Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-14 / 13. szám, csütörtök

A lomborénéi varázsló köszöntése Az afrikai őserdők bennszülöttei nevezték el a Nobel-békedíjas Albert Schweitzer professzort jó varázslónak. És ez jobban ls illik rá, mint az apostol, meg a próféta, ahogyan őt a nyugati újságírók — és az olyan aagy életrajzírók, mint Stefan Zweig is — hívták. Mert Schweitzer profeszszor valóban több, mint apostol. Nemcsak hirdeti az igét, a jó és a béke evangéliumát, az élet szeretetét, hanem vagyonát és életét is egyaránt embertársai megsegítésére áldozza. Harmincnyolc éves volt, amikor 1913-ban feleségével együtt a Francia Egyenlitö-Afrika őserdeibe, egy Lambaréné nevű néger falucskába érkezett. A filozófia és a teológia doktora volt már akkor is, amikor beiratkozott a strassbourgi egyetem orvosi karára, hogy orvosi képesítést nyerjen. Ám az „orvosnövendék" Albert Schweitzer nemcsak tudós volt és filozófus, hanem művész is. Kitűnő orgonavirtuóz, J. S. Bach kiváló ismerője és nagy szerelmese, aki Európaszerte feltűnési keltő könyvet adott ki ez orgonaépítés művészetéről. Mégis otthagyta az egyetem katedráját, a katedrális szószékét, búcsút mondott a művészi sikerek babérkoszorújának, és az őserdőben telepedett le. Feleségével és hetven ládával érkezett meg Lambarénébe, erre az exotikus, dallamos nevű néger településre, s egy régi tyúkfarm fabódéiban kezdte meg az orvosi gyakorlatot. Munkájában semmiféle állami szerv, sem magánember nem támogatta. Könyveinek honoráriumából fedezte kórházának költségeit, s jó időbe belekerült, amíg Európa és a világ földrészeiből megindultak Lambaréné felé a gyógyszeres csomagok, csekkek és kórházi berendezések. Addig bizony sok víz folyt le az Ogowen, melynek hullámain egyre több bennszülött evezett a jó varázsló kórháza felé, ahol Schweitzer professzor nemcsak a különféle járványos betegségek és sérülések, hanem az álomkór és a lepra ellen is felvette a harcot. Lambarénéi ténykedését az első világháború szakította félbs, amikor is Clemenceau-nak, a tigrisnek parancsára a többi német állampolgárral együtt az elszászi Albert Schweitzert és feleségét is internálták, majd Európába szállították. Ám 1925-ben már ismét Lambarénében látjuk. Minden romokban hever, mindent elölről kell kezdenie. Ezúttal is a saját költségén építi fel a kórházat. Sokan bolondnak vélik, sokan feltűnési mániával gyanúsítják. Pedig A. Schweitzer professzor csupán egy végtelenül becsületes ember, századunk legnagyobb humanistáinak egyike, aki fehér bőrű embertársainak embertelenségeiért akar vezekelni. Az „Emberek az őserdőben" elmű könyvében ezeket írja: „Ha a történelem egyetlen egy könyvbe összegyűjtené mindazt a sok és rettenetes történetet, amely a fehérek és a feketék közt a múltban és a jelenben már eddig lejátszódott, e könyvnek sok-sok lapját olvasatlanul lapoznánk át — olyan borzalmakat tartalmaznának! Nagy a ml bűnünk, és civilizációnk bűne...!" Albert Schweitzer professzor 1953ban megkapta a Nobel-békedíjat. A díjjal járó pénzösszeget ismét kórházára, ennek modernizálására használta fel. És Lambarénében ma már vagy ötven főnyi személyzet, orvosok, ápolónők, fehérek és feketék gyógyítják az őserdők beteg bennszülötteit. Ám az őserdő orvosa nemcsak gyógyít, hanem az emberek, fajok egyenlőségéért is küzd, és harcol a bé kéért, az atommentes életért... És hatásosan. A norvég rádióban elmondott három békeszózatát 77 európai adóállomás közvetítette. Mindezt nagyon jól tudják a bennszülöttek is. Ezért nevezték el öt az egyszerű feketék jó varázslónak, és ezért díszíttette a független új ország első bélyegét Gabun kormánya — ide tartozik ugyanis Lambaréné — 1960-ban Albert Schweitzer professzor arcképével. Ma már az őserdő orvosának nincsenek egzisztenciális gondjai, hiszen majd minden állam Vöröskeresztje segíti a lambarénéi kórházat. Néhány évvel ezelőtt a Csehszlovák Vöröskereszt is nagy mennyiségű gyógy- és kötszert meg orvosi készüléket küldött Schweitzer professzornak, aki igen meleg hangú levélben köszönte meg a küldeményt, és megdicsérte gyógyszereink, orvosi készülékeink kiváló minőségét. A lambarénéi varázsló ma tölti be kilencvenedik életévét. Legyen hát ez az írás jókívánság és szerény köszöntésféle! —si— hasonló eredményekkel, de szégyenkezésre sincs okuk. Tavaly például minden mezőgazdasági munkát a járásban az elsők között végeztek el, az őszi vetést és a kukoricatörést pedig mint elsők. — A kukoricatörés egy külön fejezet — így mondta az elnök, amikor erre terelődött a szó. Hogy miért, arról már nem szívesen nyilatkozott, mivelhogy nem újságba való, amit el kellene árulnia. Ök ugyanis nem döngethetik a mellüket, hogy valamennyi kukoricájukat a leghaladóbb betakarítási technológiával juttatták a tárolókba. Sem törvény, sem rendelet nem tiltja ugyan, hogy a szövetkezet a sajátos helyzetének megfelelően ne a legcélszerűbb betakarítási módszert válassza, de ki merne 1965-ben azzal dicsekedni, hogy ők a kombájn helyett a szövetkezetesekre bízták a kukorica betakarítását, méghozzá „résziben". Úgy bizony, nem kevesebb, mint 10 százalékát kapta a szövetkezetes a betakarított mennyiségnek. — Ez aztán pazarlás — mondhatná, aki csak könyvekből ismeri a mezőgazdaság ökonómiáját. Talán még be is tudná bizonyítani az állítását — papíron. Domonkos László, Harbulák István meg a vezetőség többi tagja azonban nem a papírhoz fordult segítségért, hanem a gyakorlathoz. Azt tudták, hogy az elmúlt években még a januári hófergeteg sem száguldhatott kedve szerint a szinai határban, mert útját állta a kukorica, vagy legalább a szára. Hiába állítják a szakemberek, hogy a kukorica a hóban, fagyban ls semmit, vagy csak igen keveset veszít tápértékéből, a gyakorlat embere jól tudja, hogy ha még az aranyból is elcseppen valami, akkor a lelakatolt raktárokon kívül, a szabad ég alatt tárolt termékekből még inkább. Meg aztán azt is számításba vették, hogy a napi egy hektáros teljesítményű kukoricakombájn a csaknem 200 hektárról semmiképpen sem győzné a betakarítást. Kísérleteztek, az egyik hektárról a kombájn, a másikról az asszonyok törték a kukoricát. A termelési költségről itt nem szólok, de azt mégsem hallgathatom el, hogy a kézzel tört tábláról a 10 százalékos természetbeni fizetés ellenére is több jutott a közösnek, mint a másik parcelláról. Méghozzá nem is kevéssel, és hadd tegyem hozzá, hogy kiadás nélkül. Nem, dehogyis szentesítik ők ezt a sajátos technológiát, de a helyzetfelismerést és a célszerűséget bizonyára a jövőben sem zárják a fiókba. A készülődés lázában Csupán az eredmények csekély töredékéről adtam számot, de talán e néhány adat alapján is érzékelhető, hogy tavaly újabb lépést tett előre a szinai szövetkezet a gazdasági felemelkedés útján. Ne várja az olvasó, a jó termelési eredmények ellenére sem tudok beszámolni arról, hogy a szinai szövetkezet a soron következő zárszámadásán már nemcsak a tervezett 15,80 koronás munkaegységérték kerül kiosztásra, hanem valami osztalék is üti a tagok markát. Hát nem. A tízkoronás előleg mellé jön ugyan még valami, de 15,80 nem lesz belőle. Nem csoda tehát, ha mind a párt: bizottság, mind a szövetkezet vezetősége ezernyi problémával birkózik most, az évzáró taggyűlés előtt. Nem azért, mintha olyan sok hiba lenne a pártszervezet munkájában vagy a szövetkezet gazdálkodásában, Inkább a tavalyi gyűléseken tanúsított érdeklődés sarkallja őket. Most ls választ akarnak adni a felvetődő kérdésekre. Mert mind a párt, mind a szövetkezet évzáró taggyűlésén bizonyára megkérdezik majd a tagok, miért van az, hogy a termelési tervet a növénytermesztésben csaknem száz százalékra, az állattenyésztésben pedig száz százalékon felül teljesítették, mégis hiányozni fog valamennyi a munkaegység tervezett értékéből. Igen, választ kell adni a kérdésekre. Egyetlen kételyt támasztó kérdést sem lehet megválaszolatlanul hagyni. Sem a pártszervezet, sem a szövetkezet tagsága előtt nincs, nem lehet kényes kérdés, hiszen minden probléma az ő jelenüket és jövőjüket érinti. Sem a falusi pártszervezet, sem a szövetkezet vezetősége nem is akar kitérni a válaszok elől. S erre nem csupán most, hanem jóval korábban is gondoltak. A járás ls segített s így néhány hónapja Krajcs István ökonómusra bízták a gazdálkodás sokoldalú elemzését. Végzi is becsülettel. Nem egyedül, sokan segítenek az adatok feldolgozásában. Az évzáró taggyűlésekig talán egyetlen olyan kérdés sem marad, amelyre a gazdálkodás eredményeinek elemzése alapján ne tudnának választ adni. Igen, ez a lényeges változás. Szinán a hófergeteges télben már az új tavasz érlelődik. A társadalom és a falu javára egyaránt. HARASZTI GYULA Losonc [ 1945. január 14. 1 KÜLÖNÖS HAJNAL VOLT,.. Ezerkilencszáznegyvenet január tizenharmadika. A 2. ukrán front hős katonáinak haláltmegvető harca nyomán hazánk délkeleti részének ötven és egynéhány falujában már szabadok voltak az emberek. Szabadok lettek, újra emberszámba vették őket! Tizennegyedikén újra előrelendültek a viiröscsiilagos páncélosok, újabb városok és falvak szabadultak föl, köztük Pelsőc, Losonc, és még vagy negyven község... 1945. január 14, vasárnap kora hajnal. Fagy és hó. A város lakossága — asszonyok, öregek, gyerekek— pincékbe bújva, egymást melengetve reménykednek. Hányadik napja is már? „Ma lesz a tizennyolcadik!" — feleli a sötétből egy félelemtől elszorult torok. A zsibbadt tagok, a zizegő szalmazsákok, a dunyhák, az edények — mind dohos pinceszagot lehelnek. Tizennyolcadik napja fényre vágynak a szemek, tettre az erős kezek ... „Meddig tart még?!" — kérdik egymástól a riadt emberek ... Valaki lázas, nyögés hallatszjk, majd újabb nesz ... Hirtelen csend ... „Úristen! Meddig tart még?!" — ...„Meddig ...? Meddig?! ... Meddig ... ?! Valaki hirtelen mécsest gyújt: kezében papír és ceruza ... írni kezdi a fasiszta rémuralom gyászos krónikáját. 1944 Március 19. —. A német, hadsereg megszállja Losoncot, sok embert, főleg kommunistát elhurcolnak ... Szeptember. — A losonciak közül sokan a partizánokhoz szöknek... Vajon viszontlátjuk-e még őket valaha? Október 24. — Közel a front... A fricik egyre többet kegyetlenkednek. Elpusztítják a gabonatermést, az ipari termékeket... November. — A németek védőállások építésére kényszerítik a lakosságot. Aki ellentmond .. . December 2. — A német parancsnokság elrendeli a város és környéke üzemeinek leszerelését, a gépek elszállítását. Az apátfalvai textilgyáriak elrejtik a gépeket... December 20. — Román repülők bombázzák a várost, a menekülő fasisztákat ... Losonc élete teljesen megbénul... A város csaknem romokban hever... December 24. — A szovjet hadsereget csak néhány kilométer választja el Losonctól... Felszabadult már Rimaszombat, Feled,- Ipolybalog és több, Losoncról keletre és délkeletre eső falu ... December 28. — Pincékbe vonultunk . . . Mikor leszünk végre szabadok? (Mindenesetre reménykedünk!

j December 31. — Szabad már Fülek, de Szécsénke, Sávoly és még vagy ötven más falu is. 1945 Január 1. ,— Reménytkeltő újévi hajnal: Megint ágyúdörgést hallunk ... Kilenc órakor valaki hírt hoz: a Vörös Hadsereg Losonc előtt áll ... Január 13. — Az oroszok felszabadították Apátfalvát. Nekünk vajon meddig kell még a sötétben kuksolnunk? Január 14. — Semmi hír... Borzasztó állapot... Nincs dohányunk ... Különös hajnal... De mi ez...? Remegni kezd a föld ... A mécses kialszik, a pince lakói Ijedten kapaszkodnak egymásba ... A szívek vadul dobognak... Az egyik szalmazsákon felsóhajt valaki: „Most segíts meg, Mária . .. !" Húsz év múlt el a város egyik dohos pincéjében elhangzott istenfélő fohász pillanatától. Húsz, békés esztendő telt el az építőmunkában ettől a különös losonci hajnaltól. A krónikás letette a tollat, a pincenapló véget ért. De mi történt ezután? Hogyan ment végbe a városért folyő harc, hogyan született meg a tizenhét ezer lakosú járási székhely szabadsága? A sárga lapú krónika erről alig beszél, a szemtanúk pedig, akik kezükben fegyverrel harcoltak városuk szabadságáért — vagy nem élnek már, vagy Magyarországra költöztek. Mégis. Az egyik szemtanú — Juraj Mojžiš — Apátfalván él. Hatvankilenc éves, nyugdíjas. Régi párttag, harcosa volt Nógrádi Sándor partizán-csoportjának. Ö volt a fölszabadult Losonc első polgármestere — a közigazgatási bizottság elnöke. — Azt mondták, ön tudja a legjobban, hogyan szabadult fe! Losonc. Az idős ember meglepődött, arca zavart lett: — Hát a legjobban talán nem én tudom, de amit tudok azt elmondIíatom. ? " * A várost aj(76. hadosztály, egységeivel a Szászországból áthelyezett 860^ zászlóalj és egy maroknyi magyar katona tartotta megszállva. A fasiszták mindenáron tartani akarták az úgynevezett téli védővonalnak e fontos pontját. Tudták, a város elestével nyitva az ország belseje felé az út. A várost három oldalról tankcsapdákkal és 50 vasbeton-erőddel vették körül. A német jelentős erőket vont össze a vasútállomás és a városba vezető utak — főleg az apátfalvai út védelmére. A református templom erkélyén a nácik nehézgépfegyvereket helyeztek el. A templom jobb és baloldalán — a főútvonalak kereszteződésén — harckocsik ... — A szovjet tüzérség — emlékszik Mojžiš elvtárs — nem sokkal hajnalSiasadás után vette tűz alá a németek állásait. Hej, de remegett a húsz-harinino perces tüzérségi előkészítés alatt a föld! Félelmetes, hátborzongató robbanások rázták a földet, a levegőt, a házakat... A szovjet páncélkocsik — nyomukban a gyalogság és a lovasság — három irányból, Balassagyarmat, Fülek ós Kisfalu a felől indultak támadásba. Néhány órás harc után sikerült áttörniük — éözak-keletre és dél-keletre- a fasiszták védővonalát, kiérő, szakolni az átkelést a Tugár és a Bzova patakokon s végül elfoglalniuk a város peremét és a vasútállomást. A fasiszták szívósan védekeztek különösen az ipari üzemek övezetéiben. P. Szincev és A. Kosztyin fronttudósítók a moszkvai PRAVDA 1945. január 15-1 számában „Harc Losoncért" című cikkükben a következőképp írnak: „A Budapestért folyó súlyos harcok idején a németek egy pillanatra sem feledkeztek meg Losoncról. Mindéin igyekezetük arra irányult, hogy megtarthassák a Csehszlovákia belsejébe vezető útvonalat és a vasúti gócpontod... A város lakosai türelmetlenül várták felszabadulásukat, amit az is bizanyit, hogy hírnököket küldtek Iköztük például Jura] Mojžišt is. A szerk meg}.) a Vörös Hadsereg állásaiba. Ezek az emberek az ellenség minden mazdylat-äról, minden egyes gyenge pontjáról értesítették a szotfjet Jjarancsndkságot.. , Losonc nagyon meg volt erősítve... A támadásnál tüzérségünké volt a főszerep. .. A tiízfiiggöny nyomában lendült rohamra gyalogságunk és a lovasság ... Szívós utcai harcok következtek ... Az elienseg minden utcát, minden házat védett . . ." — A volt reálgimnázium előtt a • sétatéren és körülötte zajlott le a legelkeseredettebb küzdelem — meséli Mojžiš elvtárs —, hisz Kisfalu felöl a felszabadítók lovassága, Apátfalva felőí pedig gyalogsága özönlött. A gimnázium másik végén, a református templom tornyán elhelyezett nehézgéppuskákkal — az útkereszteződésen levő tankokról nem is szólva—a németek valóságos vérfürdőt rendeztek ... Mojžiš bácsi itt elhallgat. Cigarettára gyújt. Tűnődik még egy ideig, majd ezt mondja: — Január 14-én délelőtt tíz órakor az utolsó nácitól is megszabadult a város... KEZES JÖZSEF Pe/sőc is hálás Húsz évvel ezelőtt e napon szabadította fel a dicső szovjet hadsereg Pelsőc községet. Ha most az eltelt két évtized távlatából pergetjük le az eseményeket, megállapíthatjuk, mennyire megváltozott a falu arculata Húsz év alatt 73 új családi ház épült, 91 házat pedig csaknem teljesen újjáalakítottak. Községünkben a szövetkezeti lakásépítkezés keretében 20 család jutott boldog, békés otthonhoz. Mi, akik ebben a községben élünk, talán le sem tudjuk mérni a fejlődést Az. hogy 237 televízió- és 620 rádiókészüléket tartunk nyilván, ina már mindnyájunk számára természetes és tudjuk, hogy ez is hazánk fejlődésének eredménye. Az eddig nem tapasztalt szociális gondoskodásra vall az a tény is hogy ma községünkben 516 személy élvez különféle járadékot. Havonként 256 800 koronát kézbesít a postás a munkában megöregedett nyugdíjasoknak. Napközi otthonunkban 25 gyermekről gondoskodnak, az anyák foglalkoztatottságát viszont nagymértékben a nemrég létesült fehérneműkészítő üzem emelte. A községünk területén épült Tatrasmalt üzem készítményei már az ország határán túl is ismertek. Ezenkívül a helyi vasúti gócpont nyújt a falu dolgozóinak megélhetési lehetőséget. Legtöbben azonban számításukat a helyi szövetkezetben találták meg, mely a földterület csaknem 98 százalékán gazdálkodik. A közös vagyona jóval meghaladja a 20 millió koronát A helyi nemzeti bizottság a község szépítésére is nagy súlyt helyez" Környékünket igen sok turista keresi fel, ezért három utcát aszfaltburkolattal láttunk el, a mellékutcákban pedig — ahol térdig ért a sár — betonJárdát építettünk. Ezek az eredmények dolgozóink szorgalmas társadalmi munkáját tükrözik. Hazánk felszabadulása jubileumi évfordulójának tiszteletére további kötelezettségvállalást tettek, melynek értéke megközelíti a félmillió koronát. A mai napon egyrészt eredményeinket sorakoztatjuk fel — másrészt megemlékezünk azokról, akik életüket áldozták szabadságunkért. Községünk főterén emlé'krnű őrzi a hősi halált halt szovjet katonák emlékét. JÄNOSDEÁK LÄSZL0, a HNB titkára. 1985. január 14. • (JJ SZÖ 5