Új Szó, 1965. augusztus (18. évfolyam, 211-241.szám)

1965-08-10 / 220. szám, kedd

UJABB KALOZTAMADASOK A VDK ELLEN Egész Dél-Vietnamban támadnak a hazafiak TAYLOR BEISMERTE, HOGY A LEGSÚLYOSABB PROBLÉMA A SAIGONI KLIKK CSAPATAINAK SZÉTZULLÉSE ÉS SZÖKÉSE ZANZIBARON NEMCSAK SZEGFŰSZEG TEREM, HANEM KÖKUSZDIÖ KIVITELE IS ELÉG JELENTŐS. (CTK — felvétele) Nenni lenne az elnök? Róma (ČTK) — Nenni lesz az Egyesült Szocialista Párt elnöke — jelentette ki Luigi Preti, a Szociál­demokrata Párt vezető képviselője Firenzében, ahol a Szocialista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesí­tésének szükségéről beszélt. Preti nem közölte, hogy Nenni kinevezé­séről a két párt képviselőjének tár­gyalásáról döntöttek-e, vagy ez csak személyes nézete. A két párt egye­sítése számos akadályba ütközik. De Martino, a Szocialista Párt politikai titkára is azon a véleményen van, hogy még nincsenek meg a feltéte­lek az egyesülésre. Az egyesülést kikötések nélkül csak Nenni jobbol­dali hívei és a kormány szocialista tagjai támogatják. Mancini minisz­ter e csoport képviselője az utóbbi hetekben több ízben bírálta de Mar­tinot. A napokban megígértette vele, hogy a párt kongresszusa előtt nyílt levélben fordul a tagokhoz, melyben támogatja majd a Szocialista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesí­tését. ppw? KARTAWINATA, az indonéz parla­ment elnöke Djakartában kijelentet­te, hogy Indonézia a közeljövőben végre hajtja első atomfegyver-kí­sérletét. ZDENÉK CERNlK, a 18-hatalmi leszerelési bizottság tanácskozásán részt vevő csehszlovák küldöttség vezetője találkozott Stibivel, az NDK külügyminiszter-helyettesével, aki átadta az NDK kormányának a 18-hatalmi leszerelési bizottság munkájával kapcsolatban kiadott nyilatkozatát. A baráti eszmecsere sorén a két ország képviselői ki­cserélték nézeteiket a leszerelés és az európai biztonság kérdéseiről. A KlNAI külügyminisztérium jegy­zéket adott át a tokiói indiai nagy­követségnek, melyben tiltakozik in­diai katonák Kína területére való behatolása, valamint két kínai asz­szony elrablása ellen. (CTK) HIVATALOS adatok szerint Spa­nyolországban tavaly 17,2 száza­lékkal emelkedtek a létfenntartási költségek, míg a nemzetjövedelem csupán 7 százalékkal emelkedett. (CTK) AZ AFRIKAI NEMZETI KONGRESZ­SZUS, a Dél-afrikai Köztársaság leg­nagyobb pártja nyilatkozatot adott ki, melyben a dél-afrikai börtönök körülményeinek kivizsgálását, a Biz­tonsági Tanács határozatainak tel­jesítését és a politikai foglyok sza­badon bocsátását követeli. (CTK) A ZANZIBAR VOICE közlése sze­rint az NSZK segítséget nyújt a Dél­afrikai Köztársaság kormányának. Már tavaly tárgyalások folytak a két ország katonai szerződéséről. Nyugat-Németország több katonai létesítményt épít a Dél-afrikai Köz­társaságban. (CTK) A NÉMET Demokratikus Köztársa­ság háromtagú küldöttsége George Stib külügyminiszter-helyettes veze­tésével Genfbe érkezett. A küldött­ség tagjai megfigyelőként részt vesznek . a tizennyolchatalmi lesze­relési bizottság tárgyalásain. (CTK) A KELET-NIGÉRIAI Bonnban ösz­szetűzésre került sor a munkanél­küliek és a rendőrség között. A kül­földi munkások alkalmaztatása el­len tiltakozó munkanélküliek üve­gekkel és kővel támadták meg az ellenük kivezényelt rendőröket. Ti­zenhét személy, köztük tizenkét ren­dőr, megsebesült. (CTK) Újabb feszültség India és Pakisztán között Delhi (CTK) — A rendkívüli ese­ményekkel foglalkozó kormánybi­zottság ülése után közleményt ad­tak ki, meiy szerint augusztus 5-e óta felfegyverzett pakisztániaiak hatolnak Kasmír térségébe. A cso­portokat bujtogató és felforgató te­vékenységgel bízták meg. A pakisz­táni csapatok tüzet nyitottak a kas­míri tűzsziineti vonal mentén. Kasmírban indiai csapatokat ve­tettek be a felforgatók ellen. Az in­diai kormány nagyon súlyosnak tartja a helyzetet. Megerősíti a kas­míri rendőrséget és csapatokat küld oda. A Kasmír Hangja rádió vasárnap a késő esti órákban bejelentette, az ún. Forradalmi Kasmíri Tanács meg­alakítását. A rádió első adása ellen­séges hangú volt Indiával szemben. Saigon (CTK) — Tegnap 16 ame­rikai repülőgép bombázta a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság terü­letét Hanoitól kb. 250 kilométerre délre és Vinh város térségét. Tovább folynak a harcok a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadítási Front csapatai, valamint a kormány­csapatok és amerikaiak között. A népi erők hétfőre virradó éjjel Saigon közelében megtámadták a kormánycsapatok két állását és na­gyobb károkat okoztak. Plei Kutól 55 kilométerre nyugatra és Duc Co környékén is kiéleződött a helyzet. Annak ellenére, hogy a saigoni rend­szer további erősítéseket vezényelt d harcok színhelyére, nem sikerült visszaverni a hazafias erők egysé­geit. Da Nang amerikai támaszpont térségében is egyre kedvezőtlenebb az amerikai csapatok helyzete. Az Egyesült Államok újabb kor­szerű fegyverek szállításával akarja megerősíteni saigoni szövetségeseit. Tegnap négy Camberra B-57 típusú lökhajtásos repülőgépet adtak át a dél-vietnami légierőknek. Most tudó­dott ki, hogy az Egyesült Államok kezdeményezésére a közeljövőben 15 ezer dél-koreai katona is részt vesz a dél-vietnami hazafiak elleni har­cokban. Dél-Vietnamból érkező hír szerint június 1 és 12 között a hazafias erők további területeket és több tíz ezer lakost szabadítottak fel. Á felszabadulási hírügynökség je­lentései szerint a partizánok Ca Mau tartományban tegnap lelőttek egy amerikai lökhajtásos repülőgépet. A hírügynökség szerint Tran Vinh tartományban Is lelőttek egy ameri­kai bombázót. Nem teljes adatok szerint ez év első felében Dél-Vietnam középső területein a kormánycsapatok 13 450 katonája állt át a hazafias erőkhöz. ÚJABB ANGOL PROVOKÁCIÓK a Jemeni Arab Köztársaság ellen Kairó (CTK) — Az angol gyar­matosító csapatok újabb agresszív akciókat hajtanak végre a Jemeni Arab Köztársaság ellen írja a Men tudósítója. A Jemeni külügyminisztérium nyi­latkozata szerint az angol csapatok július 21-én tüz alá vették Jemen és a Dél-Arab Szövetség határán fek­vő Kataba várost. Augusztus 4-én megtámadták Elbiada várost és ugyanaz nap egy angol repülőgép behatolt Jemen légiterébe. A nyilatkozat az agresszív akciók beszüntetését követeli és hangsú­lyozza, hogy Jemen fenntartja a jo­got, hogy megtegye a szükséges in­tézkedéseket az ország biztonságá­nak megvédésére. Aden nem hajlandó tárgyalni Nagy-Britanniával (CTK) — Abdul Kavi Makavi, ade­ni miniszterelnök kijelentette, hogy csak akkor hajlandó tárgyalni Nagy­Britanniával Dél-Arábia jövőjéről, ha ez teljesíti az ENSZ 1963. évi ha­tározatát. Ez a határozat önrendel­kezési jogot követel egész Dél-Ará­Összeesküvést lepleztek le az EAK-ban Moszkva (CTK) — Az Egyesült Arab Köztársaságban leleplezték a Moszlim Testvériség betiltott reak­ciós párt összeesküvését, mely az USA javára kémkedett. A moszkvai Pravda megjegyzi, hogy az egyip­tomi reakció nem először akarja megdönteni a forradalmi rendszert. A Pravda megemlíti a Monde jósla­tát, hogy Washington összeesküvést szít, melynek célja -Itasszer megbuk­tatása Jesz. Az imperialistákat Ss a hielyf reakciót nyugtalanítja az EAK függetlenségének megszilárdítása és Kairó független külpolitikája. Az imperialista sajtó az utóbbi idő­ben fokozza támadásait az EAK el­len. bia számára, valamint a politikai foglyok szabadon bocsátását, a vá­lasztások megtartását az ENSZ el­lenőrzésével és az adeni angol tá­maszpontok felszámolását tűzi ki. A Dél-Arab Szövetség függetlensé­géről folytatott londoni tárgyalások sikertelenségét is az okozta, hogy Nagy-Britannia nem hajlandó elfo­gadni ezt a határozatot. Nagy-Bri­tannia számára nagyon fontos az adeni támaszpont. A tárgyalások so­rán nem volt hajlandó beleegyezni felszámolásába, s csupán ígéretet tett, hogy tanulmányozni fogja a kérdést. Az adeni kormány képvise­lői ezt azonban nem fogadták el. Kajti, délarab állam küldöttsége is nyilatkozatot adott ki, melyben az ENSZ-határozat teljesítését követeli. A hírügynökség szerint a legtöbb katona a Tan An térségében állomá­sozó 25. hadosztályból szökött meg. A Nád-síkságon az ellenséges kato­naság kilenc egysége a szökések miatt harcképtelenné vált. Taylor tábornok, az Egyesült Ál­lamok volt saigoni nagykövete va­sárnap televíziós beszédében beis­merte, hogy az utóbbi hónapokban rosszabbodott az amerikai csapatok és a saigoni rendszer helyzete. Ki­jelentette, hogy az Egyesült Álla­mok helyzetét elsősorban a katona­hiány és a dél-vietnámi rendszer In­gatagsága befolyásolja kedvezőtle­nül. Hansley, az UPI kommentátora megemlítette Nguyen Cao Ky dél­vietnami miniszterelnök kijelentését, hogy a kormánycsapatokból havonta 4000—4500 áll át a partizánok olda­lára. Taylor megerősítette, hogy ez évben éppen ez az egyik legfonto­sabb probléma. Újságírók kérdésére válaszolva, Taylor Ismételten hangsúlyozta, hogy azért váltották le a nagyköveti hi­vatalából, mivel eredetileg csak egy évre küldték Saigonba. Dél-Szudánban tovább folynak a harcok Khartoum (ČTK) — Mohammed Mahgub szudáni miniszterelnök fel­kérte VI. Pál pápát, hogy szólítsa fel fegyverletételre és békés tárgya­lásokra a dél-szudáni lázadókat. Mahgub megállapította, hogy a lá­zadók az eddigi felhívások ellenére folytatják törvénytelen akcióikat a lakosság ellen. Mahgub ezzel a ké­résével válaszolt a pápa üzenetére, melyben aggályalt fejezte ki a dél­szudáni lakosság sorsa fölött. A la­kosság többsége keresztény, közis­mert tény azonban, hogy a szepara­tista hangulatot az imperialisták sugalmázására elsősorban a misszio­náriusok szítják. Ahmed Bajib tábornok, a lázadók ellen harcoló fegyveres erők pa­rancsnoka Khartoumban bejelentet­te, hogy a lázadők az egyenlítő men­tén fekvő tartományokban összpon­tosítják akciólkat. Elsősorban a hi­dakat pusztítják el, hogy lehetlenní tegyék a területek ellátását és a csapatutánpótlást. Bahr Ai-Ghazal és Felső-Nílus tartományokban a helyzet nyugodtabb. MONTY METH LONDONI LEVELE E pillanatban, amikor e sorokat ™ írom, az angol kormánynak azt a javaslatát, amely a több mint kétmillárd font sterlinges katonai kiadásoknak egynegyedével (ponto­san 500 millió font sterlinggel) való csökkentését szorgalmazza, már 77 parlamenti képviselő támogatja. A munkáspárti kormány hatalom­ra jutása óta Iazaz a múlt év októ­berétől) ez a gazdasági intézkedés immár a harmadik. Számolva a gazdasági válság nö­vekedésének lehetőségével, Harold. Wilson kormánya ugyanakkor „tet­te jégre" választási programjának legfontosabb és legnépszerűbb ígé­retét is. A kormány bejelentése szerint még az olyan fontos szociá­lis reformokat, mint az elaggott személyek járadékának bevezetését sem lehet majd megvalósítani. És nem jön létre egyelőre az az elő­nyös kölcsönrendszer sem, amely lehetővé tenné a fiataloknak, hogy lakást és lakásberendezést rész­letfizetésre, csökkentett kamatok­kal és alacsony kezelési illetékkel vásárolhassanak. S mivel a helyi szervezetek által épített lakóházak (lakások) mennyisége távolról sem elégíti ki a szükségletet, az állami lakásépítés törlése csak súlyosbít­ja a helyzetet. Ehhez az utóbbi és lényegében legsúlyosabb „ökonómiai orvosság­hoz" a kormány azért folyamodott, hogy a rövidre fogott gyeplővel egy újabb válságtól mentse meg a font sterlinget, továbbá azért is, hogy a túlzott Import, valamint a tengerentúli katonai támaszpontok fenntartása következtében felborult fizetési mérleget ismét egyensúlyba hozza. Ám mindennek ellenére az Idei költségvetés deficitje kb. 400 millió font sterling lesz (kb. 50 százalék­ka az 1964-es költségvetés deficit­Síkerül-e csökkenteni a katonai kiadásokat? jének). Ez sürgőssé teszi a brit im­port és export egyensúlyának -hely­reállítását. A sterling-válság ugyan­is nem oldódott meg — csupán el­tolódott. Az a 100 millió font ster­ling, amelyet Anglia a jövő évben a honvédelmi minisztérium költség­vetésében megtakarít, mindaddig nem jelent komoly lépést, amíg a tengerentúli katonai támaszpontok az elkövetkező esztendőkben is — akárcsak tavaly — évi 350 millió font stelinget emésztenek fel. A Times ez évi július 28-1 számá­ban Így leplezte le az angol mun­káspárti vezetők gondjait: „Sok munkáspárti képviselő félelemmel figyeli a kormány szigorú és ke­mény korlátozó intézkedéseit. West minster folyosóin az ezerkínlenc százharmincegyes év — a tömeges munkanélküliség idejének szelleme kísért. Kísért és riaszt!" Nem is kétséges, sok munkáspárti képviselő érzi, hogy helytelen a kórházak, iskolák, lakások és közle­kedési vonalak építésének tételeit törölni, amikor katonai költségek egy évi költségvetése túllépi a 2 milliárd font sterlinget. Sok képvi­selő még nem felejtette el, hogy az 1945—51-es munkáspárti kormányt is hasonló problémák buktatták meg. A túlméretezett katonai kiadá­sok akkor is súlyos adósságokba kergették az országot. Anglia, úgy mint most, akkor is őrült fegyver­kezésbe kezdett, ami három év alatt 4 milliárd 700 millió font sterling­get emésztett fel. Ma ugyanaz a ve­szély fenyeget! A kormány az USA nyomására ismét olyan fegyverke­zési programot akar megvalósítani, amely Anglia szükségleteit és lehe­tőségeit meghaladja. Pillanatnyilag 77 munkáspárti képviselő Jelzi a veszedelmet. A munkáspárt októberi konferenciá­ján Ismét naptrendre kerül a kato­nai költségvetés csökkentésének ál­talános követelménye. A párt helyi szervezetei és a különféle szakszer­vezeti szövetségek már eddig 14 olyan határozati Javaslatot terjesz­tettek elő, amelyek a kormánytól a választási ígéretek — katonai kiadá­sok csökkentésének valóra váltását követelik. S ugyancsak a katonai költségvetés nagyméretű csökkenté­sét szorgalmazza a Vegyipari Mun­kások Szövetségének a beadványa is azért, hogy több pénzt lehessen fordítani az ország gazdasági és szociális szükségleteire. — Senkt sem állítja, hogy a kato­nai kiadások 25 százalékos csök­kentése megoldja a brit gazdaság minden problémáját, — hangsúlyoz­za a 77 képviselő felhívása. — A teljes és tartós megoldást a kor­mány választási programjának élet­re hívása jelentené, vagyis azoknak a javasolt gazdasági intézkedések­nek a megvalósítása, amelyeket a kormány mindeddig nem léptetett életbe. Ám a katonai költségvetés 500 milliós tételének törlése már számottevő megkönnyebbülést jelen­tene a kormány gazdaságpolitikája számára." Ezekkel ellentétben a OECD (Az Európai Együttműködés és Fejlesz­tés Szervezete) Angliával foglalko­zó, most kiadott Gazdasági évköny­ve figyelmen kívül hagyva az angol katonai kiadások túlméretezettsé­gét, megállapítja, hogy az ország fi­zetési mérlegének egyensúlyát a brit kormány csak úgy tudja hely­reállítani, ha az árak, a bérek és a termelési költségek lassúbb ütem­ben fognak emelkedni, mint a kapi­talista Európa többi iparilag fejlett államaiban. S így azután fokozato­san növekedik Nagy-Britannia ex portja isi Hogy mindez elérhető legyen, az OECD említett kézikönyve azt java­solja: a munkanélküliség sohase le­gyen kisebb, mint a Nemzeti Biz­tosítást Szolgálatnál bejelentett la­kosok 1,5 százaléka. Vagyis az OECD azt kívánja, hogy az angol munkanélküliek pillanatnyi száma (1,2 százalék) legalább további 50 ezerrel növekedjék. A magasabb munkanélküliség rögzíti majd ar árakat és a béreket, s ezáltal — legalábbis ezt remélik a kapitalista közgazdászok — Nagy-Britannia megcsappant részesedése a világke­reskedelemből ismét megnövekszik. E javaslatnak a lényege az, hogy a dolgozók viseljék a súlyos kato­nai kiadások következtében felme­rült gazdasági nehézségek terhét. Az angol dolgozók azonban nyíltan visszautasítják ezt a reakciós ter­vet. Számos képviselő, valamint azok a progresszív erők, amelyek a fegy­verkezési kiadások körüli problé­mákat feltárták, igen jó szolgálatot tettek az egész munkáspárti moz­galomnak. Fáradozásaik azonban csak akkor járhatnak eredménnyel, ha ugyanakkor síkraszállnak az an­gol külpolitika gyökeres megváltoz­tatásáért. Az ugyanis jelenleg az amerikalak agresszív politikáját és a NATO háborús gépezetét vakon támogatja. 198S. augusztus 10. * ÜJ SZÖ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom