolából iskolát csinál! Egyszóval azt ígérte, amit a falu is várt tőle. Az új igazgatóval azonban furcsa hirek jöttek a faluba: állítólag Csallóközaranyoson, előbbi munkahelyén nem fért meg a falu vezetőivel. A madari vezetők erre azt mondták: ne adjunk a szóbeszédre, majd elválik ... A múlt év februárjában levelet kaptunk a faluból. írója elpanaszolta, hogy az új igazgató, Plachy László cselekedeteivel mintha tudatosan bosszantaná a falu népét. Utánajártunk a dolognak, és megállapításainkat A kultúra vámszedői címmel lapunk 1964. március 13-i számában közöltük. A bírálatot legnagyobb meglepetésünkre mélységes csend követte. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, már-már azt hittük, rendeződtek az ügyek, és csak a végső eredményről értesítik majd szerkesztőségünket. Ehelyett más történt: a nyár folyamán Ipóth Zsuzsanna Madarról felkereste szerkesztőségünket. Panasza, hogy Plachy László igazgatótanító megverte hetedikes fiát. Hangsúlyozta: ez nemcsak az ő panasza. Több más madari szülő nevében beszél. Az esetet megírta a Komáromi Járási Nemzeti Bizottság iskolaügyi szakosztályának, de az ügyben nem intézkedtek. Magyarázatért az említett szervhez fordultunk. A válasz megérkezése után azonban szükségét láttuk, hogy egyet s mást a helyszínen tisztázzunk. Štefan Miklóš járási tanfelügyelő az üggyel kapcsolatban így nyilatkozott: — Plachy Igazgató tényleg hibát követett el. Személyesen vizsgáltam ki az ügyet. A tények alapján az iskolai bizottságnak javasoltam, hogy Plachy Lászlót helyezzük el a faluból, és függesszük fel igazgatói tisztségétőlEzt a javaslatomat a bizottság elvetette. Most kénytelen vagyok újabb javaslatot előterjeszteni, mégpedig olyan értelemben, hogy Plachy igazgatót részesítsük írásbeli megrovásban. Egész halom irat hever a tanfelügyelő asztalán. Többségüket Ipóth Zsuzsanna Irta. Van közöttük olyan levél is, amelyben ultimátumszerűén kijelenti Štefan Miklós elvtrsnak, ha Plachy Lászlót nem helyezik el a faluból, szeptember elsején a gyerekek nem mennek Iskolába. Enyhén szólva a levélíró sokat megenged magának, amikor egy falu nevében beszél. Ettől eltekintve azonban egyetlen egy pontban igaza van: a pofon — tényleg elcsattant. Sőt további esetekben is ezt a nevelési „módszert" alkalmazta az igazgató. — őszintén megmondom — folytatta Miklós elvtárs — nehéz hely zetbe kerültünk. Egyes madari veze tők azt a nézetet vallották: Plachy Lászlót tényleg jó lenne elhelyezni a faluból, de nem most, talán egy esztendő múlva. Ha most kerülne sor erre, Ipóth Zsuszanna lóra kerülne. Eddig is szívesen írogatta panaszleveleit. Mi lenne ezután? Aztán — hogy visszatérjek a múlt esztendei esetre — Plachy Lászlót a ctkk megjelenése után felelősségre vontuk. Azt állította, hogy a szénraktárt és- a kerítést Borsányt Bélának, a helyi nemzeti bizottság akkori titkárának a beleegyezésével szedte szét, illetve alakította át garázzsá. Ezek szerint öt alaptalanul érte a bírálat. Az eset most már szemlátomást komplikálódott Ezért aztán nem volt más hátra: ki a faluba. Szükségtelennek tartom, hogy A „vá városi b emoer a jegyzőkönyszerűen rögzítsem, ki mit mondott. A lényeges kérdésekben egyezik a falu- vezetőinek a nézete: Plachy igazgató a testi fenyítést is alkalmazta az oktató-nevelő munkájában. Szerintük azonban nem is ez a legnagyobb hibája. Ritka az a szülő, aki nem emel kezet a gyerekére, ha kihozza a sodrából. A tanító is ember, annak sincsenek kötélből az idegei. Csupán egy a félő, hogy a testi fenyítés rendszerré, bevett szokássá válik. Ezt aztán ők sem szeretnék. Az emlékezetes cikk is szóba került. Borsányt Béla, az akkori titkár, ma a szövetkezeti pártszervezet elnöke, ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: „Plachy igazgató a helyi nemzeti bizottság tudta és engedélye nélkül- épített garázst a szénraktárból. A betonkerítést ts önhatalmúlag verette szét az iskolás gyerekekkel, hogy autójával könnyebben be tudjon járni. Amikor ebből baj lett, megjelent a cikk, hozzám fordult, és azt mondta: Nézd csak, Borsányt elvtárs, én igazgató vagyok, te jelenleg titkár; ha ki is esnél a tisztségből, a kőmüveskanalat nem veszik ki a kezedből. Ha netán firtatni kezdenék az ügyet, mondd, hogy minden a te beleegyezéseddel történt. Erre aztán jól odamondogattam az igazgatónak, és felépíttettük vele a tönkretett kerítést." ÉS mi történt ezután? Štefan Miklóš elvtárs szavai után ítélve Plachy László megtévesztően informálta a felsőbb szerveket. Hibát aztán azzal követtek el, hogy Borsányi elvtársat „elfelejtették" megkérdezni, vajon tényleg az ő beleegyezésével történtek-e a dolgok? Plachy László legnagyobb hibája szerintük mégis az, hogy nem él együtt a faluval. Tipikus városi ember, aki elzárkózik a faluslak életétől, s felülről néz az emberekre. Hogy csak egy példát mondjak: Peter KoSturják, a helyi nemzeti bizottság titkára említette, az árvíz idején Madaron is brigádokat szerveztek, hogy mentsék a menthetőt. Még a plébános is jelentkezett a brigádra, csupán az iskola igazgatója, a kommunista volt ellene. Azzal érvelt,' hogy 6 igazgató létére nem mehet brigádra, menjenek az „egyszerű emberek". Megtörtént az is, hogy az iskolai év kezdete előtt a pártszervezet gyűlésén neki kellett volna beszámolnia a tanítás megkezdésével összefüggő kérdésekről. Egyszerűen el sem jött. Távolmaradását még csak indokolni sem tartotta szükségesnek. A falu vezetői ezért tartanák indokoltnak, hogy Plachy Lászlót a faluból elhelyezzék. Azon a nézetükön azonban most sem változtattak, hogy helytelen lenne, ha ezt máról holnapra valósítanák meg. Az indokot már előbb említettük. Nem tehetek róla, nézetemet nem azonosíthatom az övékkel. Szerintem az adott helyzetben nem az a mérvadó, ki Irta a panaszleveleket, hanem az, hogy állításai menynyire fedik a valóságot. Lehet Ipóthné notorikus panaszkodó, de az igazgató megverte a fiát, a jeles tanulót. Itt csak arról lehetne szó, hogy Ipőthnénak megmondják őszintén: ebben és ebben igaza volt, ez és ez azonban rágalom! Itt lényegében nem is Ipóthné szerepe a döntő, hanem az, amiről az elvtársak beszéltek, hogy az igazgató nem tud beleilleszkedni a falu életébe, olyan dolgokat cselekszik, amivel nemcsak a vezetők, hanem a falu népének ellenszenvét is kiváltja. Ezek azok a dolgok, amelyek fölött el kell gondolkodnunk. Mert egy dolog biztos: az igazgatótanító és a falu vezetői között, sőt az utóbbi időben közte és a falu népe között egyre mélyül a szakadék. És ezért a felelősség Plachy Lászlón kívül a pártszervezetet is terheli. Mégiscsak egy kommunistáról van szó, aki bizonyos társadalmi tisztséget tölt be. Ha hibát követett el, a pártszervezetnek felelősségre kellene őt vonnia, és ha van rá lehetőség, segítenie, hogy hibáit mielőbb leküzdje. Ezzel szorosan összefügg továbbá az is, hogy ha az elvtársi segítség mégsem hozná meg a kívánt eredményt, más eszközökhöz nyúljanak. Egyes elvtársak szerint ideges, lobbanékony természetű. Ez is emberi tulajdonság, ám az önuralom is. Főleg ezt az utóbbit kívánjuk meg a kommunistáktól. Nem hinném, hogy az egyre jobban kiéleződő ellentétet nem venné észre maga Plachy László is. Mindenekelőtt önmagában kellene az okát keresni, miért nem tud összemelegedni a falu lakosságával? És ha végképp nem tud beleilleszkedni a falu életébe, őszintén, kommunistához méltóan vallja ezt be. Lehet, hogy ha ezt megtenné, egészen másképpen alakulna a helyzet. Az eddigi tapasztalatból azonban arra lehet következtetni, hogy Plachy Lászlótól mi sem áll távolabb, mint az önbírálat, az, hogy ne mindig igazgatói szintről nézzen a dolgokra. Pedig az egyedüli járható út: ne játssza falun a városi embert, mert ezt a madariak nem szeretik, és azt hisszük, más faluban sem fogadnák magatartását szívesen. SZARKA ISTVÁN Az árvíz sújtotta Kulcsodon a dunaszerdahelyi ácsok eddig 3 szovjet faházat össze is szereltek, további három épülőfélben van. (I. Dubovsky —: CTK felv.J A POLGÁRJOGOK VÉDELMÉBEN Allaméletiink fő támpontjainak egyike a szocialista törvényesség, amelynek sérthetetlenségét az ügyészség biztosítja. Feladatait, jogkörét és kötelességeit törvény határozza meg. Az eddigi törvény nem felelt meg az elért társadalmi fejlődési foknak és ezért a Nemzetgyűlés utolsó ülésén megszavazta az ügyészségre vonatkozó új törvényt. A büntetőjog többi törvényéhez hasonlóképpen, ez a törvény is augusztus 1-ével lépett hatályba. Az ügyészségi ellenőrzés lényege: felügyeletet gyakorolni a törvények és egyéb jogi előírások végrehajtása, és betartása felett. Hogy az ügyész ellenőrzési jogát hatékonyan gyakorolhassa, a törvény felruházza a megfelelő joggal, amely lehetővé teszi számára a törvénysértések feltárását és felülvizsgálatát, valamint az okok és a felelős személyek megállapítását is. így például jogosult az ügyész az olyan általános érvényű előírások, mint pl. a kerületi vagy járási nemzeti bizottságok, vagy egyéb jogosult szervek által kiadott rendeletek törvényességének ellenőrzésére. A nemzeti bizottságok mindazon általános érvényű rendeletei, vagy ítéletei ellen, amelyek ellentétben állnak a törvényekkel, az ügyész óvást emel. Ez a legfontosabb jogorvoslat, amellyel a törvényellenes előírás megszüntetését érheti el az ügyész. Az előző szabályokhoz viszonyítva az ügvészségre vonatkozó új törvény az eddigiektől eltérő eljárást vezet be a nemzeti bizottság szervei ellen irányuló fellebbezések elintézésénél. Ha pl. az ügyész a JNB társadalombiztosítási ügyosztálva ellen emel óvást és ez nem hajlandó eleget tenni kívánságának, köteles a KNB illetékes ügyosztályához felterjeszteni az ügyet Tehát az óvást már nem az a szerv bírálja felül, amely a törvényellenes rendelkezést kiadta, hanem felettes szerve. Ezzel eltűnik ez eddigi egészségtelen gyakorlat, a helyi érdekek előnybe részesítése. Az ügyészségi elenőrzéseknél nem egy esetben megállapítást nyert, hogy az Illetékes szervek nem teljesítik úgy kötelességeiket, — főleg ellenőrzési tevékenységüket — amint azt tőlük megkövetelik. Ez azt eredményezte, hogy e tevékenységüket az ügyészség pótolta. Hogy ezek a hiányosságok ne ismétlődhessenek meg, az új törvény megerősítette az ügyészség helyzetét azokkal a szervekkel szemben, amelyekkel összeköttetésbe kerül. Ezzel kapcsolatban pontosan meghatározták az ügyészségi ellenőrzés szerepét az állami egyeztető bizottságok határozatai felett is. Az a rendelkezés, hogy az ügyész tevékenysége gyakorlásában független és csak a legfőbb ügyésznek alárendelt, nem jelenti azt, hogy az ügyész számára nem érvényes a dolgozókkal való szoros kapcsolat elve. Ellenkezőleg, az új törvény kimondja, hogy az ügyész minden cselekedetében a dolgozók és szervezeteik kezdeményezésére támaszkodik és velük szorosan együttműködik. Mindenkinek jogában áll a szocialista törvényesség megvédése érdekében indítvánnyal fordulni az ügyészséghez. Az indítványokban nemcsak a dolgozók jogainak és jogos érdekeinek érvényesítését célzó igyekezetet kell látni, hanem a szocialista törvényesség megerősítésében a dolgozók részvételének egyik formáját is. Sok polgár, aki az ügyészséghez fordul, nem ismeri eléggé az államgépezet szervezetét és az ügyészséghez beadott indítványok jelentékeny része nem érinti a szocialista törvényesség betartásának kérdéseit. Ezekkel a beadványokkal is foglalkozik az ügyész. Az új törvénf még tovább megy és megszabja, hogy a polgár jogában áll az alacsonyabb beosztású ügyészhez beadott indítványa felülvizsgálatát a felettes ügyésznél kérvényezni. Ez a kettős vizsgálat biztosítékot nyújt a polgárnak, hogy ügyét helyesen és tárgyilagosan ítélik meg. Vagyis, ha a polgár az illetékes ügvészségtől megkapja beadványa elintézéséről a végzést, ezt felülvizsgáltathatja a felettes ügvészségen, ami az esetek többségében a kerületi ügyészséget lelenti. Az ügyészségek kötelesek két hónapon belül elintézni a beadványokat. I BÁTOVSKY | kkoriban késett a tavasz. Pedig nehéz volt kitelelni. Árendás házak lakói, kubikostaligátú emberek jaj de várták. Egyszer aztán mégis megjött. A Ducóék kéményére is ráfészkeltek a gólyák. Az emberek megálltak az utcán, zöldellő árokpartokra ültek, sütették arcukat. Örültek az időnek, Breznai főszolgabíró úr hetykén. úri nemtörődömséggel igazította meg monokliját. — Tehát búza kellene újig? — Igenis, tekintetes főszolgabíró úr. Búza kék, mert aprók a qyerekek, oszt liszt meg nincs egy sütetnyt se — maauaräzkoďott anyám. A tekintetes főszolgabíró úr kényelmesen szivarozott. Lábát méltóságteljesen keresztbe rakta. Csillogott fekete csizmája. Anyám félszegen álldogált előtte, gyűrögette kezében zsebkendőjét. — Nincsen? — Nincs egy sütetnyi se, tekintetes főszolgabíró úr. 'inom, ápolt ember volt Breznai főszolgabíró úr. És pedáns. Szerette a rendet Csizmája is mindig csillogott. — Hajtsa ki őket a mezőre, legeljenek! Nevetett szellemesséqén. Finoman, úri módon. Ahogy egy tekintetes főszolgabíró úrP hoz illik. Es intett a kezével. Könnyedén, elegánsan. Anyám szomorúan jött haza. Nem szólt semmit. Levette kendőlét, végigsimított kontyba kötött haján. Sóhajtott. Majd felgyűrte karján a ruhát, előkereste a mosót eknőt és mosott. Mindig mosott. — Kisfiam, szaladj el Tamásiékhoz. Mára ígérték a mosnivalót. Szép, nagy házuk volt, mindjárt a sarkon. Komoran, lehúzott redőnyökkel bámultak az utcára az ablakok, esténként féltem, ha arra jár tam. Az ajtóban hangosan kö szűntem, s vártam. Tamásiné jött ki. — Te vagy az, gyerek? Hozom mindjárt a ruhát. Egy elhgsznált bőröndben hordtuk hetenként egyszer a szennyest tőlük. Néha engem küldött érte anyám, de csak ritkán, kímélte a karomat. — Itt van, vigyed. Nehéz? — Nem. Nem nehéz — feleltem gyorsan. De két házzal odébb már letettem a bőröndöt. Másik kezembe vettem. Egészen félredőltem me nés közben, lábam szárát hor zsolta a bőrönd. — Ugye, nehéz volt? — kérdezte anyám. — Nem. Egyáltalán nem Bírom én, akár pénzt ts ke reshetek. — Hol, te buta? Hiszen ne- apám-járta utak. Tudták, hogy künk ts nehéz. Nagyon ne- gróf Nemes János birtokára héz. megyek, amely elnyúlik egé— Napszámban. A többiek szen a dombos Tomajig. is mennek az uradalomba, Ahogy kiértünk, mindjárt SZ. LUKACS IMRE: JVxtp^záműan h tisztítják, válogatják a krumplit a vetéshez. Anyám abbahagyta a mosást Kezével a teknő szélének támaszkodott. Szomorú volt, mindig szomorú. — Napszámba? — emelte rám szemét. — Hiszen még gyerek vagy. qy kerültem azon a tavaszon napszámba. Virradatkor fogtam az apám tarisznyáját, meleg, béléses kucsmáját, és neki a határnak. A vasút után, a Vénkert mellett már egyre többen igye keztek az uradalomba. Hallgatásban lépkedtünk a kis ká polna félé. Mezítelen lábamra rá-ráhajoltak az útszéli vándorfüvek. Szerettek engem Fiatalságommal, apám kucs májával, a bokáig érő tartsz nyával, amelyben ott lapult eqy darab kenyér, kts üveg tej. Ismertek engem a nagykezdődött a munka. A pallér káromkodva magyarázta, melyik krumplihegyet kell válogatni, hová dobáljuk a tisztított rakást. Nekifogtunk. A lányok nevetgéltek, viháncoltak. Néha-néha megesett, hogy va lamelyik fehér, szálas krumpli a tisztákhoz gurult, de hamarosan elvegyült a többivel. A zon járt az eszem, es^ tér e pénzt kapok, hol nap ts, azután is, amíg csak az iskolából kimaradhatok Finom süteményt vesz majd anyám és a zsebemet ts telerakhatom. A lányok meg csak folyvást vihogtak. Nem vettük észre, hogy hátunk mögött megállt a pallér. Nézeqette a lányokat Véletlenül akkor esett tisztítatlan krump li a többihez. Felmordult. — Kt lökte bele? Csend lett Csak a kezünl tárt szaporán. Lesütöttük sze műnket és megijedtünk. Nagy úr a pallér. Még tálán az uraságnál is nagyobb. A lányok sem nevetgéltek már. Senki se szólt. Lehet, nem is tudta senki, kt ügyetlenkedte el a munkát. A bűnösnek pedig lakolnia kellett. Haragudott a pallér. — Na, kt vót? Bakos Esztihez lépett. Tenyerébe fogta a lány állát, kicsit felemelte és hosszan nézett a szemébe. — Te voltál? — Nem. Nem én voltam. — Hazudsz, kts rtifke — és egy gyors mozdulattal megmarkolta a méllét Pillanatig tartott az egész. — Nem én voltam — reme gett meg Eszti hangja, ahogy odébbhúzódott. Arca piros lett, mint a rózsa, pedig halovány volt máskülönben. A pallér Kasza Erzsihez lé pett, akivel egy utcában laktunk. — Vagy te? — kérdezte is mét. — Nem. En sem. — Hazudsz te is? — s tenyerével rácsapott Erzsi farára. Nem nagyot ütött. Inkább játékosnak tetszett, mint haragosnak. Kicsit megpihentette kezét és lassan húzta el on nan. KAoccanni se mertünk. BaIV I kos Eszti és Kasza Erzsi arca lángolt. Erzsi szeme csillogott is, s néha odakapott a kezével. Sajnáltam. — En voltam — léptem a pallér elébe. — Ne hazudj! Felém fordult. Nagy, magas ember volt, Húsos, erős keze a combja mellett csüngött. — Biztos, hogy te voltál? — Biztos. Az anyád taknyos istenít. Elkéne az uraság pénze? Közelebb lépett és zsupsz! Messzi repült a kucsma. — Takarodj innét! Gyerekes daccal, szomorúan kerestem meg apám kucsmáját. Fogtam a tarisznyát, vállamra akasztottam Elindultam hazafelé. A nap már magasan nyar galt. A tarisznyában össze ütődött az üveg anyám utolsó sütetnyi kenyerének utolsó darabkájával. Az útszéli füvek tikkadton lekonyultak. Lábam alól apró porpamacsok puffantak széjjel, s megindultak reménytelenül. A hogy otthon benyitot^ tam. valahogy nagyon elfogott a bánat. Mégis sírás, pityerqés nélkül mondtam: — Kitelt a napszám, édes anyám. 0] SZÖ 4 *196S. október 1.