Új Szó, 1965. június (18. évfolyam, 150-179.szám)

1965-06-10 / 159. szám, csütörtök

kínos tevedes HALÉVY: A ZSIDÓNŐ CIMÜ OPERÁJÁNAK BEMUTATÓJA A BRATISLAVAI opera dramaturgiá­jának tanácstalansága a közelmúlt­ban J. F. Halévy: A zsidónő című operájának előadásával érte el tető­fokát. A zsidónő G. Meyerbeer és D. F. E. Auher operáival együtt a francia nagyopera korszakának jel­legzetes terméke. Ezekre jellemző, hogy a dalmű formai megoldásában a lényegtelen külsőségek a hangsú­lyosak. A nagyopera Franciaország határain túl is tért hódítva nemzet­közi zsánerré nőtte ki magát, s „nagy­ságát" inkább elkápráztató látványos­ságra, teátrális pompára és pátoszra alapozta, mintsem a drámai hűségre és meggyőzőerőre. Itt minden a sze­met és fület erőnek erejével lenyű­gözni akaró hatásvadászatnak van alárendelve. A minden áron való si­kerre törés szándéka itt kétségtelen, s bizony a megvalósítás eszközeit sem válogatták meg túlságosan. A nagyopera önálló zenedarabok sorozatából áll, amelyekben a szerző elképzeléseit a legkülönbözőbb formá­ban tolmácsolhatta: az egyszerű da­loktól kezdve a legigényesebb áriá­kig, a különböző indulóktól, kísérő­zenétől s egyéb hangszerszólóktól a nagyvonalú tömeg- illetve balettjele­netekig (az utóbbiak ezekben az ope­rákban különösképpen elengedhetet­lenek). Ezek az egyes zenedarabok, zenestilisztikai szempontból így ösz­szekapcsolva tarka egyvelegét jelen­tik mindannak, amit az addigi zenei fejlődés produkált. A nagyoperában általában történelmi témát dolgoztak fel, rendszerint a középkorból. Mit sem számított, hogy ezeknek a té­máknak a zömét még a valószínűség látszatától is megfosztva teljesen lo­gikátlanul plántálták át a szöveg­könyvbe. Elég volt annyi, hogy a tör­ténet kellő teret biztosított a kötet­len nagyoperai effektivitás kibonta­Emlékezés F. HECKÚRA František Hečko ma töltené be 60. életévét. Három vékony verskötet, két terjedelmes regény, egy útirajz és egy emlékiratszerű irodalmi alkotás, két kötetben összegyűjtött riportok és tárcák, valamint egy regénytöredék maradt irodalmi hagyatékában. Mű­ködésének súlypontja a felszabadu­lást követő évekre esik. 1946-ban je­lent meg a Szláv versek című köte­te, melyben a fasizmus legyőzőit di­csőíti. A szélesen hömpölygő Vörös bor-ban (1948) három parasztnemze­dék sorsának krónikásaként mutat rá a társadalmi fejlődés ellentmondásai­ra. A felszabadulás utáni társadalmi fejlődés ábrázolására a Falu a he­gyek között (1951) című regényében vállalkozott. A Szent sötétség című műve (első kötete 1958-ban jelent meg) sajnos befejezetlen maradt. Eb­ben az alkotásában a fasiszta rém­uralom sötét napjait ábrázolja. Hečko egyénisége és alkotása a né­pi hagyományokból táplálkozott, a szlovák parasztság élete alkotómun­kájának örök témája volt. A szlovák irodalomban az említett alkotásaira jellemző témakörben mindmáig nincs méltó, művészi utóda. —kt— koztatásához. A nagyopera egetverő sikere azonban csupán tiszavirág életű volt. A szenzáció első hulláma után rohamosan csökkent a bűvös vonzóerő és hamar kifakult a dicső­ség, mert a teatralitás káprázatosan csillogó felülete ásító ürességet, gondolatszegénységet, művészietlen­séget takar. A ma távlatából tekintve az opera fejlődésére leszögezhetjük, hogy a francia nagyopera jelentette az utóbbi 200 év alatt az opera tör­ténetében talán a leghanyatlóbb irányzatot, amelytől a csak egy kis­sé Is komoly programot követő ope­raegyüttesek joggal óvakodnak, s ke­rülik. Erre kellett volna gondolnia a bratislavai opera vezetőségének még mielőtt A zsidónő-t műsorára tűzte. július Gyermek a rendező, Viktor Málék a karnagy és Pavol Gábor a díszlettervező úgy fogtak hozzá A zsidónő rendezéséhez, hogy alaposan megnyirbálták a vezérkönyvet. A mó­dosítás áldozatává vált azonban az összes önálló karjelenet, tehát éppen azok a jelenetek, amelyek e zsánert jellegzetesen tipikussá teszik. A meg­hagyott számokban eszközölt húzások és módosítások (például Leopold szerenádjában) nem bírnak különö­sebb jelentőséggel. A rendezőséget a kurtításnál az a — csupán látszólag helyes — gondolat vezérelte, hogy az operából mellőzik mindazt, ami lé­nyegtelen, ami dekadens, s hogy csu­pán azokat a helyeket hagyják meg, amelyek a dráma hordozói. De miért nem voltak következetesek, s miért nem hagyták ki (a 14-ik számot,) a pantomimet és a balettet is. Bizonyá­ra azért, mert e szám kihagyásával a nagyoperából — amelynek A zsidó­nő jellegzetes képviselője — már va­lóban semmi sem maradt volna meg. Felmerül a kérdés, hogy ez a kitalló­zott opera tulajdonképpen milyen dalmű-típushoz sorolható? A karjele­netek s az egyéb díszítő külsőségek kihagyása érezhetően megtépázták a zsánerjelleget; az, amit most látha­tunk, semmi esetre sem nagyopera. A tapasztaltabb néző joggal panaszol­hatja, hogy nem kapta meg azt, amit a cím ígért. Ha a bratislavai opera éppenséggel romantikus történetet akart színre vinni, azt másutt kellett volna keresni, nem pedig „méretre szabni" egy olyan művet, amelynek módosítását elengedhetetlennek tar­tották. A zsidónő húzások és módo­sítások nélkül a maga teljes egészé­ben érdekesen szemléltette volna a hamisítatlan nagyopera belső struktu­rális felépítését, viszont így csak még élesebben kidomborodtak volna fo­gyatékosságai: az igazi dráma hiánya, a szövegkönyv logikétlansága, a zene sekélyes volta, a fölösleges sallan­gosság stb. Tehát a dilemma egyet­len megoldása: eltekinteni az ilyen típusú operák színrehozatalátóll AMI A zsidónőből megmaradt, szo­lidan színvonalas, jó mesterségbeli rutinról tanúskodó előadásban jelent meg a színpadon. J. Gyermek rende­zése — szerencsére — még a leg­teátrálisabb részeknél Is mértéktar­tóan ízléses maradt, kirekesztve a harsogó színeket s az erőszakolt nagy­operai gesztusokat. A rendezés — az­zal, hogy lemondott a hatást keltő látványos külsőségekről, — tulajdon­képpen a drámai mag kihámozására törekedett, s minden figyelmét a jel­lemábrázolásra fordította. A legjob­ban a IV. felvonás sikerült, amely — hála a rendezésnek és a szereplők­nek — zenéjében is talán a legérté­kesebb volt, és drámai meggyőzőerő­vel hatott. P. Gábor színpadképe alap jában találóan jelképezi a két vallás követőinek összecsapását, légkört és feszültséget teremt, s az aránylag kts színpadon ötletes megoldással vará­zsolja elő a nagyopera hangulatát. V. Málék mértékletes finomsággal és pontossággal kezelte a rábízott vezér­könyvet, midenekelőtt a vokális ré szeket juttatva érvényre. A SZÓLISTÁK KÖZÜL ezúttal Jiri Záhradníček vitte el az elsőség pál­máját Eleazar, az öreg zsidó alakjá­nak remek rajzával. Zahradnícek esz­ményi alakítása mellett az alternáló dr. Gustáv Papp teljesítményét a leg­jobb esetben intelligensen és érdeke­sen megoldott feladatnak tekinthet­jük. Recha drámailag igényes szere pében Margita Cesányová aratott megérdemelt sikert. Mária Hubová, illetve Anna Penašková Eudora her­cegnő szerepében ugyancsak színvo­nalas alakítást nyújtott. Gejza Zele­nay Brogni bíborosának hátrányára vált a semmitmondó, hálátlan ének­szólam (pl. a Cavatlna), s így a mű vész hangja és tudása csupán az elő­adás második részében (főleg a IV. képben) érvényesülhetett kellő mér­tékben. Ruggiero kisebb szerepében megbízhatóan váltakozik Juraj Hru­bant és Juraj Martvoň. A kardalokat, amelyek közül csak édes-kevés ma­radt meg, Jozef Petr karnagy tanítot­ta be, a balett betéteket Marilena Tóthová koreografálta, a jelmezeket Ľudmila Purkyňová tervezte. A ZSIDÓNŐ műsorra tűzése, a kellő mértéket megütő szlnrehozatal elle­nére sem más, mint kínos tévedés. Ismételt bizonyítéka a vaksin tapoga­tózó műsorpolitikának, a művészi tá­jékozódó képesség és a kifinomult íz­lés hiányának. Nehezen tudjuk megér­teni, hogy a Hindemithet és Suchoüt oly színvonalasan interpretáló együttes egyszerre csak miért vállalkozik A zsidónő s az ehhez hasonló dara­bok előadására. Hisszük, hogy az a frenetikus tapsvihar, amely a füg­göny leeresztése után dübörgött, a szereplőknek szólt, és nem Halévy vérszegény, sekélyes zenéjének. A. G. KULTURÁLIS HÍREK • Tiltott álmok címen Párizsban forgatja új filmjét Tony Richardson A hosszútávfutó magányossága, az Egy csepp méz, a Dühöngő ifjúság világhírű angol rendezője. A főszere­pet jeanne Moreau-ra és Marion BrandOra bízta. • A múlt év december közepe óta egyhuzamban telt házak előtt játsz­szák a New York-i Broadwayn a „Csuda jót mulattam!" című zenés vígjátékot. Főszereplője Buddy Hac­kett, a kiváló komikus. • Danielie Darrieux a világhírű francia fllmszínésznő, nagy sikerrel szerepel a párizsi Théatre Antoinben. R. Millervet és H. Balchin „Mint egy madár" című színdarabjának fősze­repét alakítja. A lapok a darabról így nyilatkoznak: „Ragyogó alakítás, végre egy neki való szerep." — Az ünnepi nagygyűléseken a ta, nítók ezeknek a kérdéseknek tény­szerű felsorolásával bizonyítják ha­zánk szocialista Iskolaügyének fejlő­dését. Sok helyütt a HNB iskola és kulturálisügyi bizottságával közösen előadássorozatot indítottak, melyben ismertetik a) a falu műveltségi szint­jét, az 1000 lakosra eső közép- és főiskolások számát — és azt, vajon Szerkesztőséaünkbe több levél érke- megfelel-e ez az országos átlagnak, ziríSSK^SÍSÍS b> 3 társadalmi követelménye, iskolák ältal szervezett ünnepségek- ** JjJ™ 1^''rffitfíS ről és a pedagógia időszerű kérdé- mennyire eiunk adott lenetosegeinK­Időszerű pedagógiai kérdésekről seiről érdeklődnek. Felkerestük M ó zs t Ferencet, az SZNT iskola és kulturálisügyi osztályának dolgozólát, tájékoztassa olvasóinkat. — Elöljáróban talán rögtön arról szólnék, hogy 1965. szeptember 1-től minden járás 2—3 kilencéves alap-, iskola 9. osztályában — kísérletkép­pen bevezetik a magyar nyelv és iro­dalom, a szlovák nyelv és a matema­tika differenciált oktatását. Az SZNT iskola és kulturálisügyi osztálya szé­les körű szervezési előkészületekkel biztosítja ennek az egyelőre csak mintegy 15 magyar Iskolát érintő kísérletnek a sikerét. • Hogyan ünnepelték és ünneplik a csehszlovákiai magyar tannyelvű isko­lák hazánk felszabadulásának 20. és alapításuknak 15. évfordulóját? — A legtöbb iskolában valóban si­került a pedagógusoknak a szó leg­kel. A falu műveltségi színvonala fel­mérésekor különös figyelmet szentel­nek ezekben a falvakban annak, hogy hány 30 évnél fiatalabb lakosnak nin­csen teljes (tehát a 8., illetve a 9. évfolyamot sikerrel befejező) alapis­kolai végzettsége. Ezek részére egy­éves tanfolyamot szerveznek. A peda-i gógiai propaganda keretében megál­lapítják, hogy a falu hány dolgozó­jának nincs meg a munkája elvég­zéséhez szükséges iskolai végzett­sége, s mindent elkövetnek, hogy az illető részére megteremtsék a kellő képesítés megszerzésének kedvező feltételeit. 9 Úgy tudjuk, ezeken az ünnepi gyű­léseken az anyanyelvi oktatás jelentősé­géről, a csehszlovákiai magyar tannyel­vű iskolák helyzetéről, fejlődéséről is szálnak az elvtársak. — Igen, enélkül ugyanis elképzel­nemesebb értelmében ünnepet terem- hetetlen a csehszlovákiai magyar tan­teníük. Kevésbé sikerült azonban az nyelvű iskolák 15 évéről megemlé­állandóbb jellegű, a . hétköznapok kezni. Persze, egy olyan alapvető és munkáját is hatékonyan befolyásoló m a már ismertnek és pedagógiai pezsgést elérni. Pedig legjobb tani- szempontból megoldottnak tekinthető tóink például a Szocialista Nevelés kérdést, mint például az anyanyelvi hasábjain eléggé részletesen elemez- oktatás jelentősége — nem lehet ték a kérdést. A hazánk felszabadu- egyetlen előadásban meggyőzően ki­lásával kapcsolatos ünnepségekkel fejteni, sőt ennek a kérdésnek ilyen ugyanis ml a csehszlovákiai magyar leszűkített értelmezése egyoldalúságot tannyelvű iskolákban azt akarjuk el- szülhet. Ugyanis mindig abból a vi­érnl, hogy a verbális, deklaratív mód- tathatatlan tényből kell kiindulnunk, szereket váltsa fel a tudományos igé- hogy a szülőknek egyedüli joga el­nyu helyzetelemzés módszere. Tanf- dönteni, milyen tanítási nyelvű isko­tóink, népművelőink például még nem iába adják gyermeküket. A döatés­tudnak eléggé érvelni a mindennél ben adminisztratív módszerekkel be­jobban bizonyító konkrét adatokkal, folyásolni őket, avagy hatni rájuk, a statisztikával, (igaz viszont, hogy ellenkezik nézeteinkkel. Am tudo­azt a legtöbbször nagy utánjárással mányos megalapozottsággal tájékoz­szerezhetik csak meg, vagy pedig tatni őket és mindenkit az anyanyel­a helyi vonatkozásokat illetően sa- Vi oktatás jelentőségéről — ez vég­jat maguknak kell feldolgozniuk), eredményben nemzetiségre való te­számokikal. Ritkán beszélünk például kinte t nélkül minden pedagógus kö­arról, hogy az 1954, 1955, 1956-ban telessége. beiratkozott elsősökből hányan végez­ték el a kilencedik évfolyamot, hol tanulnak és milyen eredménnyel, vagy egyes évfolyamok tanulói százalék­ban kifejezve, mire vitték az életben. • Ogy tudjuk, több iskola a falu, a város kiizművelődésének történetét dol­gozza fel, hogy ezáltal tegye még kéz­zelfoghatóbbá kulturális forradalmunk eredményeit. — Valóban akádnak már ilyén tö­rekvések is — sajnos, — ezt sem nevezhetjük még általánosnak! ÉZ ideig 24 községben dolgozzák fel zöm­mel a következő adatokat: Mikor és hol épült a faluban az első iskolaépület, 1905, 1925, 1945 és 1965-ben hány tanító működött a fa­luban, hány osztályos iskolában egy tanító hány tanulót tanított, 1945 előtt hány tanuló érettségizett és vég­zett főiskolát a faluból, az 1960-65­ős években hogyan állták meg helyü­ket a magyar tannyelvű iskolák tanu­lói a középiskolákon, a magyar tan­nyelvű iskola növendékei közül há­Xeninsak a hajviselet, vagy a ruha és a cipő szabása, hanem bizonyos fel­fogás, szokás is lehet divatos. Konkré­tan: a tanitási nyelv megválasztására gondolunk itt. Sok esetben ugyanis a szülők — különféle latolgatásokból, mér­legelésekből kiindulva — mellőzik a gyermek előrehaladása, valamint az ok­taté-nevelő munka szempontjábúl alap­vetően fontos szülői felügyelet és ellen­őrzés gyakorlásának igényét. S ezzel le­szűkítik, vagy a maguk számára lehetet­lenné teszik, hogy a tanulásban a leg­minimálisabb segítséget nyújthassák gyermeküknek. Mi erről a véleménye? — Ott, ahol „divat" szerint, a tár­sadalom-pszichológia szaknyelvén a „pszichikai-átragadás" alapján adja a szülő szlovák, vagy magyar tan­nyelvű iskolába gyermekét, ott min­den valószínűség szerint nem beszél-, hetünk tudatos, eredményes pedagó­giai propagandáról. Hangsúlyoznunk kell, hogy a közvéleményt csakis fo­kozott pedagógiai tevékenységgel irá­nyíthatjuk. A meggyőzés legerősebb fegyvere az oktató-nevelő munka szín­nyan érettségiztek, hányan végeztek vonala. Hogyan állják meg tanítvá­főiskolát, hol dolgoznak, milyen be­osztásban. — Az egész ügy egyszerű, mint a poíon — mondta Pavelka, miközben a széken ringatta magát. Jendót úgy Ismerjük, mtnt a te­nyerünket. Minek erről sokat beszél­ni? Kiváló, jóeszü, aranyszívű dolgo­zó. És ami a politikai megbízhatósá­gát illeti... bár sok hozzá hasonló lenne! Pavelka homloka kisimult, és kék szemével az elnököt figyelve folytat­ta: — Igazam van Józsi? Ne húzzuk az Időt, fogd a ceruzát és írd. Véleményt kérnek, hát megkapják ... Az elnök bólintott Elővette a töl­tőtollát, lecsavarta tetejét, de nem sok kedve volt az íráshoz. A tollat egyik kezéből a másikba rakta, mint­ha forró krumpli égetné a tenyerét. Pavelka szemöldöke megrándult: — Ml az, kiszáradt a tollad? Az elnök megrázta magát, mintha bolha bújt volna az inge alá. — Elméletileg — emelte fel az uj­ját — elméletileg igazad van Feri. Egy szóval sem mondom, hogy nincs Igazad. Jendot Ismerjük... vagyis pontosabban — ismertük, amíg nálunk dolgozott. Es kihasználva Pavelka meglepeté­sét, gyorsan becsavarta a tollát. — Mi az, hogy ismertük? — ko­morodott el Pavelka, és még a nya­ka ts elvörösödött. — Talán ismer­jük? Vagy nem? Talán meghalt? — Nem halt meg — szólt az elnök betsmerően. Es lehajtotta fejét, mint­ha sajnálná, hogy ez még nem tör­tént meg. Az egész ember összezsu­JIRí PRUŠA: nyaink helyüket az életben, az első osztályba beiratkozott 100 gyermek közül hányan végzik el sikerrel a 9. osztályt, hányan érettségiznek közü­lük, hány szerez főiskolai képesítést? Természetesen fontos az is, hogy elvi A kádervélemény Szerencsére nem rólam van szó, n.™ lr! a^^ é[ nJ:í. U éJl m él y L, si kon'"beszél jün'k'aT anyanyelvi ok tatás jelentőségéről — de aki azt gondolná, hogy ezt a kérdést egy elő­gorodott. — Nem halt meg, hanem bevonult... Pavelkának kidülledt a szeme: — Na és?... Hiszen állampolgári kötelességét teljesíti... — Talán teljesíti — szólt vontatot­tan az elnök és rágyújtott. — En örülnék, ha teljesítené — de mi van, ha... Pavelka komorsága láthatóan joko­zódott. — Miért ne teljesítené? Mások is teljesítik, tehát ő is teljesíti. Minden adottsága megvan hozzá. Egészséges, erős... Emlékszel rá, amikor a bri­gádon elkapta az egyik lány dere­kát, és úgy félkézzel feltette a sze­kérre ... Az elnök elmosolyodott, de csak fanyarul, mintha citromba harapott volna. — Látod, ez helyes megjegyzés volt! A nők! Es te azt akarod, hogy én csak úgy azonnal írjam. Tudod te, hogy mit csinál Jendo a katonaság­nál? — Mit csinálna — dacoskodott Pa­velka — elvégre nincs kolostorban! — Éppen, hogy nincs — emelke­dett fel az elnök ujja — Ha ott len­ne, nem kellene véleményt írni róla. Nem is kérné tőlünk senkt. Hát mondd, nem különös egy kissé, hogy egy év után hirtelen Ilyesmit akar­nak? — Már egy éve? — kerülte ki a kérdést Pavelka. — Bizony egy éve — bólogatott az elnök. — Már egy év óta nincs a szemünk előtt, és kt tudja, mt min­den történt egy év alatt? Pavelka a jejét rázta: — Egy év az hosszú idő, de nem értem, hogy miért... — Nem érted? — mondta most már mérgesen az elnök. — Te egy­általán nem érted! Véleményt kérnek tőled, de te nem érted. — A mindenségét, te azt gondolod, hogy... — jajdult fel Pavelka. — Nem mondtam semmit — szólt az elnök — semmi bizonyosat. Csak éppen gyanús egy kicsit, hogy véle­ményt kérnek tőlünk. — Hát igen, egy kicsit gyanús — ismerte be Pavelka — Egy évig csend, azután csak úgy hirtelen ... Hiszen szó, ami szó, Jendo valóban hirtelen volt... elég volt egy meg­jegyzés ... — Ha csak ennyi lett volna, sóhaj­tott az elnök —. Emlékszel azon a bálon, amikor egy egész üveg rumot hozatott... Pavelka kacsintott egyet. — A mindenségét, de beszívtunk! Emlékszem, hogy az asztal tetején jártad a kozák táncot és ... Az elnök elkomolyodott és Intett a kezével. szívtam, hát beszívtam, de ha nem lett volna ott Jendo, akkor az sem történt volna. Ha nem hozta volna azt a rumot! Es tudod, hogy az ilyes­mi a katonaságnál büntetendő? — Büntetendő? — Ember! De még hogyan! Ogy adássorozattal el lehet intézni, az a dogmák embere. • Mi jellemezte az elmúlt másfél év­tizedben a pedagógiai propagandát? — Ogy vélem elsősorban éppen az, rád sózzák a 21 napi zárkát, mint a hogy fejlődő, alakuló társadalmunk pinty. Es ha morogni mersz, még a a politikai, a gazdasági és a kultu­lielyórségi fogdát is megismerhe- rális élet közüggyé vált gondjai mel­ted... Pavelka füttyentett egyet. — Szóval... finoman mondva — úgy gondolod, hogy ül, mi? Az elnök a vállát vonogatta. — Ha ülne, az még nem lenne a legrosszabb. Leülöd a magadét, és vissza jössz. Ha rendesen viseled ma­gad, minden rendben lesz. De az ilyen forrófejű fiatal nem gondolkodik, lett már az ifjúság nevelésének kér­déseit is az egész társadalom ügyévé érlelte. Az iskola és a család ügye tehát társadalmi üggyé lett, kilépett a pedagógia, a „szakma", az iskola négy fala közül. Véleményem sze­rint ez a közüggyé érlelődés jellem­zi a csehszlovákiai magyar pedagó­giai propaganda másfélévtizedes fej­lődését. Az elmúlt 15 évben rengete­get cikkeztek lapjaink az iskoláról, mindent feltesz egy kártyára, látja, vltatkoztak a t a. nIt 6, munMr61 ta n. hogy közel a hatar ... tervekről, a koncepcióról és elképze­— A mindenségét — vágott az asz- lésekről, gyors növekedésünk nehéz­talra Pavelka — kis híján megfeled- ségelről, a hibákról és eredmények­keztem róla, hogy Jendo a határőrök- ről, egyszóval: a csehszlovákiai ma­iéi van. Hát ott van, vagy nincs ott? gyar tannyelvű iskolák távlatairól és Az elnök feltartotta két kezét. jelenéről. - Nehéz valamit mondani, és ne- A jövőben úgy vélem, el kell ítél­héz valamit kérdezni, hogy arról a nün k * pedagógiai propagandának szerencsétlenről véleményt írjunk. szt a forma ját, amikor az csupán Semmit sem tudunk, semmit sem is- n aSY általánosságokban beszel, nem tartva szem előtt sajátos körülménye­inket, problémáinkat. Ezért fontos lenne egyrészt koordinálni a cseh­szlovákiai magyar lapok pedagógiai rovatait, ugyanakkor azonban a szü­lői munkaközösségeknek szervezet­tebben, főleg pedig hatékonyabban 1 Fordította: P. Gy.) kellene ezeket kihasználniuk. merünk. Nem akarjuk a helyzetét sú­lyosabbá tenni, de a nőkről, a hirte­len természetéről és iszákos hajlamai­ról nem szabad hallgatnunk. Ez — hogy úgy mondjam — állampolgári és erkölcsi kötelességünk ... 1985. június 10. • 7 ÜJ SZÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom