Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-30 / 301. szám, szombat

1)1 'ELVÁR0S1 ÜZLET előtt üres üvegekkel teli ládák tornyosodnak. Tövükben egy drótszőrű foxi élvezi a késő őszi napsütést, körülötte pedig három nyolc-tíz éves qyerkőc tanácskozik izgatottan. Nem hallom, miről folyik a vita, csak akkor lépek közelebb, amikor egy idősebb férfi megáll a kutyus előtt: — Ritka szép kutyátok van, gyerekekl A fiúk egymásra néznek, aztán a nagyobbik válaszol: — Hát még ha tudná a bácsi, milyen okos! — Látszik, hogy fajtiszta. — Akkor tessék megvenni, olcsón eladjuk — ajánlja a legkisebb. — Aztán mennyit kérnétek érte? — kérdezi nevetve az öreg. A három fiú tanácstalanul összenéz. Nem egyszerű hirtelenében kitalálni, mennyit ér egy ilyen fajtiszta kutyus. A bozontos középső kivágja: — Egy ötvenesért viheti! A szíjjal együtt... Az öreg tréfálkozik a gyerekekkel, alkudozik. A gyerkőcök már tíz koronáért is túladnának az okos tekintetű kutyuson, de nyílik az üzlet ajtaja, s egy jól megtermett asszonyság tart egyenesen feléfük. A három nebuló, mintha puskából lőtték volna ki őket, úgy repül a mellékutcába. Miközben az asszonyság leoldozza a kutyus szíját a ládáról, a meglepett bácsi csak a fefét csóválja és azt hajtogatja: — A csibészek ... Hát nincs igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy nálunk a „magánvállalkozásnak" teljesen befellegzett? SZŰCS BÉLA 1LEÁNYINTERNÁTUS ablakai mögött sok minden lejátszódik. A lányok többnyire ezt nem is titkolják. Mégis, az a levél, amely az internátus vezetőjéhez érkezett, megdöbbentette őket: „Kérem a vezetőséget, példásan büntesse meg azokat a lányokat, akik vetkőzéskor nem jüggönyzik be az ablakot. Nem tudok nyugodtan aludni!" Az önkormányzat elnöke nem volt rest: zsebre vágta a levelet és pár percen belül a szemben levő ház második emeletén az X. Y. névjegykártyával ellátott ajtónál megnyomta a csengőt. — Igen, én írtam ezt a levelet. A lány kissé meghökkent. A hetvenéves, őszhajú aggastyán helylyel kínálta — A lányok valóban az „ablakban" vetkőznek? — tette fel kissé bátortalanul a kérdést. — Hát nem éppen. — Az öreg eltipegett, majd egy dobozzal jött vissza. — Idenézzen! Ezzel a látcsővel látom, milyen paráznák ... OZORAI KATALIN á BRATISLAVAI Metropol kávéházban gondolataim köpenyébe burkolózva kavargatom az illatos feketét. Összerezzenek, amikor valaki vállon vereget. — Á'szolgája — mosolyog rám egy pirospozsgás arc. A fülig szaladó mosoly mögött az egyik neves vendéglátóüzem fizetőpincérére ismerek. — Hát maga, itt... — marasztalom egy pillanatra. — Kérem alássan, mit tehet egy nyugdíjas. — Nyugdíjas? — Igen, harmadik hónapja. Nem lön hazafelé? Elvihetem... A kávéház előtt világosszürke Wartburg parkol. — Jól húz ez a masina — próbálom dicsérni a járművet. Csak bólint. A kedves családja után érdeklődöm. Csak sóhajt. — A gyerek megnősült. Vettem neki egy szövetkezeti lakást. Most meg fizethetek az autójáért. Zökkenve áll meg a „tragacs". Amikor megköszönöm a szívességét, újból nagyot sóhajt. — Nehéz az élet barátom. Mihez kezdjen a magamfajta aggastyán. Csattanva csukódik a világosszürke autó ajtaja. Tulajdonosa magára maradva sajnálja, stratgatja önmagát. SZARKA ISTVÁN SZÓT KAP AZ OLVASÓ IIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIItllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllli E kérdést először lapunk október S-i számában tettük fel: Ki a felelős azért, ami a Párkányi Állami Gyermekotthonban történt. Szükségtelennek tartjuk, most újra ismételni a történteket, mivel olvasóink emlékezetében még elevenen él a nyolcesztendős Vitai Zsuzsika esete. A föltételezésre részben az is okot adott, hogy a cikk megjelenése után számtalan levelet kaptunk olvasóinktól. íróik különböző korú, foglalkozású emberek, az ország különböző tájain laknak. Véleményük, Írásuk lényege azunban egy pontban találkozik: elítélik a történteket, kérik, követelik, hogy a bűnt bűnhődés kövesse. A bűnösök a nyilvánosság elűtt feleljenek tettükért. TÖTH KAROLY, a lévai kultúrotthon osztályvezetője többek között így ír: „Négygyermekes családapa vagyok. Évekig pedagógusként dolgoztam. Őszintén mondom, végtelenül felháborított az eset. Kötelességemnek tartom, hogy nyilvánosan is megmondjam a véleményemet a párkányi esetről. Mint családapa, mint pedagógus' felháborodással tiltakozom az ilyen nevelési módszer ellen. Helytelenítem, sőt minősíthetetlennek tartom az érsekújvári tanfelügyelő viselkedését is, aki mindenekelőtt Barta Teréz varrónőt vonta felelősségre, mondván: minek üti az orrát olyan dolgokba, melyekhez semmi köze. Egyszóval rosszalta, hogy Zsuzsikát orvoshoz vitte, gondjaiba vette. A gyermekotthon vezetői is igen rossz bizonyítványt állítottak ki magukról azzal, hogy az esetet mindenáron szerették volna agyonhallgatni. Kétségbe vonom, hogy ilyen emberek méltóak a nevelői hivatásra. A szakácsnőről tudatosan nem beszélek, szerintem az ilyen ember a reá vesztegetett szót sem érdemli meg. Felmerült bennem a kérdés: nem akadnának az országban olyan pedagógusok, akik méltóbbak lennének erre a munkára? Akik, ha többet nem is, de legalább emberi módon bánnának a szomorú sorsra jutott gyermekekkel? Igaz, hogy pénzért nem lehet szeretetet vásárolni, s éppen ezért az illetékes szerveknek jobban meg kellene válogatniok, kikre bízzák az otthon lakóinak nevelését, kit tesznek az intézet élére. Tételezzük fel, hogy Zsuzsika tényleg elvette a száz koronát. Egy vérbeli pedagógusnak mélyen el kellett volna gondolkoznia az eset fölött, keresnie az okokat, nem pedig kegyetlenül, előre megfontolt szándékkal megkínozni egy nyolcesztendős kislányt. Az ilyen „pedagógusoknak" nincs helyük a gyermeknevelés terén. Még csak annyit: szeretném ha az Oj Szó a tarthatatlan helyzet bátor feltárásán túl közölné a szerkesztőségbe érkezett hozzászólásokat és az illetékes szervek végleges döntéséről is hírt adna." özvegy TÖLTÉSI JÖZSEFNÉ Nagykesziről Így fejezte ki gondolatait: „Négygyermekes özvegy édesanya vagyok. Könnyes szemmel olvastam a Vitai Zsuzsika esetéről szóló cikket. Meggyűlöltem azokat, akik ilyen brutálisan viselkedtek egy — lehet, hogy ártatlan — kislánnyal szemben. Hogy történhet meg ilyesmi a mai világban? Miért éppen Barta Teréznek, az egyszerű varrónőnek kellet a történtekre felfigyelnie? Ogy látszik a kérdéses intézetben rajta kívül senkinek sincs szíve. Hogy ki a felelős a történtekért? Szerény véleményem szerint a szakácsnőtől az igazgatóig mindenki. Szükségesnek tartom itt megemlíteni, hogy az árvíz következtében az én gyerekeim is elkerültek otthonról. Az ő tanítóik, nevelőik azonban másfajta emberek. Jó emberek, igazi pedagógusok, távol az otthontól bizonyos mértékben minket szülőket is helyettesítenek. Csupán az vigasztal, hogy a párkányi eset nem általánosítható, úgy mondhatnám egyedüli eset, amelyet azonban mégsem rejthetjük véka alá. Barta Teréznek bátor kiállásáért ismeretlenül is szeretném megszorítani a kezét." PROCHÄSZKA FERENC Nová Leliotáról a következő kérdéssel fordult szerkesztőségünkhöz: „Olvastam a Vitai Zsuzsika esetéről szóló cikket. Nagyon sajnálom a kislányt. Elhatároztam, hogy örökbe fogadom. Tanácsért, útbaigazításért — mivel Ilyen dolgok intézésében nem vagyok járatos — az említett Gyermekotthon igazgatójához fordultam. Sajnos, még válaszra sem méltatott. Pedig szívem szerint szólok, amikor azt mondom: Jó, szerető apja lennék a kislánynak. Idős MOKSA JÓZSEF pereszlényi lakos bemutatkozással kezdte levelét: „Hetvennyolc éves nagyapa vagyok. El sem tudom képzelni milyen nevelők, pedagógusok lehetnek azok, akik szó nélkül eltűrik, hogy a gondjaikra bízott gyerekeket akárki is így megkínozhatja. Számomra egyszerűen érthetetlen, hogy egy szakácsnő ilyen merészséget vegyen. Hacsak... az az érzésem, hogy az nem az első eset az említett intézetben. Hihetetlen, hogy a nevelők ne tudták volna, mi történt a kis Zsuzsikával. Ha pedig tudták, miért nem akadályozták meg? Nem gondoltak arra, hogy örökre szerencsétlenné, nyomorékká tehetik a kislányt? Még akkor sem lett volna szabad így bánni vele, ha azt a bizonyos száz koronát a zsebéből húzták volna ki. Szánalmasak az ilyen pedagógusok, és szerintem más munkaszakaszon próbálkozhatnának inkább." VÄCLAV MARSÍK, a párkányi cukrászok nevében fogott tollat: „Felháborodással olvastuk a lapjuk október 5. számában megjelent cikket. Számunkra szinte hihetetlen, hogy még ma is akadnak úgynevezett pedagógusok, akikből a legalapvetőbb emberi érzés hiányzik. Száz koronáért képesek lettek volna testileg-lelkileg agyongyötörni egy nyolcéves kislányt. Habár közvetlenül nem is vettek részt a „vallatásban", ez nem mentesíti őket a felelősség alól. Szinte magától adódik a kérdés: Ilyen érzés nélkül hogyan kerülhettek az IntéKl FELELŐS A PÁRKÁNYI ESETÉRT? zelbe? Feltételezhető, hogy bizonyos kapcsolatok, vagy inkább protekció útján. Meglepő az is, hogy a fölöttes szerv (inspektori is azoknak a pártjára állt, akik szerették volna az ügyet agyonhallgatni. Szerintünk a történtekért nemcsak a szakácsnő, a nevelő és az intézet vezetősége felelős, hanem hibásak a felsőbb szervek is, azok az emberek, akik már előbb nem figyeltek föl az otthonban előforduló rendellenességekre és a tárgyalt esetet sem kezelték úgy, ahogy egy jóérzésű ember elvárná. Nagyon szeretnénk, ha lapjuk hasábjain még visszatérnének az esetre. Tudatnák az olvasókkal, hogyan zárult le az ügy. Higgyék el, számunkra ez nem közömbös, és reméljük, hogy az Illetékes szervek számára sem lesz az." BODNÁR ILONA Košicérôl tolmácsolta véleményét: „Szerintem nemcsak a szakácsnőt kellett volna elbocsátani, hanem mindazokat, akik ilyen vagy amolyan formában lehetővé tették, hogy Zsuzsikával így bánjanak. Aggódom azonban Bartha Terézért. Ismerik tigye azt a közmondást, hogy mondd meg az igazat, betörik a fejed? Esetenként egyesek még igen rosszul reagálnak a bírálatra. Ha egyik napról a másikra nem is kötnek útilaput a bíráló talpára, de addig keserítik majd az életét, míg „önként" kéri az elbocsátását. Egyébként megnyugtató, hogy akadnak emberek, akik az árva gyermekek védelmében szót emelnek." KOVÄCS JÖZSEF, a MATESZ tagja többek között így ír: „A szakácsnő valamennyiünk gyermekét verte félholtra. Az én gyermekemet is, akiért fizetek, akiért intézetet tartok fönt, akit szeretek. Lehet, hogy idővel éppen Vitai Zsuzsikából lesz az aggok otthonának vezetője. Tételezzük fel, hogy oda kerülök én is, Dosztál Jolán is, talán a párkányi gyermekotthon vezetői közül is néhányan. Érdemes föltenni a kérdést: Mit várhatunk olyan embertől, akinek már gyermekkorában így mutatják be a felnőttek társadalmát? Milyen jogon várhatjuk, hogy az így nevelt gyermek jó, nemes lelkű felnőtté válik? Fogadjuk el, hogy Zsuzsika tényleg elvette Mária Juhászová száz koronáját. De vajon látott-e már Zsuzsika életében száz koronát? Tudatosította egyáltalán, hogy milyen értéket tulajdonított el? Mire tudja majd elkölteni? Egyáltalán tudta-e, hogy száz koronát lopott? Szerintem a válasz: NEM. Egy nevelőnek valahogy így kellett volna fölállítani a kérdést. Ök azonban mást tettek. Ezzel okot adtak arra, hogy így tegyem föl a kérdést: Mi jogosítja föl az Ilyen embereket arra, hogy nevelők legyenek? A fölöttes szervek milyen szempontok alapján bízták rájuk a mi gyermekeink nevelését. Mentségül szolgálna talán, ha a kárvallott felzaklatott állapotában ütötte volna meg a gyereket. Itt azonban másról van sző. Előre megfontolt, napokig tartó zaklatásról, amit aztán Dosztál Jolán a brutalitásig fokozott. A történtek után jogos a föltevés: ami a párkányi gyermekotthonban történt, egy lelketlen intézeti munka eredménye, következménye. Ki hinné el, hogy ott tegnap még minden a legnagyobb rendben volt, ahol ma többen akadnak olyanok, akik a kegyetlenkedésről ismeretlen okok miatt hajlandók hallgatni? A továbbiakban ezekre a kérdé- v sekre szeretnék a magam és még számos, olvasó- nevé* »•> ben választ kérni." MATYI JÓZSEF, a Radi Helyi Nemzeti Bizottság elnö ke levelében így adja meg a föltett kérdésre a választ: „A párkányi esetért mindenekelőtt az intézet valamenynyi alkalmazottja felelős. Ki hallott olyat, hogy véresre vernek egy gyereket, és az igazgató Pilátus módjára mossa u kezét? Az ilyen emberek rászolgáltak a büntetésre, a társadalom megvetésére. Remélem, hogy a szakácsné mellé másokat is odaültetnek a vádlottak padjára." SLADOVN1K JÓZSEF Nyényéről igen lényeges dolgokat érint levelében: „A párkányi eset nem csupán a párkányiak ügye. Ennél jóval több: a társadalom ügye. A mi társadalmunkon esett folt. A bűnösöknek a társadalom ítélőszéke előtt kell felelniök tetteikért. Itt nemcsak Dosztál Jolánról van szó. Ö csak egy szívtelen asszony. Felelni kell azonban azoknak is, akik a kegyetlenkedést lehetővé tették számára, akik nem fogták le ütésre emelkedő kezét. Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy akiknek közbe kellett volna lépniük, bűnös módon megpróbálták elhallgatni az esetet. És a felettes szervek? Jártak-e egyáltalán ellenőrzésre az intézetbe? Ha igen, mit ellenőriztek? Számtalan kérdés vár feleletre. Az intézet nem kívánatos szellemére vall, hogy Bartha Teréz varrónőn kívül nem akadt ember, aki védelmébe vette volna a megkínzott kislányt. Ö megtette, mert van lelkiismerete. És éppen ez hiányzik azokból, akik a nevelői hivatást egyszerűen szakmának tekintik. Az embernevelés nem szakma, az embernevelés társadalmi ügy. Legjobb lenne, ha az érintett „nevelők" maguk ls belátnák: más munkaszakaszon talán hasznosabb tagjai lehetnének a társadalomnak. Azzal a meggyőződéssel zárom soraimat: az illetékes szervek levonják az esetből a szükséges tanúiságot. Szigorúan járjanak el a bűnösökkel szemben, úgy, hogy a jövőben hasonló eset soha többé ne forduljon elő." Amint láttuk, olvasóink számára nem közömbös az eset. Közülük többen a nyitva hagyott kérdésre is próbáltak választ adni. Hogy a kérdést még a mai napig sem tekinthetjük megválaszoltnak, csupán egy dolgon múlik: a legilletékesebb, az Érsekújvári Járási Nemzeti Bizottság iskola- és kulturális ügyi osztálya mélységesen hallgat. Hogy miért? Pillanatnyilag nem tudjuk. Remélhető azonban, hogy ez a mélységes hallgatás nem jelenti az ügy agyonhallgatását. Sz. I. 1 VITAI ZSUZSIKA: Elvittem, de nem tudóin hová tettem... 2. MÄRIA JUHÁSOVA nevelőnő: Csak ő járt a szobámban... 3. DOSZTÁL JOLÁN szakácsnő: Most mindenért én vagyok a felelős. 4. SIMONICS ERZSÉBET nevelőnő: Nem láttam, nem hallottam semmit. 5. JOZEF MACÁK igazgató: Ha Barta Teréz is hallgat, aa a fejem sem fáj.-.» (Ján Vrllk felvételei] • A PÉNZNEK NINCS SZAGA A szicíliai maffia hírhedt vezére, Calogero Vlzzini ötmillió dollárt hagyott örököseire. A tiszteletreméltó vagyont mint rendkívül szorgalmas heroincsempész gyűjtötte össze. m ALSZIK A KÉPVISELŐ Tom Dalyeli, az angol alsóház képviselője összecsukható ággyal érkezik a parlamenti ülésekre, mert véleménye szerint az ülések többnyire olyan unalmasak, hogy elalszik, viszont aludni csak kényelmesen szeret. Szavazás előtt felébresztik. m A NŐK HIHETETLEN VERESÉGE Ráérő statisztikusok megállapították, hogy a férfiak többet beszélnek, mint a nők. 16—17 óra alatt a nők csak 3 órát, a férfiak pedig 3,3 órát beszélnek. Az aszszonyok 28 ezer szóval, a férfiak 310 ezer szóval fejezik ki magukat. Nem közölték, hogy a tudományos megfigyelés alanyai lányok-e vagy férjes asszonyok! m EGY HIRDETÉS Az egyik New York-i kozmetikai szalon figyelmezteti a látogatókat: Három kezelés után olyan lesz, mint a saját lánya, hat kezelés után, mint a saját unokája — további kezelések esetében nem vállaljuk a felelősséget. IOlvasóinkat figyelmeztetjük, hogy egy New York-i utazás fárasztó és nagyon költséges!] • KEGYETLEN FÉRJ Egy londoni asszony válópert indított férje ellen kegyetlenkedése miatt. Indoklás: miközben az asszony a fürdőkádban ült, a férj hógolyóval dobálta a hátát, több esetben meztelenül lefényképezte, és gyorshajtással ijesztgette. A bíró a keresetet elutasította. • NEM IS ROSSZ... Az egyik stockholmi bárban a szórakozó férjek telefonon felhívhatják feleséqüket, és beszélgetés közben Intenzív írógépkopogás szűrődik a kagylóba. A hatás olyan élethű, hogy az asszonyok nagyobb része megkéri férjét, hogy ne erőltesse túl magát a munkával. • HÉTVÉGI EJNYE-EJNYE Gyermektartási pert indított férfi ismerőse ellen egy harmincöt 135.'

y éves kanadai lány. A bíróság előtt kijelentette, hogy a férfi visszaélt „tapasztalatlanságával", és elcsábította őt. ' • KIHALTAK A GAVALLÉROK Ingrid dán királynő leejtette a kesztyűjét, és a körülötte álló férfiak mozdulatlanul tűrték, hogy lehajoljon és felemelje. A dán miniszterelnök állítólag kijelentette, hogy Dániában kihaltak a gavallérok. Egy királynő ... a saját kezével ... még elképzelni ís borzalmas. • GYENGE A MEMÓRIÁJA A nyugatnémet újságírók magánbeszélgetés közben kijelentették, hogy Soraya hercegnőből, a perzsa sah volt feleségéből képtelenség filmcsillagot csinálni, mert a rendező legegyszerűbb utasítására sem emlékezik. SZILÁNKOK Vannak, akik a gondolatok ellen is fogamzásgátló szereket akarnak alkalmazni. Az óvatos ' ember: mérlegel a gyáva: hallgat. Szűk testben is elfér a tág lelkiismeret. • • • Egyetlen ember botlása: bűn egy egész nemzeté: történelmi tévedés. • » • A pedáns törtető könyökvédőt használ. P. Gy. ü| SZÖ 6 * 1865. október 30.