Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)

1965-03-06 / 64. szám, szombat

Gyógyszerspekuláció Gyártási eljárásokat árusító „kémek" • Külföldi feltalálók nem is sejtik, hogy találmányaikat már rég árusítják Olaszországban • Megvesztegetett nyugatnémet orvosok ártatlan embereken titokban próbálják ki a gyilkos „csillapítót" ÁMÍTÁS ÉS FELELŐTLEN ÜZÉRKEDÉS Az olasz egészségügyi minisztérium derék ellenőre egy újonnan berendezett milánói gyógyszergyárban megcsodálta és megdicsérte a korszerű felszerelést, nyugodt lelkiismerettel adta meg az engedélyt a gyártás megindítására. Dolgának végeztével hazasétált, s ekkor eszmélt rá, hogy ernyőjét az üzem laboratóriumában felejtette. A helyszínre visszatérve legnagyobb megrökönyödésére esernyőjét ugyan megtalálta, ám a szép gépeknek már csak hiilt helye volt. A laboránsok a legkezdetlegesebb eszközökkel formálták a pirulákat. Gino Bergami, nápolyi egyetemi tanár, nagy tekintélyű gyógyszerszakértő elképesztő dolgokra derített fényt. Ám hiába követeli a kormány azonnali beavatkozását. Kineveztek ugyan egy parlamenti vizsgáló bízottságot, de mindeddig komolyan még nem intézkedtek. Az országban működő 1200 gyógyszergyár közül | amelyek 16 000 fajta orvosságot készítenek 26 000 kivitelben) csak minden századik üzem rendelkezik saját laboratóriummal. Az apró gyógyszergyárak tömkelege, Bergami véleménye szerint tönkreteszi Olaszországban ezt az iparágat. Az olaszországi gyógyszergyártók 90 százaléka főként bel- és külföldi preperátumok utánzásával foglalkozik. Ez nem ütközik törvénybe, mivel ebben az iparágban nincs szabadalom-védelem. Az utánzatok a piacon gyakran már akkor megjelennek, amikor az eredeti gyógyszer még csak kísérleti stádiumában van, mivel a külföldi gyárakban működő ügynökök idejekorán ellátják olaszországi megbízóikat a szükséges mintákkal. Sidney Martin Fox amerikai vegyész egy ügynökhálózat segítségével 1959 és 1962 között a New York-i Cyanamid Companytól gombakultúrákat és előállítási recepteket lopott, és adott el Olaszországba: 110 000 dollárért Ledermycin kultúrákat a Lepetit cégnek, 100 000 dollár értékben Ledermycin-receptúrákat a Pierrel cégnek, valamint 50 000 dollár értékben az Istituto Biochimico, és 60 000 dollárért egy antibiotikum gyártási eljárást adott el a Miba cégnek. A külföldi cégek gyakran nem Is sejtik, hányféle utánzatban és hány néven árusítják Olaszországban az általuk kifejlesztett gyógyszert. Az utánzó cégek a megtakarított kutatási költségeket nagyszabású reklámozásra fordíthatják, s a tudományos kutatásra óriási összegeket költő komoly cégek (mivel nekik kevesebb pénz jut gyártmányaik propagálására) csak nehezen tudnak velük versenyezni. GYORSNARKOTIKUM - ÓRIÁSI HASZONNAL Tizennyolc kar-amputáció és egy haláleset — volt a szomorú következménye a Chemische Werke Rudolf Reiss nyugat-németországi vegyipari konszern, Estil gyorsan ható narkotikumának, melyet előzetesen nem próbáltak ki kellően. A Reiss-konszern új gyógyszerének eladásából minél gyorsabban, minél nagyobb hasznot akart húzni. Így hát sajátos módon csökkentette önköltségeit. A gyógyszer kifejlesztéséhez szükséges drága és hosszadalmas laboratóriumi kísérleteket mellőzve, Inkább néhány ezer márkával több nyugat-németországi és nyugat-berlini kórházi és magánorvost megvesztegetett, hogy próbálják kl pácienseiken az Estilt (természetesen ezek tudta nélkül). Jól jártak az orvosok, jól járt a cég ls (mert az Estilt közben már piacra hozta). Csupán a szerencsétlen „kísérleti nyulak" fizettek rá csúnyán. A többnyire könnyű sérülésekkel és bántalmakkal (lábficamodás, kartörés, kelés) kórházi vagy magánrendelőkbe siető paciensek nem sejtették, hogy a kezelőorvos egy „fájdalomcsillapító" injekcióval örökre nyomorékká teszi majd őket. A kar gyűjtőere helyett a verőérbe (nem tévedésből, hanem szintén kísérletképpen) fecskendezett Estil injekció ugyanis számos esetben pokoli fájdalmakat okozott. Az ujjak majd az egész alsókar megdagadt, rózsaszínűvé, sötétlilává változott, sőt teljesen megfeketedett. Az ujjak összezsugorodtak, és élettelenül csüngtek a kézen. Végül a kar a sző szoros értelmében lerothadt, s csak azonnali amputálással menthették meg a szerencsétlenek életét. Egy asszony esetében már ez a beavatkozás is későinek bizonyult. Mint utólag megállapították, a gyorsan ható „csodaszer" a véredényeket és a szöveteket teljesen tönkretette. Narkózis-szakorvosok egy genfi kongresszuson megemlítettek több ilyen esetet, és óva intették szaktársaikat az Estil használatától. A veszélyes narkotikumot azonban a Reiss-qég csak nemrég vonta ki a forgalomból — miután eddigi eladásával is már alaposan „megtollasodott". 4 Akárcsak annakidején a Conterganügyben, a hatóságok ezúttal sem vontak felelősségre senkit. Egyedül dr. ]ustot, a nyugat-berlini Westend Kórház főanasztetikusát ítélte a bíróság 2000 márka pénzbírságra, mert nem vette figyelembe a genfi orvoskongresszus intelmét. (Ugyanezt az összeget fizette dr. Justnak előzőleg a Reiss-cég a „szíves együttműködésért"). Azóta már a heidelbergi egyetem rendkívüli tanárává nevezték ki. Ugyanakkor a félkarú Estil-áldozatok kártérítési perei eredménytelenül végződtek. A nyugat-berlini Hoeselerné kiadásai már 12 000 márkára rúgnak. Hiába fordul panasszal fűhözfához, a válasz mindenütt ugyanaz: „Asszonyom, tragédiájáért kártérítésre nem tarthat igényt." B. É. VLADIMÍR ZEMAN : Apróhirdetés Közösen összeállították a következő apróhirdetést: „Tizenegy közkatona és egy altiszt későbbi ismeretség céljából szívesen levelezne tizenkét húsz éven aluli lánnyal. Válaszokat „Tánc, kulturális rendezvények látogatása és közös kirándulás a természet lágy ölén" jeligére várunk.' A hirdetőirodában a tisztviselőnő elolvasta a szöveget, és egy összeget mondott. Igen magas összeget. Ezért elhatározták, hogy a hirdetést valahogyan lerövidítik. Nehezen bár, de sikerült: „Tizenkét katona szívesen levelezne tizenkét lánnyal. Jelige: „közös kulturális érdeklődés." De még így is túlságosan drága volt. Ezért elhatározták a további rövidítést. Elég nagy munka volt, de végül fényesen megoldották a feladatot: „Tizenketten vagyunk, levelezni szeretnénk. Jelige: „Kultúra." Az apróhirdetést ünnepélyesen feladták, és türelmetlenül várták a választ. Nem kellett sokáig várakozniuk, mert a válasz már a következő nap megérkezett. A hirdetésre a velük egy vámosban állomásozó határvadász ilakulat tizenkét katonája jelentkezett. A 67 ÉVE

S CASANOVA 16 éves lányok szülői felügyelet nélkül • Az első éjszaka joga ® A könnyű életmód csábít § Az utcát, ahol Wibbe Ottó lakott, Apácapályának hívják, lányalbérlői azonban nem az erényes szűzi önmegtartóztatás útját járták. Ám tévedés lenne azt hinni, hogy Wibbe haszonlesésből adott hajlékot az örömlányoknak. Nem a pénzszerzési vágy vezette, hiszen nem fogadott el egyetlen koronát sem a bérbe adott szobáért. Leküzdhetetlen vonzalmat érzett ugyanis a szépnem fiatalabb korosztálya iránt. A jihiavai Technometrában az idén több ezer szabályozható hidraulikus szerkezetet gyártanak Z e t r o matíc néven. A 75 kg-os szerkezet révén jobban kihasználhatók a mezőgazdasági gépek, magasabb teljesítményt biztosít és megkönynyíti a traktoros munkáját. (E. Bican felvétele) Az egyetlen ellenszolgáltatás a kiadott szobáért egy, a múlt századokat felidéző feltétel, „az első éjszaka joga" volt. Mivel az „albérlőknek" nem voltak skrupulusaik e téren, a megegyezés könnyen ment, sőt az első éjszakát több is követte. Annál is inkább, mert Wibbe Ottó vonzalmát más módon ls kifejezésre Juttatta., az albérlő ingyen étkezett nála, sőt a gavallér „háziúr" feltehetően a ruházkodáshoz is hozzájárult, mert a lányok, alighogy hozzáköltöztek, otthagyták állásukat és az „édes semmitevésnek" adták át magukat. Wibbe Ottó gyengéje egyébként hosszabb keletű. 1958-ban például úgy ünnepelte 60. születésnapját, hogy feleségül vett egy 18 éves leányzót. A házasság, úgy látszik, nem sokáig lehetett boldog, mert néhány év múlva elváltak. Ekkor kezdődött „az albérlők időszaka". Mindez természetesen Wibbe Ottó magánügye lett volna, amiért esetleg csak a környékbeli lakók erkölcsi elmarasztalását érdemelte volna ki, ha 1964 januárjában nem fogadja be albérlőnek K. Jolánt és pár héttel később barátnőjét S. Mártát is. A két leány életkora együttesen nem tette ki a háziúr évei számának felét. Tehát olyan fiatalok voltak, akiknek erkölcsi életük fölött még a törvény őrködik, ha ők maguk és felelős nevelőik ezt esetleg elhanyagolják. Az első éjszaka jogát Wibbe ezúttal ls érvényesítette és amikor az egyiket tüntette ki „vonzalmával", a másik jelenlétében tette. A két 16 éves leány természetesen kilépett a munkából, egyedüli dolguk az volt, hogy rendben tartsák a háziúr lakását. És hogy ne unatkozzanak, társasjátékkal töltötték az estét. A vesztes köteles volt valamelyik ruhadarabját levetni. Wibbe ezt a két albérlőjét igen kedvelte: az egyiknek drágaköves aranygyűrűt, a másiknak arany karkötőt ígért, s egy ilyen „házi strip-tease" alkalmával le is fényképezte őket. Wibbe Ottó azzal dicsekedett a bíróság előtt, hogy nagyon vigyázott a lányok erkölcsére. Amikor Jolánka egyszer a háziúrnál jóval fiatalabb látogatót hívott meg, Wibbe alaposan megdorgálta a lányokat. Akkor is felháborodott, amikor megtudta, hogy fiatal fiúkkal víkendeztek. Egyedül a külföldi turistákat tartotta méltó társaságnak a két lány számára, akik ellátogathattak a féltve őrzött lakásba is. A sors szeszélye folytán éppen egy osztrák turista volt az oka annak, hogy az apácapályai idill véget ért. Jolánka megesett, a háziúr pedig nem akarta, hogy az albérlők (akik rendőrileg nem voltak bejelentve) egy nem kívánt jövevénnyel szaporodjanak és ezért felmondott nekik. Az apácapályai „Casanova" históriája a bratislavai igazságügyi palotában ért véget, ahol „fiatalkorúak erkölcsi fejlődésének veszélyeztetése" címén egyévi szabadságvesztésre ítélte a járásbíróság büntetőtanácsa. A 67 éves nőhódítót egyébként se kinézése, se foglalkozása nem „predesztinált" arra, hogy ilyen sikerei legyenek csinos, fiatal lányoknál. Nem egy elegáns, jól öltözött, őszülő halántékú világfi, hanem görnyedt kéjenc. Nem filmrendező, hanem egyszerű szabócska, olyanféle figura, akinek esete csak undort, esetleg gúnyos mosolyt válthat ki. A történetnek van azonban egy igen komoly, szomorú, elgondolkozásra késztető oldala is. Hogyan lehetséges, hogy két fiatal, csinos lány összeállt egy ilyen öregemberrel, kitartatták magukat vele és inkább ezt az életmódot választották, minthogy rendes munkából éljenek. Az egyik lány apja a vasútigazgatóságon dolgozik, rendes, becsületes ember, a lány otthon tisztességes, gondos nevelést kapott, szakmája van és gyakran járt haza, egy közeli faluba szüleihez. Elég volt néhány hónap a nagyvárosban, a szülői felügyelet hiánya, a kétes barátnők társasága, hogy otthagyja munkahelyét és a prostitúciót válassza. A bíróságon kijelentette.: „Csak nem fog azért a néhány száz koronáért dolgozni." Csak eddigi életútja 16 évének alapos elemzése után állapíthatnánk meg, mennyiben hibáztathatok a szfilők. Lehet, hogy elkényeztették, nem tanították meg a munka szeretetére és olyan túlzott bizalommal voltak iránta, hogy felügyelet, ellenőrzés nélkül magára hagyták idegen környezetben. S mennyiben hibáztatható az iskola és mennyiben a lány munkaadója? Nehéz a válasz, de szükséges, hogy elgondolkozzunk e szomorú és figyelmeztető eset fölött. • (-kgy) MINIATŰR DIVATHÖLGY A divathölgy neve Barbie. 11 centiméter magas, Marilyn Monroera vagy BB-re hasonlít és csak három dollárba kerül. Ugyanis műanyagból készült, mert játékbaba. Egyébként az USA-ban került piacra karácsony táján és feltalálójának eddig 600 millió dollárt jövedelmezett. Elárasztották vele Amerikát és Nyugat-Európát. A gyerekek rajonganak Barbie ért, viszont a szülők rémüldöznek. Ugyanis egy katalógust is adnak hozzá, amelyben felsorolják a hölgy ruhatárát: 200 ruhát, egyenként 2—7 dolláros árban. Halálos ítélet KELT 1944. FEBRUÁR 15-ÉN Halál a fasizmusra — ez volt a neve a partizáncsoportnak, amelynek Ivan Ivanovics is tagja volt. Mindenki szerette. Még a fasiszta hadvezetőség is nagyra értékelte, úgyhogy kétnyelvű — német és orosz nyelven írt plakátokon köröztette:' Aki Franz Schmenkelt elfogja — ha orosz: 8 hektár földet, házat és tehenet — ha német katona: 25 000 márkát és kéthavi rendkívüli szabadságot kap jutalmul. Vajon ki volt Franz Schmenkel? Erről az emberről sokáig semmit sem tudtunk. Csak három évvel ezelőtt jelentek meg az első írások, amelyekből, ha hiányosan ls, de megismerhettük egy nagy hazafi, egy igazi hős egyéniségét és tetteit. 1941 őszén a német hadsereg Moszkva felé menetelt. Hitler már a Vörös téren tartandó díszszemle időpontját is meghatározta. Az őblöstorkú Göbbels pedig az éter hullámain jelentette, hogy a német katonák távcsöveikkel már Moszkvát figyelik. És a történelemnek ez a nagy szélhámosa ebben az esetben nem is hazudott túlságosan. Németországban győzelmi dobok dübörögtek. A germán sovinizmustól ittas tömegek már megvalósulva látták a fasizmus világuralmi terveit. Egy német katona szökése És ezekben a napokban az 186. számú német tüzérezred egyik katonája, Fritz Schmenkel elhagyta a hitleri Wehrmacht sorait. Novemberben történt a Kalinyini kerület sűrű erdőjében. A faágak már csupaszon dideregtek a jeges szelekben, és a bokrok között minden lépésről halálos veszedelem leskelődött a német hadsereg zöld egyenruhájába öltöztetett férfira. De mindent vállalt, mindent inkább vállalt, mint a hitleri birodalom aljasságát, embertelenségét. A Vörös Hadsereghez akart eljutni, a partizánokkal akart találkozni, és tudatosan vállalta mindazt, ami ezzel járt. Mert a halál két oldalról meresztette feléje a gyilkos fegyvereket. Oroszul egy szót sem tudott, és tudta, hogy még keresztneve is a gyűlölt elnyomókat szimbolizálja az orosz föld vérző népe előtt. De belső meggyőződése, igazságos emberi érzése erősebb volt a félelemérzeténél. Az első találkozás emléke Mihail Sztdorov, az illegális harkovi szovjet néhai elnöke így beszél az első találkozásról: Valamikor 1941 november havának végén úgy este öt óra tájban egy német katona lépett a házamba. Igazi német volt, zöld egyenruhában, rangjelzés nélkül. Nyelvünket nem beszélte, csak mutogatott. Azután leült a kályha mellé, és rágyújtott egy cigarettára. Az éjszakát ts nálunk töltötte, és másnap meggyőződtem arról, hogy ez az ember nem fastszta, hanem jóbarát. Tovább küldtem öt. egy távolabbi faluban levő ismerősömhöz, s azóta nem tudok róla semmit. Fritz Schmenkel vágya teljesült, találkozott a szovjet föld védőivel, a partizánokkal, és amint az az írásos jelentésekből még ma is megállapítható, ez a szökött német katona méltó volt partizántársaihoz. Az egyik, 1942. június 28-án közölt jelentés szerint: Fritz Schmenkel német tizedes saját kérésére csatlakozott az osztaghoz, és a megszállók ellent harcban különös hősiességgel és elszántsággal vett részt. Egy 1943 május havában keltezett jelentés arról tudósít, hogy Schmenkel a fasiszták elleni harcban nemcsak rendkívül bátor és áldozatkész harcosnak mutatkozott, hanem példamutató lelkesedése magával sodorta és aktívabb harcokra serkentette bajtársait is. Álruhában A kamislovi vasútállomáson dolgozó Viktor Ivanovics Spirin mozdonyvezető, Schmenkel néhai partizán bajtársa a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozik a hősről. A partizánosztag parancsnoka igen sokszor tanácskozott Schmenkellel. Így például egyszer német • tankokat pillantottunk meg, s miután megszórtuk őket gránátokkal, távozni akartunk. Schmenkel azonban a parancsnokhoz szaladt, és jelentette, hogy a tankokon benzines hordók vannak. Természetes, hogy robbanólövedékekkel kezdtünk rájuk lőni, és egyetlen tank kivételével az egész oszlopot megsemmisítettük. És most ismét egy írásos jelentést idézünk: Augusztus 15-én Skerino faluban Schmenkel német hadnagyi egyenruhába öltözött, és ugyancsak német egyenruhákba öltöztetett még 11 partizánt. Azután felkeresték a község polgármesterét, és parancsot adtak, hogy a falu kollaboráns rendőrsége teljes fegyverzettel sorakozzék fel. A rendőröket a polgármesterrel együtt elvezették a partizánosztag parancsnokához, s ott lefegyverzés után birásóg elé állították őket. Frit Schmenkel, a német katona, akit a partizánok Ivánnak hívtak, hős volt, ahogy maga mondta: a német komszomol tagja, egy német kommunista fia. Vajon ki volt ennek a hősnek az apja? Sajnos erről keveset tudunk. Tudjuk, hogy Stétinben dolgozott, és az apa a húszas években a fasizmus ellen vívott első utcai harcok során esett el. A fiú az apa útját járta. Miután a partizánok egyesültek a szovjet hadsereggel, Schmenkel Moszkvába került. Megkapta a Vörös Zászló kitüntetést, és a leggondosabban kezelték súlyos fagysebeit. Majd ismét jelentkezett bevetésre. 1943 májusától egész decemberig készült az új, nagyon nehéz feladatokra. December 30-án éjjel átlépte az arcvonalat, és eltűnt. Az ítéletet végrehajtották Eltűnésének körülményeit csak most tudtuk meg a Német Demokratikus Köztársaságból, ahol felesége, Erna Schmenkel egy kopott papírlapot őriz: 1944. február 15-én a katonai bíróság az 1916. II. 14-én született Fritz Schmenkel tizedest elkövetett bűntetteiért halálra ítélte. Az ítéletet 1944. február 22-én Minszkben végrehajtották. Fritz Schmenkelt, a hőst megölték a fasiszták. Szerették volna megölni és eltemetni emlékét is. De aki a szabadságért áldozta életét, annak emléke örökké él az emberszívekben. B. G. ÜJ SZÖ 6 * 198

S- márc,

n* 8-