Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)
1964-12-29 / 360. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek IIJSZO SZLOVÁKI* KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Alomkarácsony Nyugat-Németországban Tiltakozások az atomaknazár terve ellen • A sokoldalú atomhaderő kísérleti hajója Kielben? BRATISLAVA 1964. DECEMBER 29. Kedd XVII. ÉVFOLYAM 360. szám Ára 30 fillér Nyugat-szlovákiai sikerek Közel 25 millió liter tejjel több mint tavaly (CTK) — A nyugat-szlovákiai kerület december 28-án 100,7 százalékra teljesítette a tejfelvásárlás évi tervét. A kerület mezőgazdasági dolgozói 24 millió 800 ezer liter tejjjel többet adtak a dolgozók asztalára, mint az elmúlt évben. Az egy fejőstehénre esu piaci termelés 150 literrel több a tavalyinál. Az eredmények fontos tényezőiként említhetjük meg, hogy a szálastakarmányokkal való ellátottság javult, az évelő takarmányok ez idén kedvező A Német Szövetségi Köztársaság az NDK-val és Csehszlovákiával szomszédos határterületének lakossága az atomaknazár terve miatt aggodalomban töltötte el a karácsonyi ünnepeket. Mint ismeretes, a tervet von Hassel hadügyminiszter és Trettner, a Bundeswehr főfelügyelője terjesztette elő az Egyesült Államokban tett látogatásuk alkalmából, valamint a NATO tanácsának párizsi ülésén. Az atomaknamezöket a határ egyes szakaszain, vagy az egész határ mentén létesítenék. A Neues Deutschland közlése szerint Offenbach városban a terv elleni tiltakozásul a főtéren felállított karácsonyfára atomaknamodelleket akasztottak. A terv ellenzői aláírásokat gyűjtöttek, és levelet küldtek a szövetségi országgyűlésnek, melyben az őrült terv, valamint a sokoldalú atomhaderő ellen tiltakoztak. A Neues Deutschland riportot kőzöl a határ menti területekről. A riporter szerint a területen légiriadó előtti félelem uralkodik. A lap Idézi a harsfeldi pap kijelentését: Ha nem akadályozzák meg az atomaknazár kialakításának tervét, a történelem legborzalmasabb eseménye következik be. A philippsthall polgármester kijelentette, hogy miután tudomást szerzett a tervről, szégyellt végigmenni a községen. Harry Wlnter, Hanau járás képviselője szolidaritását fejezte kl a határ menti teriiletek képviselőivel, akik különféle módon tiltakoztak a terv ellen. A Spiegel címf ismert hamburgi hetilap legutóbbi számában azt írja, hogy a terv nagy nyugtalanságot váltott ki a határ menti területek lakossága körében. Az ehhez a területhez tartozó városok és községek polgármesterei kérdésekkel ostromolták a hadügyminisztériumot, szabadon sétálhatnak-e még községükben. A cikk közvetve rámutat az atomaknák veszélyre, melyeket műszaki okok miatt gyakran ki kell cserélni, és állandó felügyelet alatt kell őket tartani. A lap megjegyzi, hogy a NATO tanácsának párizsi ülésén az amerikaiakon kívül a franciák is érdeklődtek a terv iránt. Csupán lord Mountbatten tengernagy, Nagy-Britannia képviselője ellenezte ezt a nyugatnémet tervet. Az osztrák Volksstimme megjegyzi, hogy Schmidt hamburgi szenátor, akivel az új szociáldemokrata kormány esetében mint hadügyminiszterrel számítanak, bírálta a kormányt az atomaknazár terve miatt. A nyugatnémet burzsoá sajtó hírei szerint a terv nagy felháborodást keltett a nyugatnémet lakosság között. A Dle Welt hamburgi lap heves alsószászországl és hessenl tiltakozásokról Ír. A lap szerint Schlesswig-Hollsteinben számos tiltakozás hangzott {Folytatás a 3. oldalon) Csehszlovákiai gyártmányok külföldi áruminiavásárokon (ČTK) — Külkereskedelmi vállalataink a jövő év folyamán öt nemzetközi árumintavásáron mutatnak be különböző csehszlovákiai gyártmányokat Ázsia és Afrika fejlődő országaiban. Exportáruink legnagyobb kiállítási területe Algírban és Damaszkuszban lesz, utánuk a casablancai, tripoliszi és izmíri árumíntavásár következik. Külkereskedelmi vállalataink különkülön rendeznek kiállításokat az Egyesült Arab Köztársaságban, ahol csupán a kohóipari vállalat tíz különböző jellegű kiállításon mutatja be könnyű- és finomgépiparl gyártmányait. Ezeknek a jövő év februárja és novembere közötti időben sorra kerülő kiállításoknak célja elsősorban a csehszlovákiai mérőeszközök, orvosi műszerek, textil- és cipőipari gépek, varró- és kötőgépek, fényképezőgépek, vetítőgépek, rádlóalkatrészek stb. népszerűsítése lesz. Hol van még tartalék? A trebišovi járás november végéig teljesítette tojásfelvásárlási tervét, bár 2 millió tojással többre szabták az előző évinél. Azt hinné az ember, hogy a járásban a tojástermelés terén minden rendben van. A valóságban azonban még nagyon sok kihasználatlan lehetőség kínálkozik a tojástermelés fokozására. Nézzük csak, melyek azok. A járás 76 mezőgazdasági üzeme közül mindössze 24 szövetkezet és állami gazdaság teljesítette a tojáseladás évi tervét. A többi jóval elmaradt a tervteljesitésben. Míg az őrösi szövetkezet 169 százalékra teljesítette a tervet, 14 mezőgazdasági üzem jófarmán 40 százalékos tervteljesítést sem ért el (Vefaty, Bačkov, Plechotice stb.). Ott valami nem stimmel! Mert ha a 76, megközelítőleg egyforma körülmények között gazdálkodó mezőgazdasági üzem közül 24 határidő előtt teljesítette a tervet, valószínűleg a többi is teljesíthette volna, s most még nagyobb sikerről számolhatnánk be. Az egészből az a tanulság, hogy a jó tervteljesítés sem leplezi a fogyatékosságokat. Az új gazdasági évben a szóban forgó tartalékok kihasználásával kedvezően befolyásolhatjuk a tojásfelvásárlást. Csak meg keli keresni a lemaradozó mezőgazdasági üzemekben a nem teljesítés (Pl) Kairóban a Ch&mapol, Strojexport és Jablonex külkereskedelmi vállalatainkon kívül a csehszlovák kerámiai ipar is bemutatja elsőrendű gyártmányainkat — elsősorban csiszolt, használati és ipari porcelánt állít kl. Külkereskedelmi vállalataink Kenyában, Szudánban, Szomáliában, Rhodesiában és Sierra Leoneben egyéni kiállításokat rendeznek. A szovjet kohászat teljesítette idei tervét Több millió tonna termék terven felül Moszkva (CTK) — A Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatala bejelentette, hogy a szovjet kohászat teljesítette ez évi tervét. Számítások szerint az év végéig 900 000 tonna nyersvasat, egy millió tonna acélt és 12 millió méter acélcsüvet gyártanak még terven felül. A szovjet kohászat idei sikere nemcsak a terv túlteljesítésében mutatkozik meg, hanem abban is, hogy ezeket a kiváló eredményeket a munkatermelékenység növelésével és az eddigi berendezések jobb kihasználásával érték el. Fokozódik a román villanyáram-termelés A Román Népköztársaság gyorsan fejlődő ipara nagy igényeket támaszt a villanyáram-termeléssel szemben. Az ország villanyáram-termelése 1938 óta tízszeresére növekedett, a legfőbb problémát azonban nem annyira az áramtermelés, mint inkább elosztása és a fogyasztókhoz való elvezetése jelenti. Gyors ütemben épül az országos energiahálózat, úgyhogy az év végéig a hatéves tervben kitűzött feladatot csaknem teljesítik. Még az idén befejezik egy 220 kV feszültségű és 400 kV feszültségű vezeték építését, összesen 715 km hosszúságban. A plzeňi Lenin Müvekben a napokban fejezik be egy a Szovjetunió számára készülő 128 tonnás hengerde-berendezés szerelését. (J. Vlach - ČTK felvétele) termést adtak, az állatgondozás jobb, és a dolgozók anyagi érdekeltségének elvét széleskörűen alkalmazzák a gyakorlatban. A túlteljesítésért a kerület mezőgazdasági dolgozói több mint 55 millió korona prémiumban részesüllek. A nyugat-szlovákiai kerület a tojásés bús-felvásárlási feladatokat is túlteljesítene. Célba értek (CTK) — A dél-morvaországl kerület földműveseinek az idei tejfelvásárlási terv érteimében a tavalyi mennyiségnél 50 millió literrel több tejet kellett eladniuk. A jelentősen megszilárdított terv ellenére ls kiváló a ter'vteljesítésük eredménye: eddig már 400 835 000 liter tejet adtak piacra. Kötelezően megígérték, hogy ez év végéig terven felül még mintegy 4 millió liter tejet adnak a közellátásnak. A kerület földművesei három év után ismét sikeresen teljesítették e feladatukat. A szép eredmény elsősorban a gottwaldovi, a jihlaval, a kroméfíži, a tŕebíči, az Uherské Hradišté-1 s a Zdár nad Sázavou-í járás földműveseinek érdeme. Sikeresen zárják az évet (ČTK) — A Stará Tnrá-i Finommechanikai Üzem dolgozói tegnap teljesítették 100 százalékosan Idei árutermelési feladataikat. Egyben megfogadták, hogy terven felül még 4,5 millió koronával növelik a feladatteljesítés ellenértékét. Az üzem így előreláthatólag több mint 6 millió korona értékű különböző gyártmányát adhatja nemcsak népgazdaságunk céljaira, hanem kiviteli célokra is. Elsősorban vízmérőket szállít a Német Demokratikus Köztársaságba, Szíriába, Jordániába, ezenkívül különféle szeszmérőket számos országba, gázmérőket Magyarországra s az NDK-ba stb. Külföldön már közkedveltek a Stará Turá-i gyárban előállított egészségügyi készülékek, pl. sebészeti műszerek, injekciós fecskendők, operációs asztalok, fogorvosi támlásszékek, felszerelések, oxigénpalackok stb., amelyekre különösen a Szovjetunióból, Kubából, Iránból, Kolumbiából, Peruból számos más európai, ázsiai és latin-amerikai országból érkeznek megrendelések. TERMELJÜNK GAZDASAGOSAN Követésre váró példa Egyre konkrétabb formát nyer az a mozgalom, mely „Jó minőségű terméket gazdaságosan" címmel kezdtek, s sikeresen folytatnak a Vítkovicei Klement Gottwald Vasműben. Ezt bizonyltja, hogy a vállalat valamennyi üzemében elkészültek az egyes termékek jövedelmezőségéről szóló elemzések. A jó áttekintés ugyanis a további siker feltétele. Az elemzéssel az üzemekben szakemberekből, kiváló technikusokból és dolgozókból álló bizottságok foglalkoznak. Valamennyit konkrét feladattal bízták meg. Az olvasztók hatékonyságával foglalkozó bizottságok főként a veszteség okait keresik, az öntödékben tevékenykedő bizottságok pedig az öntészet jövedelmezőbbé tételét szolgáló intézkedések foganatosításával foglalkoznak. A nehézmechanikai részleg bizottsága például azt kutatja, miképpen tehető: gazdaságosabbá az olvasztómedence gyártása, mivel ebből a vasmű jelentős mennyiséget szállít külföldre. A medence konstrukciójának (alakjának) megváltoztatásával ugyanis, mely a jövőben elipszis helyett kör alakú volna, tíz tonna acéllal csökkenne a medence súlya, miközben tartalma 230 tonna helyett 240 lenne. E bizottság feladata továbbá a medence egyes berendezései — például a lecsapolónýílás stb. — távirányításának megoldása is. KEZDEMÉNYEZŐ BRIGÁDOK Az elképzelések a szocialista munr kabrigádok nélkül szinte megvalósíthatatlanok. Ezt a vállalat valamennyi munkahelyén tudják. így például a régi acélgyár öntőrészlegében dolgozó Alois Petrovský vezette kollektíva az acélgyártás jövedelmezőségét főleg az anyagtakarékosságTELJESÍTETTÉK A TERVET (ČTK) — A szlovákiai élelmiszeripari vállalatok dolgozói három nappal az Idei év vége előtt 100,2 százalékra teljesítették az évi teljes termelési tervet. Kötelezettséget vállaltak, hogy újévig terven felül több mint 100 millió korona értékű élelmiszerrel gyarapítják a készleteket. A tervfeladatok teljesítésében a baromfifeldolgozó vállalatok, a borászati üzemek, a sörgyárak és a Palma n. v. dolgozói érték el a legkiválóbb eredményeket. gal növeli: Egy tonna acél előállításához másfél kilogrammal kevesebb kukilla-anyagot használnak fel. De ez még nem minden! Az öntözőberendezések, a kokillák nagyobb fokú karbantartásával (rendszeres lakozásukkal, csiszolásukkal stb.) ezek élettartamának növeléséhez is hozzájárulnak. A kollektíva mindezzel évente 500 ezer koronával teszi olcsóbbá a maga vonalán a termelést. Ugyancsak szép példát mutat Vlastimil Filip elvtárs, a CSKP XII. kongresszusának brigádja címmel kitüntetett darus-kollektívája, mely egyike a vítkovicei vasműben megindult mozgalom kezdeményezőinek, úttörőinek. A darukezelök rájöttek ugyanis, miképpen csökkenthetik a nemesacél olvasztása előtt alkalmazott úgynevezett iiblítü olvasztásra szánt nyersanyagmennyiséget anélkül, hogy a nemesacél minőségát befolyásolnák. A kollektívának ez a kis ütlete nehéz ezresekkel csökkenti az acélgyártás termelési költségeit. MUNKASZERVEZÉSSEL TÖKÉLETESÍTIK A GYÁRTÁST A .'Vítkovicei Klement Gottwald Vasműben jelenleg a termékeknek mintegy 36 százaléka nem jövedelmező. Természetes, hogy a vállalat dolgozói e termékek gazdaságosságának fokozására helyezik a fő súlyt, bár a többiről sem feledkeznek meg. A világhírű vítkovicei hajótengelyek jövedelmezősége például 15 százalék. Ha tebát helyt akarunk állni e termékekkel a világpiacon az erős nyír gatnémet és japán knnkurrencia mellett, rövid időn belül növelnünk kell a vítkoviceieknek a hajótengelyek jövedelmezőségét. A vállalat dolgozói a jövedelmezőség-növelését — az új technika felhasználásával — a munkaigényesség csökkentésével és a munkaszervezés megjavításával akarják elérni. E probléma megoldásával a nehézmechanikai részlegen — technikusok és munkások bevonásával — Pisch, Mucha és Kallus mérnököket bízták meg. Eddigi javaslataik és intézkedéseik arra vallanak, hogy nem dolgoznak hiába. A tengelyek egyes részeit a jövőben például marás helyett autogénnel művelik meg. KÖVETŐIK IS SZÉP SIKEREKET ÉRNEK EL A termelés jövedelmezőségének fokozásában a vítkoviceiek nem állnak egyedül. A kohóipari üzemek köziil ugyancsak szép eredményeket érnek el a Vítkovicei Klement Gottwald Új Kohó és a Tŕineci NOSZF Vasgyár dolgozói. A gépipari üzemek közül az Uničovi Gépgyárat említhetjük meg. A külszíni bányákban használatos K 800-as kerekes kotróbagger rekonstrukciójával 25 százalékkal növelték a gép teljesítőképességét, de az agyagos földben való használhatóságát és más tulajdonságát is fo' kozták. Említésre érdemes, hogy az átalakítással a gép súlya nem változott meg, de a gyártmány kapacitását növelték. A gépgyár dolgozói elhatározták, hogy a jövő évben rendszeresen kicserélik tapasztalataikat a vítkovicei kohászokkal. A termékek minőségét és jövedelmezőségét illetően sok kihasználatlan lehetőségük van az észak-morvaországi kerület gépgyárainak. Ezért a CSKP Kerületi Bizottsága utolsó plénumán, melyen a kerület gépipari termelésének helyzetével foglalkozott, a Prerovi Gépgyárak, a Iutíni Sigma, a kopfivnicei Tatra, a prerovi Meopta és más üzemek feladatául tűzte ki a vítkovicei példa követését. A nevezett üzemek dolgozói már a jövő év első felében intézkednek termelésük jövedelmezőbbé tételének érdekében.