Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)
1965-10-19 / 290. szám, kedd
o kommunista pártot és több baloldali szervezetei (Folytatás az X. oldalról) a lépést a rend felújítása érdekében elkerülhetetlennek tartotta. A Reuter hírügynökség szerint Indonézia Kommunista Pártja és a további baloldali szervezetek betiltása csak a djakartai katonai körzetre vonatkozik. Djakarta (CTK) — Sukarno elnök az indonéz légierők új tisztjeihez intézett beszédében — melyet a rádió is közvetített —, kijelentette, hogy legfontosabb feladatuk harcolni a forradalom győzelméért, a gyarmatosítók és az imperialisták végleges elpusztításáig. A tisztek ünnepélyes felavatásán részt vett a miniszterelnök három helyettese, a miniszterek és a vezérkari főnökök. Az indonéz rendőrség főnöke kijelentette, hogy a biztonsági csapatok teljesítik az elnök parancsát, és nyugodt helyzetet akarnak teremteni az országban. Ugyanakkor azonban eleget tesznek a hadseregparancsnokság . utasításának, és fel akarják számolni a sikertelen puccskísérletben résztvevő kommunista csoportokat. A Szumatrán, Jáván és a többi szigeten hétfőn is folytatódott a kommunisták letartóztatása. A kommunistaellenes kampányt nyilván a hadsereg provokálta ki. Meg nem erősített hírek szerint vasárnap a felbőszült tömeg Semarangban több kínai üzletet felgyújtott. Ezek a Kína-ellenes akciók annak az állítólagos leleplezésnek az eredményei, hogy kínaiak is részt vettek a puccskísérletben. Egyes jelentések szerint a lázadóknál talált fegyverek többsége kínai eredetű. Sukarno elnök állítólag le akarta váltani Indonézia Kommunista Pártjának vezetőségét, hogy megakadályozza a kommunisták üldözését. Az AFP szerint az elnök azzal a lehetőséggel is foglalkozott, hogy megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Kínával. Singapore-i megfigyelők szerint a kínaiak elleni akciók faji jellegűek. Djakartában közzétették azoknak a szervezeteknek névsorát, melyek tevékenységét ideiglenesen vagy véglegesen betiltották. A betiltott szervezetek között szerepel az indonéz hadügyminisztérium alkalmazottainak szakszervezete, melyet maga Nasution hadügyminiszter tiltott be. Indonéz katonák hatoltak a djakartai kínai kereskedelmi tanácsos hivatalába Peking (CTK) — Az indonéz hadsereg egyik csapata behatolt Djakartában a kínai kereskedelmi képviselet épületébe, megtámadta a hivatalnokokat, átkutatta valamennyi helyiséget, sőt még az alkalmazottak személyes poggyászát is felnyitották. Az Oj Kína hírügynökség jelentése szerint a katonák az alkalmazottakat fegyverekkel fenyegették, és tönkre tették a berendezés egy részét. A Kínai Népköztársaság külügyminisztériuma jegyzékben tiltakozott a diplomáciai mentelmi Jog megsértése ellen. A kínai kormány követeli, hogy az indonéz kormány térítse meg a károkat, büntesse meg a tetteseket, és biztosítsa, hogy az ilyen esetek a jövőben nem fordulnak elő. A hírügynökség Jelentése szerint a katonák az indonéz kormánytól kaptak parancsot az épület felkutatására. Peronista tüntetések Argentínában Több száz személyt letartóztattak Buenos Aires (CTK) — Buenos Airesben a hivatalok tilalma ellenére 5000 peronista gyűlt egybe, Juan Peron szabadon bocsátásának és hatalomra Jutásának 20. évfordulója alkalmából. A rendőrség gumibotokkal, könnyfakasztó gázokkal támadott az egybegyűltekre. Buenos Airesben a Peron-ellenes erők már a múlt héten több ízben fűntettek az előtt a szálló előtt, amelyben Isabe Martlnez de Peron, a volt elnök felesége lakik. Isabe Martlnez de Peron 10 nappal ezelőtt érkezett Argentínába, hogy részt vegyen az október 17-1 ünnepségeken. Juan Peron volt argentin elnök — akinek hatalmát 1955-ben döntötték Újabb náci per Nyugat-Németországban Bochum (CTK) — Bochum nyugatnémet városban bíróság elé állítottak 13 volt Gestapo-tagot, akik a vád szerint 17 000 zsidót öltek meg a Krakkó melletti Nowy Sacz városkában. Eredetileg 16 vádlottat vontak volna felelősségre, de egyik öngyilkos lett, egy másik „egészségi okokból" nem jelenhet meg a bíróság előtt, egy harmadik pedig ismeretlen okokból később kerül bíróság elé. A mintegy 6 hónapig tartó per fő vádlottja Heinirich Hamann, a Gestapo Nowy Sacz-i osztályának volt főnöke, akit 1960-ban tartóztatták le. A nácik a városkában két gettót létesítettek. 2000 zsidót ott öltek meg és további 15 000-et a belzeci koncentrációs táborba toloncoltak. NASSZER elnök megkegyelmezett négy francia diplomatának, akiket 1962-ben Kairóban kémkedésért elitéltek. (CTK) LENINGRÁDI szakemberek befejezték a Szíriában építendő öt alagút tervét. (CTK) A TIROLI tartományi gyűlés képviselőinek megválasztása október 17-én a Néppárt (ÖVP) győzelmével végződött. (CTK) A FRANCIA tudományos kutatásai minisztérium meghívására Keldis, a Szovjet Tudományos Akadémia elnökének vezetésével szovjet tudósok küldöttsége érkezett Párizsba. (CTK) BAJORORSZÁGBAN uránlelőhelyek után kutat a sulzbach-rosenbergi Flick Konzern. Friedrich Fllcket 1945-ben mint háborús bűnöst elítélték. (CTK) TÖBB SZÄZ tüntető vonalt végig vasárnap Singapore utcáin és követelte a kormány lemondását. (CTK J meg, — jelenleg Spanyolországban él emigrációban. Az argentin kormány nem engedélyezi visszatérését, mivel attól fél, hogy jelenléte veszélyeztetné a már amúgy ls ingadozó jelenlegi rendszert. A peronista tüntetők barikádokat emeltek Buenos Aires utcáin. Az esti órákban nagyobb összetűzés volt a tüntetők és a rendőrség között a kongresszus épülete mellett. A rendőrség Itt erős vízsugárral és könnyfakasztó gázokkal próbálta szétoszlatni a tüntetőket. Az Associated Press legutóbbi Jelentése szerint az argentin rendőrség vasárnap kb. 600 személyt tartóztatott le. Csőmbe pártjának tagjai az új kormányban Leopoldville (CTK) — Evariste Kimba, akit Kaszavubu elnök a múlt héten szerdán megbízott az új kormány alakításával, a leopoldvillei rádióban tartott beszédében közölte, hogy az elnök 1 Jóváhagyta kormányát. Kaszavubu a következő 24 órában valószínűleg nyilvánosságra hozza az új kormány összetételét. A 19-tagú kormányban Csőmbe pártjának csak 5 képviselője szerepel és egyes vélemények szerint ez is Csőmbe vereségét Jelenti, mivel a párt vezetősége szombaton még azt hangoztatta, hogy képviselői nem hajlandók részt venni az új kormányban és nem szavazzák meg neki a bizalmat. A Figaro című párizsi lap szerint a kongói belpolitikai helyzet a Csombe-párt, a Conaco egységétől függ. Csőmbe kijelentette ugyan, hogy pártja nem vállalt tárcát az új kormányban, azonban egyes képviselők megszegték a pártfegyelmet és már bejelentették, hogy bizalmat szavaznak Kimba kormányának. 30 napig a tenger száz méteres mélységében • Monte Carlo (CTK) — Hat francia búvár lépett ki vasárnap a Monte Carl6-i parton egy mélytengeri kutatógömbből, amelyben 30 napig tartózkodtak 100 méterrel a Földközi-tenger színe alatt. Az utolsó három nap alatt a batyscafot fokozatosan emelték magasabbra, hogy lakói megszokják a normális légnyomást. A búvárok kissé fáradtan léptek a Calypso hafó fedélzetére, de egészségi állapotuk kifogástalan. A fedélzeten a híres francia kutató, facgues Yves Cousteau várta a bátor kutatókat. ; A tudományos együttműködés elmélyítéséért Bukarest (CTK J — Bukarestben az elmúlt napokban befejeződött a KGST tudományos és műszaki kísérleteket egyeztető állandó bizottságának 9. ülése, amelyen Csehszlovákia, a Szovjetunió, Bulgária, Magyarország, NDK, Lengyelország és Románia küldöttei vettek részt. Mint megfigyelők jelen voltak Jugoszlávia küldöttei 4s és a VDK, valamint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság képviselői. A gyűlés résztvevői Jóváhagyták a legfontosabb tudományos és műszaki kísérletek egybehangolásáról szóló javaslatot, melyet a KGST államai 1966—1970 között reali> zálnak. A továbbiakban foglalkoztak a tudományos-műszaki kutatások egybehangolása terén kialakult együttműködés megjavításával, s erre vonatkozólag jóváhagyták a szükséges Intézkedéseket. Egyidejűleg jóváhagyták a KGST tagállamai és Jugoszlávia együttműködését a tudományos-műszaki kísérletezések koordinálásában a tudományos káderek előkészítésében és a kölcsönös tudományos-műszaki tájékoztatás tarén. Épül az intervenciós flotta Washington (CTK) — Az Egyesült Államok egy húsz teherhajóból álló flotta szervezését tervezi, mely gyorsan beavatkozna a konfliktusokba elsősorban a nemzeti felszabadító mozgalmak alkalmával. A tankokkal és más hadifelszereléssel ellátott hajók az esetleges zavargások térségéhez közel állomásoznának. A C-5A típusú repülőgépekkel együtt ezek a hajók elsősorban az amerikai intervenciós erők szállítására szolgálnának. Becslések szerint a flotta kiépítése 640 millió dollárba kerülne. A kongresszus eddig 67,6 millió dollárt hagyott jóvá az első két hajó építésére. De Gaulle jelölteti magát? Párizs (CTK J — Az Egyesült Szoclalista Párt (PSU) országos tanácsa Párizsban befejezte kétnapos tanácskozását. Az országos tanács állást foglalt Francois Mitterrand jelöltetése mellett. A párt azonban önálló kampányt folytat majd, és nem csatlakozik a Mitterrandot támogató többi baloldali csoporthoz. Mitterrand szombaton beszédet tartott, melyben bírálta a gaulle-lsta rendszer politikáját. A baloldal jelöltje e héten több francia városba, így Toulouse-ba, ClermontFerrand-ba és máshová látogat. A gaulle-isták is megkezdték választási kampányukat. Baumel, az UN R főtitkára és Debré volt miniszterelnök Lille-ben tartott beszédet. Debré beszédéből arra következtethetünk, hogy De Gaulle újból jelölteti magát. W ' 3 í H , M "Ü T ' ^ M 'J • ;•••- -j — "<-A ' t • i Mi S • = i. -* k 'f - : f m m Mte*. v*. : ' T* Tiijiŕafi, «; W&ŠŠsiÉí:. 1 Jfligwrav'Š&SI Jh A Varsói szerződés tagállamai, az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia hadseregeinek egységei már megérkeztek közös őszi hadgyakorlatuk színhelyére. A lakosság mindenütt szívélyesen üdvözölte a baráti hadseregek tisztjeit és katonáit. (Zentralbild—CTK felv.) VÉGET ÉRT CHILE KOMMUNISTA PARTJÁNAK KONGRESSZUSA Santiago de Chile (CTK J — Santiago de Chilében hétfőn befejeződött Chile Kommunista Pártja 13. kongresszusa, amelyen több mint 30 ország kommunista pártjának küldöttel vettek részt. A kongresszus utolsó napján Chile Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, Luis Corvalán beszámolójában rámutatott arra a veszélyre, amit az észak-amerikai imperializmus jelent a latin-amerikai országok számára. Az imperialisták törvényesíteni akarják követeléseiket, és fegyveres erővel akarják elnyomni a latin-amerikai népek harcát. Corvalan leszögezte, hogy a chilei kommunisták minden erejükkel az ország felségjogainak, nek megvédését támogatják. Chile Kommunista Pártja annak ellenére, hogy az uralmon levő Keresztény Demokrata Párttal szemben ellenzékként áll, a kormány minden olyan intézkedését támogatja, amely hasznos a chilei nép számára. Rámutatott arra, hogy Chile Kommunista Pártja 13. kongreszusának jelentőségére jellemző a Szovjetunlft Kommunista Pártja, Kuba és más országok kommunista pártjai kül* döttségének részvétele. A kongresszus végén megválasztották Chile Kommunista Pártja Központi Bizottságának 55 tagját és IS póttagját. A párt központi bizottsága főtitkárává ismét Luis Corvalant választották. a szabadságának és függetlenségéARISMENDI NYILATKOZATA A BRAZIL REAKCIÓ TERVEIRŐL Montevideo (CTK) « Rodney Arismendi, Uruguay Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára újságírókkal folytatott beszélgetésében rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok, Argentína és Brazília reakciós erői állandó nyomást gyakorolnak Uruguayra, ami hozzájárul a helyzet kiéleződéséhez. Elítélte Brazília provokációját, hogy jelentős katonai egységeket vont össze a brazil—uruguayi határon. Ezek az akciók a nemrég leleplezett brazil—argentin szerződésre emlékeztetnek, mely szerint a brazil és argentin hadsereg kommunista veszély esetén közös akciókat hajtana végre a szomszédos országokban. A szakszervezeti világkongresszus tizedik napja Varsó (CTK) — A szakszervezeti világkongresszus plénuma tegniap folytatta munkáját. A tegnapi ülésen Sierra Leone, Franciaország, Ausztrália, Venezuela, Jemen, Marokkó és Latin-Amerika küldöttei szólaltak fel. Edvín Chleboun, az SZVSZ titkára beszámolót tartott a gyarmati és a fejlődő országoknak nyújtott segítségről. A nemzetközi szolidaritási alap 14,5 százalékát az elmúlt három és fél év alatt a sztrájkoló!^ 25,1 százalékát a nemzeti felszabadító harc és 60,4 százalékát a szakszervezetek jogaiért folytatott harc támogatására fordították. A z ENSZ közgyűlés 20. ülésszakának első része befejeződött. Az általános vitában a küldöttek tolmácsolták kormányuk álláspontját a legfontosabb nemzetközi kérdéseket illetően és ezzel az ENSZ programjával kapcsolatban is. A vitában fölszólalt V. Dávid csehszlovák külügyminiszter is. A világsajtó megállapította többek között, hogy igen erős hangon ítélte el az amerikaiak vietnami agresszióját és a legnagyobb határozottsággal mutatott rá a multilaterális atomfegyverkezés veszélyeire, amely az NSZK számára hozzáférhetővé tenné a legveszélyesebb fegyvert. Rekordnak minősíthető, hogy 117 küldött közül 101 fölszólalt a vitában és ez egyben rámutat a növekvő érdeklődés arányaira is. Másrészt visžont az ENSZ tagok létszámának gyors emelkedése bizonyos technikai nehézségeket okoz és az üléstermekben már sem elegendő hely, sem elegendő Idő nem áll a felszólalók rendelkezésére. A csehszlovák küldöttség nézete szerint a wita pozitív jellegű volt. éspedig nemcsak abban, hogy a résztvevők többsége elítélte az USA vietnami és más országokban folytatott intervencióját, hanem pozitív többletet Jelentett a gyarmatosítás végleges felszámolásának Kérdéseivel, a fajüldözés megszűntetésével és a teljes leszerelésre irányuló javaslatokkal kapcsolatos felszólalásokban is. Természetes, hogy bár az USA vietnami agressziója nem szerepelt a programban, mégis a legtöbb küldött érdeklődésének előterében állt. Az AFP hírügynökség elemzése alapján megállapítható, hogy 24 szónok kivételével a többi kü-. Az ENSZ-közgyűlés mérlege 117 KÜLDÖTTBŐL 101 FELSZÓLALT, DE A VIETNAMI AGRESSZIÓ KÉRDÉSÉBEN CSAK 17 TAMOGATTA AZ USA-T • TOVÁBBI LESZERELÉSI TARGYALASOKAT KÖVETELNEK lönbűzí formában, de elítélte az agressziót, vagy legalábbis kifejezte elégedetlenségét. Megjegyzendő, hogy elsősorban a szocialista államok és néhány el nem kötelezett haladóbb szellemű állam Ítélte el közvetlenül és minden feltétel nélkül az agresszorokat, de ennek ellenére igen fontos, hogy csak 17 állam küldötte támogatta az amerikai álláspontot BármLlyenek Is az ENSZ szerkezetében és tevékenységében fennálló hiányok, a küldöttek úgyszól ván egyhangúlag állást foglaltak az ENSZ további megerősítése mellett. Ezzel kapcsolatban természetesen hangsúlyozták a szervezet egyetemes jellegének szükségességét. 48 küldött követelte a Kínai Népköztársaság felvételét a tagállamok közé és csak 19 volt ellene. 53 állam követelte a Kínai Népköztársaság részvételével összehívandó leszerelési világkonferenciát. Mindez arra mutat, hogy egyre több reális hang ismeri el a Kínai Népköztársaság felvételének szükségességét. Igen sok küldött bírálta a gyarmatosítás és fajüldözés maradványait Portugáliában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Nagy-Britanniában stb. Az elhangzott javaslatok közül két szovjet javaslat érdemel kiemelést. Az egyik a belügyekbe való idegen beavatkozást megtiltó határozat javaslata, a másik pedig az atomfegyverek elterjedését meggátlő javaslat. Igen sokan foglalkoztak, különösen a fejlődésben levő államok küldöttei, a gazdasági együttműködés, á kereskedelem és segítség kérdéseivel. A vita megmutatta, hogy a világ egyre összetettebb (új nemzetek, új elvek, új problémák) és ennek következménye, hogy egy érdekkörhöz tartozó csoportok között ls előbb, vagy utóbb felmerülnek bizonyos szemléletbeli eltérések. Ez azonban nem ártalmas, ha az államok többsége szem előtt tartja a történelem fő Irányvonalát: az imperialista uralom és a gyarmatosítás elleni harcot, valamint a leszerelés utáni egyre erősbödő mberl vágyakat. E. Š. 1985. oktéber 10. * ÜJ SZÖ 3 (