Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-01 / 119. szám, szombat

mmm • K

ülönféle országok fiai, valamennyien dolgozó emberek, és mindegyikükei Jánosnak hívják. Május elsején vessünk egy pillantást életükre, munkájukra, gondjaikra, terveikre, céljaikra. Nem rendkívüli, híres emberek, csupán egyszerű Jánosok, akikkel mindennap találkozunk. Turowon át vezet az út JAN SZYMCZYK, lengyel gépkezelő Jobbra az NDK, balra a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a két határ közé ékelt keskeny lengyel földsáv a trouszowí iparvidék. E „félsziget" két bányája évente 12 millió tonna barnaszenet, erőműve 1400 megawatt energiát ad a népgazdaságnak, az egész kombinát pedig tizenkétezer embernek ad munkát. Reggel öt Órakor ébred a turowi kombinát, körzetében levő Bogatynia, Zatonie és a többi városka meg község. A „Karosa", „Jelez", és „San" márkájú autóbuszok négyezer dolgozót szállítanak a kombinátba a reggel hatkor kezdődő első műszakra. Háromnegyed hatkor a bogatyniai „Barburka" munkásszálóból kilép jan Szymczyk. Motorkerékpárjára ül és tíz perc múlva már munkahelyén van, az „Ars"-nál, Ezen a gépsn dolgozik naponta nyolc órát. Nyolc óra alatt az „Ars" negyvenezer köbméter földet szőr halmokba. Az „Ars" ugyanis hatalmas méretű rakodógép. A szemlélő önkéntelenül ls a dinoszauruszhoz hasonlítja. Súlya kétezer tonna, hossza 160 méter, szélessége 26 méter. A gépóriás tetején a 35 méter magasan levő fülkében foglal helyet jan. ő a gép kezelője, s a neki engedelmeskedő kolosszus a nagy bányagép-komplexum. A kotrógép lefejti a szénréteg feletti talajt, a szállítószalag pedig elviszi a földet a hányóképzőhöz. A lánctalpas „Ars" csigalassúsággal mozog, leszórja a földet, betemeti a mélyedéseket, halmokat képez. Jannal együtt tíz ember kezeli a gépóriást. Ha elered az eső a puha talaj könnyen csúszós iszaptengerré válik, amelyből a kétezer tonnás kolosszus csak néhány nap múlva tud kikecmeregni. Kát óra után néhány perccel Jan motorkerékpárja megáll a kombinát étkezője, a „Megawat" előtt, és ettől a perctől fogva a nap további része az övé. Ma még sem Toruszow, sem Bogatynia, sem a többi néhány ezer lakosú városka sem kínál annyi féle szórakozási lehetőséget, hogy mindenki megtalálja azt, amit keres. El mehet moziba, könyvtárba, ellátogathat a „Gong" ifjúsági klubba, a kultúrházba, a sportpályára. Jan nem kerüli el sem a klubot, Befejezem azt, sem a sportpályát. Szombatonként nagy motortúrákat tesz, legtöbb idejét azonban a könyvek fölött tölti. A turowi kombinát az ő számára a kiindulópont, s a cél, amelyet néhány év múlva el szeretne érni, világosan áll előtte. Jan Szymczyk 1940-ben született egy Varsótól száz kilométerre fekvő falucskában. Négy esztendős volt, amikor édesapja meghalt. Édesanyja hét gyerekkel és tíz hektárnyi soványka földdel maradt özvegyen. Jan a falusi iskolában járta ki az első hat osztályt, a hetediket már a városban végezte el. Naponta hét kilométert gyalogolt oda, s hetet viszsza. A város papírgyára mellett létesített technikumba iratkozott be, amelyet betegsége miatt nem tudott elvégezni. Egy napon kezébe akadt az újság, melyben azt olvasta, hogy Turownak munkáskezekre van szüksége, tanulási és jó kereseti lehetőséget nyújt. Bátyjától pénzt kért kölcsön, hogy megvehesse a vonatjegyet és elutazott Turowba, 1960at Irtunk akkor. Turowban munkát kapott, a munkásszállóban szállást, s elvégezte a gépkezelői tanfolyamot. Ezekben az első időkben nem volt könvnyű élete: éppúgy, mint a többi tanfolyamra járó munkás keveset keresett, hatszemélyes szobában lakott. Fél év múlva már gépkezelő volt. Napi keresete 30—70 zloty és a prémium. Egy fiatal egyedülálló fiú számára ez sok pénz. Az ebédjegy ára havonta 250 zloty. Egy év múlva motorkerékpárt vett. Két évi munka után a munkásszálóban egyszemélyes különszobát kapott. Most már lehetősége nyílt arra, hogy valóra váltsa álmát, amely Turowba vezette: tanuláshoz látott a munkásegyetemen, s a vizsgák után be akar iratkozni a rendes egyetemre vegyészeti szakra. — Szeretnék egy kis pénzt összegyűjteni és jelentkezni az egyetemre. A technikumban alaposan megismertem a kémiát, Jártas vagyok benne és sokat nyújtott a munkásegyetem ls. Vegyészekre mindenütt van szükség. Turowban is. Egy év múlva felcserélem a munkakönyvet az egyetemi indexszel — búcsúzik Jan. amit régen abba kellett hagynom MAGYAR JÁNOS lakatos, Budapestről Világéletében munkás volt, gyerekeiből sem nevelt orvost, tudóst, politikust; akárcsak a neve, élete ls tipikus feltűnés nélküli. De tlplkus-e Igazán? Hiszen ugyanilyen tipikus munkássors lenne ha munkásigazgatót csináltak volna belőle 1948-ban, ha honvédtisztnek küldik ötvenben, ha esti technikumot, egyetemet végez, ha kocsija van. Magyar János azonban megmaradt „csak" lakatosnak, igaz azok közt egyike a legjobbaknak munkahelyén, Budapest egyik legnagyobb üzemében, a GanzMÁVAG gyárban. A szerszámgyár karbantartó műhelyében dolgozik, marógépeket, esztergákat javít és bonyolult külföldi berendezéseket kezel, amelyeket nagyon szeret. Átlagos pesti munkás. Azaz, hogy nem is egészen pesti. Igaz, itt tanulta a szakmát. A munka tizennégy éves korától a fővároshoz köti, mégsem igazi budapesti. Gyömröl. Huszonhét kilométerre van a fővárostól ez a falu, ahol született. Egy óra oda, egy óra vissza naponta a vonatozás, de ennek ellenére sem akar elköltözni. — Nem laknék Pesten akkor sem, ha egy házat ígérnének. Az életforma köti a faluhoz. Nem parasztivadék, kovács fia, földjük sose volt, mégis odagyökerezett. A kertes házat, a vidék csendjét szereti, a kerítést, az édesanyja félholdját, ahol tehetvehet, no meg a galambokat, mert postagalamb tenyészete a legfőbb büszkesége, a legkedvesebb szórakozása. — Egyébként pedig majdnem az egész család Pesten tölti a napot. Egyedül tízéves fiam jár otthon iskolába, a feleségem itt takarít az egyik minisztériumban, a kislányom — tizenhat éves — ugyancsak itt nyomdász. Az én munkámat meg csak Pesten találhatom meg. Akármiről kérdezem, csak a munkánál köt ki. Az életéről, szabad Idejéről, a családjáról faggatom, ő meg arról szól, milyen nagyszerű az a nyugatnémet marógép, amelyet most javított. Félórákat beszél svájci finomcsiszolókról, szovjet esztergákról, elektronikákról, hidraulikákról. Azt hiszem, az egyetlen, amiben mégis kiválik sok ezer munkástársa közül: a munka, a gép szeretete. Különben tényleg semmi különleges nem történt vele 40 éve alatt. Korán árva lett, hat osztály elvégzése után lakatosnak adták, s már inaskorában vonatozott és eltartotta a családot. Tizenkilenc éve került a MÄVAGba, egy évvel később megnősült, két gyerekük született, élnek. Nem jobban, nem is rosszabbul, mint más. Tíz forint az órabére — ezt, megmondja őszintén, kicsit kevesli — a felesége 1200-at keres, a kislány, mióta felszabadult, majdnem annyit. Házra gyűjtenek, egyéb családi céljuk egyelőre nincsen. Legfőbb szórakozása a rádió; a televízió mostani lakásában nem férne el, meg a szeme se bírná: lnaskorában tönkretette a villanyhegesztés. Ezért jár keveset moziba, ezért nem olvas sokat, rögtön könnyezni kezd. Igaz, sok ideje nem is maradna szórakozásra, tanul. Most végzi az üzemi iskolában a nyolcadik osztályt, négyes tanuló; matematikából jeles, a tanára szeretné, ha technikumban folytatná. — Ennyi az egész — mondja, majdnem röstellkedve. Tényleg nem különleges ez az élet. Mégis, érzi-e, hogy változott valami az utóbbi húsz év alatt? Kapott-e valamit a felszabadulás óta eltelt két évtizedtől? — Természetesen — mondja, s fontolgatja a választ, gondolkodik. — Nem vagyok párttag, a politikával keveset foglalkozom, de sok mindent el kellene mondanom. A gépekkel kezdeném, én ott érzem leginkább a változást, abban az elmondhatatlanul nagy technikai fejlődésben, amely a mi gyárunkban is végbement, s még ma is tart. Aztán látom a többit ls: az üzemi iskolát, ahol most könnyen befejezhetem azt, amit régen abba kellett hagynom; az ipari tanulók helyzetét, akik nem tíz órákat dolgoznak, mint én; a jobb életkörülményeket, meg azt, hogy a fiam annyit tanulhat, amenynyit csak akar. A sok ezer látványosabb „munkás-karrierhez" képest ez valóban nem feltűnő, amit mond. De ennyit, legalább ennyit mindenki elmondhat Magyarországon, ahol az ilyen magyarjánosok ma éppen tízmilliónyian élnek. RÚZSA GYULA Az angol bányászok gondjai JOHN MCDONALD, skót bányász lohn Mc Donald tipikus bányász. Mivel szűkebb hazájában: Skóciában sok bányát bezártak, kénytelen volt — többezer skóciai, walesi és durhami társához hasonlóan — az ország más részén megélhetést keresni. Nagy-Britannia leggazdagabb szénvidékén, a York-grófsági „ szénmedencében kapott munkát. John 43 éves, felesége )ean 42. Öt gyermekük van, mind iskolába jár. A legidősebb fiú ipariskolát végez, műszaki rajzolónak készül. Egyik lányuk fodrásznak ta nul. Johnnak nagyon sokat kell dolgoznia a héttagú család eltartására. Tagja a kommunista pártnak és kiveszi részét a szakszervezeti munkából is. így csak kevés ideje jut pihenésre. — Bányánk korszerűen gépesített. Egyike annak a 23nak a brit-szénmedencében, melynek tavalyi széntermelése meghaladta az egy millió tonnát. John a kora reggeli műszakban dolgozik, ezért már négykor kel. A föld alatti műszak hét és egy negyedóra, de ha hozzászámítjuk az időt, amíg lejut és munka után feljön, B óráig tart, amíg ismét napvilágot lát. Ez alatt az idő alatt csak egyszer van félórás étkezési szünet és ekkor tárgyalja meg bányásztársaival a napi eseményeket. Mivel John a bányászszakszervezet helyi csoportjának elnöke, csaknem minden este gyűlésre jár. A szociális gondoskodást. a nyugdíjakat, a baleseti kártérítést, valamint a minden évi bányásztüntetés előkészületeinek kérdéseit tárgyalják meg. Túl rövid a nap ahhoz, hogy elvégezzem mindazt, amit szeretnék — mondja John, majd így folytatja: — szeretném figyelemmel kísérni az összes új műszaki eljárást a bányászatban. Különösen a távirányitott berendezések érdekelnek, amelyeket most próbálnak ki Angliában. Gombnyomásra történik a bányászás, mely fölöslegessé teszi majd a bányászokat a szénfalnál. Sokat olvasok. A legjobban az életrajzokat ,és a történelmi tárgyú könyveket kedvelem. A színházat is szeretem, de csak ritkán járunk, mivel a legközelebbi 20 mérföldnyire van a lakóhelyünktől. Magy-Britannia bányászfalvaiban alig van társas élet. ^ A bányászoknak maguknak kell szórakozásról gondoskodniuk. Aktív sportolásra, vagy kulturális szórakozásra alig van lehetőségük. Fő társasközpontunk a hnlvi népjóléti klub, ahová a bányász családjával szórakozni, esetleg táncolni Is betérhet. Csaknem minden bányának megvan a maga énekkara vagy fúvószenekara, s ezek itt gyakorolnak. A nagyobb bányászfaluknak saját mozijuk is van, de sportolási lehetőség ott nem Igen akad John szerencsésnek mondja magát, hogy sikerült Skóciából elkerülnie és másutt letele pednie, még mielőtt a bányák lezárása nagyobb méreteket öltött volna. A National Coal Board (Országos Széntanács) most első ízben kénytelen munkaerőhiány miatt a bányákat leállítani. Eddig csak akkor került sor erre, ha a tárnák szénkészlete kimerült, vagy a termelés nem volt jövedelmező. A ..profit mindenekelőtt" vezérelv és tervszerűtlenség az oka annak, hogy Nagy-Britanniában — ahol a szén az egyedüli hazai fűtőanyag — egyes vidékeken munkanélküliek a bányászok, míg másutt a szenet, munkaerőhiány miatt, nem lehet a felszínre hozni. Tekintettel a foglalkoztatottság bizonytalanságára, nem vehető rossznéven a bányászoktól, hogy elhagyják a bányákat, még mielőtt a gépesítés kiszorítaná őket. Igyekszenek más. biztosabb munkahelyet találni, még ha alacsonyabb bérrel is kell beérniük. — Az elmúlt 10 évben 200 000 bányász hagyta el az iparágat és egyre többen válnak ki, holott egy jólmenő gazdaságnak még mindig szüksége lenne a! évi 200 millió tonna szén kitermelésére," — magyarázta nekem |ohn egy pohár sör mellett a bányászfalu népjóléti klubjában, ahol kedélyesen elbeszélgettünk. Amikor elárultam neki, hogy ezt a beszélgetést egy csehszlovákiai újság közli le május 1-1 számában, gyorsan a feleségéhez fordult s poharát megemelve így szólt: — Igyunk hát a csehszlovák bányászok egészségérel A világ bányászai egy nagy családot képeznek. Bárcsak ugyanolyan szoros lenne a barátság a Kelet és a Nyugat politikusai, mint a különféle országok bányászai közötti Akkor biztosítva lenne a kölcsönös megértés és a tartós béke is. Ezért küzdök és erre gondolok majd május 1-én is. MONTV METH Szeretem a munkámat JAN HARTNANCIK, bratislavai repülőmechanikus Az ivánkai repülőtéren csúcsforgalom van. A betonon féltucat személyszállító gép vár, hogy a navigációs toronyból engedélyt kapjon az Indulásra. A kifutópályáról épp most érkezett egy TU 124-es sugárhajtású gép. Az utasok egykedvűen sietnek a kijárat felé. Ügyet se vetnek a repülőgép köré sereglett szerelőkre. JAN HARTNANCIK, a repülőtér főmechanikusa közben már a pilótafülkében ellenőrzi a műszereket, pedig az utolsó utas még ki se szállt a gépből. — Szeretem, ha az utasok ilyen vidáman, nyugodtan szállnak be a gépbe, vagy jönnek ki belőle. Ez a nyugalom a repülőmechanikus számára jó bizonyítvány. — Jó bizonyítvány ...? — Igen. Azt bizonyítja, hogy az utas bízik bennünk. — Nem túl nagy felelősség ez? Nem terhes néha? — Imádom a felelősségteljes munkát. Valahogy magabiztosabbá teszi az embert. lobban érzem, hogy szükségük van rám embertársaimnak. — Milyen érzés útra engedni eciy ilyen óriásgépet, mint a ŤU Í24-es? — A gépszerkesztő, a motorkerékpáros, vagy a traktoros rutinnal is dolgozhat, de a repülő ezt nem engedhett meg magának. Ha én havonta hétszáz gépet vizsgálok át, akkor nekem havonta hétszáz élményem van. Még akkor ts, ha a néhány tucat IL—18-as, vagy TU—124-es szerkezete mind egyforma. — Hogyan lett ön repülő? — Negyvenben a repülőkhöz soroztak be. Fedélzeti mechanikus let-, tem. — Legemlékezetesebb él-, ménye? — A Felkelés alatt történt. A Tri duby repülőtérről Mokraďra kellett volna egy Messerschmtt-tel átrepülnünk. A parancs szerint — hogy a német ne vegyen bennünket észre — alacsonyan repültünk. A partizánok németeknek néztek bennünket. Talán még pisztolyból is lőttek ránk. Mikor leszálltunk, a gép olyan volt mint a rosta. Egyetlen vágyam, hogy az általam ellenőrzött gépben az utas soha ne érezze magát úgy, mint ahogy én akkor éreztem magam. — A család ...? — Öt gyerek van. A fiam katona, három lányom iskolába jár. A. második fiú még kicsi. Képzelje el, egyikből se lesz repülő. Á futópályán egy ezöstös szárnyú IL 18-as tűnik fel Az első pilóta régi Ismerősként üdvözli Ján Hartnanőikot. Miközben a főmechantkus kezelésbe veszi a gépmadarat, az előbb „lekezelt" sugárhajtású gép — fülsiketítő vijjogással — már el is tűnt a felhők között. A navigációs toronyból a rádióslány már „jó repülést" kívánt a TU—124-es pilótájának. T. M. Bányászból tábornok IVAN LJUDNYIKOV ÉLETÚTJA A volgográdi Honvédelmi Múzeum kiállított tárgyaival ismerkedve elidőztem egy üvegszekrénynél, amelyben Ljudnyikov ezredes pártkönyvecskéjének átlőtt fedőlapját őrzik. Mellette egy negyven év körüli dús fekete szemöldkü, keskeny bajuszú férfi fényképe ... Még a múzeum előtt jártam, a Mamajev Kurgánon. azon a helyen, ahol a Volga meredek partján, mintegy 400—BÚI) négyzetméternyi földterületen Ljudnyikov hadosztálya védte a szovjet földet, helyt állt az elállatiasodott ellenséggel vívott elkeseredett ütközetben. Ezt a helyet azóta is Ljud nyikov szigetének nevezik. A múzeumból távozva feltettem magamban, hogy megke resem Ivan Ljudnyikovot, s megtudom, milyen volt további életútja. Nemsokára váratlan és szokatlan körülmények között ta lálkoztunk. A Moszkva környéki Klin városkában komszomolista ösz szejövelel volt. Simára fésült, ősz tábornok lépett az emelvényre, hogy üdvözölje a fiatalokat Dús szemöldökű, keskeny bajuszú, ősz ember. Az összejövetelen Ivan Ljudnyikov vezérezredest, a Szovjetunió hősét tiszteletbeli komszomolistává választották. — Irigyellek benneteket, barátaim. Az én ifjúságom egé szen más volt — mondta a tábornok. Gyermekkorában Prjazovóban cselédeskedett egy gazdag kozáknál, majd érc- és szénbányákban dolgozott. A 15 éves, Vanya Ljudnyikov 1917-ben belépett a bányában megala kult vörös gárdába, s azóta le sem vetette az egyenruhát. Következett a polgárháború, a tiszti iskola, a távot ke leti banditizmus felszámolása, tanulmányok a Frunze Akadémián, beosztás a Vörös Hadsereg vezérkarába. 1941-ben hadosztályt bíztak Ljudnyikov vezényletére. Első ízben Zsitomírnál ütközött meg a fasisztákkal A szovjet hadsereg akkoriban visszavonult, de Ljudnyikov hadosztálya már akkor bebizonyította állhatatosságát. A hadosztály később legendás harcokat vívott a Volga mentén, s ezért elnyerte a gárdahadosztály címet, parancs nokát pedig tábornokká léptették elő. Ljudnyikov Kurszknál már hadtestparancsnok volt. Sohasem hősködött esztelenül, nála a hősiesség megfon tolt elhatározás volt, az erejébe vetett szilárd hitre épüli Ljudnyikov a japán fornton fejezte be a háborút. Hadsere gét 1945 augusztusában vetették be itt. Mongólia pusztáin 350 kilométernyi utat tettek meg katonái, hősiesen átver gődtek a Nagy Hingan nyúlványain. A háború után Ivan Ljudnyikov felelős posztot töltött be a hadseregben, néhány évvel ezelőtt a Visztrel elnevezésű felsőfokú tiszti tanfolyam parancsnokává nevezték ki. A Szovjetunió Hősének aranycslllagán kívül Ljudnyikov megkapta a Lenin-rendet, s négy Szuvorov-renddel. egy amerikai, két francia, bolgár és kínai érdemrenddel tüntet ték ki. A tábornok, aki megszokta a kitüntetések átvételet. egészen megilletődött, amikor mellére tűzték a Komszomol jelvényt. A hői második ifjúkorát élte ... ALEKSZEJ SIROKOV 1985. MÁJUS 1. * ŰJ SZÖ 3