Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)
1965-09-29 / 270. szám, szerda
Poruba észak-morvaurszági bányászváros egyik új lakónegyede. (ČTK — .Valnoha felvétele) A siker titka: ilMlllltlIllltlIllllllllllllllllli Hozzáértés, igazságosság FÉL ÉVE ÜZEMEN BELÜLI KÍSÉRLET FÜLEKEN • VARÁZSPÁLCA HELYETT - KÖVETKEZETESSÉG • A KOVÖSMALTBAN AZ ÖNTÖDE NEM ÖKOZ TÖBBÉ PROBLÉMÁT Ez idei február 23-i számunk első oldalán egy cikk arról adott hírt, hogyan képzelik el a füleki Kovosmaltban az üzemen belüli élet ésszerűsítését. Szép elképzelésekről, számításokról tudósítottuk akkor az olvasót. Ilyen nyilatkozatok láttak napvilágot annak ideién: „lényeges javulást várunk az intézkedésektől", „a vezető munkája akkor lesz jó, ha felszámolja az egészségtelen egyenlősdit", „olyan hangulatot kell teremteni, amely elősegíti az igazságos díjazást" ...Több mint fél év múlt el azóta, hogy az üzemben pontos számítások alapján igyekeztek megrajzolni egyes hatásos jutalmazást rendszer körvonalait. Sok elképzelésből azóta valóság lett. Milyen ez a valóság, arról a legutóbbi füleki látogatásunk során tapasztaltak alapfán számolunk be. • Honnan veszi ez az ember a pénzt? En ezt egyszerűen nem értem — mondja Kunya József, a formázó homoktól szinte kéményseprővé álcázott öntödei munkás, amikor felpillant poros, fekete munkájából. — Hiszen azelőtt is dolgoztunk becsületesen, ment a munka eddig is. Csakhogy ... Csakhogy most tervteljesítés is van! Az áml Két emberünk a brigádban maródi volt mostanában, mégiš teljesítettük a tervet öten is. Hét-nyolcezer vasalóöntvényt adunk egy hónapban. Ma csinálok hetvenöt vasalót, kérem, ez holnap oda lesz írva a táblán, a nevem mellé Es meqfizetik úgy, ahogy illik. Eddig is egyre több öntvényt követeltek. Adtunk... De jutalom csak nem volt. Mindig közbejött valami. Nem is hittük mi el, hogy egyszer ígéretének is álljon a vezetőség. Eszembe jut, hogy valóban, az öntödei munkások még magának a vállalat igazgatójának közvetlen ígéretét sem hitték el annak idején. Fogadkozhatott, hogy lesz prémium, hogy most rnár valamiféle új rendszer szerint szabják meg a jutalmazást. Űj, nem új — a tapasztalat azt mondta, hogy márpedig az öntödében prémium, méghozzá igazságosan elosztott prémium, nem terem. Aztán a liónap végén a vállalati igazgató nem volt rest, a prémíumkifízetést nem bízta a pénztárosra, hanem személyesen eljött a műhelybe és sajátkezűleg fizette ki az embereket, hadd lássák: elmúlt a beváltatlan ígéretek időszaka. — Most aki jól dolgozik, jó fizetséget kap — folytatja Kunya József formázó. — Ha valaki csak ötven koronát keres, az ötven koronával megy haza. Nincs semmilyen „így meg úgy", „ő se maradfon ki , meg hasonlók. Ahány formát megcsinálsz, annyid van. Ha van különbség a dolgozó és a nem dolgozó ember között, akkor legyen különbség a borítékja között ts. Igy igazságos. Igy van ez jól... Csak azt nem értem, honnan veszi a cégvezető a pénzt erre? Többet adnak neki, vagy mi? Mondom, azelőtt is megdolgoztuk a magunkét, és sose vol rá pénz ... Igaz ts. Honnan veszi a cégvezető a pénzt a jutalmazásra? Mostanában „divatos egy-egy munkahelyen • A varázspálca a Javulást a tökéletesebb, ésszerűbb ösztönzési rendszerrel magyarázni. Eszerint úgy tűnhetne, hogy a prémiumnak valamiféle varázspálcához hasonló ereje van. Az öntöde vezetőjével, Telek Ernővel folytatott beszélgetésünk meggyőz arról, hogy a prémium önmagában még távolról sem oldja meg a problémákat. Sokkal bonyolultabb a dolog. Hallgassuk csak meg: — Honnan veszem a pénzt a jutalmazásra? Ez önmagában még nem lenne bonyolult dolog. Sok függ az elosztástól ls. Ha mindenki egyenlő arányban kap prémiumot, akkor mindenki kap ugyan, de keveset s észre sem veszi. Az egyenlősdi felszámolásával megnövekedett a jó dolgozók jutalomdlja* Ezenkívül van kilencezer koronás cégvezetői alapom, amelyet célprémiumként használok fel. 50—100— 150 koronás tételekben Juttatom a dolgozóknak egy-egy sürgős teendő elvégzéséért. Amint a feladatot teljesítik, azonnal kifizetjük a jutalmat. Ez önmagában is Jelentős, hogy űgy mondjam, pszichológiai mozzanat, mert az öntödében ilyesmi nem volt szokásban. Amit megígérek, be kell tartanom. A munkás bizalmával nem szabad visszaélni. — Hogy el ne felejtsem... Arra volt kíváncsi, honnan veszem a pénzt a jutalmakra. Amit az előbb elmondtam, az csak egy része volt a valóságnak. A jutalmazási alap nagysága természetesen a tervteljesítéssel függ össze. És ez a lényeg. Mindennemű jutalom, célprémium csak akkor esedékes, ha teljesítjük a feladatokat. Ezért a kísérlet első hónapjában, áprilisban nem fizettünk ki prémiumot. Először a tervteljesítés jeltételeit kellett megteremteni. A tervtelfesítés feltételeinek megteremtése és azután a terv teljesítése, a selejtcsökkentés — ez az a bonyolult folyamat. Azután, amikor jutalmazásra kerül a sor, úgy tűnik, mintha a prémiumtól mintegy varázspálca Intésére megjavult volna a helyzet... Persze az igazságos jutalmazás nemcsak eredmény, hanem a tervteljesítés eszköze is. Most. De a legelején csak ígéret volt. Először a bizalmat, majd a pénzt kellett előlegezni, Ma már az emberek maguk teremtik meg a prémiumokat. Felülről nem hull az ölembe a pénzeszsák. • Bírálni könnyű, de ... Az idült problémák részlegének, állandó gondot okozó „bajfészeknek", elvarázsolt körben vergődő üzemnek tartották évek óta az öntödét a füleki Kovosmaltban. Telek Ernő üzemi ellenőr korában elemezte az öntöde helyzetét. A birálat lényegre tapintott, alapos volt. Felsorolta jelentésében, hogy rosszak a minták, a homokelőkészítés nem a szabvány szerint történik, a technológia nem felel meg az állami normának, laza a munkafegyelem. Bizonyítékok, érvek, számok sorakoztak a Jelentésben. A hozzáértés nem hiányzott, hiszen Telek Ernő 1928 óta, 13 éves korától dolgozott a gyárban. Igy sem volt valami könynyű munka az elemzés elkészítése Azonban mégis könnyebb, mint a részleg munkájának megjavítása. Ha eddig a bírálónak mindig a dolog könnyebbik része jutott, hát Jusson most neki a nehezebbikből is — gondolták „odafenn" —, de megmondták Telek Ernőnek: Most látod, mi a baj, elképzelésed is van, hogyan javíthatnál a helyzeten, la pasztalatnak sem vagy híjában, értesz hozzá — nesze itt az öntöde, áprilistól te vagy a vezetője. — Amikor a vezetőség az elképzeléseket ismertette a dolgozókkal, a munkások csak sóhajtottak: De szép ls lenne... Ma nyugodtan ki felenthtem: mindent, amit április ban kitűztünk magunk elé, elértük — mondja Telek Ernő. Az eredményt azzal értük el, hogy rendszeres munkával fokozatosan kiküszöböltük a fogyatékosságokat. Az új vezető pontos munkát követelt mindenkitől, igényes volt. Az új ösztönzési rendszer szerepe is kidomborodott — a jó munkát jobban megfizették, az egyenlősdit felszámolták. Először is a körhomokolót helyezték üzembe és az üzemzavarok okait küszölbölték ki. Telek elvtárs nem sajnált külön embert állítani a karbantartásra, és fokozatosan kijavították a sok apró, de gyakori üzemzavart okozó hibát. Csökkent a gépek állási ideje. A rossz csilléket kijavították, rendbe hozták a fordítókat a vágányokon, átépítették a kanalas felvonót, kijavították az öntőfazekakat... — Semmi különöset nem tettünk — mondja Telek Ernő —, csak az apróságokat javítottuk, amelyek önmagukban, egyenként szinte e lenyésző csekélységek voltak, de a tervteljesítést gátolták, a selejt mennyiségét növelték. Egy táblázatot nézegetek. Néhány adat belőle: április végéig a lemaradás 448 tonna öntvény, szeptember 1-én rendszeres tervteljesítés mellett még a lemaradásból is törlesztettek 208 tonnát. Januárban a selejt — 172 000 korona, júliusban már csak 158 631 korona, augusztusban pedig éppenhogy meghaladja a százezer koronát. Ismét eszembe Jut Kunya József, akinek szavait cikkűnk elején Idéztük. zelőtt is dolgoztunk, megtettük a magunkét, mégsem volt tervteljesítés". Most látjuk, miért nem lehetett: a technológia hibái, a homok minősége, a berendezések üzemzavarai több munkát adtak ugyan az embereknek, de munkájuk eredménye sok esetben selejt volt. Rossz homokban rossz öntvény keletkezik, de a munkát beleadják, úgyis — tömítenek, formáznak, öntenek. Ma a munkának eredménye van — ugyanúgy tömítenek, formáznak, öntenek, csakhogy Jobb homokkal, az előírt formában, a megszabott műveletterv szerint. Mert a technológiai vétség ma már megbosszulja magát. A rend, a munkafegyelem, a hibák fokozatos felszámolása lehetővé tette a tervteljesítést, a tervteljesítés pedig a prémiumosztást. A prémiumok viszont meghozták a rendet, a munkafegyelmet, lehetővé tették a hibák fokozatos felszámolását. Ez ís egy elvarázsolt kör. A kölcsönhatásoknak ilyen körforgása nagyszerű dolog. Nagyszerű addig, amíg valamiféle szubjektív tényező hatására nem borul föl a dolgok ilyen rendje, amíg valaki meg nem sérti a munkások igazságérzetét „protekciós prémiummal", bizalmát üres ígéretekkel. Ez a mozzanat általánosítható, mindenütt érvényes. Semmilyen prémiumrendszerből nem lesz varázspálca, ha nem párosul hozzáértéssel és igazságossággal. VILCSEK GÉZA visszhann... Mi7P ivisszhano.., Babérok Bergamóból és Annecyból A csehszlovák filmművészet Jogos büszkeséget kiváltó helyet tölt be ma a világ ranglétrán. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy filmgyártásunk nem csupán egy-két kiváló rendezőjének csúcsalkotásával dokumentálja művészi igényét, alkotóinak rangját. Nincs szinte számottevő nemzetközi filmfesztivál, amelyről, ha nem is díjat, de legalább a közönség vagy a kritika elismerését ne hoznák magukkal filmeseink. Szeptemberben például, amint azt a RUDÉ RRÁVO-ban olvashattuk Eduard Hofman cikkében, az olasz Bergamóban szerepeltünk sikerrel. Itt a művészi, illetve a művészetről szóló alkotások nagy nemzetközi bemutatóján vettünk részt Franciaország után a legtöbb filmmel. Ezúttal nem Ítélték oda a fesztivál Nagydíját, viszont a bábfilmek kategóriájában Trnka Kéz című kisfilmje lett a győztes. A zsűri egyöntetű döntését a kritika és a közönség lelkes egyetértéssel fogadta. A nevelő célzatú filmek közül a legjobbnak a magyar Takács Gábor Tér és távlat filmje bizonyult. A lengyelek ls nyertek díjat, mégpedig az építészművészetről szóló alkotások kategóriájában. A többi fő díjban a nyugatnémet és az amerikai filmgyártás osztozott. A franciaországi Annecyben még kimagaslóbb sikert értünk el. Mieczyslaw Walasek lengyel filmkritikus a FILM A DIVADLO 19. számának írt méltatásában csehszlovák diadalról beszél ezen a fesztiválon, amely a bábfilmek világviszonylatban legjelentősebb szemléje. A versenyben huszonegy ország vett részt 61 alkotással, legtöbbel az amerikaiak. Bergamót megelőzően itt szerepeltettük első ízben a Kéz című filmünket, amelyben Trnka szerencsésen párosítja a bábut a „színésszel", az élő emberi kézzel, hogy filozófiai szinten valljon a modern ember létének sarkalatos kérdéseiről. A film elnyerte a zsűri különdíját. Ezenkívül díjazták Pavel Procházka Megkeveredett bolygó című bábfilmjét és a F1PRESCI-1, vagyis a filmújságírók nemzetközi szövetségének díját Lehký Madarak című szellemes alkotása nyerte el, A lengyel újságíró szerint eredményeink elsősorban annak köszönhetők, hogy igyekszünk új utakat feltárni s ez nemzetközi viszonylatban öregbíti tekintélyüket. A következetes realizmusért Érdekes anekdotával vezeti be a műveiből nálunk is jól ismert Stefan Heym, az NDK írója, a LITERÁRNÍ NOVINY 38. számában megjelent cikkét, amely Louis Aragon fordításában vezércikk formájában látott nyomdafestéket a Les Lettres francaises-ben. Amikor 1955-ben a szovjet írók II. kongresszusáról hazatért, és lelkesen számolt be róla Bertold Brechtnek, a nagy szocialista író tréfásan így válaszolt neki: „Megmondom magának, mikor lesz a szovfet irodalom újra nagy. Majd akkor, ha megjelenik egy regény, amely körülbelül ezekkel a szavakkal kezdődik: Minszk a világ egyik legunalmasabb városa." Brecht, aki nem ismerte Minszket, Így akarta kifejezni gondolatát, hogy a realizmus követelményének érvényesítése nélkül nincs nagy művészet. Heym megjegyzi, hogy azóta már nagyon sok olyan mű jelent meg a Szovjetunióban, amelyek összhangban állnak a brechti kívánsággal, vagyis köntörfalazás nélkül vallanak az életről. Ez az író kötelessége, s ha valaki szocialista realistának vallja magát, akkor az igazság kimondása mellett a szocialista távlatot ls körvonalaznia kell. Minden kornak voltak és vannak szószólói — állapítja meg Heym. Az atom és a forradalmak korában mindinkább töltik be ezt a szerepet az írók és a természettudósok. A műszakilag fejlett országokban ezt el is ismerik, és ezért ezek az emberek a legmegbecsültebbek, illetve — s ez paradoxon — a legjobban bíráltak közé tartoznak. A szó hatalom, mert előidézhet éppen úgy jót, mint rosszat. Ezért hárul az írástudóra oly nagy felelősség. Sokan azt mondják, hogy az irodalom még sohasem akadályozott meg háborút vagy más rosszat. Ez igaz — mondja Heym —, viszont törekedni kell erre, és ki tagadhatja, hogy az írott szó a társadalomnak sok esetben vált már a javára. Még ha közvetlenül nem is érezhető hatása, sokat Jelent mert befészkelődik a népek tudatába, gondolataiba, szívébe. Egyszóval tisztelet, s ugyanakkor bizalmatlanság veszi körül az írót. Még a szocializmusnak ls, amely a legszebb rendszer, vannak ellentmondásai. A tabuk magyarázatát a külső körülményekben és abban kell keresnünk, hogy a hatalmon levő osztálynak sokszor olyan kérdéseket kell megoldania, amelyekhez nagy tanítói nem adtak, és nem is adhattak kész recepteket. Azzal is tisztában kell lenni, hogy a figyelmeztető ujj a barát, a harcostárs ujja, amely az Írót ővní szeretné a szubjektivizmus veszélyétől. Az írónak mindig és minden körülmény közepette a békéért, a humanizmusért és az igazságért kell küzdenie. A szocialista író is csak akkor várhatja nyugati kollégáitól az élet valóságnak megfelelő, merész ábrázolását, ha maga ls ezt az utat követi. Elvárjuk nyugati kollégáinktól — írja Heym —, hogy ha az szükséges lesz, áldozzák fel a megbecsülést, a kényelmet, sőt az életet is egy nem nagyon jövedelmező dologért, az igazságért. De mit áldoztunk mi magunk, amikor ennek szüksége mutatkozott, akkor, amikor a légkör az Igazságnak kedvezett, és a nép minden vágyának teljesülését ígérte? — teszi fel a kérdést a német író. Cikkében végül azt a következtetést vonja le, hogy a nyugati írók erkölcsi vezetésére csak tiszta lelkiismerettel van jogunk.; Csallóközi problémák Riportnak indul ez az írás, aztán műfajilag mintha kicsit kicsorbulna, de végesvégig úgy érzem: ez a riporter kívánsága, pki világos és sötét színekből keveri ki a valóságot. Szinte idillikus képekből indul ki ez az írás, hogy felette komoly problémákba torkolljon. Roman Kaliský írásáról van sző, amely a KULTÚRNY ZIVOT 39. számában jelent meg kifejező címmel: Képek és problémák. Az árvíztől megsanyargatott Csallóközről szól benne meztelen, rokonszenves őszintességgel. Az ország legmelegebb részéről, amelyet — bár éghajlata eléggé szélsőséges, gyakran sújtja aszály, máskor talajvíz áztatja — Joggal nevezünk a köztársaság éléstárának. És mégis — állapítja meg a cikkíró -— ez a vidék Inkább szegény, mint gazdag. A múlt áldatlan öröke ez. Aki ismeri ezt a vidéket, az Jól tudja, hogy nemcsak az Osztrák-Magyar Monarchia idején, hanem a polgári köztársaságban is ezen a vidéken tengődött a legtöbb földnélküli, zsellér, napszámos és kisparaszt. Pusztított itt tüdővész, de az orsvosnál sokkal gyakoribb vendég volt a végrehajtó és a csendőr; " A szocializmus elmúlt húsz esztendejében rengeteget változott a Csallóköz képe. Parasztsága a szövetkezetesítésben az élen haladt. Két legfontosabb Járása kiváló eredményeket ér el, s az életszínvonal mégsem fejlődött itt a kívánalmaknak megfelelően. Vagy tizenöt fekete folt jelzi Szlovákia térképén azokat a vidékeket, ahol viszonylagos lemaradás mutatkozik e téren. Kysucán, a bártfai és a poprádi Járás egy részén, valamint egyes kelet-szlovákiai vidékeken kívül — ahol a talaj eléggé terméketlen — ilyen foltot találhatunk a komáromi, és a dunaszerdahelyi, a zvolení és a losonci, illetve a volt párkányi Járásban. Ezeknek a fekete foltoknak közös nevezője, hogy kevés ezen a területen az ipari létesítmény. A riporter a statisztika alapjárt leszögezi, hogy a két csallóközi járásban a produktív korban levő lakosság 25 százalékának nincs helyben munkalehetősége. A dunaszerdahelyi járásban csak a lakosság 1,8 százaléka dolgozik az Iparban, a komáromiban pedig 6,7 százaléka, holott a szlovákiai átlag 11 százalék. Az árvíz ls sok mindent felfedett. Bár ezen a vidéken eléggé szokásban volt, hogy mórházakat építettek, mégis soknak tűnik, hogy ott még a házak hatvan százaléka vályogból volt, és a dunaszerdahelyi járásban agyagpadló volt a lakások negyven százalékában. Ez a vidék nemcsak a lakásviszonyok, és a munkalehetőség szempontjából (a produktív korban levő férfiaknak egyötöde elsodródott hazulról messzire, hogy munkát találjon), hanem az átlagkereset, a ki nem elégítő higiéniai és szociális berendezések stb. terén ls az elmaradottabb területek közé tartozik. A riporter ugyanankkor ennek okát nem valamiféle diszkriminációban, célzatos szűkmarkúságban látja, hanem abban, hogy az iparosítással szemben, különösen a felszabadulást követő első évtizedben, túlságosan háttérbe szorítottuk a mezőzagdaságot. Kérdés formájában veti fel a magyarázatot, hogy ennek következtében kerültek fekete foltok az ország térképén a termő vidékre is. A gondolat, bár bizonyára ellenérveket vált ki, s talán vitatható is, méltő arra, hogy tárgyilagosan és minden oldalról foglalkozzunk vele. G. I. 1885, szeptember 25. * ÜJ SZÖ 5