Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-09 / 8. szám, szombat

DEMOKRÁCIA ÉS KRITIKA A TÁRSADALMI ÉLET irányításának kérdései a szocialista társadalom érdeklődésének homlokterébe kerültek, mert éppen e téren sok ú] feladat megoldásra vár. A gyakorlat mutatja, hogy az irányítás helyes formája és módszere megkövetelt a szocialista demokráciát, annak minél hatékonyabb fejlesztését. A demokrácia kérdése különben is napjaink ideológiai harcának középpontjában áll, és gyakran belőle indulnak ki, amikor az egyik társadalmi rendszer előnyét bizonyítani akarják a másikéval szemben. A személyi kultusz következnie nyelnek fokozatos leküzdése most lehetővé teszi, hogy a demokráciát objektív elemzés útján a valóságnak megfelelően értelmezzük. Nem tagadható, hogy a kapitalista országokban ls van bizonyos demokrácia, és nem állíthatjuk azt sem, hogy az emberek ott teljesen jogok nélkül élnek. Rá kell azonban mutatni, hogy ezen országok lakosságának nagy része az ottani detjiokrácia előnyeit csak nagyon korlátozott mértékben élvezheti, mert állandósítani igyekszik a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenséget. A kapitalista demokráciára vonatkozó bírálat elsősorban a demokrácia nagyon korlátozott formáit illeti. Vele szemben a szocialista demokrácia az igazi, a legszélesebb körű demokrácia megvalósítására törekszik. A szocialista demokráciának éppen ezért nem szabad elvek ünnepélyes törmulázásából és hangoztatásából állnia, hanem az egész szocialista rendszer mindennapi menetéhen és működésében kell megnyilvánulnia. A személyi kultusz időszakában olyan légkör támadt, mely a szabad véleménycserét, kritikát és szabad gondolkodást megakadályozta. Ez durván sértette a demokrácia elveit. Ennek hatására egyesek ma a szabad vitára redukálják a demokráciát, a vita korlátlan lehetősége számukra a demokratikus rendszer fő ismertetőjegye. Vitathatatlan, hogy minden demokratikus rendszernek meg kell teremtenie a valóban szabad véleménycsere feltételeit, mert enélkül nem lehet szó demokráciáról. Azonban a vita és véleménycsere egymagában még nem elegendő. Az emberek ugyanis nézeteiket nem fejezik ki csupán ázért, hogy megmutassák tudásukat,, vagy pedig, hogy magukra vonják mások figyelmét. Mindeu komoly ember, aki megmondja véleményét, javaslatát vagy bírálatát, ezt elsősorban azért teszi, hogy tanácsait figyelembe vegyék a gyakorlatban, hogy nézetét valóra váltsák. Az igazi demokrácia feladata — ezzel bizonyítja valódi értékét —, hogy elfogadja és megvalósítsa a pozitív, konstruktív javaslatokat. A SZOCIALISTA DEMOKRÁCIA úgy érvényesül a leghatásosabban, ha a feladatokat sikeresen teljesítjük. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szocialista demokrácia kérdései nem csupán politikai vagy ideológiai, hanem elsősorban gazdasági jellegűek. Ugyanis az emberek a demokráciát sohasem ítélik meg csupán abból a szempontból, hogy milyenek politikai jogaik: vajon választhatják-e az államhatalom és államigazgatás tényezőit, és részt vehetnek-e a társadalmi kérdések megoldására vonatkozó javaslatok megvitatásában. Hogy a fennálló uralom egyesek érdekeinek, vagy a nép érdekeinek szolgál-e, a nép más összefüggésből látja. Az emberek anyagi és kulturális életszínvonaluk növekedésével, pangásával, esetleg csökkenésével kapcsolatban ítélik meg a demokráciát fi szocialista demokrácia megszilárdítása éš fejlesztése napjainkban annál inkább szükséges, mert a szocializmust építő országok lassanként áttérnék a komunizmus építésére. Ezzel együtt jár, hogý a proletárdiktatúra állama átmegy felsőbb fejlődési szakaszába, áz össznépi államba. Mindkét tíjjusú állam szocialista állam ugyan, mely biztosítja a munkásosztály vezető szerepét, és irányítja az egész társadalom gazdasági, politikai és kulturális tevékenységét, de az össznépi államnak más sajátosságai is vannak, és ezek magasabb fokú fejlettségéből adódnak. Az össznépi állam megteremtésének feltétele elsősorban a szocialista államiság társadalmi alapjának bővítése. Ugyanis a proletárdiktatúra álla' ma, mely egy osztály diktatúráját testesíti meg, össznépi államba való átmenete után valamennyi dolgozó együttműködésének és egységének közvetlen képviselőjévé válik. Ez pedig széles körű szocialista demokráciát feltételez. A proletárdiktatúráról Lenin is'mint a „kapitalizmusból szocializmusba való átmeneti időszak" szükséges államformájáról emlékezett meg. Persze, a személyi kultusz híveinek nincs ínyére a szocialista demokrácia megszilárdítása és kibővítése. Csakhogy a személyi kultusz a proletárdiktatúra elferdítése, s így í'rta: Balogh-Dénes Árpád szöges ellentétben van a szocializmus elveivel és eszményével. A szocialista demokráciával szoros kapcsolatban van a kritika és önkritika. A társadalom haladó csoportjainak programjához tartozott mindenkor a hibák és fogyatékosságok feltárása, kiküszöbölésük módjának keresése. Mindez bírálat útján történt. Bírálatnak köszönhető a szocialista tanítás és mozgalom keletkezése is. A fiatal Marx alapelve volt: „De omnibus dubitandum — mindenben kételkedni kell", és ennek alapján kezdte vizsgálni, elemezni, majd bírálni a kapitalista társadalmat. így jutott el azokhoz a felismerésekhez, melyek a tudományos szocializmus lényegét adják. A kritika fegyverével harcolt a munkásosztály a kapitalizmus ellen, és ezt a hatékony fegyvert nem mellőzheti győzelme után sem. Annál kevésbé, mert olyan társadalmi rendszer vagy társadalmi erő, mely meg van győződve Igazságáról, szilárdságáról, és bízik jövőjében, eredményes fegyverként használhatja a kritikát. A kritika nem ellensége az ilyen társadalmi rendszernek vagy társadalmi erőnek. Minden társadalmi szervezet forradalmi ereje nagyrészt attól függött, bíráló szemmel néztek-e saját magukra és másokra, mennyire tudták felismerni erejüket és hibáikat. Ezért mondotta Lenin, hogy „ha elemezzük a tegnap hibáit, azzal megtanuljuk, hogyan kerüljük el a ma és a holnap hibáit". A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSE nem egyszerű dolog. A szocializmusban nem kerülhetők el teljesen a konfliktusok és az ellentmondások. A szocializmus ellentmondásai kiküszöbölésének hajtóerői közül nagy jelentőségű a kritika. Ebben jelentősége hasonló az. osztályharc szerepének jelentőségéhez a kapitalizmusban. A szocializmusban a kritika új tartalmat nyer azáltal, hogy a dolgozók széles tömegeit összefogó közös társadalmi érdek alapján fejlődik ki, és így a dolgozó tömegek fegyvere. Általa fokozódik a tömegek társadalmi aktivitása, lehetővé válik, hogy a tömegek a szocialista célkitűzések végrehajtásának ellenőreivé és irányítóivá váljanak. A kritika általános érvényesülése kifejleszti a dolgozó tömegekben azt az érzést, hogy Ők az ország gazdái, és a széles tömegek ügyévé teszi a szocialista társadalom szakadatlan fejlődéséért folyó harcot. A kritika továbbá jelentős eszköze annak, hogy időben feltárják a társadalmi ellentmondásokat, és tervszerű intézkedéseket tegyenek kiküszöbölésükre. A kritika megakadályozza, hogy mindaz, ami régi, idejétmúlt, a fejlődés béklyójává váljon. A kritika segítségével a társadalom kihúzza a régi alól a talajt, mielőtt az még gátolhatná a fejlődést. Megállapítható tehát, hogy a szocializmusban a kritika társadalmi szükséglet. Ha róla lemondanánk, az azt jelentené, hogy az ellentmondások tovább hatnának, és gátolnák a szocialista társadalom kialakulását és fejlődését. A szocialista társadalom egyik jellegzetes és lényeges ellentmondása abban mutatkozik meg, hogy a tömegek anyagi és kulturális igénye és vásárlóképessége állandóan növekszik, annyira, hogy túlszárnyalja a termelés növekedését. A társadalmi és egyéni érdek ellentmondást sem szűnik meg teljesen a szocialista társadalomban egyes vonatkozásaiban. Ugyanis a szocialista társadalmi élet is megköveteli, hogy az egyén és érdekei vessék alá magukat a társadalom érdekeinek. A társadalmi és egyéni érdekek közötti ellentmondás úgy oldódik meg, hogy egyrészt a szocialista társadalom — az objektív lehetőségekhez mérten — egyre nagyobb lehetőséget nyújt az egyént érdekek érvényesülésének, másrészt az egyes polgárok egyéni érdekeiket összhangba hozzák a társadalom érdekeivel. AZ ELLENTMONDÁSOK LEKÜZDÉSE a szocializmusban harc útján történik. E harc legfontosabb formája a kritika és önkritika. A kritika segítségével feltárják a szocialista társadalom életének elmaradt és túlhaladott vonásait, jelenségeit, s a tömegek figyelmét így az ellentmondások gyors megszüntetésére fordítják. Ezzel a kritika a szocialista társadalom egységét tovább szilárdttja. A kritika általában minden szervezet tevékenységében mutatkozó hibák és fogyatékosságok feltárásának és leküzdésének alapvető módszere. Az a kulcs, melynek segítségével a szocialista építés fogyatékosságai feltárhatók és kiküszöbölhetők. Ezért a szocialista társadalomban a kritikának a törvényszerűség jellegét kell öltenie, hogy így a szocialista társadalom hatalmas fegyverévé váljon. Lenin a kritikához és önkritikához való bátorságot a kommunista pártok egyik leglényegesebb tulajdonságának tekintette. Hangoztatta, hogy a kritikától való félelem a pártok rotha dásának forrása, és hogy „minden „élű és életképes pártnak feltétlenül szüksége van az önkritikára". Csak azok a pártok félnek a kritikától és önkritikától, csak azok a pártok zárkóznak önmagukba, melyek a dolgozó tömegektől elszakadva a tömegek ellen fejtik ki tevékenységüket. Az igazi proletárpárt, mely a munkásosztály és általában a dolgozó tömegek harcos élcsapata, a hibák kritizálásával neveli kádereit és a tömegeket, s a kritika segítségével leküzdi a győzelem útjában álló akadályokat. A szocialista állam a dolgozók állama. Ereje abban van, hogy az emberek milliói és tízmilliói magukénak vallják, és részt vesznek igazgatásában. Ezért a szocialista társadalom csak akkor haladhat igazán sikeresen előre, ha a tömegek az új élet aktív alkotóivá válnak, ha éberen figyelik az építőmunka során mutatkozó fogyatékosságokat, feltárják és bírálják őket. A szocialista társadalom sikeres előrehaladásának feltétele a lentről jövő kritika figyelembe vétele. A KRITIKA ÉS ONiKRITIKA azonban nemcsak az ellentmondások, hibák és fogyatékosságok leküzdésének eszköze, hanem az emberek nevelésének és az új erkölcsi sajátosságok kialakulásának és megszilárdításának eszköze is. A kritika és önkritika segítségével a szocialista társadalom tagjai megszabadulhatnak a múltból eredő hibáktól, rossz tulajdonságaiktól és szokásaiktól. Ebben az értelemben hangsúlyozza az SZKP programja, hogy „a múlt csökevényei, az individualizmus és az önzés megnyilvánulásai elleni harcban fontos szerepet tölt be a nyilvánosság, a közvélemény kritikájának meg önkritikájának a fejlesztése". A kritika és az önkritika azonban nemcsak a múlt csökevényei elleni harc eszközéül szolgál, hanem egyúttal a szocialista ember új erkölcsi sajátosságai és vonásai megszilárdításának eszközéül is. Nem vitatható, hogy a hatalmon levő marxista—leninista pártnak nincsen megbízhatóbb és jobb módja munkája tökéletesítésére, káderjainak nevelésére, a hibák és fogyatékosságok kiküszöbölésére, mint a kritika és önkritika alkalmazása. A személyi kultusz időszakában azonban mellőzték. Elméletben ugyan nem tagadták meg, de a gyakorlatban annál Inkább. A krítizálókat zaklatták, üldözték. Maga Sztálin ugyan 1925-ben hangsúlyozta, hogy múlhatatlanul szükséges, hogy a párt ne takarja hibáit, ne féljen a kritikától. Lenin halála után pedig a lentről jövő kritikára buzdított és kijelentette: nem fogunk félni a kritikától, és a párton kívüli munkásoknak s parasztoknak lehetővé tesszük, hogy kritizáljanak bennünket, mivel saját bőrükön érzik hibáinkat." Azonban még sem tűrt meg semminemű kritikát. Erre nézve jellemző Kubanin professzor esete. A negyvenes években „A gazdaság kérdései" folyóirat közölte Kubanyin professzor egyik cikkét, melyben helyesen azt állította, hogy a Szovjetunió a mezőgazdaság munkatermelékenysége tekintetében elmarad az USA mögött. Ezért életével fizetett, a folyóiratot pedig a „tévhit" közlése miatt betiltották. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a szocialista demokrácia és a kritika között szoros dialektikai kapcsolat van, és egyik a másik nélkül nem létezhet. Helyesen veti fel a bratislavai Pravda a szocialista demokrácia teljes érvényesülését, amikor írja, hogy „még mindig azt állapíthatjuk meg, hogy a szocialista demokrácia rendszerének hatásfoka nem felel meg a társadalmi fejlődés adott fokának". A moszkvai Pravda is hangsúlyozza, hogy az SZKP legfontosabb feladatának tekinti a szocialista demokrácia elveinek tökéletesftését... és a szabad, objektív kritika légkörének megteremtésével a további sikerek szükséges feltételeként". Az SZKP új vezetősége pedig nyilatkozata szerint elsőrendű feladatának tekinti „a szocialista demokrácia fejlesztését, mint politikája alapját". A CSKP XII. kongresszusa ugyancsak olyan értelemben hozott határozatot, hogy „tovább növeljük a dolgozók részvételét a gazdaság irányításában és az államigazgatásban, tovább tökéletesítjük a szocialista demokráciát". A SZOCIALISTA ÁLLAM nem haladhat előre az élet hullámain simán ringatózva, hanem csupán úgy, ha az életében mutatkozó ellentmondásokat, hibákat és fogyatékosságokat leküzdi. Ez pedig csupán a szocialista demokrácia és annak lényeges eleme, a kritika és önkritika segítségével érhető el. T i eli oromok es gonao dok Minden évszak szép és varázslatos a maga módján. Vannak, akik a nya rat szeretik a legjobban, mások az ébredő természetben vagy a színekben tobzódó őszben gyönyörködnek, de szép számban akadnak olyanok is, akiknek legkedvesebb évszaka a tél A tél elsősorban a gyermekek és a téli sportok szerelmeseinek kedves. Ez az évszak azonban nemcsak örömökben bővelkedik, de gyakran gondokat is okoz. A hófúvásra, a hótorlaszokra, s a jégre gondolunk, amely olykor-olykor elemi csapásnak is számít. A mi teleink általában nagyon szeszélyesek, tehát az időjárás sem egyforma minden évben. Egyszer több tói. így a földben telelő gabonát ls óvja attól, hogy nagyobb kárt tegyen benne a kemény fagy. Ez a felismerés szülte a szólás-mondást ls: a hó a vetés dunyhája. A hónak egyéb jó tulajdonságai is vannak. Például „víztároló", a vízre pedig tavasszal nagy szüksége van a földeknek. A mezőgazdászok a földeket hógótakkal veszik körül, hogy a szél ne fújja él a havat. Ha azonban a vastag hótakaró torlaszokban hosszabb ideig eltart, a tél végén és a tavasz kezdetén már károsan hat a gabonára — itt elsősorban a hópenészre gondolunk. Ilyen esetben meg kell gyorsítanunk az olvadást. A kisebb hótorlaszokat széthányjuk. A nagyobb hótorlaszokat a hó, másszor a jég van túlsúlyban, egyszer egymást érik a hófúvások, máskor enyhe az idő. Mindez bizonyos meteorológiai körülményektől függ. A HŰ KELLEMES ÉS KELLEMETLEN HATÁSA A tél legtipikusabb jelensége a fagyokon kívül, a hó. S miután a hőmérséklet nálunk hol 0 fok alatt, hol fölött van, Közép-Európa síkságain a hótakaró jellege nem állandó. A levegő felmelegedése következtében és az Atlanti-óceán felől KözépEurópába áradó tengeri levegő hatására a hótakaró a síkságokon olvadásnak indul. Ez a tengeri levegő nagyobb mértékben eléri a Nyugat és Délnyugat-Szlovákiát is, ahol a hótakaró nem olyan szilárd mint a Tisza menti síkságon. A hegyvidékeken s főként ezeknek magasabb fekvésű helyein a hótakaró sokkal rendszeresebb és tartósabb. Általában mondhatjuk, hogy a síkságokról felfelé haladva mindig több és több a hó s mennyiségével valamint a tengerszinti magassággal egyenes arányban növekszik vastagsága is. A szél érte hegyoldalakban rendszerint több a hó, mint a szélvédett lejtőkön. A legkiadósabb havazásokra nálunk rendszerint a tél második felében kerül sor. A legtöbb hó akkor esik, amikor a talaj közelében fekvő hideg légrétegek fölé nedves és meleg levegő áramlik. Ez általában akkor következik be, amikor Észak-Olaszország felett ciklon uralkodik. Ha az erösebb havazás erősebb széllel párosul, hófúvás keletkezik, amely néhol bizonyos időre akadályozza a közúti, illetve a vasúti forgalmat. Különösen kemény teleken kevesebb a hófúvás, ezekre csak az évszak vége felé kerül sor. Ebben az esetben a kiadós havazás mintegy megtöri a kemény fagyokat, helyet adva így a mérsékeltebb, tehát a melegebb időnek. A hótakaró nemcsak a téli sportok kedvelői számára értékes, hanem a mezőgazdaságban is. Hővezetése nagyon csekély s jó szigetelő tulajdonságai miatt védi a földet az átfagyásUniverzális villanymotorok a KGST-országok számára A „Volta" eszt villanygépipari üzem megkezdte univerzális, középteljesítményű villanymotorok gyártását a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagállamai számára. E motorok a legkülönbözőbb iparágakban, a közlekedésben és a mezőgazdaságban is felhasználhatók. Észtország a szovjet villanymotorok egyik legnagyobb szállítója: az utóbbi öt év folyamán szállítmányait csaknem kétszeresére növelte, s a jövő években még nagyobb export-emelkedésre számítanak. A Volta üzemben a termelési folyamatokat sokoldalúan gépesítik és automatizálják, s új, Magyarországon, Csehszlovákiában és más szocialista államokban gyártott technikai berendezéssel látják el. száraz földdel, tőzeggel, vagy hamuval szórjuk be, s ez meggyorsítja az olvadást. RÁFAGYÁS ÉS ELJEGESEDÉS A tél folyamán érdekes jelenségnek vagyunk tanúi, amelyet ráfagyásnak nevezünk. Ez tulajdonképpen egy fehér, jégkristályokból képződött hártya, amely a szabadon álló, fedetlen tárgyakat vonja be. A ráfagyás rendkívül káros s ezért az időjárást jelző szolgálat előre figyelmeztet keletkezésére. A veszély előrejelzése elsősorban a villanyerőművek, a posta, a vasutak és a légiforgalom számára fontos. A ráfagyás gyakran megrongálja a villany- és a telefonvezetéket. A huzalok a jég-teher alatt leszakad-, nak s ez zavart okoz az áramellátásban és a telefonösszeköttetésben. A hegyekben károsan hat a növényzetre, letöri az ágakat. Főként a hegyekben gyakori a ráfagyás, ahol elsősorban a tárgyak szélérte oldalát vonja be. Keletkezésében lényeges szerepet játszik a levegő hőmérséklete és páratartalma, a vízcseppek és a szél. Ráfagyás általában 0 foktól mínusz 23 fokig keletkezik. Ha a hőmérséklet csak kevéssel 0 fok alatt van, akkor még mérsékelt szél is szükséges a ráfagyás keletkezéséhez. Többnyire a nedves tengeri levegő behatolásakor keletkezik ráfagyás. Ezzel szemben az északról, északkeletről beáradó hideg és nagyon páraszegény sarki levegő ezt a jelenséget csak nagyon ritkán idézi elő. A ráfagyás egyik fajtája a zúzmara. Kristályai fagyos, ködös, nyugodt időben keletkeznek. A ráfagyásnak ez a fajtája nem veszélyes és nem ártalmas. A ráfagyás egy másik fajtája az eljegesedés. Akkor képződik, amikor a magasabb légrétegekből eső esik az alsó hűvösebb légrétegekbe, ahol az esőcseppek lehűlnek s a földre, illetve a tárgyakra érve azonnal megfagynak. Ha ez az ónos eső hoszszabb ideig tart, néhány centiméter vastag áttetsző és sima jégréteggel vonja be a telefon- és villanyhuzalokat, az utakat, a járdákat, a fákat és egyéb tárgyakat. Súlya alatt gyakran törnek le a fák ágai és szakadnak le a vezetékek. Leggyakrabban Szlovákia déinyugati és déli síkságain keletkezik, rendszerint akkor, amikor a hideg időt mérsékeltebb idő váltja fel. A ráfagyás és az eljegesedés rendkívül veszélyes a repülőgépekre. Bevonja a repülőgépek szárnyát, a légcsavart, a pilótafülke üvegét, az antennát, a navigációs műszereket és a repülőgép egyéb részeit s ezzel teljesen, vagy részben meggátolja a repülőgép irányítását. Ez nemcsak a gép súlyát növeli, hanem erősen csökkenti aerodinamikus tulajdonságait és megbontja a repülőgép stabilitását. Ma már a repülőgépeket olvasztóberendezésekkel látják el. E veszélyes jelenség ellen azonban a legjobb védekezés az időjárási viszonyok ismerete s a repülőgép útvonalának helyes meghatározása. Ennek érdekében minden repülőtéren működik egy időjárásjelző szolgálat. Dr. Peter Forgáč 1965. január 9. * (Jj SZÖ 55