Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-23 / 22. szám, szombat

A titokzatos Thai villa D. Beszcsasztnij, a reverendás partizán ® Amikor a pápa elvtársnak nevezte a felkelő hazafiakat <§ A>z antifasiszta ellenállási mozgalom mozzanatai és hősei A Thai villa — a sziámi, most thaiföldi nagykövetség római székháza — már egyszer szerepelt írásunkban, amikor Alekszej Kubiskin, a náci fogságból megszökött és hivatalosan „kivégzett" szovjet katona kalandos történetét ismertettük. Az üresen álló nagykövetségi épület akkoriban az olasz antifasiszta ellenállási mozgalom központja volt. Sok szovjet katona küzdött a hazafiak táborában. Csoportjukat Alekszej Flejser, egy régi orosz család sarja vezette, aki a háború után hazatelepült, s mfnt megírtuk, jelenleg Üzbegisztánban él... . DOROTHEO ATYA 1943 novemberében csuhás, kámzsás barát ődöngött az egyik sötét római utcában. A lefüggönyözött ablakok mögött reszketve várták az emberek, mikor lesz újabb razzia, mert a nácik még éjszaka ls zaklatták a lakosságot. Az utcasarkon két SS-tiszt fordult be. Rózsás kedvük volt, látszott, a közeli kocsmában alaposan fenekére néztek a kancsónak. A nácik megállították a szerzetest, és Igazolványt kértek. A csuhás barát benyúlt az Irattáskájába... Rövid géppisztolysorozat hasított az éjszakai csendbe. Mire az őrség odafutott, a riadt olaszok csak két véres holttestet láttak — alsóruhábau és csizmátlanul. A barátnak nyoma veszett. Néhány nap múlva két német tiszt iddogált egy kocsmában, amikor melléjük telepedett egy ismeretlen SS-tiszt. Barátságot kötöttek a jövevénnyel, elcsevegtek, majd éjfél után az SStiszt egy kis sétára invitálta őket. Másnap a csatornából húzták kl a két tiszt hulláját... Mondanunk sem kell, hogy a csuhás barát és az SS-tiszt egy személy volt. PARTIZÁNOK A VATIKÁNBAN Dorotheo atya valóban szerzetes volt, de különös fajtából. Származását titok fed le. Az óriási termetű, izmos, nagy darab, kék szemű ember a Balti-tenger vidékéről származott, orosz szülők gyermeke volt, s a Russicumban, a Vatikán keleti intézetében szolgált, aihol fűként görög katolikus papokat képeztek „keleti misszióra". Kedélyével, vakmerő bátorságával a csoport lelke volt. Reverandája alatt mindig géppisztolyt hordott, ós sok nácit küldött a másvilágca. Érdekes epizód fűződik nevéhez. 1944 februárjában a szövetséges felszabadító csapatok megérkezésekor osztagával együtt vörös zászlóval a Thai villából a Vatikánba vonult. XII. Pius megszeppent, amikor jelentették, milyen különös harci csoport érkezett hozzá, de lemerészkedett hozzájuk az udvarba. A harcosok nevében Dorotheo atya köszöntötte a „tovariscs papát", aki zengő orosz nyelven „elvtársaknak" nevezte a hazafiakat, s megáldotta őket. Dorotheo atya eltűnt a történelem homályában. Sokan emlékeznek rá, s vannak, akik határozottan állítják, hogy felismerték aláírását az ellenállási mozgalom egyik dokumentumán: D. Beszcsasztnij. Csak azt nem tudják, hová tűnt el Rómából a háború után. (Negyeljából). SZAHARAI KALANDOK A TITOKZATOS MAROKKÖI ® A „KÉK EMBEREK" FOGSAGÁBAN ® MEGMENTŐ BEDUINOK • FILMEZÉS ALGÉRIA FÖLDJÉN GEORGIJ ASZATYIANYI szovjet filmoperatőr, utazó és vadász több mint 1 millió 200 ezer kilométer utat tett meg a legutóbbi Öt évben. Beutazta nagy hazáját, járt Nepálban, az ausztráliai bennszülötteknél, bejárta Európát és Amerikát. Több tucat dokumentumot készített. Az alábbiakban egyik Izgalmas szaharai kalandját örökítjük meg a Nyeyyeljában megjelent elbeszélése alap ján. 1961 nyarán Otar Gyekonoszídze operatőrrel befejeztük a Marokkó földje című dokumentumfilm forgatását. Az algériai nép évek óta folyó hősies felszabadító harca Marokkóban is visszhangra talált. Rabatban székelt az a konspiratív módszerekkel dolgozó vezérkar, amely az algériai hazafiak ellenállását irányította. Ez kell nekem filmesnekI Szerettem volna felven ni a kapcsolatot az algériai hazafiakkal, de hivatalos úton ez lehetetlen volt. Egyszer egyik marokkói asszisztensünk elvezetett barátja lakására. Sokáig beszélt rólunk, s a házigazda megváltozott, beszédesebb és kedvesebb lett, majd megígérte, hogy egy vagy másfél hónap múlva összehoz minket az ellenállási vezérkar néhány emberével. Találkozásunkról persze, senkinek sem szabad tudnia... Tuarégok Szomorúan búcsúztunk, sokáig kell még várnunk. Pedig még két-három szaharai oázisba készültünk... Terepjárónk már órákhosszat szelte a kilométereket a Szahara aranysárga homokjában. A sofőr valamilyen monoton dalt dúdolgatott. Kegyetlenül tűzött a nap, szerencsére szélcsend volt. Azért szerencsére, mert a legkisebb fuvallatra homokfelhők kavarodnak fel, s belepik az ember szemét-száját-fiilét. Közben eltörött a kapcsolószekrény. A sofőr, aki jól ismerte az utat, az oázisra készült, mert a sivatagban lehetetlenség rendbehozni a kocsit. Úgy volt, hogy öt óra múlva értünk jön, de mi inkább utána bandukoltunk. Vízzel és fügével ellátva elindultunk a sivatagban. Nem féltünk a skorpióktól, csak a sirokkótól, mely homokkal temeti be a vándorokat. Két kilométert tehettünk meg, amikor a közeli dombok mögül tevék tűntek fel. A karavánban vagy húsz teve és. ugyanannyi fegyveres. Félelmeteseknek tűntek a kék burnuszt viselő fegyveresek. A Marokkóban emlegetett „kék embereket", útonálló tuarégokat ismertem fel bennük. Javában fényképeztük őket, amikor vezérük megálljt parancsolt. A vezető sem angolul, sem franciául nem értett, vagy legalább ls színlelte, hogy nem ért, ezért gesztikulálva magyaráztuk meg, mi történt velünk. Úgy látszik, franciáknak néztek minket, mert kedves volt hozzánk a „főnök". Mindjárt egy állig felfegyverzett gégemetszőt állított mellénk, aki le sem vette rólunk a szemét. így hát fogságba estünk. Beduinok Egy napot és két éjjelt töltöttünk a tuarégek táborában. Másnap kértem a vezetőt, engedjen el minket, de ő elutasító mozdulatot tett. Mi lesz velünk? A filmhez szükséges felvételekkel tulajdonképpen már elkészültünk. S ml lesz ha utánunk jön a sofőr, és nem talál minket? A legjobb esetben kameráinktól kell megválnunk, de legrosszabban ... A homokdombok felől hirtelen csatárláncban vágtázó beduincsapat tartott felénk. Néhány riasztó lövés, s nagy rikoltozással bekerítenek minket A tuarégok eldobálják fegyvereiket, és megadóan feltartják kezüket. A beduinok alaposan megmotozták a tuarégokat. Sikerült lefényképeznem a megmotozást. Csakhamar ránk is sor került. Kameráinkon, vízen és élelmiszeren kívül semmink sem volt. — Hű barátocskám, bonyolódik az ügy — mondtam magamban, amikor külön állítottak minket. Tulajdonképpen kik ezek a beduinok, s miért ellenségei a tuarégoknak? Talán két csatázó törzs? Megkerestem a parancsnokot. Szép szál legény volt. Elmondtam tört francia és angol nyelven, hogy szovjet filmesek vagyunk. Egy pillanatra felderült az arca, aztán megint elkomorodott. — Francia kémek — köpött egyet a tuarégek felé. Az éjszakát erős őrizet alatt töltöttük. Másnap hajnalban megindultunk. Útközben engedélyt kértem a parancsnoktól, hogy filmezhessek. Beleegyezett Délben egy óra tájban egy keleti stílusú vályogerődhöz érkeztünk. Ezt a területet az algériai nemzeti felszabadító hadsereg ellenőrizte. Az erőd parancsnoka szívélyesen üdvözölt minket. Ügy látszik értesítették a tuarégekről, s rólunk is tudta kicsoda. — Háború van, köröskörül ellenség. Nagyon nehéz a helyzetünk... — panaszkodott Legnagyobb meglepetésünkre megtudtuk, hogy az a „titokzatos ismeretlen", akivel Marokkóban beszélgettünk, nem volt más, mint Muhamedin, a partizánalakulat parancsnoka, ű előre értesítette csapatait érkezésünkről... Hellén kultúra Afganisztánban Afganisztán északi részén francia régészek egy ősi görög város romjait tárták fel. A várost időszámításunk előtt a 2. évszázadban alapították. Lakói i. e. 130-ban elköltöztek a harcias parthusok dúlása elől. A tudósok most az ókori nép szokásaira, életmódjára vonatko-. zó emlékeket keresnek. Feltártak egy Akropolisz!, erődítésének részeit, gazdag díszítések töredékeit. A tanulmányozott anyagból arra lehet következtetni, hogy Nagy Sándor hódításai idején a hellén kultúra Afganisztán területén is nagyon elterjedt. Páratlan gyűjtemények A budapesti közlekedési múzeumot szinte teljesen megsemmisítette a háború. Az utókor 13 évvel ezelőtt ismét hozzálátott a közlekedéstörténelem dokumentációinak gyűjtéséhez. A magyar közlekedéstörténelem „tárházának" újjáépítése befejezéséhez közeledik, s előreláthatólag már tavasszal átadják rendeltetésének. Az új múzeum szebb lesz elődjénél, tudományosabban, szemléltetőbben mutatja be a közlekedés fejlődését. Időnkénti filmvetítésekkel és előadásokkal ismertetik a közlekedési rendszer belső mozgató rugóit, mechanizmusát vagyis számos olyan jelenséget, amelyeknek egyszerre csak kiragadt részleteit láthatja a széles köiönség. Például az egyik teremben működő modelleken bemutatják az ország legnagyobb pályaudvarának forgalmát, teljes mechanizmusát. Ez a modern szemléltetési mód még nemzetközi viszonylatban is kevéz múzeumban található meg. Néhány különlegességet is érdemes megemlíteni. Kiállítják az első magyar modellnek minősített mozdonyt, amelyet — valamennyi alkatrészével együtt — egy fiatal pásztorgyerek faragott fából iaH7-ben. A vasúti mozdony- és kocsigyűjtemény világviszonylatban is páratlannak ígérkezik. A legrégibb Coceril — mozdonytól kezdve a legmodernebb távvezetéses típusig minden fajta képviselve lesz a mintegy 300 darabból illó gyűjteményben. Az ÚJ budapesti Közlekedési Múzeum kiállításalt úgy állítják össze, hogy azok a középiskolák oktatási anyagát ls tartalmazzák. És ami még újszerű: nemcsak a múltat kívánják bemutatni, hanem a közlekedés távlatalt is. VÄRKUTI MIKLÓS A Tájfun nevű tigris Tbilisziben nem elégszik meg cirkuszi szereplésével. Idomított, a Zápasznyij házaspárt, elkíséri a városba is. Amíg kísérői frissítőt isznak egy büfében, Tájfun türelmesen várakozik. (Foto — CTK) LEM SEJNYIN: Küldönc a En ugyan ateista vagyok, de mindig az volt a véleményem, hogy a hívők érzéseit nem szabad megsérteni. Természetesen elvárom, hogy a hívők is tiszteletben tartsák az én meggyőződésemet. Mint kriminalista többször találkoztam olyan esettel, amikor egyesek a vallást érzelmeket kihasználva bűncselekményeket követtek el. Különösen a különféle szekták vezetői és szervezői élősködtek ebből, és szemérmetlenül kiszipolyozták a megtévesztett embereket. Most arról az esetről szeretnék beszélni, amely az igazságszolgáltatás kezére juttatta a pokol küldöttét, az ördögöt. Aránylag fiatal ördög volt, de olyan tehetséges, hogy fiatal kora ellenére is már kétszer volt büntetve. Igaz, hogy mint ördög először állt a bíróság előtt. Már a háború előtt Moszkva egyik város széli utcácskájában laktak Terentyievovék. A saját földszintes házában lakó idős házaspárnak nem volt gyermeke, és mindketten rendkívül vallásos érzelműek voltak. A férf, Ivan Prohorovics a forradalom előtt önálló déligyümölcs-kereskedő volt, is a forradalom után az állami Ol SZÖ 6 * 1965. január 20. pokolból kereskedelmi hálózatban dolgozott. Elég jelentékeny pénzösszeget takarítottak meg. A hetvenhárom esztendős Ivan Prohorovics hirtelen meghalt, nagy fájdalmat okozván özvegyének, Mária Szilantyievnának, akivel majdnem negyven esztendőt töltött boldog házasságban. Az özvegy nagyon szép temetést rendezett az elhunytnak, sírkövet készíttetett, és gyakran járt ki a temetőbe. Szomszédai igyekeztek őt megvigasztalni, de bizony ez az igyekezetük hiábavaló volt. Negyven nappal férje halála után Mária Szilantyievna misét mondatott elhunyt férje lelkiüdvéért, azután kiballagott a temetőbe egy kicsit siránkozni. egy kicsit imádkozni. Aznap éjjel ablaknyikor g ásr a ébredt az öregasszony. Felkelt az ágyból, és villanyt gyújtott. Nagy meglepetésére és ijedtségére azt látta, hogy az ördög az ablakon át a szobájába mászik. Valódi, igazi ördög — koromfekete, szarvakkal és farokkal. Szegény öreg majdnem elájult, de az ördög nagyon udvarias volt. — Ne félfen nént, nem csinálok én magának semmi rosjzaf, csak üzenetet hoztam Ivan ProhorovlcstCl. ,

t — Ivanuskától? — jajdult fel az asszony. — Hát ez lehetséges?... Mi van vele?... Hogy megy szegénykének a másvilágon? Az ördög szomorúan felsóhajtott. — Hát hogy ts mondjam? Vajmi nagy örömhírt igazán nem mondhatok, mert Ivan Prohorovics ott van lent nálunk a pokolban, és azt tudja nént, hogy a pokol bizony nem szanatórium. — Léhát miért került a pokolba? Hiszen olyan vallásos volt, rendesen járt a templomba is! Varsonofif atya is megmondhatja, hiszen mindig példaként állította a hívők elé. — Na hiszen, ismerjük mi Varsonofif atyát — vigyorgott az ördög. — Régóta várjuk már. Nagy csaló az öreg. — faj istenemi — sóhajtott Mária Szilantyievna. — Hiszen Varsonofif atyát az egész környék tiszteli. Milyen szépen misézik. Hogy is lehet róla így beszélni... — Nana'. Mi azt már jobban tudjuk — makacskodott az ördög — dehát hagyjuk a papot! En kedvesem, más ügyben jöttem magához. Ivan Prohorovics nagyon megkért... — Es mire kérte? — kérdezte az öregasszony, akt már egy ktcstt megnyugodott. — Ha szüksége van valamire, csak mondja meg ... — Bizony szüksége van — felelte az ördög. — Pénz kell a férfinek, Maria Szilantyievna. — Pénz? Aztán minek? Az ördög titokzatos arckifejezéssel suttogta: — Hát nem neki magának kell, hanem, hogy úgymondfam, a sorsa enyhítésére. Hiszen tudfa, ha kenik a kereket, forog. Szóval, szeretné egy kicsit meglágyítani a felsőbb hatóságokat, hogy ne kínozzák annyira, ne sütögessék ... — Sütögessék? — kérdezte ijedten az asszony. — Aztán már mtért sütögetnék? — Hogy miért? Értse meg már végre, hogy a pokolban van! Es a legfőbb ördög olyan kegyetlen, hogy azt nem is lehet szavakkal kifejeznt. Mindig csak égetne, pirítana, sütögetne. Nem érzi,/hogy még én is egészen kénszagú vagyok? — De bizony éreztem én mindjárt — felelte Mária Szilantyievna. — Aztán menynyi kellene annak a kegyetlen főördögnek? — Azt hiszem, egy ezres elég lenne neki, Ivan Prohorovics is annyit kért. Mária Szilantyievna beleegyezett, és megállapodtak, hogy másnap délután kivesz a takarékból ezer rubelt, amiért az ördög éjszaka ismét jelentkezik. Így is történt. Az ördög azonban igen mohó volt, és egy hét múlva ismét megjelent az újabb ezresért. Szegény öregasszony azt hitte, hogy most már megmentette férjét a másvilági kínoktól, de bizony az ördög néhány nap múlva megint beállított. Az öregasszony sirvafakadt, hogy a nehezen összegyűjtött pénzét elnyelik a másvilági hatalmak, de az ördög ismét meggyőzte őt, és Mária Szilantyievna harmadszor is eltlpegett a takarékpénztárba, hogy ismét kivegyen ezer rubelt. De nem csoda, hogy miközben a nyugtát aláírta, elsírta magát. A takarékpénztárban dolgozó lányok pedig kifaggatták, hogy miért ts veszt ki ilyen gyors egymásutánban a jelentékeny összegeket. Ennek a beszélgetésnek aztán érdekes következménye volt. Amikor ugyanis éjjel két órakor az ördög ismét megjelent, jóformán még be sem lépett az ablakon, a moszkvai nyomozószolgálat két dolgozója máris megragadta a karfát. Természetesen igen gyorsan megszabadították őt pokoli öltözetétől és álarcától, s amikor ismét visszanyerte emberi formáját, Maria Szilantyievna felsikoltott a meglepetéstől: ott állt előtte Aljoska Vojnov, a könnyelmű szomszéd, aki csak nemrég tért vissza a börtönből, ahova különféle csalások miatt került. — Na ördög úr, ml újság a pokolban? — kérdezte őt az egyik nyomozó. — Bocsássanak meg ai elvtársak — siránkozott az ördög —, én csak tréfálkozni akartam ... — Igen, csakhogy ez a tréfa Maria Sillantylevndnak két ezresébe került, és ugyanenynyl hasznot jelentett magának! — Mennyi Ijedtséget okozott nekem ez a csibész! — Jajdult jel Maria Szilantyievna —, ez a közönséges bandita! — Bocsánat asszonyom — mondta sértődött hangon a. szélhámos —, milyen Jogon hív engem banditának?! Vigyázzon a kifejezéseire! En csak kisebb jelentőségű csalást követtem el, méghozzá magánszemély terhére, a büntetőtörvénykönyv 169 §-nak első szakasza szerint. S akkor ön engem banditának nevez? Ez igazán nem szép öntől asszonyom! A bíróságon, amikor ítélethirdetés előtt Aljoska Vojnov az utolsó szó jogán felszólalt, nagy hangon kiabálta a bírák felé: — Bíró urak! A bűnömet nem tagadhatom. De nem én vagyok a hibás, hanem a maradi hagyományok. En csak a vallási előítéletek ellen harcoltam: Kérem, hogy ezt mint enyhítő körülményt vegyék figyelembe. A bűn körülményeit nem én alakítottam kl, azok már nagyon régen léteztek. Ahol Jelen van a babona, ott jelen van a csalás ts! Ne csak a kis csalókat büntessék, amilyen én vagyok, hanem a téveszmék hirdetőit is! A bíróság Aljoska Vojnovot három évi szabadságvesztésre ítélte. De tagadhatatlan, hogy a szélhámos stavaiban sok igaz-, ság volt. /