Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)

1965-09-16 / 257. szám, csütörtök

Másodszor Nogyabonyban KIHASZNALATLAN LEHETŐSÉGEK BIHARI SZÜLŐFALUMBAN T avaly a Bihari János halálá­nak 200. évfordulója alkal­mából Dunaszerdahelyen és Nagyabonyban megrendezett, Jól si­került emlékünnepély után az volt a közhangulat, az eseményről meg­jelent sajtóbeszámolók ls azt Írták, hogy ezentúl Bihari-napok címmel a CSEMADOK minden évben Nagy­abonyban rendezi meg a csehszlo­vákiai magyar népi zenekarok fesz­tiválját. Az elképzelést több szem­pontból is Jónak tartottuk. Azt re­méltük, hogy az évente megrende­zésre kerülő fesztiválok fellendítik zenekari mozgalmunkat. Kulturális életünknek ugyanis ez a leggyen­gébb oldala. Színjátszó együttesünk és tánccsoportunk — mint már any­nyiszor leszögeztük — rengeteg van. Énekkar már csak néhány, ze­nekar meg még ennél is kevesebb. Helyesebben zenekaraink is vannak, hiszen a zenés szórakozóhelyek egyikéről sem hiányoznak. Ezek azonban csak pénzért hajlandók fellépni. A műkedvelő mozgalomban viszont az ének- és tánccsoportok­hoz hasonló, anyagi ellenszolgálta­tás nélkül szereplő zenekarok szük­ségesek. A műkedvelés nem épül jövedelemre. A mozgalomnak a szó­rakoztatás, a művelés, a belső ne­velés a célja. Helytelen lenne, ha azért a munkáért, amit egyesek (az énekesek és a táncosok) ingyen vé­geznek, mások (a zenészek) pénzt kapnának... Az évek óta tartó ál­datlan állapotot azzal magyaráztuk, hogy talán azért nincs elegendő megfelelő zenekarunk, mert a ze­nészek nem kapnak szakmai segít­séget, nem szervezik, nem ösztön­zik őket. A zenekarok fesztiváljától vártunk változást. Ogy véltük: itt az alkalom, hogy a zenekarok önálló műsorszámokkal is fellépjenek és kedvet, lendületet kapjanak a mun­kához. A szeptember 4—5-én Dunaszer­dahelyen és Nagyabonyban megren­dezett Bihari-napokra már azzal a reménnyel mentünk, hogy sok együttest látunk majd, és zenekari mozgalmunk fellendülésének leszünk tanúi. Sajnos tévedtünk. Nemcsak zenekari mozgalmunk fellendülését nem tapasztaltuk, hanem tudomásul kellett vennünk azt is, hogy az ígért zenekari fesztivál is elmaradt. Az érdeklődéssel várt és nagy remé­nyekre jogosító Bihari-napokat a csehszlovákiai magyar népi zeneka­rok fesztiválját ez idén helyi jel­legű, gyenge színvonalú dal- és táncünnepély jelentette. A bemuta­tón néhány szólista, két hazai és egy magyarországi műkedvelő tánc­együttes és egy-egy zenekar lépett fel. Amikor elmondtuk, hogy nem ezt vártuk, a szervezők az árvízre hivatkoztak: ,,A katasztrófa a mi tervünket is felborította"... Próbáltuk a helyzetet megérteni, igyekeztünk a sikertelenséget mi is az árvízzel magyarázni. Nem ment. A Bihari-napok kudarcát akkor tu­lajdoníthatnánk az árvíznek, ha az esemény iránt a sok gond miatt nem lett volna érdeklődés, ha nem jelenhettek volna meg az együtte­sek, vagy ha nem lett volna lehető­ség a fellépésre. Az ünnepségek színhelyét (Nagyabonyt és Duna­szerdahelyt) azonban nem érte víz. A meghívott együttesek mindegyike fellépett, a közönség érdeklődése olyan volt, mint máskor. Szombat este is megtelt a dunaszerdahelyi üzemi klub nagyterme, és a nagy­abonyi parkban vasárnap délután rendezett műsorra is összejött vagy kétezer ember. A bemutatókon csu­pán azért nem vnttek jóval többen részt, mert a járásból 32 autóbusz­szal mentek nézők a budapesti Ma­gyarország—Ausztria labdarúgó-mér­kőzésre. Ernest Zmeták: Falusi nő (fametszet, 1949) Hol történt a hiba? Miért nem volt olyan a Bihari-Ünnepély, mint vártuk, miért maradt kihasználatla­nul a lehetőség? Tagadhatatlan, hogyha nem ls döntően, a találkozót azért az ár­víz, helyesebben a Csallóközben mostanában uralkodó hangulat is befolyásolta. Néhány hete még nem tudták biztosan, hogy megrendezik-e az Ünnepélyt, vagy nem. Egyesek azon a véleményen voltak, hogy a kulturális munkánál, jelenleg fonto­sabb feladat vár elvégzésre. Mások azt mondták, ez is szükséges. A hu­zavona sokáig tartott. A szervezők (a CSEMADOK dunaszerdahelyi já­rási titkársága és a Dunaszerdahe­lyi Járási Művelődési Otthon veze­tősége) — hogy az ünnepséget a nehézségek ellenére is megtartják — végleg csak néhány napja dön­töttek. A felkészülésre így igen ke­vés Idő jutott. Kedvezőtlenül befo­lyásolta a műsor színvonalát az ls, hogy a tervezett külföldi művészek fellépése elmaradt. Ennek ellenére a Bihari-napok Jellegét nem ezek az okok határozták meg, a műsor nem az említett nehézségek miatt okozott csalódást. A bemutató azért nem váltotta be a hozzáfűzött re­ményt, a lehetőség azért maradt kihasználatlanul, mert a zenekari fesztiválra tett tavalyi ígéret, csak ígéretnek bizonyult... A szervezők kezdettől fogva nem zenekari fesz­tivált, hanem dal- és táncünnepélyt készítettek elő. Igaz, szombat estére a plakátokon Bihari-hangversenyt hirdettek, a látottak után azonban ez sem nevezhető hangversenynek. A fellépő két zenekar előadott ugyan néhány zeneművet, az egész bemutatóra — tekintve, hogy szava­lat, ének, tánc és zeneszám válto­gatta egymást — mégis inkább illik az esztrád, mint a hangverseny el­nevezés. Szóval sem Bihari-hangver­senyről, sem zenekari fesztiválról nem beszélhetünk. A szervezők azt állítják, hogy központi segítség nélkül csupán a saját erejükre támaszkodva lehetet­len Nagyabonyban zenekari feszti­vált tartani. Egy ilyen rendezvény­nek csak akkor lenne értelme, ha felvonultatná az országban műkö­dő legjobb magyar népi zenekarok mindegyikét. Ezt viszont a járási szervek a legjobb akarattal sem biz­tosíthatják. Egyrészt azért, mert nem tudják, mely együttesek jöhet­nek számításba, másrészt azért, mert egyedül az országos fesztivál anyagi költségeit nem bírnák fedezni. Érveik elfogadhatók. Zenekari fesztivál valóban csak közös erőfe­szítéssel, központi segítséggel való­sítható meg. A Bihari-napokat a komáromi Jó­kai-napokhoz hasonlóan kellene megrendezni, azzal a különbséggel, hogy az egyik helyen a legjobb csehszlovákiai magyar színjátszók, Irodalmi színpadok és szavalók, a másik helyen pedig a legjobb cseh­szlovákiai magyar ének- és zeneka­rok lépnének fel. Azt, hogy miért nincs így, hogy a rendezvéný ér­dekében miért nem történt nagyobb összefogás, nem tudjuk. A kérdés­re kielégítő magyarázatot sem kap­tunk. Lehet, hogy a kedvezőtlen Idő­járás miatti bizonytalanság, lehet, hogy a többi rendezvényekre for­dított energia vonta el a Bihari­napokról a figyelmet. Ezt azonban a tavaly olyan jól indult és ígére­tesnek bizonyult rendezvény síny­lette meg. Tanulságul nem ls mond­hatunk mást, minthogy jövőre sok­kal jobban kell készülni. A most megrendezett műsor — bár Bihari emlékének Jegyében zaj­lott le — igen kevés kapcsolatban állt a nagy zenésszel. Sajnáljuk azt is, hogy a „Dal szép, a dal örök" jelszó jegyében rendezett bemutatón nem lépett fel a Csehszlovákiai Ma­gyar Tanítók Központi Énekkara. Nem kifogásoljuk a kimondottan műkedvelőkre épülő dal- és tánc­ünnepélyeket. Az ilyen jellegű be­mutatók is hasznosak, szükségesek. A jövőben azonban nem engedhető meg, hogy a műkedvelők előadásá­ra olyan magas belépőt szedjenek, mint a hivatásos művészek fellépé­sekor. A közönség jogosan elvárja, hogy 8—10 koronáért igényes mű­sort kapjon. Ez alkalommal azon­ban a belépő magas, a színvonal vi­szont alacsony volt. N em tudjuk, jövőre milyen mű­sort mutatnak be. Mi az ének- és zenekari fesztivál mellett törünk pálcát, örülnénk, ha mások is ezen a véleményen lenné­nek és a Bihari-napok valóban a csehszlovákiai magyar ének- és ze­nekultúra magas színvonalú sereg­szemlélt jelentenék. BALÁZS BÉLA S vit... Chemosvlt... Abban a gyárban Jártam, ahol a gyorsan pörgő orsóra színes selyemfonál tekerődik. Meg­csodáltam az üde, élénk színeket. És meg kellett csodálnom az embereket ls. Idegen voltam a gyárban. Mások segítségére, útbaigazítására voltam rászorulva. Az üzem fényképészével akartam beszélni. Nem vehettem fel a telefonkagylót, amikor azt sem tudtam kit hívjak, milyen számot kell kitárcsáznom. Az ismeretlen tehát az Ismeretlenhez lépett. Megszólítottam. — Egy kis szívességet szeretnék öntől kérni... — Kérem... — Cubová elvtársnő fényképére lenne szükségem, az üzemi lap szer­kesztőjétől talán megkaphatnám ... Néhány pillanatig rajtam felej­tette a tekintetét. A szeme nem árul­kodott. Nem örült, nem lelkesedett, és nem csodálkozott. Csak nézett. Aztán felemelte a telefonkagylót, és ekkor megszólalt. — Mi nagyot csinált, hogy éppen róla akar írni? — kérdezte, és gyor­san tárcsázni kezdett, mintha ezzel akarná a tudtomra adni: nem is ér­dekli a válaszom. Meglepett a kérdése. — Hiszen a maguk képviselője! — válaszoltam sietve. Többet nem mondhattam, mert fe­lém nyújtotta a kagylót. — Tessék, beszéljenl — mondta. A kérdés kérdést vetett fel ben­nem. Valóban, miért akarok éppen Cubová Mártáról írni? Nem futnak utána az újságírók, mint Julo Slabey, a híres esztergályos után. Zavarban volt, az első fecske voltam nála. Sza­badkozott, nem ls tudja, hogy kell egy újságíróval beszélnie. Mondom: úgy, mint más emberrel. Cubová Már­ta nem hős, nem repült az űrben, nem talált fel csodaszert az élet meghosszabbítására. Harmincnégy éves. Tizenhét éves korában jött Se­redről Svitre dolgozni. Munkáslány­ként kezdte, ma mester. Férjhez ment, három gyermeket szült. A férje is a gyárban dolgozik, a konstrukciós csoport vezetője, szabad Idejében tanul, egy év múlva mérnök lesz ... V alóban, miért esett a válasz­tásom éppen Cubová Már­tára, amikor száz és száz más emberről is írhattam volna?! Hibát követtem el, hogy nem álltam az Illető elé, hogy a szemébe mond­jam,- akkor magáról fogok írni! Va­jon határozottan tiltakozott volna: hogy rólam sem írhat, nem vittem véghez csodatetteketl Kicsiség len­ne az, hogy a gyár neveltje, az egy­szerű munkásasszony a Nemzetgyű­lés képviselője lett? Hétköznapi ese­mény, melyre nem érdemes felfigyel­ni? Tavaly májusban bezzeg felfigyel­tek rá, és megeredt a „szomszéd­asszonyok" nyelve! Márta Cubová ellenjelölt volt, nem ls számított rá, hogy a választások napján őrá ad­ják majd le a szavazatokat. A válasz­tók kívánságára azonban az első je­löltet törölték a jelöltek listájáról. Az üzem dolgozói egy emberként álltak Marta Cubová mellett. És mé­gis suttogtak. Miért jelölik éppen őt? (Ismétlődik a kérdés: Mi nagyot csinált, hogy éppen róla akar írni?) Még fiatal! Férfit jelöljenek! A nő gyenge, nem válik be! A szó elszállt, Cubová fülébe ls eljutott. Miért ke­serítik meg az ember életét? Hát akart ő képviselő lenni? Még csak nem is álmodott, róla! Elég gondja van az üzemben, odahaza a háztar­tással, a két gyermekével, a harma­dikat épp akkor várta... De nem volt meghátrálás. Járta az üzemeket, a falvakat, hogy körzetében bemu­tatkozzon a választólnak. A fülében csengett kommunista apja régi fi­gyelmeztetése. Mindig arra tanította, sose hazudj, csak az igazat mondd! Ez lett Márta asszony bibliája. Nem is ígérgetett a választóinak, meg­mondta nyíltan: ne várjunk csodát, annyit kaphatunk, amennyit az ál­lamnak adunk! De minden tőle tel­hetőt megtesz. A rossznyelvűek el­hallgattak. Mindig elhallgatnak, ami­kor a munkára terelődik a szó. És minden csoda három napig tart. De Marta Cubovának ez a három nap hosszú éveket jelent, fokozott áldo­zathozatalt, folytonos tanulást, az ismeretek állandó gyarapítását köve­teli tőle. Másképp nem tudna helyt­állni. Csak azért is megmutatja a suttogóknak, nem gyenge a nő, mél­tó a választók bizalmára. Nem üres frázisként hangoztatja, hogy ne vár­junk többet az államtól, mint ameny­nylt az államnak adunk. Magával gzemben igényesebb, szigorúbb. Nem ma, hanem még tegnap, tegnapelőtt tűzte ki maga elé a mércét: többet adj a társadalomnak, mint más! Nem a párttagságból eredő kötelezettség szólaltatja meg, amikor cselekede­teiben ehhez igazodik, mert mint pártonkívülit választották meg kép­viselőnek. Mégis kommunista tettei­ben, a mi korunk embere, aki nem várakozik karba tett kézzel a sült galambra.,. "MIÉRT ÍROK 1 » tok wwm Cubová Marta rilépett szűk kere­tek közül. Ismeretlen terü­letre lépett. Ed­dig mindig ügy hitte, számára az életet a gyár és a család jelenti. Most új élet tá­rulkozott kl előt­te. Ha félt ls et­től, mégis bizako­kodott, hogy nem okoz majd neki sok gondot, hi­szen hosszú ideig az ifjúsági szer­vezet, a szakszer­vezet funkcioná­riusa volt, tud az emberek nyelvén beszélni, tud szervezni, hiszen példás mester, és a szép eredmé­nyeket elérő szo­cialista munka­brigád vezetőjel Mindez kevésnek bizonyult. Képvi­selőnek lenni nem jelenti csu­pán azt, hogy új törvényeket sza­vazzon meg. Nagy felelősség új törvényt hozni, mégis ez tartozik a kisebb gondok közé. A sokak számára szürke, hétköznapi prob­lémáknak hitt kérdések okoz­nak neki fejfá­jást. Itt utat, amott vízvezeté­ket, áruházat kö­vetelnek. Kevés a zöldség, kevés a gyümölcs. Több sörre lenne szük­ségünk! Miért nem kapok a lá­bamra megfelelő számú cipőt? Miért nincs elég gyerekcipő? Nézzen csak utá­na, kedves, jól számították-e kl a nyugdíjamat? Poprádon a vil­lanyszerelőknek magasba futó létrá­ra van szükségük! A képviselőnk vagy, intézd el! Most szava van a képviselőnek! És kezdődik a futká­rozás, az érdeklődés. Aztán Itt van a svlti vasútállomás problémája. Ki­írom, nehogy tévedés essen, ezer­kilencszáznegyvennyolcban hagyták abba a vasútállomás építését! Miért nem fejezik be, amikor szükségük van az állomásépületre?! Marta Cu­bová nem hallgathat! Marta Cubová a legilletékesebbhez fordul: a közle­kedésügyi miniszterhez! Adjon vá­laszt arra, mikor kezdődik meg az élet a negyvennyolcban felemelt fa­lak között? És megjött a válasz. Hoz­záfogtak az építési munkálatokhoz. Marta Cubová nemzetgyűlési kép-, viselő vagy. Gyere a járási pártbi­zottság, a járási nemzeti bizottság üléseire! Ismerkedj a járás problé­máival! Gyere Kassára, ismerkedj a kerület problémáival, hogy válasz­tóid kérdéseire kielégítő választ ad­hass! Menj a falvakra, ismerkedj a község problémáival! Utazz gyorsan Prágába, hogy meglsmerhesd az or­szágos problémákat, hogy részt ve­hess a helyi gazdálkodási bizottság ülésén... S ilyenkor kilenchóna­pos kislányát a több mint 100 kilo­méterre lakó anyósához viszi, hogy nyugodt szívvel utazhasson a fővá­rosba ... S zerencsém volt, hogy nem egy nappal előbb kerestem fel a gyárban. Mert csak az elő­ző nap érkezett vissza Nyugat-Cseh­országból, ahol nyolc képviselőtár­sával együtt négy napig tanulmá­nyozták a helyi gazdálkodás, a szol­gáltatások helyzetét. Minden nap más-más képviselő vezette a csopor­tot. Az egyik nap reá esett a válasz­tás. Karlovy Varyban kellett a cso­portot vezetnie, a képviselők nevS­ben tárgyalnia, Irányítani az ellen­őrzést. A svltl munkásasszony a vi­lághírű cseh fürdővárosban ellenőr­zi a külföldleknek s a hazai polgá­roknak nyújtott szolgáltatások szín­vonalát! Márta asszony megállta a helyét. Most odahaza a Jelentésen dolgozik, a Karlovy Varyban szerzett tapasz­talatokat, tanulságokat összegezi, hogy mielőbb elküldhesse a Nemzet­gyűlés titkárának... Amikor visszatért az üzembe, fia­tal mestertársa, Vlnešková karon fogta: Mesélj, Marta, hcri Jártál, mit csináltatok? Vlnešková a Járási nem­zeti bizottság képviselője. És beszél­getnek a tapasztalataikról. A fiatal képviselők „tanácskoznak", tanulnak egymástól, és segítik egymást. Egy műszakban dolgoznak. Ha egyikük­nek gyűlésre kell mennie, a másik elvégzi helyette is a munkát, mert a termelés nem szünetelhet, az orsók szüntelenül peregnek, maguk köré (P. Uhrík felvétele.) ÉPPEN RÓLA? tekerik a csillogó selyemfonalat. 'Áz orsók, a gépek előtt emberek állnak: lányok, asszonyok. Sosem fogynak ki a problémákból. Ha a lányok nagy nehezen betanulnak a munkába há­rom, négy öt év múlva férjhez men­nek, elmennek és helyükre újak jön­nek. Mester, tanítsd őket! Nem mond­hatod magad jó mesternek, ha az újak három hónap múlva nem tel­jesítik a műszaki normát. Zajos a munkahely, állandóan talpon kell állni. Sokan megszöknek innen, nem bírják ki ^ovább egy-két hónapnál. És megint jönnek az újabb dolgo­zók. Mester, tanítsd őket! Nemrég történt. Bujnáková Sabina el akart menni tőlünk, pedig ügyes lány. Cu­bová beszél vele. Miért akar elmen­ni. Keveset keresek, gépnél szeret­nék dolgozni! Megtanították a gép kezelésére. Bujnáková maradt, és kedvvel dolgozik ... N ehéz volt kivívni az elisme­rést. Hosszú ideig tartott, míg sikerült a brigádtagokat meggyőznie arról, hogy az élet nem­csak a munkát jelenti, az élet vala­mivel több a munkánál... Nehéz volt... mert a brigádot szándékosan nem a legjobbakkal kezdték építeni. Cubová kemény fá­ba vágta a fejszét. De nem hátrált meg. Célkitűzése sikerült. A brigád tagjai a részleg legjobb dolgozói. Az új dolgozók felett védnökséget vál­lalnak, és kezeskednek azért, hogy három hónap múlva teljesíteni fog­ják a műszaki normát. A tanoncból" tanító lett. Egymásért élnek. Ha egyi­kük költözködik, segítenek a költözi ködésben, ha valamelyikük beteg, gondoskodnak a gyermekeiről, aján­dékot visznek a betegnek. A család­tagokkal együtt moziba, színházba, szórakozni járnak. Ha nem teljesítik a tervet, azzal a kezdeményezéssel lépnek fel, hogy túlórázzunk! Ket­ten elmentek a brigádból, a férjüket követték. Két új tagot választottak helyettük, ünnepélyesen, virágcsok­rokkal köszöntötték őket. A brigád­bafogadás pillanatát megörökítette a fényképész, az üzemi lap közölte. A szocialista munkabrigád tagjának lenni megbecsülést jelent. Az általá­nos megbecsülés Cubová munkáját dicséri. Érdemes volt a kemény fába vágni a fejszét. Érdemes volt, hisz már az egész műszak a szocialista brigád tagja akar lenni. E s •s most újra elgondolkozha­tok, miért írók éppen Cubo­váról? Olyan szürke ember lenne, akire nem érdemes felfigyelni? Örülök, hogy megismerhettem, örü­lök, hogy írhatok róla, mert életével, munkájával Igazolja, nem karba tett kézzel vár a sült galambra, hanem kötelességének tartja, hogy valami­vel többet adjon a társadalomnak, mint amennyit elvárnak tőle... PETRÖCIBÁLINT 1885. szeptember 16, * ÚJ SZŐ 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom