Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)

1965-03-06 / 64. szám, szombat

• • • • _ orok­T Harminchét A neve Sípos Mihály, 64 éves, nyugdíjas uszálykormányos, llt él a hajógyár szomszédságában a jeleségével, aki éveken keresz­tül szintén matróz volt. Huszonhárom éves korában ke­rült hajóra. Nincs a Dunán olyan kikötő az Ördöghídtól {Regens­burg) egészen Izmáéiig, ahol ne járt volna. • A legszebb emléke? — A hajós legnagyobb öröme, ha hazatérhet otthonába. 1931 telén Új­vidéken rekedtünk. Egyszer, úgy ka­rácsony előtt kora reggel kiabálnak a kikötőből: Jöjjön a 6212-es uszály matróza. Rohanok a partra, hát kit látok! A feleségem érkezett nagy csomaggal, vállán az ünneplő csiz­mámmal. Ezt sohsem feledem el! Ott maradt egész télen s tavasszal együtt jöttünk vissza. • Háborús élménye? — Évekig aknák között hajókáz­tunk. Baján csak egy hajszálon mú­lott az életem. A szovjet csapatok elérték a Dunát. A németek megpa­HAGYOMÁNYTISZTELET A városháza előtti kis téren Klap­ka György szobra 1896-től egyik jel­lemzője volt a városnak. A város címere és a Klapka-szobor szinte egyenrangúan jellemezték a várost. Aztán a felszabadulás után jött egy időszak, amire nem szívesen emléke­zünk. Ekkor a haladó nemzet! hagyo­mányok tiszteletét sokak mellőzték. Így tűnt el a Klapka-szobor is. Sze­rencsére nem teljesen. Átvészelt egy terhes időszakot — csendes helyen a kaszárnya hátsó várudvarán — s várja, hogy a város alapításának 700 éves ünnepségei keretében visszake­rüljön méltó helyére. Van egyéb adósság is. Kevesen tud­ják, hogy a komáromi Várban rabos­kodott Jozef Václav Frič cseh író és forradalmár. Itt kezdett tanulni ma­gyarul, hogy Petőfi verseit olvashas­sa. A börtönélet után 1859-ben emig­rált, kapcsolatot tartott fenn Kossut­tal, sőt egyideig Magyarországon is élt. A nagy jubileumi programból nem szabadna hiányozni az ő emlék­táblája leleplezésének sem. Talán nem is mindig a szűkös anyagiak akadályozzák a nemes el­gondolások megvalósítását. Már vagy fél éve a 12 éves magyar iskola ta­nulói felajánlották, hogy berendez­nek egy jókai-szobát. Bizonyosan mindannyian elcsodálkoznánk, hogy egy fél év alatt mennyi Jókai emlé ket összehordanának a lelkes fiata lok! 'Azt is sokat elmondtuk, hogy nincs még egy ilyen gazdag forradalmi Lenin tűzött mellére kitüntetést Városrendezés ... Szépen csendül ™ a szó, amely egyaránt jelent bosszúságot és örömet. A lebontásra kerülő kis házak tulajdonosai fel­szisszentek (ezt ma már maguk is mosolyogva említik). Húsz év alatt megváltozik a város arculata, három új lakótelep épült, s a kétévtizedes utat 2572 új lakás jelzi. Tavaly 104 új lakást adtak át és 214 építését kezdték meg. Komárom­ban a lakásprobléma megoldása — országos méretben is — a legégetőbb feladatok egyike. Szépen hangzik ez, hogy nőnek az igények, nagy az ér­deklődés az összkomfortos lakások iránt s valóban jó jel, hogy 254-en várnak szövetkezeti lakásra, de a „fecskefészkek" lakólra gondolva, ak­kor akarva, akaratlanul érezzük a ha­talmas fejlődés keserű mellékízét. A múlt rendszerek szégyenteljes örök­sége még két évtized után is fájón kísért. Ha városi és járási méretben nincs, talán feljebb mégis csak kel­lene találni orvoslást a fecskefészkek lakóinak panaszára. éi/ uszályon rancsolták, hogy hagyjuk el az uszá­lyokat. Sátrat vertünk az erdőben. Itt hallgattuk ki éjszaka a német járőr beszélgetését, hogy reggel „el kell intézni" a matrózokat és fel kell rob­bantani az uszályt. Nem vártuk meg a reggelt. Szerencsénk volt, másnap megkezdődött a harc ... Sípos bácsi 1960 óta nyugdíjas. Most is bejár a kikötőbe, találkozik az ismerősökkel. • Ha még egyszer foglalkozást vá­laszthatna? — Csak hajós lennék... • A komáromi határállomáson az elmúlt évben 1 454 818 személy lépte át a határt. Míg 1963-ban 26 344 mo­toros jármű haladt át a hídon, ad­dig ezek száma tavaly már 101 522-re emelkedett. Az elmúlt év során 525 esetben negyedmillió korona értékű árut koboztak el azoktól, akik nyil­vánvaló szándékkal „feketézni" akar­tak. QĹ D crí • A városban levő üze­mekben és intézményekben 75 szocialista munkabrigád dolgozik és további 170 kollektíva versenyez a cí­mért. A hazánk felszabadí­tása Z0. évfordulójának munkacsoportja címért 78 kollektíva versenyez. ® 152 954-en ' tekintették meg az elmúlt évben a ko­máromi Tatra mozi előadá­sait. A legnagyobb sikert az Aranyember, Az ezüst tó titka és a Hét bátor ember című filmek jelen­tették. • A hajóépítők az első motoros személyszállító hajót 1958 decemberében adták át a szovjet megren delőnek. Ebből a típusból 14 darabot készítettek. ® A komáromi polikll­nikán a sebészeti ambu­lancián a múlt évben 21 ezer 715 beteget kezeltek és 3015 kisebb műtétet és ortopédiai beavatkozást végeztek. • Csaknem egy évi szü­net után ez év január 13­án megnyílt az újjáépült és korszerűsített textiláru­ház. A Kormorán áruház küszöbét már az első na pon több mint 6000 ember lépte át. A napi bevétel meghaladta a 14D 000 koro­nát. ® A járási népkönyvtár­ban a legolvasottabb köny­vek: Jókai összes művei, Szlmonov: Holtak és élők, Mňačko: Elkésett riportok, és Kalisky: Vádlott, álljon feli Dicséret Illeti a könyv­tár 9 tagú kollektíváiét azért az Igyekezetért, hogy az esti tagozaton tanuló dolgozók számára minden esetben megszerezték a kí­vánt szakkönyvet. • 390 hajógyári dolgo­zó tanul esti iskolán és le­velező tagozaton, ebből 41 főiskolán. ® A Csehszlovák Hor­gászszövetség helyi szerve­zetének tagjai tavaly 23 569 kg halat fogtak. 45 kg-os harcsa volt a legna­gyobb horogra került hal. • A Turista komáromi Irodájának 13 főnyi alkal­mazottja Ádám György ve­zetésével elismerésre mél­tó munkát végzett. Munká­juk fokmérőjéül szolgál — az udvarias ügyintézés mellett — a néhány szám­adat is: 1954-ben félmillió korona volt az iroda for galmi terve s ez a szám 1964 ben 11 millió koroná­ra növekedet. ® A gyermekkocsikat nagyobb részben csak édesapák vásárolják. Az elmúlt évben 280, az idén már 75 gyermekkocsit ad­tak el a városban. • Komáromban átlag minden harmadik ember előfizetője egy napilapnak. A postások reggelenként 7800 napilapot —, ebből 3000 0) Szó-t — és 10 150 egyéb újságot és képes fo­lyóiratot kézbesítenek az olvasókhoz. @ A hajógyárban 1964­ben 9, ebben az évben pe­dig 6 hajőtípust gyárta­nak. Legjelentősebb a 2000 tonnás motoros teherhajó, a 600— 900 tonnás motoros hűtőhajó, mindkét típus a Szovjetunió számára ké­szül. Irta és összeállította: CSETÖ JÁNOS Bandi bácsi — így szólítja a fél város Horváth András elvtársat. Sokan tudják, hogy fegyverrel védte az első munkásállamot, a Szovjetuniót. Azt azonban már ke­vesebben tudják — hiszen ezzel nem dicsekszik —, hogy a 70 éves férji két felejthetetlen találko­zás emlékét őrzi szívében: kétszer találkozott Leninnel. SZARATOVBAN történt 1919 jú­niusában. Vállalva az önkéntes szombati nfunkát, már második szombaton hordtuk a fát az uszá­lyokról. Akkor a háromhónapos nemzetközi katonai politikai isko­la hallgatója voltam. Egyszer csak azt mondja az egyik bajtársam: Nézd, Lenin elvtárs is itt van! Ek­ior pillantottam meg először ele­iemben. Egy ne­léz fahasábot ci­Delt. Ment a sor­ján, mint a töb­biek, vitte a ha­sábot az uszály­•ól a partra nem maradt ki a sorból. Azon a dé lelőttön jó né- V S mmm lányszor elmen­tünk egymás mellett. Szerettem volna hallani a szavát, de a sor­ból nem maradtam ki sem én, sem a többiek. Izzadt velünk sgyütt egészen délig. Búcsúzáskor kezet nyújtott a körülötte állók­nak és vidáman megjegyezte, hogy valóban katonáknak való ez a munka, mert úgy meg lehet iz­zadni, mint a harctéren. Ekkor még nem gondoltam, hogy egy év múlva nemcsak talál­kozni, hanem beszélgetni is fogok Lenin elvtárssal. Moszkvában 1920-ban húszan áll­tunk Lenin elvtárs előtt, ö tűzte mellemre a Vörös Csillag Rendet. Ekkor szorított velem kezet elő­ször és utoljára. Megmondta, hogy nemsokára különleges feladattal tiazaküldenek. Sohasem feledem sl búcsúszavát: Sok szerencsét, elvtársak. AZ EMLÍTETT KITÜNTETÉST Horváth elvtárs 1921-ben nem hoz­hatta haza, otthagyta a Szovjet­mióban. Mikor azután 1957-ben a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalomban részt vett idős kommu­nisták csoportjával Moszkvába uta­zott, örömmel láthatta, hogy a for­radalmi múzeumban a Csapajev­arigád nemzetközi csoportjának kitüntetései között ott van az ő fényképes igazolványa és a Vörös Csillag Rend is. A hajdani vöröskatona ma 70 šves, a nemzeti bizottság legidő­sebb képviselője, tevékenyen részt vesz a pártmunkában. Az eszme katonája maradt. munkásmozgalommal rendelkező vá­ros, mint Komárom. Mily szép volna, ha a 700 éves ünnepségekre elkészül­ne a munkásmozgalom állandó kiál­lítása. Még élnek idős elvtársak, akik részt vettek a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalomban, harcoltak a Ma­gyar Tanácsköztársaság hadseregé­ben, ismerik a Horthy korszak bör­töneit, személyes élmények kapcsol­ják őket Steiner, Mező, Major és a többi elvtárshoz. Milyen értéket je­lentene, ha például a fiatalok — mag­nószalagról — húsz év múlva is meg­hallhatnák a hangjukat, visszaemlé­kezéseiket. íme, az ünnepre készülés a régi adósságok törlesztését is jelenti. Klapka György szobra (Rónai József alkotása) HUSZONÖTEZER ember otthona az első 99 lakás s ezeket már a vil­lanytelep fűti. Egymillió korona be­fektetéssel átépítik a villanytelepet s néhány év múlva nem villanyener­giát állítanak elő, hanem a város távfűtését biztosítják. A LEGSZEBB ÜT A városfejlesztés keretében megol­dódik a hídépítés is. Sőt az új híd­nál — építését 1964 októberében meg­kezdték — felüljáró ívvel majd a ki­kötő fölött, hogy alatta zavartalanul folyhasson a forgalom. A híd építé­sét 1967-ben, a felüljáróét 1969-ben fejezik be. Így vezet majd néhány év múlva a város legszebb utcája a Nagy-Dunát átszelő Barátság Hídjától — az országhatártól — a Szigeten és az új hídon keresztül az Eurőpa szál­ló előtt a vasútállomásig, másik ága pedig a Vág hídjáig. MATESZ-KRÚNIKA Egy értelmes javaslat: ha a MATESZ beköltözne a Szakszerveze­tek Házába, felszabadulna a tiszti pa­vilon, kb. 18 helyiség. Itt helyet kap­hatna a városi népművelés, valamint a népkönyvtárnak ís jutna vagy 8 terem (ma kettőben szorong). A szín­ház mai épületét elfoglalhatná a Já­rási Művelődési Otthon, amely jelen­leg a múzeum épületében van, és a TIT, valamint a CSEMADOK, hiszen munkájuk szorosan összefügg. Így a múzeum is valóra válthatná elképze­léseit, szobát kapna Jókai, a forra­dalmi munkásmozgalom emlékei stb. A mai népkönyvtár épületében állító­lag valamikor vendéglő volt. Ha el­költözne a könyvtár, miért ne lehet­ne itt egy jellegzetes komáromi bo­rozó? A közelgő 700 éves évforduló e problémák megoldását is sürgeti. VILLANYTELEP — TÁVFŰTÉS Megkezdik a negyedik lakótelep építését, ahol 1970-ig 867 lakást ad­nak át a boldog tulajdonosoknak. A tervek szerint 1966 végére elkészül BARÁTSÁG HlDJA ORSZÁGHATÁR Egy gyors intézkedés következmé­nyeképpen szétbontották a városból a Szigetre vezető hidat, hogy a ha­jógyár kikötőjéből a nagy hajók le­jussanak a Dunára. Le Is jutottak, de csak egynéhány, mert keveset épí­tettek ebből a típusból. © Április végén mutatják be a Rozsdatemetö-t, aztán színre kerül a Lőcsei fehér asszony és Thomastól A nyolc nő. ® A közönség kívánsága: többet játsszon a színház Komáromban! LESZ-E A SZÍNHÁZNAK MÉLTÖ OTTHONA? Jelenleg nincs. Az egyik hajógyári munkás ezzel kapcsolatban mondta: — Szeretnék annyi százast, ahány bi­zottságban már megvitatták ezt a kérdést! tet és feljegyezte a mérkőzés idő­pontját. Ezt a füzetet nézegetem. Az utolsó bejegyzés: 1965. február 25 — Spar­tak Komárno—Kolárovo. Ez volt Za­char játékvezető 900. mérkőzése. 1963 óta nemzetközi játékvezető. Eddig idehaza 41, külföldön (Magyarország, Bulgária, Jugoszlávia, Szovjetunió, Olaszország) hét mérkőzést vezetett. Kevesen tudják, hogy ő az egyetlen magyar nemzetiségű nemzetközi já­tékvezető Csehszlovákiában. — A legnagyobb élmény? — A Budapesti Vasas—Torino mér­kőzés 1963. június 19-én. — Tervei? — Talán meglepően hangzik, de az ezredik mérkőzés után pihentetni akarom már a sípot. Nálam a bírás­kodás több mint szenvedély, de mégis... Ha szabadon választhatna, melyik mérkőzést vezetné szívesen a tava­szi idényben? — Számomra nem az a döntő, kl játszik, hanem hogyan játszik. Hogyan lehet valaki játékvezető, erre aligha van pontos recept. De én hallottam egy történetet. Több mint két évtizede egy komáromi fiú, fiatal labdarúgó vitatkozott a já­tékvezetővel. Nem tartotta igazságos nak ítélkezését. A fiú megsértődött, a szócsata elhatá­rozást szült: megtanulom a szabályo­kat s akkor majd én ítélkezem, de igazságosan! A történet folytatása: az 1949. au­gusztus 19-én az NV Komárno—To­poľčany mérkőzésen új játékvezetőt avattak. Ekkor fújt Z a c h a r Jó ­z s e f először a játékvezetői sípba. Másnap vett egy keményfedelű füze­Korai Ferencet utoljára mint a <ismadár kisbíróját láttuk a színpadon. Bizonyára kevesen tudják, hogy ő a Magyar Területi Színház legidősebb színésze. Legidő­sebb, de a vidám hangulatkeltés ranglistáján az el­sők közé tartozik. O A Magyar Területi Színház együttese az elmúlt évben 301 elő­adást tartott, ebből 36-ot Komárom­ban. Az előadásokat több mint 110 ezer néző tekintette meg. Petrécs Anna, az együttes legfiata­labb tagja 1984. november 16-án nutatkozott be elő­ször a MATESZ színpadán a kö­zönségnek. Böske estvérét, Mencit alakította a Kisma­dárban. 1985. március 6. * 0] SZÖ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom