Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-23 / 22. szám, szombat

Új élet az ősi bányavárosban Rozsnyó 1945. január 23. BRATISLAV Természeti kincsekben gazdag, hegyektől körülzárt völgyben fekszik Rozsnyó. Mikor alapították? Az első történelmi feljegyzés 1291-ből valő, amikor III. Endre Rozsnyó „királyi telepet" Ladomér esztergomi érseknek ajándékozta. Eredete régebbi időkre esik, hiszen már II. Endre a tatárok által elpusztított bányatelepet szászokkal népesítette be. A városi jogot a XIII. század elején Nagy Lajos király adományozta Rozsnyónak. A hajdani bányatelepülés, majd város eredetéről ennyit olvashatunk ki a vaskos krónikából. Közel nyolc évszázad porlepte feljegyzéseinek fejezeteit átugorva, lapozzunk a húsz év előtt születő új korszak eseménytárában ... ROZSNYÖ, 1945, JANUÁR 23. „ ... egységeink bevonultak Rozsnyó városába ..." Ágyúdörgés morajától visszhangzottak a környező hegyek. A szilicei fennsíkról gépfegyverek kattogása hallatszott. Rengeteg katona lézengett a városban. Nagy volt a zűrzavar. A németek el akarták hurcolni a férfiakat, akik a veszély elől a hegyekbe menekültek. Különböző hírek keringtek a városban: „A partizánok a bernádi és runal bányákban jártak, a munka beszüntetésére hívták fel a dolgozókat... Több mint száz bányász csatlakozott a partizánokhoz ... Gonda Laci ls a többi bányásszal tartott. A rozsnyói bányákban tanulta a villanyszerelői mesterséget, de bányásznak vallotta magát. Tudta, a megszálló fasiszta hordák elleni küzdelem sietteti a háború befejezését. Részt akart venni ebben a harcban. Közel öt hónapot töltött a hegyekben, harcolt a város körül, megfordult Dobšinán, a pelsőci hegyekben, a esetnek! völgyben. A csehszlovák és szovjet partizánokról számtalan hőstettet jegyzett fel a krónika. Lacinak is vannak élményei. — Tizennyolc éves voltam, amikor partizán lettem. 1944 októberében önálló feladatot kaptam, szülővárosomba küldtek propagandatevékenységre. A röplapok terjesztése közben Ismerőseim figyelmeztettek, hogy a tábori csendőrök keresnek. Üldözőim nyomomban voltak... A vásártér közelében voltam. Barátaim éppen futballcsatát vívtak ott, beálltam közéjük, így menekültem meg a csendőrök elöl. A feladat teljesítése után aznap éjjel hat fiatal bányásszal tértem vissza a hegyekben állomásozó egységemhez. A németek több ízben hajtóvadászatot indítottak ellenük. Egyetlen partizánt sikerült elfogniuk. Schmid SS-százados szétvetett lábakkal, arcán kaján mosollyal állt a német fasiszták kínzásaitól meggyötört Tóth József előtt. — No, még most sem vagy hajlandó beszélni?... Te kutya!... A vértócsában fekvő partizán talán már nem ls hallotta a százados szavait. Halkan nyöszörgött, amikor elalélt testére egy vödör jeges vizet zúdítottak. De szó nem hagyta el ajkát. Tóth József nem vallott, a helyi német parancsnokság döntött: „Elrettentő példaként felakasztani..." December 14-én a Főtéren álló gesztenyefa alatt hajtották végre az Ítéletet ... December végén halálbüntetés terhe alatt még a katonai szolgálat alól felmentetteket is behívták a nyilasok. — Mikor lesz már nyugalom, mikor ér véget a szenvedés? — kérdezték az emberek. — A bevonulási parancs átvétele napján született első gyermekünk — emlékszik vissza az eseményekre Fibi Viktor, a csucsomi antimon-bánya dolgozója. — Itthagyini a családot a legnagyobb szükségben, nincstelenségben? — töprengett akkoriban. Végül úgy döntött, meghúzza magát egy elhagyatott tárnában. Oda még az állig felfegyverzett, „számonkérő" nyilas különítmény sem merte betenni a lábát. Fiatal katonaszökevények százai tanyáztak ott... A városban elterjedt a hlr: „A Vörös Hadsereg a Szoroskán át bevonult a közeli Dernőre." 1945. január 5-én már Rozsnyóra hullottak a lövegek. A lakosság a mély, boltíves pincékbe húzódott. Az egyre erősödő csatazaj távozásra késztette a német és a magyar katonai parancsnokságot. Január derekán már a szétzüllesztett egységek kimerült katonái is nagy tömegekben vonultak vissza a Szoroska felől. Sokan lemaradtak, menedéket, civilruhát kértek és lelkesen erősítgették: „Már csak órák kérdése". Január 22-én éjjel a közeli patak hídja nagy robajjal a levegőbe repült. Utána síri csend következett. Rozsnyó néhány órára senki földjévé vált. Valóban csak rövid időre. Hajnalodott. Fibi Viktor kikémlelt az útra. Idegen nyelvű beszéd ütötte meg a fülét. A szovjet járőrparancsnok kérdezgette: „Fasiszta jeszt?" — Nyit tovariscs! — ennyit ő is tudott. A járőrrel elindult a városháza felé. Minden irányból özönlöttek a szovjet és román felszabadító csapatok. A közel 700 esztendős bányaváros épületei erősen megrongálódtak. A raktárak, üzletek kongtak az ürességtől. Az utak mentén lóhullák, az erdőben elesett katonák tetemei hevertek. A dohos pincék ajtaja feltárult, a friss levegőn kitágultak a mellkasok, felengedett a félő szorongás. Gavrllov kapitány, a város szovjet parancsnoka kapcsolatot keresett a kommunistákkal, segítséget kért a rend helyreállításában. Este az éter hullámain szállt a hír Moszkvából: „ ... felszabadító egységeink bevonultak Rozsnyó városába és bányatelepére ..." Az első „gorodnij nacsalnyik" A Partizán-utca egyik megnyerő külsejű családi házának ajtaján kopogtatunk. A házigazda, a 70 év körüli Ambrus László szívélyesen beljebb tessékel. Kellemes melegben, forralt almabor mellett Indul a beszélgetés. Közben csodálattal figyelem értelmes megjegyzéseit. Külsejéről ítélve a beavatatlan nem ls sejthetné, hogy ez a galambősz hajú kedves ember, — aki 43 esztendeje tagja a munkásosztály élgárdájának — társaival együtt megjárta a régi harcosok kálváriáját, végigélte a gyűjtőtáborok, meghurcoltatások borzalmait. 1944. októberében került haza. Elégedett, derűs arckifejezése inkább beteljesült vágyai feletti örömére utal. Gavrilov kapitányt Molnár Béla és Fábry Ferenc társaságában kereste fel. — Elvtársak, először is újítsátok fel a pártszervezetet, de... legyetek éberek — hangzott a városparancsnok figyelmeztetése. Minél hamarább hívjátok össze a tagokat... Néhány nap múlva a helybeli kommunisták Gavrilov kapitány Jelenlétében a város élére Ambrus Lászlót választották, ő lett az első „gorodnij nacsalnyik". Molnár Bélát a milícia szervezésével bízták meg. A városban semmi liszt sem maradt. A bányatelepen ugyan volt valamennyi nektáron, de azt szétosztották a bányászcsaládok közt. Biztosítani kellett a lakosság ellátását. — összehívtuk a födműveseket, kenyérgabonát kértünk tőlük, s kérésünk megértésre talált, — emlékezik Ambrus elvtárs. — A Majgut-malom ,,holendereiben" 70 mázsa elrejtett kenyérgabonát találtunk. Ezt is a kőzellátásnak adtuk. A kereskedőket, üzlettulajdonosokat felszólították, nyissák kl üzleteiket. Megalakult a Munkás-Paraszt Szövetkezet. Kezdetét vette a romok eltakarítása s ha nehezen ls, lassan megindult a rend helyreállítása. Még egy fontos tennivaló várt ránk abban az Időben — jegyzi meg a volt tanácselnök — a vasércbánya üzembe helyezése, ahol a háború utolsó szakaszán leállt a munka. Az üres tárnákban katonák és a bányászcsaládok fiai találtak menedéket az elhurcolás elől. A bányában kétszer szólt a sziréna ... 1944. novemberében a városi katonai parancsnokság egyik tisztje, Szabó főhadnagy jelent meg a Rimamurány-Salgótarjáni R. T. rozsnyói bányatelepén. „Agitálni" ]ött. A raktár előtti térre hivatta a bánya munkásait. — Emberek! Hallják az ágyúkat? — kezdte mondókáját. — A magyar hadsereg gyakorlatozik. Ne féljenek, az oroszok ide nem jönnek. Nagy nevetés tört kl, amely túlharsogta a főhadnagy beszédét. Dühében elordította magát. — Ti barmok! Ti most katonák vagytok!... Az egész vi.. .gyázz! 1 Esze ágában sem volt senkinek a parancsot végrehajtani. A munkások mosolyogva szétszéledtek, magára hagyták a „szónokot". December közepe táján váratlanul felzúgtak a bányatelep szirénái. Erősített katonai osztagok lepték el a telepet. „Kikapcsolni a gépeket, befejezni a munkát, mindenki hagyja el a tárnákat" — hangzott az utasítás. Leállt az egész üzem. Szántó őrnagy vezetésével a német és magyar katonaság hozzálátott a raktárak kiürítéséhez. A bányászoknak csak néhány gépszíjat és a fontosabb, gyorsan szétszerelhető gépi berendezést sikerült elrejteniük. A többit, ami csak mozdítható volt, vitte a hadsereg. A bányászok dühösen, de a fegyveres túlerővel szemben tehetetlenül szemlélték a rablást. Hütter műhelyvezető odasúgta a mellette álló Strie i Adolf segédraktárnoknak: — Te, I ezek mindent elvisznek, jó lenne egy hordó benzint megmenteni. — Sikerült is, de egy hajszálén múllott, hogy Szántó őrnagy fel nem akasztatta a segédraktárnokot. Szerencséjére az akasztás végrehajtásával megbízott két katona vele együtt menekült a bánya mélyébe, a Sadovský-hegy egyik üres tárnájába. Egyre többen kerestek itt menedéket, számuk 60-ra növekedett. A bernádi bányában 70 katona és civil bújt meg. Volt köztük egy magyar orvosfőhadnagy ls. Élelmezésükről a bányászcsaládok gondoskodtak. Szűkös eledelüket ls szívesen megosztották velük. Erről a németek ls tudomást szereztek. Egy náci -SS-hadnagy rontott be Tóth főmérnök irodájába: — A bányában katonaszökevényeket bújtatnak ... kifüstöljük őket... segítenie keil... — Kérem, nekem nincs tudomásom énről. A németek nem merték megközelíteni a tárnákat. Az ellenőrzést a főmérnökre bízták, aki hat bányamunkást küldö-tt a bujkálók „feikutatáA martini kísérlet Uj irányítási rendszer egy kommunális vállalatban RÁFIZETÉS HELYETT - NYERESÉG • A GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÁS NAGY KÖRÜLTEKINTÉST KÖVETEL • AZ ÉRDE: MEK IGAZSÁGOS MEGÍTÉLÉSE FONTOS TÉNYEZŐ y [anuár elsejétől a Martini Kommunális Vállalat kísérletképpen áttért a tökéletesített terveeési és irányítási rendszerre. Természetesen korai lenne még következtetéseket levonnunk az eddigi gyakorlatból. A martint közüzemek példája alapján ezért csupán azt akarjuk bemutatni az olvasónak, milyen ez áttérés gyakorlata. • Kialakul a terv Tavaly a martini közüzemek terve 270 ezer koronás nyereséget irányzott elő. Az évvég! számvetés kimutatta: nem, bogy nyereséget értek volna el, hanem szinte pontosan 270 ezer korona volt a ráfizetés. Az idei terv kidolgozásakor az eddigi gyakorlat szerint a múlt év valóságából kellett volna kiindulni. A tervet némileg módosították és a nyereséget 1965-re 114 ezer koronában állapították meg. A vállalat vezetősége ez ellen természetesen óvást emelhetett, hiszen a múlt évi ráfizetés alapján ez is nagyon magasnak tűnik. így is történt volna, és az Idei tervet az eddigi gyakorlat szerint valamiképp a százezer koronás nyereség és a negyedmillió ráfizetés között kompromiszszummal, felezéssel szabták volna meg, valószínűleg salamoni módon 100 ezer koronás ráfizetés formáiéban. A vállalát elé azonban az új rendszer szerint állították a követelményt: ha ezidén 114 ezer koronás nyereséget mutat kl, akkor minden ezen felül elkönyvelt nyereségből teljes 75 százalék a vállalatot illeti, s azt tesz vele, amit jónak lát, Jelentősen növelheti például a jutalmakat, nem kell átutalnia az állampénztárnak. Ha azonban nem érik el a tervezett teljes jövedelmet, vagy ha netán ismét ráfizetésesen dolgoznak, kölcsönt vehetnek fel a banktól. De ezt kétszer is meggondolják, mert a kamatláb magas, a visszafizetés hoszszadalmassága pedig jóelőre csökkentené a vállalat nyereségét és az ettől függő béralapot is. • Javul a szervezés Az új rendszerben a télfes Jövedelemből az államnak Járó átutalást üzemrészek szerint szabták meg külön a borbélyüzletek, külön a virágboltok, külön a mosodák stb. számára. Ennek a látszólag jelentéktelen intézkedésnek különös hatása van: a vállalat nem hanyagolhatja el ráfizetéses üzemrészeit. Mert eddig például a borbélyüzletek nagy ráfizetéssel dolgoztak. Ezek fe'lesztésén a kommunális vállalat nem volt érdekelt, mivel a borbélyműhelyek gyarapodásával egyenes arányban a ráfizetés ls növekedett volna. Ilyen esetben a vállalat rentabilitását a nagy nyereséggel dolgozó üzemrészek, mint például a női fodrászat biztosították, ezek fejlesztésére összpontosították a figyelmet. Lényegében igazságtalan gyakorlat volt ez. A női fodrász dolgozott a borbélyra akkor is, ha mindketten teljesítették a tervet. Most, amikor ténylegesen érvényesül az önálló elszámolás elve, az ilyen gyakorlat megszűnik. Sőt, a vállalat közvetlenül érdekelt lesz azon, hogy minden üzeme rentábilis legyen és olyan intézkedéseket foganatosít, amelyek a ráfizetéses munkahelyeket ls kifizetődővé teszik. A közelmúltban megvalósított árszabályozás a borbélyműhelyek szolgáltatásaiban szintén ennek az aránytalanságnak a megszüntetését célozta. Nagy ráfizetés forrása volt például a begyíijtőhelyek fenntartása. Voltak olyan mosodai begyűjtőhelyek a járásban, amelyek naphosszat kongtak az ürességtől, és amikor a három tonnás teherautóra felrakták a szeny-. nyest — a kocsi apró, ötven kilói csomaggal távozott. A félmázsás csomagocska a három tonna helyén szemléletesen bizonyította, hogy Itt nem hatékony munka folyik. Most összevontak néhány begyüjtőhelyet — egy helyen veszik át a fehérneműt, a javításra szoruló cipőt stb. ötvenegy ember munkáját takarították így meg, nem beszélve a helyiségek jobb kihasználásáról, a kisebb rezsiköltségről, a munkaidő és szállítóeszközök jobb kihasználásáról. • Az akadályok Fokozatosan megszüntetik a végképp nem rentábilis üzemvitelt. Például meg szeretnének szabadulni a szén-kihordástól. A természetes az lenne, ha a szénraktárak saját autóikkal hordanák kl a szenet a megrendelőknek. Csakhogy ezt a szolgáltatást a szénraktárak a kommunális vállalat teherforgalmi üzemétől rendelték meg, s az üzem ezt a munkát nagy ráfizetéssel kénytelen végezni. (Olyan áron, ami a szénraktár tervében az önköltségek egyik tételét jelentené.) A népgazdaságnak végeredményben mindegy, melyik zsebéből fizeti ki a szénszállítást, de az új rendszerben a közüzemnek már nem mindegy. Itt olyan helyzettel állunk szemben, amely véglegesen csak az új rendszer általános bevezetésével oldódik meg. Ilyesmivel a kísérletezés idejére számítani kell, mert mindig akad olyan pont, amelyben a régi tervezés módszereivel dolgozó vállalat érdekei egy rákapcsolódó munkafolyamat révén ellentétbe kerülnek az új rendszer szerint dolgozó vállalat érdekeivel. Az új bevezetésével egytdőberi szükségszerűen bizonyos átszervezésekre is sor kerül. Ezek nem mindig találkoznak megértéssel. Nem csoda — az átszervezésekkel elég a baj, valakit mindig közvetlenül érint a dolog. Ha például összevonnak két üzemet, mert külön-külön ráfizetésesek lennének, akkor két üzemvezető helyett csak egy lesz. Igen ám, de miért ő, és miért nem én? Az ilyen munka körültekintést és tapintatot követel. • A legjobb érv Az olvasó bizonyára felteszi a kérdést: de mindez hogyan nyilvánul meg a dolgozók helyzetén? A fizetéseket illetően a kommunális vállalat minden egyes dolgozója jobban jár mint tavaly. Hiszen tavaly negyedmillió ráfizetéssel zárták az évet, idén pedig erős ökonómiai nyomás kényszeríti a vezetőséget, hogy ne fizessenek rá. Erre tavaly úgyszólván semmi sem kényszerltette őket, mert tavaly mindegy volt, hogy 5 ezer, vagy 200 ezer koronát fizetnek-e rá. A „ráfutás" kecsegtető a martini közüzemekben. A helyzet úgy körvonalazódik, hogy az első hónapokban még lesz némi ráfizetés, de a későbbiek folyamán fokozott nyereséggel számolnak, amely nemcsak kiegyenlíti, hanem túl ls szárnyalhatja a kitűzött 114 ezer koronát az év végén. A terven felüli nyereség pedig teljes háromnegyed részben a vállalatot illeti, és főleg a jutalmazást szolgálja majd. Vilcssk Géza sára". Ezek Jól tudták, hol rejtőznek a katonák, hiszen ebben ők is segítséget nyújtottak. Nem is mentek ezekre a helyekre. Alig egy óra múlva Jelentették: „Nem találtunk senkit". A tamáskodó német tiszt dühös hangon fordult Tóth főmérnökhöz. — Azonnal rendelje el a bányalejératok beomlasztásájl Élve egy ember sem kerülhet ki onnan. Főmérnök úr! A fejével játszik! • Valamit tenni kellett. Hogy mit, a bányászok Jól tudták. Nagy kődarabokkal torlaszolták el a lejáratokat, hogy a levegőt ne zárják el. Január 23-án reggel román egységek vonultak be a telepre. A tárnákból 150 sápadt katona és civil bújt elő. Jól eső érzés volt egy hónap után friss levegőt szívni és élvezni a szabadság első percét.., Csaknem egy év telt el a felszabadulás után, aimikor újból megszólalt a bányatelep szirénája és a szovjet katonák segítségével, Tóth főmérnök vezetésével, megindult a termelés. A felszabadulás nyomán ű] élet sarjadt az ősi bányavárosban. Húsz esztendővel ezelőtt, ezekben a napokban lépett fejlődésének örömtelibb korszakába Rozsnyó. Az eltelt két évtized alatt új lakónegyeddel, 680 állami, 126 szövetkezeti és csaknem 500 egyénileg épített lakással, egy modern bányásziskolával, további 29 tantermes iskolával, új mozi-, és postaépülettel, kultúrházzal, tejüzemmel, mosodával gazdagodott. Vitathatatlanul akad még bőven tennivaló. A legsürgősebb kérdések közé tartozik az üzlethálózat korszerűsítése. A lakosság száma megkétszereződött, viszont az üzlethálózat keveset fejlődött. A városi nemzeti bizottság tervében sok fontos megvalósításra váró akció szerepel. A tervüket becsülettel teljesítő bányászod és "a többi dolgozó bízik abban, hogy a felsőbb szervek segítségével ez sikerül is.., KULIK GELLÉRT MŐZES SÁNDOR 1985. január 23. • ©f SZÖ 5