Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-11 / 129. szám, kedd

Véget kell vetni az agresszióknak! A Szovjetunió felhívása a világ valamennyi kormányához MOSZKVA (CTK) — Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány május 9-én felhfvást intézett a világ valamennyi kormá nyához, parlamentjéhez és népéhez. A felhívásban többek között ez áll: az SZKP Központi Bizottsága, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnök­sége és a szovjet kormány a hitleris­ta Németország felett aratott győze­lem 20. évfordulójának napján ismét felhívja a világ valamennyi kormá­nyát, parlamentjét és népét, tegye­nek aktív intézkedéseket a béke meg­védésére. A szovjet kormány újból felhív va­lamennyi kormányt, értékeljék reáli­san a kölcsönös erőviszonyt és az esetleges háború következményeit és tegyenek meg mindent az új világhá­ború kitörésének veszélye ellen. A hitlerlzmus felett aratott győze­lem 20. évfordulójának évét a háborús tűzfészkek felszámolásáért folytatott harc fokozásával kell megünnepelni. A második világháború megmutat­ta, hogy jelenleg a világuralomra tett mindennemű kísérlet szükségszerűen döntő vereséggel végződik. Nincs olyan erő, mely meg tudná állítani a népek mozgalmát a szociá­lis haladás és a nemzeti felszabadu­lás felé vezető úton. A második világháború megtanítot­ta a nemzeteket, hogy a háborús ve­szély elleni aktív akciókban a leg­kisebb habozás is ösztönzőleg hat az agresszorra. Ma a világ az előtt a kérdés előtt áll, hogyan lehet kiküszöbölni az új világháborút, mely termonukleáris katasztrófába sodorhatná az emberi­séget. A szocialista államok és a világ valamennyi békeszerető népe az ame­rikai agresszió azonnali beszünteté­sét, az amerikai csapatok kivonását Dél-Vietnamból, és a vietnami nép szabadságát és függetlenségét bizto­sító genfi egyezmények következetes betartását követeli. A felhívás hangsúlyozza, hogy a nyugatnémet revansisták újból veszé­lyeztetik azokat az országokat, me­lyek már két ízben váltak a német militarizmus agressziójának célpont­jává. A revansisták nem akarják elis­merni a mai európai határokat. Nuk­leáris fegyverekhez akarnak jutni. Addig kell leküzdeni az agressziót és a katonai kalandokat, amíg nem késő. Ezt a következtetést vonják le a nemzetek visszagondolva a második világháborúra. A mi időnkben ez tel­jesen reális és megoldható feladat. A háború éveiben a hitlerista-elle­nes koalíció országai egy síkban har­coltak a közös ellenség ellen. Tár­sadalmi rendszerük különbözősége sem akadályozták meg őket ebben. Ma sem akadályozhatják a kormá­nyokat a békés együttélés politikájá­nak megvalósításában a kapitalista és a szocialista országok társadalmi rendszerében levő különbségek. A Szovjetunió újból megerősíti, hogy készen áll minden szükséges tettre az általános béke és a népek biztonsága érdekében. A Szovjetunió felhívta az atom­nagyhatalmakat, mondjanak le ünne­pélyesen a nukleáris fegyverek hasz­nálatáról. Meg kell akadályozni ezek­nek a fegyvereknek továbbterjeszté­sét. Kalóztámadások sorozata a VDK ellen A dél-vietnami hazafias erők nagy győzelme • A VDK tiltakozása Saigon (CTK) — Az amerikai légi­erők hétfőn a kora reggeli óráktól folytatták kalóztámadásaikat a Viet­nami Demokratikus Köztársaság terü­lete ellen. A repülőgépek a dél-viet­nami amerikai katonai támaszpontok­ról, valamint a Coral Sea és Midway amerikai repülőgép-anyahajókról szálltak fel. Az amerikai repülőgépek a VDK lakott területei ellen támadtak. Saigon (CTK) — A dél-vietnami kor­mánycsapatok legújabb hírek szerint súlyos vereséget szenvedtek. A haza­fiak a legutóbbi ütközetben megölték, illetve súlyosan megsebesítették a kor­mányegységek mintegy 300 katonáját. A kormánycsapatok több katonája el­tűnt. Saigoni hírügynökségek véleménye szerint a dél-vietnami szabadsághar­cosok vasárnapi támadását a Viet Cong eddig talán legnagyobb győzel­me koronázta. A hazafiak fegyveres erői Bao Tri, Duc Hoa és Hy Hamh térségében lendültek elsöprő táma­dásba. További saigoni hírek szerint a Sai­gontól északkeletre vezető rendkívül fontos utat szerdán teljesen eltorla­szolták a partizánok. A kormánycsa­patok repülőgépei ugyan bombázták a torlaszok körüli térségeket, de egy ízben sem találták el a szabadsághar­cosok megerősített hadállásait. A VDK kormánya nyilatkozatot adott ki, melyben az ellen tiltakozik, hogy az amerikai kormány Vietnam terüle­tét és felségvizeit az amerikai fegy­veres erők harcterének tekinti. Ez a határozat rendkívül veszélyes, mert veszélyezteti a békét. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy ez az amerikai határozat újabb lépést jelent a Vietnami Demokratikus Köz­társaság tervezett blokádja felé. AZ AL AHRAM egyiptomi lap köz­lése szerint a jemeni republikánus erők megsebesítettek több amerikai újságírót, akik Jemen területére akartak lépni és látogatást akartak tenni Badr imám főhadiszállásán. A sérült újságírókat, köztük a New York Times tudósítóját, a Szaúd-Ará­bia és Jemen közti demilitarizált öve­zetben levő kórházban ápolják. (ČTK) Fogadás a győzelem 20. évfordulója alkalmából ! Moszkva (CTK) — Malinovszki] marsall, szovjet honvédelmi ml- i niszter a szovjet Hadsereg Központi Házában fogadást rendezett a szovjet j nép győzelmének 20. évfordulója al­kalmából. Malinovszkij marsall a bolgár, csehszlovák, kínai, kubai, koreai, ju­goszláv, magyar, mongol, az NDK, a lengyel, román, afgán, algériai, francia, ghanai, guineai, indonéz, mali, az EAK és szíriai hadsereg kép­viselőinek emlékérmet adott át a győzelem 20. évfordulója alkalmából. Béke-man if esztác ió Milánóban Róma (ČTKJ — Az olasz ellenállási harc kirobbanása 20. évfordulójának ünnepségei Milánóban tetőpontjukat azzal a nagyszabású béke-manifesz­tációval érték el, amelyen harci lobo­gók alatt mintegy 200 ezer volt par­tizán vonult fel és Saragat köztár­sasági elnök ünnepi beszédet mon­dott. A felvonulókkal együtt haladt Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt főtitkára és az OKP további ve­zetői, akik Milánóban már 1943-ban megszervezték a hőstetteivel hírnevet szerzett Garibaldi-partizándandárt. Nagygyűlés Buenos Airesben Buenos Aires (ČTK) — A náci gaz­tettek megbüntetéséért küzdő argen­tin mozgalom Buenos Airesben nagy­gyűlést rendezett a nácizmus veresé­gének 20. évfordulója alkalmából. Az összejövetelen a politikai pártok, az egyetemek és népi szervezetek kép­viselői tartottak beszédet. Elítélték a nácizmust és az NSZK politikáját. El kell hárítani a Vietnamot fenyegető atomveszélyt New York. „Véget kell vetnünk az Észak-Vietnam elleni légitámadások­nak és biztosítanunk kell az egész földkerekséget, hogy az USA nem lép fel atomfegyverrel Vietnam ellen" — hangsúlyozza 800 amerikai tanár a New York-Timesben tegnap közölt nyilatkozatában, amelyet Dean Rusk államtitkárnak is átnyújtottak. Moszkva. Mély aggodalommal tölti el a szovjet jogászokat az amerikai katonai klikk terve, hogy atomfegy­verekkel folytassa a Dél-Vietnam el­leni háborút — áll többek között a külföldi baráti és kulturális kapcso­latok szovjet társasága jogi bizott­ságának nyilatkozatában. Colin Leroy Wilkinst, Viola Liuzzo asszony meggyilkolásával vádolt Ku­Klux-Klan tagot bíróság elé állították. Védője Matt Murphy, a Ku-Klux­Klan ismert ügyvédje. A kihallgatások során Róbert Shelton a Ku-Klux­Klan „birodalmi varázslója" is helyet foglalt a vádlott és védője mellett. A terroristák és híveik nyilván meg akarják akadályozni, hogy Liuzzo gyilkosai elnyerjék megérdemelt büntetésüket. Képünkön balról Eugene Ťhomas, a vádlott társa, Murphy ügyvéd, Shelton, „a birodalmi varázs­ló", Wilkins, a vádlott és cinkostársa Eaton. (ČTK — felvétele j Brezsnyev üzenete az accrai értekezlethez Moszkva (ČTK) — Leonyid Brezs­nyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, üzenetet küldött az afri­kai és ázsiai országok accrai értekez­letének. Az üzenet hangsúlyozza, hogy a | szovjet nép szolidáris a gyarmati rend­szer, az újgyarmatosítás ellen és az imperialista uralom alóli felszabadu­lásért küzdő népekkel. Napjaink egyik legfontosabb kérdé­se — áll az üzenetben — az Egyesült Államok vietnami agressziójának be­szüntetése. A béke és a nemzetek füg­getlensége érdekében egyeztetni kell az imperialisták és a gyarmatosítók délkelet-ázsiai és kongói agresszív ak­ciói ellen küzdő mozgalmat. Brezsnyev a továbbiakban meggyő­ződését fejezte ki, hogy ez a szolida­ritási értekezlet még jobban megszi­lárdítja a világ imperialistaellenes erőinek egységét. Winneba (ČTKJ — Kwame Nkru­mah ghanai elnök tegnap megnyitot­ta a IV. afra-ázsiai konferenciát, amelyen több mint 400 küldött, vala­mint az európai és latin-amerikai szervezetek 40 megfigyelője vesz részt. A konferencia az imperializmus, a kolonializmus és a neokolonlaliz­mus ellen s a békéért vívott küzde­lem folytatásával kapcsolatos kérdé­sekről tárgyal. Új alkotmány Jemenben AZ IZLANDI megszállás elleni bi­zottság tüntető menetet rendezett az amerikai csapatok jelenléte ellen. A felvonulás résztvevői a keflaviki amerikai támaszpontról indultak el és céljuk Reykjavik volt. (ČTKJ San'a (ČTK) — A san'ai rádióállo­más ismertette a Jemeni Arab Köztár­saság ideiglenes alkotmányát, mely két évig lesz érvényben. Ez alatt a j tanácskozó testület, mely az ország j legmagasabb törvényhozó szerve lett, i kidolgozza a végleges alkotmányt. A tanácskozó testületnek 99 tagja van. E szerv hagyja jóvá majd a tör­vényeket, a határozatokat, az állami költségvetést és a kormány által kö­tött egyezményeket és egyúttal bizal­"KOMMENTÁRUNK: Revansista provokáció Nürbergben A Kereszténydemokrata és a Ke­resztényszociális Unió (CDU/CSU) rendezésében nemrég Nürnbergben értekezletet tartottak az áttelepítet­tek. Az értekezleten e két kormány­párt legmagasabb képviselői is részt vettek, úgyhogy e revansista nagy­gyűlés teljesen hivatalos jellegű volt. Arról, hogy ezt az értekezletet provo­kációs szándékkal hívták össze, egy­részt az a tény tanúskodik, hogy azokban a napokban tartották, ami­kor Európa a náci Németország vere­ségének évfordulóját ünnepli, más­részt pedig az is, hogy Nürnbergben, e náci hagyományokkal rendelkező városban rendezték meg, ahol valaha az NSDAP tartotta kongresszusait. Az értekezlet lefolyása is megerősítette, hogy szándékos ellenséges akcióról volt szó, mely az európai szocialista országok, főként Csehszlovákia ellen irányult. A konferencián elhangzott beszédek csak kissé különböztek azok­tól a szónoklatoktól, amelyek 20—30 évvel ezelőtt hangzottak el Nürnberg­ben. A CDU/CSU revansista vezetőinek Nürnbergben jóváhagyott zárónyilat­kozata ismét hangsúlyozza a revan­sisták azon tézisét, hogy Németország határait fel kell újítani az 1937. évi állapot szerint, és lehetővé kell tenni a kitelepítettek visszatérését volt ha­zájukba. A zárónyilatkozat továbbá hangsúlyozza a szudétanémetek Cseh­szlovákiába való visszatérésének jo­gát. Álszent érvvel „az önrendelkezé­si jogra" hivatkozva tulajdonképpen a csehszlovák határvidéknek az im­perialista Németországhoz való csato­lását követeli. A konferencia ugyan­is a CDU/CSU expanzív célkitűzéseit hangoztatta, méghozzá nemcsak Cseh­szlovákiával, Lengyelországgal, Ma­gyarországgal, és más kelet-európai államokal szemben, hanem a Német Demokratikus Köztársaságai szemben is. Nürnbergben újból megerősítést nyert az, hogy az NSZK „Németország egyesítését" úgy képzeli el, hogy az NDK-t erőszakosan Nyugat-Németor­szághoz csatolják. Az értekezleten számos szónok hangsúlyozta, hogy az NSZK minden erejével erre a „megoldásra" fog törekedni. Európa jelenlegi határai állítólag veszélyez­tetik a békét. A konferencia résztve­vői a nyugatnémet népet a szocialista államok ellen igyekeztek uszítani a nem létező „kommunista veszély" han­goztatásával, és a legdurvább módon sértegették a szocialista országokat és népeket. A szocialista országok elleni uszí­tásban és a tények elferdítésében Franz Josef Strauss, az NSZK volt hadügyminisztere, a CSU jelenlegi el­nöke vitte a vezérszólamot. Azt ál­lította, hogy nemcsak az NDK-t, ha­nem a cseh, a szlovák, a magyar és a lengyel népet is „fel kell szabadíta­ni", és a nyugatnémet imperializmus­nak szánta a „felszabadító" szerepet. Csehszlovákia, Lengyelország, Ma­gyarország, Románia és Jugoszlávia szerinte „évszázadokon át német föld volt", és ezért „az igazságérzet meg­kívánja, hogy a németek minden ren­delkezésükre álló jogi, erkölcsi és po­litikai eszközzel küzdjenek ezen or szágok minden talpalatnyi földjéért". Sőt Strauss oly messzire ment, hogy azt követelte: írják össze mindazokat a német értékeket, amelyek ezekben az országokban maradtak, hogy Né­metország „egyszer benyújthassa a számlát". A nürnbergi bíróság tagjait, akik annak idején elítélték a náci ve­zetőket, .gonosztevőknek nevezte. Az NSZK-ban hivatalosan nem ün­nepelték meg a náci Németország ve­reségének évfordulóját, mert ez az év­forduló a revansisták szerint — „a német nép számára nem ad semmi okot az ünneplésre." De meg kellett volna pontosan mondani, hogy ez az évforduló a német imperializmus és az újfasiszták számára sem ad ün­neplésre okot — az antifasiszták vi­szont, s érthetően a német antifasisz­ták is megünnepelték ezt az évfordu­lót, mert a nácizmus vereségét saját győzelmüknek tekintik. Azok, akik nem hajlandók részt venni a náoi vereség évfordulójának megünneplé­sén, tulajdonképpen a nácizmussal szolidárisak. A nürnbergi provokáció azt mutatja, hogy az NSZK-ban újból felemelik fejüket a revansista és újfasiszta erők, s nem rettennek vissza semmi­lyen arcátlanságtól a tények elferdí­tésében és más népek sértegetésében. Várható, hogy az európai szocialista országok elleni arcátlan hadjárat a kö­vetkező hetekben még fokozódik, mert a revansisták számos további provoká­cióra készülnek — csupán pünkösd­kor hét nagy revansista találkozó lesz az NSZK-ban, többek között szu­déta-német találkozó lesz Stutt­gartban, amely közvetlenül Cseh­szlovákia-ellenes. Ezek a provo­kációk rontják a légkört Európában; a szocialista országok és az NSZK kapcsolatai javulásának útjában álla­nak, és ellenségességet szítanak a népek között. A revansisták és az új­fasiszták akciói azt mutatják, hogy az európai népeknek állandóan ébe­ren kell őrködniük, mert a német imperializmus kalandor akcióinak ve szélye még nem múlt el. ]an Blanský mat szavaz a kormánynak. Az elnök kinevezése, a kormány megalakítása ls a tanácskozó testület ügykörébe tartozik. Az ideiglenes kormány Népi Kong­resszus néven ( népi politikai szerve­zetet alakít. Nemzeti védelmi taná­csot is létesítenek, melynek feladata korszerű nemzeti hadsereg megszer­vezése. San'a a köztársaság fővárosa. Az ideiglenes alkotmány szerint Jemen iszlám arab független köztársaság. A NATO miniszteri tanácsának ülése előtt London (ČTKJ — Tegnap az Egye­sült Államok, Nagy-Britannia, Francia­ország és Nyugat-Németország kül­dötteinek találkozójával nem hivata­losan megkezdődött a NATO minisz­teri tanácsának ülése. A tanácskozást ma a 15 tagállam küldötteinek jelen­létében nyitják meg hivatalosan. Az angol lapok nézete szerint az | értekezleten nem kerülnek megvita­] tásra a legégetőbb problémák. Ha az I ülés lefolyása nyugodt lesz, ez azt jelenti majd, hogy a miniszterek el­kerülték a NATO jövőjére vonatkozó alapvető nézetkülönbségeket. Az an­gol szemleírók szerint a tagállamod eltérő álláspontot foglalnak az Egye­sült Államok dominikai és vietnami akcióinak értékelését, a NATO-csapa­tok létszámát illetően, s az atomütő­erők kialakításának kérdésében. Valószínű, hogy a nyugatnémet kül­döttség továbbra is a nyugati hatalmak közös nyilatkozatának kiadását szor­galmazza majd. A közös problémák­ban keletkezett szakadásokat továbbra ls semmitmondó papírkompromisszu­mokkal intézik el. Milyen sokáig tart­hat ez a helyzet? — teszi fel a kérdést a Financial Times. Mé|h|á|n|V ALEKSZEJ KOSZIGIN, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke hétfőn fogadta a Kremlben a Kojo Botsic külügyminiszter vezette ghanai kor­mányküldöttséget. CSEHSZLOVÁK NAPOT rendeztek hétfőn a casablancai nemzetközi áru­mintavásár keretében. FRITZ VOGEL, az oswiecimi SS gyilkosok elleni frankfurti bűnperben a vádat képviselve életfogytiglani börtönbüntetést kért Hans Starckra, akit azzal vádolnak, hogy meggyilkol­ta az említett koncentrációs tábor 5000 foglyát, illetve hozzájárult meg­gyilkolásukhoz. NORVÉGIÁBAN június 9-től 11-ig lesz — az USA, az NSZK, Dánia és Norvégia légi egységeinek részvételé­vel — a NATO légierőinek hadgya­korlata. MITÖBAN május 10-én ért véget a japán tanítók szakszervezeti szövetsé­gének 28. kongresszusa, amelyen nyi­latkozatot hagytak jóvá a tanítók gazdasági követelményeinek s a de­: mokratikus népművelésnek támogatá­> sára. A nyilatkozat hangsúlyozza a vi­lágbéke megőrzésének elsőrendű szükségességét és elítéli az USA viet­nami agresszióját. VALENTYINA TYERESKOVA férjé­vel, Andrijan Nyikolajevvel hétfőn Párizsba érkezett. Az űrhajós házas­pár 12 napot tölt Franciaországban, ahol ez alkalomból az űrhajósnőnek átadják a nemzetközi Galabert-díjat, SZÓFIÁBAN hétfőn megkezdődött a közlekedési, kikötői és halászati dol­gozók nemzetközi szakszervezeti szö­vetségének konferenciája, amely 40 ország küldötteinek részvételével má­ju 14-ig tart. CHARLÉ HELU libanoni elnök hi­vatalos franciaországi látogatása után Párizsból Rómába repült, ahonnét Bejrutba folytatja útját. JOSZIP BROZ TITO jugoszláv elnök feleségével négynapos hivatalos láto­gatásra Oslóba, Norvégia fővárosába érkezett. A jugoszláv elnök első íz­ben látogat Norvégiába. Tito elnököt és kíséretét Olaf norvég király és Gerhardsen miniszterelnök üdvözöl­te az oslói repülőtéren. (ČTKJ KAIRÚBAN szocialista intézetet nyi­tottak meg, melynek feladata, hogy vezetőket neveljen az Egyesült Arab Köztársaság politikai élete számára. Az iskola által rendezett első tan­folyamon 63-an vettek részt. (ČTK) 1365. május 11. * ÜJ SZÓ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom