Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)

1965-09-16 / 257. szám, csütörtök

II. Ha az érdekeket összehangoljuk Nem kellemes látvány, ha Ilyenkor, szeptember derekán csaknem kihalt a határ. Bántja az ember szemét és szivét, ha nem találkozik a cukorrépa-, a kukorica-, a burgonyaföldeken szorgoskodó szövetkezetesekkel, ha a silókukoricában nem dolgozik a kombájn, ha nem hasogat mély barázdát a DT, ha nem pöfögnek boronát, tárcsát, hengert vagy vetőaggregátot vontatva a Zetorok és Szuperok. Szóval, ha az ezernyi őszi tennivaló idején nincs mozgalmas élet a határban. Igen, nagyon lehangoló ez, hiszen a mezők mozgalmassága a parasztember életének tartozéka. Sajnos, az idén nem mindenütt mozgalmas a határ. Alsó-Csallóközben és Komáromtól keletre néhány falu határában csak elvétve találkozhatunk emberekkel, gépekkel, s még kevésbé betakarításra váró cukorrépával, kukoricával meg másegyébbel. Nem a vidék földművelőinek hanyagsága okozta mindezt. Ahol 2—3 méteres vlz alatt állt a növénykultúra, ott most nem betakarítani, hanem letakarítani vagy beszántani kell az iszappal bevont, kiszáradt növényt. Nem valami szívderítő dolog földbe temetni a fáradságos munka gyümölcsét. Persze nem éppen ezért olyan kevés az ember és a gép a határban, van annak más oka is. MOZGALMAS A FALU A" majd 1400 hektáros csallóközaranyosi határból alig 100 hektárt került el az árvíz. A többiről nem kell betakarítani a termést. Nem csoda tehát, ha napközben alig néhány traktor fordul meg a határban. ' Annál mozgalmasabb az élet bent a faluban. Lépten-nyomon siető-rohanó emberekkel találkozik a látogató. Bent az udvarokban ls nagy a sürgés-forgás. Nem, nem búcsúra készül a falu. Építenek. Hiszen nem kevesebb, mint 142 családi ház dőlt össze, s több mint 260 erősen megrongálódott. És itt az ősz... Fedél kell az emberek feje fölé. De ha már nincs betakarítani való, akkor itt a szántás-vetés ideje, az is halaszthatatlan, => morfondírozom, miközben a szövetkezet gazdasági udvara felé Irányítom lépteimet. A szövetkezeti telep, akár a méhkas hordás idején. A lévai járásból szalmával megrakott pótkocsik érkeznek, a traktorok az udvar egyik sarkában szénát kazaloznak a teherautókról — sokan dolgoznak szorgalmasan a bekerített térségben. AZ ELNÖKHELYETTES Az elnököt keresem. Nincs Itt. Az agronómus is valahol másutt foglalatoskodik. Hogy mennyire ellentétes ez a nyüzsgés azzal, amit a határban tapasztalhattam. Ellentétes? A vezetők közül Vaskó Ferenc elnökhelyettessel hozott össze a sors. Mindjárt a falu helyzete kerül szóba. — Nehéz, — mondja —. A nagy katasztrófa után nehezen Indul az élet. — Amint látom, Itt a telepen már megindult a közös munka, s még ennél nagyobb igyekezetet tapasztaltam bent a faluban, az egyéni munkáknál — mondom. — Csodálkozik ezen? Nem csodálkoztam. Sőt Inkább örültem, hogy e föld szülöttel újra itt raknak fészket a faluban. Csakhát az is érdekelt, mi lesz a földdel, mikor éled újra az életet termő határ. Mert kell a lakás, az egyéni, a családi élet temploma, de a kenyér is kell. A föld ekére s magra vár, várja, hívja a hozzáértő, szorgalmas munkáskezeket, gépeket — ötlik fel bennem újra és újra. Ki kell mondanom a gondolatokat. Irigylem azt a higgadtságot, amellyel az elnökhelyettes válaszol. — Hát pillanatnyilag van-e annál fontosabb munka, mint tetőt szerkeszteni azoknak a feje fölé, akiknek a házát romba döntötte az árvíz? Az istállókat kijavítottuk, az állatok már visszakerültek, fedél alatt vannak. De ki gondozza őket, ha... — Nem arra gondoltam, hogy az egyén a szövetkezettel, a közössel szemben háttérbe kerüljön. Inkább arra, nem lehetne-e ügy megszervezni a munkát, hogy legalább néhány ember és a gép a határban, a közösben szántson, vessen. Hogy a határban, az új életet termő földben ts megújhodjon az élet. Engem az érdekel, mi lesz a földdel. Rámnéz, látom nem szája íze szerint való ez a beszéd. A TRAKTOROS DT fordul be a gazdasági udvarba. Mindketten arra nézünk. Hallgatunk. Azt nem tudom, hogy ő mire gondol. Én arra, mit keres kora délután a lánctalpas a gazdasági udvarban. — A lánctalpas dübörögve halad előttünk. A dübörgés alábbhagy, az elnökhelyettes kitérően válaszol. — Híggye el, hogy ez a kérdés bennünket legalább annyira foglalkoztat, mint bárkit az országban. Mi abból élünk, amit a föld terem. Tudjuk mi, mikor kell szántani, vetni. Azt is, hogy most mielőbb ekét kell akasztani a földbe. Nem is egyszer, hanem annyiszor, ahányszor szükséges, hogy a talaj „vérkeringése" ls meginduljon. Elhallgat. Alig 25 méterrel előttünk áll a DT. Várom a folytatást. Nem soká kell várni. A traktor felé mutat. — Az egyik legjobb DT-sünk. A háza összedőlt, 0 is épít. Beszéljen vele. Bereczk Zsigmond csak azért állt meg, mert valamit igazítania kellett a gépen. Már indulna is, de a kérdésre még olyan nyugalommal válaszol, mintha időmilliomos lenne. — Igen, összedőlt a házunk. Oj ház volt. A konyhát még csak az idén, tavasszal ragasztottam hozzá. A fürdőszobát is akkor rendeztük Vissza akarják tartani — hiába. Mindenáron a fasiszták hátába akar kerülni, hogy valamiképpen kiszabadítsa Waltert. Zsákmányára leső ragadozóként jár a fasiszták nyomában, kerülgeti őket, azok azonban felszedelőzködnek, visszavonulnak. Waltert minden bizonnyal agyonlőtték. Piemont Shatterhandjét... Most mitévő legyen? Szégyell az osztag elé kerülni. De hiába — ő a parancsnok. Viszsza kell mennie. Reggel pedig jelentkezik a partizánbíróság előtt — lemond a rangjáról! Meggörnyedten nyitja ki a parancsnoki helyiség ajtaját a Presse Roln. Ki ül az asztal mellett? Walter-Shatterhand! Odaugrik hozzá, összeölelkeznek. — Hogyan menekültél meg? BeszéljI .Walter most sem szaporította a be. Kétszer fürödtem benne. Igaz, fürödhettem volna harmadszor ls, árvízben. Azt a napot, órát ős percet sose felejtem el. Június 24-én este fél nyolckor omlott össze a ház. Jó lenne valamit szólni ebben a pillanatban, de mit, hogy ne legyen olaj a tűzre, ö folytatja. — Ojra kell kezdeni. Pedig a pokolra kívántam az építkezést, elég volt egyszer is belőle. — Az idén beköltözhetnek? — Talán pár hét múlva. Amenynyire csak lehet, igyekszünk a munkával. Télre ne maradjon tető nélkül a család. f— Hát akkor a viszontlátásra. — Most hová Igyekszik? — Szántani megyek, mert azt is kell. A gép sem állhat tétlenül. AZ AGRONÓMUS Ebben a faluban mindenkinek sok a dolga, mindenki siet. Horváth Géza agronómust is a száguldó motorkerékpárról kell leszólítani. — Újságírók? Hát sok a dolgunk. Mit mondjak egyebet. Már tudtam, hogy a réttel és a legelővel együtt még mindig 250 hektárnyi területük van víz alatt. Azt is, hogy 100 hektárnyi szántóföldet az idén nem bevetni, de még megszántani sem lehet. Érdekelt tehát az agronómus véleménye — mi lesz a földdel? — A földdel? Vár, arcán a szakember nyugalma ül. — Láttam, az előbb Zsigával beszélt. ő mit mondott? — Hogy összedőlt a háza, építik, most siet szántani. Na látja! Nappal a házát építi, éjjel szánt. Ameddig bírja. Családja van. A ház ls kell, kereset ls kell. — Akad-e elég ember a szövetkezeti munkára? — Eddig nem volt baj. Amit lehetett, a közösben is elvégeztünk. — Vetettek-e már? — Az idén rozsot, őszi árpát és őszi repcét nem vetettünk, mert nem sok értelme lenne. 200 hektárnyi földet ugyan fölszántottunk, de a vetést csak a búzával kezdjük. — Betartják-e a vetési tervet? — Mennyiségileg igen. Vetésforgórendszerünk azonban felborult. Ez persze nem jelenti azt, hogy a termelési terv is. Horváth Géza bácsi arcán nyoma sincs a lehangoltságnak. Amikor a talajra terelődik a szó, szenvedélyesen magyarázza: — Az árvíz Idején azt hittük, hogy az idén kár földbe tenni a magot. Azóta már sokszor megvizsgáltuk a talajt, s a gépállomás is segített. Sok tápanyagot ellopott ugyan a talajból a víz, de azt mondom, hogy ha kedvező lesz az Időjárás, a jövő évben közepes hektárhozamra száihíthatunk. — Győzik-e az építkezés mellett a sok munkát a szövetkezetben? — Igaz, sok munkát ad az építkezés, a földet is többször meg kell majd szántant. De bizakodunk. Azt hiszem, győzzük. A szövetkezetesek akarata már túlsegített bennünket a nehezén. Úgy igyekeztünk, hogy öszszehangoljuk az egyéni és a szövetkezeti érdekeket. Hiszen látták... Láttuk. És ez arra is válasz, hogy mi lesz a földdel. HARASZTI GYULA szót: — Hát mikor megállítottak, rájuk förmedtem: Che cosa fate?! Sono partlglano! Mindjárt lefogtak, alaposan szemügyre vettek. Mikulási ajándékot hoztam nektek a parancsnokságról. Három liter rumot, meg öt kiló cukrot. Elkobozták. Engem meg a malomhoz vezettek. A vízbe ugrottam, átúsztam, és igyekeztem egérutat nyerni. Néhányszor utánam lőttek, de nem találtak el... — Hanem egy szomorú hlr, Rechtor, egyelőre még nem biztos. Állítólag Tessában valaki holtan fekszik közületek. A fasiszták várják, hogy ki megy érte... — Kt az? Walter a vállát vonogatta. — Honnan tudnám?! Rechtor az asztalra vetette pisztolyát. — Itt a mikulási ajándék! Egy pohár forró teát állítottak elébe. — Kvtt megnövesztette a szakállát, hogy eljátszhassa nekünk a Mikulást. A börtönben valószínűleg leborotválták ... — Ha valamelyitek Rossába vetödtk, egy szót se Mlíőkónak, — parancsolja Rechtor. Az őrségen álló DunajCík bevezeti az őszekötőt. — A parancsnok holnap éjszaka jelentkezzék Coazzábanl — Rendben van, ott leszek — ígéri Rechtor. A parancsnokságon előbb pénzt kapott osztaga számára. Aztán elmondotta, hogy kis híján Walter halálát okozta. Megrovással bänŐszinteség, bizalom, tisztelet Anyagi és kulturális életszínvonalunk emelkedésének velejárója, hogy egyre többet törődünk gyermekeink nevelésével és oktatásával. Ennek ellenére gyakran hallunk ilyesféle panaszt becsületes, munkaszerető szülőktől ls: „Hanyag, szemtelen, semmirevaló a fiam, pedig tőlitnk otthon csak jó példát lát. Mindketten dolgozunk, házaséletünk kiegyensúlyozott, megbecsüljük egymást. A fiúnknak mindent megadtunk, miért nem olyan hát, mint mi vagyunk? Mivel rontottuk el? ..." Talán éppen azzal, hogy néha minden erejüket megfeszítették, hogy megadhassanak mindent, s elhalmozták mindennel gyermeküket. A mama inkább lemondott a már amúgy ls régen esedékes kabátvásárlásról, csakhogy gyermekének ünnepét gazdagabbá tehesse, a „nekem nem lehetett, legalább neki legyen" — gondolattal. A gyermek így nagyon könnyen, nehézségek nőikül jutott hozzá mindenhez, s természetesen nem is értékeli a szülők fáradozását. Kényelmes, lusta lett. Amikor szülei növekvő igényeit már nem tudták kielégíteni, követelődzővé és szemtelenné vált. Ilyen következményekkel jár, ha a gyermeket túlságosan elhalmozzuk ajándékokkal. Közismert tény, hogy az iskolai nevelőmunka mellett elsősorban a szülői házban folyó nevelés befolyásolja gyermekeink magatartását. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fiatalok viselkedése, erkölcsi magatartása helyes irányban alakul, ha a szülők az iskolával szorosan együttműködve, egységes elvek szerint igyekeznek a gyermekre hatni. Azt mondjuk, neveljük gyermekeinket egységes elvek alapján. Mit jelentsen ez a gyakorlatban? Azt, hogy az édesanya és az édesapa ne támasszon ellentétes követelményeket a gyermekkel szemben. Gyakori eset, hogy az édesapa valamitől eltiltja a gyermeket, a lágyszívű édesanya viszont — titokban, hogy az apa ne tudja — ugyanazt megengedi, vagy fordítva. Nem is gondolnak rá, hogy ezzel maguk alatt vágják a fát, mert az Így nevelt gyermek hamar rájön arra, hogyan játszhatja ki szüleit, esetleg egyiket a másik ellen. Alakoskodóvá, hazudozóvá, képmutatóvá válik. A szülők és a gyermekek közös érdeke megköveteli a nevelésben a következetességet. A szülők, az előforduló nézeteltéréseket egymás között tisztázzák, beszéljék meg, de a gyermekkel szemben mindig határozottan, az egységes nevelési elvek értelmében lépjenek fel. Kívánatos az is, hogy kezdettől fogva őszinte, bizalmas viszony alakuljon ki a szülők és a gyermek között. A gyermek csak akkor nyílt szülei előtt, ha az őszinteség és a bizalom légkörében nő fel, ha azt látja, hogy szülei ls őszinték egytették, de saját magát szigorúbban Ítélte el. Majd rátértek a legközelebbi tervekre ... —A rastrelamento a legrövidebb időn belül a Presse Roi felé fordul. Hová szándékoznak menni? — Prafieulba! Következő éjszaka a félig romba dőlt Prafieulba indulnak. Walter és Cyril eltérnek Indiritta felé, hátha sikerül valamit megtudniuk a tessai halottról. Közvetlenül Prafieul előtt érték utol az osztagot. — Megtudtatok valamit? — Kvit... Szóval Kvit! Walter sürgeti őket, zsörtölődik. — Ogy mentek, mint valami Juhnyáj, Cyrlllel már ötszáz méterről hallottunk benneteket. Igyekezzünk, de csendben! Prafieul. Mielőtt lefeküdnének, nagyjából megtekintik a terepet. A barakkok a teraszos lejtő alján állnak. Nem éppen a legjobb, de nem ls a legrosszabb helyen. No gyerünk aludni. Rochné maga ajánlkozik őrségre. — Hatkor majd'váltsatok fel. — Mielőtt elindulna, még megáll. — Hej, ha úgy ismertétek volna Kvitet, mint én. Ha még egyszer eljutunk Indirittába, elvezetlek benneteket egy szikla alá. Ott ásta el számotokra a mikulási ajándékokat. Azon a pénzen vásárolta össze, amit a kettőnk munkájáért kaptunk. Mennyire örült, hogy meglephet benneteket. Igazi jó. barnáshoz, és kölcsönösen tisztelik egymást. S itt érkeztünk-el ahhoz a ponthoz, ami manapság gyakran vélt ki megrökönyödést. Arról van szó, hogy a fiatalok gyakorta tiszteletlenek az Idősebbekkel szemben. Ezt a panaszt sokak szájából hallani, ám kevesebb azoknak a száma, akik hajlandók lennének vizsgálat tárgyává tenni, vajon a felnőttek, az idősebbek érdemesek-e minden esetben erre a tiszteletre. Sok családban él ma egy fedél alatt két-három generáció. Nem ritka eset, hogy a kisgyermek azt tapasztalja, szülei tiszteletlenül, türelmetlenül viselkednek nagyszüleivel szemben. A háztartás minden munkáját fáradhatatlanul végző nagymama nem részesül megbecsülésben, az Idős, beteg, ápolásra szoruló nagyapát pedig nyűgnek tartják a családban, s ezt tapintatlanul a gyermek előtt tudomására is hozzák. Várhatjuk-e, hogy az Ilyen gvermek másképpen fog viselkedni saját szüleivel szemben? Aligha. A példaadás e téren ís fontos szerepet játszik. Különösen, ha mérlegeljük: milyen messzemenő következményeket von maga után a helytelen példa. A gyermek és szülők közötti őszinte, bizalmas légkör is egyik záloga a későbbi békés, boldog, derűs öreg napoknak. Sok szülő későn döbben rá, hogy gvermeke elhidegült tőle. Az okot rendszerint a gyermekben keresik, holott itt is kettőn áll a vásár. A hiba többnyire abban gyökeredzik, hogy a szülők nem találnak időt arra, hogy gyermekükkel elbeszélgessenek. Jelentéktelennek tartják a gyermekek számára fontos problémákat. A gyermek ezt látva visszahúzódik, magába zárkózik. Egy kislány panaszkodott az osztályomban, hogy anyukája sohasem érdeklődik az ő gondja-baja iránt. Még 10—15 percig sem beszélget el vele, mindig türelmetlen hozzá, pedig a szomszéd nénivel akár egész délután is tereferélnek. Az ilyen édesanya — miközben dicséretre méltón gondoskodik gyermeke fizikai fejlődéséről — elhanyagolja lelki, szellemi életét. S ezzel nagyon nehezen helyrehozható hibát követ el. Több családban már bevett szokássá vált, hogy egy alkalmas időpontban, mondjuk vacsora után, amikor már együtt az egész család, megbeszélik a nap eseményeit és a másnapi teendőket. Ekkor kiki elbeszéli, mivel töltötte a napot, milyen élményben, sikerben vagy kudarcban volt része. A gyermek is elújságolja ilyenkor, kivel játszott, mivel szórakozott a nap folyamán, mi történt az iskolában, az utcán. Ebben a formában nem veszi zaklatásnak, ha részletesebben beszámoltatjuk iskolai munkájáról, magatartásáról. Jó alkalom ez arra is, hogy az ellenőrző könyvét megnézzük. Azok a családok, ahol ez a szokás már meghonosodott, bizonyíthatják, milyen gyümölcsöző az a másfélkét óra, amit a szülők nagyfokú elfoglaltságuk mellett a családi problémáknak szentelnek. VARSÁNYI LÁSZLÓ rát voltl — S gyorsan letörli kicsorduló könnyeit. 2 Napkelte előtt szokott a leghidegebb lenni. Rechtor topog, leveszi kesztyűjét, gémberedett ujjait leheletével melengeti. Ki tudja, mi lehet foglyul esett bajtársaikkal. Bobóval, Morous-szal, Nahozenývel, Kapriccal? És a halott Kvit még mindig ott fekszik-e Tessában a havas földön. A helybeliek el akarták temetni, de a fasiszták nem engedték. Ott kell maradnia, ahol elesett, egyrészt figyelmeztetőül, másrészt... Lehet, hogy a partizánok érte jönnek. Valami zaj üti meg a fülét. Átfut a bokrok mögé, ahonnan kilátni az útra. Szinte megdermed. Két teherautó! Kikapcsolt motorral ereszkedtek le felülről. Az egyikről nácik, a másikról feketeingesek ugrálnak le. Rohanva Indul az alsó barakk felé, amelyet a náci osztag igyekszik óvatosan megközelíteni. Biztosra jöttek, tudtak róluk. Riadóll! Rohan a másik barakkba: — Kifelé! Itt a nácikI Némelyiküknek annyi ideje se maradt, hogy magára kapja a köpenyét. Az élelmiszer, konzervek, takarók mind a barakkban maradnak. Csak fegyvert és lőszert, — és gyerünk kifelé. (Folytatjuk) \i\ SZÚ 6 £ 1963- szeptember 13,