Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)

1964-12-24 / 357. szám, csütörtök

I ÄŠA JÖZSEP: EM LEKEZES Az ifjúság nevelése Kafácsöny kora hajnalán ezt súgta apámnak anyám: „Apjuk, karácsony este lesz, és mit szólnak a gyerekek, ha nem lesz fácska, csillogó? Lódulj el a városba, jó?l" Apám) kinek nem jutott más, mint örökös szójogadás, ment Szerdahelyre, ment gyalog, léptét lesték a csillagok. Délre kert alól tért haza, s a pajtában maradt a ja. Szüleim mindhárom öcsém elküldték és maradtam én: „Te vagy köztük a legnagyobb, itt a ja, díszítsd". Otthagyott szülőm cukrot, meg sztaniolt, és ment, ezer más dolga volt. En az elsőszülött jogán munkálkodtam a csöppnyi ján, s gondoltam, mint az öregek: ... „Örüljenek a gyerekek ..." Este a jényes ja körül három öcsém hogyan örül, anyám, s apám rámmosolyog, — mi hárman, kegyes cinkosok. — ... Karácsony lesz, elment apám, most nem gyalog, — Mihály lován, s többé nem vezeti haza a téli hajnal csillaga. Az út mellett, ahol haladt, egy ölnyi föld alatt maradt. Fenyőgallyat teszek reá, ha szólni tudna, tiltaná. Száll az éj a legcsendesebb, s a nyugalom kertje felett kigyúlnák mind a csilagok, a legszebb érette ragyog. """ í 'M ?>/ ɧ| Dunaszerdahelyi utcarészlet. (Bachán felvétele) AZ IFJÜSAG NEVELÉSE és az iskolaügy az utöbbl évtized egyik legtöbben vitatott kérdése lett világszerte. S mint ahogy ez már szokás a sokat vitatott kérdésekben, a felületi benyomások általánosítása és a végleges formulák kultusza eredményeként két végletekben mozgó vélemény alakult ki. Egyesek szerint az ifjúság ,,csak jó", mások szerint meg „csak rossz". Azok a pesszimizmus fekete szemüvegén keresztül szemlélik az ifjúság nevelésének kérdéseit, ezek meg vágyaikkal, reményeikkel helyettesítik a valóságot. E végletekben gondolkodók azonban megfeledkeztek arról, hogy az ifjúság nevelésének megítélése, iskoláink munkájának felmérése a valóságelemzés dolga, azaz pontos, tudományos igényeket kell támasztanunk az Ifjúság nevelésének és az iskolaügy kérdéseinek vizsgálataival szemben. A CSKP Központi Bizottságának az iskolaügy és ez ifjúság nevelése továbbfejlesztésének feladatairól 1964. október 22-1 határozatában éppen az az újszerű, hogy a pedagógiai tudománnyal szemben rendkívül komoly igényeket támaszt. Megállapítja és felméri a helyzetet s ennek alapján az iskolapolitika terén űj irányt szab, de a részleteiben kidolgozott végleges szót a tudománytól várja. Az alábbi Írásban az újat adás és a részletes elemzés igénye nélkül megpróbáljuk Ismertetni az említett párthatározat sok, teljesen újszerű gondolatot felvető problémái közül az egyiket, amire a végleges választ szintén a pedagógiai tudománynak kell majd rövidesen megadnia. Hiszen a meddő szócsaták helyébe, a népgazdaság új irányításának alapelvei értelmében, az iskolaügy terén is a valóságos tényállás és folyamat objektív vizsgálata lép. Nem a hűvös és a szenvtelen objektivizmus, hanem az értő és a felelős nevelői szenvedély, a valóságismeret tudományos igénye. A FELGYORSÜLT tudományos-technikai fejlődés és társadalmi forradalom törvényszerű következménye a pedagógiában: a tanítás hatékonysága emelésének szüksége. Ennek persze rengeteg az útja-módja. Példaként csak egyet-kettőt említsünk: a pedagógiai forradalmat sejttető tananyagprogramozás, a megtanítandó anyag logikai algoritmusokba, ezeknek probléma-megoldó kérdés-rendszerbe sze.désa,. meg .a.tanltógépek As .az .audiovizuális tanítási segédeszközök jól átgondolt maximális alkalmazása az oktatásban. A pedagógiai, a pszichológiai és a fiziológiai szempontok teljes érvényesítése a tanulás gazdaságossá tétele érdekében stb Mindezek bevezetése és alkalmazása az oktatónevelői tevékenység sorén rendkívüli módon emelheti a tanítás hatékonyságát. Am, még a legfejlettebb módszerekkel és segédeszközökkel való tanításnál (és éppen annál!) is fennáll: amit az egyik tanuló játszi könynyedséggel tesz magáévá, azt a másik csak kemény munka árán szerezheti meg. Ha a tanulók értelmi készségeinek és a valóságelemzés szempontjából vizsgáljuk a mai Iskolát, akkor megállapíthatjuk: az osztály 35 tanulója közül a tanító a legtöbbször körülbelül a 15 Jó, közepes képességű tanulóval foglalkozik, ám a 10 átlagon felüli, illetve a 10 átlagon aluli gyermek unatkozik a tanítási órán. Az egyik csoport azért, mert részére a tananyag elsajátítása, a feladatok megoldása nem Jelent teljes értékű munkát, hiszen azzal könynyedén, szinte minden szellemi erőfeszítés nélkül megbirkózik. A másik csoport viszont éppen azért, mert részére a tanulás tempója túl gyors, nem képes vele lépést tartani. Így hát mindkét csoporthoz tartozó tanulók ugyan egyénenként más-más fokú, de mégis egy bizonyos részleges tétlenségre kényszerültek és éppen ez az iskolában minden fegyelmetlenkedésnek a forrása. A TANlTÄS HATÉKONYSÁGÁNAK emelése pedig megköveteli tőlünk, hogy minden tanuló, képességeinek optimális latbavetésével maximális ismeretekre, készségekre tegyen szert tanulmányai során. Az osztály minden tanulójával szemben egyenlő követelmények támasztása egyrészt tehát illuzórikus, másrészt a gyermek tanulásra ösztönzése szempontjából veszélyes is. Hiszen a kiváló tanulók állandóan sikeres szereplései mellett a gyengébbek teljesítményei rendszerint alul maradnak. Ez a sorozatos kudarc elkedvetleníti a gyengébb teljesítményű tanulókat, akik aztán végleg lemondanak a további erőfeszítésekről. Az egységes követelményeket támasztó iskolarendszer — amint azt Koucký elvtárs beszédében hangsúlyozta — teljesítette történelmi küldetését. Hazánkban ui. már nincsenek széles néprétegeket érintően olyan gyermekek, akiknek egyes funkcionális rendszerük lemaradásának oka a családi környezét, a szociális helyzet. Mert kétségtelenül igaz, hogy az ingerszegény környezetben élő, az odahaza kellőképpen nem foglalkoztatott, a játékszerhez nem jutott, a mesét nem, vagy ritkán hallott gyermeknek sem az érzékszervi, sem a mozgásszervi próbálkozások során fejlődő gyakorlati intelligenciája, sem képzelete és emlékezete, sem szókincse és kifejező képessége nem fejlődik olyan mértékben, mint annak a gyermeknek, akinek mindebben része volt. Mindez a tanulás tempóját meghatározó tényező. Ám, ha a modern iskola célja minden tanulójának képességei szerint maximális ismereteket, készségeket, szokásokat nyújtani, akkor a tanulók közt meglevő természetes különbségeket figyelembe kell vennie. Ez pedig a differenciált oktatás bevezetését indokolja és sürgeti. MÁR EZEKBŐL IS LÁTHATJUK, hogy rendkívül bonyolult és a mi társadalmunkban újszerű pedagógiai problémával állunk szemben. Viszont, ha a differenciált oktatás gyakorlati megvalósításának lehetőségeit vizsgáljuk, akkor'látjuk csak igazán a dolgok nehezét. Elég-e például csak az osztályon és a most érvényes tantervi kereten belüli differenciáció vagy az ún. külső differenciációval külön osztályokba tömörítsük az azonos képességű tanulókat, és itt igényesebb, Illetve kevésbé igényes követelményeket támasszunk a gyermekekkel szemben. Az előbbi megoldás mellett szól az a tény, hogy a gyermek értelmi fejlettsége állandó fejlődésben, örökös mozgásban, változásban van, de ugyanakkor egy osztályban két-három csoporttal dolgozni — ez kétségtelenül hátrányos. Az utóbbi megoldás ugyan ezt a problémát megoldja, de vajon nem skatulyázzuk-e be a gyermekeket ezzel végérvényesen valamelyik csoportba? És most már a problémák egész sora tolakodik elő: minek az alapján differenciáljunk, külön tantárgyak szerint (hiszen az egyik gyermek kiváló matematikából, de gyenge a nyelvekből és fordítva) avagy globálisan, a gyermek általános értelmi képességeinek fejlettsége alapján? Mindezt milyen megbízhatónak nevezhető módszerrel állapíthatjuk meg? ... Láthatjuk, hogy milyen nagy és igényes feladatok várnak a pedagógiai tudományra, a pedagógusokat képező iskolákra és a tanítók továbbképzésére. Az új iskola feladatai ugyanis sokkal igényesebbek. Felnőni e feladatok maradéktalan elvégzéséhez, kinőni a leegyszerűsített pedagógiai, pszichológiai formulák és az általános alapigazságok szerinti gondolkodásmódból, a merev sablonok szerinti pedagógiai tevékenységből — ez most a feladat. Itt nem segít a hübelebalázs módjára való elhamarkodott ténykedés vagy az amatőr kísérletezés. Itt tudósi elmélyülésre, a fogalmak tisztázására és e kérdések teoretikus kiérlelésére van szükség, mert minden meggondolatlan, vagy gyorsan véghezvitt cselekedet megbosszulhatná magát. BEFEJEZÉSÜL szeretnénk hangsúlyozni: annak ellenére, hogy a differenciált oktatás problémákban gazdag, bevezetése mégis elkerülhetetlenül szükséges és megvalósítható. Persze. a differenciált oktatás bevezetése a jövőben megnövelheti az egyéni és a társadalmi lérdek közti összeütközés lehetőségét az iskolában. Ezért egyrészt meg kell szilárdítanunk a tanító társadalmi tekintélyét, másrészt pedig e gondolatok realizálása a társadalom részéről objektív valós^gelemzést, a tanító részéről pedig több tudást, alkotó munkát és még elmélyültebb pedagógiai felelősséget követel. MÖZSI FERENC nézz ránk oly gyilkos szemekkel és ne tedd tönkre gyöngyház billentyűinket, hiszen a hódítóknak is szükségük van a lelket üdítő és szívet lágyító muzsikára! Igent dörmögött a nagybőgő, megsimogatta az oboa, a meghatottságtól könnyezve pityegett a zongora és sírva kacagott a hegedű. Végül feldörgött a nagydob, s csodálatos muzsikába kezdtek a hangszerek ... Áradt, szárnyalt a dallam a csendes éjszakában, s vitt, emelt, röpített fel-fel a hópárnás fellegekbe... . És hullott a hór és daloltak a hópelyhek: > „A város peremén sírhak az angyalok, Csengetyűszó, ajándék oda nem jutott. Fűtetlen szobákban álmokat kergetnek Vézna gyerekek, S nevetnek, Hogy karácsony estéjén sírnak az angyalok ... A város peremén felnevet egy halott... Százezernyi halott... Sok-sok élő halott... S mert ajándék nem jutott, Sírnak az angyalok ..." A császárnak ökölbe szorult a keze. Egyetlen mozdulatára megdermedtek a hangszerek, s megtört a muzsika szárnyalása. — Nem, nem kell a muzsikai... Ha lottak fülének nem kell a muzsika!.. Nekem az élet kell!.. . Élni akarok .. kacagni... játszani... és jóllakni., csokoládét majszolni... fagylaltot nya lógatni... mogyorót ropogtatni.. s legalább egyszer új cipőben járni Ejnye, ejnye, császár! Milyen buta gondolatok forognak az agyadban! II letlenek hozzád ezek a gondolatok, hiszen térdre borulva lesl szavadat a világ! Nézd, a csillagok is elibéd jönnek az égről! Nem látod hogyan szállnak alá a hópelyhekkel!? Teljesen kinyitottam a szemem... felébredtem... Szemben a falon, a petróleumlámpa szórta gyenge fényét kicsi szobánkra. Apám és anyám az asztal mellett ültek és bort ittak. Inkább mogyorót vehettek volna a bor árán, gondoltam. Mennyire szerettem a mogyorót és soha nem ehetek belőle eleget. Eleget? ... Keveset sem. Különben ... talán nem is pénzért vették a bort. Lehet, hogy fát vágott érte apám, vagy szenet lapátolt valahol, vagy éppen WC-t pucolt. Most isznak. Miért ne innának!? Hiszen karácsonyest van! — Hideg van Itt... fázom... — mondta anyám. — Igyál még egy pohárkával! — bíztatta apám. — Szédül a fejem ... részeg vagyok — felelte anyám és halkan felnevetett. — Részeg vagyok ... Milyen jó így! — Ha részeg az ember, nem fázik... — Fázom ... mégis fázom ... még nyáron Is ... Apám cigarettát csavart, rágyújtott. Kék felhőcske fátyla telepedett a mennyezet alá. — Nem éhezel? — kérdezte később. — Egy kicsit... Egy kicsit mindig éhes vagyok ,.. — Tefhetetlen vagy — mondta apám, de szemrehányás nélkül és fel nevetett. — Vágjuk le a disznót! — mondta még és hamiskásan kuncogott hozzá. — A disznót?.., — Ügy kérdezte anyám, mintha valóban ott röfögne az ólban egy nagy disznó. — Hát vágjuk! ' Nevettek. I

stenem, hogy megértik egymást! Soha nem gondoltam volna, hogy ők ls tudnak játszani. Máskor mindig veszekszenek, most meg játszanak. Vagy karácsonykor nem szabad veszekedni, csak játszanil? ... Bárcsak örökké tartana a karácsony! — Hát akkor mozogjunk! — mondta apám. — Vessél egy marék sót a tálba, tedd bele a fakanalat meg a kést! — Minden készen van. — De Ilyenkor pálinkát Is szokás ám inni! — Hát igyunk! — Menj, hozd ki a másik szobából! Hogy még a „másik" szobából! Milyen nagyszerűen megy itt minden! Mint a karikacsapás! Engem Is elkapott a játék láza, teljesen beleéltem magam. Izgultam és vártam a disznóölést. Közben apámék már pálinkáztak. Prüszköltek és krákogtak tőle, nyilván nagyon erős volt, fene vigye el, de azért csak Ittak. Hogy milyen részegesek ezek!?... Ittak és nevettek, mint a gyerekek, ha valami nagyon jól sikerül nekik. Apám felegyenesedett. Nagy, szikár alakja majd a mennyezetig magaso dott. Nagyot szippantott a cigarettájá bői. — Te leszel a disznó — mondta. — Majd vakargatlak, hogy a kés alá szelídülj... No, röfögj már.. Ogy ... Most sikíts!... Nem értedl? .. .< Sikíts! Most szalad tokádba a kés! \ — Nincs Is tokám. — De buta vagy! — mondta apám dühösen. — Van tokád, hogyne volna, hiszen tizenöt éve hizlalak már. Sikíts! És anyám sikoltott, de halkan, hogy fel ne ébresszen — azt hitték alszom —, hideg futkározott végig a gerincemen. — Most a végét járod: hörögj!... Jobban! ... No, látod, tudod te jól, hogyan kell! Aztán perzseltek, boncoltak, hurkát, kolbászt töltöttek, s a tűzhelyen rotyogott a jó, disznótoros vacsora ... A kicsi szoba megtelt Illatával, melegséggel. Nyeltem a nyálam és vártam a vacsorát. Elképzeltem, hogyan turkálok majd a sok Ízes falat között. Szinte féltem, hogy keveset tudok majd enni. Végül minden elkészült. — Tálalj, — mondta apám csendesen. — Fázom... — Ilyenkor nem szabad fázni! — Fáradt vagyok... Nem kell a vacsora ... — Tálalj! — mondta apám újra. — Feküdjünk le — mondta anyám könyörögve. — Tényleg nem akarsz már játszani? — kérdezte apám sokára. Szomorúság volt a hangjában és csak nézte maga előtt a földet. Tán a szeme sem rebbent. Anyám nem válaszolt. Levetkőzött és lefeküdt. Apám még ült egy kis Ideig, aztán levetkőzött, elfújta a lámpát és ő is a dunna alá húzódott. Felcsikordult alatta az ágy, aztán csend lett, végtelen nagy csend ... 1/ eservesen felsóhajtottam: lecsúsztam a vacsoráról. Mennyire vártam, milyen jó és szép lett volna, pedig csak Játék volt az egész... S az erős holdfény ezüstjével vonta be a tenyérnyi ablaküvegen nyíló cifra jégvirágokat... Jugoszláv opera bemutatója Napéjegyenlőség a címe Ivan Brkanovic operájának, melyet e hó 16-án mutatott be a košicei Állami Színház opera együttese. A címe naptári fordulót jelent, a mediterrán partokon heves viharokat vált ki, mely a parti lakosság egész életére kihatással van. Lelkiállapotuk függvénye a temészet rendszeresen ismétlődő kegyetlen játékának. Ebben a sűrű atmoszférájú, forró környezetben játszódik le az opera eseménye. Az erkölcsi gátlást nem ismerő Niko Marlnovics (M. Hájek) és elhagyott hitvese, Jele (0. Golovková — M. Gmucová) az opera főhősei. Elhibázott életük köré fonódik Jele fia, Ivo (J. Regec), és Anica (L. Ganzová — H. Likérová) szerelme. Rajtuk kívül A. Matejőek és K. Marefiek nyújtottak jó alakítást. Az opera bővelkedik drámai feszültségben, melyet elsősorban hangulati elemekihez rugalmasan alkalmazkodó dinamikus zene támaszt alá és a rendezés (B. Kriška) vizuális újszerű megoldásokkal feszít tovább. A művet Boris Velat vezényelte nagy hozzáértéssel, s nem utolsósorban a zene Iránt érzett sok egyéni adottsággal. Skfepek karlgazigató gondos munkája nyomán a kórus nyomatékkal egészíti kl a Jugoszláv szerző elképzelését. Különös érdeme a színház dramaturgiájának hogy megismerteti a hazai közönséggel a kevéssé ismert Jugoszláv operairodalom egy jelentős új alkotását. Loósz Dezső • Kiosztották a lipcsei VII. nemzetközi dokumentum és rövidfilmfesztivál díjait. A zsűri különdíját a Hallgatag emberek című angol film Kapta. • Az angol posta a Shakespeare-év alkalmából kiadott Shakespeare emISkbélyegekből eddig csaknem 200 millió darabot adott el. 1964. december 24. * (Jlj SZÖ 5