Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)
1964-12-01 / 334. szám, kedd
Mexikóban ünnepélyesen átadták rendeltetésének a csehszlovák segítséggel épült Anyl Mex festékgyárat. Évente 500—1000 tonna festékanyagot fog gyártani, megszünteti a festékimportot, s ezzel sok devizát takarít meg az országnak. Képünk: Az iizem a megnyitás napján. (ČTK felvétele) A belga ejtőernyősök véres műve Csőmbe Párizsban • Stanieyville-ben több mint tízezer afrikait öltek meg a belga ejtőernyősök • További tiltakozások Párizs (ČTK) — Csőmbe kongói miniszterelnök tegnap Párizsba érkezett. De Gaulle elnök ma fogadja a kongói kormányfőt. A repülőtéren Csőmbe derűlátóan nyilatkozott az otthoni viszonyokról, és kijelentette, hogy „a lázadókat leverik". Az arab kormányokat azzal vádolta, hogy érdekük az anarchia fenntartása. Az Afrikai Egység Szervezetével kapcsolatos kérdésre kitérő választ adott. Az AESZ intézkedéseit eleve kongói belügyekbe való beavatkozásnak minősíti. PLOVDIVBAN nemzetközi tudományos értekezlet tárgyal a szocialista országok gazdasági fejlődéséről. A szocialista országok tudósain kívül angol, amerikai, francia, oíasz, belga és más országok szakemberei vesznek részt az értekezleten. (ČTK) WINSTON CHURCHILL, Nagy-Britannia volt miniszterelnöke tegnap töltötte be 90. életévét. (ČTK) JOHNS D. RYAN altábornagyot nevezték ki az amerikai légierők főparancsnokává, és így Thomas Power tábornok helyett most ő tölti be a világ egyik legfontosabb katonai funkcióját. • (ČTK) A NEMZETKÖZI DIÁKSZÖVETSÉG VIII. kongresszusán tegnap folytatták a vitát a szövetség elnökének, Zbynék Vokrouhlickýnak beszámolójáról. (ČTK) NÉMET NEMZETI DEMOKRATA PÁRT néven Hannoverben új nyugatnémet párt alakult neofasiszta programmal. (ČTK) LISSZABONI HÍREK szerint Franciaország 90 millió escudos költséggel rakéta-megfigyelő állomást épít az Azori-szigeteken. Franciaország ennek ellenében tengeralattjárókat és torpedórombolókat szállít Portugáliának. (ČTK) KENNETH KAUNDA, Zambia elnöke New Yorkba érkezett, s részt vesz az ENSZ közgyűlés ülésszakán. Ezenkívül tárgyal Johnson elnökkel is. Megérkezése után kijelentette, hogy Johnsonnal többek között a kongói helyzetről is akar tárgyalni. (ČTK) SZAID BEN TAJMUR ontani szultán palotájában időzített bomba robbant. A robbanást a Dél-arábiai félsziget szabadságáért küzdő mozgalom tagjai készítették elő (ČTK) A HAZAFIAS NÉPFRONT budapesti klubjában magyar-csehszlovák barátsági est volt, melyen a Csehszlovák Kultúra munkatársa beszámolt a két ország kapcsolatairól. (ČTK) LEONYID BREZSNYEV, az SZKP Központi Bizottságának első titkára fogadta a Guineai Köztársaság pártés kormányküldöttságét, melyet Leon Maka, a Guineai Demokratikus Párt politikai bizottságának tagja vezet. A felek az SZKP és a Guineai Demokratikus Párt kapcsolatainak kibővítéséről, továbbá a két ország együttműködésének elmélyítéséről tárgyaltak. (ČTK) DELHIBEN közös közleményt adtak ki Sasztri indiai miniszterelnök és Szabah Szalim Szabah kuwaiti miniszterelnök és külügyminiszter tárgyalásáról. A két ország miniszterelnöke a két országot érdeklő nemzetközi kérdésekről tárgyalt. Hangsúlyozták, hogy hívei a pozitív semlegességnek és a békés együttélés politikájának. (,ČTK) A Nationalist című tanzaniai lap közölte, hogy a belga ejtőernyősök Stanleyvi!le-ben több mint tízezer afrikait öltek meg. Egy menekült elbeszélése szerint a belga ejtőernyősök megérkezésük után azonnal körülzárták a várost és szörnyű vérfürdőt rendeztek. Mindenkit lelőttek, akit az utcán megláttak. Ha nem így viselkednek, annak a néhány túsznak sem történt volna bántódása. Vasárnap este közvetlenül felszállása után felrobbant egy belga repülőgép, s 33 utasa szörnyethalt. Nem állapították meg, véletlen szerencsétlenség történt-e, vagy a partizánok lőtték-e le a gépet. Leopoldville-i katonai körök nagyon komolynak tartják a stanleyville-i helyzetet. A Reuter szerint a felkelők mintegy 150 ezer négyzetméter föld területet ellenőriznek; ez a felével nagyobb Anglia területénél. A világ minden részéből további tiltakozások érkeznek a belgák szégyenletes kongói beavatkozása miatt. Vasárnap Pekingben rendeztek hatalmas tüntetést, ezen a kínai vezetők is megjelentek. JOHNSON VISSZATÉRT WASHINGTONBA Washington (ČTK) — Johnson elnök befejezte 11 napos szabadságát, melyet texasi birtokán töltött, és visszatért a Fehér Házba. Johnson először Maxwell Taylorral, az Egyesült Államok saigoni nagykövetévei találkozik, akivel gyal költségvetéssel éS az ország további pénzügyi problémáival foglalkozik. . a dél-vietnami helyzetről fog tárami. Johnson elnök jelenleg az új Nagyobb szerepe lesz az anyagi érdekeltségnek a magyar gép- és kohóiparban Budapest (ČTK) — A magyar gépés kohóiparban fokozódik a dolgozók anyagi érdekeltsége. A Gép és Kohó ipari Minisztérium kísérletként már az év elején megváltoztatta egyes vállalatokban a nyereségelosztás rtiódját. Lehetőség nyílt nagyobb nyereségrészesedésre elsősorban azoknak a feladatoknak teljesítéséért, melynek célja a termelési önköltségek csökkentése. A vállalatoknak kb. egyharmadában a nyereség-részesedést nem százalékban, hanem mindjárt forintban fejezték ki. A Gép- és Kohóipari Minisztérium vállalatai nyereség-részesedésének általános összege általában megfelel a tavalyinak, a kohászatban azonban nagyobb lesz a tavalyinál. A nyereségrészesedést az évi mérleg ellenőrzése után a jövő év márciusában fizetik ki. ROBBANÁS GORGOPOTAMOSZBAN Athén (ČTK) — Az Athéntől 200 km-nyire fekvő Gorgopotamosz városkában vasárnap nagy robbanás történt. Előzetes hírek szerint 13 ember vesztette életét, 50-en megsebesültek. Gorgopotamoszban az ellenállási mozgalom több ezer volt résztvevője emlékezett meg a görög partizánok 22 év előtti sikeres akciójáról. A partizánok egy vasúti hidat robbantottak fel, és emiatt hat hétig nem szállítottak csapatokat s katonai felszerelést a hitlerista Csapatok számára. A robbanás a hivatalos program befejezése után történt. Valószínű, hogy időzített bomba robbant, mellyel ismeretlen provokatőrök meg akarták akadályozni a fasisztaellenes harcosok ünnepségét. Az Egyesült Démokratikus Baloldali Párt nyilatkozatot adott ki, melyben a Gorgopotamoszban történt robbanás azonnali kivizsgálását követeli. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a robbanást a jobboldali erők hajtották végre az antifasiszta harcosok ellen. SIKERÜLT KIIGAZÍTANI A MARINER 4. PÁLYÁJÁT New York (ČTK) — A NASA, az Amerikai Űrkutatási Hivatal bejelentette, hogy az amerikai tudósoknak sikerült kiigazítaniuk a Mariner 4. Marsrakéta pályáját. A rakétát november 28-án bocsátották fel. Július 15-e táján a rakéta megközelíti a Marsot, televízió-kamerái felvételeket készítenek róla, melyeket visszajuttat a Földre. A Mariner 4. 400 mérföldes óránkénti sebességgel halad, és pályája kiigazításakor 359 850 mérföldre volt a Földtől. EGYEZMÉNY A NYUGATNÉMET GABONA ÁRÁNAK KÉRDÉSÉBEN Bonn (ČTK) — A nyugatnémet kormány, a koalíciós pártok és a Nyugatnémet Parasztszövetség képviselői néhány hónapig tartó viszály után megegyeztek a gabonafélék árának kérdésében. Az egyezmény részleteit Erhard kancellár szerdai kormánynyilatkozatában .közli. iBTVÉRMKroicariLHÉMl BEFEJEZŐDÖTT A BELGA KOMMUNISTA PÁRT XV. KONGRESSZUSA Brüsszelben befejeződött a Belga Kommunista Párt XV. kongresszusa. A kongreszus végén határozatokat fogadtak el. A kongresszus a békéért és a demokráciáért folytatott harc mellett foglait állást. Megerősítette a Központi Bizottság álláspontját, hogy támogatja a kommunista és munkáspártok nemzetközi értekezletének összehívását. A kongresszusi vita a párt egységes álláspontját bizonyította valamennyi kérdésben. A kongresszus végén megválasztották a párt új Központi Bizottságát. VÉGET ÉRT A JAPÁN KOMMUNISTA PÁRT IX. KONGRESSZUSA A i Központi Bizottság, a központi ellenőrző és revíziós bizottság megválasztásával befejeződött Tokióban a Japán Kommunista Párt IX. kongreszszusa. A Központi Bizottság elnökévé Sanzo Noszakát és a párt főtitkárává Kendzsi Miamotót választptták meg. A kongresszus nyilatkozatában felhívta Japán Szocialista Pártját és a Japán Szakszervezetek Általános Szövetségét, hogy a kommunistákkal együtt egységes frontban harcoljanak az atomtengeralattjárók jelenléte és az ország alkotmányának módosítása ellen, a demokratikus egység kormányának megalakításáért. Csehszlovák küldött nyilatkozata a hanoi szolidaritási értekezleten Hanoi (ČTK) — Jaroslav Knobloch, a Csehszlovák Békevédők Bizottságának küldötte a hanoi szolidaritási értekezleten a következő nyilatkozatot adta a vietnami sajtónak az amerikaidélvietnami hajók legutóbbi VDK-elleni provokációjával kapcsolatban. A csehszlovák nép felháborodással fogadta azt a hírt, hogy november 25-én dél-vietnami hadihajók átlépték a 17. szélességi fokot, és tűz alá vették Con Co szigetet, mely a Vietnami Demokratikus Köztársaság területéhez tartozik. A csehszlovák nép határozottan elítéli az amerikai légierők és hadihajók november 18-i és 25-i provokációit, melyeknek célja az indokínai háború kiterjesztése. Ezek az akciók megerősítik az amerikai sajtó jelentéseit a hadügyminisztérium veszélyes terveiről, melyek szerint a háborút a VDK területére is kiterjesztenék. Az Egyesült Államok dél-vietnami agressziója és a VDK elleni provokációi nemcsak a délkelet-ázsiai, hanem a világbékét veszélyeztetik. A csehszlovák nép szolidáris a hős vietnami néppel, és azt követeli, hogy az Egyesült Államok szüntesse be délvietnami fegyveres intervencióját, VDK elleni provokációit, és tartsa be következetesen a genfi egyezményeket. Latin-Amerikában megmozdultak a tömegek Uruguayban puccs fenyeget Az Uruguayi Dolgozók Központja egy szélső jobboldali puccs előkészületeiről napvilágot látott hírekkel kapcsolatban nyilatkozatot adott ki, s hangoztatta: a dolgozók készek szembeszállni minden . puccskísérlettel. Követelik, hogy a kormány leplezze le a puccsisták vezetőit, s lépjen fel ellenük. A puccs előkészületeiről Adolfo Tafera belügyminiszter számolt be részletesen a nemzeti kormányzó tanács, titkos ülésén. Az összeesküvők vezetői között van Munoz Hasso fregattkapitány, aki a fasisztákkal fenntartott kapcsolatairól volt ismert. Sajtóhírek szerint az összeskiivéshez Aguerrondo tábornoknak is köze volt. Szövetségi fegyvereseket küldenek Goiás államba A brazil képviselőház 192 szótöbbséggel megszavazott egy rendelétet, amelynek értelmében a szövetségi kormány közbelép Goiás államban, ahol Mauro Borgese kormányzó elmozdítása után ellenállást tanúsítanak a jelenlegi brazíliai kormányrenszerrel szemben. Az elégedetlenség már Rio Grandé do Sul államban is terjed. N Paraguayban elmélyül az általános válság A Paraguayi Kommunista Párt Központi Bizottsága nyilatkozatot adott ki, amelyben elítéli a liberálisok és a febreristák vezetőit, mert az EgyesiUt Államok kezdeményezésére hajlandók együttműködni a Stroessner-rendszerrel. A nyilatkozat megállapítja: Paraguayban elmélyül az általános válság, fokozódik a munkások és a parasztok elszegényedése. Ugyanakkor növekszik a néptömegek ellenállása Stroessner zsarnokságával szemben. A tömegek elítélnek minden olyan akciót, amely ezt a rendszert erősítené. TÁDZSIKISZTÁN Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Tádzsik SZSZK Legfelsőbb Tanácsa ünnepi nagygyűlést tartott Dusanbéban Tádzsikisztán Kommunista Pártja és a Tádzsik SZSZK megalapításának 40. évfordulója alkalmából (ČTK) IMONTY METH LONDONI LEVELE Az angol dolgozók és az új gazdasági intézkedések z angol munkáspárti kormány Kérdés azonban, hogy az áprilisa toryktól örökölt súlyos gaz- tói fizetendő (de egyelőre meg nem dasági helyzet orvoslására, valamint szabott) tökenyereség — és vállalati az öregek, özvegyek, rokkantak és adó vonatkozik-e a 4000 millió fontmunkanélküliek megsegítésére külön- sterling nyereségre, melyre a magánkk,x ^.í-i^jí^,.., foganatosított, monopóliumok tavaly szert tettek. böző intézkedéseket Vizsgáljuk csak meg ezeket közelebbről. Országszerte örömet keltett a hír, hogy az öregségi nyugdijakat 12,5 shillinggel — egyedülálló személyekét heti 4 fontra, házaspárét heti 6 font 10 shillingre — emelik. Ám nagy J Idei profitjuk még ennél is magasabbnak ígérkezik./ Ám a munkások már tudják, hogy jövedelmi adójuk 6' pennyvel növekszik minden font után, és hogy márciustól kezdve a társadalmi biztosításhoz további heti 2 shillinggel kell majd hozzájárulvolt a csalódás, amikor kiderült, hogy niuk. A benzin és Diesel-olaj árának az új rendelkezés csak áprilisban lép fél shillinges emelése gallononként életbe, s így az öregeknek még sovány nyugdíjukkal kell kihúzniuk a telet. A munkáspárti vezetők megígérték, hogy a szociális igazságtalanság fel(4,5 liter) minden bizonnyal magasabb autóbusz-viteldíjakat fog eredményezni. A kárvallott természetesen a munkás, aki ezeket a közlekedési eszközöket használja. A nagy maszámolására törekszenek. Vajon he- gáncégek árudkkeik megdrágításával lyesen fogtak-e hozzá? kártalaníthatják magukat mind a szálA nyugdijak, a szociális juttatások lítási költségek emelkedéséért, mind és a munkanélküli segélyek emelésé- pedig azért, hogy magasabb összeggel re fordítandó 300 millió fontsterling kell a dolgozók társadalmi biztosítáfedezéséhez a munkásoknak és a mun- sához hozzájárulniuk. Nem valószínű kaadóknak egyaránt hozzá kell járul- tehát, hogy az Imperial Chemical Inniuk. A kormány új gazdasági intéz- dustries és a hozzá hasonló vállalatok kedései azonban nem érintik a tőké- a ktilönköltségeket profitjaikból fesek elevenjét, s ezt a londoni City és deznék. A munkásoknak viszont erre a pénzügyi körök megnyugvással vet- nincs lehetőségük, sőt az árdrágulás ték tudomásul. Nem úgy az angol miatt tovább emelkednek létfenntardolgozók, akik aggodalommal mérle- tási költségeik. gelik az új intézkedések miatt rájuk Nem elég, hogy a munkásoknak nehezedő terheket. nagyobb összeget kell fizetniük a már rég esedékes nyugdíjemelésért és jobb szociális juttatásokért, — a munkaadók, a kormány és a jobboldali szakszervezeti vezetők nem átallják még azt is követelni tőlük, hogy mindennek érdekében álljanak el további bérköveteléseiktől is. Ezzel — úgymond — kisegítenék a gazdaságot a jelenlegi nehézségekből. Áin kik okozták ezeket a nehézségeket? Talán a munkások? A jelenlegi válságot főként az idézte elő, hogy a konzervatív kormány tengeren túli támaszpontokra és az egyre fokozódó fegyverkezésre pazarolta a pénzt ahelyett, hogy ezt a hazai gyárak és olyan gépek korszerűsítésére fordította volna, amelyekkel exportárut lehet gyártani. Az angol kapitalisták elhanyagolták a hazai ipart, miközben óriási tőkét fektettek be külföldön, mindenekelőtt a volt gyarmatokon, ahol könynyebben juthattak nagyobb nyereséghez. A jobboldali munkáspárti és szakszervezeti vezetők teljesen a munkaadók hangján beszélnek, amikor olyan jövedelem-politikát szorgalmaznak, melynek célja a bérek és fizetések korlátozása. Inkább az angol ipar államosítására törelcednénekl Csak így tehetnék lehetővé, hogy „mind a kétkezi, mind a szellemi munkások teljes mértékben élvezhessék munkájuk gyümölcsét", mintahogy ezt a munkáspárt alapszabályai hirdetik. A kormány új intézkedései csalódást okoztak a dolgozók körében, mert nem vetettek véget a konzervatívok eddigi politikájának, mely súlyos helyzetbe sodorta az ország gazdaságát. A munkáspártiak újból elszalasztottak egy alkalmat a külföldi katonai kiadások csökkentésére, és nem mutat-, nak továbbra sem hajlandóságot a malaysiai, brit-guayanai. adeni, ciprusi hadműveletek vagy a Nyugat-Németországban állomásozó csapatok költségének csökkentésére. Minden arra vall, hogy lényegében NagyBritannia viszonya a NATO-hoz sem változik meg. A kormány pénzügyi programját csak áprilisban hozza teljes egészében nyilvánosságra. Az áprilisig tárté időszak a brit kormány próbatétele, A munkáspártiak jelenlegi csekély, öt mandátumos többsége nem elegendő alap arra, hogy az egész öt évre biz-, tonságban kormányon maradhasson, Nincs kizárva, hogy Wilson májusban vagy júniusban — ha már elmúlt a magasabb adók rossz utóíze — újból a választókhoz fordul nagyobb többség biztosításáért. A konzervatívok fölötti elsöprő győzelmet egy újabb választásokon a munkáspárti vezetők biztosítanák, ha nagyobb jövedelmet, s ennélfogva magasabb életszínvonalat biztosítanának a munkásoknak ahelyett, hogy csökkentik a vásárig erőt a béremelések fékezésével. 1984, december 1. * tJ'J SZŐ 3