Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)
1964-12-02 / 335. szám, szerda
RIPORT BÚTORIPARUNK EGYIK KÖZPONTJÁBÓL Tapolcsányi eredmények és gondok Ä tapolcsányi Béke üzem és a hozzá tartozó kisebb bútorgyárak, melyek Szlovákia hét városában: Füleken, Losoncon, Léván, Uhrovcén, Nyitrán, Hlohovecen és Bánovce nad Bebravouban működnek, s több ezer embert — főleg nőket — foglalkoztatnak, méltó központja bútoriparunknak. — Azonban másért is figyelmet érdemel — vélekedett Vrábel László, az. üzem fiatal asztalosa. — Miért? — kérdeztem. — Ez idén tavasszal ünnepelte üzemünk fennállásának- ötvenedik évfordulóját. És sok olyan problémánk van, melyekről érdemes írni az újságokban — válaszolta, még mielőtt átléptük az üzem küszöbét... Háromnegyedévi mérleg Ján Mišové technikus, az igazgató gazdasági helyettese régi alkalmazottja a gyárnak. Munkájában nem a legjobbkor zavartam meg. — Megsioktuk már a sajtótól! — mondja hellyel kínálva, majd kérdéssel folytatja: — Mi érdekli? — Visszaadom a kérdést: — Hogy megy a munka, és mi állja útját? — Gyéren őszülő hajába túr, miközben magas homloka ráncokba szökik. — A munka általában jól megy. Vállalatunk teljes termelési mutatójának indexe tavaly — 1952-höz viszonyítva — 151,8 százalékot, az egy főre eső munkatermelékenységé pedig 51,4 százalékot lett ki Vállalatunk az év elejétől szeptember végéig a következő eredményeket érte el: a teljes termelésben 101,2, az árutermelésben 100,9, az exportban 95, a munkatermelékenységben 100,5 és az önköltségben 100,3 százalék A fő mutatók közül tehát kettőben nem érték el a kívánt eredményt. A losonci részleg „jóvoltából" a választékban is volt lemaradásuk: 18 0-28 típusú hálószobával gyártottak kevesebbet. A szekrények, az asztalok és a könyvszekrény néhány típusának minőségét sikerült megjavítani, ugyanakkor visszaesés tapasztalható a konyhabútorok, a gaucsok és a fotelok külső megmunkálásában. A selejt nem volt több a tervezettnél, és az elmúlt év kilenc hónapjához viszonyítva csökkent. Érdemes megemlíteni, hogy agy százaléknyi termelésnövelésre a vállalat 0,64 százalékkal növelte a munkatermelékenységet. A béralapot 674 ezer koronával lépte túl; ezért a „dicséret" főleg a tapolcsányi, az uhrovcei és a losonci részleget illeti. Azért, hogy a vállalat az exporttervet nem teljesítette, a losonci részleget terheli a felelősség, mivel 1?2 0-28 típusú hálószobát nem szállított le megrendelőjének, a Szovjetuniónak. A fő ok: a minőség, de része van benne az utóbbi időben megnyilvánuló táblaüveg-hiánynak is. Adósságát a részleg november végéig szeretné kiegyenlíteni. Az önköltség túllépéséért viszont, mely félmillió korona körül mozog, aligha hibáztatható a vállalat. Ezt ugyanis inkább k-ülső, mint belső okok idézték elő. A külsők közé tartozik elsősorban a bútorárak április elején történt kiigazítása — ami a vállalatra nézve kedvezőtlen volt —, mivel önköltségi kerete a régi maradt. A belső ok például az, hogy az első negyedévben három és fél millió korona értékű áru elkészítésével maradt adós a vállalat. E két tényező következtében a második negyedévben 0,16, a harmadikban pedig 0,15 fillérrel került többe egy korona értékű áru kitermelése, mint az első negyedévben. Hatszáz vagon elszállítatlan bútor A következő ember, akivel megismerkedtem és elbeszélgettem, Rudolf Kobida, a pártszervezet elnöke volt. Termelésükkel, munkájukkal ő sem elégedett, a jövőt illetően azonban optimista, kivált azóta, mióta értesült az új irányítási rendszerről. Helyzetüket reálisan értékeli, s vallja: jobb munkaszervezéssel jobb eredményeket érhettek volna el. Különösen sok fogyatékosságot lát az új gyártmányok bevezetése és a műszaki fejlesztés terén. Kevesli továbbá a vállalat raktározási lehetőségeit, melyek -r ez egyébként általános vélemény — minimálisak, hisz a vállalat csak egynapi produkció tárolására képes. Ebből gyakran nagy nehézségei származnak a vállalatnak, s ami a legrosszabb, főleg a gyártmányok minőségére káros. Ezért itt álljunk meg egy pillanatra! A vállalat napi termelése közel 100 vagon bútor, s ezt, ha nem is kapnak szállító eszközt, el tudják helyezni. A következő napi produkciót, amennyiben ismét nem kapnak vagont, kénytelenek a termelőhelyeken hagyni, vagy a teli raktárakba begyömöszölni. Mindez, persze, a termelés folyamatosságának rovására megy. Ha a helyzet a harmadik, a negyedik, az ötödik stb. napon is megismétlődik — a vállalat raktáraiban és munkahelyein mozdulni sem lehet, mert minden helyet — földtől a mennyezetig — elfoglal az elszállítatlan bútor. Hogy az ilyen méretű zsúfolással már ütődik-verődik a bútor, s csökken a minősége; hogy a később elszállított, de a hosszú és zsúfolt raktározással minőségileg erősen megrongálódott bútorok újbóli karbantartása tetemes összegeket emészt föl — az úgy látszik, a vállalat dolgozóin kívül senkinek sem szívügye... A vállalat raktáraiban közel 600 vagon bútor van fölhalmozva, az üzletekben viszont alig van mit árulni. A vagonhiányt különösen a váilalat füleki, lévai és tapolcsányi részlege érzi. A vasút — az üzembeliek szerint — nem ígért javulást, de nehezen is ígérhetett volna, mert más üzemeknek is szükségük van vagonra. Ezért a vállalat vezetősége még tavaly javaslattal fordult az igazgatósághoz, hogy folyósítson számukra 5—6 pótkocsival rendelkező bútorszállító autó vásárlására pénzt. így megoldódna a vagonhiány és a vállalat évek óta tartó legnagyobb problémája. Javaslatukra, noha a befektetés egy éven belül megtérülne, mindeddig választ sem kaptak, bár személyesen is jártak Brnóban, a bútoripari vállalatok egyesült igazgatóságán. A szóban forgó javaslat iránti közömbösség egyenesen érthetetlen, mert annak megvalósítása: vasúthálózatunk megterheltségének csökkenését; bútoriparunk zavarmentes termelését; a vásárlói igények gyorsabb kielégítését biztosíthatná. A beruházással csínján kell ugyan bánnunk, de ha olyan esetről van szó, ahol a beruházás a népgazdaság továbbfejlődését nézve több szempontból is előnyös: beruháznunk k e 11. Az anyagi eszközökkel ugyanis, mint erre számos párt- és kormányhatározat nyomatékosan fölhívja a figyelmet, nem ott kell takarékoskodni, ahol a takarékoskodás a népgazdaságnak kárt okoz, hanem ott, ahol az népgazdasági érdekből valóban szükségszerűi Szabad utat a kezdeményezésnek! A vállalat dolgozóira nagy feladatok megoldása vár. Közülük elsősorban azt kell megemlíteni, hogy jövőre az ideihez viszonyítva 9 százalékkal emelik a termelési tervet. Ha figyelembe vesszük kapacitáshiányukat és azt, hogy a lévai és tapolcsányi üzemegységek folyamatban levő kiépítése mellett jövőre a füleki és losonci üzemegységek kiépítése is megkezdődik, elmondható, hogy gondot okoz majd nekik a nagyobb terv teljesítése. A munkaszervezés megjavítása tehát, melyet Kobida elvtárs is első feladatként jelölt meg, szükséges, s főleg a gyártási technológiában kell érvényesülnie. Ez így is van! A jövőre megvalósítandó műszaki intézkedéseik, melyeknek kidolgozását már megkezdték, eléggé szilárd feltételeket teremtenek feladataik teljesítésére. De különösen jó feltételeket — főleg a minőség javítása szempontjából — a losonci részlegnek, mely az utóbbi években a legtöbb reklamációt kapta. Az idén például eladott termékeinek 1,55 százalékára érkezett panasz. Csaknem hasonló a helyzet a lévai részlegben is, mely új hálószoba-típus gyártására készülődik. A modern hálószoba 100 mintapéldányát az érdeklődök a jövő év első negyedében már megtekinthetik az üzletekben. Az idei tapasztalatokból kiindulva a vállalat dolgozói jövőre nagyobb figyelmet szentelnek majd a műszaki fejlesztés feladatai megvalósításának — e téren az idén lemaradtak. Csak az öt legfontosabb és legjelentősebb témafeladat nem teljesítésének 200 ezer korona önköltségtöbblet a következménye. Feladataik valóra váltásához a vállalat dolgozói az újítómozgalom és a szocialista munkaverseny további elmélyítésével ls hozzájárulhatnak. Annál Is inkább, mivsl évek óta jelentős sikereket érnek el mind a két mozgalomban. Ezzel kapcsolatban azonban idézni kell a fiatal Vrábel László véleményét, akivel az üzem megtekintése közben a véletlen újra összehozott. — Nehézségeinket könnyen leküzdhetjük — mondta —, ha ebben mindenkit érdekeltté tesz a vállalat, és ha megoldódik legnagyobb problémánk, a szállítás. Mert enélkül aligha megyünk valamire, hisz annak láttán, hogy termelésünk — a raktárak kitömését szolgálja — közülünk sokan értelmetlennek, céltalannak látjuk munkánkat ... Az alkotó tevékenység fékezését mindenütt, nemcsak bútoriparunk tapolcsányi központjában le kell küzdeni. Szabad utat a kezdeményezésnek! Minél előbb javítunk a helyzeten, annái jobb. KEZES JÓZSEF Kincs, amelyet nem becsülünk eléggé A VÍZ életet jelent. Ki tudja hányan elismételték ezt már előttem. Tehát olyan igazságot említettem, melyet végérvényesen elfogadtunk. S még ennek ellenére is azt kell mondanom: ezt az életadó elemet mégsem becsüljük eléggé. Helyesbítek: nem minden esetben hasznosítjuk úgy, ahogyan kellene. Vegyük csak példának a mezőgazdaságot. Nincs parasztember, aki ne tudná: öntözéssel lényegesen növelni lehet a hektárhozamot. Sok esetben azonban még a meglevő öntözőberendezéseket sem használják ki tökéletesen. Előttem fekszik a CSKP KB november 18-i határozata, amely többek között kiínorája: „Az öntözőberendezéseket a lehető legjobban használjuk ki a terméshozam növelése érdekében. A következő esztendőben az öntözéses gazdálkodást legalább 120 ezer hektáron honosítsuk meg." Ezen az ülésen Burian elvtárs földművelésügyi miniszter beszédében hangsúlyozta, ha sikeresen teljesíteni akarjuk a mezőgazdaságra háruló feladatokat, a jövőben fokozottabb figyelmet kell szentelnünk a vízgazdálkodásnak. Kövessék a szövetkezetek és állami gazdaságok a rakovníki és tapolcsányi járás példáját, ahol kisebb víztárolók segítségével már elérték, hogy szükség esetén 900—1000 hektár földet is „megitathatnak". Száz szónak is egy a vége. A korszerű mezőgazdálkodás helyes, tervszerű, előrelátó vízgazdálkodás nélkül manapság már szinte -elképzelhetetlen. A legjobb elbíráló — a gyakorlat bizonyítja, hogy a víz aranyat ér. Hogy csak néhány példát említsek. Szlovákiában az idén 44 ezer hektár földet öntöztek. Az öntözéses gazdálkodás jelentősége, helyessége mindenekelőtt a hektárhozamok ugrásszerű emelkedésében tükröződik vissza. A deákí szövetkezetben például az öntözött hektárokról 17 mázsa híján 500 mázsa cukorrépát takarítottak be egy-egy hektárról. Ellenben a nem öntözött répaföldeken még a háromszáz mázsás átlagot sem érték el. A nyárasdi szövetkezetesek az öntözött dűlők hektárjáról 100—110 mázsa száraz lucernát nyertek. A bizonyító példákat tovább is so""rolhatnám. Erre azonban sem hely, sem szükség nincs. Ez a két példa is választ ad' arra, hogy a párt és kormány miért tartja állandóan napirenden az öntözéses gazdálkodással öszszefiiggő kérdéseket, miért áldoz milliókat öntözőberendezések, csatornarendszer létesítésére. A PÁRT ÉS AZ ÁLLAMI SZERVEK a jó eredményeken kívül azt is megállapították, hogy egyes mezőgazdasági üzemek a meglevő öntözőberendezéseket, öntözési lehetőségeket sem használják ki teljes mértékben. Ez még ott is előfordul, ahol az öntözéses gazdálkodásnak megvan minden természeti és -egyéb feltétele. Ki ezért a felelős? Elsősorban azok a szövetkezetek, vagy állaíni gazdaságok, Megjavítják a helyi gazdálkodási üzemek munkáját Štefan Gašparík, a helyi gazdálkodás központi igazgatóságának vezetője a Prágában megtartott sajtótájékoztatón a szolgáltatásokkal kapcsolatos eredményekről és nehézségekről kijelentette, hogy a szolgáltatások kiterjesztése és jobb minősége szorosan összefügg életszínvonalunk emelkedésével. Ezért oly -fontos a helyes munkaszervezés, a javítások határidejének csökkentése és főleg az egyébként túlterhelt gépek gazdaságosabb kihasználása. A központi igazgatóság a szolgáltatásokkal kapcsolatos elvi kérdések megoldásának keretén belül a nemzeti bizottságok megfelelő irányításával a helyi gazdálkodási üzemek teljesítményeit 1970-ig átlagosan mintegy 20 százalékkal kívánja növelni. Ehhez természetesen lényegesen több munkaerőre, különösen szaktudással rendelkező dolgozókra van szükség, úgyhogy az előírt munkaütem biztosításával feltétlenül elérjük a gazdaságilag fejlett államok színvonalát. A lakóházak és lakások karbantartási és javítási munkálataival kapcsolatban Gašparík elvtárs kijelentette, hogy a nemzeti bizottságok lakásszervezeteinek a terv szerint 1965-ben szakmunkásaik létszámát hétezerre kell kiegészíteniük, úgyhogy száz lakásra legalább egy karbantartó és ezer lakásra egy technikus essen. A helyi építkezési vállalatok 1965-re szóló terve értelmében, egymilliárdszázhúszmillió korona értékű munkát kell a lakásszervezetekne'k elvégezniük. Rövidesen sor kerül olyan munkacsoportok megszervezésére is, amelyek a lakóházak és lakások karbantartását saját számlájukra végzik, és a rendkívüli vagy a sürgős munkáért pótdíjat számíthatnak fel. E csoportok dolgozóinak megbízó vállalataikkal szemben személyes anyagi felelősséget kell .vállalniuk az előírt technológiai eljárások betartásáért, jő minőségű munkájukért, melyért végső soron a megrendelővel szemben az Illető vállalat felel. A nemzeti bizottságok ezentúl nemcsak falun, de a városokban is foglalkoztathatnak olyan szaktudással rendelkező egyéneket, akik a 395/64. számú kormányrendelet értelmében hajlandók bizonyos szolgáltatások elvégzésére. Vonatkozik ez különösen a legkeresettebb foglalkozásokat űzőkre, mint például a tetőfedőkre, fűtőkre, szerelökre, bádogosokra stb. A lakásszervezetek több dolgozója rövidesen szakmai átképzésben részesül, úgyhogy tudásukat- jobban hasznosítva az adminisztratív munkán kívül más szakmunkára is alkalmasak legyenek. Az említett intézkedésekkel megjavul a lakásszervezetek és a lakók közötti viszony. A lakások karbantartásáért és használatáért nagyobb felelősség terheli majd a lakásszervezeteket is, a lakókat is. (km) amelyek nem élnek a lehetőségekkel, csak részben használják a drága pénzen létesített öntözőberendezéseket. Nehéz volna azonban mentegetni azokat a pártszervezeteket, vagy nemzeti bizottságokat, amelyek a mulasztást szó nélkül tűrik. Egyszóval, az is előfordul, hogy a készet sem gyümölcsöztetjük kellőképpen. Ezzel azonban még nem mondott tunk el mindent. Eddig úgyszólván agyba-fobe dicsérgettem a vizet, ii« ietve az öntözéses gazdálkodást. Gyakorlati példákkal is bizonyítottam jelentőségét. És hogy minden félreértést elkerüljünk, hangsúlyozom;-egyáltalán nem volt szándékomban eltúlozni a dolgot. És ha ez így igaz, kicsit nehéz megérteni, miért fordulnalí mégis elő olyan esetek, hogy a szövetkezetek vonakodnak átvenni az öntözőberendezéseket a traktorállomá. soktól, arra hivatkozva, nem fizetődik ki az öntözés, megdrágítja a termelést. Az ilyen nézetek okát mindenekelőtt abban kell látnunk, hogy az öntözőberendezések műszaki kivitelezése még mindig nem éri el a kívánt színvonalat. Sok az üzemzavar, gyakran egy elhasználódott alkatrész miatt hónapokra használhatatlanná válik az egész berendezés, mégpedig annál az egyszerű oknál fogva, hogy bebarangolhatják a fél országot, amíg hozzájutnak a kívánt alkatrészhez. Vegyük példának a tanyi esetet. Ha nem tévedek, négy vagy öt esztendeje annak, hogy elszánták 1 magukat egy ncgyarányú öntözőberendezés kiépítésére. Ok és az állam is rengeteg pfinzt ölt bele, öntözéses gazdálkodásról azonban még a mai napig sem beszélhetnek. Talán kicsiségnek látszik, de a« öntözőberendezések iránti bizalmatlanságnál az alkatrészhiányon, a gyakori üzemzavaron túl közrejátszik az is, hogy a csövek igen nehezek. Markos lérfiaknak is gondot okoz a megmozgatásuk, illetve áthelyezésük. Már pedig a szövetkezetekben sok a női munkaerő és arányszámuk a jövőben még gyarapodni fog. Ügy gondolom, az öntözőberendezéseket gyirtó üzemeknek ezzel is számolniuk kellene. ÖSSZEGEZÉSÜL talán még annyit: helytelen volna, ha az öntözéses gazdálkodás továbbfejlesztésével kapcsolatban a dolgoknak csak a jő oldalát látnánk, vagy ha az előforduló viszszásságokért csak a mezőgazdasági üzemek vezetőit okolnánk. Az okozatnak keresnünk kell az okát, ha azt akarjuk, hogy belátható időn belül e téren is gyökeresen megváltozzék a helyzet. A víz számunkra kincs. De csak akkor, ha úgy sáfárkodunk vele, hogy valamennyiünk javát, az egész társadalom érdekeit szolgálja. SZARKA ISTVÁN • • • • • • • • Mese a Szolgáltatások Házáról A Královo Pole-i Gépgyár Uherské Brod-i üzemének dolgozói példásan teljesítik a felszabadulás jubileumi évfordulójára tett kötelezetiségvállalásukst. Felvételünkön: Miroslav Kolaja, az üzem egyik dolgozója az acélformákat készíti. [CTK — F. Nesvadba felv.) Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy városka. Úgy hívták, hogy Dunaszerdahely. A városkában sok-sok girbe-görbe utca volt, és az utcákat üzletek övezték. A járókelők megmegálltak az üzletek előtt és megcsodálták a kiállított árukat. Szépek voltak az áruk, szépek a kirakatok, de az emberek mégis elégedetlenül csóválták a fejüket. — Még szebb, nagyobb üzletek kellenének! Es voltak a városban kis műhelyek is, ahol szabók, ruhajavílók, borbélyok és cipészek dolgoztak zsúfolt, rosszul berendezett termékben és munka közben nagy ablakú tágas műhelyekről álmodoztak. A taxisofőrök is elégedetlenkedtek. Amikor gépkocsijukban várták az utasokat, így dünnyögtek: „Mégis csak kellene nekünk is egy kis szobácska — irodácska —, ahol felvehetnénk a megrendeléseket!" Addig súgtak-búgtak, amíg a dolgok a városatyák fülébe jutottak. Összeültek tehát, összedugták a fejüket, tanácskoztak. Végül is elhatározták, hogy építtetnek egy úf palotát, amelyben üzletek és műhelyek lesznek és j elnevezik a Szolgáltatások Házának. Hívtak tehát a városba tudós mérnököket, akik hamarosan elkészítették a terveket. Nemsokára már kőművesek nyüzsögtek az építkezésen. Alig telt el egy év s már felhúzták a falakat. Eltelt még egy év és a ház készen állt. Nagy ablakai ragyogtak, s az üzlethelyiségek csakhamar megteltek bútorokkal, áruval. Örültek a város lakói, megcsodálták a nagy palotát és örvendezve mondogatták: — Na lám, nekünk is van már szép Szolgáltatási Házunk. Bementek a berendezett üzletekbe, vásároltak könyvet, bútort, cukorkát és aztán megnézték a ház üresen tátongó helyiségeit is. — Itt lesz a fodrászat, itt a borbélyok, emitt szabóság lesz, amott virágárusítás! — dörzsölgették elégedetten a kezüket. De örömük korai volt. Mert tellek, múltak a hónapok, és a termek többsége egyre csak kongott az ürességtől. — Majd csak megjön a berendezés — reménykedtek az emberek. Mindhiába. Közben az idő megrongálta a ház tetőzetét és a szobák kezdtek beázni. A leendő fodrász- és borbélyszalon padlóján felpúposodott a linóleum. Sőt, idővel az is kiderült, hogy az építC-k a leendő fehérneműjavítóműhelyben elfelejtették befejezni a szerelőmunkát. Elkedvetlenedtek az emberek, mert hiába áldozták fel a sok pénzt. Csöbörből vödörbe estek. Van szolgáltatási házuk már vagy háromnegyed éve, de az félig készen és kihasználatlanul á nlífra összeültek a városatyák, de hiába vonták felelőségre az érsekújvári járási Epítővállalat képviselőit, azok minduntalan új terminusokat ígérgettek — melyeket nem tartottak be — vagy a vállukat vonogatták. Van nekik fontosabb munkájuk is, mint a dunaszerdahelyiek Szolgáltatási Háza. A környéken azt kezdték mondogatni a rosszmájúak, ha valaki sikertelen volt vállalkozásában: úgy járt, mint a dunaszerdahelyiek a Szolgáltatási Házukkal ... Ez szinte szállóige lett. Mondhatnánk úgy is: itt a vége, fuss el véle. Azonban szeretnénk, ha a pontot e történet végére az érsekújvári Járási Építővállalat vezetői tennék. A legutóbbi tárgyalások már biztatóak. Megígérték, hogy az év végéig véglegesen befejezik és átadják rendeltetésének a dunaszerdahelyi Szolgáltatások Házát. Nos, az ígéret szép sző ... ROMAN ILONA ŰJ SZÖ 4 * 1S6 4- december 2.