Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)
1965-03-06 / 64. szám, szombat
A szakadék szélén Az Egyesült Államok negyedik ka- tén ne számítsanak Franciaország tálóztámadása a Vietnami Demokrati- mogatására. kus Köztársaság ellen a felháborodás Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy viharát váltotta ki a békeszerető vi- Ázsia legnagyobb országai, a Kínai lágközvéleményben. A tiltakozás ere- Népköztársaság, India, Pakisztán mije meglepte még a külpolitikai meg előbbi tárgyalásokat követelnek, megfigyelőket is, és a világsajtó szerint értjük az Egyesült Államok mennyl„úl helyzetet teremtett" Délkelet- re elszigetelődik. Ázsiában. Ügy látszik, az Egyesült Washingtont nagyon kellemetlenül Államokban túlsúlyba Jutottak azok érintik a háborút elitélő nyilatkozaaz erők, amelyek ellenzik a vitás tok és most mindenáron be akarják kérdések békés rendezését, és az Egyesült Államokat a háborús katasztrófa szakadékának szélére taszítják. Az amerikai repülőgépek már három délkelet-ázsiai országban pusztítanak: Dél-Vietnamban, Laoszban és a VDK-ban garázdálkodnak, gyilkolnak. A Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen intézett legutóbbi támadást már nem is próbálják bizonyítani, hogy önállóan is „meg tudja olda" a dél-vietnami válságot. Az út azonban nem a rendezés, hanem az agresszió kiszélesítésének útja, amely vtlágkonfliktust idézhet elő. Az amerikai tábornokok azt állítják, hogy az USA azért bombázza a VDK-át, hogy tárgalásra bírja. Ezt azonban úgy kell érteni, magyarázgatni Washingtonban, hiszen hogy a demokratikus Vietnam bízza az üres szavaknak úgysem volt sok az amerikalakra az ország déli részéértelmük. „ek sorsát, hogy ők ott kényük-kedAz utóbbi hetekben az Egyesült vü k szerint uralkodhassanak. Az ameÁllamokban széles körű vita bonta- rika l politikai körök számos befolyákozott ki a vietnami háborúról. So- so s személyisége nem tudja megértekan követelték, hogy az elnök ma- n i- h o§y Hanoiból sohasem lehetne gyarázza meg a népnek, milyen célt o lV an elemi er eJ ü n éP' felkelést megkövet Dél-Vietnamban, miért áldozza szervezni, olyan nagyarányú partifel amerikai katonák életét, és miért zánháborút folytatni, mint amilyen dobja ki a napi kétmillió dollárt, jelenleg Dél-Vietnamban tombol. Ilyen A Fehér Ház azonban mindeddig né- harc a n éP elszánt akaratát tükrözi, ma maradt. Egyes lapok Johnson Ezér t érthető, hog a washingtoni poszemére vetették, hogy maga sem Uttkusok belezavarodnak saját kttudja, mit akar Dél-Vietnamban. Most ellentmondásos magyarázataike hallgatást egyes hírmagyarázók ba. bölcsességnek próbálják feltüntetni. E „bölcsesség" mögött azonban az • Minden második hónapban amerikai elnök veszedelmes elhatáro- új kormány zása húzódik meg. Ugyanis napvilágot láttak olyan hírek, melyek sze- Gyakran felvetődik a kérdés, miért rint Johnson elnök beleegyezett a ragaszkodik Washington olyan makaVietnami Demokratikus Köztársaság csu l Dél-Vietnamhoz. A hivatalos rendszeres és tervszerű bombázásába. am enkai dokumentumok gyakran emAz amerikai közvélemény megnyugta- égetik a dél-vietnami kormányt, tására kiadtak egy Fehér Könyvet. ame lyet segítenek. Saigonban azonEbben az egyszerű amerikaiakkal el ba n minden második hónapban új akarják hitetni, hogy az egész dél- kormány van hatalmon, s a politikai vietnami háborúért a VDK a felelős, ele t- a k u'önféle csoportok torzsalkoamely rendszeresen támogatja a dél- dása ne m más, min t cirkuszbohózat, vietnami hazafiakat. Az amerikai A fővárosban megjelenő harminc nakormány szerint ezért indokolt a Viet- P ll aP mindegyike valamelyik csoportnami Demokratikus Köztársaság bom- h 0* tartozik, egymást szidják, de az bázása. Ezek az „érvek" azonban a helyzeten nem sokat változtat. Hiannyira elcsépeltek, hogy hitelüket T.TJ^TK^ ^ľw , ,,,, , ľ ' r" , számban elemk meg. A hatvan polivesztetlék, és az egész világsajtó cá- tikai pflrt nagy részének csa k" folja okét. A nyugatnémet, francia, n öke és pénztárosa van. Célkitűzésük angol, sőt az amerikai lapok is meg- az, hogy minél több pénzt szerezzeírják, hogy a dél-vietnami háborút az nek az amerikai segélyből. Amennyit Egyesült Államok azért nem nyerhetik meg, mivel az egész vietnami parasztság, tehát a nép többsége ellen harcol. • Washington egyre jobban elszigetelődik A New York Times így panaszkokapnak, annak arányában támogatják a mindenkor hatalmon levő klikket. • Az USA súlyos felelőssége A legutóbbi amerikai provokációkat a szovjet kormány és a népi Kína nyilatkozatban ítélte el, és megbélyegezte őket a kommunista és munkáspártok Moszkvában tárgyaló tadik: „A kubai válság és a jelenlegi nácskozó értekezlete is. dél vietnami válság között az az alapvető különbség, hogy európai szövetAz Egyesült Államok a kalóztámadásokkal súlyos felelősséget vállal ségeseink ezúttal nem szolidárisak magára. Ezek aláássák a Szovjetunió velünk. Az angolok ugyan oldalunkon és az Egyesült Államok javuló kapállnak, mivel Malaysiában ugyan- csolatait — hangsúlyozza a szovjet olyan válságba jutottak, mint mi. nyilatkozat. A németek lojálisak, de egyáltalán Az Egyesült Államok súlyosan tercem lelkesednek. A franciák pedig ved, ha azt hiszi, hogy egy klikk véhatározottan ellenzik poltttkánkat. De Gaulle elnök újra megerősítet te, hogy csakis egy Kína részvételé delmének ürügyén szuverén országok ellen agressziót követhet el. Agyatlanak ki Washingtonban bármilyen vei összeülő délkelet ázsiai értekezlet mdokot, magyarázatot, az agresszió képes megoldani a problémákat, és agresszió marad, és nem maradhat nyíltan az amerikaiak tudtára adta, hogy a konfliktus elmérgesedése esebüntetlenül még akkor sem, ha nagy hatalom követi el. SZ. B. Azonnal be kell szüntetni az amerikai intervenciót A kínai kormány elítéli a VDK-ellenes provokációkat Peking jCTKJ — Pekingben közzétették a Kínai Népköztársaság kormányának nyilatkozatát, mely elítélt az Egyesült Államoknak a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen elkövetett katonai provokációit. A nyilatkozatban többek között ez áll: A kínai kormány és a kínai nép élesen elitéli Johnson kormányának katonai provokációit, és őszintén gratulál a dicső vietnami népnek az amerikai agresszorok elleni harcban elért sikereihez. Az Egyesült Államok megsértve az 1954. évi genfi egyezményeket, akadályozza Vietnam békés egyesítését és a 30 milliós vietnami nemzetet kettéosztásra ítélte. A dél-vietnami népre bábkormányt kényszerített, és kegyetlenül kizsákmányolja, valamint elnyomja. Az Egyesült Államok és a bábkormány erőszakkal és terrorral uralkodik a dél-vietnami népen, s ezzel arra kényszerltette a népet, hogy fegyvert ragadjon és ellentálljon. Az Egyesült Államoknak azonnal be kell szüntetnie a Vietnam elleni fegyveres intervencióját s agresszióját, és vissza kell hívnia valamennyi csapatát Dél-Vietnamból. Minél jobban kiterjeszti agresszióját az Egyesült Államok, annál jobban kompromittálja magát. A vége az lesz, hogy elveszti a háborút, megcsorbul tekintélye, és teljes csődbe Jut. A nyilatkozat befejezésül hangsúlyozza: A 650 milliós kínai nép támogatja a testvéri dél-vietnami népet, és a végsőkig harcolni fog az amerikai imperializmus ellen. DE GAULLE SÜRGETI az indokínai tárgyalásokat A francia kormány szerdán minisztertanácson foglalkozott a délkeletázsiai helyzettel. Peyrefitte tájékoztatásügyi miniszter közlése szerint Couve de Murville külügyminiszter tájékoztatta a kormányt Vinogradov szovjet nagykövettel folytatott megbeszéléséről. A megbeszélésen arról tárgyaltak, milyen módon mozdíthatná elő Franciaország és a Szovjetunió egy dél-vietnami békekonferencia öszszehívását. A francia tájékoztatásügyi „Békét Vietnamnak" — követelik Párizsban Párizsban csütörtökön este tüntetés zajlott le az amerikaiak észak-vietnami bombatámadásai ellen. A rendőrség hatalmas készültséggel lezárta a Concorde térnek az amerikai nagykövetség felőli részét. Csupán a különféle szervezetek és üzemek küldöttségeit bocsátották át a kordonon. A küldöttségek a nagykövetségen száznál több tiltakozó petíciót nyújtottak át. A petíciók a VDK elleni agresszió beszüntetését és az amerikai csapatok kivonását követelték. A küldöttségeket kísérő tömeg „Tárgyalást!", „Békét Vietnamnak!" kiáltásokkal tüntettek a belváros utcáin. miniszter közlése szerint De Gaulle elnök hangoztatta a minisztertanácson, hogy csakis nemzetközi konferencia útján lehet a békét helyreállítani Indokínában. Ha erre nem kerül sor — mondotta a francia elnök —, a vietnami háború fokozatosan egyre nagyobb területekre fog átterjedni Délkelet-Ázsiában. Szítják a hisztériát V/ashington (CTK) — Dirksen szenátor és Ford képviselő, a Köztársasági Párt vezetői sajtóértekezletükön azt követelték, hogy az amerikai kormány ne tegyen semmilyen engedményt az Egyesült Államok és a Szovjetunió kapcsolataiban. Azt hangoztatták, hogy a Szovjetunióval csak akkor egyezhetnek meg, ha megszűnik az állítólagos vietnami kommunista agresszió. Azt követelték, hogy szüntessék be a Moszkva—New York közvetlen légiösszeköttetésről folytatott tárgyalásokat. Véleményük szerint nem lenne ésszerű, ha Johnson a Szovjetunióba látogatna. Russel Long, a szenátus demokrata többségének elnöke kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem enged a nyomásnak és nem vonul ki Dél-Vietnamból. Munkáspárti képviselők ellenzik az Egyesült Államok támogatását London (CTK) — Negyvenöt munkáspárti képviselő határozati Javaslatot terjesztett az elsóház elé, melyben bírálják az angol kormány álláspontját a vietnami válságban. A javasolt határozat azt követeli, hogy az anA kolumbiai partizánok sikeres akciója Bogota (CTK) — A kolumbiai forradalmi parasztmozgalom partizánjai március 4-én heves harcok során elfoglalták a kormánycsapatok állását Hulla tartományban, Villavieja térségében. Nagy mennyiségű fegyvert és lőszert zsákmányoltak, majd visszavonultak a hegyekbe. A kormánycsapatok Huila, Santandes és Tolima tartományokban nagy területeket akarnak bekeríteni, hogy felszámolják a partlzáncsopotokat. gol kormány jelentse ki nyíltan, nem támogathatja továbbra az Egyesült Államokat a dél-vietnami háborúban. Az Associated Press hírügynökség véleménye szerint a javaslat aligha kerül megvitatásra a parlamentben. Hat liberális képviselő is sajnálatát fejezte kl afelett, hogy a kormány nem kezdeményezte egy vietnami békeértekezlet összehívását. Wilsonhoz közelálló körök szerint a miniszterelnök az angol-amerikai szövetség megőrzését tartja elsőrendű kötelességének. SZEKSZÁRDON március 3-án magyar—csehszlovák napok kezdődtek. (CTK) Q élhlá M. Kopíiva rajza Ausztria elbúcsúzott elhunyt elnökétől Bécs (CTK J — A bécsi parlament oszlopcsarnokában Bach és Mozart gyászindulójának hangja mellett búcsúztak el Adolf Schärf elhunyt elnöktől. Josef Klaus szövetségi kancellár beszéde után a gyászmenet végighaladt Bécs utcáin. Az utcákon tízezres tömeg állt sorfalat, hogy végső búcsút vegyen a háború utáni évek legjelentősebb osztrák politikusától és államférfiától. 36 ország képviselői adóztak végső tisztelettel az elhunytnak. A gyászszertartáson részt vevő csehszlovák küldöttséget Václav Skoda, a Nemzetgyűlés alelnöke vezette. Adolf Schärf földi maradványait a Központi Temetőben az elnöki sírboltban helyezték el. lohnson a munkanélküliségről Washington (CTK) — Johnson elnök jelentést tett közzé a munkaerők létszámáról. Azt a feladatot tűzi ki, hogy a következő években csökkenteni kell a munkanélküliek számát, azt azonban nem említi meg, milyen módon érhetnék ezt el. Az elnök szerint akkor, ha évente 4,75 százalékkal emelkedne a termelés, sikerül csökkenteni a munkanélküliséget. Közgazdászok azonban kiszámították, hogy a termelés emelkedése ellenére is megmaradna a munkanélküliek hadserege. Szakemberek szerint az amerikai népgazdaság lehetőségei nem jogosítanak fel arra a reményre, hogy lényegesen sikerül felszámolni a munkanélküliséget. Összeesküvés Bolíviában La P az (CTK) — Bolíviai hivatalok bejelentették, hogy öt személyt a Barrientos-kormány elleni összeesküvés vádjával letartóztattak. A letartóztatottak a nemzeti forradalmi mozgalom tagjai, s Paz Estenssora kormányát támogatják. Az összeesküvőket állítólag Peru fővárosából, Limából irányították és pénzelték. Paz Estenssora volt elnök is Jelenleg Limában él. Állami társaságok Ghanában Accra (ČTKJ — A ghanai kormány 12 új állami vállalatot létesített: az állami gyémántfejtő vállalatot, a textiltársaságot, az elektronikus berendezéseket gyártó társaságot, állami könyvkiadóvállalatot, közlekedési vállalatot stb. Az állami társaságok az egyes minisztériumok alá tartoznak és igazgató tanácsok irányítják őket. Szíriában államosítottak több külföldi kőolajtársaságot Beirut (CTK J — A szíriai elnöki tanács határozatot adott ki, melynek értelmében államosítják kilenc külföldi társaság szíriai fiókvállalatát. Az államosított vállalatok között szerepelnek a Shell, a Socony Vacuum Oil Company és az Esso Standard nagy nyugati társaságok értékesítő vállalatai. URUGUAY és a Szovjetunió kölcsönösen nagykövetségi rangra emelte képviseleti hivatalait. (ČTKJ AZ ARGENTIN rendőrség Lanuseban, Buenos Aires elővárosában robbanóanyag-raktárt fedezett fel. Ugyanebben a negyedben február 25-én dinamitraktárt találtak. A sajtó jelentése szerint a raktárakat egy szélsőséges peronista csoport létesíttette. (ČTK J AVERELL HARRIMAN, Johnson elnök személyes megbízottja Delhiben Sasztri indiai miniszterelnökkel tárgyalt a délkelet-ázsiai helyzetről. Harrlman további vezető személyiségekkel is találkozott. (ČTK SZLAVONSZKI BRODBAN, mely Belgrád és Zágráb között fekszik, tegnap reggel földlökést észleltek, mely nagy pánikot keltett a lakosság körében. Károkról nem érkezett jelentés. (ČTK) SANT ARPINO községben fasiszta rendbontók csoportja kézigránátokkal támadta meg az Olasz Kommunista Párt helyi szervezetének épületét. A legutóbbi községi választásokban Sant Arpinóban az OKP jelöltjei győztek. (ČTK J ANTONÍN SNEJDÄREK, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Történelmi Intézetének osztályvezetője előadást tartott a bécsi egyetemen a legújabbkori történelmi kutatásokról Csehszlovákiában, különösen 1945 után. Ez alkalomból a Fekete-tóban talált újabb náci dokumentumokat adott át L. Jedlickának, a bécsi egyetem docensének. (ČTKJ A NYUGATNÉMET sajtó jelentése szerint a bonni kormány 1970-ig 30 tengeralattjáróval akarja szaporítani balti flottáját. Ezenkívül amerikai és angol rakétafegyverekkel látják el a nyugatnémet hadihajókat. (ČTKJ AZ ANGOL képviselőház 11 szavazatos többséggel jóváhagyta a munkáspárti kormány politikáját a védelmi kérdésekben. (ČTKJ AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN februárban további 200 000-el emelkedett a munkanélküliek száma. Az Egyesült Államokban Jelenleg 4 millió 200 000 személy van munka nélkül. (ČTK J CARL ROWAN, az USIÁ amerikai tájékoztatásügyi hivatal igazgatója bejelentette, hogy felszámolják az USIA öt indonéziai hivatalát. Elsősorban azokban a városokban zárják be az USIA propagációs hivatalait, amelyekben a lakosság hevesen tiltakozott tevékenységük ellen. Egyúttal az USIA Indonéziában szünteti be az amerikai sajtó és filmek terjesztését. (ČTK J AZ AMERIKAI kikötőmunkások szakszervezeteinek vezetői a vállalkozókkal fojytatott hosszas tárgyalások után egyezményt kötöttek, melyet még a 6000 sztrájkoló kikötőmunkásnak is jóvá kell hagynia, hogy befejeződjön az utóbbi évek legnagyobb méretű viszálya a dolgozók és a munkaadók között. (ČTKJ 1965. március B. * (jj SZÖ 3 I