Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)
1965-09-30 / 271. szám, csütörtök
Uiflbb diáktüntetések várhatók Saigonban A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front nyilatkozata A nyugat-németországi Brettenben több mint 8000 fémmunkás tiltakozott az NSZK atomfelfegyverzése és a szükségállapot-törvények ellen. Ugyanakkor a munkakörülmények megjavítását és az ifjúság védelmére vonatkozó munkatörvényt követelték. (CTK—Zentralbild felvétele) Barátság, együttműködés, egység A MOSZKVAI PRAVDA VEZÉRCIKKE Moszkva (CTK) Ezzel a címmel .jelent meg a moszkvai Pravda szerdai vezércikke, amely a hétfői vezércikkhez hasonlóan a Szovjetunió Kommunista Pártja politikai .irányvonalát elemzi. A vezércikk leszögezi, hogy a jelen forradalmi folyamatában különösen fontos szerepet játszik a szocialista világrendszer. Ez a nemzetközi munkásosztály harcának jelentékeny eredménye és ma már világosan látható a szocialista országok fölénye a kapitalizmus felett. A szocialista világredszerhez tartozó országokat közös szocialista társadalmi rendszer, marxlsta=« leninista Ideológia és közös nagy célok kapcsolják össze. Az utóbbi időben a világ minden népe tanúja lehetett annak, hogy a szocialista országok új eredményeket értek el a baráti kapcsolatok és együttműködés megszilárdítása terén és ezek az eredmények világviszonylatban is megerősítik a szocializmus helyzetét és egyben az imperializmus ellen vívott harcot is, A szocialista közösséghez tartozó országok életében elsőrendű szerepe van a gazdasági együttműködésnek és a kölcsönös segítségnek. A közös ügy érdekében a testvéri országok igyekeznek a legtökéletesebben kihasználni a nemzetközi szocialista munkamegosztást, szakosítást és a termelés összehangolásának előnyeit. A Szovjetunióban előtérbe került az ipar irányításának módosítása, a tervezés tökéletesítése és az ipari termelés gazdasági ösztönzőjének megerősítése. Az erre vonatkozó intézkedések újabb előnyt biztosítanak a szocializmusnak a két eltérő társadalmi rendszer versenyében. A szocializmus, a béke, a haladás, a népek szabadsága és függetlensége megköveteli a szocialista világrendhez tartozó államok kapcsolatának sokoldalú megszilárdítását, a szocialista országok szoros egységét és szilárd szövetségét a világ minden imperialistaellenes népével. Saigon (CTK) — A Dél-Vletnamból érkező hírek szerint a Guam szigetről felszálló B-52 típusú amerikai bombázó repülőgépek Kuang Ngai tartományt támadták meg, ahol az amerikai parancsnokság feltevése szerint partizánokat összpontosítanak. Saigonban újból fennáll a veszély, hogy a diákok tüntetni fognak. Nguyen Cao Ky miniszterelnök nem fogadta a diákok küldöttségét, mely tiltakozása jeléül tüntetéseket akar szervezni. A saigoni rendszer komolyan veszi a diákok fenyeggtését. Amerikai katonai képviselő Saigonban beismerte, hogy a VDK légvédelme kedden lelőtt egy amerikai repülőgépet. A Mekong folyó deltájában a dél-vietnami hazafiak is lelőttek egy amerikai bombázót. A felszabadító erők ugyanakkor harcképtelenné tettek egy amerikai helikoptert. Az amerikai szóvivő ezzel kapcsolatban közölte, hogy az amerikai csapatok az utóbbi 24 órában 347 támadást hajtottak végre a délvietnami hazafiak állítólagos állásai ellen. Az amerikai parancsnokság bejelentette, hogy a Saigontól 50 km-re északnyugatra fekvő Ben Cat térségében befejeződött a 15 napos tisztogató hadművelet, melyben az amerikai katonákon kívül ausztráliai, új-zélandi és dél-vietnami csapatok is részt vettek. Az AFP szerint a csapatok nem találkoztak a népi erőkkel. Hanoi (CTK) — Ä vietnami sajtóiroda közzétette a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front Központi Bizottságának nyilatkozatát, mely elítéli az amerikai csapatok embertelen dél-vietnami akcióit. A nyilatkozat rámutat arra, hogy az amerikaiak az utóbbi hónapokban több mint 100 000 katonát vezényeltek Dél-Vietnamba. Fokozzák provokációikat a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen és különböző ellenséges akciókat hajtanak végre Laosz és Kambodzsa ellen. Durva és embertelen akciókkal akarnak térdre kényszeríteni 14 millió dél-vietnamlt. Az amerikaiak embertelen légitámadásai és tüzérségi támadásai egyedülállók a történelemben. Csaknem naponta bombázzák Dél-Vietnam területét a B-52 típusú bombázó repülőgépek. Mérgező vegyszereket permeteznek. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi _ Bizottsága felhívja az Egyesült Államok és szövetségesei figyelmét, hogy a felszabadító hadseregnek az ország középső részében tevékenykedő csapatai parancsot kaptak, hogy az amerikai erők durva hadműveleteire konkrét akciókkal válaszoljanak. A nyilatkozat felhívja Dél-Vietnam lakosságát, egyesüljenek a felszabadító erőkkel és akadályozzák meg az ellenség terveinek megvalósítását. Ugyanakkor felhívja a világ összes nemzetét és az amerikai népet, ítéljék el a dél-vietnami háborút és követeljék az 1954. évi genfi egyezmény betartását. November 17-én összeül az Amerika-közi értekezlet Washington (CTK) — Az Amerikai Államok Szervezetének tanácsa washingtoni rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy november 17-ére Rio de Janelrőba hívják össze a 2. Amerika-közi értekezletet. Az értekezletet eredetileg május 20-ára tűzték ki, de a dominikai események miatt többször elhalasztották. Az Egyesült Államok el akarja érni, hogy az értekezlet napirendjére tűzzék az állandó Amerikakőzi fegyveres erők létrehozásának kérdését. Az ülés napirendjén szerepel majd a Szövetség a Haladásért programjának kérdése, a latinamerikai „demokrácia" megerősítése és az AÁSZ alapokmányának felülvizsgálása. Kuba jelentős átszervezés küszöbén Jobb a világűrben, mint a tenger alatt La Jolié JCTR) *— "Scött CarpeAter amerikai űrhajós, aki 30 napot töltött 62 méteres mélységben a tengerben, sajtóértekezletén kijelentette, hogy a tenger alatt sokkal roszszabbak az élet- és munkafeltételek, mint a világűrben. Carpenter, aki csaknem egy hőnapot töltött a Sealab tenger alatti laboratóriumban, hangsúlyozta, hogy sokkal nehezebb volt dolgoznia, mint a Mercury űrkabinban. A nagy nyomás miatt sok mozgás energiát kellett kifejtenie. """A VáIly Mail felhívja a figyelmet, hogy a Sealab tenger alatti laboratórium elsősorban katonai célokat szolgál. A laboratórium tevékenységét az Egyesült Államok haditengerészete irányítja. A terv célja tenger alatti rakétatámaszpontok és tengeralattjáró-támaszpontok kiépítése — írja a lap. Az amerikai stratégák nagy jelentőséget tulajdonítanak a tervnek, mivel véleményük szerint a nehezen megtalálható és elérhető tenger alatti támaszpontokat az ellenséges partok közelében is felépíthetnék. FIDEL CASTRO BESZÉDE Havanna (CTK) — Fldel Castro kubai miniszterelnök, az Egységes Szocialista Forradalmi Párt (PURSC) központi vezetőségének első titkára a forradalmi bizottságok megalapítása ötödik évfordulója alkalmából tartott havannai tömeggyűlésen kijelentete, hogy az Egységes Szocialista Forradalmi Párt átszervezi központi vezetőségét és helyette központi bizottságot létesít. A központi bizottságot a párt országos értekezletén választják meg. Az értekezleten tárgyalni fognak a szocialista állam alkotmányának kidolgozásáról, valamint az államhatalom átszervezéséről. Castro bejelentette, hogy 1966 végén lesz a PURSC első kongresszusa. Castro közölté, hogy az ország jelenlegi legfontosabb feladata a lakásépítés, az utak építése, valamint a bürokrácia elleni harc. Castro ezután felolvasta a Time amerikai hetilap cikkét, mely arról ír, hogy Kubában terror van, merényleteket követnek el és a lakosság külföldre menekül. Castro kijelentette, nem akadályozzák meg, hogy bárki is elhagyja az országot. Hajlandóságát fejezte ki, hogy kikötőt nyit azok számára, akik távozni akarnak az országból, mivel az imperialisták beszüntették az eddigi légi és tengeri közlekedési összeköttetést. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben egyre több emigráns tér vissza Kubába. — Egyszóval, maga Igazi kommunista. Hm. Tudja, nálunk Dél-Afrikában a törvény tiltja a kommunizmust. — Tudom. Nálunk viszont a törvény üldözi a fasizmust! — Ezt aztán jól megkaptad! Touché! — Szól elismeréssel vitapartnerem társa. Ez a rövid párbeszéd Nyasszaföldön folyt a függetlenségi ünnepekre Dél-Afrikából ide érkezett fehér újságírók közt, és köztem. Erre az újságírók életében egyáltalán nem kivételszámba menő párbeszédre gondoltam, amikor a Johannesburgi Rand Daily Mail szerkesztőjének esetéről olvastam. Vele személyesen nem találkoztam, csak néhány munkatársával. Nem találtam őket különösen progresszíveknek. S most mégis ellenük fordult Balthazar Voriíer pretoriai igazságügymlniszter rendőri gépezete. Laurence Gandar szerkesztőtől megvonták az útlevelet. S anélkül, hogy különösebb jóslásba bocsátkoznék, szinte bizonyosra veszem, hogy büntetőjogi eljárást indítanak ellene. Pedig nem követett el semmi bűnt. Csupán megcsömörlött fehér honfitársainak az afrikalakkal szemben alkalmazott brutalitásától. S nem csupán megcsömörlött, hanem ezt nyíltan közzé is tette lapjában. Olyan „bűn" ez, amit Verwoerd és társai sohasem fognak neki megbocsátani. Kezemben a Rand Daily Mail egy régebbi száma. Forgatom, nézegetem. Egyáltalán nem találom valami jaj de merész, sőt urambocsá', baloldali lapnak. Igaz, hogy a dél-afrikal kormányt Illetően meglehető-! sen bíráló hangú, de ez olyan hagyomány, amely az angoloknál természetes jelenség. Mt történt hát? ÉLIÁS BÉLA ACCRAI LEVELE VILLAMOSÍTOTT POKOL Talán egyik napről a másikra megvadultak ennek a szelíden ellenzéki újságnak a szerkesztői? Aligha. Legfeljebb olyan témához nyúltak, amely régóta tabu a fajgyűlölet fellegvárában. Meg merték írni, hogy a délafrikai börtönökben és koncentrációs táborokban a német fasisztáktól tanult módszerekkel kínozzák a rabokat. Feketéket és fehéreket egyaránt. Ez az egyetlen terület, ahol nem Ismerik el a fehér faj magasabbrendűségét. A 22 éves börtönört, aki elszólta magát, három évre ítélték. Most majd saját bőrén tapasztalhatja, mi az, Dél-Afrikában rabnak lenni. Esete pedig kellő figyelmeztetés mindazok számára, akik hajlamosak az igazság kimondására. Dél-Afrikában ezerszeresen érvényes a szőlás-mondás: Mondj Igazat, s betörik a fefed ... Johannesburg korszerűen kiépített, kellemes benyomást keltő város. Neonfényes bulvárjait, égbe nyúló épületeit, árnyas parkjait sok európai irigykedve csodálja. Üzleteinek pompás kirakatai tömve vannak olcsó árukkal. Bárjaiban éjjel-nappal folyik a bor, whisky, a dínomdánom. Gyárai a legkorszerűbbek Afrikában. A város lakói vidáman és gondtalanul élnek. Legalábbis ez a látszat. Ha azonban az ember néhány napot eltölt ebben a nagyszerűen élő és mulató városban, gyorsan megváltozik a kép. A fényűzően gondtalan felszín alatt kitöréssel fenyegető vulkán lapul. Amikor utoljára Johannesburgban Jártam, egyetlen hét leforgása alatt több mint hatvan embert tartóztattak le Vorster titkosrendőrei. Negyvenen közülük fehérek voltak. Egyetemi tanárok, ügyvédek, újságírók és orvosok. No meg diákok. A kora hajnali letartóztatások áldozatai úgynevezett politikaiak, tehát kommunistagyanús emberek. Ezt — írta akkor a Sundey Express című johannesburgi lap — Dél-Afrikában azokra mondják, akik bármilyen formában bírálni merészelik a kormány politikáját. A tömeges letartóztatások felett kesergő lap ezekkel a szavakkal fejezte be cikkét: „Ami itt történik, annak semmi köze a valósághoz, az élethez. Ez teljes elrugaszkodás az igazságtól és a politikai felelősségtől." Lehet, hogy így gondolkodott Laurence Gandar, a johannesburgi Rand Daily Mail szerkesztője is. S ezzel elérte, hogy ő is a „politikaiak" fekete listájára került. A világ viszont első kézből értesült a dél-afrikai börtönök borzalmairól. Ami a Johannesburg közelében levő „Hamupipőke" börtönben történt, és történik ma is, távolról sem egyedülálló eset Dél-Afrikában. Hála a Rand Daily Mail becsületességének, erről tudomást szerzett a külvilág. De hány olyan börtön és koncentrációs tábor van a dél-afrlkal pokolban, ahol naponta kínoznak halálra embereket, s amelyekről senki sem írja meg az Igazságot? Dr. Neville Alexander Irodalomtanárt véresre verték a Robben-szlgeti koncentrációs táborban, mert nem volt hajlandó eltáncolni a fehér pribékek által kifundált „Tausa Táncot". így nevezték el azt a naponta megismétlődő, motozásnak elkeresztelt jelentetet, amikor a fehér őrök fenyegetésére a rabok anyaszült meztelenre vetkőztek, és fél lábon állva táncmozdulatokat tettek. Még kiáltozniuk is kellett, hogy annál „természetesebb" legyen a tömeges megszégyenítés, az emberi méltóság sárba tlprása. Andulhay Jassat afrikai kereskedő fejére zsákot húztak, lábánál fogva felakasztották, majd villamos árammal gyötörték. S hogy fájdalma nagyobb legyen, időnként meglocsolták vízzel az áramégette testrészeket. Az elmúlt tíz évben az afrikaiak 850 000 korbácsütést kaptak hivatalos bírósági ítélet eredményeként. Ugyanezen időszakban a 12 milliós afrikai lakosság ellen több mint 44 millió esetben hoztak bírósági ítéletet. 1962 júniusa és 1963 júniusa között 327 afrikait ítéltek kötél általi halálra, és végeztek ki Dél-Afrikában. íme, ilyen a fekete bőrű ember élete Afrika iparilag legfejlettebb államában, a Dél-afrikai Köztársaságban, a fekete földrész villamosított poklában. Ezekután csodálkozhatik-e bárki is azon, hogy a johannesburgi Rand Daily Mail szerkesztője kiábrándult, megcsömörlött saját fajtájának állati kegyetlenségeitől? Akadnak, akik erre azt mondják, elég sokáig tartott, amíg az illető újságíró rádöbbent az igazságra. Lehet, hogy így van. De személyes bátorságát és becsületességét senki sem vonhatja kétségbe. Sem Dél-Afrikán belül, sem azon kívül. Godoy határozott intézkedései Santo Domingo (CTK) — Hectoŕ Garcia Godoy ideiglenes dominikai elnök határozatot adott ki, mely szerint a hadsereg tagjait, akik részt vettek az áprilisi népfelkelésben, a dominikai fegyveres erőkhöz csatolják. Az elnök által kiadott határozat megakadályozza, hogy visszatérjenek a hadseregbe azok a tábornokok, akik Trujillo kormányának idején vezető szerepet töltöttek be. Különbizottságot neveztek ki, mely biztosítja a volt katonák — a felkelők visszatérését a hadseregbe. Állítólag Caamano ezredes felkelő erőinek volt vezetői is a bizottságban vannak. Godoy elnök Jósé Ramon Rodrl* guezt nevezte ki külügyminiszterré. Rodriguez nagykövet volt különböző latin-amerikai országokban és egyúttal Dominikát az Amerikai Államok Szervezetében képviselte. A dominikai rádió- és televízióállomás alkalmazottjai tiltakoztak az ellen, hogy a rádió és televízió épületét az Amerika-közi csapatok állig felfegyverzett katonái őrzik. Gonzales művelődésügyi miniszter ígéretet tett, hogy az Amerika-közi csapatok október l-ig elhagyják az Iskolák épületeit. A fajüldöző kormány ki akarja kiáltani Rhodesia „függetlenségét" London (CTK) — Jan Smith rhodesiai miniszterelnök két megbízottja Londonba érkezett. Altalános vélemény szerint látogatásának célja, hogy tárgyaljanak az angol kormány képviselőivel Rhodesia „függetlenségének kikiáltásáról". A rhodesiai fajüldözők már régóta azzal fenyegetődznek, hogy az angol kormány beleegyezése nélkül is kihirdetik a függetlenséget. Az angol kormány a Brit Nemzetközösség többi tagállamának nyomására nem egyezett bele egy olyan „független" fajüldöző állam megalakításába, melyben az afrikaiakat megfosztanák minden alapvető politikai és emberi joguktól. NagyBritannia arra szeretné rávenni a rhodesiai fehér kisebbséget, hogy a függetlenség kikiáltása előtt tárgyaljon az új rhodesiai alkotmányról, mely választójogot biztosítana az afrikaiaknak. A fehér kisebbség azonban ezt visszautasítja. Valószínű, hogy az angol kormány meghátrál a fajüldözők előtt, mivel nem lesz hajlandó ellenük megtorló intézkedéseket tennL BUDAPESTEN tegnap díszünnepséget tartottak a fegyveres erők napja alkalmából. Az ünnepségen Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP politikai bizottságának póttagja tartott ünnepi beszédet. (CTK)' A NYUGAT-NÉMETORSZÁGI leszerelési kampány Frankfurtban rendezi a vietnami háború elleni harc hetét. A hét alkalmából tartott nagygyűlés szenvedélyes tiltakozás volt az amerikai agresszorok gaztettei ellen. (CTK) ANTONÍN ŠNEJDÁREK, a Csehszlovák Tudományos Akadémia történelmi intézetének osztályvezetője előadást tartott Bécsben az osztrák —csehszlovák kapcsolatokról. (CTK) CSÖNG II KWON dél-koreai elnök háromnapos hivatalos látogatásra Malaysiába érkezett. (CTK) MAO CE-TUNG, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke fogadta Szihanuk herceget, a kambodzsai államfőt, aki Jelenleg Pekingben tartózkodik. (CTK) PÁRIZSBAN megkezdődött az UNESCO végrehajtó tanácsának ülése. A november 10-lg tartó tanácskozáson ellenőrizni fogják az UNESCO programjának teljesítését, (CTK)' A LONDONI Sootland Yard tájékoztatta az olasz hivatalokat, hogy az ún. Mussolini-kincsek a Varáno di Costa falutól 30 km-re vannak elásva. A gyűjtemény 5 millió font sterling értékű ékszerből, értékes képekből és aranyból áll. (CTK J A BRIT hadügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy a ciprusi angol támaszpontról Adenbe érkezett a 27. léglraj 100 katonája és tisztje. A Sas repülőgép-anyahajóf ^ fedélzetén 2000 katonával — tegnapra várták Adenba. (CTK) VÁRNA bolgár kikötővárosbari befejeződött a KGST mezőgazdasági,, gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési állandó bizottságának 20. ülése. (CTKJ 1965. szeptember 30. * ÜT SZÓ $ t