Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-30 / 301. szám, szombat

ORSZÁG FALVAK NÉLKÜL itagy VLAGYIMIR JORDANSZKIJ BURUNDI RIPORTJA Usumburát, Burundi Királyság fővárosát méltán tartják az egyik logszebb afrikai városnak. A külföldi látogatónak úgy tűnik, mintha a vöröslő hegyek meredek nyúlványai a végtelenül kék Tanganyika tóhoz szorítanák a várost. A zöld növényzetben elt'úunek a széles utcák, a lila, rózsaszínű, vörös és sárga virágkoronijú fáktól meg nem látszanak a házak. A város eredetileg a tó partján terült el, az utóbbi időben azonban tovább terjeszkedik a szomszédos hegycsúcsok Irányában. Ott épült fel az egyetemi központ első épülete. Innen, egy kis térről szemlélve a várost, a tó és a környvező zöld völgy nagyszerű látképe tárul elénk. Egyébként diadalív emelkedik itt, amely Louis Rwagazore herceg, nemzeti bős emlékét hirdeti. K sajátos kis ország történelme szorosan összefonódott a szomszédos leopoldville-i Kongó történetével. Sok ezer szál fűzi egymáshoz a két országot. A burundi parasztok ezrei járnak munkát keresni Kataugába. A kongót Álbertvilleből a tavon keresztül jutnak Burundiba a szükséges európai árucikkek. A buruudi diákok mostanáig a leopoldville-i és elisabethvllle-1 egyetemen tanultak. Mindkét ország belga gyarmat volt. A nemzeti felszabadulás eszméi Kongóból kiindulva terjedtek a Tanganylka-tó keleti partvidékén. Bizonyos értelemben Burundi függetlenségét is a kongói hazafias erők vívták ki. 1962 júliusában Usumburában ls kénytelen volt bevonni zászlaját a belga Imperializmus. A kongói Patrice Lumumba és a burundi Louis Rwagazore herceg tragikus pályafutása sem véletlenül hasonló. Mind a kettő elvezette népét a függetlenség küszöbére. Rwagazore 31 éves volt, amikor 1961 októberében a Tanganyika vendégiőben meggyilkolták. A nyomozás során kiderült, hogy a merénylet egyik fő szervezője jean-Baptiste Ntldenderesa, a gyarmati hatóságokat egykor szolgalelkűen támogató kereszténydemokrata párti elnök volt, akinek politikai pályafutása a vesztőhelyen végződött. Cinkosai vagyonos egyének, elvtelen politikusok voltak, akik a belga kormányzótól kapták a biztatást: Rwagazorét meg kell ölni. AZ ELLENSÉG NEM ALSZIK ' A város központjában bolyongunk. A cégtáblákon belga és görög nevek. A Pagidasz-szálló teraszán, ahol valaha afrikai csak pincérként fordulhatott meg, az egyik asztalnál európaiak üldögélnek burundi sört ízlelgetve, a szomszéd asztaloknál pedig burundiaiak önfeledten hangosan csevegnek. Ma ezen senki sem csodálkozik. — Országunk kicsi, és jövője nagyrészt attól függ, m i, történik a határainkon túl, Kongóban. A leopoldville-i reakció győzelme új evőt adhat belső ellenségeinknek, viszont Lumumba eszmélnek győzelme lehetővé teszi, hogy határozottan kövessük a haladás útját — folytatta kísérőm és asztaítársam. — Tudjuk, hogy Usumburában egyes belga és amerikai körök befolyásuk alá akarják vonni pártunk jobbszárnyát. Az UPRONA-ban különféle Irányzatok vannak, ma a reakció a konzervatív elemek erősödésére számít. Rwagazore meggyilkolásával a neokolonialisták nem értek el eredményt, ezért örökké szolgálatkész bábjuk, az Időközben elmozdított Csőmbe kongói miniszterelnök segítségét vették igénybe. Csőmbe fantasztikus vádakat emelt Burundi ellen; például azt, hogy beavatkozik Kongó belügyeibe. „Megtorlásul" elrendelte a Kongóban letelepedett burundiak kiűzését, Csendőrsége valóságos hajtóvadászatot rendezett a burundiak ellen, kifosztotta őket vagyonukból. Mit akart ezzel elérni? Burundi agrárország, ipara — kisebb ércbányák, kisipari műhelyek stb. formájában még csak kezdeti stádiumban van. A falvakat elhagyó parasztok ezért nehezen kapnak munkát a burundi városokban. Katangába, Klwuban és Kaszaiban viszont hatalmas bányakomplexumok és ültetvények vannak. Rendszerint Ide özönlöttek az elszegényedett burundi parasztok. Többségük örökre letelepszik Jadotville-ben, Kolweziben, Luluaborgban s más kongói városokban, és fokozatosan asszimilálódik az ottani lakossággal. A lakosságnak ez a kiszivárgása amolyan „biztonsági szelep" volt Burundi feszült társadalmi viszonyai között. Ezt akarták elzárni az Imperialisták. Még azt is remélték, hogy Burundiban rosszabbodnak a viszonyok, mivel nem tud munkát adni a hazatelepítetteknek. A független Burundi ellenségei ugyanakkor régi recept szerint igyekeznek nemzetiségi viszályokat szítani. Két nagy nemzetiség él itt: a vatusszik és a bahutuk. Az állattenyésztő vatusszik négy-öt évszazaddal ezelőtt vándoroltak ide, erre a hegyvidékre. A földművelő bahutuk viszont a vidék őslakói. A magas, jól megtermett vatusszik az évszázados keveredés ellenére külsejükkel és hagyományaikkal ma is különböznek a bahutuktól. Burundi útjait járva szembetűnő, hogy hiányoznak a falvak. Csak keskeny ösvények kötik öszsze a domboldalakan szétszórt kunyhókat. A kúp alakú háztetűk messziről hatalmas gambafejeknek tűnnek. Minden ház körül van kerítve, éjjelre ide hajtják be az állatokat. A parasztgazdaságokat a tanyák, itteni nyelven „rugo"-k képviselik. Naturális gazdálkodást folytatnak, aránylag kevés termékük került piacra. Országos méretben a prasztgazdaságok termékeinek mindössze öt százaléka kerül a kereskedelmi forgalomba. Főként a kávé, melynek értékesítése adja a parasztoknak jövedelmük felét. A bonyolult faluviszonyok ellenére mégis fellelhető az élő faluközösség, egységes társadalmi szervezeteket alkotnak a szétszórt parasztgazdaságok, érvényben vannak a régi törvények és szokások. A „ t radiciona listák," a hagyománytisztelők a faluközösség megőrzésében látják a kapitalista fejlődés elkerülésének lehetőségét. Sokaknak fáj a faluközösségek felbomlása, azt mondják, a faluközösség megkönnyíti a szövetkezetesítést, a modernizálás eszköze lehet. Az Ilyen nézetek abból erednek, hogy a feudalizmus csökevényei részben álcázzák a faluközösségen belüli elnyomatást. — Nem tudom elképzelni nálunk a szövetkezetesítést. Ha a faluközösség alapján valósul meg, akkor elsősorban a vezetőknek fog kedvezni. Ellenkező esetben a falusi gazdagok szembeszegülnek a szövetkezetesítéssel — töprengett asztaltársam a Pagidasz szálló teraszán. Ezt a kérdést majd a burundi közvéleménynek kell eldöntenie. Azt azonban már most sokan felismerték, hogy társadalmi átalakulásokon keresztül vezet az út a gazdasági haladás, gazdasági függetlenség felé. A parasztság kezdeményezésének felszabadulása nélkül csak egy helyben topoghat a mezőgazdaság. Két világ találkozása: közönséges kunyhók Usumbura pere ménj a háttérben modern iskolaépület. AZ ÚJ SZÓ SZÁMÁRA IRTA: Barbara SIDORCZUK Czeslaw Paczkowski nemsokára beköltözik új lakásába. A Varsói Fővárosi Nemzeti Bizottság ezt már ünnepélyesen írásba adta, s az újságolvasók e hírre helyeslőleg bólintottak. Nagy szó! Paczkowski a fővárosban kap lakást, holott szigorú rendeletek korlátozzák a vidéki „beszivárgást". Miért kivétel éppen ő? A magyarázatért egy kicsit vissza kell mennünk a főváros történelmébe, bizo nyos hagyomány gyökeréhez. A varsói szeptember hagyománya 1945-töl datálódik. Varsó romokban hevert, s úgy látszott, nincs olyan erő, amely új életet képes varázsolni a romokon. Csak a nagy pusztulás szemtanúja értheti meg a lakosság lelkesedését, amellyel önként — nem várva hívásra vagy kérésre — nekiállott a rendteremtésnek. Sok gépre és több ezer autóra lett volna szükségük, de nekik csak lapátjuk és csákányuk volt 18 millió köbméter rom eltakarításához. Ilyen viszonyok között a gazdasági értéknél mindennél többet jelentett ebben az őszi hónapban megmutatkozó erkölcsi erő. Ez döntötte el a vitát: vajon főváros marad-e Varsó. Azóta szeptember a főváros építésének, szépítésének hónapja, valamennyi lakó szívügye, hagyománya. E hagyománynak vannak hősei, meg nem ismétlődő sajátosságai. A fővárosiak minden szeptemberben kivonulnak: kezdetben a romokat takarították el; ezek ma már eltűntek, s ahol mégis vannak, ott korszerű gépek tüntetik el a második világháború nyomait. A közös munka azonban szokássá vált, s ennek keretében létesítenek ma már új parkokat, zöld övezeteket, persze vidáman, jókedvűen, nem úgy, mint az első szeptember szomorú napjaiban. A főváros szerelmesei Minden lengyel városban találkozunk olyan varsóiakkal, akik vagy húsz éve laknak Jelenlegi lakóhelyükön, de Ittlétüket csak átmeneti állapotnak tartják. Jobban ismerik a fővárost, annak utcáit, tereit, műemlékeit, mint a mai varsóiak. Ilyen önkéntes száműzött Paczkowski is. A többiektől azonban abban különbözik, hogy ő nem érte be a puszta vágyakozással, hanem már húsz év óta következetesen szeptemberben veszi kl a szabadságát, s Varsóban' tölti a „pihenés napjait", de nem pihenéssel, rendszeresen részt vesz a legfontosabb, legidőszerűbb tennivalókban. Nemes gesztus! Sok-sok Ilyen Paczkowski van Lengyelországban. Hozzájárulásuk Varsó szépítéséhez más-más formában történik. Ismét viszsza kell mennünk a háború utáni évekbe. A lelkesedés nemcsak a romeltakarításra, hanem újjáépítési alap létesítésére ls késztette a lakosságot. Ma már senki sem tudja, ki adta az első zlotyt erre a célra, csak az bizonyos hogy a kezdeményezés Szlléziából Indult el. „Az egész nép építi az ország fővárosát" — adták ki a jelszót a sziléziaiak. Adakoztak egyének, szervezetek, iparvállalatok. A városok utcáin megjelentek a perselyek, a művészek hangversenyeket rendeztek a varsói fejlesztési alap javára, az ifjúság hulladékanyagot gyűjtött, a földművesek fizikai erejüket ajánlották fel a cél érdekében. Párját ritkító történelmi összefogás! A számítások szerint minden harmadik lengyel valamiképpen hozzájárult a főváros újjáépítési alapjához. Az alkalmazottak havonta küldik fel adományaikat, a tanulók fillérei is nyomnak a latban. A becslések szerint jelenleg ötmilliárd zloty áll a városépítés rendelkezésére, s ez az összeg napról napra nő. ^ A külföldi honfitársak ís segítenek Külön kell beszélni azokról a pénzadományokról, amelyek az idegenbe szakadt lengyelektől érkeztek. Különösen akkor sokszorozódnak meg, amikor egy-egy kíván dorolt visszatér hazájába, és személyesen tapasztalja az újjáépítés hatalmas méreteit. Az utóbbi -időben bőven érkeztek adományok a varsói hősök emlékművére. Ezek az összegek, természetesen, sokszor szimbollkusak, mégis azt bizonyítják, hogy a meszszire szakadt lengyelek nem feledkeznek meg hazájukról, /e^ JARMILA Ü H R ÖV Á IN D IÄ ľ fcIPOR • MEGELEVENEDIK A RAMÁJÁNA S

zerencsésen leküzdöttük a gonosz erőket és képviselőiket, így hát egy évig gond nélkül élhetünk — ezt hiszi sok indus, bár egész éven át nyakig temetkeznek a gondokba. Október első felében különös ünnepet ülnek Indiában. Dussehra a neve, s tetőpontján nyilvánosan elégetnek vagy vízbe fojtanak három démont: Ravanát és fiát, Meghnadot, valamint Kumbhkarnát, amivel azt jelképezik, hogy a jóság mindig legyőzi a gonoszságot. A démonok arca néha ellenséges államok egyes politikusaira hasonlít, ez az idén különösen szembetűnő volt. Az elégetés szertartása hatásos látvány. Egy tágas térségen felállítják a démonok óriási figuráit. Az ember legfeljebb a bokájukig érhet. Az ország legfelfelsőbb vezetőinek jelenlétében (a köztársasági elnök az idén távol maradt, éppen Csehszlovákiában vendégeskedett) a díszemelvény előtt felcicomázott kocsik tarka oszlopa vonul el a nemzeti éposz, a Rámajána hősi alakjaival. Rama, Laksman, Bharat és mások, akik a gonosz démonok ellen harcoltak, teljes fegyverdíszben jelennek meg. A Ráma-legenda több ezeréves (még Buddha születése előtt keletkezett), és szervesen összefügg India életével, belőle származnak az összes nemzeti szokások és hagyományok, a Dussehra ünnepség is. Besötétedéskor látványos tűzijáték kezdődött — színes rakéták ötletes játéka. Itt a rakéták nem röppennek fel a magasba, mint nálunk, hanem évtizedek tapasztalatainak felhasználásával tökéletesítve különféle illúziókat keltenek. Az idén majdnem elestünk ettől a látványosságtól. Néhány nappal az októberi ünnepségek előtt még érvényben volt az elsötétítési rendelet, s a lapok a hagyományos ünnepségek elmaradását jelezték. De legalább a jó győzött a gonosz fölött. Az elsötétítés megmentette volna a gonosz szellemeket a lealázó elégetéstől, ebben az esetben vízbe kellett volna őket fojtani, ami korántsem olyan látványos dolog, mint amikor az -óriási démonfigurák a lángokban egy szempillantás alatt megsemmisültek. • MISZTIKUM ÉS VALÓSÁG Ha nem kötik meg a tűzszünet! egyezményt, más élményektől is elestünk volna. Például nem láttuk volna azt a gyönyörű indiai balettet a Ramlila együttes előadásában szabad ég alatt. Ez valójában a megzenésített Ramajána szóval és tánccal kísérve. Nehéz meghatározni a dominánsát. A legenda tartalma közismert, sőt nálunk ís népszerű Ráma és hű felesége, Sita alakja. Még az ismeretlen nyelv sem volt hátrányomra a mű élvezetében. Sőt ellenkezőleg, az ember jobban felfogta a zenével és a versekkel rendkívül harmonikus mozdulatokkal kifejezett tartalmat. A versek zeneiessége is figyelemre méltó volt, maguk a szavak zeneként hatottak. Szóval, nem mindennapi látványosság volt. A Rámajánát e napokban valamennyi indiai faluban bemutatják, persze nem mindig ilyen művészi színvonalon. A színészek szerepe azonban minden esetben igényes. Úgyszólván minden egyes néző betéve tudja a Rámajána verseit. Az éposz századokon át a szájhagyománnyal terjedt, hisz a lakosság 80 százaléka írástudatlan. E napok legnagyobb látványosságát azonban a lakodalmak Jelentették. Egyre én ls hivatalos voltam. Szomszédunk unokahuga, a dethl egyetem politikai gazdaságtani karának tanársegéde ment férjhez. Esketési szertartás. Mintha a Rámajána jelenetei elevenednének meg. Ráma és Slta lakodalma, persze a modern kor elemeivel keveredve. A vőlegénynek aranyszalagos jehér lovon kell a menyasszonyért Jönnie. Ugyanakkor terllénruhát, fehér nyloninget és nyakkendőt visel. A nyeregben nem ül olyan biztosan, mint valamikor Ráma. A rokonság férfi része segíti a nyeregbe szállni, összegabalyodik a lába, a Jobb lábát teszi a bal kengyelbe, de aztán elrendeződik a dolog. A lónak elvégre van már egy kis gyakorlata, tapasztaltabbnak látszik a vőlegénynél, aki ugyan nem szenved sokáig, mert néhány méter után beül egy elegáns Chevroletbe vagy indiai Ambassadorba, s így hajt a menyasszony házához, ahol szintén fehér ló vár rá. Az öreg brahmán imát mormol, és énekel, a furcsa kis tálakon mécseseket tartó koszorúslányok lakodalmi dalokat énekelnek, a menyasszony meg a vőlegény virágkoszorút cserél egymással. A HAGYOMÁNYOK BÉKLYÓJA Ezután kezdődik a vigadozás. Alkoholt nem fogyasztanak. A jókedv így sem marad el. Indiában az a mondás járja: három nap lakodalom — három évi adósság. S ez a dolog fonákja. Ügy látszik, Indiában az a elv, a lakodalom kerüljön többé, mint amennyit a lányos szülők áldozni tudnak. A menyasszony hozományként annyi ruhát, ékszert, edényt és egyéb holmit kap, hogy később a férjének ne legyen gondja. Ezenkívül még pénzt ls kap. Az összegben előre megegyeznek. Lánygyermek születése valóságos szerencsétlenség. Ismerős indiai sofőrünk megmutatta 15 éves lánya hozományát: arannyal átszőtt bársony nászruha, több divatos ruha, szemfesték ezüstedényben, vagy tíz pár szandál, edények, evőeszközök s különféle kicsiségek. „A lakodalomnak ötezer rúpiába kellett kerülnie, különben a vőlegény nem írta volna alá a szerződést. Alig törlesztettem le adósságaimat, újabb gondok". Ujjával a szobában matató ötéves kislányra mutatott. Ismerősünk havi 150—200 rúpiát keres. Egyedüli vigasza: van még négy fia is, akik viszont más apáknak okoznak gondot. Indiai lapok eleget bírálják ezeket a szokásokat, s hangoztatják, hogy egy indiai lakodalom országos méretű társadalmi probléma. Gyakran hosszú időre nagy nyomorba dönti a csalá dókat. m • A HALADÁS LEGYŐZI A KASZTRENDSZERT A lányos apáknak más prob lémáik is vannak. Ismerünk egy jó anyagi körülmények közt élő Indiai családot. Az apa mérnök, tehát átlagon felüli jövedelme van. Három lánya van. Igen ám. de a család alsóbb kaszthoz tar tozik, ilyenek között kevés em bernek van főiskolai végzettsé ge és magasabb életszínvonala Hol találjanak megfelelő vőle gényt? Fontos, hogy ugyanabból a kasztból származzék, megfele lő Iskolai végzettsége és társa dalml állása legyen. Az egyik lány maga oldotta meg a prob lémát. Kijelentette, hogy beirat kőzik orvostanhallgatónak. A család jövedelme ezt lehetővr teszi, ha pedig befejezi tanulmá nyait, más kasztbeli orvoshoz is férjhez mehet. Egyes hivatások ugyanis a kasztok fölött állnak s kezdik aláásni az átkos kaszt rendszert. De az emberek ilyenkor nem is gondolnak ezekre a FÉLELMETES ÚRIÁSI DÉMONSZOproblémákra, áll a lakodalom, BOR. NEMSOKÄRA A LÁNGOK MARfő a vígasság! TALÉKA LESZ.