Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)

1965-04-24 / 112. szám, szombat

N'GANGA , j, dobosok reggel kilenckor kez­dik a „koncer­tet". -Ugyanis N'Ganga három dobosból álló kis „zenekar­ral" járja a vidéket. A sztár dobos egy leopárdbőrrel be­vont hangszeren játszik. Hoz­zá hasonló művész állítólag messze a környéken nem ta­lálható. A másik kettő egyet­len lapos kagylóformájú do­bot ver faütőkkel. De ezek csupán a sztár kísérői. N'Ganga kissé különös lát­vány. Tollas fejdísz, háncs­foszlányok és leopárdbőr a dereka körül, háncskabát és egy keki nadrág. A térséget, amelyen táncol, hálóval kerítették el, és kö­zepén egy lánd­zsát szúrtak a fűidbe, amely­nek hegyén ugyancsak egy öreg háló szo­morkodik. A lándzsa körül táncol N'Ganga. Széles körben .fiatalok és öregek ülnek, egyesek mellettünk a naper­nyő alatt, mások a tűző na­pon. A nézők nem éreznek misztikus félelmet. Mágikus ereje van? Semmi köze a mágiához, ez legjob­ban a nézőkről ís leolvasha­—tó* -akik—nagyszerűen" •"szóra­koznak, élvezik a közmondá­sokbain rejlő finom célzáso­kat. N'Ganga tulajdonképpen társadalma kollektív bölcses­ségét alkalmazza. Ezt egy ré­gi N'Gangától tanulta, aki be­avatta őt a világ eseményeit irányító törvényszerűségbe. De — és ezt hangsúlyozni kell — nem az isteni rende­lés törvényszerűségeibe, mert az afrikai hagyományos tár­sadalmi kollektíva szigorúan materialista. Az afrikai öregek képzeletében a természet mozgékony erők rendszere, s ezek az erők kölcsönös egy­ES DOBOSAI amennyiben nem a szemfény­vesztés útfán halad — a vi­lágot mozgató erők és ellen­tétek ' ismerétének segítségé­val igyekszik bizonyos követ­keztetéseket levonni. Lehe­tőségei természetesen erősen körülhatároltak. Bizonyos mértékig a műszakilag kép­zetlen barkácsolóra emlékez­tet, aki a recsegő rádiókészü­lék előtt azon töpreng, mi lehet a recsegés oka. Így azután N'Ganga, mint társadalmának egyik képvi­selője — a bizonyíthatóin messze túlmenő tételeket állít fel. Ezek a tételek viszont mindenkor abba a hagyomá­nyos világképbe illeszkednek, amely helyes és bizonyítható, amely a társadalom további N'GANGA TÁNCOL A dobok hirtelen elhallgat­nak. N'Ganga nagy hangon beszélni kezd. — „Mit mond?" — kérdi a feleségem. — Közmondásokat — feleli kísérőnk, a falu tanítója. — A palánkot megkötözték, a palánk elégett — tolmá­csolja a tanító. De a tolmácso­lás immár céltalan, mert ami most következik, az már vita — közmondásokban. Ezek a közmondások hasonlítanak egy kicsit a kínai versekre: sok szóvirágba burkolva, ke­vés lényeg. A nézők közül felemelke­dik egy férfi, és ugyancsak közmondásokban válaszol N'Gangának. — Most alkudoznak — je­lenti a tanító. N'Ganga vita­partnere az öregek tanácsá­nak elnöke. És N'Ganga ismét táncol. Egy bankjegy csúszik a hálóba. N'Ganga közmondá­sokat szaval. Egy fiatal asz­szony kezébe kapaszkodó kis­lánnyal előre lép Közmondá­sok és tánc. Dobok pergése. És ez órákon át ismétlődik a tűző napfényben. N'Gangá­ről patakokban csurog a ve­rejték, és a nézők — öregek és fiatalok egyaránt kiválóan szórakoznak. Megpróbálom N'Gangát va­lami európai fogalmi kategó­riába sorolni. De vajon me­lyikbe illik? Nem kuruzsló, pedig betegek kérik a segít­ségét. A gyógyítás massamba feladata, aki messze földön „híres tudós" Ismeri a növé­nyeket, a mérgezőket és a gyógyító hatásúakat is. — Vannak betegségek — mondja massamba — amelye­ket csak az orvosok segít­ségével s mások, amelyeket csak én tudok meggyógyíta­ni. Azonban vannak olyan esetek, amelyeket csakis N'Ganga ismer fel. másra hatással áitamdó válto­zást idéznek elő. Az. ember — többnyire szenvedő áldozat­ként — e természeti .erők egy része. A természeti törvények ismerete és az intelligencia teszik lehetővé N'Gangának, hogy bizonyos jelenségeknek az emberre gyakorolt hatását megmagyarázza. N'Ganga nem lehet akárki, még megfelelő képzettséggel sem. N'Ganga ta­nító igen sok tanulót vissza­utasít, mert a tudáson kívül első követelmény a következ­tető képesség és az előrelá­tás intuitív adottsága. A fel­ismerést orákulumszerűen közmondásokban közli, és ezért jutalmat kap. A dobok peregnek, és N'Gan'ga táncol. Európai szem­mel ez a tánc különös torz mozgások keveréke. Nem szó­rakozás, de nem is mágikus rítus. N'Ganga számára a dob­szó előre meghatározott üte­me reflexoldó sorozat. Saját fogalmaink szerint: ilyenkor a tudás és az ösztönösség ta­lálkozásából felvillan a felis­merés. N'Gangának ebben nagy a gyakorlata. N Ganga éppen „kapcsol". Egy Intésére a dobok elhall­gatnak, és folytatódik a köz­mondáspárbaj az öregek el­nökével. A nézők látható meg­elégedetten figyelik a vitát. A falu számára nagyon is kézzelfogható értékekről van sző. N'Ganga pénzt vagy árut kíván. Az öreg kétségbe von­ja N'Ganga képességeit. Rá­mutat a tévedés, sőt még a csalás lehetőségére is. Szóval minden tudását és tapaszta­latát latba vetve alkudozik. És az alku legfontosabb fegy­vere a kételkedés, mert az afrikaiakat csak a gyakorlati eredmény érdekli. A dolgok természetében rejlik, hogy N'Ganga elmélete és a gya­korlat" között meglevő szaka­dékot soha nem lehet telje­sen áthidalni. Működési terü­lete ugyanis ott kezdődik, ahol társadalma már képtelen közvetlen, gyakorlati, ellen­őrizhető és minden időben megismételhető eredményeket elérni. A jelek szerint — fejlődésének alapfául szolgál­hat.- > Ma &már ez a világkép el­avult, " viszont a Szaharától délre lakó afrikaiak 80 szá­zaléka még ma is távol él a piacgazdálkodástól, és szí­vósan ellenzi a változásokat. A haladó afrikai kormányok egyik legnehezebb feladata éppen az, hogy megtalálják az új világképhez való átme­net formáját. Első pillantás­ra ez nem is olyan nehéz fel­adat: egy materialista amti­induviduallsta életfelfogás, amely lényegesen alacso­nyabb színvonalon, de meg­felel a korszerű tudományos elképzelésnek. Sajnos azon­ban a hagyományokhoz ra­gaszkodó afrikai társadalom makacsul maradi. Az európai történelemfejlődés) felfogás­tól (amely a múltban a jövő felé haladó embert látja) el­térően, az afrikai társadalmi kollektíva tagjai előtt a törté­nelem zárt kör. Az van, ami volt, és ami volt, az mindig lesz. Az ősök cselekedete he­lyes volt, és boldog az, aki az ő parancsaik szerint él. Természetesen változások azért minden időben voltak, de ahogy a katolikus egyház az új dogmákat mindenkor a bibliával magyarázza és Krisz­tus szavaira vezeti vissza, úgy az afrikai tradícionalis­ták ls az ősöktől származ­tatják az újításokat. És tény, hogy a mindennapi életben előforduló számtalan új szo­kásért büntetéssel sújtanak a maradiak. A hagyományos kollektívától nehéz út vezet a korszerű közösségi társa­dalomig. N. Krumah, Ghana elnöke a „Tanulmány az ön­tudatról" című művében egy egészen eredeti megoldást ke­resett. Mások viszont elsősor­ban gyakorlati megoldásokkal kísérleteznek. Es közben egyre peregnek a dobverők.. Évente két erős hegylakó ™ ereszkedik le Észak-In­dia peremhegyeiből, és gya­log teszi meg a hosszú utat Bombaybe Aga Khánhoz. ök a Himalája völgyében kétezer méter magasban élő hunza törzs küldöttei. Különös látványt nyújt ez a két ember, akik az ezer kilométeres fárasztó út után sem veszítik el jókedvüket, pedig sivatagokon, hegyeken és dzsungeleken keresztül ér­nek Bombaybe. A hunzák kül­döttei ezeréves hagyományt tisztelve azért jönnek a vá­rosba, hogy átadják a nép ál­tal gyűjtött kincseket, mert a hunzák nem a pénzben ke­resik a boldogságot. Egyedüli „vagyonuk" az egészségük, ezt őrzik féltő gondoskodás­sal. Egyben titkuk is, melyet az orvostudomány világhírű tekintélyei évek óta hiába próbálnak megfejteni. A természet boldog gyermekei Mac Carrison skót orvos 14 évet töltött Észak-Kasmírban egy olyan nép körében, ame­lyet csak egy hegyi folyó vá­laszt el a hunzák közösségé­től. Az egyik parton a legsú­lyosabb betegségekkel kellett felvenni a harcot, a másikon viszont betegségnek a legki­sebb jelét sem fedezte fel, so­hasem kérték a segítségét. A skót orvost nagyon meg­hökkentette, hogy a hunzák még a legkezdetlegesebb gyógyászatot sem ismerik. Mintha ősidők óta nem tud­nák, mi a betegség. Átlag életkoruk világrekord: 110— 120 év. Az itteni öregek a hegyek között játszva elsé­tálnak 10—20 kilométerre. Fogfájás vagy szembántalom ismeretlen jelenség. A nők szépek, és ötvenéves koruk­ban ls sudár termetűek. Carrsino a völgyek lakóit AKIK NEM TUDJÁK, Ml A BETEGSÉG figyelve arról győződött meg, hogy a hunzák nem ember­fölötti lények, szervezetük semmiben sem különbözik másokétól, más viszonyok kö­zött. éppen olyan hajlamosak a betegségekre. Pedig a völgy vize és levegője senn nagyon egészséges. Más törzsek köré­ben pusztít a tüdőbaj, a tí­fusz és a cukorbaj. A hunzá­kat kétségtelenül vallássá emelt életmódjuk, táplálkozá­suk különbözteti meg a többi néptől. A rejtély megoldódik Carisson 14 évi kutatás után hazatérve könyvben fog­lalta össze tapasztalatait. Nem hittek neki. Akkor a követ­kező kísérlethez folyamodott: 1200 patkányt egy londoni külvárosi család étrendje szerint fehér kenyérrel, he­ringgel, cukorral és zöldség­gel táplált. A patkányok meg­betegedtek, ugyanolyan be­tegségben szenvedtek, mint az emberek. Carisson ugyanakkor 1200 patkányt a hunzák ét­rendje szerint táplált, ezek egészségesek maradtak. A hunzák titkára egy kö­vetkező expedíció derített fényt. A húsztagú Belwef­je-expedíció megállapította, hogy a hunzák étrendje meg­szeghetetlen tabu, íratlan parancs, mely így fejez­hető ki: az ünnepek ki­vételével kevés hús, vegetá­riánus koszt, főként nyers zöldség, amely megőrzi a vi­taminokat és étsókat, forralt víz, és semmilyen izgatószer, sem alkohol, sem dohány. Dié­tás étrendjük lényeges részét a gyümölcs alkotja. A völ­gyekben sok a meggy, a ba­rack, a dinnye, a körte, az al­ma, a szőlő. Szüret után a gyümölcsöt szalmaaljon szá­rítják. 2286 éves civilizáció A hunzák teljes gazdasági önállóságban élnek. Kevés só kivételével semmit sem vesz­nek a külvilágtól. Azt a há­rom-négy hónapot, amikor nem terem semmi, „éhes. ta­vasznak" nevezik. Az expedí­ciók meglepődve állapították meg, hogy a hunzák ilyenkor semmit sem esznek. Azaz nap­jában egyszer gyümölcsből és hegyi vízből készített furcsa lét isznak. Az elemzés során kiderült, hogy ez a legtáplá­lőbb gyümölcskivonatból ké­szült koktél. Július végétől, augusztus közepéig roskadoznak a ba­rackfák. A hunzák megbecsül­nek minden szem termést. A barackmag belső, lágy részét elfogyasztják, vagy vajjá saj­tolják, a csonthéjat fűtő­anyagként használják fel. E kis ország legendái, me­lyeket a történelmi krónikák is megörökítettek, azt hirde­tik, hogy a hunza civilizáció 2286 éves, s még abból az Idő­ből ered, amikor Nagy Sán­dor seregei meghódították az Indus felső folyásának völ­gyeit. Az első faluközössége­ket a nagy hódító seregéből megszökött kereskedők alapí­tották. DÁVID DEBARQUE TEGNAP ES MA EGY ORSZÁG EZER ÉV TÜKRÉBEN N. POLJANOV LUXEMBURGI RIPORTJA A z őrség üvegbódéjában egy hosszú zubbonyos csendőr üldögélt. Ha­nyag pillantást vetett felénk, és elfordult. Kissé meghök­kentünk: talán csak nem lép­tük át autónkkal egy újabb állam határát? Biztosan tud­tam, hogy öt perccel előbb még belga földön robogtunk. Reggel elhagytuk a zajos Brüsszelt, aztán megtekintet­tük a híres Waterlooi csata­mezőt, ahol örökre lehanyat­lott Bonaparte Napóleon csillagr, s most óriási üveghá­zak alatt szőlő érik. Waterloo után a távolban feltűntek az Ardennek nyúlványai. A má­sodik világháború Idején Itt ls csatazajtól volt hangos a vidék, s ha le ls áldozott né­hány tábornok csillaga, a hajtókájukon továbbra is ott ragyognak a csillagok. Az Ar­dennekben is idilikus nyuga­lom honol: legelésző tehe­nek, szorgalmasan őrlő szél­malmok, benzinkutak képe jellemzi a tájat a tűző nap­sütésben. Hirtelen feltűnt a csendőr. Ugyanolyan üvegbódébői Jött ki, mint amilyet a belga váro­sokban láttam. Jól sejtettem. A térkép szerint is Luxemburg nagyhercegség területére lép­tünk. Nem állt előttünk so­rompó, a csendőrök nem iga­zoltattak, a vámosok nem zaklattak. Belgium és Luxem­burg határa inkább jelképes. Ogy jutottunk át, mint vala­milyen útkereszteződésen. YPff^lMW fi kedés jellemez. Ennek elle­nére a bonyolult viszonyok között kialakult luxemburgi nemzetiség az egymást váltó megszállóktól függetlenül, helytállt az idegen betolako­dókkal szemben. Az az ügyes kezű, hazája minden talpalat­nyi földjéhez ragaszkodó nép ma ls fejleszti gazdaságát. Luxemburg nagyságát te­kintve a világ államainak sorában az utolsók között van. Európa hatalmasságai nemegyszer háborúskodtak a kis nagyhercegségért. Az el­lenség több mint hússzor ostromolta meg Luxemburg városát. M^MMBT A luxemburglak gyűlölettel tekintenek a Mosel túlsó partja felé, ahol Nyugat-Né­metország terül el. Negyed század leforgása aiatt kétszer érte őket támadás ebből az Irányból. Ha az ember meg­kérdezi a part menti falvak lakóit, hogyan állapítják meg, hol van a határ, rendszerint ilyen választ kap: — Nagyon egyszerűen. Csónakb- szállok, bemártom ujjam a vízbe és megszago­lom. Ha boche-szagú (a franciák, a belgák és a luxem­burgiak így csúfolják a né­meteket) tudom, hogy nem szabac". tovább eveznem, ott már Nyugat-Németország van. A luxemburgiak sohasem fogják elfelejteni a náci meg­szállás sötét éveit, amikor az Ardenekben fegyverrel har­coltak a fasiszták ellen. Luxemburgot Slegfrted her­ceg alapította 963-ban egy lerombolt várerőd helyén. Lu­sillburgom, a kis település kedvező földrajzi és straté­giai helyzeténél fogva gyors fejlődésnek indult, s magára vinta nagy szomszédainak figyelmét. Mivel a Reimset és Triert összekötő római út mentén feküdt, a Nyugat 3gyik legfontosabb közlekedé­si útvonala lett. Minden feudális rendszert területi és gazdasági terjesz­A fővárosban, Luxemburg­ban vagyunk, mely a nép szá­mára határtalanul kedves. Ogy érezzük, láthatatlan idő­gépen visszaszállttnk a közép­korba: hatalmas sziklavár maradványai, föld alatti öt­emeletes kazamaták komor falai, gótikus templomtor­nyok, nagyhercegi palota, ka­pujában pedig a hagyomá­nyos parádés őrségváltás. Kő­vé meredt évezred? Bármennyire ls megállt az idő az Európa „szilánkjának" nevezett nagyhercegségben, azért a XX. század is betört ide. Útját a nagyolvasztók, a konszernek és a nagy bu­siness jelzik. Az ősi épüle­tekben, ahol valaha lovagok keringőztek szívük hölgyével, lovagiasságot nem Ismerő trösztök fészkelődtek be. A három fő trösztöt — az Ar­bedet, a Rodange-t és a Ha­dirt számtalan szál fűzi a bel­ga és francia szén- és acélbá­rőkhoz. Ezek még a század elején magukhoz ragadták a hatalmat. Azóta uralmuk a kitermelt szén, vas és acél mennyiségével párhuzamosan nőtt. Luxemburg egy főre szá­mítva ma sokkal több fekete­fémet állít elő, mint a világ bármelyik más állama. Éven­te négymillió tonna acélt gyárt. Ez jelképezi a koroná­zatlan nagyhercegek hatalmát, azokét, akik előtt a polgári politikusok mind kalapot emelnek. Csodálkozhatunk-e, azon, hogy ha a Nyugaton szó esik szén- és acélszupertösztök összevonásáról, rögtön Lu­xemburgra gondolnak, a csendes és kényelmes Lu­xemburgra. Ott a mágnások különösen jól érzik magukat. Egyrészt otthonosan érzik magukat, másrészt tisztes tá­volságban vannak a Ruhr-vi­dék, Párizs vagy Milánó szen­vedélyektől fűtött politikai boszorkánykonyhájától. Nem egészen négy évtizeddel eze­lőtt az Arbed nagyon fontos szerepet játszott az acélkar­tell létrehozásában, tíz évvel ezelőtt pedig ajtót nyitott a Montán Uniónak, melyet hat nyugat-európai kormány azért tákolt össze, hogy meggyor­sítsa az atlanti háborús előké­születeket, és fegyvert adjon a bonni militaristák kezébe. Ismét úton vagyok. Fran­ciaország felé robogunk. Ami­kor az üvegbódé mögött meg­pillantom a tereferélő csendő­röket, nem kell már térkép. Tudom, hol az államhatár. Mellettünk vonul el, s a fényjelző sárga lámpája mint­ha figyelmeztetné Luxembur­got: Légy óvatosI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom