Új Szó, 1965. június (18. évfolyam, 150-179.szám)

1965-06-05 / 154. szám, szombat

•Tií^ H ARA M IÁK Is végül külföldön íereskaďalmi szer­vezetet alapítanának. A strasbourgi Maison Rouge-ban pán a" "háború első négy évében ke- dául az az arany, amelyet az SS-rab hek-e kultúránk rabszolgálként. Miň- rácsolt minden aranynak. Ä fel nem den egyéb közömbös számomra!" Csu- fedezett készletek közé tartozik pél­1944. augusztus 10-én megtartott ösz- rek nyolcvanmilliárd, számokban kl­szejövetelen az értekezlet fő előadó- fejezve 80 000 000 000 márkát kitevő sztk? A szöveg így kezdődik: „Ukraj­nában és a Kaukázusban ellenben szükség lesz a jelenlegi pénzegység, lók még 1945 februárjának végén a rubel fenntartására..." A továb A második világháború utolsó öt ZJ esztendejében mintegy három '' és fél millió német katona esett el különböző földrészek 54 or­szágában. Vajon ki küldte őket hazá­juktól távolt vidékekre? Mit keres­tek messze idegenben ezek az állig jelfegyverzett milliók? Milyen célo­kért kellett életüket áldozni? Bizonyos náci körök már beletö­rődtek Németország katonai veresé­gének gondolatába, számoltak az el­kerülhetetlen véggel. Hivatalosan azonban ezt a véleményt borúlátás­nak, bomlasztásnak minősítették, és a hatóságok politikai aknamunkát lát­tak benne. Aki ilyen húrokat penge­tett, azt a Gestapo azonnali „ke­zelésbe" vette, vagy koncentrációs tá­borba hurcolták. PÁRNÁZOTT AJTÓK MÖGÖTT A még német kézen levő Stras­bourgban az egyik luxusautó a másik után fékezett le az előkelő Maison Rouge szálloda főbejárata előtt. A ko­csikból kiszállók némelyike tenge­résztiszti egyenruhát, javarészt azon­ban polgári ruhát viselt. Mindegyi­kükön meglátszott, hogy méltóságuk, származásuk, rangjuk és fontosságuk tudatában vannak. Az összejövetel szigorú titokban tartása végett elte­kintettek a kölcsönös bemutatkozás­tól. A fegyvergyártó cégek — Krupp, Messerschmitt, Büssing, Volkswagen­werke és Rheinmetall különben sem tartották fontosnak, hogy képvise­lőik nevét valamikor ezzel az emlé­kezetes tanácskozással kapcsolatban emlegessék. Pontosan tíz órakor bezárult a szár­nyas ajtó az értekezletre utolsónak érkező mögött. Kívül csupán az a két bikanyakú ajtónálló foglalt helyet, aki eddig a látogatók különleges iga­zolványét ellenőrizte. Mindketten ké­nyelmetlenül feszengtek testre szabott civilöltönyükben. Meglátszott rajtuk, hogy már rég nem hordtak polgári ruhát. A késő délutáni órákban másodszor étkeztek a meghívott előkelőségek. A szakácsművészet felszolgált remekel sem tudták azonban megtörni a „je­get", sőt még a „hadizsákmányból" visszamaradt francia konyak sem akarta megoldani a jelenlevők nyel­vét. Pedig micsoda Ínyencségeket tá. laltak fel a sűrűn elfüggönyözött ab­lakok mögött! Olyan ételkülönleges­ségektől roskadozott az asztal, ami­lyeneket a szálloda előtt tovasiető élelmiszerjegy-tulajdonosok csak hír­ből-hallásból ismertek. A társaság asztalbontás után nemsokára felosz­lott, az értekezlet résztvevői mereven búcsúztak egymástól; túrakocsijaik a szélrózsa különböző irányába röpítet­ték őket. A konferencia tárgyáról, lefolyásá­ról nem vettek fel jegyzőkönyvet. Udvariasan, de annál erélyesebben felkérték a megjelenteket, még saját használatukra se készítsenek jegyze­teket. Ez a német fegyverletétel előtt tíz hónappal történt. Közben hónapok teltek el, hiszen a szövetséges hatal­maknak a háborús bűnösök kinyomo­zására alakult londoni bizottsága csak 1945 novemberében, hat hónappal a békekötés után tette közzé kutatásá­nak eredményeit. Megállapítást nyert, hogy a Maison Rouge-ban azokat a terveket tárgyalták meg, amelyeket vezető náci körökben agyaltak ki, mi­után rádöbbentek a háború kilátásta­lanságára. Olyan műszaki hivatalok és kutatóintézetek létesítését tervez­ték, amelyek a háború után Német­ország városaiban és falvaiban titok­ban tevékenykednének, előkészítenék a fegyverkezési ipar újjáélesztését, konspiratív módon egybehangolnák valamennyi náci hivatalnok munkáját ja leplezetlenül bejelentette: „A Franciaországért vívott ütközetet el­vesztettük. A német ipar vezetőinek be kell látniuk, hogy a háborút nem lehet megnyerni. Most tehát arra kell törekedniük, hogy kapcsolatokat te­remtsenek külföldi cégekkel. Szerző­déseket kell velük kötni, előkészü­letekei kell tenni arra, nogy a hábo­rú után számottevő külföldi kölcsö­nöket szerezzenek. Minden kezdemé­nyezés legyen egyéni jellegű, hogy a legcsekélyebb mértékben se keltsen gyanút." A szónok ezután hozzáfűzte: „Ké­szüljenek fel továbbá az ipari vállal­kozók az NSDAP (vagyis a náci párt] pénzelésére, amelynek esetleg illega­litásba kell vonulni. A párt számol azzal, hogy Németország leverése után egyes élenjáró vezetőit háborús bűnösként elítélik. Gondoskodni kell [tehát arról, hogy a kevésbé ismert és i befolyásos párttagokat különféle né­"met cégeknél helyezzék el műszaki szakértői minőségben." A szövetséges hatalmak említett vizsgáló bizottsága jelentésében közöl­te, hogy Hitler pártja annak idején hajlandó volt tekintélyes összeget át­utalni az ipari vállalkozóknak, hogy ezeket fordítsák a háború utáni tlt­értéket raboltak el a cseh, lengyel, francia, belga, holland, luxemburgi, dán, norvég, jugoszláv, görög és szov­jet néptől. A német népnek még sem hajtott hasznot a háború. Hitler és táborno­,elemeltek" a Magyar Nemzeti Bank trezorjából, és három Fieseler Storch típusú repülőgépen elszállítottak a körülzárt Budapestről. A rabolt kincs biakban azoknak a területeknek a pénzegységét állapították meg, ame­lyeket előreláthatólag el akartak fog­lalni ... Mindez egy hónappal a Szov­60 ládányi, tehát legalább 3000 ki- jetunió megtámadása előtt történt... logramm arany volt. Vajon mekkora lehetett kai eleinte ugyan győzelmet győze- összértéke, ha csupán a lemre arattak, de azután törvénysze-. 70 teherkocsi-rakomány rűen bekövetkezett a vereségek soro- nak feleit meg? (Megemlítjük, hogy zata. Végül Hitlert is elvitte az ör- 780 tonna aranyból nem kevesebb, sal kezdeni. Csak a fasisztáknak a A hallgatóság körében mozgolódás kincs támadt. Kétségtelenül példátlan ar­cátlanságról tanúskodott, hogy a tá­madó fél kénytelen agresszív előké­születeit nagyarányú pénzhamisítás­,maradék" színarany dög. Mikor felködlött előtte az „is­tenek alkonya", igyekezett az egész német nemzetet magával rántani a romlásba. mint 70 millió jómtnőségü jegygyűrűt lehet gyártani./ Az aranyhoz hasonlóan a nácik a ,totális háború" fogalmáról alkotott elképzelésében születhetett meg olyan gondolat, hogy hamisított bank­háború utolsó tíz hónapjában renge- jegyeket hozzanak forgalomba azok­Azok azonban, akik Hitlert egykor teg valutát, devizát és értéktárgyat ban az országokban, amelyeknek le­vezérré kiáltották ki, a holnapra ls gondoltak. Az arcvonalakon a német férfiak egész nemzedékei véreztek el, a német anyák halálra gürcölték ma­gukat a hadiiparban, a német váro­sok romhalmazokká váltak. A boltok kongtak az ürességtől, a birodalmi márka egyre jobban elértéktelenedett, az élelmiszeradagok éppen csak hogy megütötték a legszükségesebb létmi­nimumot. Ezzel szemben a náci fejesek ma­roknyi csoportja, amely konokul ki­tartott a fasizmus mellett, 1944—1945 telén már olyan szédületes rabolt va­„síboltak" lóhalálban külföldre, ott biztonságba helyezték, és ellenértékét rohanására készültek. A vádló rámutatott arra, hogy a álnevekre szóló számlákra fizették vádlottnak az általa aláírt okmány be. A több milliárdos értéken kívül tanúsága szerint pontos értesülései hasonlóképpen cselekedtek Hitler tit­kos fegyvertervezeteivel is. Egyidejű­leg mindent elkövettek, hogy a nyo-, mokat eltüntessék. A KINCSTÁRNOK ŰR A KERESZTKÉRDÉSEK TÜZÉBEN voltak a Szovjetunió lerohanásának előkészületeiről. A világtörténelemben egyedülállónak bélyegezte a jelen esetet, amikor egy nemzetközi bíró­ságnak ennyi elvetemültséget kell le­lepleznie. Amikor a birodalmi bank elnöke bűnrészességet vállal egy ide­gen állam bankjegyeinek tonnaszám­ra menő hamisításában, tehát egy Egy évvel Németország összerop-: olyan vétségben, amely homlokegye­nest ellenkezik a nemzetközi joggal és az 1929-ben megkötött genfi nem­panása után Walther Funk ls a vád-, gyónnál rendelkezett, amely párját lottak padjára került. A négy szö­ritkította nemcsak Németországban, vetséges nagyhatalom képviselői la-, zetközi egyezménnyel! És ehhez az egyezményhez Hitler kormánya is TELEFONBESZÉLGETES JULIUS MADER ÍRÓVAL, A HARAMIÁK KINCSE SZERZŐJÉVEL Halló, itt Berlin! Á berlini Deutscher Mllítärverlag kezelésében újabb történelmi dokumentációs mű jelent meg Julius Mader­től a „Haramiák kincse" címen. A könyv a náci hatal­masságok vagyonharácsolását írja le abban az időben, amikor a hitleri fasiszták sorsa megpecsételődött. A há­borús vérontással szerzett javakat igyekeztek biztonság­ba helyezni a megszálló hatalmak elöl. Az NDK könyv­piacán a Haramiák kincse a legkeresettebb könyvek egyike. Julius Maderrel állandó kapcsolatot tartunk lenn, aki szerkesztőségünknek elsőként engedélyezte a fordítást. A mű kivonatos közlését mai számunkban Indítjuk. Ezzel kapcsolatban kérdést intéztünk telefonon Julius Mader íróhoz: • A TopIitzi-tóbAl felszínre került értékeken kívül hnvá lett az a sok milliónyi hamisított font sterling s más bankjegy, amelyek miatt a hamisításra kényszerí­lett foglyoknak meg kellett halniuk? Könyvemben ellenőrizhetően hiteles adatokat soro­lok fel az ügynökökről, akik SS-nagyságok és fejesek megbízásából nem kevesebb, mint huszonhat államban „helyezték el" a hamis pénzeket. Sokan közülük az NSZK „oltalmát" élvezik, magas tisztséget viselnek, vagy búsásan jövedelmező vállalatok tulajdonosai. • Vannak köztük háborús gyilkosok is? — Ez a kifejezés túl enyhe. Nem túlzás, ha azt állí­tom, hogy a díszes társaság túlnyomóan tőmeggyilko­sokból áll. Itt van például a hírhedt Bernhard Krüger, volt SS-Sturmbannführer, Himmler parancsainak végre­hajtója. Ártatlanok vére tapad a kezéhez, akiket a sach­senhausení koncentrációs tábor ebenscei telepén gyilkolt meg. Évek hosszú során gyűjtöttem ellene a terhelő bi­zonyítékokat. Krüger keresztnevéről nevezték el külön­ben az ún. Bernhard-akciót, a hamispénzgyártást. Krüger jelenleg egy amerikai vállalat nyugat-németországi ér­dekeit képviseli. • Mit tudunk még meg új könyvéből? — Tartalmazza azokat a részleteket a Toplitzi-tó rej­telmeiről, amelyeket az osztrák hatóságok eddig nem közöltek a nyilvánossággal. De minden titkolózásnak egyszer vége szakad. Következnek azután a további rej­tekhelyek, ahol a nácik Igyekeztek „zsákmányukat" biztonságba helyezni. Felsorolja továbbá azokat a svájci, amerikai stb. konszerneket, amelyek fedőnév alatt mű­ködnek külföldön, s ahol az összerabolt vagyont rejte­getik. Minden egyes esetben bizonyítékkal szolgálok. Itt van többek között a hírhedt dr. Schmied... — Neun Minuten! — Kilenc perc! — jelenti a két te­lefonkezelő a beszélgetés időtartamát. Gyorsan elbúcsúz­tunk a berlini írótól és letettük a hallgatót. A többit olvasóink megtudják ma Induló sorozatunkból. Feljegyezte: GREK IMRE, a mű fordítója kos szervezet kiépítésére külföldön, hanem egész Európában. Tonnaszám­Ellenszolgáltatásképpen az ipar köte­les lett volna külföldi pénztartalékait a párt rendelkezésére bocsátani. Egy másik összejövetelen azt követelte a birodalmi fegyverkezési minisztérium képviselője, hogy Németország nagy­vállalatai létesítsenek haladéktalanul műszaki irodákat és kutatóintézeteket s ezeknek kapcsolatait a vállalatok­kal gondosan leplezzék. Az említett irodák megkapják az új fegyverek gyártási tervrajzát, valamint azokat az okiratokat, amelyeknek semmi szín alatt sem szabad ellenséges kézre ke­rülniük. A műszaki irodákat nagyvárosokban akarták elhelyezni, mert ott megvan az álcázás lehetősége. Falun viszont vízi erőművek szomszédságát kell ki­szemelni elhelyezésükre, a vízi erő tanulmányozásának ürügyén. Az NSDAP vezető személyiségein kívül lehetőleg mindenki előtt titkolni kell az ipar valamennyi ágazatában ter­vezett műszaki irodák tulajdonképper ni rendeltetését. Körülbelül ennyi szivárgott ki a strasbourgí tanácskozás határozatai­ról. Mindmáig nincs azonban lezár­va és tisztázva az a fejezet, amely fényt deríthetne Hitler és pártja tit­kos deviza-, arany- és fegyverkészle­teinek hollétére. A náci hatalmassá­gok „hagyatékát" továbbra is homály fedi. 280 000 KILOGRAMM ARANY Hitler martalócai 1938-tól kezdve számos európai államot lerohantak. Európa mérhetetlen területein kívül Afrika egyes országait is megszáll­ták. A páncélkocsik és a sorkatona­ság nyomában SS-kopók haladtak, va­lamint a német monopóliumok és minisztériumok képviselőinek nem ke­vésbé veszélyes fosztogató osztagai. Alig fejezte be valahol fegyveres har­cát a hitlerista katonaság, máris nyo­mon követte a rablóhadjáratra beren­dezkedett második hullám. Ez a hol­lósereg pontosan követte Himmler „SS-Reichsführer" utasításait, aki töb­bek között kijelentette: „Hogy más nemzetek jólétben élnek-e, vagy éh­ségtől fordulnak-e fel, csupán abból a szempontból érdekel, vajon megfelel­Minden Jog fenntartva a Deutscher Militärverlag, Berlin számára ra harácsolták össze a színaranyat, mázsaszámra az ékszereket és gyé­mántokat. Összerabolták az emberi­ség műkincseit, amelyeknek értékét felületes számitások szerint 10 mil­liárd aranymárkára becsülték. A strasbourgi konferencia aránylag cse­kély számú beavatottján kívül a mai napig sem tud senki semmi bizonyo­sat a mesebeli vagyon nagyságáról és hollétéről. A hitleri Németország lakossága köteles volt mindennemű aranyat be­szolgáltatni. A német birodalmi bank elnökének hivatalos kimutatása sze­rint 1939 elején, tehát a háború első évében az ország aranykészlete 500 millió márkára rúgott. 1945. február 28-án a birodalmi bank már csak 77 millió márka értéket mutatott ki. Ezekből arra következtethetnénk, hogy a háború folyamán lényegesen csökkent az aranykészlet. A valóság azonban más. Az amerikaiak, ango­lok és franciák a háború után felette „szűkszavúan" nyilatkoztak az álta­luk megszállt övezetekben zsákmá­nyolt náciaranyról. A Potsdami Egyez­mény a következő kötelező nyilatko­zatot tartalmazza: „A szovjet kor­mány nem támaszt igényt a szövet­séges csapatok által Németország­ban zsákmányolt aranyra." Beható nyomozások eredményekép­pen megállapították, hogy az angol — amerikai hatóságok 1946 októberéig 277 ezer kilogramm rabolt aranyat foglaltak le Németországban és né­hány semleges európai államban. Vagyis: legalább 277 tonna aranyat koboztak el, amelyből 220 tonnát né­met területen találtak, 50 tonna náci­aranyat Svájc jelentett be, 7 tonnát pedig Svédország. Márkára átszámít­va ez a zsákmányolt mennyiség 772,8 millió márkának felelt meg, kerek tízszer annyinak, amennyit a birodal­mi bank a háború végén bevallott. Íme a döntő bizonyíték: a német birodalmi bank — a strasbourgi hatá­rozathoz híven — a haramiák kincsé­nek aranykészletéből sikkasztott, hogy a nyilvánosságot megtévessze és a könyveléssel leírt, illetve egyáltalán ki nem mutatott készleteket „elsinkó­fálja" az állam javára. Tény továbbá, hogy az amerikai és angol hatóságok távolról sem Jutot­tak birtokába a nácik által összeha-. tolgatják, találgatják, vajon szólásra bírják-e Hitler egykori pénzügymi­niszterét, aki egy személyben a né­met birodalmi bank elnöke, s a bar­na és fekete banditák kincstárnoka is volt. Azt a Funkot, aki élelmiszer- és ruhajegyekkel „ajándékozta" meg a német népet, ugyanakkor azonban százmilliós üzleteket szerzett a né­met monopolkapitalistáknak. A Nemzetközt Katonai Törvényszék tagjai elfogallták helyüket, a vádat Dodd úr képviselte. Funk feltette a fejhallgatót. Akadozva, szűkszavúan csatlakozott I Funk további kitérő válaszaira mi­szerint nem emlékszik a birodalmi bank föld alatti, tűz-, betörés- és bombabiztos páncélszekrényeiben el­helyezett értéktárgyakra, a bíróság filmet vetített le a vádlott emlékeze­tének felfrissítésére. Mesébe illő ékszereken, drágaköve­ken, igazgyöngyökön kívül aranyfog­sorok, aranyhidak, aranyfog-koronák jelennek meg a vefítő-vásznon tarka összevisszaságban; mindaz a kincs, amelyet a szövetséges hatalmak le­foglaltak. De Funk „állhatatos" ma­rad; ő nem látott Ilyen értéktárgya­kat a birodalmi bank páncélszekré­nyeiben, különben is — úgymond — csak néhány alkalommal volt lent a trezorokban. Talán valamilyen ma­gánszemély trezorjait mutatta be a vetítőgép. Dodd erre csodálatos nyugalommal megkérdi Funktól: — Látott ön már olyan magán­személyt, aki étkezés után leszedi, vagy leszerelteti arany fogsorát, vagy koronáit azért, hogy egy időre pán­célszekrényben pihentesse őket? Vagy elküldi őket az állami bankba meg­őrzésre? Funk zavarában a padlóra meredt, de csakhamar újra ellentámadásba lendül, illetve folytatta a csűrést-csa­yarást: -— Fogalmam sincs róla, honnan ke­rültek oda aranyfogak, arany-szem­üvegkeretek, s hasonló dolgok. A bi­rodalmi banknak nem is állott jo­gában Ilyen tárgyakat megőrzésre el­fogadni, ez a birodalmi nemesfém-ér­tékesítő közegek hatáskörébe tarto­zott. Ebben az ügyben még bűnrészes­séggel sem vádolhatnak! Erre az arcátlanságra Dodd egy má­sik okiratot tett a vádlott elé, és szinte atyai hangon magyarázni kezd­te: — Emlékszik még Emil Puhl nevű A titkos konferencia színhelye: a strasbourgi „Maison Rouge" válaszolt a kérdésekre. Nyilvánvalóan meg akarja téveszteni a bíróságot. Dodd nem enged. Valamilyen megle­petést tartogat a mai nap számára. Iratai halmazából egy okiratot keres ki és a vádlott elé tartva megkér­dezi: — Tudja-e, miről tárgyaltak önök a titkos megállapodás alkalmával, amelyről az okmány 1941. május 28­án kelt, és az 1031-PS számot vi­selt? Pénzhamisításról! Hamis pénzt akartak forgalomba hozni Oroszor­szágban, Ukrajnában és a Kaukázus­ban. Emlékszik még? — Nem, — volt a félénk válasz. — Nézze csak meg lobban az ok­mányt! — figyelmeztette Dodd. — Talán csak a dátumra nem emlék­munkatársára, akit ön mentő tanúja­ként nevezett meg? Nézze meg tehát ezt a becsületbeli nyilatkozatot, ame­lyet Puhl 1946. május 3-án Baden­Baden-ben írt. Itt, ezen a helyen, olvashatja: „Walther Funk birodalmi pénzügyminiszter és a birodalmi bank elnöke 1942 nyarán megállapodott Himmler SS-Reichsjührerrel, hogy megőrzésre átveszi az SS aranyát és ékszereit. Köztük voltak a koncentrá­ciós táborokban halálra kínzott fog­lyoktól elrabolt értéktárgyak, Funk ugyanakkor felszólított, hogy a leg­szigorúbb titoktartás mellett tegyem meg az átvételezéshez szükséges in­tézkedéseket." KÖVETKEZIK: 2. PÉNZHAMISÍTÓK, RABLÓGYIL­KOSOK, FOSZTOGATOK. 1985 . június 5. • £JJ SZÖ 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom