Új Szó, 1965. augusztus (18. évfolyam, 211-241.szám)

1965-08-26 / 236. szám, csütörtök

Epiil és gyarapszik Baku, az olajváros. Nemrégen kezdte működését a panelgyár, s ma már kétezer család lakik a keleti lakótelepen. Az építkezés tovább folyik. (CTK — TASZSZ f elv.) Waldeck Rochet a Szovjetunió és Franciaország együttműködéséről A 79. Kozmosz-szputnyik Moszkva (CTK) — A Szovjetunió­ban augusztus 23-én pályájára bo­csátották a Kozmosz 79. mestersé­ges holdat. Az erről kiadott TASZSZ• jelentés szerint a szputnyikon elhe­lyezett tudományos műszerek segít­ségével folytatni kívánják a világ­űrkutatást. A szputnyik adatai a következők: kezdeti keringési ideje 90 perc; leg­nagyobb eltávolodása a Föld felü­letétől japogeumj 359 kilométer; legkisebb eltávolodása (perigeum) 211 kilométer; a pályasíknak az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszö­ge 64 fok 9 perc. A tudományos berendezésen kívül a mesterséges holdon elhelyeztek egy 19,996 megahertz frekvencián •működő rádióadót, egy, a pályaele­mek pontos mérésére szolgáló rá­diórendszert, valamint egy rádióte­lemetrikus rendszert a készülékek és a tudományos berendezés általi rögzített adatok földi továbbításá­ra. A szputnyikon elhelyezett műsze­rek szabályszerűen működnek. A koordinációs számító központban folyik a beérkező adatok feldolgo­zása. Anglia korlátozza a „rajnai hadsereg" atomfelfegyverzését London (CTK) — A Daily Express katonai tudósítója szerint az angol kormány nem látja el a nyugat-né­metországi „rajnai hadsereget" atomrakétákkal a korszerűtlen Cor­poral-rakéták helyett, A lap szerint ennek elsősorban az az oka, hogy az angol kormány korlátozni akar­ja a katonai kiadásokat. Az angol kormány tagjai több­ször beismerték, hogy a nyugat-eu­rópai katonai erők korlátozását az teszi lehetővé, hogy a Szovjetunió­naik nincsenek agresszív tervei. Láthatáron a megegyezés? Khartúm (CTK) — Khartúmban hivatalosan bejelentették, hogy a szudáni csapatok Dél-Szudánban, a Felső-Nílus tartományban kedden 52 lázadót öltek meg. A harcok során a szudáni csapatok négy katonája megsebesült. William Deng, a Szudáni Afrikai Nemzeti Szövetség elnöke kedden Khartúmba érkezett. Nyugati hír­ügynökségek szerint javaslatot ter­jeszt Mahgub miniszterelnök elé a dél-szudáni kérdés megoldására. Ki­jelentette, pártja meggyőződése sze­rint a déli tartományok kérdésének' legjobb megoldása a föderáció len­ne. Moszkva (CTK) — Waldeck Ro­chet, a Francia Kommunista Párt főtitkára interjút adott a moszkvai Pravdának Párizs felszabadulásának 21. évfordulója alkalmából. Többek között kijelentette, hogy a francia és szovjet nép barátságát meg kell őrizni és meg kell szilárdítani, mi­vel a két ország együttműködése feltétlenül szükséges a világbéke megszilárdításához. Az FKP vezetője meggyőződését fejezte ki, hogy a francia és a szov­jet népnek sok oka van az együtt­működésre és a békéért folytatott közös harcra. A szovjet nép 20 év­vel ezelőtt döntő szerepet játszott Európa felszabadításában és ebben a Nagy Honvédő Háborúban a fran­cia és szovjet katonák egymás ol­Két kommunista a szíriai nemzeti forradalmi tanácsban Damaszkusz (CTK) — A szíriai el­nöki tanács hétfőn bejelentette, hogy Nemzeti Forradalmi Tanácsot alakít, amely törvényhozó testület­ként működik. A kormány a Nemze­ti Forradalmi Tanács kinevezését az ország történelmében egy „új sza­kasz" kezdetének tekinti. A Nemzeti Forradalmi Tanács el­ső feladata az új elnöki tanács megválasztása. Jelenleg Amin Hafiz, a tanács elnöke és valószínű, hogy továbbra is ő tölti be ezt a hivatalt. A tanács ezenkívül kidolgozza az új szíriai alkotmányt. A tanácsban a Baath-párt szíriai vezetői, az ed-, digi forradalmi tanács egyes tagjai, a hadsereg, a szakszervezetek, a mezőgazdasági szövetség, a nők és a lakosság más rétegei is képvisel­ve vannak. A tanácsba két kommu­nistát is beválasztottak. dalán harcoltak. Szilárd barátság alakult ki közöttük. A Francia Kommunista Párt a fa­siszta ellenállás lelke hü maradt e mozgalom szelleméhez. Felhívja a francia hazafiakat, hogy a felsza­badulás évfordulóján tiltakozzanak azon terv ellen, hogy atomfegyvere­ket nyújtsanak a nyugatnémet mili­taristáknak, követeljék a német kér­dés békés megoldását, a demokrá­cia, Európa biztonsága érdekében. A francia hazafiak, akik 20 évvel ezelőtt Franciaország függetlensé­géért küzdöttek, elítélik az Egye­sült Államok vietnami agresszióját, mert veszélyezteti a világbékét. Végre béke köszönt Jemenre? Kairó (CTK) — Az egyiptomi saj­tó behatóan foglalkozik Nasszer el­nök és Fejszál király tárgyalásai­val. Az Ai Ahbar leszögezi, hogy a dzsiddai megállapodás megváltoz­tatta a helyzetet a jemeni kérdés­ben és keresztülhúzta az ellenség számítását, hogy viszályt szítanak az arabok között. A Journal d'Egvpte hangsúlyozza, hogy a tűzszüneti egyezmény tar­tós békévé változik. Kiemeli, hogy az egyezmény összhangban áll a demokrácia elveivel. A népszavazás­ról hozott döntés nem ad okot a harcok folytatására, mivel Jemen népének alkalma nyílik arra, hogy békés úton döntsön jövőjéről. Vasfl Tal, Jordánia miniszterelnö­ke megelégedéssel nyugtázta az egyezmény megkötését. Ezzel szem­ben a damaszkuszi rádió bírálta, mivel veszélyezteti a köztársasági rendszert és lehetővé teszi, hogy továbbra is Egyiptom és Szaúd-Ará­bia gyámkodjon Jemen felett. Anglia készítette elő London (CTK J — A gyarmati né­pek szabadságáért küzdő mozgalom tegnap Londonban Singaporenak a Malaysiai Államszövetségből történt kiválásával kapcsolatban nyilatko­zatot adott ki. Megállapítja, hogy Singapore elszakadásában a legfi­gyelemre méltóbb az, hogy Singapo­re területén továbbra is megmarad­nak a katonai támaszpontok. A Singaporera vonatkozó új ren­dezést anélkül hirdették ki, hogy tárgyaltak volna azokkal a nemze­tekkel, amelyeket érint. Ez ismét megmutatja a külföldről befolyásolt Malaysia mesterséges, nem demok­ratikus jellegét. Arról, hogy az an­gol befolyás Malaysia felett, bele­értve Singaporet is tovább tart, az is tanúskodik, hogy az új rendezés­ről az angol kormány döntött. A FRANCIA Kommunista Párt meghívására Párizsban érkezett a Vietnami Dolgozók Párjának kül­döttsége, élén Le Duc Themmal, a VDP Központi Bizottságának titká­rával. (CTK) Afganisztán a semlegesség híve marad Kabul (CTK) — Muhammad Ju­szuf miniszterelnök beszédet tar­tott a kabuli rádióban Afganisztán függetlenségének 46. évfordulója al­kalmából. Hangsúlyozta, hogy si­kerrel teljesítik a második ötéves tervet. Ennek ellenére nem tudják megvalósítani az ötéves terv vala­mennyi építkezését, mivel a terv összeállításakor tévesen határozták meg a külföldi segítség és a beru­, házások nagyságát. Ami a külpolitikát illeti, Afga­nisztán továbbra is semleges politi­kát folytat és fejleszti baráti kap­csolatait valamennyi országgal. Kasmírban folytatódnak a harcok Delhi (CTK) — Csavan indiai hadügyminiszter a képviselőházban bejelentette, hogy az indiai csapa­tok két helyen átlépték a kasmíri demarkációs vonalat. Az akció cél­ja, hogy megakadályozzák további pakisztániak behatolását Kasmírba. A Kasmír Hangja illegális rádió­állomás bejelentette, hogy a „sza­badságharcosok" az utóbbi 24 órá­ban 8 hindut gyilkoltak meg-és 44­et megsebesítettek Kasmír indiai részében. Bonn taktikázik Párizs (CTK) — A Paris Jour szer­dán a bonni kormánynak az atom­fegyverek megszerzésére irányuló tak­tikájával foglalkozik. Erhard kancel­lárnak a bonni kormány vezetőivel és a CDU képviselőivel folytatott nem ré­gi tanácskozásából indul ki. A lap sze­rint a tanácskozáson kidolgozott ál­láspont középutat keres a különböző álláspontok között. Letartóztatták az FLN baloldali szárnyának két tagját Párizs (CTK) — A Monde fran­cia lap közlése szerint a napokban Algírban letartóztatták Muhammed Harbit és Bualem Makufot, az FLN vezetősége baloldali szárnyának tag­jait. Harbi az FLN Központi Bizott­ságának tagja és Ben Bella szemé­lyes tanácsadója volt. Két évig szerkesztette a Revolution Africai­ne-t. Makuf az FLN Ifjúsági Szövet­sége irányító bizottságának voit tag­ja. A Monde szerint a rendőrség Harbi lakásán röpiratokat talált, melyek szembehelyezkedtek a június 19-e után hatalomra került rend­szerrel. A röpiratokat a népi ellen­állási szervezet terjesztette. Az il­legális szervezet létezéséről az al­gériai A1 Mudzsahid számolt be jú­lius végén. A szervezet röpiratait Zahuan, az FLN politikai bizottsá­gának tagja írja alá —- közli a fran­cia sajtó. pge^pv MAO CE-TUNG, a Kínai Kommu­nista Párt Központi Bizottságának elnöke fogadta Kongo (Leopoldville) Legfelsőbb Forradalmi Tanácsának küldöttségét, élén Gaston Soumia­lottal, a tanács elnökével. (CTK] INDONÉZIA Kommunista Pártja az első politikai párt, mely szerveze­tet alakított Nyugat-Iriánban, mi­után az indonéz kormány engedé­lyezte ennek az országrésznek a politikai tevékenységet. (CTK) AZ AMERIKAI munkanélküliek 12 százaléka júliusban 16—18 éves volt, annak ellenére, hogy a nyári hónapokban több mint 800 000 fia­talt alkalmaztak. (CTK) SAMNEUA laoszi tartományban le­lőttek két amerikai F-105 típusú repülőgépet és további kettőt meg­rongáltak — jelenti a vietnami saj­tóiroda. (CTK) MASSEMBA-DEBAT a brazzaville-t Kongó elnöke befejezte szovjetunió­beli látogatását és Pjönjangba uta­zott. (CTK J A SZABAD Német Szakszervezeti Szövetség további 100 000 márkát ajándékozott az Egyesült Áliamok vietnami agressziója áldozatainak megsegítésére. Az NDK népének se­gítsége ezzel 1 millió márkára emelkedett. (CTK J LAGOSBAN több mint 2000 kiske­reskedő tüntetett a nagykereskedel­mi árak emelkedése ellen. A tünte­tők Okotie Eboh pénzügyminiszter leváltását követelték. (CTK J CSOU EN-LAJ, a Kínai Népköz­társaság Államtanácsának elnöke fogadta Rabah Bitat algériai állam­minisztert és a Pekingben tartózko­dó algériai kormányküldöttség többi tagját. (CTK J ECUADORBAN már hatodik nap­ja folyik az általános sztrájk, mely­lyel a dolgozók a katonai junta adópolitikája ellen tiltakoznak. Az uralkodó körök megtorló intézke­dései ellenére, a dolgozók csaknem 100 százaléka vesz részt a sztrájk­ban. (CTK) HECTOR GERCIA GODOY, a Jö­vendőbeli dominikai kormány kije­lölt elnöke kijelentette, hogy az Amerika-közi csapatok kivonásának időpontjáról a dominikai népnek kell döntenie. (CTK J JOHNSON elnök törvényt írt alá, melynek értelmében a mostani költ­ségvetési évben 115 millió dollárt fordítanak az ún. amerikai béke­testületek kiadásainak fedezésére. A béketestületeknek 12 500 tagja van és közülök több mint 8000-ren külföldön tevékenykednek. (CTKJ DÉL-KOREÁBAN folytatódnak a diáktüntetések a dél-koreai rend­szer és Japán szövetsége ellen. Szöulban a szerdal tüntetéseken kb. 11000 diák vett részt. (CTK) HENRY FOWLĽR amerikai pénz­ügyminiszter és George Ball kül­ügyminiszter-helyettes szombaton Európába utaznak, ahol a nemzetkö­zi valutarendszerről fognak tárgyal­ni. Párizsba, Londonba Rómába, Há­gába, Brüsszelbe, Frankfurtba, Bonnba és Amsterdamba látogatnak el. (CTK) A GHANAI művelődésügyi minisz­térium bejelentette, hogy az új tan­évben a ghanai iskolák tanulói na­ponta egy csésze kakaót kapnak ingyen. A kormány ezzel az Intéz­kedéssel akarja megjavítani a gye­rekek rossz élelmezését. (CiKJ AZ ARGENTIN szövetségi bíróság bejelentette, hogy az augusztus 19­én letartóztatott 700 kommunista közül 329-et bíróság elé állítanak. (ČTK J A KONGÓI fellebbviteli bíróság hatálytalanította a már csaknem fél éve tartó parlamenti választá­sok ereüményet Maniema tarto­mányban és Flzi területén. Megfi­gyelők véleménye szerint ezeken a területeken ls meghamisították Csőmbe javára a választások ered­ményét, pedig ezek a területek a leiKelők ellenőrzése alatt állnak. BONNBAN ä hadügyminisztérium bejelentette, hogy szeptember 9-töl a nyugatnémet fegyvergyárak ha­vonta bu leopárd típusú tankot gyár­tanak. A kormány eddig 1500 darab ilyen tankot rendelt meg. (ČTKJ A CSEHSZLOVÁK kereskedelmi küldöttség törökországi látogatásá­nak befejezéséül ülést tartott a Csehszlovákiával folytatott kereske­delem török bizottsága. A török ke­reskedelmi és ipari körök képvise­lői jelenlétében a két ország keres­kedelmi kapcsolatai kibővítésének lehetőségéről tárgyaltak. CSOU EN-LAJ, a Kínai Népköztár­saság Államtanácsának elnöke és Csen Ji külügyminiszter a klnai-af­gánisztáni barátsági szerződés meg­kötésének 5. évfordulója alkalmá­ból üdvözlő táviratot küldött Mu­hammad Juszufnak, Afganisztán külügyminiszterének és miniszter­elnökének. (CTK) nnnraniEi u^npABAA w® i IUI U Ul IU 13 M M L T LE SOIR " riaARONEvrsDFiTNťHiAvn | 51futJünlKrAiiuii9TrYbon«luJ" « JLíiii ~ ľ™ i-'t Híondt D.e Presse 7u»RD~ DT t-#wlLT LE SÓIK ~ "^^D^SOWiVg , .••EMDHQBEIDDGĽ Amerikában emelkednek az árak Ha az amerikai fogyasztó a Jövő­ben nem akar rosszabbul öltözköd­ni, mint eddig, ez lényegesen több pénzébe fog kerülni. Már novem­bertől emelkednek a ruhaipari árak, s csupán a férfiruha 5—10 száza­lékkal drágul. Tavaszra a férfi-, női- és gyermekcipő árának emelé­sét tervezik, s azt beszélik, hogy a tavaszi kollekciók, amelyek decem­berben kerülnek az üzletekbe, 4—5 százalékkal többe kerülnek az ed­diginél. A cipőipar hat év tartamá­ra általános áremelést szervez, s egyes cégek már meg is kezdték az árak emelését. A Sears, Roebuck & Co óriási kereskedelmi konszern őszi és téli katalógusa szerint egyes férficipők egy dollárral drágábbak, mint tavaly. Más gyárosok pedig a kedvelt gyermekcipő-típusok árát emelték átlag 5 százalékkal. A cementgyárak is áremelésre ké­szülnek már egy ideje s az Egyesült Államok keleti részében levő egyik legnagyobb cementgyár bejelentet­te, hogy 1966. január 1-től készít­ményeinek árát 1—8,5 százalékkal felemeli. Emellett olyan piacokról van szó, mint például New York, ahol jelenleg alacsonyak a cement­árak. Áremelkedés várható az acélipar­ban ls. Az acélmunkások szakszer­vezeti szövetsége közölte, hogy a szövetség tagjai szeptember 1-én sztrájkba lépnek, ha addig nem si­kerül megkötni az új bérszerződése­ket. Abel, a szövetség új elnöke, ki­jelentette, hogy a sztrájk elhalasz­tása szóba sem jöhet. Egyélőre folynak a tárgyalások és ha a sztrájkra mégis sor kerülne, a Johnson-kormány nem engedheti, hogy hosszabb ideig tartson, legke­vésbé most, amikor a vietnami há­borúhoz szükséges anyagok és gyártmányok szállítását kell bizto­sítani. Valószínű tehát, hogy a kor­mány hamarosan beavatkozik a tár­gyalásokba. Ezzel kapcsolatban ismét napi­rendre kerül a gyakran vitatott kérdés: az acélipari árak emelke­dése milyen mértékben befolyásolja az általános árszínvonalat az Egye­sült Államokban. A szakértők vé­leménye e kérdésben megoszlik. Most még nehéz megjósolni, hogy a vietnami háborús akciók fokozása mennyire hat a gazdasági folyama­tokra az egyes iparágakban, vala­mint az elosztásra és hogyan nyil­vánul meg az ipari árak színvona­lának további változásában. A ve­zető szakszervezeti szövetségek ki­jelentik, hogy amennyiben nem csökkennek lényegesen a Vietnam­ra fordított kiadások, a gazdasági tevékenységek pangására és a fog­lalkoztatottság csökkenésére kerül sor. Más körök is foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a vietnami hábo­rú milyen hatást gyakorol az Egye­sült Államok gazdasági életére. John T. Connor gazdaságügyi mi­niszter olyan tényezőket emlegetett, amelyek kedvezőtlenül befolyásol­hatják az amerikai fizetési mérle­get az idei év második felében. Emellett megemlítette azt a lehető­séget is, hogy a vietnami háború kö­vetkeztében tovább növekednek a kiadások. Ezzel kapcsolatban többek között rámutatott arra is, hogy lényegesen megnövekedik a behozatal az Egye sült Államokba. Megjegyezte, hogy kedvező kilátások nyílnak a ter­ményfeleslegek kivitelének lényeges növelésére. A kiviteli felesleg azon­ban az idén távolról sem érte el a tavalyi 7 milliárd dollárnyi össze­get. DIE PRESSE - ; . , . "u * ar* f»<* !'>"' * i \ < - * iMÉÉPW:fii - ' lig: is i * '­1­AMERIKAI KATONÁK ÍGY GYÚJTOGATJÁK A VIETNAMI FALVAKAT. (ČTK felvétele] 1885. augusztus 28. + ŰJ SZÖ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom