Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-30 / 301. szám, szombat

t>r. J m S I B L ľ K (P R Ä G Ä) P E C S T O L PÁRIZSIG VICTOR VASARELY MŰVÉSZETE 'JEGYZETEK A NOBEL-DÍJ RÔL Solohov Humanizmusa A lemréglben alkalmunk volt / \j megismerkedni Picassónak és az úgynevezett párizsi iskola festőinek művészt plakátjaival. Picasso, Chagall, Braque, Miró, Légér és több más neves modern művész alkotása mellett feltűnt a tárlaton egy bíborvörösbe játszó jávorfalevelekhez hasonló kompozíció, Vietor Vasarelynek a plakátja, melyet a művész alkotásainak Rajna-Köln-i kiállítására készített. Es a vernlszázst — megelőző sajtóértekezleten pedig kiderült, hogy Victor Vasarely tulajdonképpen magyar származású művész, aki a két háború közti harmincas években emigrált Franciaországba. Attán a modern európai grafika Uherské Hradišté-i vándorkiállításán találkoztunk ismét V. Vasarely nevével a tárlaton és öt grafikai alkotásával. fErről a kiállításról lapunkban, „Közel a Naphoz, Holdhoz és a csillagokhoz" című cikkünkben beszámoltunk.

j Megkértük tehát doktor Jlfí Siblík professzort, a kiváló prágai műtörténészt és műgyűjtőt, akinek Giorgiu Morandiról, a neves olasz festőművészről és grafikusról irt monográfiáját a prágai Szépirodalmi és Művészeti Kiadó a közelmúltban adta ki, hogy írjon lapunk számára ismertetőt Vietor Vasarely személyéről és alkotásáról. Dr. fifí Siblík szívesen tett eleget kérésünknek és az alábbi cikket küldte be szerkesztőségünkbe. Az érdekesség kedvéért még megemlítjük, hogy dr. /. Siblík, a magyar származású naturalizált francia képzőművésznek nemcsak személyes jó ismerőse, hanem egyben művének hivatott méltatója is. És dr. J. Siblík, a prágai Szépirodalmi és Művészeti kiadó megbízásából éppen most dolgozik Victor Vasarely-Vásárhelyi monográfiáján. S még talán csak anynyit, hogy Victor Vasarely nyugtalan vérű és mindegyre újabb utakat kereső és jelfedező képzőművész, akinek eddigi életművében természetesen vannak alkotások, melyek sokunknak nem tetszhetnek, s amelyekről vitatkozni lehet, sőt szükséges is. Ám Victor Vasarely művészetét elvetni nem lehet. Vietor Vasarelý, a magyar származású képzőművész a jelenkor egyik legnépszerűbb és legnevesebb művésze. Egy művészi avantgarde élén áll, és mélyen hisz abban, hogy a jelenkor művészete nem gyökerezhet elavult és elkoptatott meghatározásokban és törvényekben. A jelen művészének lenni szerinte azt jelenti, hogy újat kell nyújtani tartalomban és ábrázolásban egyaránt. Elvetette a helyi színeket, a vonaltávlatot, felszabadult a téma uralma alól, és megértette, hogy a természet másolása ma már nem csupán önhittség, hanem felesleges ls. Függetlenítette festészetét és önmagát. Nem akar romantikus művész típus lenne, amely a társadalom felett áll, vagy a társadalom által megvetett ember, hanem mesteri építész, aki türelmesen és megfontoltan építi nagyszerű műveit. Nem akar romantikus bohém lenni, aki várja „az isteni szikrát", a zseniális ötletet, hanem kemény, mindennapi munkával „keres és talál". Ezt az átalakulást bizonyítja műterme is, amely eltér a különféle elbeszélésekből ismert műtermektől. V. Vasarely műterme műhely, laboratórium, ahol a festőállvány helyén rajzasztal áll, és példás rend uralkodik. A műalkotás új fogalmazása Vasarelynél a szociális érzéssel párosul. Szociális tartalmat ad azáltal, hogy műveiből kiiktatta a kizárólagosságot, és közkinccsé tette. Vaserelynél értjük meg a művészi alkotás új értelmét, mert alkotása már nem egyetlen, lsmételhetetlen, pótolhatatlan „eredeti", amit csupán reprodukálni lehet, de soha nem Ismételhető, és ha megsemmisül, pótolhatatlan. Nála a kezdet — a művészi gondolat, többnyire kis alakú aiintába szilárdul. Ez a minta sokszorosítható, feldolgozható különféle nyersanyagokból, különböző technikával, különböző formában, különbözhet példányszámban, feldolgozási módban stb. A döntő tényező mindenkor a művészi gondolat, és nem a kivitelezés. És Vasarely műveiben — legyen az olajfestmény, szövött kárpit, metszet, szerigozfia, könyv, film vagy pozitív-negatív feldolgozás — egyaránt érezhető a művészi gondolat. Azonban az ismétlés ennél a művésznél nem a fáradtságot, az érdeklődés csökkenését, vagy a másolási szándékot jelenti, hanem a képzőművészet új értelmezését. Eszerint egy értékes eredeti alkotás nem lehet egy ember tulajdona, hanem mindenkié. Mindenki beszerezheti a művet olyan ábrázolásban, műszaki kivitelezésben, amely legjobban megfelel érzelmi világának, pénz- és lakásügyi körülményeinek. És éppen az adja meg a művészi alkotások szociális jellegét, hogy bekapcsolódnak a mindennapi, egyszerű életbe. A művész nem az által akar „szociális" lenni — ahogy azt egyesek értelmezik —, hogy a „festészet újságírója" szerepét vállalja. A ma művészete már nemcsak a műértők kiválasztott rétegének, spekulánsoknak és vagyonosoknak a tulajdona, hanem az egész társadalomé. Vasarely nemcsak a gyűjtők és képtári termek számára alkot, hanem az építőművészet követelményeit elégíti ki. Az 1963. évi kiállítás megmutatta a színes elemekért rajongó műépítészeknek, hogy ugyanúgy küzd a városok egyhangú szürkesége ellen, mint valamikor F. Légér. Azáltal, hogy Vasarely az összes eddig alkalmazott eszközöket elvetette, újakat kellett keresnie. Olyanokat, amelyek megmutatják saját korához, a világhoz, az élethez és az emberhez fűződő kapcsolatait. Ezek a kapcsolatok szükségszerűen örömteljesek. Vasarely ezeket az alapvető mértani idomokban találta meg. Négyzet-téglalap, kör-elipszis, egyenes és pont teljesen elegendők az új, gazdag kifejezésmódhoz. Ezekhez kapcsolódnak a tiszta színek kontrasztjai, mert nála a szín és idom egy és ugyanaz. Ezt az egységet a következő szavakkal definiálta: „Látok, elképzelek, érzem a szín unszoló, visszautasíthatatlan hatalmát, és ez a szín bizonyos formát ölt. Kutatok, magamba mélyülök, amíg kirajzolódik előttem köralakban, kiszögellve, amint egy bizonyos Irányú egyensúlyozással mozog az alkotó vonzás eszmei középpontja körül. A forma alapjai még nagyon egyszerűek, de meghatározzák a következő képet. Néha kisebb Idomokkal veszem körül, hogy élesebb legyen az ellentét és a hatás". Sokan talán úgy vélik, a mértani szerkezet egyszerű és üres dekoráció, amely semmit sem mond, és -a szigorú mértani rend inkább fárasztja, semmint megörvendeztetné a szemet... Mielőtt e tétel ellenkezőjétől meggyőződtem, én is ezt a nézetet vallottam. A felismeréshez nem elméleti indoklások vezettek, hanem a saját tapasztalatom. Megállapítottam, hogy egyetlen realisztikus mű sem tudta olyan tartósan lekötni figyelmemet, nem biztosított úgy állandóan újat, mint époen Vasarely kompozíciói. Képei éppen azt adják, amire ma a legnagyobb szükségünk van: a nyugalom, a biztonság, a kiegyensúlyozottság, az optimizmus érzetét. Emellett a műveiből sugárzó nyugalom nem a mozdulatlanság következménye. Éppen ellenkezőleg! Mértani Idomai vonzanak és taszítanak, állandó feszültséget sugároznak, és mozgásban vannak. Éppen a mozgás az az új elem, amivel Vasarely életet varázsolt a szigorú mértani szerkezetbe, és éppen ez nem engedi, hogy a kép közömbössé váljon számunkra, ahogy az a realisztikus műveknél szokásos — az emberek járnak körülöttük, de látványukat nem tudatosítják. Egyszerűen Ismerik őket, de már nem mondanak semmit. Vasarely művel — ezzel ellentétben — soha nem válnak Ismertekké, és újszerűségüket az állandó mozgalmasság biztosítja. Hasonló hatást akartak elérni a mozgással már az olasz futuristák is >=-• de csak hatásra törekedtek, míg Vasarely kompozíciója maga a mozgalmasság. Viszont az, hogy Vasarely eltépte a hagyományok láncát, nem azt jelenti, hogy előd nélkül áll. Minden valamiből születik, mindennek van kezdete, kapcsolata, és Vasarely művészetének ls van családfája: Cézanne, aki először használt a külső világ ábrázoláséra mértani Idomokat, Matlsse, aki először alkalmazta a tiszta színeket, Kandinský, akinél először jelentkezett a külső jelenségek belső vetülete, és Mondrian, akinél a vonalak tiszta üteme a sokszínű építőművészeiben csúcsosodik ki. Viktor Vasarely — vagyis: Vásárhelyi — 1908-ban született Pécsett. Az érettségi után (1926) orvostanhallgató volt a pesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, és tanulmányai mellett beiratkozott egy rajztanfolyamra. A kedvezőtlen gazdasági helyzet tanulmányai megszakítására kényszerítették, és könyvelői állást vállalt. De ezt sem bírta sokáig. Amikor meghallotta, hogy Bortnyik, a festő visszatért Bauhaus dessaui iskolájából, és új Iskolát nyit, Vasarely az elsők között jelentkezik. Bortnyik — Bauhaus tanítását követvén — a hasznos művészet művelésére szólítja fel a fiatalokat, és azok, akik nem rendelkeznek a tanulmányokhoz szükséges anyagi eszközökkel, az iskola műhelyében munkával kereshetik meg a létfenntartáshoz szükséges költségeket. Moholy-Nagy, a másik tanító Bauhaus alapelveit ismerteti Vasarelyvel, akinek fejlődésére ez tartós hatást gyakorol. 1930-ban hirtelen elhatározza, hogy Párizsba utazik, és hogy ott végleg letelepszik. Először Illusztrációkkal és hasznos grafikai művek alkotásával keresi kenyerét, s a festészethez a szimbolizmuson, kublzmuson és expresszionizmuson át érkezik el a háború után, de művészi iránya csak 1947-ben válik véglegessé. Belle-Isle-i tartózkodása alatt, miközben a tenger által partra vetett kavicsokat, a víz hullámalt, az apályt és dagályt, valamint az égbolt ívét figyeli, felismeri a „természet belső mértanát". Felfedezi, hogy minden visszavezethető az alapidomra — az ellipszisre, az elliptikus mozgásra és ezzel minden kifejezhető. Ettől kezdve útja olyan tiszta, kettős arányú mértani absztrakció felé vezet, amelyben a szín és az idom tökéletes egységbe olvad. M' (it lehet még mondani az emberről és művészről? Sohasem ismertem embert, akinél ez a két tulajdonság olyan tökéletes összhangban jelentkezett volna, mint Vasarely esetében. Emberi tulajdonságaira a képeiről ismert kiegyensúlyozottság és nyugalom érzése világít rá. Amikor Párizs mellett levő (Annet-surMarne) vidéki otthonában voltam, meglepődve hallgattam kellemes, színes baritonját, amint nemcsak a magyar és a csehszlovák himnuszt, de igen sok magyar, szlovák népdalt énekelt — eredeti szöveggel. És talán ez a kis apróság jobban rámutat közös kapcsolatainkra, mint a további szavak. Értékes művész! Értékes ember! AZ UTÓBBI HÜSZ ÉVBEN több ízben emlegették Solohov nevét a Nobel-díjjal kapcsolatban és amikor az elmúlt esztendőben J. P. Sartre visszautasította a kitüntetést, tettét azzal indokolta, hogy a Csendes Don és a Feltört ugar szerzőjét a Nobel-díj bizottság még mellőzte. Így tehát nem csodálható, hogy a Svéd Királyi Akadémia döntése bizonyos mértékig előrelátható, várt esemény volt. Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a döntés csupán üres gesztus volt. Ellenkezőleg, a döntés nemcsak Solohov, hanem az egész szovjet irodalom elismerése. Természetesen emellett figyelembe kell venni, hogy Solohov már a harmincas évektől kezdve az élvonalbeli írók közé tartozik és ezt a tényt a külföldi kritika is elismeri. Ezt a rangot különösen a Csendes Don és a Feltört ugar című művei révén érte el, amelyeket a világ minden nagyobb nyelvére lefordítottak és amelyek a mondanivaló bátorságával, tolsztoji epikájával, céltudatosan mutatta be az orosz földön bekövetkezett változásokat. Természetesen, az író legnagyobb művészi érdeme az élet és a világ, az ember és a társadalom, valamint az ember és a történelem kapcsolatainak sokoldalú dialektikus ábrázolása. CSAK KEVÉS MŰVÉSZ tudja hozzá hasonló meggyőző erővel ábrázolni a történelem kérlelhetetlen törvényszerűségét. Éppen ezért állnak távol Solohov figurái a sematizmustól, éppen ezért állnak egyedül a legvi'naro« sabb társadalmi eseményekben is, de ugyanakkor — magányuk ellenére is — érezhető szociális és időbeli kötöttségük. Az ember sorsa a világ sorsában hogy harmadik legjelentősebb művére célozzak — megmutatja a solohovi elvi síkot: az ember a történelem tárgya és alanya. Ebből a felismerésből indul ki az író, amikor védi a személy és a szocialista forradalom távlatainak jelentőségét és méltóságát. Solohov az orosz sztyeppék természeti szépségeinek és a szerelmi érzésnek egyik kiemelkedő alakja és éppen ő cáfolja meg a szovjet irodalom puritanizmuséról terjesztett állításokat. Tartózkodik az öncélú, naturalista, funkció nélküli ábrázolástól, azonban az élet kegyetlenségét, a harc és a halál fagyos rémületét művészi eszközökkel ábrázolja. MINDEN ÍRÁSÁBAN teljességre törekszik, az élet sokoldalú vizsgálatára, minden lehetőség felismerésére, amit azonban nem szabad összetéveszteni sem a szétfolyó parttalansággal, sem a relativisták mindenttudó szkepticizmusával. Éppen ellenkezőleg: Solohov művelt a szigorú gondolatmenet és felépítés, a pontosan körülhatárolt állásfoglalás jellemzi, azonban sohasem plakátszerűen erénycsőszködő. Ragaszko. dlk az okmányszerűséghez, de emellett költői marad. És éppen a mélyen emberi, történelmi és lélektani tényezőkkel motivált igazság teszi érthetővé azok előtt ls, akik nagyon távol állnak társadalmi és ídeoiőgiai felfogásától. Solohov számára a legfontosabb': hőse, aki a megpróbáltatások Idején emberfeletti erővel küzd, ma arra vállalkozik, hogy megvédje a t emberiség nyugodt, békés napjait, hogy a béke csendjét a lezuhanó bombák robbanásai ne törhessék darabokra. MŰVEI HUMANIZMUSÁVAL Mi' hail Solohov igazán nagy művész. Ezt az elismerést bizonyítja a közelmúltban kapott Nobel-díj ls, mely egyben azt is tanúsítja, hogy bár a világ népeit sok minden elválaszt' ja egymástól, a küzdelmet az Iga' zán emberiért nem adták fel. -r MAGÁNY (Arnold Stubfta felv.) PAVEL B U N Č Á K OSZI NAPFÉNY Arany gyümölcsök potyognak az égből, gránátként durrognak a föld ölén, félve az idő zord ködétől, béküljünk ki, nap, te meg én. Hadd váltsak egy búcsúmosolyt veled, mely hazakísér s enyhet ád. Oly gyöngéd ma a kezed, páfránytól nyerte illatát. Rög alól csíra tekint szét, dal kél, hogy búsan messze szálljon. Mint mikor vízbe vetsz egy kövecskét, csönd terül szét az üres tájon. Hadd váltsunk még egy mosolyt veled, érő bor magva folyamodik hozzád. Az elgyengült bimbó Is fényért eped, emléked sehol ne átkozzák. És vége, vége, nézd a ködöt, íme a szájba fanyar borként árad. Ami közel volt, messze szökött, s a szépségek ím ledőlt, romos várak. Csak a költőnek jut már csodakép, örömről dalol, dölyfnek ártva; éden neki a földi lét, tollát a csöndbe mártja. VERES JÁNOS fordítása 1985. október 30. * 0] C^O 9